Magyarország és a terrorizmus kapcsolatai az 1980-as években

Az amerikai vonal
„Ezért Magyarország látszólagos szerepe a nemzetközi vegyifegyver-kereskedelemben nagyon nyugtalanító és kételyeket támaszt a Magyar Népköztársaság elkötelezettsége iránt a vegyifegyver-veszély megszüntetése terén. […] Egyes személyek a Pentagonban már odáig is elmennek, hogy Magyarországot azon országok között emlegetik, melyek együttműködően támogatják a terroristákat.”

Bevezető

A nemzetközi terrorizmus kérdései, eredete és mozgatórugói napjainkban egyre inkább a (biztonság)történeti kutatások középpontjába kerülnek. Eddig nem közölt források bevonásával korábbi cikkünkben kísérletet tettünk egy, a Magyarországot 1982-ben ért arab terrorfenyegetés hátterének a

. A levéltári források arról tanúskodnak, hogy az 1980-as évtizedben a magyar hatóságok kiemelt figyelmet fordítottak a kérdésnek, jóllehet Magyarország nem tartozott az elsődleges terrorista célpontok közé. Az ország szocialista blokkon belül elfoglalt helye, a számos arab országgal ápolt jó politikai és gazdasági kapcsolat valamelyes védelmet biztosított az ellen, hogy Magyarországon terrorista merényleteket hajtsanak végre. A Külügyminisztérium levéltárba került dokumentumait tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy az 1960-as és az 1970-es évek iratai kevesebbet foglalkoznak a nemzetközi terrorizmussal és az egyes országok közötti együttműködés kérdéseivel. Az 1980-as évekre a terrorcselekmények megnövekedett számának lehetünk tanúi, mely a nyugat-európai, a szocialista tömb országai és nem utolsósorban az Amerikai Egyesült Államok részéről még inkább indokolttá tette valamiféle megoldás keresését.

A közölt levéltári források a nemzetközi terrorizmus, Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok kérdéseivel foglalkoznak. A dokumentumok elsőként látnak napvilágot, melyeket egykor a Magyar Külügyminisztérium és a washingtoni magyar külképviselet készített. A választás azért esett a fenti szempontú megközelítésre, mivel a közel-keleti olajkitermelés- és kereskedelem, valamint szerteágazó gazdasági kapcsolatai és érdekeltségei révén az Amerikai Egyesült Államok a leginkább érintett országok közé tartozott. A dokumentumok tehát nem az USA közel-keleti politikájával foglalkoznak.

Az elsősorban közel-keleti (arab) terrorszervezetek az esetek többségében az amerikai érdekeltségeket vették célba. Az amerikai katonák és a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) létesített NATO-objektumok elleni támadások a '80-as évek elejétől kiemelt hangsúlyt kaptak a Vörös Hadsereg Frakció (

) célpontjai között. Ennek egyik brutális támadásáról elhíresült eseménye volt az 1981. szeptember 15-én amerikai tábornok és felesége elleni heidelbergi merénylet, melyet a RAF terroristái terveltek ki. A támadást szovjet típusú RPG-7 páncélököllel hajtották végre, mellyel a tábornok autóját vették célba. Adelheid Schultz RAF-terrorista feladata az volt, hogy azon az útszakaszon, ahol a tábornok gépkocsija elhaladt, a gyalogátkelőhely lámpáját megnyomva átkeljen, és ezzel megállásra kényszerítse a gépjárművet. A gépkocsi a kérdéses helyszínen megállt, amikor Christian Klar második terrorista az RPG-7 típusú páncélököllel célba vette az áthaladni szándékozó gépkocsit. Az első lövés azonban a német sofőr türelmetlensége miatt - aki még a sárga jelzésen megpróbált átcsúszni - cél tévesztett és ahelyett, hogy lefékezett volna, áthajtott a lámpán. A páncélököl a gépjármű hátsó részét érintette, de nem hatolt át a szintén minden oldalról páncélzattal védett belső utastérre. A harmadik számú terrorista, Helmuth Pohl mindezeket látva újabb lövedéket csúsztatott a páncélököl torkolatába megcélozva a gépkocsit, a lövedék azonban a gyorsuló gépkocsi mögött . A merénylet súlyát az adta, hogy a Vörös Hadsereg Frakció kis híján az amerikai hadsereg egy magas rangú tábornokát tette el „láb alól", és ez minden bizonnyal elgondolkodtatta az amerikai nemzetbiztonsági vezetőket az amerikai vezető személyek és állampolgárok sebezhetőségét illetően. Az 1980-as években megsokasodtak a NATO-támaszpontok ellen indított terrorista akciók, ami annak is köszönhető, hogy a szervezetet - és vele együtt Nyugat-Németországot - az amerikai „imperializmussal" azonosították. 1985. augusztus 1-jén terroristák Wiesbadenben egy amerikai katonát és az amerikai hadsereg egy civil alkalmazottját . A Nyugat-Európában és a Közel-Keleten bekövetkezett akciók végeredményben oda vezettek, hogy az Egyesült Államok terrorizmus-ellenes politikájának újragondolására kényszerült.

A terrorcselekmények számának növekedésével egyidejűleg az amerikai politikában kiemelt szerepet kapott az terrorizmus-ellenes együttműködés kiépítése, a nyugat-európai szövetségesek, köztük az NSZK, Anglia megnyerése és az ilyen jellegű kapcsolatok ápolása. A cikkünkben közzétett források az 1985 és 1987 közötti levélváltásokat, az egyeztetésekkel kapcsolatos jelentéseket és feljegyzéseket veszik sorra. A dokumentumokból egyértelműen kitűnik, hogy a két ország a terrorizmus kérdésében - pontosabban, hogy mely nemzet milyen eszközt igénylő módszert alkalmaz céljaihoz - jelentős nézetkülönbségek voltak. A források továbbá arról is tanúskodnak - melyre amerikai részről óvatos utalások történtek - hogy a szocialista blokk országai, élén a Szovjetunióval, burkoltan támogatták azokat a terrorszervezeteket és terroristákat, akiknek célpontjában éppen az amerikai érdekeltségek álltak. Ezért a dokumentumokból képet kaphatunk nemcsak a Magyarországot ért vádakról, hanem az amerikai terrorizmus-ellenes politikáról és az arra adott magyar válaszokról.

 Mark Palmer
(hungarian.hungary.usembassy.gov)

A terrorizmus-ellenes amerikai politika egyik megnyilvánulásaként tekinthetünk a

amerikai külügyi csoportfőnök által a washingtoni magyar nagykövetségen tett látogatásra. A beszélgetésről sebtében készített fordítást a Külügyminisztérium megküldte a Honvédelmi Minisztériumnak is. (Lásd a 3. számú forrást!) Az ügy komolyságára utal - ahogy az ilyen esetben lenni szokott - már a találkozó másnapján a nagykövetség rejtjeltáviratot küldött Budapestre, melyben részletesen vázolták a beszélgetés tartalmi elemeit. A beszélgetés apropóját az amerikai fél részéről két kérdés „tisztázása" adta. Ezt egyrészt a Magyar Népköztársaság részéről a Közel-Keletre eladni szándékozott vegyi fegyverek, másrészt egy megnevezni nem szándékozott terrorista beengedésének ügye szolgáltatta. A forrás érdekessége, hogy részletesen ismertette az amerikai álláspontot, amit szerintük „Megbízható közel-keleti hírszerző szolgálattól kapott adatok" támasztottak alá. (Lásd az 1. számú forrást!) Az amerikaiak erre alapozva kellő diplomáciai finomsággal, de egyértelműen azzal vádolták meg Magyarországot, hogy az „vegyifegyverek és felszerelések Irakba és Líbiába irányuló közvetlen eladásán munkálkodik." Álláspontjuk szerint mindezt azért is tartották rendkívül kártékonynak, mivel a mindig is forrongó Közel-Kelet térségében jelentősen megnövelte volna Irak vegyifegyver-arzenálját, de általában a tervezett „üzlet" hozzájárult volna a vegyi fegyverek még nagyobb elterjedéséhez. Az ügy másik érdekességét az adja, hogy az amerikai fél - nyilvánvaló módon - nem kívánt részleteket átadni Magyarország részére, és az országot az érvényben lévő nemzetközi jogszabályok betartására emlékeztette. Az amerikaiak mindazonáltal hozzátették, hogy szerintük Magyarország nem képvisel őszinte politikát, legalábbis, ami a vegyi fegyverek betiltását illeti: „Magyarország mostani valószínűsíthető vegyifegyver-eladása nagyon zavaró és ugyanakkor kétségeket támaszt a tekintetben, hogy a magyar kormány őszintén törekedne a vegyifegyverek betiltására." (Lásd az 1. számú forrást!) A magyar külképviselet a hírek hallatán és az adatok hiányában nem tehetett mást, mint határozottan visszautasította az elhangzottakat, azokat rágalomnak minősítette. Az amerikaiak nem rejtették véka alá azon véleményüket, mely szerint a Pentagonban többen Magyarországot azon országok között említették, amely támogatja a terroristákat. A vegyi fegyverek elterjedésének kérdése mögött nyilvánvaló módon az amerikai érdekek sérülését is keresnünk kell, ugyanis a forrásban említett iraki-iráni konfliktus során - azontúl, hogy vegyi fegyvereket (mustárgázt) is bevetettek - jelentős olajmezők és olajkitermelő egységek sérültek. A látogatás másik tárgya az amerikaiak részéről meg nem nevezett, nemzetközileg ismert terrorista Magyarországra történő beengedése volt, melyet a magyar külképviselet hasonló módon - nevek és a részletek ismerete hiányában - kétkedéssel fogadott.

Külön kiemelendő, hogy a kérdéssel kapcsolatban a washingtoni magyar külképviselet és Mark Palmer több egyeztetést is folytatott, melyek arra engednek következtetni, hogy az amerikai titkosszolgálat vagy nagyon alapos információkkal rendelkezett az arab országokba irányuló magyar vegyifegyver-eladási ügyletekről és az országba érkező terroristákról, vagy egyszerűen az a szándék vezérelte, hogy kipuhatolja a magyar fél álláspontját a kérdésben. A teljes választ feltehetően a magyar állambiztonság által készített jelentések adhatják, melyek feltehetően még mindig minősített adatot képzenek. Az amerikai politika és diplomáciai mechanizmus érdekességét adja az is, hogy Mark Palmer óvatos célzást tett arra, hogy az amerikai hatóságok nem tudják garantálni, hogy a Magyarország állítólagos vegyifegyver-eladási kísérlete kiszivárog-e vagy sem. Ezzel lényegében az amerikai fél nem más tett, mint finoman megzsarolta a magyar nagykövetet azzal, hogy ha nem történik előrelépés az ügyben, az Egyesült Államok kormánya akár kész a kérdést a nyilvánosság elé tárni. Mindez nyilvánvalóan ártott volna nemcsak a magyar-amerikai kapcsolatoknak, hanem az ország nemzetközi megítélésének és a további bilaterális kapcsolatoknak. A kérdéssel foglalkozó következő egyeztetésekre június 7-én, júliusban és augusztusban

. A Washingtonból érkező június 10-ai rejtjeltávirat egy a vegyifegyver-eladása ügyében adott magyar válaszra utal. Feltehetően a kérdés titkosszolgálati jelentősége miatt a konkrét válasz nem kerülhetett a rejtjeltáviratba sem, mindössze a diplomáciában szokásos azon formula, mely szerint Palmer „nagyra értékeli gyors reagálásunkat és köszöni a tájékoztatást". Ezt követően a felek az ismert nemzetközi terrorista Magyarországra történő beengedéséről folytattak beszélgetést. Ezzel kapcsolatban az amerikaiak siettek leszögezni, hogy a terrorista személyes adatait nem adhatják ki, valamint biztosította a magyar kormányt, hogy az amerikai álláspont végeredményben nem sorolja a nemzeti ellenállási és felszabadítási mozgalmakat a terrorizmushoz. (Lásd a 2. számú forrást!)

Az 1985. július 17-én kelt rejtjeltávirat azonban újra visszatért az Iraknak és Líbiának eladni szándékozott állítólagos vegyi fegyver- és felszerelések exportügyére. A július 16-án folytatott megbeszélésen az amerikai fél mindössze annyival segítette ki a magyar nagykövetség információit, hogy a kérdéses ügylettel kapcsolatban közölte: a fegyverek bemutatására is sor került, melyen hivatalos iraki személyek is részt vettek. Mindezt Mark Palmer úgy tette, hogy érzékeltesse, az amerikaiak mindössze segíteni akarnak a magyar illetékes hatóságoknak kideríteni az „igazságot". A dokumentum rendkívül jó lenyomata, hogy a rejtjeltáviratok tartalma, de általában az ilyen szintű kétoldalú megbeszélések mögött mindkét részről milyen titkosszolgálati munka állt, valamint arról, hogy az „igazságot" és a konkrét információkat egyik fél sem árulhatta el. A forrás ez által némiképp lerántja a leplet a héttérben működő állambiztonsági felderítő munkáról is. Az ügy további érdekessége, hogy a vegyifegyver-eladás kérdése a további dokumentumokban nem kerül elő, így joggal feltételezhetjük, hogy e kényes kérdést más, eddig nem ismert úton oldották meg. (Lásd a 4. számú forrást!) Teljes bizonyossággal nem állapítható meg, hogy Magyarország gyártott vagy adott el vegyi fegyvert- és felszerelést a fent említett arab országoknak. Elmondható viszont, hogy léteztek a KGST-országoknak szóló ajánlások, melyek között szerepeltek vegyvédelmi és sugárvédelmi eszközök. Germuska Pál „Vörös arzenál" című könyvében tételesen is közli a KGST 1976-1980. és 1981-1985. évekre szóló haditechnikai gyártásszakosítási ajánlásait, melyek között utolsó sorban a vegyvédelmi eszközök gyártása szerepelt. Magyarország, Bulgária, az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország mellett azon országok között szerepelt, amelyekben a KGST Hadiipari Állandó Bizottsága (HÁB) „ajánlotta" a specializált termelést. Az 1976 és 1980. évekre Magyarország például félautomata vegyi felderítő műszerek, folyadékos terepmentesítő állomás és automata gázjelszó készülék gyártását vállalhatta. A forrásunk szempontjából érintett időszakra - tehát az 1981-1985. évekre - a Magyar Népköztársaság részére továbbra is szerepeltek az automata gázjelző készülékek gyártására tett javaslatok. Ezeket a gyártmányokat a vegyi fegyverek jellege miatt a tömegpusztító fegyverektől való védelmi eszközökhöz

. Minden bizonnyal további kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy Magyarország ténylegesen eladott-e speciálisan vegyi fegyvereket- és felszereléseket arab államoknak, melyeket később a közel-keleti konfliktusok során fel is használták.

Külön érdemes megemlítenünk a szovjetek információit a terrorista Abu Nidal személyéről is. A budapesti szovjet nagykövet az amerikaiaktól kapta a tájékoztatást, mely szerint Abu Nidal és csoportja az 1986. májusi düsseldorfi könyvfesztiválon készült akcióba lépni - köztük feltehetően

- és erről szükségesnek tartották tájékoztatni a szocialista országokat, továbbá is. Utóbbit azért, mivel a szovjet álláspont szerint bármiféle terrorista cselekmény csak ártana a nemzeti felszabadítási mozgalmak ügyének, köztük a palesztinoknak is.

Jasszer Arafat
(america.aljazeera.com)

Jasszer Arafat értesítése tehát nem szolgálhatott mást, mint a szélsőséges arab terrorszervezetek, ez esetben Abu Nidal és csoportjának féken tartását. Mindazonáltal a rövid feljegyzésnek létezik egy másik aspektusa is, melyet a budapesti szovjet nagykövet is kiemelt. Ezek szerint az amerikaiak az információközlés során mellékesen megjegyezték, hogy „tudomásuk szerint az elmúlt évben a „Varsói Szerződés egyes országaiban" látták megfordulni Abu Nidalt." Mindezzel az elejtett megjegyzéssel az amerikai fél nyilvánvalóan arra utalt, hogy a Szovjetuniónak és a szocialista blokk országainak közvetve és közvetlenül, de kapcsolata van terroristákkal és céljaik nem egészen tiszták. Mindazonáltal a magyar belügyi szerveknek nem volt tudomásuk arról, hogy Abu Nidal bármikor is Magyarországon tartózkodott volna, legalábbis az általuk ismert személyi adatokkal. Mindazt azonban tudjuk, hogy az útlevelek és a személyes adatok meghamisítása és felhasználása elsősorban Líbiában virágzott, ahogy erre könyvében

.(Lásd az 5. és a 6. számú forrást!)

Az 1980-as évtized közepén az Egyesült Államok a terrorizmus elleni fellépés kérdésében még inkább kezdeményező szerepet töltött be, és amerikai részről látványos együttműködési készség mutatkozott nemcsak a szövetségesek, hanem több szocialista blokkbeli ország irányába. A terrorizmus elleni harc kérdésének napirenden kerülésével az Egyesült Államok olyan „témát" tarthatott a nemzetközi közvélemény előtt, mely rendkívül aktuálisnak kínálkozott, továbbá az ügy eredendően az együttműködés direkt elutasításának veszélyét sem hordozta. A kérdést az amerikai kormányzat közel-keleti politikájával összhangban is szükséges értelmeznünk, melynek főbb elemeit a magyar külügyi szolgálat Washingtonban már 1986-ban megfogalmazta. Az 1986. és 1987. évből közölt külügyminisztériumi forrásoknak a dokumentumok sorában legalább akkora jelentőséget tulajdoníthatunk, mint az 1985. évi vegyifegyver-eladással kapcsolatos rejtjeltáviratoknak. Az 1986. során több kétoldalú egyeztetésre is sor került, amelynek másik érdekessége, hogy nem utalnak a szovjetekkel történő bármilyen szintű egyeztetés elsőbbségére. Mindezek természetesen a magyar külügyi álláspontot tükrözik, elmondható azonban, hogy számos részletében reális megállapításokat közölnek. A washingtoni magyar külképviselet úgy látta, hogy a terrorizmus vádját az amerikaiak könnyen rásüthették bármilyen, a szocialista blokk által „haladónak" ítélt nemzeti felszabadítási mozgalomra. Ez az elvi kiindulópont a rendszerváltásig nem változott meg. A Washingtonban 1986. június 20-án kelt jelentés kiemelte továbbá, hogy az Egyesült Államok terrorizmus-ellenes politikája mögött „Az USA-n belüli cionista lobby szélsőségeseinek növekvő befolyása" áll az adminisztráció politikájára, köztük az, hogy az amerikaiak Izrael védelmében az arab terrorizmussal szembeni fegyveres küzdelmet vállalják. (Lásd a 7. számú forrást!)

A magyar fél természetszerű, a szocialista blokkon belüli együttműködés talaján álló nézőpontja az volt, hogy az amerikaiak a terroristáknak nyújtott segítségnyújtást a szocialista országok diszkreditálására használják fel, amely valójában így is volt. A forrás megemlíti, hogy az amerikai fél nem tárt a nyilvánosság felé közvetlen bizonyítékokat, melyek azt mutatnák, hogy a szovjet tömb országai valamilyen módon támogatnák a terrorcselekmények végrehajtóit. A magyar külügyi elemzés mindezen túl Amerika terrorizmus-ellenes politikáját az általánosan tapasztalható félelemnek tulajdonította, valamint annak, hogy a tömegmédia eszközein keresztül szintén felfokozták a hangulatot. (Lásd a 7. számú. forrást!)

1986-ban további magyar-amerikai egyeztetések következtek, melyek során mindkét fél megismételte korábban hangoztatott elvi álláspontját a terrorcselekmények minden fajtájának elítéléséről.

- akkor még külügyminisztériumi államtitkár - meghívására 1986. november 10-11. között magas rangú amerikai politikus látogatott Magyarországra külügyminiszter-helyettes személyében. A látogatás, melyről Horn Gyula mindössze szűkszavú levelet írt Kamara János belügyminiszternek, amerikai részről arra szolgált, hogy a terrorizmus elleni technikai jellegű kérdésekben szorosabbra fűzze kapcsolatait a Magyar Népköztársasággal. Magyarország, mint minden esetben, a magyar-amerikai politikai-gazdasági kapcsolatok fejlesztése mentén most is megerősítette együttműködési szándékát. (Lásd a 8. számú forrást!)

Whitehead külügyminiszter-helyettes 1986. novemberi látogatása mindazonáltal előkészítette az amerikaiak további konzultációit és erősítette a témával kapcsolatos kezdeményezőkészségüket. 1987. január 19-én, Budapesten újabb konzultatív jellegű megbeszélésre került sor, melyen amerikai és magyar részről is többen jelen voltak. A háromoldalas jelentés azonban bővebben kitér a témával kapcsolatos elvi kérdések tisztázására, továbbá értékelést is közöl. Alvin P. Adams amerikai nagykövet a megbeszélést például azzal nyitotta, hogy a terrorizmus okainak, mibenlétének és „alapdefinícióinak" kérdését illetően „akkora a különbség álláspontjainkban, hogy ezek megvitatására most nem célszerű időt fordítani." (Lásd a 9. számú forrást!) Mindezzel korábban is hangoztatott álláspontjukra utalt, miszerint végeredményben mégiscsak hasonlóságot láttak az „egyszerű" terroristák és a nemzeti felszabadítási mozgalmak eszközei között. A tárgyalások baráti jellegével ellentétben az amerikai diplomaták és terrorizmus-szakértők újfent nem rejtették véka alá álláspontjukat és lényegében arra utaltak, hogy a magyar álláspont a hangoztatott elvek ellenére mégsem kielégítő számukra. Ahogy a jelentés fogalmazott, „megítélésük szerint a hivatalos magyar álláspont a kívánatosnál semlegesebb és a szükségesnél kevésbé elriasztó számos olyan szervezettel és állandóan vagy ideiglenesen nálunk tartózkodó tagjaival szemben, akiket a nyugati álláspont terroristának tart." A fenti megfogalmazásból tehát arra is következtethetünk, hogy a kétoldalú megbeszélések nem jutottak túl a diplomáciában bevett játékszabályokon és abban merültek ki, hogy a magyar fél mindössze támogatásáról biztosította az amerikaiakat a terrorizmus elítélésében.

Második figyelemre méltó megállapítása - és egyúttal óvatos kritikája - az amerikai félnek az volt, hogy a magyar kormány nem utasította el nyilvánosan a szerintük terrorista politikát folytató Líbiát és Szíriát. A magyar fél válaszul közölte, hogy mindezt azért nem történik meg, mivel nem látja az összefüggést az arab országok tevékenysége és a terrorizmus között. Adams nagykövet a terrorizmussal kapcsolatos konzultációs útján először Magyarországot, majd ezt követően Romániát és végül Ausztriát kereste fel. Mindenképpen figyelemreméltó egyrészt az a megjegyzése, hogy azért Magyarországot választották elsőszámú konzultációs helyszínül, mivel az országot a szocialista blokkon belül a legnyitottabbnak tekintették. (Lásd a 9. számú forrást!) Ugyan az amerikai fél nem utal rá, de elképzelhető, hogy éppen ez a nyitottság „zavarhatta" az amerikaiakat a tekintetben, hogy terroristák szabadon járhattak át az országon a magyar hatóságok tudtával vagy éppen tudta nélkül. Másrészt nem mehetünk el amellett sem, hogy a szocialista blokkon belül vajon miért Románia számított másodlagos látogatási célként. A választ Románia szocialista blokkon belüli „külön utas" politikájában kereshetjük, melynek következtében Románia kimaradt a Varsói Szerződés Szervezete (VSZ) terrorizmussal foglalkozó egyeztetéseiből is, melyre az 1980-as évek során több ízben is

. Azt, hogy Románia szerepelt a magas ragú amerikai diplomaták és szakértők látogatási sorrendjében, mindenképpen jelzésértékűnek tekinthetjük. Köztudomású ugyanis - ahogy erre állambiztonsági dokumentumok felhasználásával Vásárhelyi Gábor is fényt derített - hogy a vezette Román Népköztársaság feltűnően jó viszonyt ápolt Líbiával az útlevelekhez szükséges személyes adatokat továbbításában. Vásárhelyi Gábor részletesen bemutatja, hogy tábornok, a román titkosszolgálat vezetője azt az utasítást kapta a szovjetektől, személyesen Leonyid Brezsnyevtől, hogy a KGB irányítása mellett vállalja fel az arab útlevek kiállításához szükséges nyugat-európai vízumok hamisítását. Arról azonban, hogy melyek voltak az amerikai fél Romániával kapcsolatos szándékai, a magyar külügyi dokumentumokban nyilvánvalóan nem találunk utalást. A Külügyminisztérium végeredményben egyértelművé tette a korábban nem hangoztatott álláspontját, mely szerint a terrorizmus kérdésében Magyarország érdekeltsége jóval kisebb, mint az Egyesült Államoké. Mindezek alapján a magyar kormány nem fog lépéseket tenni a további megbeszélések érdekében, amerikai kezdeményezésre azonban nyitottak az eszmecserére. (Lásd a 9. számú forrást!)

Összefoglalóan elmondható, hogy a magyar-amerikai megbeszélések csakis konzultatívak lehettek. A kérdés kényességére és számos titkosszolgálati vonatkozása miatt sok esetben a tárgyalások nem voltak őszinte jellegűek, és feltehetően az amerikai fél puhatolózási kísérletét kereshetjük benne. Mindez azonban az együttműködés további lehetőségeit kérdőjelezte meg annak ellenére, hogy szóban és írásban a felek arról tettek hitet, hogy minden eszközzel fellépnek a terrorizmus ellen. Mindazonáltal a külügyi forrásokból az is kitűnik, hogy a megbeszélések mégis barátinak tűnő légkörben folytak. Az amerikai külügyi tisztségviselők - ami a terroristák országba történő beengedését tekinti - kimondva kimondatlanul is hazánkra tranzit országként tekintettek, amit elfogadhatónak tarthatunk. Mindezt alátámasztja a Belügyminisztérium által a Külügyminisztériumnak megküldött egyik jelentés is, mely személyes adatok, útlevél- és vízumszám megadásával tájékoztatta a külügyet a Magyarországon általában rövidebb-hosszabb ideig tartózkodó

. Az amerikai célpontok elleni támadások számának növekedése arra készítette az Egyesült Államokat, hogy a terrorizmus elleni harc kiterjesztésének meghirdetésével elsődlegesen onnan kapjon információkat, ahol a kapcsolatot feltételezték: a szocialista blokk országaitól. A közép-kelet-európai országokban ekkor zajló ellenzéki politikai aktivizálódással, majd pedig a rendszerváltással a nemzetközi terrorizmus elleni fellépés pedig teljesen új alapokra helyeződött.


Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 25.

1919

Vavro Šrobár miniszter a magyar tanácsköztársaság kikiáltása miatt Szlovákia területén rendkívüli állapotot hirdet ki.

1942

Megkezdődik a szlovákiai zsidók deportálása a lengyelországi haláltáborokba (október 20-áig 58 000 zsidót deportálnak).

1942

Aretha Franklin tizenhatszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő

1947

Elton John angol zeneszerző, előadóművész

1948

Magyarországon államosítják a száznál több főt foglalkoztató üzemeket.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők