„Párttag voltam, de templomba is jártam”

A párttagság történetei munkások és munkásnők életút elbeszéléseiben

„48-ban még a Borbás testvéreknél bedumáltak a pártba. Volt DISZ, SZIT, én benne voltam mindenben. Végig maradtam is párttag. '61-ben kizártak a pártból az egyházi esküvő miatt. Dupla esküvőnk volt, egybe rendeztük a feleségemnek a húgával. Szerintem ma sem tudják a gyárban, hogy mindkét gyerekemet megkereszteltettem titokban az óbudai nagytemplomban. Aztán egy év múlva ismét tagjelölt lettem a pártban, és visszavettek.”

Bevezetés 

A Budapesti Harisnyagyár gyári pártirataiban, de valószínűleg más gyárakban is az, hogy valaki az MSZMP tagja lett, a leggyakrabban egyszerű, mindennapi rutinügyként jelenik meg. úgy tűnik, hogy a jegyzőkönyvek vezetésekor nem sokat bajlódtak azzal, hogy megmutassák azt, hogy a pártba belépő milyen egyéniség. Gyakran visszatérő formulákkal dolgoztak a jegyzőkönyvek írói. Ilyen agyonismételt jellemzés volt például, hogy "régóta ismerem, becsületes lelkiismeretes dolgozó", "társai szeretik, példamutató", vagy "rendszeresen képezi magát", "úgy gazdasági, mint társadalmi munkáját mindig nagy szorgalommal és hozzáértéssel végezte". Tehát azok az alapszervezeti jegyzőkönyvek, amelyekben a párttagfelvételekről döntöttek, az életutakat - bár nagyon vázlatosan - abban a keretben ábrázolták, hogy a párt leendő tagja mennyiben felel meg a szocialista emberrel szemben támasztott elvárásoknak. Eszerint az ábrázolásmód szerint - akárcsak a szocialista brigád tagja - a leendő párttag is nevelhető, képezi magát, munkateljesítménye nemcsak gazdaságilag jó, hanem a társadalom számára hasznos, önkéntes munkákat is végez. (pl. munkatársainak árusítja a Kossuth Könyvkiadó könyveit a műhelyben). Ezen felül a pártba belépőket normatív alapon is jellemzik. Ilyen jellemző tulajdonság pl. a becsületesség, a tisztesség, de a privát szférát érintő olyan elvárások is, mint a józan életvitel. Elítélendőnek számított az iszákosság, és a "rendezetlen családi élet", amely elsősorban azt jelentette, hogy a (leendő) párttag nem monogám házasságban élt.

Az egyéni életutak elmélyültebb ábrázolása a párttagfelvételi eljárásokról szóló iratokban csak akkor jelenik meg, ha valakit valamilyen oknál fogva nem akartak felvenni a pártba, konfliktusba került a pártszervezettel. Persze egyáltalán nem biztos, hogy a valódi oka annak, hogy valakit nem akartak felvenni a pártba, az volt, ami róla a jegyzőkönyvbe bekerült. Ezért az alábbiakban két olyan esetet elemzek, ahol a formázó csoportvezetőjének azért nehezítették meg tagfelvételi eljárását, mert lánya elsőáldozó volt. Egy kötödei művezetőnek pedig azért, mert templomi esküvőt tartott. A korabeli forrásokat összevetem az egykori szereplőkkel 2001-ben készített interjúimmal.

Amikor Ki. Gyuláné kérte felvételét az MSZMP-be, pártalapszervezetében, a formázóban először nem támogatták azért, mert lányát megáldoztatta. Ő azzal védekezett, hogy ez "családi okok miatt történt, nem azért mert vallásos". A Budapest Főváros Levéltárában őrzött jegyzőkönyv tanúsága szerint a műhelyfőnök azzal zárta le Ki-né ügyét, hogy Ki. Gyuláné "amikor a formázóba került, megbízták, hogy nevelje a fiatalokat. Ezt a munkáját igen jól végezte. Ki.-né kommunistává nevelése a mi feladatunk lesz".

Ma ezt a történetet Ki. Gyuláné el is mesélte, meg nem is. Ugyanis elbeszéléseiben sokkal inkább hangsúlyozta azt, hogy vallásos szellemben nevelte lányát, és ebből konfliktusa támadt a pártemberekkel, mint azt, hogy emiatt kérdésessé vált, hogy őt felvegyék a pártba. Ma elbeszéléseiben azt is hangsúlyozza, hogy ő mennyire nem akart a párt tagja lenni. Talán érezte azt az ellentmondást, hogy őt annak ellenére vették fel mégis párttagnak, hogy a lányát megáldoztatta. Ráadásul őt még szankcióval sem sújtották, mint hét évvel korábban Cs. Lászlót. "A pártba nem akartam belépni, de jött mindig a K.-né, meg a T.-né, hogy rád van szükségünk, lépj be. Egyszer aztán meguntam, mondtam nekik, hozzátok azt a belépési nyilatkozatot, aláírom. A lányom elsőáldozó volt, de akkor még nem voltam párttag. Azt mondták akkor... (szünet) én mindenhova egyébként úgy mentem, hogy mondtam a többieknek, hogy jól van, megyek, de csak akkor, ha a lányomat is hozhatom. Ott volt velem minden május, elsején, kiránduláson, mindenhol. A lányomat nem érdekelte a politika, KISZ tag sem volt. A nyakában keresztet hordott. Ezt észrevették a Hajógyári-szigeten, egy majálison. A D.-né, meg a B.-né, azok normális párttitkárok voltak, de aki utánuk jött, az nagyon vonalas. Másnap felhívatott, hogy miért hord a lányom keresztet a nyakában, pedig ahhoz semmi közük nem volt". (Interjú Ki. Gyulánéval. 2001. február 19. 6. o.)

Ki. Gyuláné ebben az elbeszélésében akkor kanyarodott el a történet eredeti vonalvezetésétől, amikor azt kellett volna nekem elmesélnie, amit az iratokban megtaláltam, hogy lánya elsőáldozása miatt nem vették fel simán a pártba. A kitérőben egyrészt hangsúlyozta, hogy ő milyen jó anya volt, mert lányát mindenhová magával vitte, másrészt kiemelte azt is, hogy gyerekét vallásos nevelésben részesítette. Ennek kapcsán mesélte el azt a történetet, hogy lánya vallásossága miatt máskor is ki volt téve a párttitkár zaklatásának, az felhívatta őt az irodájába, és kérdőre vonta. Akárcsak Ki. Gyuláné esetében, másnál is úgy tűnt, hogy ma, amikor az embereket vallásosságukról faggatom, sokkal többet mesélnek el a vallással kapcsolatos külső jegyekről (kereszt viselése a nyakban, egyházi esküvő, temetés), mint arról, hogyan vélekednek a vallásos tanításokról, tézisekről. Ezért is tartottam fontosnak, hogy ahhoz, hogy jobban megértsem gondolkodásmódjukat, és azt, hogy mennyiben formálta át vélekedéseiket a világról a szocialista időszak vallásellenes propagandája, megpróbáltam olyan témákról beszéltetni őket, ami manapság a beszélgetésekben tabunak számít: megkérdeztem őket arról, mit gondolnak a halálról és arról, van-e túlvilági élet.

Más visszaemlékező kifejezetten büszke volt arra, hogy egyszerre volt párttag és járt templomba is. Tehát úgy jeleníti meg, hogy - annak ellenére, hogy ebből konfliktusa volt a párton belül - össze tudta egyeztetni a kétféle világnézetet, és mindkét helyen kitett magáért. Gyakran szólalt fel a párttaggyűléseken, de ragaszkodott ahhoz is, hogy életútjának szimbolikus állomásain az egyház is megerősítse döntéseit. Mind a pártállamot, mind az egyházat mai visszaemlékezéseiben ironikusan emlegeti.

Cs. László magnó nélkül így idézte fel az egykoron történteket: "'48-ban még a Borbás testvéreknél bedumáltak a pártba. Volt DISZ, SZIT, én benne voltam mindenben. Végig maradtam is párttag. '61-ben kizártak a pártból az egyházi esküvő miatt. Dupla esküvőnk volt, egybe rendeztük a feleségemnek a húgával?  Szerintem ma sem tudják a gyárban, hogy mindkét gyerekemet megkereszteltettem titokban az óbudai nagytemplomban. Aztán egy év múlva ismét tagjelölt lettem a pártban, és visszavettek. Ez volt az én büntetésem, így volt ez megbeszélve." (Cs. László ezt a történetet háromszor is elmesélte: Interjú Cs. Lászlóval. 2001. október 11. 3. o., 2001. október 18. o. 10. o., 2001. október 25. 10. o.)

Cs. László "ügyét" megtaláltam a Budapesti Harisnyagyár pártiratai között is. Mivel 1956 után nem lépett át rögtön az MSZMP-be, ezért 1960-ban újra kellett kérelmeznie, hogy vegyék fel tagjelöltnek a pártba. Miután alapszervezete javasolta, a gyár párttitkára, K. Aranka (K. Aranka 1957-1960 között a Budapesti Harisnyagyár párttitkára volt) feljegyzést készített a III. kerületi pártbizottságnak arról, hogy támogatják tagjelöltségét. Megmagyarázta, hogy miért nem kérte Cs. László rögtön az átigazolását ("kerékpárversenyzőként nagyon le volt terhelve" BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. K. Aranka gyári párttitkár levele a III. kerületi pártbizottságnak. 1960. március 29.). Ugyanis ebben az időszakban hiába támogatott valakit a gyári pártbizottság, a kerületi visszautasíthatta a kérelmet arra hivatkozással, hogy valaki nem lépett át a forradalom után az átigazolási határidőn belül az MSZMP-be. Azt, hogy miért pont Cs. László esetében csináltak a pártban ügyet abból, hogy - akárcsak a visszaemlékezők közül többen - templomban esküdött, azt az iratokból nem lehet kideríteni. A gyári pártbizottság ülésén úgy határoztak, hogy tagjelöltségét egy évvel meghosszabbítják. D. Sándorné, aki 1960. szeptemberétől lett a gyár párttitkára, a jegyzőkönyv tanúsága szerint nem állt ki Cs. László mellett: "Cs. elvtárssal kapcsolatban elmondja, hogy az elvtárs valóban felkereste házasságkötése előtt problémájával. Elmondta családi helyzetét, valamint az ő világnézeti szemléletét. Próbálták tanáccsal ellátni, azonban ez sikertelenül járt? A tagságnak jogában van tudni, hogy kommunisták milyen életet élnek, mit cselekszenek".( BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. A Budapesti Harisnyagyár PB-nak ülése. 1960.) D. Sándorné tehát azzal érvelt, hogy a pártnak joga van beavatkoznia az emberek mindennapjaiba, és ha a párttisztségviselők úgy látják, hogy valaki nem érett a párttagságra, akkor azt szankcionálhatják. Cs. László, - akárcsak mások hasonló helyzetben - , a pártfórumokon úgy érvelt, hogy "szülei kérésére kénytelen volt esküvőjét templomban megtartani, mivel választása más nem volt. Ezt megtette, de továbbra is kommunista akar maradni". (BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. II. alapszervezet 1961. november 23-i ülése. Cs. László hozzászólása.) 1962. március 28-án az alapszervezet már támogatta Cs. László felvételét a pártba, és 1962. augusztus 24-én megkapta tagsági könyvét. (BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. II. alapszervezet 1962. március 28., 1962. augusztus 24-i ülései.) Cs. László hozzászólásai az alapszervezeti és taggyűléseken gyakran bekerültek a jegyzőkönyvbe. Hol a munkakörülmények javításáért szállt síkra, máskor a szülő nők szülési szabadságával kapcsolatban fejtette ki véleményét, 1977-ben elvégezte a marxista középiskolát. (BFL BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai. II. alapszervezet 1962. június 27., 1962. november 29., 1977.) életútelbeszéléseiben maradandó nyomot hagyott az egyházi esküvője miatti konfliktusa a párt tisztségviselőivel, bár ma már ironikusan idézi fel az egykor történteket.

A források lelőhelye: Budapest Főváros Levéltára BB 8. fond. XXXV (8) C Budapesti Harisnyagyár iratai.

Ezen a napon történt szeptember 26.

1920

A numerus claususról szóló törvény elfogadása, mely előírja az egyetemekre, jogakadémiákra fölvehetők számát és összetételét. Azaz...Tovább

1946

A MKP II. kongresszusán elfogadott pártprogram része lett az egyház „megsemmisítése”.

1989

A Magyar Országgyűlés elfogadja a be- és kivándorlási törvényt. Ez alapvető emberi jognak nyilvánítja a kivándorlást, és a szabad mozgást...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők