Magyarország egy francia diplomata szemével

Pierre Francfort követ "első benyomásai" (1962. április 11.)

„Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, […], ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.”

Bevezetés

"A megváltoztathatatlanság érzése az,
ami főképpen megragadott akkor, amikor
a Magyar Népköztársasággal először
kapcsolatba léptem."
 (P. Francfort)

A történelmi előzmények (világháborúk öröksége, hidegháború), és az 1956. évi forradalom leverése után Magyarország a nyugati országok részéről szinte teljes bojkottot "élvezett", amelyből a Kádár-rendszer képviselői csak a '60-as évek elejétől kezdődően tudtak fokozatosan kiemelkedni. Ennek megfelelően Franciaország - az V. Köztársaság - és a Magyar Népköztársaság kapcsolata is kifejezetten hűvös volt. Ez egyrészt a kétoldalú kapcsolatokat terhelő, a II. világháború előtti időszakra visszanyúló "örökséggel", az 1956. évi magyar forradalom és résztvevői melletti francia kiállással, illetve az 1958-ban hatalomra jutott Charles De Gaulle-lal szembeni "osztályharcos" (önálló magyar külpolitikai megnyilvánulást nem igen mutató) magyar hozzáállással volt magyarázató. A magyar-francia kapcsolatok vonatkozásában az "enyhülés" első jelei, legalábbis francia szemmel nézve, 1959-re nyúlnak vissza, amikor a Budapesti Mezőgazdasági Vásár alkalmával kiállított francia könyvek sikere ráirányította a francia diplomaták figyelmét a francia-magyar kulturális kapcsolatok építésének a fontosságára. Hivatalos magyar szemszögből nézve ezt inkább kínos incidensként értékelték, de összességében a magyar diplomácia is egyre inkább kezdte átértékelni a "francia kapcsolat" fontosságát. A magyar külügyminisztériumban 1960-tól kezdve már terveket kezdtek kidolgozni a Franciaországhoz fűződő kapcsolatok átértékelésére.

A magyar fél számára azonban egészen 1962-ig "zavaró tényezőt" jelentett Jean-Paul Bouncour követ - 1956 nyarán érkezett hazánkba - személye, aki feleségével együtt teljesen a forradalom ideájával (a magyar kormányt a jelentéseiben egyszerűen csak "bábkormányként" értékelte), és forradalmárokat, illetve a rendszer ellenzőit igyekezett segíteni. Ugyanakkor többször a fennálló rendszer vezetőiről - a nyilvánosság előtt is - elmarasztaló kijelentéseket tett, és magyar megítélés szerint "kémkedést" is folytatott az ország ellen. Magyar részről egy feljegyzést is készítettek a tevékenységéről, amelyben nyíltan az utóbbival vádolták meg. A franciák is érzékelték a helyzet ellentmondásosságát, és mivel a keleti kapcsolataik normalizálásra törekedtek, magyar kapcsolataikat is újragondolták. Ugyanakkor sem a francia, sem a magyar fél nem akarta a kapcsolatok további alacsony szinten tartását és mindkét részről új követek kiküldéséről hoztak döntést. Magyar részről Vincze József utazott ki Párizsba, míg francia oldalról Pierre Francfortot küldték Magyarországra, aki 1962-1965 között képviselte Franciaországot Budapesten. A választás sikeresnek bizonyult, tevékenységének köszönhetően a kétoldalú kapcsolatok "normális" szintre jutottak. Jelentései - egyebek mellett - azért bírnak különös jelentőséggel, mert azokat az első benyomásokat is közvetítik felénk, amelyet egy, a nyugati világból érkező, de nyitott szemmel járó francia diplomata érzett.

Az új francia követ korabeli magyar nyelvű életrajzából az alábbiakat tudhatjuk meg róla: 1908. október 28-án született, a Politikai Tudományok Iskolájának diplomáját szerezte meg, másodosztályú meghatalmazott miniszter volt, és 1934-ben lépett diplomáciai pályára. 1957-tól központi szolgálatot teljesített. Francfortot a magyar külügy komoly, sima modorú diplomataként értékelte, és a későbbiekben is pozitív hangvétellel értékelték a kétoldalú kapcsolatok érdekében kifejtett munkáját.

Az itt közölt forrás a követ első jelentéseinek egyike. A forrás történeti értékét elsősorban az adja meg, hogy egy "pártatlan", de a térségről és az országról már személyes információkkal is rendelkező szakember első benyomásaként értékelhető. Az eredeti szöveg nyelvezete, annak finom és érzékeny hangvétele egy művelt és jóindulatú ember benyomását kelti, aki alapvetően pozitívan viszonyult ahhoz a misszióhoz, ami egyben szakmai életútjának is fontos állomását jelentette. Szakértelmét a francia külügy is elismerte, mivel magyarországi szolgálata után közvetlenül Jugoszláviába küldték nagykövetnek, így kapcsolata nem szakadt meg a térséggel. A Jugoszláviából küldött jelentései (eddig csak a '60 évek második feléig tudtuk kutatni!) a magyar reformok, illetve a magyar regionális külpolitika első kezdeményezéseinek megértéséhez is hasznos adalékot nyújtanak.

A jelentés külső, formai oldalról nézve nem tartalmaz különlegességet (kézzel utólag nem jegyeztek rá semmit), de a forrás külső képének hű érzékeltetése érdekében igyekeztünk annak az eredeti "képét" visszaadni.

Tartalmi szempontból nézve elsősorban a hangvételét, a fogalmazás finomságát és igényes nyelvezetét kell megemlíteni. A francia diplomaták ugyanis -magyar "partnereikhez" képest mérve mindenféleképpen - tudtak szépen és helyesen fogalmazni, és ez az igényesség és műveltség tükröződik az általunk eddig elolvasott több száz követi jelentésből is.

A fordításba a "magyarosítás", és a könnyebb olvashatóság érdekében az általunk fogalmazási okból fontosnak tartott kiegészítéseket zárójelbe tettük! "Történetünk" folytatásaként, Francfortnak 1965-ben - már nagykövetként - készített "országértékelő" jelentését is szándékunkban áll közölni.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 18.

1917

Első világháború: A tizenegyedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg nagyerejű támadása nyomán az osztrák–magyar haderő jelentős...Tovább

1919

Megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Nemzeti „Turul” Szövetség Előkészítő Bizottsága.

1945

A ME 6650/1945. sz. r. értelmében elrendelték a nyolc osztályos általános iskola bevezetését. A 6660/1945. sz. r. pedig a nők számára is...Tovább

1946

Prágában tartották az első Diák- Világkongresszust, amelyen 38 ország diákszervezeteinek képviselői vettek részt. Augusztus 27-én, a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők