Romlott húst a munkásoknak

Anomáliák az üzemi étkeztetésben az 1950-es években

Az ’50-es években a kényszervágott, s azután elkobzott húst vagy annak egy részét azoknak juttatták, akik a rendszer bázisát képezték, a munkásoknak és a szegényparasztoknak. Az alábbi források egy ilyen esetet, és az azt követő vizsgálatot mutatják be. Az elkobzott húst kubikusoknak szánták, annak azonban már az átvétel pillanatában szaga volt, mert nagy volt a hőség, és a disznóvágás óta akkor már kb. 12 óra telt el. Másnap ezt adták ebédre a kubikusoknak, akik közül többen kidobták, mert nem tudták megenni.

A magánfogyasztás korlátozása

A hús- és hentesáruk ellátásával kapcsolatos elhúzódó nehézségeket mutatja, hogy a sertés forgalmát és levágását szabályozó 1944-es (100.003/1944. K.M. számú) rendeletet 1948-ban felváltotta a 102.730/1948. K.H. számú

. A rendeletet már a földmívelésügyi miniszter bocsátotta ki, s a benne szereplő szabályozás a Közellátásügyi Minisztériumnak az Országos Közellátásügyi Hivatallá szerveződését vetítette előre. Pontosította a közfogyasztás és a magánfogyasztás fogalmát, s korlátozta a 100 kg-nál nagyobb súlyú sertések forgalmazását. A sertések levágását sertésvágási engedélyhez kötötte. Megállapította, hogy a sertések iparszerű hízlalásához az Országos Közellátásügyi Hivatal engedélye szükséges. Az élőállat forgalmazás államosításának első lépése volt a Kül- és Belforgalmi Állatértékesítő Rt. (Külbárt) létre-hozása, amelynek a rendelet kizárólagos monopóliumot adott például a bérhízlalásra. A rendelet a magánfogyasztókat még kedvezőtlenebb helyzetbe hozta, mint az 1944-es rendelet, mert kimondta, hogy a „polgármester magánfogyasztás céljára történő sertésvágáshoz sertésvágási engedélyt csak annak adhat, aki a vágástól számított egy évre a háztartásához tartozó személyek zsírellátásáról lemondott.” A rendelet 6. számú melléklete egyébként pontosan megadta, hogy a magánfogyasztásra vágott sertések után mennyi zsírt kell beszolgáltatni, amit ez a táblázat a háztartásban élő személyek számához képest arányosan állapított meg. Ha egy háztartásban három, vagy annál kevesebb személy élt, úgy csak egy sertés levágására volt lehetőséget, s minden további három háztartásban élő személy után engedélyezte további egy sertés levágását, de természetesen a beszolgáltatandó zsírmennyiség meghatározásával együtt. A rendelet a zsírbeszolgáltatási kötelezettség teljesítésének ellenőrzését a sertés vágásának helye szerint illetékes községi elöljáróság vezetőjére (polgármester) bízta

A közellátás jegyrendszer útján történő működtetése 1948-ban is fennmaradt, sőt az Országos Közellátásügyi Hivatal kebelén belül a 900/1948. Korm. számú felállították az Országos Közellátási Jegyközpontot is, ami a jegyek és utalványok előállításán és elosztásán túl a fogyasztók (iparosok, kereskedők, vállalatok és üzemek) által beváltott élelmiszerjegyek elszámoltatásával kapcsolatos teendőket is ellátta.

A háborús gazdálkodás alatt és után folyamatosan működő jegyrendszert 1949. szeptember 1-jén szüntették meg, de a mezőgazdasági ágazat rossz működése és a nehézipar erőltetett fejlesztése miatt elvonások (export) következtében 1951. január 1-jétől ismét be kellett vezetni.

Az élelmiszerek beszerzésének nehézségei hozzátartoztak a mindennapokhoz a háború utáni, majd az '50-es évek elejének Magyarországán is. Az 1950 végén felállított Élelmezési Minisztérium közös irányítás alá vette a közélelmezést, a begyűjtést, sőt még az élelmiszeripar irányítását is. Hogy az élelmiszerellátás bizonytalansága még jóval a jegyrendszer végleges felszámolását követően is megmaradt, mutatja az a tény, hogy 1952 januárjának első napjaiban az Élelmezési Minisztérium egy ügykörének leválasztásával létrehozták a Begyűjtési Minisztériumot, ami egészen 1956 végéig A vízügyi szervek az említett minisztériumoktól függetlenül a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartoztak, de az országban ekkor tapasztalható kaotikus élelmiszerellátás következtében e szektor dolgozói is nehezen jutottak hozzá az alapvető élelmiszerekhez. Hogy mindez milyen konkrét történésekhez vezetett, azt jól példázza az alábbi iratanyag alapján rekonstruálható eset.

Ezen a napon történt május 21.

1941

Megtartotta alakuló ülését a Népfőiskolai Tanács (KALOT, KIE, Ke-resztyén Leányegyesületek és a KALÁSZ). Itt fogalmazták meg a nép-...Tovább

1942

A 3050/1942. M.E. sz. r. „igen jelentős állomása és újabb kiinduló-pontja volt az ifjúságra is nehezedő és egyre fokozódó politikai nyo-...Tovább

1979

Az Óbudai temetőben Bibó István temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mond beszédet. Ezt az alkalmat lehet tekinteni a demokratikus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők