A magyar építőipar helyzete

1979. október 20.      

A magyar építőipar helyzetét bemutató cikk felhívja a figyelmet annak fontosságára, a gazdaságban betöltött egyre nagyobb szerepére.    
A külgazdasági kapcsolatok fejlődésének alighanem törvényszerű velejárója új ágazatok bekapcsolódása a nemzetközi munkamegosztásba. Ezek egyike az építőipar, amely a hatvanas évek végéig szinte kizárólag hazai feladatokat vállalt. A jelenlegi ötéves tervidőszakban azonban az ágazat kivitele már eléri a 15-16 milliárd forintot, behozatala pedig mintegy 8 milliárd forint lesz.

Termelőberuházások és infrastrukturális létesítmények sora készül el a tervezettnél később Magyarországon, olykor számottevő minőségi hibákkal. Ennek egyik oka a kivitelezői kapacitások szűkössége. Így az építőipar exportjáról hallva sokakban fogalmazódott meg a kérdés: van-e egyáltalán létjogosultsága az építőipari kivitelnek, hiszen éppen elég tennivalója akad határainkon belül, s olykor ezekkel sem képes megbirkózni.

Ezek tények. Csakhogy felületes szembesítés volna, ha csupán ennek alapján megkérdőjeleznénk az építőipari exportot. Ugyanis az építőkapacitások területi elhelyezkedése és a termelési szerkezet adott időszakban nem feltétlenül igazodik építési céljainkhoz. Meglehetősen drága lenne például Debrecenből panelokat szállítani a budapesti lakásépítkezésekhez, s nem lett volna szerencsés dolog a Győr megyei panelszerelő brigádokat például Hajdú megyébe, a kabai cukorgyár építésére vezényelni. A népgazdaság és az építőipari vállalatok számára egyaránt előnyösebb volna ezeket a kapacitásokat a Szovjetunióban és Csehszlovákiában szállodák építésére felhasználni.

Általában elmondható: a hazai építkezések megvalósítását nem hátráltatja az ágazat kivitele. Annál is kevésbé, mert az export – bővülésével együtt is – a teljes építési tevékenység értékének mindössze 3-5 százaléka, s alig vitatható, hogy az ágazatban éppen elég tartalék akad az exportált kapacitások pótlására. Sőt, a nemzetközi munkamegosztás bővítése elősegíti a hazai építési célok jobb megvalósítását.

A kivitel számottevő előnyöket kínál mind a népgazdaság, mind a vállalatok számára. A korszerű építési technológiák megkövetelik a nagy sorozatú termelést. A gazdaságos sorozatnagyság eléréséhez pedig szükség van külföldi vevőkre is, mivel a hazai piac egy-egy korszerű, hatékony technológia számára csak viszonylag szerény értékesítési lehetőségeket kínál.

Az sem közömbös, hogy az építőipar hozzájárulhat más ágazatok kivitelének bővítéséhez. Manapság könnyebb és jövedelmezőbb komplett géprendszereket, technológiai eljárásokat értékesíteni, ha vállaljuk a létesítményhez szükséges építési munkát is. Az NDK-beli Haldenslebenben épített egészségügyi-kerámiagyár, az algériai lakáselemgyártó-üzem és mészmű, a komplett szervizállomások Csehszlovákiában és a Szovjetunióban, a Jugoszláviában épített timföldgyár jó példa az effajta vállalkozásra. Valamennyi tekintélyes gépexporttal, és mellesleg anyagi haszonnal járt.
Az építőipar nemzetközi együttműködésének hasznát vizsgálva, ez utóbbi egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Lényegesen szervezettebben, pontosabban kell dolgozni – nagyok a minőségi követelmények. Azoknak a vállalatoknak, amelyek hiánytalanul eleget tudnak tenni a megrendelők kívánságainak, feltétlenül javul hazai munkájuk is.

Nyomós érvek szólnak az építőipari kapacitások behozatala mellett. A kabai cukorgyár bizonyára felépült volna hazai kapacitások felhasználásával is, de a munka aligha lett volna ilyen hatékony és eredményes. A lengyel építők a sokadik cukorgyárat építették fel, s nálunk is kamatoztathatták korábban megszerzett szaktudásukat. Ennek alapján joggal állítható: különleges építési célok megoldására érdemes arra jól felkészült, szakosodott külföldi szervezetek munkáját importálni, még akkor is, ha a közvetlen beruházási kiadás nagyobb. A létesítmény szakszerűbb és gyorsabb kivitelezése révén a többletkiadás ugyanis hamar megtérül, s hosszú távon ez a megoldás mindenképpen gazdaságosabb.

Sor kerülhet gazdasásos, tehát célszerű építési importra akkor is, ha valamely nagyberuházás kivitelezésekor különösen gyorsan, az adott helyen rendelkezésre álló kapacitásokat meghaladó mértékű munka elvégzésére van szükség. Ezt az importot persze óvatosan kell kezelni, mert rendszerint a beruházási munka szervezetlenségéből adódhat effajta munkacsúcs, s ha az építőipari kapacitás behozatala ilyen célokra rendszeressé válik, akkor ez mintegy felmentést adhat a gyenge szervezésre, pedig ez elfogadhatatlan.

Mindent összevetve tehát az építőiparnak ki kell használni az előnyös, magyarán gazdaságos export- és importlehetőségeket, s a hazai igényekkel összhangban célszerű fontolóra venni a korszerű építési technológiák exportcélú fejlesztését is. Számolni kell azzal, hogy a KGST-tagországokban két-vagy többoldalú egyezmények alapján megvalósuló közös beruházásokhoz az eddigieken túl továbbra is szükség lesz építőipari kapacitások kivitelére, vagy – adott esetben – importjára.

Lovász Péter

Ezen a napon történt november 15.

1969

250 000 béketüntető demonstrál a vietnami háború ellen Washingtonban.

1969

A budapesti Hanoi parkban több ezer fiatal részvétel vietnami szolidaritási nagygyűlést tartottak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők