Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

3.

Karádi Gyula levele Friss Istvánnak 1950. november 9.

 

31501114

Moszkva, 1950. november 9.

Titkos.

Készült 2 pld.

Össz. 4 lap

 

Friss István elvtársnak

 

B u d a p e s t

 

Kedves Friss elvtárs!

 

Elsősorban a csehszlovák információ vitáját ismertetem a kapitalista országokkal való kereskedelemmel kapcsolatban. Mint már előző levelemben röviden említettem, a vita erős kritikai megjegyzésekkel indult X.25-én. Mikojan elvtárs javaslatára a folytatását a következő ülésre halasztottuk, amely november 5-én folyt le. Ezen az ülésen elhangzott hozzászólások talán nem voltak olyan élesek, de különösen Mikojan elvtárs több mint félórás hozzászólása igen fontos és értékes útbaigazításokat adott a cseh elvtársak számára, de fontos tanulságokat a mi számunkra is. Ezért az ő hozzászólását alább igyekszem részletesen visszaadni.

Az okt. 25-i ülésen Mikojan elvtárs bemutatta nekünk Kumikin elvtársat (a külkereskedelmi miniszter első helyettesét), mint az ő helyettesét, aki az ő akadályoztatása esetén részt fog venni a munkánkban. Azóta Mikojan elvtárssal együtt ő is részt vesz az üléseinken. Utóbb Loscsakov elvtárstól megtudtam, hogy a szovjet kormány Kumikin elvtársat nevezte ki a Tanács másik állandó tagjául. Egyébként továbbra sem vesz senki sem részt „cslen"-ként a Büró munkájában, mint ahogy annak idején Lavriscsev elvtárs tette. Ezeket a feladatokat most Loscsakov elvtárs látja el.

A cseh információt magát, ha sikerül, még jelen levelemhez; ha nem, úgy a következőhöz csatolva beküldöm. Igen érdekes, főleg azért, mert első ízben kapunk valamennyire is áttekinthető képet a csehszlovák külkereskedelemről. Gondolom Szobek és Háy elvtársakat érdekelni fogja. Persze szélesebb körben ismertetni nem volna helyes. Bevezetőben Guszek elvtárs, a cseh képviselő, előadta, hogy a csehszlovák külkereskedelem viszonylag igen nagy, aminek fő oka egy fejlett nehézipar, amely nem rendelkezik hazai nyersanyagbázissal és egy fejlett könnyűipar, amely nem rendelkezik megfelelő belső felvevőpiaccal. Ez így maradt rájuk a kapitalista korszakból, és ami még ma is determinálja külkereskedelmüket. Érdekes számokat is közölt a cseh külkereskedelmi forgalom arányáról a nemzeti jövedelemhez. Eszerint az összes külkereskedelmi forgalom (export + import együtt) a nemzeti jövedelem alábbi %-ait tette ki: 1937...40%; 1947...30%; 1950 (terv)...33%; 1955 (terv)...23%. Előadta, hogy a szesszió ismeretes határozata óta a stratégiai anyagok kivitele a kapitalista országok irányába csökkent, viszont nem sikerült teljesíteniük behozatali tervüket sem a kapitalista országokból behozandó fontos cikkeket illetően 1950 első félévében.

Az előadó irányába feltett kérdések a következő főbb komplexumok körül mozogtak: miért tervezték a cseh elvtársak 1950-re csökkenteni a KGST országok arányát az összforgalmukban?; meghozták-e a várt előnyt egyes nyugati országokkal kötött pénzügyi egyezmények?; valóban rá volt-e kényszerítve elfogadni egyes kapitalista országok által diktált feltételeket?

Guszek válaszában előadta, hogy az 1950-es külkereskedelmi tervet, a megkötött kétoldali alap megállapodások alapján készítették el. Az Angliával és más országokkal kötött pénzügyi megállapodások számukra előnyösek. Angliának a régi és az államosítással kapcsolatos együttes tartozásra vonatkozó évi törlesztéseik - mondta - kevesebbet tesznek ki, mint amennyit eredetileg csak a régi adósságokra kellett volna fizetniük. Fontos nyersanyagokat kapnak, amelyeket máshonnan nem tudnak beszerezni. A svéd kereskedelmi tárgyalásokon szabott feltételek nagy részét azért kényszerültek elfogadni, mert vasércszükségletüknek mintegy 40%-át onnan hozzák be, és ezt „nem reszkírozhatták". Mikojan elvtárs kérdésére, hogy mi az oka az olajtermékek behozatal csökkenésének, azt válaszolta, hogy a múlt évben túlzott tartalékokat gyűjtöttek fel. Mikojan elvtárs felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig feltűnően magas a cseh golyóscsapágy- és műszál-behozatal. Guszek kifejtette, hogy 1950-ben terv szerint 5,7 millió golyóscsapágyat kell gyártaniuk, de a tervet előreláthatóan túl fogják teljesíteni, egyes típusokban mégis jelentős behozatalra szorulnak. Műszálból 1950-ben 26 ezer, 1953-ban 60 ezer tonnát szándékoznak termelni; az angol-amerikai diszkrimináció bizonyos mértékig lassította terveik végrehajtását (egyes gépeket késve kaptak meg).

A vitát Radulescu elvtárs nyitotta meg. Igen éles formában kritizálta az egész csehszlovák külkereskedelmet szemükre vetve, hogy egy egész sor olyan árut visznek ki a kapitalista országokba, amelyekben nem elégítették előzetesen ki a KGST országok szükségleteit. Hogy tarthatatlanul hosszú határidőket adnak egyes ipari felszerelések szállítására. Nincs meggyőződve róla, hogy a pénzügyi kérdéseik rendezése terén a nyugati államokkal helyesen jártak volna el. Általános tetszést keltve kritizálta az információt, amely megkülönböztetést tesz „fontos" és „nem-fontos" áruk között, fontos árunak minősítve pld. a gyapotot vagy gyapjút, de nem fontosnak a belőlük készített szöveteket, mondván, hogy „úgy látszik a csehszlovák gyárak sajátságos képességgel rendelkeznek, amennyiben fontos árukból nem-fontosakat tudnak előállítani". Persze a megjegyzés nem csupán az információ helytelen kategorizálására vonatkozott, mint arra, hogy helyteleníti a forszírozott cseh kivitelt textilszövetekben és általában olyan árucikkekben, amelyeknek alapanyagát kapitalista országokból kell behozniuk.

Radulescu javasolta, hogy a Büró állapítsa meg, hogy Csehszlovákia nem tartotta be teljesen a Tanács határozatait, hogy nem kielégítő a viszonya a KGST országokhoz, és hogy kérjük fel Csehszlovákia képviselőjét újabb adatok és információ nyújtására. Magyarán mondva, hogy ne fogadjuk el az információt.

Ruzsanszki elvtárs lényegében három ponton kritizálta az információt: hogy a cseh elvtársak általában túlbecsülik a kapitalista országokkal való kapcsolatok, és ami ennek a másik oldala, lebecsülik a KGST országokkal való kapcsolatok jelentőségét. Másodszor, hogy az Angliával kötött pénzügyi egyezmény előnyei az információban közölt számokból egyáltalán nem derülnek ki, mivel a tavalyival összehasonlítva az angol forgalmuk a cseheknek erősen összezsugorodott, ezzel szemben nekik, lengyeleknek, bár nem voltak hajlandó aláírni máig sem az angolokkal a pénzügyi megállapodást, a kereskedelmi forgalmuk lényegesen magasabb a csehekénél és emelkedő irányzatú. Végül, hogy a stratégiai anyagok kivitelének cseh ellenőrzési módját, mely csupán az utólagos ellenőrzést tartja kézben, egyébként a vállalatokra bízza a dolgot, nem tartja helyesnek.

Sabanszki elvtárs csatlakozott a két előbbi elvtárshoz, és egy sor bulgár panaszt hozott fel, amellyel az együttműködés hiányát és a megfelelő szolidáris viszony hiányát bizonyította. Például, hogy a szőlőnek a kapitalista piacokon való elhelyezésében koordinálják tevékenységüket, a csehek nem tartották be, és a Bulgáriából behozott szőlővel Nyugaton lekonkurálták őket, ezzel 200 ezer $ kárt okozva; Törökországban és Közel-Keleten is állandóan megnehezítik az ő kereskedelmüket. Nem szállítják le idejében a számukra rendkívüli fontosságú villamos erőműveket stb. És mindezt elég elkeseredett hangon adta elő.

A november 5-i ülésen Szpachiu elvtárs (Albánia) szintén azt bizonygatta, hogy Csehszlovákia nem tartotta be teljesen a Tanácsnak a kapitalista külkereskedelemre vonatkozó határozatát, és ennek a Büró határozatában való kimondását javasolta.

Én, a hazulról kapott információnak megfelelően kifejtettem, hogy ha vannak is egyéni (magyar) panaszaink, a két ország közötti kapcsolatok különösen az utóbbi időben, erősen javulnak. Mint nehezményezést megemlítettem, hogy nem adnak évek óta komlódugványokat, hogy bár az utóbbi évben a kapitalisták felé menő cellulóze kivitelük jelentősen (73%) emelkedett, nekünk nem adnak eleget, hogy az Angliával kötött pénzügyi megállapodásukkal erősen megnehezítették nekünk az Angliával való pénzügyi kérdéseink rendezését. Csatlakozva Ruzsanszki hozzászólásához kimutattam, hogy a stratégiai anyagok forgalma a kapitalista országokkal viszonylag igen előnytelen a csehszlovákok számára. Mintegy másfélszer annyi stratégiai anyagot hoznak be, mint amennyit kivisznek. Nálunk ugyanez az arány 15-18-szoros. Felvetettem a Radulescu elvtárs által felhozott „kereskedelem a kereskedelemért" kérdését, miután azt cseh vonatkozásban is említette. A kérdés felhozásával azt szerettem volna elérni, hogy Mikojan elvtárs állást foglaljon ebben a kérdésben (de hiába). Helyeseltem a cseh információ azon részét, ahol kifejtette, hogy a cseh ipar átépítését folyamatba tették, és ennél messzemenően figyelembe kívánják venni a KGST országok tartós igényeit, amelyeknek a hosszúlejáratú megállapodásokban kell kifejezésre jutniuk. Ami az információ fölötti határozatot illeti, azt javasoltam, hogy miután nem az információ kijavítása a célunk, hanem az egyes országok külkereskedelmi szervek által elkövetett esetleges hibák kijavítása, vegyük az információt tudomásul, miután Guszek elvtárs az itt elhangzott megjegyzéseket a kormánya felé bizonyára úgyis továbbadja. (E javaslatomnál az is számításba veendő, hogy az ülésen én elnököltem, miután novemberben rajtam van a sor.)

Ezután került sor Mikojan elvtárs hozzászólására.

Bevezetőben kifejtette, hogy a vitából látszik, hogy az elvtársak alaposan foglalkoztak az információval. A vita hasznos volt, azt hiszi különösen a csehszlovák elvtársak számára. Az elhangzott kritikai megjegyzések általában helyesek. Ha néha a megjegyzések élesek is voltak, mindig elvtársiak maradtak, segítséget kívántak nyújtani, és

voltak. Egyébként maguk a cseh elvtársak is látták, hogy vannak hibák, erre vall, hogy maguk is nekiláttak terveik átdolgozásának. Miben állnak ezek a hiányosságok? Talán úgy lehetne kifejezni, hogy a cseh elvtársakat túlságosan kötik a tradíciók. Például a könnyűipar fejlesztése tekintetében. A könnyűipari cikkeket pedig viszonylag nehéz külföldön elhelyezni. Most már elkezdték átszervezni iparukat, kezdenek elszakadni a tradícióktól, és a saját útjukra lépnek. Elhangzott olyan megjegyzés, hogy a cseh külkereskedelem volumene azért olyan nagy, mert Csehszlovákiának a nehéziparához kevés a nyersanyaga. Ez így nem helyes. Vannak értékes nyersanyagai: vasérc, szén. Viszont túl sok olyan fogyasztási cikket hoznak be, amit nem kellene okvetlenül behozniuk. Úgy látszik, hogy ezen a téren nincs elegendő ellenőrzés. Nem fejlesztik eléggé nyersanyagbázisaikat bizonyos rentabilitási meggondolásokra való hivatkozással. Pedig ez a helyes út. Azt mondják, hogy érceik szegények. A Szovjetunióban is feldolgozzák a szegény érceket is. Kevéssé használnak pótanyagokat. Pedig vannak igen jó pótanyagok. A szintetikus benzingyártás terén helyesen jártak el, azt kiépítették; szén kell hozzá és elektromos áram. De itt van a kaucsuk, amire rengeteg valutát adnak ki, pedig tudnának műgumit gyártani; csak szén, mész és villanyáram kell hozzá, ezzel minddel rendelkeznek. A Szovjetunió is nagyrészt műgumit használ fel. Úgy tudja, hogy Amerikában is van olyan rendelkezés, bizonyos cikkek gyártásánál, hogy nem lehet több mint 25% kaucsukot felhasználni, a többi rész műgumi. A cseheknek is rá kell térni a műgumi nagyobb mértékű felhasználására és gyártására. Sok gyapjút hoznak be. A németek például csak 1/3 részben használnak gyapjút a szövetben, a többi műszál és egész jó szövetet csinálnak. A cseh elvtársak is helyes, ha nem is pont ilyen arányban, rátérnek a műszál erősebb felhasználására. Ezekkel az intézkedésekkel csökkenteni fogják tudni a sok valutát igénylő anyagok behozatalát. Olyan értesülései vannak, hogy a cseh elvtársak a Nemzetek Szövetsége Európai Gazdasági Bizottságánál javaslatot tettek, hogy valahol Csehszlovákia nyugati határai közelében hőerőművet létesítenének, amelynek áramát hajlandók Ausztria és Nyugat-Németország felé átadni. Ez nem látszik helyesnek, inkább műszálat, műbenzint, műgumit állítsanak elő ezzel az áramukkal. Volt a Bürónak valami határozata a teherautó-gyártásra vonatkozólag (közbeszóltunk: „határozatunk nem volt"), vagy valamiféle javaslatuk, amelyben benne van, hogy Csehszlovákia felállítana egy autógyárat, amely évi 20-25 ezer darab 5-7 tonnás teherautót állítana elő. Úgy látszik, hogy ezt a tervet maguk a cseh elvtársak propagálták, és arra számítottak, hogy ezeknek a teherautóknak egy részét a Szovjetunió fogja átvenni. A Szovjetunió ellátja magát a szükséges teherautókkal. Nem helyes tehát nagyobbra tervezni, mint amennyi autó elhelyezése biztosítottnak látszik. Nincs szükség ilyen óriási teherautógyárra. Ellenben helyesnek tartja a cseh elvtársaknak azt az elhatározását, hogy alumíniumgyárat terveznek létesíteni. Áramuk, szenük van, a bauxitot pedig bizonyára meg fogják tudni szerezni, például a magyaroktól, akiknek bőven van. A németeknek is nagy alumíniumgyáraik vannak, és nincs saját bauxitjuk. Összefoglalva, ha helyesen volna tervezve az ipar, kevesebb nehézségük volna a külkereskedelemmel is. Ezt egyébként a cseh elvtársak is tudják, azért határozták el az utóbbi időben terveik átdolgozását.

Hangzottak el kritikai megjegyzések a cseh külkereskedelem nem egyeztetett volta miatt. A kritikát helyesnek tartja, meg kell azonban jegyeznie, hogy a csehszlovák elvtársak egyedül nem koordinálhatnak. Koordinációnk csak elvben van, gyakorlatilag nem létezik. A Büró és a Tanács dolga, hogy a legközelebbi üléseken foglalkozzon ezzel a kérdéssel, és konkrétan szabja meg a bizottság feladatait és működésének módját. Ezután Mikojan elvtárs elég részletesen ismertette a napokban aláírt szovjet-cseh hosszúlejáratú megállapodást. Ez olyan megállapodás, amely mindkét fél számára számos előnyös pontot tartalmaz. Voltak a tárgyalások során bizonyos nézeteltérések egy ideig: a cseh elvtársak szerettek volna a Szovjetuniónak pld. mozdonyokat szállítani, nekünk olajipari felszerelésekre van szükségünk. A cseh elvtársak húzódoztak ezek gyártásának az elvállalásától, hivatkozva arra, hogy ebben nincs gyakorlatuk, tapasztalatuk. Mi vállaltuk, hogy az összes szükséges és legkorszerűbb rajzokat, technikai segítséget megadjuk; így azután a cseh elvtársak el is fogadták a rendeléseket. Ezeknek a „kréking"-berendezéseknek a licenciájáért az amerikaiak 15 millió $-t kértek, most megcsináljuk nélkülük, ingyen a cseh ipar rendelkezésére bocsájtják a hozzávaló rajzokat. A szovjet rendelések hozzásegítik a cseh elvtársakat iparuk, ipari kádereik magasabb színvonalra emeléséhez. Ezek olyan berendezések, amelyet a világon legföljebb két-három ország volna képes előállítani. Amellett a szovjet rendelések nem kis csip-csup rendelések, hanem hosszú szériákat jelentő ötéves megrendelések. Ideális feltételeket jelentenek az ipar számára. A szovjet-cseh megállapodás hozzájárul a cseh terv-átépítéshez. A szovjet rendelések nem igényelnek sok valutát jelentő nyersanyagokat. A cseh elvtársak szerettek volna több rezet és színesfémet kapni. Igaz nem adtak annyit, amennyit a cseh elvtársak kértek, de sokkal többet kapnak, mint eddig kaptak.

Nagy vonásokban ez volt Mikojan elvtárs hozzászólása. Azt hiszem, igen tanulságos a számunkra is. Miután Radulescu elvtárs, akit időközben jelentéstételre hazahívtak, ezen az ülésen nem vett részt, úgy határoztunk, hogy Guszek elvtárs zárszavát és az információ feletti Büró-határozatot a következő ülésre halasztjuk.

Sajnos, csak nov. 7-én, az ünnepi demonstráción Révai elvtárstól véletlenül tudtam meg, hogy a cseh kormány a Sajó vize megtisztítása ügyében kötött megállapodást nem volt hajlandó jóváhagyni. Azt hiszem, ha idejében értesülök róla, megemlítendő lett volna a tárgyaláson, mint az „új típusú együttműködésnek" durva megsértése.

Háy elvtárs levelében hivatkozott a cseh elvtársak nem egészen elvtársi magatartására a „cukor-ügy"-ben. A kérdést mégsem vetettem fel az ülésen, miután a cseh elvtárssal előzetesen beszélgetve, megtudtam, hogy válaszképp felhozná, hogy egy-két héttel az említett eset előtt, Magyarország még nagymennyiségű cukrot exportált Ausztriába, és más kapitalista országok felé $-ért. Miután a nálam levő statisztikai adatokból meggyőződtem a cseh állítás igaz voltáról, helyesebbnek tartottam nem felemlíteni az ügyet.

Eredetileg úgy volt, hogy az ülés folytatása 10-én lesz, de Mikojan elvtárs elfoglaltsága miatt 15-ére halasztottuk. Ekkor kerül tárgyalásra a sokoldalú klíring életre hozására vonatkozó javaslatunk, talán a koordináció kérdései is. A legközelebbi ülések egyikén Mikojan elvtárs valószínűleg információt fog adni Szovjetuniónak a kapitalista országokkal kapcsolatos kereskedelméről. Ruzsanszki is készül beszámolót adni a műszaki-tudományos együttműködés lengyel vonatkozásairól. Szóval téma most van elég és igen érdekes. Ezzel szemben a szesszióra vonatkozó hangok megint

.

Guszek elvtárs informált a szovjet-cseh többéves kereskedelmi megállapodás egy néhány részletéről. Gondolom, nem árt, ha a tárgyalásra kiutazó elvtársak tudnak róla. Cseh becslés szerint a következő öt év átlagában a forgalom mintegy kétszerese lesz az utolsó három év átlagának. Így a csehek évenként csupán nehézipari felszerelést, mintegy 1300 millió rubel értékben fognak szállítani a Szovjetunióba (kicsit fantasztikusan hangzik, de ha figyelembe vesszük, hogy ez évi exportjuk a SZU-ba mintegy 800 millió körül jár, akkor elképzelhető). Ez teszi ki Szovjetunió felé menő exportjuk túlnyomó többségét. Ebben a Mikojan elvtárs hozzászólásával kapcsolatban említett „kréking" és egyéb olajipari berendezésen kívül különböző nehéz szerszámgépek vannak, amelyek egy részét eddig még nem is gyártották Csehszlovákiában, de amelyekre vonatkozó rajzokat és licenciát a SZU most átadja nekik. A csehek lényegesen több nyersanyagot kapnak, mint eddig. Így már 1951-ben mintegy kétszer annyi rezet, mint 1950-ben, 30-80%-kal több egyéb színesfémet, mintegy 25%-kal több vasércet, ugyanannyi gyapotot kap a Szovjetuniótól.

Ruzsanszki elvtársnál érdeklődtem a lengyel-magyar alumínium megállapodás állásáról. Kiderült, biztosan már tudtok róla, hogy lengyel részről azért ez a huza-vona, mert kidolgoztak valamiféle új alumíniumgyártási eljárást saját hazai nyersanyagaikra bazírozva. Ennek kísérleti eredményei, állítólag, igen kielégítők. Most a nagyüzemi próbák előkészítése folyik. Ezzel szemben áll a csehek javaslata, amihez Mikojan elvtárs pozitívan foglalt állást: magyar bauxitra bazírozott cseh alumíniumgyártás kiépítése. A megbeszélésünk értelmében én a kérdéshez nem foglaltam állást, ők valószínűleg a hosszúéves kereskedelmi tárgyalások alkalmával fogják felvetni hivatalosan. Azt hiszem bauxitot nem, de timföldet kell, hogy adjunk és a fő ellentételként villanyáram szolgáltatását kell kérnünk tőlük. Erre megvan nekik a bázisuk a szlovák folyók vízi energiájában és a szenükben.

 

Elvtársi üdvözlettel

Karádi Gyula

 

Jelzet: MNL OL M-KS 276. f. 94. cs. 903. ő. e. 21. - Magyar Dolgozók Pártja, MDP központi szervei, Terv, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály. - Géppel írt eredeti levél. Kézzel: Elvtársi üdvözlettel Karádi Gyula. A levél tetején kézzel: 31501114. Titkos. Készült 2 pld. Össz. 4 lap.

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők