Pannonhalmi emlékek

Egy menekült visszaemlékezése 1945-ből

„egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautóval betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését, és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltűntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megígérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza.”

Forrás

Pannonhalmi emlékeim

52 évvel ezelőtt, 1945. január elején érkeztem családommal együtt Pannonhalmára, mint az egri főkáptalani uradalom gazdatisztje.

Jelentkeztem Kelemen Krizosztom főapát úrnál, aki alkalmazott és Szalay Bertalan jószágkormányzó úr mellé osztott be. Munkakörömhöz tartozott a pannonhalmi kerület gazdasági jelentéseinek és ügyeinek intézésén kívül a főmonostor alagsorában tárolt nagymennyiségű különféle élelmiszer felhasználási ütemének és a borpince forgalmának az ellenőrzése is. A Főapátság a svájci Vöröskereszt védnöksége alatt állt, ezt a védettséget a nyilasok, a német és a szovjet hadsereg is tiszteletben tartotta. Ez a védettség már év elején is sok menekültnek adott menedéket. A front közeledtével nagyon gyorsan emelkedett a menekültek száma, oly annyira, hogy az utolsó napokban már csak fiatal lányokat tudott befogadni az apátság a túlzsufoltság miatt.

A menekültek számának növekedésével arányban emelkedett az élelmiszerek felhasználása is. Ez a követelmény, továbbá, hogy a konyha kapacitása már képtelen volt biztosítani a napi háromszori étkeztetést, február végén áttértünk a napi egyszeri étkeztetésre, ami egyfogásos meleg ebédből állt. A gyerekek mindvégig naponta háromszor étkeztek, a csecsemők és a kismamák a friss tejet az utolsó napok kivételével megkapták. Amikor a tarjánpusztai tehenészetből nem lehetett a tejet behozni, teheneket hajtottak be a parkba és asszonyok fejtek és így biztosították a tej ellátást.

Februárban a Jószágkormányzó úr rendeletére felleltároztam a bor mennyiségeket. Emlékezetem szerint 5 ezer hektoliter körüli borkészletet találtam. A cél az volt, hogy mire az oroszok odaérnek, már üres legyen a pince. A misebort felszállították a főmonostorba és lent megkezdődött az intenzív boreladás.

Az utolsó napokban a község lakói ingyen vederszámra vitték a bort, így sikerült teljesen üressé tenni a pincéket. Az oroszok amikor bejöttek a pincékben már nem találtak bort.

A Jószágkormányzó úr bölcs előrelátással úgy döntött, hogy a gazdaságokat számoltassuk el, ezt jegyzőkönyvezzük, nehogy bármikor a gazdaságvezetőket alaptalan gyanusítás érje. A Jószágkormányzó úrral elindultunk és Tarjánpusztán megállva kértem a Főintézőt, készítse elő az elszámoláshoz a zárást és majd Varsányból visszajövet ellenőrizzük a jegyzőkönyveket. Ott megijesztettek bennünket, hogy nem jutunk le Veszprém-varsányba, mert az oroszok útközben kilőnek bennünket. Ennek ellenére lementünk és szerencsésen visszajöttünk. Sem oda, sem visszafelé nemhogy repülőgépet, de egy teremtett lelket sem láttunk a határban. Varsányba érkezésünkkor teljes kihaltság fogadott bennünket. Nem volt már községi közigazgatás, posta, csendőrség, de még a német tábori csendőrség is eltűnt. Megcsináltuk a zárást és ebéd közben egy ember jelentette, hogy a távolabbi majorba bejött az orosz előörs. Ezután nagy dübörgéssel Zirc felől jöttek a német Tigrisek és mentek a kisbéri tankcsatára.

Lázinál alig tudtunk átmenni a műúton, olyan sürün egymást követték a páncélosok. Másnap Hecspusztára akartunk menni, de oda már nem jutottunk el, mert Győr után egy hecsei ember jelentette, hogy a főintéző már elment, mert a szovjet hadsereg Győrszentiván magasságában nyomul nyugat felé a Duna-parton. Visszamentünk tehát Győrbe és ott a rendház felkeresése után indultunk haza. Nyúl községben feltartóztatott bennünket egy katonai őrség, továbbmenni tilos, mivel az már haditerület. Szerencsére Győrből vittük haza az egyik pannonhalmi tanárt, aki mint tartalékos főhadnagy szolgált. Az ő segítségével azután szerencsésen hazaértünk, de a további elszámoltatásokról le kellett mondani. A legnehezebb napokban, amikor a község teljesen kihaltnak látszott, a főapátságban folyó víz ellátásban, elektromos áram szolgáltatásban és fütésben egy pillanatnyi fennakadás sem volt.

Aztán eljött a szomorú nap, amikor a szovjet hadsereg minden ellenállás nélkül bevonult Pannonhalmára. Bennünk egy világ omlott össze, de azt nem hittük, hogy később olyan nehéz időket kell megélnünk és átélnünk. A főmonostorban megjelent három magasrangú tiszt. A főapát úr fogadta őket és megmutatta nekik bent is az épületet. Ők hat orosz katonát adtak, hogy őrizzék a főapátságot, nehogy idegen bejöhessen. Ennek ellenére egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautókkal betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltüntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megigérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza. Meggyőződésem, hogy ez a művelet árulás következménye volt.

Mikor már részben konszolidálódott az állapot, a park melletti gyümölcsös és szőlő metszését végeztük a jószágkormányzó úr közreműködésével. Tovább nem jutottunk, mert a közeli écsi szőlő el volt aknásítva.

Az egész idő alatt a főapátságban mindenki biztonságban volt, nem fordult elő sem erőszakosság, sem inzultus.

Nem lehetünk elég hálásak, hogy Pannonhalma befogadott bennünket és biztos menedéket adott a háború végső idejében.

Köszönjük, hogy e Rend nem nézve a nagy anyagi megterheltetést, gondoskodott rólunk és szeretettel vett körül bennünket.

A Szent Benedek Rend hozzáállása és magatartása a menekültek ügyében szép és követendő példája a felebaráti szeretetnek és együttérzésnek.

Ismételten hálámat és köszönetemet fejezem ki minden jóságért, amiben a Rend részesített.

Frank Iván
agrármérnök

A forrás magántulajdonban. 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 19.

1905

Megalakult a Feministák Egyesülete. A Huszadik Században írták, hogy a nőmozgalom „mindenképpen küzd a jótékonyság ellen”. Har-colnak...Tovább

1945

Ausztria másodszor válik köztársasággá

1958

A KISZ KB díszünnepséget rendezett a KIMSZ megalakulásának 40. évfordulója alkalmából. Ettől kezdve a baloldali ifjúsági szervezetek XX....Tovább

1984

Nagy-Britannia és Kína egyezményben (Kínai–Brit Visszacsatolási Megállapodás) rögzíti Hongkong átadását Kínának 1997. július 1-jei...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők