Lengyel hazafi vs. lengyel zsidó

Menekültek menedéke, Magyarország, 1939-1946

A magyar politikai vezetés 1939 őszén döntést hozott a lengyel katonai és polgári menekültek befogadásáról. Bár a nagyszámú feldolgozás és a visszaemlékezések sem tagadják a sajátos együttélés során felmerült problémákat, a történeti emlékezet által idealizált kép a magyar „menekültparadicsomról" a levéltári dokumentumok fényében árnyalásra szorul - többek között a zsidó menekültügy kontextusában.

1939. szeptember 18-án Teleki Pál miniszterelnök utasítására megnyitották a lengyel menekülők előtt a fél évvel korábban, Kárpátalja visszacsatolása után 180 kilométeres szakaszon helyreállt lengyel-magyar határt. A becslések szerint mintegy 60 ezer ember számára 140 katonai menekülttábor létesült, illetve Budapesten kívül 114 településen szállásoltak és láttak el polgári személyeket. A katonák ügyeivel a Honvédelmi Minisztérium Baló Zoltán, majd az ő 1943. októberi eltávolítása után Utassy Loránd ezredes vezette XXI. ügyosztálya, a civil menekültekkel a Belügyminisztérium VII. c. alosztályaként működő Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatósága (KEOKH), illetve a IX. osztály foglalkozott. Utóbbi osztály helyettes vezetője, majd az 1941. júniusi átszervezés utáni irányítója id. Antall József miniszteri tanácsos volt.

A lengyel menekültek segélyezésében kiemelkedő szerepet játszó társadalmi szervezetek sorában az 1939 szeptemberében létrejött, gr. Károlyi Józsefné és Szapáry Erzsébet grófnő irányításával működő Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottságot, illetve a Henryk Sławik újságíró, a „lengyel Wallenberg" vezetésével szerveződött Lengyel Menekültek Gondozásának Ügyeit Intéző Polgári Bizottság Magyarországon nevű szervezetet kell kiemelni. Utóbbi egyben a lengyel emigráns kormány konzulátusi feladatokat ellátó képviselője is volt, hiszen a folyamatos német tiltakozás hatására és a lengyel államiság erőszakos német-szovjet felszámolása miatt a budapesti és ungvári lengyel konzulátusok 1940. nyár végén, a lengyel katonai attasé irodája 1940 őszén, a lengyel követség pedig 1941 januárjában volt kénytelen beszüntetni működését Budapesten.

id. Antall József és Henryk Sławik

A Teleki-kormány döntése a lengyel menekültek befogadásáról Juhász Gyula történész véleménye szerint hatalmi érdekből hozott és egyben morális okokkal is magyarázható lépés volt, hiszen megfelelt az ország külpolitikai céljainak és a propaganda által még inkább felerősített lengyelbarát

. Az 1939. szeptember 22-i minisztériumi értekezlet azt rögzítette, hogy a lengyelek befogadása, „amennyire csak a kockán forgó egyéb érdekek sérelme nélkül lehetséges, az emberiesség követelményeinek megfelelő figyelembe vételével történjék". Ennek a szempontnak az érvényesítésére „külpolitikai tekintetekből, valamint a magyar nemzet jó hírének a pártatlan külföldi közvélemény előtt való megőrzése szempontjából" nagy súlyt helyezett .

A katonai internáló táborok megszervezése és fenntartása, a menekülteknek nyújtott szociális támogatás, egészségügyi ellátás, illetve számukra az oktatás és a helyi közösségekbe való integrálás biztosítása komoly szervezőmunkát igényelt, és jelentős összegeket emésztett fel. A táborok és a menekültek száma folyamatosan csökkent.

1941-ig mintegy 30 ezer lengyel katona jutott el különböző úton-módon, az. ún. „evakuációs hadműveletet" titokban támogató, olykor csak eltűrő, de sokszor hivatalosan tiltó és büntető magyar szervek és személyek közreműködésével Franciaországba, Angliába és a Közel-Keletre, hogy Władysław Eugeniusz Sikorski tábornok nyugati lengyel hadseregében a szövetségesek győzelméért és hazája felszabadulásáért harcoljon. A Magyarországon maradt néhány ezer menekült sorsa döntően az ország német megszállása, illetve a nyilas hatalomátvétel után változott meg, sokakat letartóztattak, elhurcoltak és kivégeztek. A háborút túlélt menekültek hivatalos repatriálása 1946 augusztusában zárult le.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 18.

1906

Hollósi Frigyes evezős, úszó, edző, sportvezető (†1979)

1918

I. világháború: Nagyerejű német támadás Ukrajnában a oroszok ellen, a Breszt-Litovszki fegyverszünet lejárta után.

1930

Clyde Tombaugh a Lowell Obszervatóriumban azonosította a Naprendszer akkor 9. bolygóját a Plutot.

1932

A japánok által megszállt Mandzsúriában kikiáltják Mandzsukuo függetlenségét.

1932

Miloš Forman cseh-amerikai filmrendező

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők