Az ostromtól az újjáépítés ötletéig

Dokumentumok a Nemzeti Színház történetéből

„Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. (Díszszemle tér) Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. (Ugyancsak a Díszszemle tér ligeti részén a későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.)”

Források

A Nemzeti Színház igazgatójának átirata a Népszínház épületének karbahelyezése ügyében

BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS POLGÁRMESTERE

221.770
1945.-XI. ü.-oTárgy: A Nemzeti Színház igazgatójának átirata a Népszínház épületének karbahelyezése ügyében

Miniszter úr!

A Nemzeti Színház igazgatójának értesítéséből köszönettel vettem tudomásul, hogy az igazgatóság az általa használt Népszínház épületén bedőléssel fenyegető további háborús pusztulást a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által rendelkezésre bocsátott fedezetből közvetlen intézkedéssel megszüntette.

Sajnálattal értesültem azonban arról, hogy ez - a magyar művelődést szolgáló épületekre szánt - fedezet a színházépület használhatóvá tételére nem elegendő.

Sajnálattal vettem azt is tudomásul, hogy az államkincstár, mely a Népszínház épületét közel negyedik évtizede használja, a maga részéről a helyreállítási költségeket, egymagában úgy látszik, viselni nem hajlandó.

Az épület tulajdonosa, a Budapesti magyar Népszínházi Alapítvány, amint az a minisztérium előtt is ismeretes, ez idő szerint - színielőadások szüneteltetése következtében - sem jövedelemmel, sem számottevő alapítványi tőkével nem rendelkezik s az alapítványra hárított költségeket viselni nem képes.

Teljes értékében méltányolom azt, a komoly szerepet, amelyet a Nemzeti Színház a magyar művelődés életében betöltött és azt a fontos hivatást, ami különösen a jövőben reá vár, - szeretném tehát a színházépület karbahelyezését tőlem telhetőleg a mielőbbi megvalósítás felé vinni.

A székesfőváros sokoldalú súlyos, anyagi kötelezettségeire tekintettel erősen mérlegelnie kell minden további kötelezettségvállalást, ezért a színházépület használhatóvá tételének költségeit egymagában vállalni nem képes. Ezek a munkálatok pedig siettetve hajtandók végre.

Arra kérem tehát a Miniszter Urat, legyen szíves a Nemzeti Színház által 1908. év óta használt színházépület karbahelyezésének költségeiből - melyek voltaképpen a Nemzeti Színház régi állandó otthonának használhatóvá tételét szolgálják - az államkincstár terhére részét kivenni, mert csak ezzel az előfeltétellel tudom a székesfőváros anyagi hozzájárulását vállalni, mely célra 2.000.000 P-t szándékozom rendelkezésre bocsátani.

Véleményem szerint csak így oldható meg, hogy azt a színházat, melyben a Nemzeti Színház egy emberöltő óta dolgozik és szolgálja a magyar művelődést, számottevő szünetelés nélkül meg lehessen menteni rendeltetésének.

Kérem tehát a Miniszter Urat, legyen szíves, értesíteni, milyen mértékben fogja az államkincstár a hosszú idő óta Nemzeti Színház céljait szolgáló Népszínház-épület helyreállítási és karbahelyezési költségeit biztosítani.

Budapest, 1945. június hó 11.

Vas Zoltán
polgármester

MOL-XIX-I-1-i-2-2tétel-21457-1945 10.doboz (Magyar Országos Levéltár - Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium - Művészeti és Szabadművelődési Osztály - Színházak ügyei-21457-1945)

Ezen a napon történt január 22.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők