Kirekesztett beolvadás

A cionisták válasza az első zsidótörvényre

„Bizonyos az, hogy a magyar zsidóság egyes, igen széles rétegei számára […] a kivándorlás nem jelenthet gyakorlati megoldást. […] De a fiatalabb generációval kapcsolatban is megfontolandó: vajjon helyes-e, szabad-e a pánik-hangulatban levő tömegeket a nagyvilágba kiengedni? Bizonyos, hogy nem szabad. Kell és a magyar zsidóság erőfeszítése kétségkívül meg is fogja találni azokat az eszközöket, amelyekkel a változott tendenciák dacára életlehetőség nyílik olyan széles rétegek számára, amelyek ma a legnagyobb bizonytalanságban néznek a jövő elé.”

 

A magyar zsidóság útja

 

Mélységes lehangoltság lett úrrá a magyar zsidó közösségben. Most, hogy immár a képviselőház is megszavazta az ún. zsidótörvényjavaslatot, egy világ omlott össze lelkünkben.

A zsidótörvény radikális fordulatot jelent a magyar nemzet történetében. Az emberiség figyelme ideterelődött, írók, publicisták, politikusok belföldön és külföldön írásban, szóban foglalkoznak a kérdéssel kritikai szellemben.

Meg kell állapítani az eddig napvilágra került megnyilatkozások nyomán, hogy a tiltakozásokon és kétségbeesésen túlmenően nem találkozunk olyan írásművel, amelyik rendszeres összefoglalásban kijelölte volna az utat, amelyre rá kell lépnie a magyar zsidóságnak, hogy önmaga megadhassa önmagának a pontos feleletet minden egyes kérdésre, amelyet a gyökeresen megváltozott körülmények felvetettek és a jövőben szükségképpen fel fognak vetni.

Ez a hiányosság egyenes folyománya a kérdés-komplexum megtárgyalásánál jelentkező módszerbeli fogyatékosságnak. Meg lehet ui. figyelni, hogy az egyik közíró tisztán gazdasági kérdés gyanánt fogja fel a zsidókérdést, a másik újszerű kulturális ideológiák eredőjeként regisztrálja és bírálja azt, ami történt, sokan szociális háttérre vetítik következtetéseiket. Meg kell adni, hogy mindegyiknek van valami igaza, de ezek a többé-kevésbé helyes diagnózisok csak tényezői a zsidókérdés lényegének. Ezt a lényeget azonban csak a történeti szemlélet képes felfedni.

Évezredek óta él a nemzetek tudatában, hogy a zsidó népközösség nem szűnt meg a második templom elestével, hanem a zsidóság szétszórtsága ellenére is élő valóság. Minden nemzet, hosszabb-rövidebb ideig tartó nyugalmi stádium elteltével végzetes törvényszerűséggel megszólaltatja ezt a tudatot törvényei, intézkedései által. Ez a kézenfekvő magyarázata annak, hogy fakadjon bár ezernyi áldás, kincs és nemzeti dicsőség abból a munkából, amelyet a zsidóság a befogadó nemzetek kebelében teljesít, abban a percben, amint valahol felüti fejét a baj valamiféle gazdasági, politikai, szociális, vagy bármilyen más vonatkozás síkján, az első megrohanás a zsidóságot éri, mint „idegen" elemet.

Ennek a történeti törvényszerűségnek az igazságtalan volta bizonyítja kézenfekvően minden kor minden népének kiirthatatlan felfogását a zsidóság idegen népi jellege felől. Közhely ui. hogy a zsidóság mindenütt meghálálja a befogadó nemzet jóságát és nagylelkűségét, hogy tehetségét, szorgalmát maradéktalanul hazája szolgálatának szenteli. Odaadása mégsem találkozik azzal az elismeréssel, mint pl. - hogy hazai vonatkozásokat dokumentáljunk - ha egy román vagy német származású egyén teszi ugyanezt. Miért ezek igen és miért a zsidó nem? Mert a lelkek mélyébe ágyazott közfelfogás szerint az idegen népiségű román, vagy német polgárnak van saját nemzete, saját országa s ezeket a legsúlyosabb ideális értékeit a beolvadás által feladja, ám az ugyancsak „idegen" népiségű zsidónak se nemzete, se országa nem lévén, a beolvadási szándék kinyilvánításával semmit sem ad fel, sőt nyer a befogadás által. Ezért nem értékelik a zsidóság hazafiságát, ha csak nem időlegesen és akkor is csak nemzeti prosperitások korában.

Ez a háttere az örök zsidó kérdésnek és ez lesz, valameddig az emberiség nemzetekre tagozott közületekben fog élni a földön, függetlenül attól, hogy van-e abban ésszerűség, vagy sem és megáll-e, vagy sem az a felfogásunk, hogy főként kis és szegény nemzetek számára csak nyereséget jelent egy tevékeny zsidóság. Azonban le kell szoknunk végre arról, hogy mi adjunk kéretlen tanácsokat arra nézve, mi a bölcs kormányzás, hiszen ez a kifejtettek folytán amúgy is céltalan erőlködés, nem szólva arról, hogy ezt feltolakodásnak veszik ott, ahol már felütötte fejét a zsidókérdés.

Az egyetlen realitás számunkra, ha életünk berendezésének alapjául mi is elfogadjuk a kifejezetten nemzeti társadalmaknak azt a fentebb kifejtett felfogását, mint eredendő okát a „nagy pernek, mely sohasem ér véget".

Ez esetben és csakis ezen egyetlen esetben fogjuk egymást tökéletesen megérteni és megtaláljuk a modus vivendit, a megoldást.

Nagy szó ez, különösen a röghöz tapadt magyar zsidóság számára, de a magyarság számára is. Magyar nemzeti szempontból bizonyos, hogy örök érvényességűeknek elismert általános emberi ideálok feladását jelentheti; a zsidóság lelkivilágát földrengésszerű erővel megrázkódtatja.

Hiszen már maga a tény, hogy a magyar zsidóság, amely a nyugalom évtizedei alatt leszokott arról, hogy létének szintéziseivel foglalkozzék, most egyik napról a másikra ilyen feladat elé lett állítva, nagy megpróbáltatást jelent számára és ezt a próbát megállni csak kellő lelki diszpozíció birtokában lehetséges.

Ez a lelki diszpozíció adva van abban a pillanatban, amint a zsidóság ráeszmélt arra, hogy akarva, nem akarva, vissza kell térnie a maga zsidó népiségéhez annak összes konzekvenciáival. Ezen a talapzaton felépítheti az új benső értékekben dús, méltóságteljes zsidó életet. Ez az új zsidó élet visszaszerzi számunkra a tisztességes keresztény nemzeti társadalom megbecsülését is.

Ez a társadalom mindig meg fogja érteni azt, hogy nemes népi tradícióinkat ápolni, zsidó kultúránkat szolgálni és fejleszteni, elesettjeink számára kenyeret és új szabad hazát teremteni, ennek érdekében a fiatalságunkat saját megszervezendő intézményeink útján mezőgazdasági és ipari munkára ránevelni, boldogulásuk céljából őket a hatóság intenciói szerint szervezetten kivándoroltatni kívánjuk, meg fogja érteni ez a társadalom mindazt, amit további cikkeinkben, mint konkrét szervezési feladatokat tüzünk magunk elé saját belső erőinkre és az ismert hatalmas külországi zsidó intézmények biztos támogatására támaszkodva, ám soha ez a keresztény nemzeti társadalom nem fogja megérteni, hogy a legfélreérthetetlenebb kirekesztés ellenére mi praelekciókat tartunk nekik az alkotmányjogról, kitanítjuk arról, hogy mi a hazafiság és semmi áron nem akarjuk észre vétetni, hogy mi tudjuk, hogy ők miként vélekednek a mi közjogi helyzetünkről.

Ne tukmáljuk rá tanácsaikat azokra, akik tőlünk tanácsot nem kérnek, adjunk tanácsot önmagunknak, hiszen erre nemzeti létünk megszűnése óta soha nagyobb szükség nem volt, mint ma. Szinte azt mondhatnánk, hogy erre egyenesen utalva vagyunk a kormány által, amikor a zsidó törvény minden sora azt hangsúlyozza, hogy a magyar keresztény társadalom egyensúlya hatályosan csak a jelenlegi zsidó társadalom hallatlan áldozatai fejében állítható helyre! Ehhez alkalmazkodni kell, akár tetszik nekünk, akár nem. Tehát alkalmazkodjunk, és bármily óriási feladat végrehajtásáról van szó, nem lehet olyan súlyos, hogy vele meg ne birkózhatnánk. Ha volt tehetségünk ahhoz, hogy tudósok, művészek, írók, gondolkodók legnagyobbjait adjuk a nemzeteknek, meg lesz a tehetségünk ahhoz is, hogy válságos időkben önmagunkon is segítsünk. Meg lesz annak ellenére, hogy akadtak és fognak is akadni dezertőrök a mi sorainkban is. A szökevényeket nehéz ugyan megérteni ma, amikor a szökés még csak nem is használ, de ne törődjünk velük, nézzünk el felettük.

Nehéz történelmi napokban ocsut szít a Gondviselés, hogy elháruljanak az új zsidó élet kiizmosodásának belső akadályai. Aki a népét éppen válságos óráiban hagyja cserben, az amúgy is csak keresztben-fekvő gerenda lenne az újjászületés országútján. A keresztény társadalom tán gazdagabb lesz általuk vállalkozókban, tőkésekben, tudósokban, szakemberekben, de jellemekben aligha.

Kevesebben leszünk, ám az ő kiválásuk növelni fogja lelki erőnket, amellyel nekivágunk keményen, okosan, bátran és öntudatosan egyfelől, mert ez a szükségszerű, s így legcélszerűbb életszemlélet, másfelől ez a parancsszava emberi méltóságunknak.

Ebben az új életszemléletben segítségünkre lesz az a megrendítő történelmi tapasztalat, hogy az emancipáció nem oldotta meg és nem oldhatja meg a zsidó kérdést, és hogy az egyetemes emberi gondolat diadala csak tisztalelkű humanisták képzelgése. A magyar zsidóság minden árnyalatának összefogása, egységes, közös képviselet megszervezése, egységes zsidó világnézet és belső fegyelem megteremtése ezerszer többet jelent valamennyiünknek, mint a legragyogóbb humanista igazságok szakadatlan lobogtatása.

A zsidó öntudat nem merülhet ki a döngő mellveregetésekben. Még csak kezdeti stádiuma a zsidó öntudatnak, amikor a zsidó népközösséghez való tartozásunkat világosan valljuk. Ez nincs ellentétben a befogadó haza iránti hűséggel, szeretettel és feltétlen kötelességteljesítéssel, nem jelent nemzeti aspirációkat a befogadó hazával szemben, mert a zsidó népnek csupán az a része válik a zsidó nemzettest alkotó elemévé, amelyik Palesztinában telepszik le, és ott gyökeret ereszt. Palesztinán kívül a zsidó népközösséghez való tartozás jelenti a tradíciók tiszteletét, a zsidó kultúra és sajtó ápolását és fejlesztését, a héber nyelv elsajátítását, a kölcsönös szociális kötelességek nagylelkű teljesítését országhatáron innen és túl, és jelenti végül a szent és okos feladatot: emberben és anyagiakban áldozni a zsidó nemzeti lét gyors újraépítéséért a biblia ősi földjén, hogy egyenrangúakká válhassunk a föld többi népével.

Aki nem ezt az utat választja, az belenyugodott egy megalázó vagylagosságba: elhagyni az apák és ősök megszentelte közösséget, vagy utódait örökkön örök emigrációba kárhoztatni.

Hitközségek, Zsidó Intézmények, Zsidó Testvérek! Ezt üzeni Nektek a Magyar Cionista Szövetség a bizalom, a szeretet, az elhatározottság és az emberi méltóság jegyében.

 

A magyar zsidóság gazdasági és szociális struktúrája

Új világnézet van

Az az átrendeződési kísérlet, amely napjainkban a magyar társadalomban végbemegy, szükségszerű következménye annak a csaknem két évtizedes törekvésnek, amely a világháború befejezése óta Közép-Európában a politikai, gazdasági és kulturális élet minden megnyilvánulásában jelentkezik. A magyarországi események szervesen betagolódnak abba a struktúra-változásba, amely egy új világnézet hatalomra jutásával lassanként a régi helyébe lép. Ez a változás bennünket, zsidókat érint elsősorban. Mi vagyunk annak a vajúdásban levő új korszaknak az áldozatai, akik - állítólag - útjában állunk a feltörekvő új erők érvényesülésének. Mi, cionisták megszoktuk azt, hogy a zsidókérdést a világjelenségek folyamatában, ezeknek szerves részeként vizsgáljuk, figyelmünket most is az egészre kell szegeznünk, amelynek a magyarországi események végeredményben csak részjelenségét alkotják.

Az a folyamat, melynek mint kortársak szemtanúi, s mint zsidó szenvedő alanyai vagyunk, az individuális kapitalizmusnak, a liberalizmusnak, a demokrácia válsága és a velük ellentétes gazdasági, politikai és kulturális rendszereknek előretörése és berendezkedése.

 

A liberalizmus és demokrácia válsága

A szabadversenyen alapuló liberális gazdasági rendszer helyét lassanként a kötött gazdasági rendszer foglalja el, amelyet az államnak vagy egyéb közületeknek a magángazdaságba való, napról-napra erősödő beleavatkozása jellemez. Ha végigtekintünk például a világháború utáni magyar gazdasági törvényhozás alkotásain, meg kell állapítanunk, hogy minden egyes törvény, rendelet és statutum végeredményben az egyéni tevékenység és életlehetőség korlátozását célozza. A kamarai rendszer, a kényszertársulások és egyéb hasonló alakulatok voltaképpen a középkori céhrendszer modern kiadásai.

Ezt a folyamatot az jellemzi, hogy a magánjogi kapcsolatok lassanként közigazgatási kapcsolatokká változnak, amikor is az egyén gazdasági tevékenysége során nem az egyénnel áll szemben, hanem a közülettel, elsősorban az állammal. (Etatizmus.) Az általános politikai életben a demokrácia helyébe, amely rendszer a jogegyenlőség és a gondolatszabadság kettős pillérén épült, antidemokratikus irányzatok lépnek. A szellemi élet területén sincs kivétel, sőt, itt jelentkeznek legelsősorban ezek az áramlatok, aminek következménye a kulturális felfogás és szellemi felfogás árállítódása az életszemléletben, irodalomban és művészetben.

Végeredményben tehát egy, az eddigiektől lényegében is, külső megnyilvánulásaiban is eltérő, új világ születik körülöttünk. E folyamat szükségképpeni. Világjelenség, amelyet tudomásul kell vennünk. Új orientációra van szükség. Elhibázott és célját tévesztett az a törekvés, mely a múló liberális kor intézményeit elégikus hangon siratja. Erőfecsérlés ez. Tudomásul kell vennünk, bármennyire fáj is, hogy nem efemer jelenségekkel állunk szemben, amelyek a világháború néhány évtizedig tartó következményei. Világjelenség, amely tőlünk is az eddigiektől eltérő, pozitív cselekvést követel.

 

A statisztika a világnézet szolgálatában

Napjainkban a zsidókérdés annyira kiéleződött Magyarországon, hogy a kormány felfogása szerint, törvényes rendezést követel. Megbízhatónak deklarált statisztikai összeállítások látnak napvilágot, amelyek alkalmasak arra, hogy belőlük következtetéseket vonjanak le. Ha el is fogadjuk azt, hogy az adatok megbízhatóak (a csoportosításoknál lehetnek célzatosságok), a belőlük levont következtetéseket mindenkor a világnézet és a megvalósítandó cél motiválja. Ugyanazon statisztikai jelenségből például mást olvas ki az, aki a magyarországi zsidóság sorsát szívén viseli és mást az, aki a zsidót, mint nemkívánatos idegent látja e hazában. Az adatok lehetnek megbízhatók, a konklúzió azonban mindenkor politikum.

Anélkül, hogy a közkeletű és máris túlontúl nagyszámú statisztikai összeállítások számát eggyel növelni kívánnók, az alábbiakban bemutatjuk a magyarországi zsidóság népmozgalmi, gazdasági és szociális struktúrájának néhány főbb adatát.

 

A magyar zsidóság fogyása

Az utóbbi években közismertté vált az a tény, hogy a magyar zsidóság száma rohamosan csökken. 1910-ben a mai Csonka-magyarország területén a zsidók száma 471 355 volt, ami 6,2%-os országos arányt jelent. 1920-ban 473 310 zsidó lakott az országban. 10 év alatt az abszolút gyarapodás nem éri el a 2000-t, a zsidók száma azonban valójában relatíve fogyott, mivel az arányszámuk a többi népesség növekedése következtében 5.9%-ra esett vissza. 1930-ban a népszámlálás adatai alapján a zsidók száma 444 567 volt, arányszámuk 5,1%. Tíz év alatt tehát Csonka-Magyarországon a zsidók száma 28 788-nal fogyott, míg az össznépesség ezen idő alatt 698 117-tel nőtt. Vagyis a zsidóság szaporodásának aránya -6,1%, míg az össznépességé +8.7%. A magyar zsidóság számát jelenleg 420 000-re becsülhetjük, ami az összlakosság 4,7%-ának felel meg.

 

A fogyás okai

A zsidóság csökkenésének hármas oka van: 1. születéscsökkenés, 2. áttérés, 3. kivándorlás. Tény az, hogy 1927 óta a zsidóság természetes szaporodása megszűnt Magyarországon, mivel az élveszületések száma egyik évben sem éri el a halálozások számát. Az 1926/30. évek átlagában 1000 lélekre számítva, az élveszületések száma Magyarországon általában 26,0, a zsidóknál 12,9 (jelenleg kb. 10), tehát az összes vallásfelekezetek közül nemcsak a legkisebb, hanem az országos átlag felét sem éri el. Ezt a számot nem ellensúlyozza a zsidó halálozások kis száma sem, amely a fenti évek országos átlagában 9,0, míg a zsidóknál -0,6 (jelenleg -0,5).

A zsidó vallásból való kilépés nem kismértékben csökkenti a zsidók számát. 1919 óta a kitértek számát 15 000-re lehet becsülni, egymagában 1919-ben 7146-an hagyták el a zsidó vallást), míg a kivándorlók számát ugyanazon idő óta 25 000[-re] becsülhetjük. Minthogy pedig a zsidó házasságok termékenysége az utolsó évtizedben erősen csökkent, minek következtében ma a zsidóságnál a fiatalabb korosztályok igen kismértékben vannak képviselve, igazat kell adnunk

, hogy a zsidóság számbeli sorsa meg van pecsételve Magyarországon. Ha számításba vesszük azt a körülményt, hogy a csökkenés mértékét jelző arányszámok a jövőben növekedni fognak, a magyarországi zsidóság rohamos mértékű fogyását állapíthatjuk meg.

 

A zsidóság foglalkozási statisztikája

Kérdés ezek után, hogyan helyezkedett el a zsidóság az egyes foglalkozási ágakban Magyarországon? A nyilvánosságra hozott statisztikai adatok ezen a területen mutatják a legnagyobb eltérést, nem szólva arról, hogy a célzatos következtetéseknek itt van a legnagyobb lehetősége.

Az 1930. évi népszámlálás szerint a zsidók foglalkozása a következő képet mutatja százalékos

.

 

Csábító a statisztikus számára annak megállapítása, hogy a zsidóság melyik foglalkozási ágban van az országos számarányon felül képviselve, ill. mely foglalkozási ágakban nem éri el az országos arányszámát. Nagyon könnyen megállapítható, hogy a kereskedelmi és hitel foglalkozásokban arányszámát messze túlhaladja, míg a közszolgálatban pl. ennek jóval alatta marad. Az ilyenfajta megállapításoknak a fő hibája ott van, hogy valamely néprétegnek százalékos arányban való elhelyezkedését keresni, egymagában feltételezi a politikumot, amikor a statisztika eleve célzatossá válik. Az, hogy pl. a zsidóság miért a kereskedelemben helyezkedett el legnagyobbrészben, sok egyéb közkeletű ok mellett, azzal is magyarázható, hogy a múltban nem volt megállapítva elhelyezkedési lehetőségének százalékos aránya, amely fogalom egy új korszellem terméke. Hogy ne is beszéljünk a legkisebb ellenállás irányában történő szociális mozgásról, amely általános törvénye a szociológiának.

A fenti statisztikai összeállítás pl. mesterséges csoportosítást végez, amidőn a közszolgálati alkalmazottakat és a szabadfoglalkozásokat egy kategóriába sorozza. A két kategória éppen ellenkező természetű volt eddig a zsidóság részére.

 

A zsidóság gazdasági rétegződése egészségtelen

Kovács Alajos is a mesterséges kategorizálás hibájába esik, amidőn összegezve a foglalkozásokat, az önállóakat a polgárság, a tisztviselőket az értelmiség és a segédszemélyzetet a munkásság társadalmi csoportjában egynek véve, megállapítja, hogy „a zsidóság társadalmi megoszlása nagyon szépen kiegyensúlyozott, mert a három fő réteg között nem feltűnő nagyok a különbségek". Ezzel szemben mi cionisták - ha a fenti csoportosítástól bizonyos szempontból eltérő kategóriákat veszünk is - a zsidóság diaszpórabeli labilis sorsának egyik okát, éppen egészségtelen rétegződésének tulajdonítjuk.

Az összeállításból az is kitűnik, hogy a zsidóság Magyarországon leginkább városlakó elem, mivel foglalkozása, amely az iparforgalmi csoportból adódik, legnagyobbrészt a városokhoz köti. Valóban, általában minél népesebb valamely községi közület, annál nagyobb benne a zsidóság számaránya.

 

Budapest és a zsidóság

Vonatkozik ez elsősorban Budapestre, ahol 1930-ban a zsidók száma 204 371 volt, arányuk 20,3. Ha a Budapesthez tartozó elővárosokat is tekintetbe vesszük, úgy az ún. Nagybudapest zsidó lakóinak száma 1930-ban 232,212 volt, ami Magyarország zsidó lakosságának több mint a fele, csaknem 52%-a.

Az eddigiekből tehát könnyen megmagyarázható az a tény, hogy a zsidóság száma miért csökken oly nagy mértékben Magyarországon. A városba tódulás, az urbanizálódás, a szaporodásra nézve egyetemesen is igen káros jelenség, a zsidóságnál ez a belső vándorlási folyamat a többi néprétegnél sokkal nagyobb mértékben jelentkezik.

 

Miért pusztul a zsidóság?

Ide tartozik még a zsidó exisztenciák nagymértékű pusztulása és bizonytalanná válása az utolsó két évtizedben, ami a gyermek sorsáért való fokozottabb felelősségvállalás megnehezült gondjai miatt a zsidóság szaporodását nagymértékben csökkentette. Példa e jelenségre a zsidó hitközségek statisztikája, amely szerint csupán 1921-től 30-ig terjedő időben 19 kongresszusi iskola szűnt meg az államsegélyek megvonása, illetve a tanulók számának fogyatkozása miatt. Míg 1921 óta országos átlagban az elemi iskolák tanulóinak száma 4%-al gyarapodott, az izraelita elemi iskolákban a tanulók száma 22%-al csökkent.

 

A jövedelemeloszlás kérdése a legfontosabb

A zsidókérdés lényege Kovács Alajos szerint nem a zsidók számában, hanem gazdasági túlsúlyában van. Szerinte, dacára, hogy a zsidóság a háború után fogyott, nagyobb vagyoni erőt tartanak kezükben, mit közvetlenül a háború után. Eltekintve attól, hogy a nemzeti vagyon, illetve nemzeti jövedelemben való részesedést célzó statisztikai megállapítások soha nem adják a valóságos képet, tulajdonképpen nem ez, hanem a jövedelemeloszlás a fontos, ami pedig a zsidóságon belül tudvalevőleg épp oly kiegyenlítetlen, mint a magyarság egyéb néprétegeinél.

A zsidóság rohamos számbeli csökkenését és proletárosodását egyetlen statisztikus sem tagadhatja, legfeljebb célzatos következtetések levonására alkalmas megállapításoknak a közvéleménybe való bedobásával gyorsíthatja.

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 13.

1918

IV. Károly magyar király (I. Károly néven osztrák császár) a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemond a magyar...Tovább

1918

A magyar kormány és az antant balkáni haderőinek képviselői Belgrádban aláírnak egy 18 pontos fegyverszüneti egyezményt, az ún. belgrádi...Tovább

1938

Kihirdetik az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről.

1942

Az Egységes Pártból előző év nyarán kilépett képviselők Gömbös Gyula vezetésével megalakítják a Magyar Nemzeti Függetlenségi (fajvédő)...Tovább

1957

A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdet a Nagy Íróperben: Déry Tibort 9 év, Háy Gyulát 6 év, Zelk Zoltánt 3 év és Tardos Tibort 1,5 év...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők