A megkerült irattár – Magyar állampolgárok és érdekvédelmük Sanghajban a 20. század első felében

Sanghaji magyar kalandorok Rejtő Jenőt megidéző világáról, ismeretlen körülmények között eltűnt majd megkerült konzulátusi irattárról, a két világháború közötti sanghaji magyar érdekvédelemről lesz szó az alábbi írásban. A rövid közigazgatás- és diplomáciatörténeti bevezető, majd az ezt követő „irattártörténeti” rész után egy bizonyos Bognár Árpád sanghaji ügyein keresztül illusztrálom az ottani magyar érdekvédelem különböző államok és szervek útján való működését, valamint a sanghaji/dél-kínai kicsiny magyar kolónia tarkaságát. Végül két különös fotósorozatot teszek közzé, elsőként a Bognár-hagyatékból megmaradt gyűjteményt, majd ezt követően egy fényképsorozatot Vulcsik Anna irgalmas nővér hangcsou-i (hangzhou-i) kórházi munkájáról.

Bevezetés

A sanghaji „magyar” irattár kétszer is elveszett. Először még Kínában veszett nyoma az 1940-es évek elején, majd Budapesten tűnt el évtizedekre. Olyan magyar állami iratokról van szó, amelyek nagy részét a helyi magyar egyesület, illetve más államok konzulátusai keletkeztették. Miként történhetett mindez? Írásomban többek között erre a kérdésre keresem a választ – felhívva egyben a figyelmet a konzulátusi iratok értékére és levéltári feltárásuk, valamint nyilvántartásuk javításának és elmélyítésének szükségességére is.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetében viszonylag nagy mennyiségben találhatunk külképviseleti iratokat. Bár a politikatörténeti érdeklődés elsősorban a diplomáciai iratokra, a politikai követjelentésekre irányul, a külképviseletek irattára tartalmaz egy másik fontos irattípust is: az egyéni ügyekben keletkezett konzuli iratok együttesét, amely a külföldön élő magyar állampolgárok életútjának, illetve társadalomtörténetének kutatásához szolgálhat igen értékes forrásként. Levéltári kutatásuk azonban gyakran nehézkes, vagy egyenesen lehetetlen – sokszor éppen a korábbi évtizedek indokolatlan levéltári tárgyi átrendezései

. Az irattípus mostoha sorsára jellemző, hogy a levéltári segédletek készítése is csak a legutóbbi időszakban kezdődött meg ezen dokumentumokhoz.

Ismert történet, hogy egyes területek – például Munkács – lakói, noha egyszer sem hagyták el szülőföldjüket, mégis néhány év (vagy évtized) alatt számos különböző államnak voltak

. A sanghaji (illetve „környékbeli”) magyar állampolgárok jó részének ezzel szemben nem változott az állampolgársága a Monarchia szétesése és a második világháború vége közötti időszakban, annál inkább az érdekvédelmüket ellátó – és a személyazonossági vagy úti okmányaikat is kiállító – állam.

Írásomban elsőként egy rövid közigazgatás- és diplomáciatörténeti bevezetőben a konzuli érdekvédelem más államok által történő ellátásának általános kérdését vizsgálom. Az ezt követő részben a konkrét sanghaji esetet mutatom be, azt, hogy mikor, milyen államok szervei foglalkoztak a magyar állampolgárok érdekvédelmével, mi lett a különböző szervek vonatkozó irattárának a sorsa, hogyan tűnt el az iratok egy része először Kínában (ténylegesen), majd később az Országos Levéltárban (nyilvántartás szintjén). Az „irattártörténeti” rész után egy bizonyos Bognár Árpád sanghaji ügyein keresztül illusztrálom az ottani magyar érdekvédelem különböző államok és szervek útján való működését, valamint a sanghaji/dél-kínai kicsiny magyar kolónia tarkaságát. Akárcsak a sanghaji irattár, úgy Bognár Árpád hagyatéka is eltűnt egy időre – utóbbi három hullarabló cimbora jóvoltából –, írásom következő fejezetében e kalandorok sanghaji nyomait mutatom be. Zárásként két különös fotósorozatot teszek közzé, elsőként a Bognár-hagyatékból megmaradt gyűjteményt – a képeken feltűnnek a paokingi (shaoyang-i) magyar ferences misszionáriusok, valamint a horogkeresztes hajózászló előtt pózoló Bognár-féle kör is –, majd ezt követően egy fényképsorozatot Vulcsik Anna irgalmas nővér hangcsou-i (hangzhou-i) kórházi munkájáról.

 

Konzuli érdekvédelem és Magyarország (vázlatos történeti áttekintés)

A konzuli védelem kiterjesztésének évszázados, ma is élő hagyománya és gyakorlata van. Egy állam konzulátusa más állam állampolgárainak védelmét is elláthatja egy harmadik állam területén, ha az adott országnak nincs ott konzulátusa. Napjainkban is létező jelenség a konzuli érdekvédelem kiterjesztése más államok állampolgárai számára, például az EU-tagállamok

.

A két világháború között az Európán kívül kevés külképviselettel rendelkező Magyarországnak több nagyhatalommal, illetve (volt) gyarmattartó országgal – valamint a háború(k) idején semleges hatalmakkal – volt megállapodása e téren. Magyarország ritkábban vállalta más államok állampolgárainak képviseleti ügyét külföldön, de ez történt például Görögországban az olasz állampolgárok

. Természetesen Magyarországon is nyújthatott harmadik ország külképviselete konzuli védelmet más államok polgárai .

A legtöbb olyan helyen, ahol nem volt magyar külképviselet, ott Hollandia, Olaszország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok látta el a magyarok érdekvédelmét (néhány országban/területen Németország, Spanyolország, Ausztria, Dánia és Svájc). Magyarország második világháborús hadba lépését követően a legtöbb esetben Svédország vette át az ellenségessé vált hatalmak területén a magyar konzulátusok feladatát (

).

Több esetet is ismerünk, amikor az idegen érdekek képviseletét ellátó konzuli részlegek alkalmazottai gyakran ugyanazok maradtak: például az első és a második világháború idején az ellenséggé vált országokban az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve Magyarország konzulátusának dolgozói továbbra is végezték munkájukat, csak formailag más állam alkalmazásában (az USA esetében Svédország alkalmazta a korábbi magyar külképviseletek egyes hivatalnokait). A konzulátusi ügymenet sokszor csak annyiban változott, hogy több közbenső állomása lett az

. Az idegen államok konzulátusai azután a „magyar ügyekben” keletkezett – és külön kezelt – iratokat rendszerint átadták a szerepüket átvevő magyar . A felmerülő költségeket pedig el is számoltatták, és azok meg is jelentek a Külügyminisztérium éves zárszámadásaiban.

 

A sanghaji magyar érdekvédelem iratai egykor és ma

Kína területén az első világháború idején Hollandia helyi külképviseletei (például a sanghaji főkonzulátus és a pekingi követség bizonyosan) látták el az Osztrák–Magyar Monarchia (osztrák és magyar) állampolgárainak érdekvédelmét, és ez – a pár száz fős kínai (nagyobbrészt sanghaji) magyar kolónia

– a háborút követően egészen 1940. december elejéig . Ez az évtizedeken átívelő tevékenység végig ideiglenes formában működött, ami rendszerint meg is jelent a németalföldi főkonzulátus „öndefiníciójában” (). Az első években valószínűleg csak informálisan végezték ezt a tevékenységet, legalábbis 1943-ban úgy emlékeztek a sanghaji magyar konzulátusnál, hogy a hollandok csak 1924-től látták el a magyar érdekvédelmet. 1940 májusáig a holland főkonzulátus ideiglenes útleveleket állított ki, a tokiói magyar követség megnyitásával ez megszűnt, és a „postázó” szerepet vette át.

Sanghaj, 1940. május 5.
Jelzet: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL) K (Polgári kori kormányhatósági levéltárak) 103 (Külügyminisztérium, Tokiói Követség) 6/16 (Olasz Főkonzulátus) – Eredeti, gépelt.

 

A kínai „magyar ügy”-ben keletkezett bizonyos holland iratok egy része a tokiói magyar követséghez került, és ezt az irattárat kapta meg Tokióból 1941 tavaszán a sanghaji magyarok (pontosabban a sanghaji konzulátus joghatósága alá eső kínai tartományok magyar állampolgárainak) érdekvédelmét átvállaló sanghaji olasz főkonzulátus. Ezt, valamint a saját sanghaji „magyar” irattárukat 1943 januárjában adták át az időközben létrejött, kapuit ténylegesen 1943. január 6-án megnyitó sanghaji magyar konzulátusnak.

Sanghaj, 1943. január 6.
Jelzet: MNL OL K 103-6/2 (Konzulátus felállítása Sanghajban) – Eredeti, gépelt.

 

A magyar konzulátus valójában a helyi Magyar Egyesületből nőtt ki, maga a konzul is az egyesület akkori elnöke, a neves sanghaji építész,

lett. Az egyesület már korábban is nagyon fontos funkciót töltött be, rendszeresen közvetített a sanghaji magyarok és a holland, illetve az olasz főkonzulátusok között, jegyzékeket vezetett, felterjesztéseket, ajánlásokat írt egyes személyekről, illetve általános .

A sanghaji holland főkonzulátus magyar vonatkozású iratai azonban – hiába keresték 1943-ban – csak a 2. világháború után kerültek magyar „kézbe”, majd az Országos Levéltárba, ahol  az anyag önálló törzsegységként van nyilván tartva (

). Az 1920-as évektől már bizonyosan elkülönítve kezelték a sanghaji holland főkonzulátusnál a magyar érdekek („hongaarsche belangen”) védelmét, az iratokat évenként és az ügyiratok sorrendjében őrizték (és ez a struktúra megmaradt a levéltárban is).

Sanghaj, 1943. augusztus 7.
Jelzet: MNL OL K 103-6/2 (Konzulátus felállítása Sanghajban) – Eredeti, gépelt.

 

Sanghaj, 1943. október 20.
Jelzet: MNL OL K 103-6/2 (Konzulátus felállítása Sanghajban) – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

Sanghaj, 1943. október 30.
Jelzet: MNL OL K 103-6/2 (Konzulátus felállítása Sanghajban) – Eredeti, gépelt.

 

Ezzel szemben az olaszok – ahogy ez kiderül az általuk 1943-ban átadott iratjegyzékből – átfogó, éveken is átívelő tárgyi dossziékat alkalmaztak.

Sanghaj, 1943. január 23.
Jelzet: MNL OL K 103-6/16 (Olasz Főkonzulátus) – Eredeti, gépelt.

 

Miután ez az olasz irattár a magyar konzulátusra került, ott teljesen megbontották a rendszerét, és egy új – nagyobb részt személyi, kisebb részt tárgyi – dossziérendszerbe tagolták az iratokat (ma már csak egy-egy, az iratok között megbújó dossziéfedőlap utal az egykori olasz rendszerre), és idekerültek a Magyar Egyesület korábban keletkezett iratai is.

A Sanghaji Konzulátus 1945 májusában – japán kényszer hatására – szűnt meg, feladatkörét a sanghaji Magyar Egyesületre ruházta: „a Magyar Királyi Konzulátus működését e hó 17-i hatállyal beszűntetem, és a Japáni Császári Főkonzulátussal folytatott megbeszélésem értelmében annak ügykörét, kiváltképpen a magyar kolónia képviseletét a MAGYAR EGYESÜLET veszi át. Felhívom a magyar állampolgárokat, hogy a jövőben minden hivatalos ügyben, amelyet eddig a kir. konzulátus intézett, a MAGYAR EGYESÜLET vezetőségéhez forduljanak

.”

Sanghaj, 1945. május 17.
Jelzet: MNL OL K 103-6/2 (Konzulátus felállítása Sanghajban) – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

A sanghaji magyar konzulátus iratanyaga a tokiói magyar követség anyagával együtt kerülhetett be a levéltárba, és attól végül – szakmailag helytelenül – nem különítették el (és – szintén helytelenül – nem egyesítették a holland anyaggal). Az 1964-es repertórium a tokiói követség iratainál nem nevezi

, hogy az (akkori állapot szerinti) 4–15. csomók iratanyagát a sanghaji magyar konzulátus (illetve ezt megelőzően az olasz konzulátus, később pedig a Magyar Egyesület) keletkeztette.

2007-re ezeket az iratokat átrendezték (és ma is ebben a – szakmailag helytelen – rendszerben vannak). A sanghaji tárgyi dossziék új sorszámokat kaptak (illetve némelyiket meg is szűntették, és ezekből más – meglévő vagy újonnan létrehozott – dossziékba kerültek szét az iratok), és  a Tokiói Követség újonnan, a levéltárban kialakított tételrendszerének 6. tételébe („Különböző tárgyú, részben töredékes ügyek dossziéi”) kerültek, azon kitétellel, hogy a tétel „zömében a követség alárendeltségébe tartozó sanghaji (Kína) konzulátus iratait tartalmazza tárgyi csoportosításban.” Az egyéni dossziék (az eredeti és az újonnan létrehozott dossziék) ugyanakkor a 7. tételbe („Egyéni konzuli ügyek”) kerültek, ABC-sorrendbe rendezve. E tétel kapcsán viszont nem szerepel a fond ismertetésében, hogy sanghaji (és feltehetőleg szinte kizárólag sanghaji) iratokat rejtenek a

és ekképpen a sanghaji magyar konzulátus iratai továbbra is rejtve .

 

Bognár Árpád ügyeiben keletkezett egyes sanghaji iratok

Bognár Árpád életéről viszonylag keveset tudunk, a vele kapcsolatban fennmaradt iratok azonban alkalmasak arra, hogy általuk betekintést nyerjünk a sanghaji érdekvédelem működésébe, valamint egyes ottani magyarok már-már Rejtő Jenőt megidéző világába.

Bognár Újpesten született 1898-ban, tisztviselő volt a MÁV-nál; az 1920-as években Franciaországban, majd 1930-ban már Olaszországban dolgozott mint „repülőgép-motorszerelő mechanikus.” 1933-ban megözvegyült, ekkor már működtetett a liguriai Spotornóban egy „Garage Bognár” nevű gépészeti szerelőműhelyt, illetve

.

A minden bizonnyal nemzetiszocialista

gépész (állítólag gépészmérnök) 1939. február 10-én érkezett Olaszországból Sanghajba, két héttel később regisztrálta is magát a helyi holland főkonzulátusnál.

 

8. Bognár Árpád regisztrációja a holland főkonzulátusnál

Sanghaj, 1939. február 24.
Jelzet: MNL OL K 672 (Magyarok érdekvédelmét végző sanghaji holland követség magyar konzulátus) 1939-Hung. Reg.-Bognár Árpád – Eredeti, kézzel írt, aláírással.

 

Egy, a sanghaji holland konzulátushoz intézett

szerint a második világháború kitörését követően, mikor Indokinába készült beutazni, figyelmeztették, hogy a francia hatóságok ott internálják a magyar állampolgárokat. Ezt az állítást azonban valótlannak találták az ügyben nyomozó holland szervek.

Sanghaj, 1939. október 23.
Jelzet: MNL OL K 672-1939-68. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

Sanghaj, 1939. december 5.
Jelzet: MNL OL K 672-1939-68. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

1940 áprilisában útlevelét a tokiói magyar követség hosszabbította meg és küldte meg az ottani holland követségnek, az pedig a sanghaji holland főkonzulátusnak továbbította az okmányt, és azt ott vette át Bognár Árpád (az átvétel tényét pedig aláírásával is tanúsította).

 

11. A tokiói holland követség Bognár Árpád útlevelét kísérő levele a sanghaji holland főkonzulátusnak

Tokió, 1940. április 22.
Jelzet: MNL OL K 673-1940-46. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

Bognár Árpád 1940. december 20-án hunyt el gyomorvérzésben egy sanghaji kórházban. Halála egy olyan időpontra esett, amikor éppen semmilyen szerv nem látta el Sanghajban a magyar érdekek védelmét (a hollandok már nem, az olaszok még nem). Ezt használták ki barátai (Czirkelbach Antal, Csopják Attila és Petrits Milenko), akik hagyatéki leltár készítése nélkül elhordták ingóságait a lakásáról, hiába tiltakozott ez ellen a Magyar Egyesület.

[Sanghaj], 1940. december 23.
Jelzet: MNL OL K 103-7-Bognár – Eredeti, gépelt.

 

Minden bizonnyal ezek a tárgyak kerültek végül (ismeretlen időpontban) az olaszokhoz, feltehetőleg az olasz főkonzulátushoz. 1945. július 16-án a sanghaji „olasz közösség” (Communità Italiana di Shanghai) –, amely főkonzulátus

az olasz érdekek szószólója és védelmezője volt – épületében felnyitottak egy lezárt, lebélyegzett, Bognár ingóságait tartalmazó vászonzsákot. A tárgyakról (leginkább ruhákról) készített jegyzéket megküldték a Magyar Egyesületnek, erre a jegyzékre azután rávezették azt is, hogy a Magyar Egyesület 1945 augusztusában kinek adományozta a ruhákat (elsősorban a magyar szaléziak missziója, valamint egy sanghaji szegény kórházi beteg, Majer Ferenc számára).

Sanghaj, 1945. július 16.
Jelzet: MNL OL K 103-7-Bognár – Eredeti, gépelt.

 

A három barát Sanghajban (Petrits Milenkó, Csopják Attila és Czirkelbach Antal).

A Bognár haláláról szóló jelentés kitért azon barátaira, akik elhordták ruháit, értékeit. Az 1914-es születésű Petrits Milenko – aki feltehetőleg a katonai szolgálat elkerülése végett is jónak láthatta elhagyni

– 1939. február 10-én (Bognárral együtt) érkezett meg Sanghajba, korábban ő is Olaszországban .

 

Petrits Milenko, Csopják Attila, Czirkelbach Antal
Jelzet: MNL OL K 103-7-Petrits; MNL OL  K 103-7-Csopják; MNL OL K 103-7-Czirkelbach.

 

Petrits és Bognár első sanghaji lakcíme azonos volt, a regisztrációt is ugyanazon a napon végezték, és Petrits volt az, aki az állítólagos indokínai deportálásokról beszámolt Komor Pálnak. Eredeti foglalkozása szűcssegéd volt, 1940 júniusában egy sanghaji mozinál dolgozott jegyszedőként és az ottani zsidó menekülttáborban lakott (noha nem volt zsidó), december elején pedig a helyi rendőri erőknél igyekezett állást találni neki a Magyar Segélyegylet. 1943 tavaszán a sanghaji magyarok segélyéből élt, majd szabászként

.
 

[Sanghaj], 1940. június 8.
Jelzet: MNL OL K 103-7-Petrits – Eredeti, gépelt.

 

Csopják Attila minden bizonnyal volt oroszországi hadifogolyként került Kínába. 1942 májusában azzal hívta fel magára a Magyar Egyesület figyelmét, hogy több újságban is olyan hirdetést közölt, amelyben arra szólította fel az „árja” magyar állampolgárokat, jelentkezzenek

. A Magyar Egyesület egy évvel korábbi jellemzése szerint Csopják „egy elektromechanikus, igen tehetséges ember, azonban teljesen ”.

Sanghaj, 1942. május 2.
Jelzet: MNL OL  K 103-7-Csopják – Eredeti, gépelt.

 

Czirkelbach Antal „valóságos szégyenfoltja” volt a sanghaji magyar kolóniának a konzul 1943-as jelentése szerint. Czirkelbach hajógépészként érkezett Sanghajba, majd gépészként és kertészként is dolgozott egy katolikus magyar missziónál (Kashanban), de ott becsapott egy hitoktatót, majd Sanghajban is több személytől pénzt csalt ki (a pénzt főleg éjjeli mulatókban költötte el, „egy szavahihető szemtanú bemondása szerint ebben Silman Sztella is segédkezett neki”), korábbi csalásai miatt német és finn hajókon nem kaphatott állást. 1943-ban a japán hatóságok egyesek szerint azért tartóztatták le, mert egy japán hajón potyautasként („stow-away”) próbált elutazni. Ezt követően olyan sikeresen szimulált vakbélgyulladást, hogy 1943 decemberében egészséges vakbelet operáltak ki belőle Hangchowban. Később több hónapig volt börtönben, ott megbetegedett, 1944. november 8-án halt meg egy sanghaji kórházban (a kórházban egyébként az az Erdő atya látogatta és támogatta, akihez később Bognár ruhái

).
 

Sanghaj, 1943. április 21.
Jelzet: MNL OL K 103-7-Czirkelbach – Eredeti, gépelt.

 

Sanghaj, 1943. december 13.
Jelzet: MNL OL K 103-7-Czirkelbach – Eredeti, gépelt.

 

Bognár Árpád kínai fényképei

A konzulátusi iratanyagban található egy kis boríték, benne tucatnyi fotó (sok duplummal) és számos névjegykártya Bognár Árpádtól. A fotók a ruháival együtt kerültek elő (és átadásra a Magyar Egyesületnek), a fenti jegyzék utolsó tételeként („un mazzetto di fotografie”). Egyetlen fotó hátoldalán szerepel (ismeretlen kéz által, ismeretlen időpontban írt) magyarázat a kép tárgyáról és a képen szereplő személyekről, ez alapján (valamint más, útlevél-fényképeket is tartalmazó konzulátusi iratok segítségével) sikerült a többi kép nagy részénél is azonosítani a megörökített személyeket, köztük magát Bognár Árpádot is.

A fotók egy része a Hunan tartománybeli Paokingban (Shaoyangban), az ottani magyar ferences missziónál készült. A magyar katolikus missziók kínai története több kiváló monografikus feldolgozásnak és forráskiadásnak köszönhetően elég jól

.

Bognár paokingi látogatásáról a missziót vezető

is tett említést naplójában: „[1939.] Augusztus 18-án meglátogatott minket Paokingban a csangsai misszióból P. , a Csangsai Katolikus Kórház orvosa és Bognár Árpád mérnök a Csangsai Orvosi Egyetemről (Yali). Augusztus 31-én tértek .” A látogatást feltehetőleg Szén József szervezhette, aki magyarországi referenciájaként azt a jelölte meg, aki korábban a ferences missziót vezette. (Szén 1939. április 3-án érkezett meg Sanghajba.) Szén – ahogy az a naplóból kiderül – a látogatást követően is kapcsolatban maradt a paokingi (leveleket írt, majd mint a hengjangi (hengyangi) misszió kórházának igazgatója orvosi műszereket kapott Paokingból, stb.).

A képeken feltűnik az a

szerzetes is, aki – ahogy azt Lombos naplójából tudhatjuk – 1940 májusában megszökött egy kínai lánnyal és vele össze is házasodott, a misszióba csak egy év elteltével, felesége halála után tért .

A fotókon szerepel az a Saint Louis-ban 1910-ben született, román állampolgárságú

is, aki kilépett a rendből, és Sanghajban 1942-ben feleségül vette (Silmann 1938. október 17-én érkezett meg Sanghajba), a „Hungaria Restaurant & Night Club” tulajdonosát (és aki állítólag Czirkelbachnak segédkezett volna a csalással szerzett pénz elverésében). Kapcsolatuk hamarosan megromlott, a nő újsághirdetésben közölte Wernerrel, hogy megszűntek .

A fotókon még a következő paokingi ferences szerzetesek és apácák (utóbbiak a ferencesek kérésre érkeztek Kínába) tűnnek fel:

, , , , , , , , és , vagy .

Több fotó ismeretlen helyen készült (talán más misszióknál), három felvételt pedig egy német felségjelzésű hajó fedélzetén rögzített Szén, Bognár és (feltehetőleg) Czirkelbach.

 

 

Vulcsik Anna fotói

A következő fotósorozat a Kínában misszionáriusi/betegápoló tevékenységet végző

, a Szeretet Leányai főnöknőjének sanghaji iratai között maradt meg. A Hudec konzulnak feltehetőleg 1944-ben átadott képek a Csöcsiang (Zhejiang) tartománybeli hangcsou-i (hangzhou-i) Szent Szív kórház mindennapjait örökítik meg.

 

 

Összegzés – feltárási és nyilvántartási feladatok

Írásommal egyrészt erre a közigazgatás-történetben teljesen egyedülálló irattípusra, a más államok által ellátott konzuli érdekvédelmi iratokra kívántam felhívni a figyelmet. Van még tennivaló e téren, mert ugyan Sanghajból végül eljutott – részleteiben ismeretlen módon – a magyar szervekhez a holland, illetve az olasz állam által keletkeztetett „magyar ügyek” irattára, jó eséllyel lehetnek még külföldön (külföldi állami levéltárakban) ilyen, magyar vonatkozású – és végső soron magyar állami iratnak (is) tekinthető – konzuli ügyek.

Úgy gondolom továbbá, hogy nemcsak ilyen külső feltárási feladatok várnak ránk, de legalább ennyire szükséges a már levéltárban lévő általános (tehát nem csak az érdekvédelmi) konzulátusi anyag pontosabb nyilvántartása, illetve kutathatóbbá tétele is (elektronikus segédletek készítésével, szükség esetén az irattári rend helyreállításával és reponálással). Az iratokban ugyanis nem csak „egzotikus” és olykor egészen meghökkentő történetek rejtőzhetnek, hanem – mindenekelőtt – adott esetben (pl. állampolgársági, vagyoni ügyekben) jogbiztosító iratok is.

 

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők