Munkássors. A „Rima” munkásainak helyzete és politikai magatartása az első világháború alatt

„1918. március hó 8-án este ¾ 6 órakor a katonai gyárparancsnokság kapuja előtt cca. 6–8 munkás volt egy csoportban, ezek közül Jancsik nevű munkás beszélt a többinek, s elmenvén mellettük azt hallottam, hogy: »Addig nem lesz rend, amíg ezen büdös mungóktól meg nem tisztítjuk a gyárat.«”

 

Bevezető

Napjainkban egyre nagyobb figyelmet kapnak a magyar nagyipari munkásság társadalomtörténetével foglalkozó kutatások. Bátran mondhatjuk, hogy a munkástörténeti kutatások – melyek középpontjában a vállalatok társadalmának vizsgálata áll – fellendülésének lehetünk szemtanúi.[1] Forrásközlésünkben ezért bemutatjuk a történelmi Magyarország egyik legjelentősebb vasipari-kohászati vállalata, a Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt.[2] égisze alatt dolgozó munkásság első világháború alatti helyzetét és sajátos kapcsolatrendszerét, amelyben dolgoztak. A levéltári források közül elsősorban a vállalatvezetés és a munkásság 1917. és 1918. évi levelezéséből adunk közre dokumentumokat. A források érdekességét az is adja, hogy az iratok az egykori Munkásmozgalmi Intézet Archívumából származtak és onnan kerültek az Országos Levéltár őrizetébe. A Magyar Dolgozók Pártja KV Párttörténeti Intézetének 1950-ben indított nagyszabású vállalkozásában, „A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai” címmel megjelent kötetben azonban az iratokat nem közölték. Hosszabb kutatás után a dokumentumgyűjteményben mindössze egy forrást sikerült fellelnünk, ami a Rimában zajló 1918. június 23-i munkabeszüntetésről szól.[3]

 


Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.

 

Forrásválogatásunk szempontja egyrészt az volt, hogy az első világháború és a velejáró hiánygazdaság kiteljesedésével a vállalat, de főként a munkásság helyzete és életszínvonala jelentősen romlott. Ennek során megszaporodtak a munkásság munkabeszüntetéssel kapcsolatos fenyegetései. A forrásokból másrészt kiolvasható, hogy a Rima, azon belül is a Salgótarjáni Acélgyár társadalma rendkívül heterogén volt, az egyes rétegek, csoportok egymáshoz való viszonyát és érintkezési formáit egy vállalati „kasztrendszer” határozta meg.[4] Mélyítette a vállalat társadalmán belüli feszültségeket, hogy a gyár különböző rétegeit képviselő csoportok a saját érdekeik mentén megpróbálták kijátszani egymást. A vállalatot 1914-től hadiüzemmé nyilvánították és katonai vezetőt rendeltek ki. A forrásokban rendkívül jól tetten érhető, hogy a katonai vezető személyét a munkások és a gyári tisztviselők is a maguk oldalára igyekeztek állítani. A Rima salgótarjáni munkásságát – Nagy Péter ózdi tipológiájához hasonlóan – két csoportra oszthatjuk: felső- és alsómunkásságra. Ezen belül is alcsoportokat állíthatunk fel, segítve ezzel amunkásság hierarchiájának feltérképezését. A felső munkássághoz tartozónak tekinthetjük az altiszteket, az előmunkásokat és a képzett munkásokat. Ebbe a csoportba tartoztak a főmesterek, mesterek, felvigyázók, valamint azok a szakmunkások, akik magas szaktudással és több éves gyakorlattal rendelkeztek. A hierarchiában „alattuk” helyezkedett el az „alsómunkásság”, a betanított munkások és a segédmunkások tömege, akik alacsony presztízsű munkájuk miatt jóval alacsonyabb bért kaptak. A tisztviselők rétege az üzem létszámának csak töredékét tehette ki, Ózdon például kb. 5% tartozott ehhez a réteghez.[5] Őket öt nagyobb csoportra oszthatjuk: a főtisztviselők, a műszaki tisztviselők, a kereskedelmi tisztviselők, az igazgatási tisztviselők és a gyári létesítmények értelmisége. A fenti kategorizálás némileg megkönnyítheti a források értelmezését, és segít elhelyezni az egyes főszereplőket a Rima gyárainak társadalmi hierarchiájában.[6] Az acélgyár létszáma 1914-ben elérte a 2100 főt, ami a hadikonjunktúrának is köszönhető, azonban az adat a bevonultatások miatt csökkenő tendenciát mutat. 1915-ben 1900, 1916 és 1918 között 1800 fő körül mozgott, 1919-re már 1400 főre csökkent a létszám.[7] Arról, hogy a fenti létszámból hány százalékot tett ki a munkásság és a tisztviselők aránya, nem rendelkezünk adatokkal.

 

A munkások szervezkedése
 

A 19. század végétől a vállalat széleskörű jóléti intézményrendszert épített ki dolgozói számára, melybe beletartozott a lakbértámogatás, a rokkantsági járadék, a halálozási segély és a betegsegélyező pénztári tagság is.[8] A vállalatnál az 1881-es alapítás óta azonban rendszeresek voltak a sztrájkok és a kisebb munkabeszüntetések, a követelés középpontjában pedig a bérek emelése állt.[9] A Rima vállalatvezetése az első világháború miatt 1917-ben egyre jobban érezhető anyagellátási nehézségeken elsősorban a bányák hozamának emelésével kívánt javítani.[10] Azonban a vállalatvezetés elvárásai, a munkások teljesítménye és az érte kapott ellenszolgáltatás között jelentős különbségek voltak. A vállalatvezetés is elismerte, hogy […] „a munkabér nem áll arányban a létfenntartási költségek emelkedésével […],a munkásság helyzete igen nehéz.”. A vasmű 1917. február 13-i igazgatósági ülésének jegyzőkönyve úgy fogalmazott, hogy „a munkásság már nemcsak éhes, hanem rongyos is.”[11] A munkásságnak nyújtott kisebb béremelések, melyek értékét az infláció is csökkentette, nem javítottak az életfeltételeiken. A Salgótarjáni Acélgyár munkásai 1917 júniusában 100%-os drágasági pótlékot tartalmazó kérvényt nyújtották be az igazgatóságnak, amit a vállalatvezetés elutasított. A forrásokból kitűnik, a munkások arra alapoztákkérvényeiket, hogy az élelmiszerellátás akadozott, valamint a közszükségleti cikkek ára jelentősen megemelkedett. A helyzet 1917 októberére sem változott érdemben, a munkások panaszukban a következőt írták: „A háború alatt mi, iparilag képzett munkások, teljesen tönkrementünk. Jelenleg ott tartunk, hogy asszonyaink az ágyneműket és [a] lepedőket szabják fel, hogy a hiányzó ruhaneműket pótolni tudják.” (Lásd a 3/a számú dokumentumot!)

A Rima munkásságának a világháború kritikus napjaiban egyetlen lehetséges eszköz tűnt kézenfekvőnek: a munka megtagadása. A Rimában a századforduló gyakori sztrájkjai is a bérkövetelések köré szerveződtek. Azonban – ahogy Nagy Péter állítja –, ezek a szerveződések erőtlenek és sikertelenek voltak, ami abból eredt, hogy a munkásság (még) nem tudott komoly ütőerőt felmutatni. 1907-ben például Ózdon harminc-negyven munkás titokban belépett a szociáldemokrata pártba, amely akkor jelentősnek számított, azonban szerveződésük nem teljesedett ki.[12]

Az első világháború és a súlyosbodó ellátási helyzet azonban lényeges változást hozott, 1917-ben a munkások még gyakrabban léptek fel követeléseikkel. A vállalatvezetés, hogy szervezkedéseiket megakadályozza, vagy késleltesse a sztrájk lehetőségét, 1917. július 11-én egy „Figyelmeztetés” nevezetű dokumentumot függesztett ki az acélgyárban. A dokumentum tartalmára közvetett információink vannak, ugyanis az erről szóló jelentésből kitűnik, hogy a munkásokat érzékenyen érintette és visszautasították annak a vádját, miszerint az üzem helyiségeiben gyűléseznének. A munkásság csoportjai között meglévő mély szakadékra és konfliktusra utal, hogy a problémáikat előadó – feltehetően az alsómunkássághoz tartozó – dolgozók egy meg nem nevezett altisztre gyanakodtak, akinek az elbocsátását kérték, mivel úgy gondolták, hogy ő fogalmazta meg a dokumentumot. (Lásd az 1/a számú dokumentumot!)

Az összegyűlt tömeg ekkor még elfogadta a gyárvezetés magyarázatát, mely szerint a „Figyelmeztetés” rájuk nézve nem jelent majd hátrányt, és feloszlott. Hozzá kell azonban tennünk, hogy az alsómunkásság képviselői a megjelenésükkel a vállalatvezetés tudtára adták, miszerint a következő megmozdulásuk esetleg sztrájkban fog kifejeződni, amit a vezetés nagyon jól érzékelt és megpróbált az események elé menni. Mindenekelőtt a Rima budapesti, Nádor utcai központjából kifejtették, hogy a kifüggesztett dokumentum megfogalmazása nem volt megfelelő. Ezt arra alapozták, hogy „a fennálló viszonyok között nem lévén fegyelmi büntető jogunk, nem intézkedhetünk, hogy a munkásokat viselkedésükért [a] legszigorúbban büntetni fogjuk, azt nem tehetjük; másrészt a bevonultatással való fenyegetés nem célszerű eszköz a nyugtalanság megszüntetésére” – fogalmazott a válaszlevél. A vállalatvezetés helyi képviselői jól tudták, hogy a sztrájkkal fenyegető munkások ellen a bevonultatással való fenyegetés hatásos eszköz lehet. A „központ” azonban ezt másként látta, és a salgótarjáni csendőrségtől kívántak inkább segítséget kérni a sztrájkot szervező munkássággal szemben. Szembetűnő, hogy a munkaadó stratégiájába belefért a csendőrségtől való ellenszolgáltatás kérése, mivel a vállalat korábban segítette a helyi őrs elhelyezését. (Lásd az 1/b számú dokumentumot!)

A központi gyárvezetés célja tehát az volt, hogy egy mindig bevethető csendőregység álljon a vállalat rendelkezésére, ha az üzemben rendbontás történne. Hasonlóan reagálták Ózdon, még 1918-ban is, amikor az ottani vezetés a munkásság hangulatának változása esetére a csendőrök számának növelését szorgalmazta.[13]

Ahogy arra már utaltunk, a Rima és azon belül az acélgyár munkástársadalma korántsem volt homogén, azonos ideológiát képviselő tömeg. [14] Ezt mutatja, hogy a munkásságot a szociáldemokrácia mellett egy másik ideológiai irányzat, a keresztényszocializmus kívánta befolyása alá vonni. Ez az ideológiai áramlat hamar meghatározóvá vált, különösen amiatt, hogy a Rima ózdi gyárában való szerveződésüket a vállalatvezetés is támogatta. Tény, hogy a munkások nagy része vallásos háttérrel rendelkezett, amit elősegített az is, hogy a Rima hangsúlyt fektetett munkavállalói valláserkölcsi vezetésére. A gyár 1912 és 1918 között mintegy 47 571 korona pénzösszeggel támogatta a templomok építkezését és munkáját. Az 1918. évi Magyar Statisztikai Évkönyv adatai alapján Várkonyi-Nickel Réka a fenti összeget egy öttagú munkáscsalád heti élelmiszerszükségletével hasonlította össze. Eszerint egy héten 1914-ben 24–25, 1915-ben 42.71, 1916-ban 64.03, 1917-ben 79.15, 1918-ban pedig 112.83 koronába került a heti élelmezés.[15] Azon munkások, akik keresztényi értékrendet vallottak, támadólag léptek fel a„se Istent, se hazát, sem pedig földi tekintélyt nem ismerő” szociáldemokrata szakszervezeti tagok ellen. Ezenkívül a vállalatvezetés utasítását kérték a „szervezett” munkássággal szemben, e téren segítséget kaptak a Keresztényszocialista Vas- és Fémmunkások Országos Szakszervezetétől. (Lásd a 2/a és 2/b számú dokumentumot!)

A munkások keresete és életminősége azonban 1917 végére nemhogy javult volna, inkább jelentősen romlott. Jóllehet az acélgyár vezetősége részben tett bérjellegű intézkedéseket, a munkások így is 1917. júliusig visszamenőleg kérték a drágasági pótlék felemelését. Általában jellemző volt, hogy a munkásságnak a vállalatvezetésnél megjelent képviselői az üzem katonai vezetőjének is átadták kérvényüket vagy a panaszukat tartalmazó levelüket. 1917 októberére az acélgyár munkásai több alkalommal is abbahagyták a munkát, a vállalat ezért fel kívánt készülni egy elhúzódó sztrájk lehetőségére is. A gyárvezetőségnek a sztrájk eshetőségére vonatkozó javaslata tartalmazta a csendőrség készenlétbe állítását és szükség szerinti bevetését, a felmentett munkások bevonultatását. Egy hadiipari vállalattól viszont különös volt az a javaslat, mely a termelés teljes beszüntetésére vonatkozott addig, amíg az üzem garanciát nem kap a megszakítás nélküli termelésre. A javaslatok közé tartozott a sztrájk idejére a segélyek és juttatások folyósításának a felfüggesztése is. A fenti javaslatok a Salgótarjáni Acélgyárban születtek, ezeket megküldtek a budapesti központba. Erősen gyanítható, hogy az olyan kívánalmak, mint a minisztérium részéről történő rendeletalkotás vagy a munka teljes beszüntetése, nem talált támogatásra. (Lásd a 3/a, 3/b és 3/c számú dokumentumokat!)

A források szerint a munkásságon belüli feszültségek és a vállalatvezetéssel való konfliktusok tovább mélyültek, több esetben tettlegességre is sor került. 1918. március 12-i dátummal jelentés készült Kominek Lajos szerszámkovács előmunkásról, aki állítólag az üzemekben a munkásokkal egy ívet kívánt aláíratni, aki pedig nem írta alá, azt megfenyegette. Társadalmi státuszát tekintve Komineket az altisztek és a képzett munkások közé sorolhatjuk, munkájának presztízse magas, de az altisztekénél alacsonyabb volt. Ezért is érdekes, hogy Kominek feltehetően a szociáldemokrata szakszervezet részére gyűjtött aláírásokat. Azonban Kominek tagja volt a Vasasszakszervezetnek, jóllehet társadalmi státusza polgári középosztályi életszínvonalat biztosított számára. Az altisztek, akikről Szabó Zoltán a Cifra nyomorúság című könyvében írt, nem voltak tagjai a szakszervezeteknek: „Azok, akikben fölismerik a rimai embert, könnyen jutnak előre a vállalatnál – persze mindig kasztjuk határain belül. Nekik lesz saját házuk öregkorukra, ők lesznek altisztek, ha megvan a kellő képzettségük és ügyességük és ők nincsenek benn a szakszervezetekben.”[16] Komineket a róla és tevékenységéről készített jelentés bujtogatónak és terroristának nevezte, aki lázította a munkásokat. A jelentés egy Heinisch Nándor nevű acélgyári munkást is megemlített, akit az aláírásgyűjtést követően megvertek. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

A sérülésről felesége, Heinisch Nándorné másnap délután 4 órakor Lőwinger Rezső községi orvostól látleletet is kért. Heinisch Nándor elmondása szerint „éjfél után, egy órakor a pihenő idő alatt Gyorgyevits József és társai a műhelybe berohantak, a villamos világítást lezárták, megtámadták, ökleikkel arcát, fejét ütlegelték, földre teperték, csizmasarokkal rugdalták, fojtogatták.”[17] Az orvosi vélemény szerint semmi sem szólt az ellen, hogy a sérüléseket Heinisch az általa elmondott időben szerezte. A dokumentumok tanúsága szerint az acélgyárban további verekedések is történtek Miskei István, Kéri József, Gyurcsik András és Gulics Sándor tengelygyári munkások részvételével, akiket Tribuszer Károly katonai vezető jelenlétében hallgattak ki. Az ilyen és ehhez hasonló, rendzavarással járó esetekben a vállalatvezetés igyekezett megszabadulni a rendbontóktól. A vizsgálat során egyrészt próbáltak objektív álláspontra helyezkedni és megvédték Miskeit az azonnali elbocsátástól, mivel nem tartották bűnösnek a verekedésben. Másrészt azonban a jövőben inkább megváltak volna a munkástól: […] „ha t[isztelt] Cím a további súrlódások és egyenetlenségek elkerülése szempontjából Miskeinek eltávolítását célszerűnek találja, úgy az ellen kifogást nem teszünk, mert üzemi szempontból őt nélkülözhetőnek tartjuk.”[18]

Mindazonáltal a munkások hangulatáról és kijelentéseiről a vállalatvezetés, köztük elsőként Jónásch Antal,[19] az acélgyár üzemvezető főmérnöke is tudott. A feljegyzéseket és a hangulatjelentéseket minden bizonnyal a vállalatvezetés „rendelte meg”,detalálunk olyan leveleket is, amelyeket maguk a munkások vagy munkásnők írtak. (Lásd az 5. és 7. számú dokumentumokat!)

A gyárvezetésnek tehát egyidejűleg két markáns problémával kellett foglalkoznia: egyrészt a munkások (és a szakszervezet) gazdasági jellegű bérköveteléseivel, másrészt a vállalat társadalmában jelentkező és szerteágazó konfliktusok sorozatával. A korábban csak szórványos és figyelmeztető munkabeszüntetések 1918-ban állandósulni látszódtak. 1918 februárjában a kaláni lemezgyárban, áprilisban a somsályi bányában, májusban pedig az ózdi üzemekben állt le a munka. 1918. március 28-án Salgótarjánban megalakult a Bánya- és Kohómunkások Szervezete.[20] 1918. június 20–28. között Budapesten a munkások általános politikai sztrájkot kezdtek, amely kiterjedt Budapest és a vidék több üzemére, köztük Salgótarjánra is. 1918. június 20-án, a már négy napja sztrájkoló MÁV gépgyári munkások követelésére a csendőrök sortűzzel válaszoltak, melynek híre június 21-én jutott el Salgótarjánba. Az acélgyárban újabb munkabeszüntetésre került sor, amely csak július 1-én ért véget. A sztrájk az országos munkabeszüntetésrészévé vált, melynek eredményeként Tribuszer Károly katonai vezető 14 munkást, köztük 12 főbizalmit letartóztatott. Arról nem rendelkezünk információval, hogy a munkásvezetőket végül hadbíróság elé állították-e, mindössze annyit tudunk, hogy a katonai vezető a kassai hadbíróság elé kívánta őket állítani, de 1918 őszén visszatérhettek a gyárba.[21] (Lásd a 6. számú dokumentumot!)

A munkásvezetőket szabadulásuk után – akárcsak Ózdon, ahol fényképes tablót készítettek róluk – a munkások megkülönböztetett figyelemmel fogadták.[22]

Július 23-án a munkások képviselői újabb kérvényt juttattak el a Rima központjához. Ezzel lényegében kikerülték Jónásch Antal üzemvezetőt, aki szerintük a júniusi munkabeszüntetés óta „igen röviden bánik velük; panaszaikat, vagy kérelmeiket meg nem hallgatja…” – fogalmaztak a munkások. A forrásból kitűnik, hogy a munkások által előadott nyolc pontból öt az ellátás körülményeit érintette, a másik három pedig az (alsó)munkásság és a felsőmunkásokat reprezentáló főmérnök, valamint a munkavezető közötti konfliktusra utalt. A dokumentumból érezhető a vállalatvezetésnek a munkások követeléseit részben elismerő, ugyanakkor kategorikusan elutasító álláspontja, hűvös viszonya is. Mindezt azonban leginkább a júniusi munkabeszüntetés idézte elő. (Lásd a 8. számú dokumentumot!)

Az 1918. október 31-i őszirózsás forradalom híre november 1-én jutott el a salgótarjáni munkásokhoz. A rimai munkásság magatartásának megváltozását a vállalat vezetése a szervezett budapesti munkások és a szakszervezet szerepében, valamint abban látta, hogy a helyi katonai vezetés „azonosult a dolgozók követeléseivel […], engedett a szakszervezeti nyomásnak.”[23] A munkásság hangulatáról készült egyik jelentés szerint a dolgozók munkába álltak, azonban továbbra is követelték azon munkások eltávolítását, akikkel a forradalmat megelőzően a legtöbb konfliktusuk volt. A forrás által közölt Janikovszky Dániel és Fabriczius Sámuel munkavezetők, valamint Wabrosch Béla tengelygyári üzemvezetők személye egyrészt azért volt sértő a munkások számára, mert felettes vezetőként a munkaintenzitásukat és munkaselejtjeiket is ellenőrizték. Másrészt fontos kiemelni, hogy többségében lojálisak voltak a munkaadójukhoz, ugyanis felemelkedésüket, polgárias életszínvonalukat a Rimának köszönhették. (Lásd a 9. számú dokumentumot!)

Wabrosch üzemvezető például burkoltan a munkások szabotázsára utalt, amikor az igazgatósághoz írt jelentését így fejezte be: „Nagyon jól ismerjük azon titkos rugókat, melyek ezen mozgalom[24] mögött a tengelyesztergaműhely egy részében működnek, és bízvást mondhatjuk, hogyha ezeknek sikerülne felszínre kerülniök, akkor teljesen megbízhatatlan és fegyelmezetlen elemeknek lesz kiszolgáltatva a gyár.”[25] A Rima salgótarjáni vezetése azonban a régi maradt, a fent nevezett személyek elbocsátására nem került sor. Ellenben a rendbontás miatt elítélt Kéry Józsefet és Gyorgyevics Dobrevojt nem kívánták visszavenni az üzembe. A források szerint Gyorgyevicsot különösen azért nem, mert szerb nemzetiségű volt.

Tribuszer Károly 1918. november 15-én jelentést készített a munkásság hangulatáról. Ebben közölte, hogy a vezetése alá tartozó üzemek áttértek a közszükségleti cikkek gyártására, a gyárak hadifogolyként alkalmazott munkásai és a más nemzetiségűek minden engedély nélkül elhagyták a gyárat. Az acélgyári dolgozók a jelentés szerint önként jelentkeztek fegyveres szolgálatra, hogy a rendbontásokat megfékezhessék. (Lásd a 10. számú dokumentumot!)

Tribuszert – aki polgári végzettségét tekintve mérnök volt – a vállalatvezetés azzal vádolta meg, hogy a „laza katonai ellenőrzés miatt” volt lehetősége a munkásságnak a megerősödésre.[26] Felrótták neki, hogy az üzemben a munkásságot „megszervezte”, jóllehet az 1918. júniusi sztrájkot követően több munkást is letartóztatott. Az őszirózsás forradalmat követően a vállalat berkein belül megindult a gyári társadalom szinte minden rétegét érintő felelőskeresés. Jónásch Antal üzemvezető 1918. június 23-i jelentése szerint a gyári tisztviselők a katonai vezetőt tették felelőssé a munkások sztrájkok miatti letartóztatásaiért, a letartóztatások indokaként Tribuszer a tisztviselők munkások elleni vádiratait hozta fel. A tisztviselők és Jónásch Antal is arra alapozták véleményüket, hogy a háború folyamán a sztrájk megfékezése és a rend helyreállítása a katonaság feladata volt. (Lásd a 11. számú dokumentumot!)

Tribuszer távozásában minden bizonnyal nem a kompromittáltsága játszott szerepet, hanem az, hogy a háború befejeződésével egyszerűen megszűnt a korábbi szerepe.

Mindent összevetve, az őszirózsás forradalmat követően a gyár működése még sokáig nem állt helyre.Ebben az is közrejátszott, hogy a vállalat létszáma 1919-re 1400, 1920-ra pedig 1100 főre, éves termelése pedig az 1918. évi több mint 30 ezer tonnáról a területelcsatolások következtében 1920-ban 7100 tonnára csökkent.

 

 

 

Dokumentumok

 

1/a

A Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. Salgótarjáni Acélgyár Személyzeti és Munkaügyi Osztályának levele a munkások magatartásáról

Salgótarján, 1917. július 15.

 

 

Munkás-mozgalmak

 

A munkás szakszervezetnek az üzemi helyiségekben tapasztalt agitációja folytán szükségesnek találtuk az egyik példányban ide mellékelt „Figyelmeztetés”-t[27] kiadni, mely figyelmeztetés f[olyó] hó 11-én az üzemi helyiségekben kifüggesztetett. Erre minden előzetes értesítés és mozgalom nélkül, július 12-én este ½ 6 órakor az összes munkások az üzemi helyiségekben a munkát abbahagyták és tömegesen a gyári iroda elé tódultak, s itt állásba helyezkedve egy 9 tagú küldöttséget menesztettek alulírotthoz, mely küldöttségből a rendszabályok alapján 3 tagot nevezetesen Priska Dezsőt, Kazár Józsefet és Hack Gyulát fogadtuk. Ezek előadták, hogy a munkásság az általunk kiadott figyelmeztetést sérelmesnek találja, mert ők a gyári helyiségekben nem gyűléseznek, hanem mindenki a maga munkáját komolysággal végzi, s hogy az általunk kiadott figyelmeztetés csak alattomos, rosszakaratú besúgásnak a kifolyása lehet, mely egy, a munkások iránt rosszindulatú altisztnek a műve, s azért kérik a figyelmeztetésnek [a] visszavonását, s az illető altisztnek [az] eltávolítását.

Miután a küldöttségnek megmagyaráztuk és kijelentettük, hogy az általunk kiadott figyelmeztetésben a munkásságra semmiféle sértés nem foglaltatik és tőlünk minden bántó szándék távol áll, s így nem forog fenn ok, hogy ezen figyelmeztetést visszavonjuk, s miután ezen kijelentésünket a tömeg előtt ismételtük és őket szétoszlásra felhívtuk, akkor további incidens nélkül szétoszlottak.

Mivel ezen tüntetés a szakszervezetből indult ki, mert az előző napon Salgótarján községben a szakszervezeti helyiségben igen népes gyűlést tartottak, melyen úgy a gyári tisztviselők és altisztek, valamint a társulat ellen bujtogató beszédeket tartottak, igen valószínű, hogy hasonló felvonulásokat [a] jövőben is fognak rendezni, s nem biztos, hogy ezen felvonulások és tüntetések mindig ily nyugodtan fognak lefolyni. Sőt valószínű, hogy a tömeg valamely bíztató incidens folytán bátorságot kap és erejét rendbontó és romboló cselekedetekben fogja megnyilvánítani. Szükségesnek találtuk a történtekre a szolgabíróság figyelmét felhívni. Egyúttal szándékunk a gyár katonai vezetőjének a másolatban ide csatolt megkeresést átadni, melyet ő – előzetes megbeszélésünk szerint – a katonai hatósághoz fog továbbítani, s az ügynek megvizsgálását és a munkásoknak hasonló tüntetésre és s[z]trájkra irányuló szervezkedésének meggátlására intézkedést kérni.

Midőn ezeket n[agy]b[ecsű] tudomására hozzuk, kérjük ez ügyben esetleg további b[ecses] utasításait.

 

Mély tisztelettel,

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1917. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt., Személyzeti és Munkaügyi Osztály. A munkásság panaszai és a velük kapcsolatos politikai jelentések, helyzetértékelések 1917–1918 – Gépelt másolat.

 

 

 

1/b

A Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. budapesti központjának válaszlevele az acélgyár vezetőségének

Salgótarján, 1917. július 17.

 

 

Acélgyár

 

Munkás-mozgalmak

 

Folyó hó 15-én XIV. (és nem XVII.) számnélküli jelentéséből tudomásul vettük azt az incidenst, amely az üzemekben kifüggesztett „Figyelmeztetés”-ből kifolyólag támadt és nincsen kifogásunk az ellen, hogy az ide visszavárt előterjesztését a katonai vezető úrnak továbbítsa.

Meg kell jegyeznünk, hogy bár a szóban levő „Figyelmeztetés” tartalma sérelmesnek egyáltalán nem tekinthető, de a befejező mondata nem volt helyesen megválasztva egyrészt, mert a fennálló viszonyok között nem lévén fegyelmi büntető jogunk, nem intézkedhetünk, hogy a munkásokat viselkedésükért [a] legszigorúbban büntetni fogjuk, azt nem tehetjük;[28] másrészt a bevonultatással való fenyegetés nem célszerű eszköz a nyugtalanság megszüntetésére.

Hogy a katonai vezetőséghez intézett beadványa folytán történhetik-e olyan intézkedés, mely szerint a katonai vezetőségnek állandóan bizonyos karhatalom állana rendelkezésére, az alig várható és bizonyos okokból nem is látszik kívánatosnak, sokkal szükségesebbnek és célszerűbbnek látszik az, ha a salgótarjáni csendőrségnek egy őrse valahol a gyári kolónián vagy ahhoz közel elhelyeztetnék, amely mindenkor rendelkezésünkre állana. Úgy hisszük, [hogy] ezt a csendőrségtől kívánhatnók annál is inkább, mert hiszen a társulat évenként nagy összeggel járul hozzá a csendőrség salgótarjáni elhelyezéséhez és így ennek ellenében viszont szolgálatot várhatunk.

Tessék eziránt érdeklődni és a fejleményekről minket értesíteni.

 

Zorkóczy [Samu]

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1917. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

 

2/a

A Rima keresztényszocialista érzelmű munkavállalóinak panasza

a szociáldemokrata munkásokról

Salgótarján, 1917. augusztus 8.

 

 

Nagyságos Műszaki Vezérigazgató Úr!

 

Mi, alulírott salgótarjáni acélgyári munkások több munkatársunk nevében mély keserűséggel és szomorúsággal esdünk pártfogásáért.

Ugyanis tudott dolog, hogy Salgótarjánban is az acélgyári munkások legnagyobb része belépett a se Istent, se hazát, sem pedig földi tekintélyt nem ismerő szociáldemokrata szakszervezetbe. Mi azonban vagyunk többen, akik ezen forradalmi szervezetbe nem vagyunk hajlandó[k] belépni, mi, mint békés munkások akarjuk szolgálni hazánkat és az emberi társadalmat, de nem mint forradalmárok. Az utóbbi idők eseményei, a nemzetközi szervezet munkásai velünk szemben tanúsított huszonöt, harminc évet becsületes munkában eltöltött férfias önérzetünket mélyen sértő magatartásaik arra kényszerítenek, hogy pártfogásáért esedezzünk, esetleg utasítást kérjünk a nagyságos műszaki vezérigazgató úrtól, mint a munkások legfőbb fejétől.

A helyzetünk a következőképpen áll jelenleg: a nemzetközi szakszervezet vezetői kiadták a munkásoknak a parancsot, hogy minden munkást kényszeríteni kell, minden eszközzel, gúnnyal, csúfolódással, a munkába[n] egymásnak ne segítsenek, rábeszéléssel, fenyegetéssel, bojkottal, szóval mindenféle nemtelen, lealacsonyító eszközzel, hogy a munkások […][29] belépjenek. De mink, mindezek dacára nem vagyunk hajlandók őket követni. Miután látják, hogy addigi eszközeikkel nem bírnak megtörni, vagyis a végső eszközt akarják használni, vagyis kijelentették, sztrájkba fognak lépni és követelni fogják mindazoknak az eltávolítását, akik nem léptünk a szakszervezetbe, esetleg a katonai osztag parancsokságánál kérelmezik a mi bevonultatásunkat, mint a munkás békesség megrontóit.

Nagyságos vezérigazgató úr! Sír a lelkünk, midőn ezen sorokat papírra vetjük, hát a háború három esztendeje után nincs a hazáját szerető, Istenét imádó, feljebbvalóit tisztelő munkásoknak a Keresztény intelligencia körében senki, aki pártját fogná? Nem, az nem lehet! Mi bízunk a Rimamurány vezetőségébe[n], hogy minket megfog védeni és meg tud védeni az ilyen jákoboktól és […] félre felvilágosított munkások minden terrorizálásai ellen.

Alázatos kérésünket a következőkben terjesztjük nagyságod elé: Helyesli-e nagyságos műszaki vezérigazgató úr, hogy ne lépjünk a nemzetközi szervezett munkások köz [?] Azon végső esetben, ha a szervezett munkások sztrájkba lépnek és követelik a mi eltávolításunkat, esetleg katonaszolgálatra bevonultatásunkat, megvéd-e a társulat igazgatósága ezen esetben, hogy addig is a régi helyzetben dolgozhassunk [?]

Mi panaszunkat előadtuk a mi nagytiszteletű igazgató urunknak itt Salgótarjánba[n] és ő tőle a legjobb bíztatással távozhatunk, de hogy megnyugtassuk mindazon munkástársainkat, akiket a félelem az ő táborukba hajt, tehát ezért volna szükséges ezen kijelentésre a nagyságos vezérigazgató úrtól.

Azon esetben, ha a vezérigazgatóságtól biztosíttatunk, hogy a szociáldemokrácia mindenféle üldöztetése ellen megleszünk védve, előre jelezhetjük, hogy a munkások nagy részét sikerül ezen káros irányzattól megmenteni és visszafordítani.

A fent esdekelt kérésünk ismétlése mellett vagyunk.

 

Salgótarján, 1917. augusztus 8-án

 

Ferencz József II.

Nagy Sándor I.[30]

olvashatatlan aláírás

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1917. – Eredeti, kézzel írt.

 

 

 

2/b

A Keresztényszocialista Vas- és Fémmunkások Országos Szakszervezete Központjának levele Zorkóczy Samu vezérigazgató részére

Budapest, 1917. augusztus 16.

 

 

A mellékelt feliratot a salgótarjáni ker[esztény] szoc[ialista] vas- és fémmunkások azon kérésére tették át hozzánk, hogy azt Nagyságodhoz juttassuk és arra Nagyságod becses válaszát kérjük.

Mi személyesen meggyőződtünk arról, hogy munkásaink a szociáldemokraták részéről rettenetes üldözésnek, fenyegetésnek vannak kitéve. A munkások itteni, egyszerű soraiból is kisír az a panasz, hogy nem bírják elviselni ezt a terrort.

Mi is arra kérjük Nagyságodat, hogy munkásaink kérésére megnyugtató választ adni méltóztassék, azért, hogy a munkások munka- és lelkiismeretbeli szabadsága az igazgatóság részéről megvédessék. Nem részrehajlást kérünk, hanem pártatlanságot és olyan semlegességet, amely biztosítja a mi munkásaink nyugalmát, ami a munkaadónak is érdeke.

Kérésünk ismételve, nagybecsű válaszát kérve maradunk Nagyságodnak kiváló tisztelettel:

 

B[uda]pest, 1917. aug[usztus] 16.

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1917. – Eredeti, kézzel írt.

 

3/a

A Salgótarjáni Acélgyár munkásainak kérvénye a vállalati panaszbizottsághoz

Salgótarján, 1917. október 10.

 

 

Tekintetes Panaszbizottság!

 

A salgótarjáni acélgyári műhelymunkások különleges helyzetükre való tekintettel, amennyiben a legrosszabbul vannak a munkájuk után díjazva, a többi üzemektől teljesen függetlenül, önálló kérvénnyel járulnak a tek[intetes] Panaszbizottság elé.

A háború alatt mi, iparilag képzett munkások, teljesen tönkrementünk. Jelenleg ott tartunk, hogy asszonyaink az ágyneműket és [a] lepedőket szabják fel, hogy a hiányzó ruhaneműket pótolni tudják. Itt a rettenetes tél a küszöbön, ki vagyunk téve az éhenhalásnak és a megfagyásnak, s ebben a nehéz időkben vannak közöttünk nagyon sokan nagycsaládú munkások, akik 3.80 koronától 6.20 korona alapbérért dolgoznak, mikor a közönséges paraszt napszám manapság 9 korona, és ezeknek az alacsony keresetű munkásoknak azon kívül nagy házbért is kell fizetniök, mert javarésze kívül lakik a gyártelepen.

Azon kérelemmel járulunk a tek[intetes] Panaszbizottság elé, hogy tekintettel az élelmiszerek és ruházat nagy drágaságára, egy méter ruhaposztó 80–90 K. méltóztasson a jelenlegi drágasági pótlékot a műhelymunkásoknál 130, azaz százharminc százalékra kiegészíteni, visszamenőleg június hóig, mikor a gyár összes munkásai a 100%-os drágasági pótlék iránti kérvényüket benyújtották. Ezen életszükségletünket ilyen értelemben kérvényeztük a társulat Vezérigazgatóságától, de kérelmünket, mint az idecsatolt leiratból látni, a Vezérigazgatóság nem teljesítette.

Kérésünket a tek[intetes] Panaszbizottság jó indulatába ajánlva maradtunk

 

teljes tisztelettel

Salgótarján, 1917. október 10.

műhelymunkások

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1917. – Gépelt másolat.

 

 

3/b

A Salgótarjáni Acélgyár munkásainak béremelési kérvénye a vállalat vezérigazgatóságához

Salgótarján, 1917. október 12.

 

 

A Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. salgótarjáni acélgyár összes munkásai azon tiszteletteljes kérelemmel járulnak a n[agy]t[ekintetű] Vezérigazgatósághoz, hogy a salgótarjáni acélgyárnál jelenleg érvényben lévő drágasági pótlékot 60%-kal felemelni kegyeskedjék.

Tekintettel azon körülményre, hogy az 1917. június 18-án átnyújtott kérvényükre, melyben keresetük csak részben lett elintézve, a jelzett idő óta úgy az élelmiszerek, mind az ipari cikkek árai rettentő magasra emelkedtek, s így a tek[intetes] társulatnál vállalt kötelezettséget már nem teljesíthetik.

Alázattal kérik a n[agy]t[ekintetű] Vezérigazgatósághoz, hogy kérésüket 1917. július 24-ig visszamenőleg elintézni kegyeskedjék, hogy szorgalmas munkásait és azok családjait az éhpusztulástól megmentse.

Kérésünk megismétlése mellett maradtunk alázattal.

 

Salgótarján, 1917. okt[óber] 12.

 

Ehhez hasonnemű kérvényt a munkásügyi panaszbizottsághoz is felterjesztettünk.

Pobozsny Győző s.k.

Malomhegyi Dezső s.k.

Bartho Lajos s.k.

Hack Gyula s.k.

 

A salgótarjáni acélgyár összes férfi és női munkásai

Priska Dezső s.k.

Puskás Ágoston s.k.

Honzig Gusztáv s.k.

Kazár József s.k.

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1917. – Gépelt másolat.

 

 

3/c

Jónásch Antal jelentése a munkások béremelési kérvényéről

Salgótarján, 1917. október 15.

 

 

Folyó hó 12-én egy munkásküldöttség jelent meg s a csatolt kérvényt adta be azon kéréssel, hogy azt n[agy]t[ekintetű] Cím elé terjesszük. Tegnap pedig Tribuszer[31] katonai intéző volt nálunk, s közölte, hogy ugyanazon munkásküldöttség nála is járt és átadott neki két kérvényt a panaszbizottsághoz való előterjesztésre, mely kérvényeknek másolatát nekünk átadta, s melyet betekintés végett szintén csatolunk.

A kérvények tartalmára nézve csak azt jegyezzük meg, hogy valamennyi oda irányul, miszerint az összes gyári munkások az eddigi 50%-os drágasági pótlékon kívül még 60% pótlékot – a műhelymunkások pedig mindezen felül még 20% pótlékot – kapjanak, s ezen pótlékok július 24-től visszamenőleg engedélyeztessenek.

Anélkül, hogy a munkások újabb követeléseinek indítékait kutatnók, rámutatunk azon nyilatkozatra, melyet Tribuszer főhadnagy úr a két kérvény másolatának átadása alkalmával előttünk tett, s melyben megbotránkozását fejezte ki a nála járt munkásbizalmi embereknek [a] viselkedése felett, midőn előttünk a gyári munkásság helyzetét elég tűrhetőnek jelezte és őket kitartásra, nyugodtságra és kötelességteljesítésre intette, cinikus mosoly között tudtára adták, hogy ha a panaszbizottság követeléseiket nem teljesíti, streik útján céljukat bizonyosan elérik. Így Tribuszer úr maga beismeri, hogy a munkásszervezet irányítására gyakorolt befolyása csődöt mond, s hogy a gyári munkások a bányatársulatnál oly komikus és szégyenletes epizódok között lefolyt streikból bátorítást merítettek arra, hogy legközelebb ők is megkísérlik jogos, vagy jogtalan követeléseiket ily módon érvényesíteni.

Mint Tribuszer úr, úgy mi is azon a nézeten vagyunk, hogy a gyár munkássága legközelebb streikba fog állani, mert a jelenségek nap-nap mellett mutatkoznak; így szombaton a köszörűsök már abbahagyták a munkát és csak hosszas rábeszélés és az üzemfőnök és a főhadnagy részéről bírta őket a munka folytatására. A szombat éjjeli műszakról a tengely- és szeráru kovácsműhely személyzetének egy része engedelem nélkül elhagyta a munkát, ugyanígy az eke- és villagyárban; az üzemekben munkaidő alatt ide-oda mászkáló, folyton tanácskozó bizalmi emberek a munkásokat nyíltan bíztatják, hogy annyi és ennyi bérért ne dolgozzanak olyan társulatnak, mely minden évben milliókat félretesz, s így tovább!

A helyzetnek ily alakulása mellett el kell készülnünk a legközelebbi streikra és módot kell keresni annak elhárítására, vagy annak gyökeres orvoslására, mert a streiknakolyképeni elintézése, mint a bányatársulatnál [az] a bányatársulatnál történt, csak a hatóságnak és [az] államhatalomnak [a] tehetetlenségét és fejnélküli vergődését dokumentálja, s veszedelmes precedense oly fejleményeknek, mely Magyarország bányászatát és minden iparát teljesen megsemmisítik!

Ezekből kifolyólag bátorkodunk indítványozni, hogy társulatunk tegyen komoly lépéseket úgy a magyar kormánynál, mint a Hadügyminisztériumnál, hogy az általa felállított „Panaszbizottságnak” tekintélyt és hatalmat nyújtson arra nézve, hogy [az] általa kimondott ítéletek és határozatok nemcsak a munkaadó részéről, hanem a munkások részéről is respektáltassanak. Hogy a magyar kormánynak ily irányú közbelépése nagyobb nyomatékkal kieszközölhető legyen, Magyarország összes ipar- és bányavállalatainak össze kellene fogni és valamely tekintélyes testület, pl. a Gyáriparosok Országos Szövetsége útján a kellő lépéseket megtenni!

Azon esetre, ha gyárunkban a streik tényleg kitörne – mit alig hiszünk elkerülhetőnek – kérjük a következő rendszabályokat megfontolás tárgyává tenni:

1.) Gondoskodni annyi csendőrségről – 100–140 ember –, kik a gyári és salgóbányai berendezéseket és telepeket minden rongálásától megvédhetik.

2.) A Hadügyminisztérium rendeletet bocsásson ki, hogy az összes felmentett munkások a katonasághoz bevonultassanak.

3.) A gyári üzem mindaddig teljesen beszüntettessék, míg a munkások részéről kellő garancia nem nyújtatik, hogy az üzem megszakítás nélkül folytatható.

4.) A streik alatt és azon idő alatt, míg a gyár szünetel, semmiféle hitelek, segélyek, stb. [a] munkásoknak ne nyújtassanak.

Ha a streiknak ilyképpeni elintézésére a hatóság és a Hadügyminisztérium segédkezet nyújt, s ha azonkívül a budapesti szakszervezeti főembereket – kik tulajdonképpen a munkásainkat dirigálják – felelősségre vonják, akkor az üzemek ismét nyugodtan fognak dolgozhatni; másként nagy áldozatokkal, ideig-óráig lehet látszólagos békét teremteni, de az erőre kapott molochus[32] addig nem szűnik meg pusztítani, míg áldozatát, Magyarország iparát meg nem emésztette.

 

Mély tisztelettel,

Jónásch [Antal]

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1917. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

4.

Jelentés Kominek Lajos szerszámkovács munkásról

Salgótarján, 1918. március 12.

 

 

Kominek Lajos szerszámkovács előmunkás március 8-án, pénteken éjjel ½ 12-kor, tehát egy órával előbb, amikor Heinischt[33] megverték, egy ívvel járt körül a tengely- és préskovács műhelyben, melyet mindenkivel aláíratott, és aki vonakodott az ívet aláírni, azt szidalmakkal és fenyegetéssel (megverés) kényszerítette erre.

Hogy az íven mi volt írva, nem tudjuk, de föltételezzük, hogy Heinisch megverésével és a szombat esti munkabeszüntetéssel volt kapcsolatos.

Chmel András, 49 éves szerszámkovács nem írta alá az ívet, dacára Kominek veszélyes fenyegetéseinek, mire Kominek azt mondta neki, hogy kirúgják maguk közül és szakszervezeti könyvét elveszik tőle, bojkottálják, stb.

Ezen körülmények amellett szólnak, hogy Kominek Lajos is egyike a legnagyobb bujtogatóknak és terroristáknak.

 

Salgótarján, 1918. III. 12-én

olvashatatlan aláírás

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1918. – Eredeti, kézzel írt.

 

 

 

5.

Kováts Andor feljegyzése a Rima egyik munkásának kijelentéséről

1918. március 17.

 

 

1918. március hó 8-án este ¾ 6 órakor a katonai gyárparancsnokság kapuja előtt cca. 6–8 munkás volt egy csoportban, ezek közül Jancsik nevű munkás beszélt a többinek, s elmenvén mellettük azt hallottam, hogy: „Addig nem lesz rend, amíg ezen büdös mungóktól[34] meg nem tisztítjuk a gyárat.”

Kováts Andor[35]

1918. III. 17-én

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1918. – Eredeti, kézzel írt.

 

 

 

6.

A Salgótarjáni Acélgyár üzemvezető mérnökénekjelentése a budapesti központ részére a munkásság sztrájkjáról

Salgótarján, 1918. június 23.

 

 

A gyári munkások által folyó hó 21-én rendezett sztrájk ügyében nyomozást folytattunk a sztrájkrendezők kipuhatolására, s ennek eredményeképpen csatoljuk Liptay[36] műhelyfőnök úrnak jelentését, melyből kiderül, hogy a sztrájkot Budapestről rendezték, s a június 21-én, délben, a budapesti vonattal Salgótarjánba érkezett kiküldött – kinek nevét nem tudtuk meg – a vas- és fémmunkások salgótarjáni szakszervezetének elnökéhez ment, s ez utóbbi Bozó György gyári munkást – ki Salgótarján községben lakik – azonnal kiküldte a gyártelepre, hogy a munkások bizalmi embereit a sztrájk rendezésére és azonnalivégrehajtására felhívja. Ezen jelentés szerint tehát a munkások sztrájkját a szakszervezetnek budapesti kiküldöttje idézte elő, s a hatóság feladata lesz ezen urat kérdőre vonni. Amennyiben az országos sztrájk rendezőinek kézre kerítése és azoknak ártalmatlanná tétele a kormányzóközegeknek feladatát képezi, kérjük a közölt adatokat az illetékes hatóság tudomására hozni.

A gyári munkássztrájk jelen stádiumára nézve kijelentjük, hogy a katonai vezető a sztrájkszervezőket, t[udni]i[llik] a szakszervezet főbizalmi embereit letartóztatta, s azokat a kassai hadbíróság elé akarja vitetni. Hogy ezen emberek magaviselete tekintetében a gyár részéről is informálva legyen e bíróság, a katonai vezető kívánságára a másolatban ide mellékelt nyilatkozatot állítottuk ki az összes üzemfőnökök aláírásával, s kérjük ezt tudomásul venni.

Különben még jelenthetjük, hogy a katonai vezető ma délelőtt az összes katonakötelezett munkásokat összehívatta, s kijelentette nekik, hogy amennyiben holnap – hétfőn – munkába nem állanak, őket azonnal bevonultatja, s mint katonákat fogja őket ismét gyári munkára kivezényeltetni, amikor a megállapított katonai zsold mellett lesznek kénytelenek minden munkát elvégezni. A katonai vezetőnek szigorú parancsa, s a hozzáfűzött felvilágosító magyarázata úgy látszik, jó hatással volt a munkásokra, s a hozzájuk intézett kérdésre, hogy hétfőn munkába fognak-e állani, „igennel” feleltek. Miután a salgói bányamunkásokhoz hasonló felhívás történt, remélni lehet, hogy hétfőn a munkát megkezdhetjük, s erre nézve az előintézkedések megtétettek.[37]

Mindezekről ma telefonon akartunk jelentést tenni, de nem kaptunk Budapesttel összeköttetést.

 

Mély tisztelettel

A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.

Salgótarjáni Acélgyára

Jónásch[Antal]

 

Forrás: A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai 1917. november–1919. március. Szikra, Budapest, 1956. 219–220.

 

 

7.

Ismeretlen munkásnő levele a Rima Salgótarjáni Acélgyárának igazgatójához

[Dátum nélkül]

 

 

Nagyságos Igazgató úr!

 

Szíves tudomásul adom, hogy Szabadosné műhelyi, Hegedűsné, Rudinszki Istvánné drótgyári, Puskásné, ekegyári csúnya megjegyzéseket [tesz], agyonverésekkel lázítják az embereket az erdőben és otthon, hogy el kell pusztítani minden mungót.

 

Teljes tisztelője,

egy szegény nő, ki férjével és gyermekeivel nélkülöz

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69 – Dátum nélkül  – Eredeti, kézzel írt.
 

 

8.

A munkások panaszai és a vállalatvezetőség válaszai

Budapest, 1918. július 29.

 

 

Folyó hó 23-án nálunk járt Hack salgótarjáni munkás egy társával és Csapó szakszervezeti tisztviselővel, s ez alkalommal a következő kérdések lettel felvetve, s részben általunk megválaszolva:

 

1./ Ha a társulat felemeli a lisztárakat, kénytelenek lesznek magasabb drágasági pótlékot kérni.

Válaszunk, hogy ezt bízzák reánk; egyelőre a lisztárak még nem változtak.

2./ Panaszolják a fehér liszt hiányát.

Olyan lisztet osztunk ki, milyent a közélelmezési minisztérium kiutal. Egész évben nem volt emiatt panasz; az egy eset  még nem indokolt a felpanaszolásra.

3./ Kérik, hogy a házi sertéshízlaláshoz a társulat szerezzen be árpát és kukoricát,mint múlt évben.                                                 
Ez függ az erre vonatkozó rendeletektől;  egyelőre csak az árpára vonatkozó   rendelet jelent meg, mely szerint közvetlen bevásárlás nem lehetséges. A szükséges lépéseket megtettük.

4./ Gyári készáruk és anyagtári áruk kivételezése nagyon meg van nehezítve.          
E tekintetben a gyári igazgatóság legjobb belátása szerint intézkedik; az előfordult lopások és visszaélések miatt kénytelen a kiadást csak indokolt esetekre korlátozni.

5./ Kérnek női- és gyermekruhát; állítólag a gyárnak érkezett rőfös árukból semmit sem kaptak.                                                           
Női- és gyermekruhát vásárolni nem lehet; azt csakis a Népruházati bizottság útján kaphatjuk, melynél állandó utánjárással igyekszünk minél többet megszerezni. A gyárnak érkezett rőfös árukról    nincs tudomásunk, de kijelentettük, hogy a társulat azon jogát, hogy tisztviselők és altisztek részére esetleg beszerzést eszközöltessen, korlátozni nem engedjük csakúgy, amint a munkásság részére kiutalt árukat csak a munkásság között  osztjuk szét.

6./ Wabrosch főmérnök és Janikovszky[38] munkavezető ellen sok a panaszuk. A főmérnök úr a keresztényszocialistákat pártfogolja, a munkavezető őt ebben segíti, a szervezett munkásokat szidja. Nekik tiltva van az üzemekben szervezeti dolgokról tárgyalni, ellenben a fentiek ebben nem korlátozzák magukat.

Panaszaik már ismételten vizsgálat tárgyát  képezték, de semmi beigazolást nem  nyert.

7./ E hó 19-én 13 ember bevonultatott; kérik a társulat közbelépését, hogy ezek visszajöhessenek.                                                      
A bevonultatás összefügg a hadbíróság  eljárásával, melybe a társulat nem szólhat bele.

8./ Végül egy egyéni panaszt adtak elő. Kovács Károly eke /v[olt] villa/ gyári kovács könnyebb munkát kért, ellenben Wabrosch főmérnök úr őt nyugdíjba kívánja küldeni, állítólag azért, mert elárulta, hogy a főmérnök úrnak Leányfaluban lévő cselédje szövetet kapott a gyárnak kiutalt szövetből.                                        
Ezt tudomásul vettük azzal, hogy az  elintézést Címre bízzuk.

 

Végül azon kérdésünkre, hogy mindezen kérelmeiket és sérelmeiket miért nem terjesztik elő a gyári igazgató úrnál, előadták, hogy a júniusi munkabeszüntetés óta a gyári igazgató úr igen röviden bánik velük; panaszaikat, vagy kérelmeiket meg nem hallgatja, s így kénytelenek voltak azokkal hozzánk jönni.

Ezen felvetésüket visszautasítottuk, mert ez biztosan nem fedi a valóságot, s felhívtuk őket, hogy hasonló ügyekben a jövőben Címet keressék fel s meg vagyunk győződve, hogy illő megjelenés és előterjesztés mellett a gyári igazgatóság is megfelelő módon fogja őket kihallgatni, s válaszát megadni.

Mindezeket tájékozására tudomásul venni, s ahol szükséges, megfelelően intézkedni tessék.

 

Zorkóczy [Samu]

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1918. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

9.

Jónásch Antal jelentése a munkásság hangulatáról és a vállalat helyzetéről

Salgótarján, 1918. november 9.

 

Hivatkozással mai telefoni jelentésünkre, ez úton is jelentjük, hogy Salgón a bányaüzem elég rendesen megy, amennyiben a munkásoknak [a] legnagyobb része munkába állott, s a széntermelés is kielégítő úgy, hogy 8 vonatnak [a] leszállítását helyezték kilátásba. Amint a bányavezetőség jelenti, a salgói munkások kérvényt adtak be a Bányaigazgatósághoz, melyben eddigi bérpótlékuknak 300%-ra való emelését, továbbá december 1-től kezdve a 8 órai munkaidőnek [a] bevezetését, a salgói telepen sertéshizlaldának [a] felállítását és a munkások ruházatáról nagyobb mérvben való gondoskodását kérik.

A gyári üzem ma (szombaton) és hétfőn teljesen szünetel, s kedden csak azon üzemek fognak dolgozni, melyek még némi anyagokkal rendelkeznek.

Mint telefonon jeleztük, egy munkásküldöttség járt nálunk, s a munkásoknak azon üzenetét hozta, hogy néhány alkalmazottat /többi között: Janikovszky Dániel, Fabriczius Sámuel munkavezetőt, valamint Teszák Emil felvigyázót és Nagy Sándor munkást/ távolítsák el a gyárból, mert azokat tovább nem tűrik meg a gyárban. Bár figyelmeztettük a küldöttséget, hogy a munkások ezen követelése nem igazságos és nem felel meg azon általános óhajnak, hogy a jelen zivataros időkben a rend és [a] nyugalom megőriztessék és kölcsönös engedékenység által az egyetértés és jó viszony helyre állíttassék, a követelést el nem ejtették, s így kénytelenek voltunk nekik kijelenteni, hogy az ügyet n[agy]t[ekintetű] Cím elé terjesztjük kérvén n[agy]b[ecsű] elhatározását, illetve utasítását velünk mielőbb közölni. Addig is, míg a döntés megtörténik, s talán sikerül a budapesti szakszervezet főembereivel egy alkalmas megoldást találni, a verdikttel sújtottaknak a gyártól való távolmaradást ajánlottuk.

Egy további ügy, melyre nézve szintén n[agy]b[ecsű] utasítását kérjük, hogy a gyárba visszatérő volt gyári munkások között vannak olyanok, kik garázda viselkedés és munkástársaikon elkövetett tettlegességek miatt a munkából végleg elbocsátattak és leszámoltattak; ilyen Kéry József és GyorgyevicsDobrevoj tengelygyári munkások, kik annak idején a tengelyeszterga műhelyben Heinisch munkatársukat bántalmazták és a gyárból kidobták. Ha ezen turbulens elemeket most visszavesszük, a nyugodt munkát és békét a gyárban ismét veszélyeztetjük. Ezen emberekre nézve talán a kereskedelmi minisztertől kellene útbaigazítást, esetleg a gyárhoz intézendő közvetlen utasítást kérni, hogy azok az üzemtől távol tarthatók legyenek /GyorgyevicsDobrevoj, mint szerb internált volt Salgótarjánban elhelyezve és annak idején csak a szolgabíróság megkeresésére lett ideiglenesen [a] gyári munkába felvéve, ez tehát, mint nem magyar honos, ezen címen is talán eltávolítható.

 

Mély tisztelettel,

Jónásch [Antal]

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–69–1918. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

 

10.

Tribuszer Károly főhadnagy jelentése a kassai katonai parancsnokság részére a vállalat munkásságának hangulatáról

Salgótarján, 1918. november 15.

 

 

P. Nr. 1236/18.

Jelentés a K. O. 98425/KW. rendeletre

Salgótarján, 1918. XI. 15.

 

Jelentem, hogy a vezetésem alá tartozó üzemek hadianyaggyártása átalakult közszükségleti cikkek gyártására.

A gyáraknál alkalmazott hadifoglyok, valamint idegen állampolgárok, anélkül, hogy bárkitől utasítást kértek volna, eltávoztak. Ezen idegenektől eltekintve, elhagyták munkahelyüket katonakötelezettségre, vezénylésre és felmentésre való tekintet nélkül mindazok, akik megélhetésüket másutt vélték előnyösebben megtalálni.

Kötelességemnek tartom itt bejelenteni, hogy sem katonák, sem munkások között semmiféle erkölcsi hatalmunk nincs, miért csak olyan rendeletek végrehajtása lehetséges, melyek a munkásságnak [az] önálló rendelkezési jogát nem csorbítják. A rendeletnek tehát az a része, hogy kincstári ruhát és felszerelési cikkeket adjanak le, s az, hogy ha céljaikkal ellenkezik, munkájuknál visszamaradjanak, végre nem hajtható.

A munkásság legnagyobb része önként jelentkezett olyan őrszolgálatra, melynek a fosztogatók és rablók megfékezése volt a célja. A szakszervezeti munkásság ezen jóindulatú közreműködésével sikerült a salgótarjáni élet- és vagyonbiztonságot megvédeni és a közeli környék veszélyeztetett helyeit is biztosítani.

A munkahelyek és üzemi berendezések biztosítására őrségek szerveztettek, kik minden kívülről jövő támadás ellen meg fogják védeni a vállalat érdekeit. A munkásság hangulata és magatartása momentán nyugodt, [a] fegyelem csakis a szakszervezet bizalmi férfiainak közreműködésével tartható fenn. Miután a katonai szervezet a múltban az erőszakosságnak volt a kifejezője, mindennemű katonai intézkedés gyanakvó és ellenséges érzést vált ki a munkásságból.

Célszerűnek mutatkozna, ha a katonai vezetői állás törültetnék, s ezen intézmény helyett a Hadügyminisztérium a maga rendeleteit a munkásszervezet központja útján hozná a munkásság tudomására.

 

Tribuszer főhadnagy

 

Jelzet: MNL OL Z 376–70–1918. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt., Személyzeti és Munkaügyi Osztály  – A Kassai Kerületi Parancsokságnak a vállalattal és a munkássággal kapcsolatos feljegyzései, utasításai 1918. Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

11.

Jelentés Tribuszer Károly főhadnagy magatartásáról

Salgótarján, 1918. november 23.

 

 

1441.

 

Az országos forradalmi átalakulás óta tapasztaltuk, hogy Tribuszer főhadnagy szorosabb összeköttetést keres a munkások szakszervezetével, ezeknek gyűlésein részt vesz és bizonyos irányító, vezető szerepre törekszik. Legutóbb aztán a gyári tisztviselőktől értesültünk, hogy Tribuszer úr a munkások előtt népszerűségének gyarapítására és a munkásoknak saját személye iránti bizalmatlanságának eloszlatására, a júniusi streikmozgalom és annak elnyomására vonatkozó iratokat a szakszervezetben bemutatta, és különösen a gyári tisztviselőknek a munkások ellen emelt panaszait és vádjait tartalmazó írásokat átadta, mi mellett a munkásbizalmi emberek ellen foganatosított minden katonai eljárást a tisztviselők feljelentésének és a munkások ellen emelt vádaknak tulajdonította. Érthető, hogy a munkások között ilyen szónoklatok hatás nélkül nem maradtak, s alkalomadtán a tisztviselők előtt ellenszenvöknek és elégedetlenségöknek kifejezést adtak. A tisztviselők a munkások szemrehányásai ellenében azzal védekeztek, hogy a streikmozgalom elnyomása és a bizalmi emberek ellen folytatott vizsgálat egyedül a katonaság dolga volt, mely elsősorban a gyár vezetőjétől indult ki, s ha a gyári tisztviselők az ügyben jelentéseket és vallomásokat tettek, akkor az mindenkor a katonai vezető felhívására és kívánságára történt. Miután a munkások így egyrészt Tribuszer főhadnagy által, másrészt a gyári tisztviselők által ellentétes irányban lettek informálva, a bizalmi emberek végre alulírotthoz jöttek, hogy további felvilágosítást kapjanak. Alulírott írásbeli adatokat akart a bizalmi emberek elé adni és bekérte n[agy]t[ekintetű] Címtől a f[olyó] évi június 11-én és 23-án tett jelentéseinek mellékleteit, hogy azok tartalmát megvilágítsa. A bizalmi emberek azonban nem várták meg a dolgok további fejleményét, hanem elmentek Tribuszer főhadnagyhoz, s követelték, hogy a szakszervezeti gyűlésen mondott állításait Liptay műhelyfőnök és alulírott előtt ismételje. Tribuszer itt kijelentette, hogy a streik alkalmával a munkások bizalmi emberei ellen indított eljárás az ő katonai rendelésének végrehajtása volt, de indító oknak a gyári tisztviselők által a munkások ellen beadott vádiratot mondta. Erre alulírott azt válaszolta, hogy a munkások bizalmi embereinek letartóztatása és katonai törvényszék elé állítása egyedül a katonaság, elsősorban Tribuszer főhadnagy kezdeményezésére és intézkedésére történt; a tisztviselők által írt vádirat pedig Tribuszer úrnak kívánságára lett kiadva, mert ezzel a munkásbizalmi emberek ellen tett intézkedéseit megindokolni akarta. Ezen állításunkat t[isztelt] Címhez f[olyó] évi június 23-án XIV. 988. szám alatt intézett jelentésünkkel bizonyítottuk, ahol megírtuk, hogy a bizalmi embereket a katonai vezető letartóztatta és a kassai hadbíróság elé akarja állíttatni, továbbá, hogy az üzemfőnökök által aláírt nyilatkozat egyenesen a katonai vezető kívánságára lett kiállítva. Így Tribuszer főhadnagynak [a] kétszínű játéka a munkások előtt lelepleztetett, s ebből folyólag úgy látszik, ő maga is levonta a konzekvenciát, mert másnap levélben értesített, hogy azonnal a kassai Hadparancsnoksághoz, s onnan a Hadügyminisztériumba utazik, hogy azonnali áthelyezését kéri, addig is helyettesül Poloczek századost kérte fel. Mint értesültünk, Tribuszer úr minden holmiját összeszedte és innen véglegesen eltávozott.

 

Jónásch[Antal]

 

 

Jelzet: MNL OL Z 376–71–1918. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt., Személyzeti és Munkaügyi Osztály – Jelentés a katonai vezető, Tribuszer főhadnagy magatartásának ügyében 1918. Eredeti, gépelt, aláírással.

 

[1] A munkásság társadalomtörténet-írásához a teljesség igénye nélkül lásd: Bartha Eszter: A munkástörténet-írás új perspektívái. Egy másik Kelet-Európa: Munkás- és társadalomtörténeti tanulmányok Mark Pittaway emlékére. Szerk. Bartha Eszter–Bezsenyi Tamás. ELTE Kelet-Európa Története Tanszék, Bp., 2017, 7–25. Valuch Tibor: Munkás – társadalom – történet. Közelítések és fogalmi kérdések. Korall, 49. 2012. 5–16., Valuch Tibor: A jelenkori munkástörténet Kelet-Közép-Európában – historiográfiai megközelítések. Múltunk, 2017. 28. 2. 4–24., valamint nemzetközi vonatkozásban: Linden, Van der Marcel:Workers of the World. Essaystoward a globallabourHistory.Brill, Leiden, 2008. Linden, Van der Marcel: The Growth of a European Network of Labor Historians. International Labour and WorkingClassHistory,Fall 2016, 266–273.

[2] A vállalatot 1881-ben több fúziót követően alapították, melynek gyárai Ózdon, Salgótarjánban és Borsodnádasdon voltak. A vállalat történetéhez lásd: Lizsnyánszky Antal: A Salgótarjáni Acélárugyár. Kohászati Történeti Bizottság Közleményei (Klny.), 1962. 20. sz. 3–28.,Nagy Péter:A Rima vonzásában. Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig. Napvilág Kiadó, Bp., 2016., Réti R. László:A Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság története 1881–1919. Akadémiai Kiadó, Bp., 1977.

[3] A kiadvány erőteljesen ideologizált képét mutatja a munkásságnak és mozgalmainak. Az iratok között többségben vannak a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) központi szerveinek dokumentumai, valamint a napilapok cikkei. A vállalatokról aránytalanul kevés forrást közöltek. A Rima sztrájkjáról készített jelentést azonban újraközöljük abból a megfontolásból, hogy a Z 376. számú fondban az iratot nem sikerült megtalálnunk és az itt közölt forrásokat kiegészíti.

[4] Várkonyi-Nickel Réka kutatásai alapján úgy látja, hogy az ózdi kolóniához hasonló kasztrendszerről Salgótarján esetében nem beszélhetünk. A lakások nagysága, komfortfokozata azonban jellemezte használójának beosztását és elismertségét. Lásd: Várkonyi-Nickel Réka: A rimaiak Salgótarjánban. A Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. salgótarjáni kolóniájának életmódvizsgálata a két világháború közötti időszakban. Doktori disszertáció. ELTE BTK, Bp., 2014.

[5] Nagy: 2016, 287.

[6] Nagy: 2016,83., 94. Nagy Péter a munkásság és a tisztviselők rétegét képzettség, presztízs, lakóhely, kulturális tevékenység és választójog alapján is elemzi.

[7] Lizsnyánszky: 1962, 24.

[8] Várkonyi-Nickel: 2017, 82–108.

[9] Az első sztrájkra még a vállalat előüzeménél, az ózdi kavaróüzemnél került sor 1864. május 4-én a tervezett bércsökkentés miatt. A sztrájk szervezőit elbocsátották az üzemből. Nagy: 2017, 87.

[10] A munkások első világháború alatti helyzetét és szankcionálását általánosan bemutatja: Völgyesi Zoltán: Harctértől a hátországig. Az első világháború gazdasági és társadalmi hatásai Magyarországon a levéltári források tükrében. L’Harmattan Kiadó–Magyar Nemzeti Levéltár, Bp., 2016.

[11] MNL OL, Z 368 3. cs., 1/3. tétel. Igazgatósági ülések jegyzőkönyvei 1916–1927.

[12] Nagy:  2016, 288., 291. A Rimához tartozó Ózdon csak 1917. június 24-én alakult meg a Vasasszakszervezet helyi csoportja, amelynek hamarosan hat-nyolcszáz tagja lett.

[13]Nagy:2016, 291.

[14] A témáról bővebben: Várkonyi–Nickel: 2014.

[15]Várkonyi-Nickel: 2014, 98.

[16] Szabó Zoltán:Cifra nyomorúság. Bp., [é. n.] 240–241.

[17] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL), Gazdasági Levéltár, Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt., Személyzeti és Munkaügyi Osztály (Z 376) 3. cs., 39. cs. 69. tétel. Az iratok között nyomozati dokumentumok nem találhatók, azonban Kéry Józsefet és Gyorgyevits Józsefet – más forrásokban Gyorgyevics Dobrevoj– elbocsátották a vállalattól. (Lásd a 9. sz. dokumentumot!)

[18] Uo.

[19] Jónásch Antal (1850–1945) bánya- és kohómérnök. 1875 és 1876 között a salgótarjáni vasmű gyakornoka. 1880-tól 1920-ig a RimamuránySalgótarjáni Vasmű üzemvezető mérnöke.

[20] Réti R.: 1977, 145.

[21] Réti R.: 1977, 146.

[22] Nagy: 2016, 294. és Réti R.:1977, 146.

[23] Réti R.:1977, 146.

[24] Utalás a munka fékezésére és közvetve a szervezett, szabotáló munkásokra.

[25] MNL OL Z 376 39. cs., 69. tétel. Wabrosch Béla üzemvezető levele, 1917. december 12. Még 1917. novemberben az acélgyár munkásküldöttsége közölte a vállalatvezetéssel, hogy ha Fabriczius Sámuel munkavezető az állásában marad, akkor „munkástársaik cselekményeiért felelősséget nem vállalnak.” A vállalat katonai vezetősége a munkavezetőket állásában hagyta.

[26] Réti R.:1977, 143.

[27] A „Figyelmeztetés” című kifüggesztett dokumentum tartalma nem található a források között. Feltételezhető, hogy az acélgyár vezetése felhívta a munkások figyelmét, hogy a munkaidőn belül munkásgyűlést nem tarthatnak. A szakszervezetek tevékenységét a Rimamurány üzemeiben csupán 1917 nyarától tűrték meg. (Réti R.: 1977, 112.)

[28] A mondatrészt a levélben aláhúzták és kérdőjellel látták el.

[29] Olvashatatlan szöveg. A levél írói feltehetően a szakszervezetbe lépésre utalnak. A levelet kézzel írták és a másolatban maradt fenn.

[30] Nagy Sándor feltehetően a felsőmunkássághoz tartozott, ugyanis egy későbbi forrásban Teszák Emil felvigyázóval említették. Lásd a 9. sz. dokumentumot!

[31] Tribuszer Károly, a vállalat katonai vezetője.

[32] Utalás Molochra, Főnícia istenére, tágabb értelemben az alvilág istenére. Az ókorban a moloch kultusztól nem volt idegen a gyermekáldozat, amely több helyen is meggyökerezett. A levélíró a szociáldemokrácia eszmeiségének elterjedését ezzel állította párhuzamba.

[33] Heinisch Nándor acélgyári munkás.

[34] Azokat a személyeket illették ezzel a kifejezéssel, akik pénzért, tisztségért elveiket megtagadták. A levélben utalás a salgótarjáni acélgyár hivatali munkát végző, a munkásság törekvéseit akadályozó személyekre. Lásd: Réthy László: A mungók. Északkelet, 1912. augusztus 3.

[35] Tisztségét a forrásokból nem sikerült megállapítani.

[36] Liptay B. Jenő (1878–1928) okleveles gépészmérnök. 1918-ban gyári műhelyfőnök, 1919-ben kezdetben termelési biztos, majd gyárigazgató, 1925-től pedig kormányfőtanácsos. Jelentős szerepe volt abban, hogy Somoskőt és Somoskőújfalut Krepuska Géza orvosprofesszor határkiigazítási közbenjárására – Auer Pál jogi szakértői közreműködésével – 1922. június 20-án az angol Charrey elnöklete alatt álló bizottság Magyarországnak ítélte. Lásd: Várkonyi-Nickel: 2014, 64.

[37] Az iraton kézzel írt megjegyzés olvasható, mely szerint „A munkások hétfőn nem állottak munkába!” A júniusi sztrájk idején a salgótarjáni bányamunkások közül 4271 fő bányász sztrájkolt, amellyel a termeléskiesés 250 ezer q szén volt.

[38] Utalás Wabrosch Béla tengelygyári üzemvezető főmérnökre és Janikovszky Dániel munkavezetőre.

Ezen a napon történt december 12.

1940

Aláírják a magyar–jugoszláv „örök barátsági szerződést”.

1941

A második világháborúban Nagy-Britannia hadat üzen Bulgáriának és Magyarországnak, Románia az Amerikai Egyesült Államoknak és India...Tovább

1981

A KISZ KB e napra szervezett békemenete lényegesen különbözött a fiatalok eredeti elképzeléseitől. A békemenet az ország összes...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők