Romlott húst a munkásoknak

Anomáliák az üzemi étkeztetésben az 1950-es években

Az ’50-es években a kényszervágott, s azután elkobzott húst vagy annak egy részét azoknak juttatták, akik a rendszer bázisát képezték, a munkásoknak és a szegényparasztoknak. Az alábbi források egy ilyen esetet, és az azt követő vizsgálatot mutatják be. Az elkobzott húst kubikusoknak szánták, annak azonban már az átvétel pillanatában szaga volt, mert nagy volt a hőség, és a disznóvágás óta akkor már kb. 12 óra telt el. Másnap ezt adták ebédre a kubikusoknak, akik közül többen kidobták, mert nem tudták megenni.

A magánfogyasztás korlátozása

A hús- és hentesáruk ellátásával kapcsolatos elhúzódó nehézségeket mutatja, hogy a sertés forgalmát és levágását szabályozó 1944-es (100.003/1944. K.M. számú) rendeletet 1948-ban felváltotta a 102.730/1948. K.H. számú

. A rendeletet már a földmívelésügyi miniszter bocsátotta ki, s a benne szereplő szabályozás a Közellátásügyi Minisztériumnak az Országos Közellátásügyi Hivatallá szerveződését vetítette előre. Pontosította a közfogyasztás és a magánfogyasztás fogalmát, s korlátozta a 100 kg-nál nagyobb súlyú sertések forgalmazását. A sertések levágását sertésvágási engedélyhez kötötte. Megállapította, hogy a sertések iparszerű hízlalásához az Országos Közellátásügyi Hivatal engedélye szükséges. Az élőállat forgalmazás államosításának első lépése volt a Kül- és Belforgalmi Állatértékesítő Rt. (Külbárt) létre-hozása, amelynek a rendelet kizárólagos monopóliumot adott például a bérhízlalásra. A rendelet a magánfogyasztókat még kedvezőtlenebb helyzetbe hozta, mint az 1944-es rendelet, mert kimondta, hogy a „polgármester magánfogyasztás céljára történő sertésvágáshoz sertésvágási engedélyt csak annak adhat, aki a vágástól számított egy évre a háztartásához tartozó személyek zsírellátásáról lemondott.” A rendelet 6. számú melléklete egyébként pontosan megadta, hogy a magánfogyasztásra vágott sertések után mennyi zsírt kell beszolgáltatni, amit ez a táblázat a háztartásban élő személyek számához képest arányosan állapított meg. Ha egy háztartásban három, vagy annál kevesebb személy élt, úgy csak egy sertés levágására volt lehetőséget, s minden további három háztartásban élő személy után engedélyezte további egy sertés levágását, de természetesen a beszolgáltatandó zsírmennyiség meghatározásával együtt. A rendelet a zsírbeszolgáltatási kötelezettség teljesítésének ellenőrzését a sertés vágásának helye szerint illetékes községi elöljáróság vezetőjére (polgármester) bízta

A közellátás jegyrendszer útján történő működtetése 1948-ban is fennmaradt, sőt az Országos Közellátásügyi Hivatal kebelén belül a 900/1948. Korm. számú felállították az Országos Közellátási Jegyközpontot is, ami a jegyek és utalványok előállításán és elosztásán túl a fogyasztók (iparosok, kereskedők, vállalatok és üzemek) által beváltott élelmiszerjegyek elszámoltatásával kapcsolatos teendőket is ellátta.

A háborús gazdálkodás alatt és után folyamatosan működő jegyrendszert 1949. szeptember 1-jén szüntették meg, de a mezőgazdasági ágazat rossz működése és a nehézipar erőltetett fejlesztése miatt elvonások (export) következtében 1951. január 1-jétől ismét be kellett vezetni.

Az élelmiszerek beszerzésének nehézségei hozzátartoztak a mindennapokhoz a háború utáni, majd az '50-es évek elejének Magyarországán is. Az 1950 végén felállított Élelmezési Minisztérium közös irányítás alá vette a közélelmezést, a begyűjtést, sőt még az élelmiszeripar irányítását is. Hogy az élelmiszerellátás bizonytalansága még jóval a jegyrendszer végleges felszámolását követően is megmaradt, mutatja az a tény, hogy 1952 januárjának első napjaiban az Élelmezési Minisztérium egy ügykörének leválasztásával létrehozták a Begyűjtési Minisztériumot, ami egészen 1956 végéig A vízügyi szervek az említett minisztériumoktól függetlenül a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartoztak, de az országban ekkor tapasztalható kaotikus élelmiszerellátás következtében e szektor dolgozói is nehezen jutottak hozzá az alapvető élelmiszerekhez. Hogy mindez milyen konkrét történésekhez vezetett, azt jól példázza az alábbi iratanyag alapján rekonstruálható eset.

Ezen a napon történt december 12.

1940

Aláírják a magyar–jugoszláv „örök barátsági szerződést”.

1941

A második világháborúban Nagy-Britannia hadat üzen Bulgáriának és Magyarországnak, Románia az Amerikai Egyesült Államoknak és India...Tovább

1981

A KISZ KB e napra szervezett békemenete lényegesen különbözött a fiatalok eredeti elképzeléseitől. A békemenet az ország összes...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők