Kezdeményezés a Kisgazdapárt újjáélesztésére

1964

„A Kisgazdapárt és annak vezetői - megítélésem szerint - nem pottyantak le az ország szekeréről, hanem a Rákosi önkényuralom taszította le őket. Hogy a Rákosi rezsimnek ez az eljárása a nemzet szempontjából helyes volt-e és milyen következményeket von maga után, azt a történelem fogja eldönteni. Meg vagyok azonban győződve, hogy a Kisgazdapárt vezetőinek ez a része is helyesli a szocializmus célkitűzéseit, de a célok megvalósítása érdekében alkalmazott intézkedésekkel nem értenek mindenben egyet. Ez a körülmény a magyarázata magatartásuknak, nem pedig a megbántottság."

Bevezető 

Egy

tanulmányban Gyarmati György hívja fel a figyelmet a volt kisgazdapárt itthon maradt vezetőinek magatartásában bekövetkezett változásokra, az SZKP XXII. kongresszusát, vagyis a desztalinizáció második hullámát, illetve az ezzel kapcsolatos kádári konszolidációs politika kibontakozását követően. A legkülönfélébb híresztelések, pletykák és ezek kombinációjának eredőjeként hosszú ideig feltételezték, hogy az enyhülés eljuthat egy lengyel típusú többpártrendszer létrehozásáig, amelyben a parasztpárt szerepét esetleg a Kisgazdapárt újjáélesztésével, vagy a Hazafias Népfront párttá növesztésével játszhatják el. Ennek a magatartásnak néhány eddig nem publikált dokumentuma található a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, amit most közreadunk.

Csorba János korábbi tevékenységének ismertetésétől eltekinthetünk, miután életrajza a kedves olvasó

. Csorba a „rehabilitált" kitelepítettek közé tartozott, aki visszakapta - ha nem is bíróság elnöki, de - jogászi hivatását, és 1954 őszén lakáshoz is jutott. Kapcsolatot tartott volt kisgazda körökkel, akik ebben az időben már asztaltársaságokba szerveződve tárgyalták a politikai . Nem lehet véletlen, hogy Pártay Tivadar, 1945 után az FKgP volt felső-magyarországi pártigazgatója, országgyűlési képviselője, 1948-ban a jobbszárny itthon maradt vezetője, 1956 nyarán számításba vette egy átalakuló Népfront vezetőségében, mint hajdan volt baloldali embert. Csorba a forradalomig azonban ismereteink szerint nem vállalt semmilyen politikai szereplést, ezt követően azonban részt vett a párt vezetésének újjászervezésében. Október 30-án feladatot vállalt a Kisgazdapárt ideiglenes vezetésében, tagja lett az Intéző Bizottságnak. Ebben a minőségben adott nyilatkozatot a párt lapjának, az . Ebben a párt legfontosabb követelései között a következőket említette: a Varsói Szerződés felmondása, ennek alapján viszonyunk rendezése a Szovjetunióval, a semlegesség kinyilvánítása. 1945-ös alapon új koalíciós kormány, új alkotmány az Elnöki Tanács megszüntetésével, népköztársaság helyett köztársaság. Földet és gyárat vissza nem adnak, kivétel a dolgozó parasztság. Szabad kisipart és kiskereskedelmet. Az utolsó esztendők bűnöseinek felelősségre vonását a megbékélés jegyében kívánják megoldani.

Csorba János
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára

Csorbát 1957. április végén, május elején egy házkutatás után preventív őrizetbe vették, de néhány nap múlva kiengedték. Közvetlenül ezt követően hangzott el az országgyűlésben Kádár János beszéde. Ebben a kisgazdákról a következőket

: „nyilatkozott Csorba János a Kisgazdapárt terveiről az „Igazság" című lap november elsejei számában úgy, hogy a Kisgazdapárt az 1945-ös pártarányok szerint akarja az új koalíciót, követeli az Elnöki Tanács megszüntetését és „lényegében" népköztársaság helyett köztársaságot. Ez a „lényegében" Csorba János kifejezése és ő jól tudja, hogy ez alatt, valamint az általa követelt „köztársaság" alatt mit értett. Az azonban bizonyos, hogy nem a dolgozó nép köztársaságát értette alatta, mert hiszen ez fennállott és népköztársaság volt a neve."

Nem tudni, hogy pontosan miért, talán a további vegzatúrák elkerülése

, 1957. május 9-ei parlamenti beszéde után levelet írt Kádár Jánosnak, aki azt el is olvasta. A levélben az Igazság 1956. november 1-jei számában megjelent nyilatkozatának inkriminált részeit magyarázta. Csorba az 1945-ös koalíciós arányokat a szétesett MDP és a megalakuló MSZMP akkori állapotához és népszerűtlenségéhez képest a kommunisták melletti pozitív állásfoglalásnak tekintette, mondván, hogy egy többpárti választáson a 17%-os eredményt aligha érték volna el. Viszont Moszkva jóindulata és bizonyos demokratikus vívmányok megérzése érdekében szükségesnek tartotta a kommunisták hatalomba tartását. Csorba szerint tovább fenyegetett az, hogy Mindszenty József hercegprímás vezetésével olyan katolikus párt jön létre és erősödik meg, amely a feudális uralkodó rétegek és nagytőkések érdekeit képviselte volna, illetve felekezeti pártok megalakulását és vallási versengést vonhatta volna maga után. „Egy ilyen párttal való együttműködést is a leghatározottabban elleneztem, és ezen felfogásomnak a Kisgazdapártban számtalanszor hangot adtam. Sem ezen idő alatt, sem az elmúlt időben soha semmilyen kapcsolatom Mindszentyvel nem volt" - a levélben.

Az Elnöki Tanács megszüntetését a koalíciós arányok miatt forszírozta, de ez nem irányult Dobi István ellen, akit Kovács Béla és Tildy Zoltán mellett egy háromtagú elnökségbe javasolt. Dobi a levélhez kapcsolódó kommentárban erre azt írta, hogy Csorba nem mond igazat, mert „Már az eseményeken jóval túl voltunk, amikor engem beszuszakoltak maguk közé. Akkor már a vak is látta, merre tartunk".

Az államforma megváltoztatására vonatkozó javaslatát azzal magyarázta, hogy az erősen kötődött a kommunista párt kizárólagos vezetéséhez. Általában a fegyveres csoportok jelenléte miatt a konszolidáció rendkívüli nehézségeire hivatkozott, megemlítve azt a félelmet is, hogy ezek esetleg elsöpörhették volna a Független Kisgazdapárt vezetőségét és központját is, amit nemzeti szerencsétlenségnek tekintett volna. Csorba a levél szerint a Szovjetunióval való jó viszony megőrzésének álláspontját képviselte. Végül hivatkozott a párt utolsó plakátjára, amely a rend és nyugalom helyreállítására szólította fel a közvéleményt. Levelének befejezéseként egy mentegetődző mondat után arra kérte Kádár Jánost, hogy a levelet hozza nyilvánosságra. Kádár nem válaszolt, azt Dobi Istvántól sem kérte, de nem is ellenezte. A nyilvánosságra hozásnak viszont nem látta értelmét, mert Csorba -

- „pontosan ugyanazt a szándékát magyarázza, amit én beszédemben szóvá tettem."

Ezt az időszakot a hallgatás évei követték. A volt kisgazdák egy része beállt az MSZMP politikájának támogatói közé, idetartozott a parlamenti képviselőséget vállaló Kovács Béla is. Más része politikai passzivitásba vonult. Többeket a titkosszolgálat megfigyelés alatt tartott, olykor egymást figyelték. Megint másokat - így Tildy Zoltánt - bíróság elé állítottak, elítéltek.

1959-et követően lassan megindult az olvadás. 1960-ban részleges politikai közkegyelemre is sor került. Miután 1961-re jelentősen előrehaladt a második szövetkezesítési hullám, a volt paraszti politikusok körül enyhült a feszültség. Ennek jele volt, hogy a Hazafias Népfront 1962. június 13-án találkozót szervezett az 1949-1953 közötti országgyűlésben még parasztpárti és kisgazda képviselőkkel, tehát a Rákosi-diktatúrának önmagukat alávető emberekkel. A rendezvényen 23-an vettek részt. A volt Kisgazdapártból Rácz Lajos, Dernői Kocsis László, Implom Ferenc, Györgyi Lajos, Dárdai Gábor volt budapesti titkár, a Nemzeti Parasztpártból Kovács Sándor, Nyíri Sándor, Bolgár István a propagandaosztály vezetője, Kiss Ferenc a debreceni szervezet elnöke, Dobos János Veszprém megyei alelnök. Továbbá Kis Gergely a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Patonai Elek, a Parasztszövetség volt alelnöke, dr. Reök Iván orvos, az evangélikus egyház volt világi elnöke, Szabó Kálmán, Filó Sámuel a földrendező bizottság volt alelnöke, Medve Albert, dr. Varga István volt államtitkár, egyetemi tanár, dr. Borsa Mihály volt államtitkár, az Izraelita Segélybizottság elnöke, Dusicza Ferenc református lelkész, volt debreceni alpolgármester, Bárd Flórián szekszárdi polgármester, Demján Miklós Bihar megyei főispán, Szilágyi Sándor a Fórum csoport egyik vezetője, dr. Spáczel István volt rk. lelkész.

A beszélgetésen részt vett Ortutay Gyula főtitkár, Harmati Sándor titkár és Dobi István. A diskurzus főként a mezőgazdaság helyzetével foglalkozott, különösen a szakemberképzéssel, a műtrágyaellátással. A hozzászólók (Kis Gergely, Kovács Sándor, Nyíri Sándor, Bárd Flórián, Györgyi Lajos, Demjén Miklós, Implom Ferenc és Varga István) a termelőszövetkezeti gazdálkodás fejlesztése mellett nyilatkoztak. Miután a találkozó fehér asztal mellett folytatódott, jó hangulatban

.

1961 októberét, az SZKP XXII. kongresszusát követően hamarosan megindult a desztálinizáció újabb szakasza. Hazatérhetnek Károlyi Mihály hamvai. 1962 augusztusában az MSZMP Központi Bizottságában napirendre került a koncepciós perek ügye, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Kovács István pártból való kizárásával Kádár János csapást mért a „balosokra". Nemsokára a Kína felé húzó Marosánnak is távoznia kellett. Az MSZMP 1962. novemberi VIII. kongresszusa kinyilvánította, hogy Magyarországon a szövetkezetesítés befejezésével lerakták a szocializmus alapjait. Ez egyben változást jelentett a szövetségi politikában is, a Hazafias Népfront kereteiben lehetőséget biztosítottak korábban ellenségnek titulált személyek közéleti

. 1963-ban - mint ismeretes - sok 1956-os elítéltet szabadon engedtek. Egy az 1963-as amnesztiarendelet visszhangjáról szóló összefoglaló jelentés szerint az amnesztia pozitív hatást a „rendszerrel nem mindenben egyetértő, ingadozó, sőt ellenséges körökben is." Ezt mutatták a külföldre küldött olyan értelmű és nagyszámú levelek, amelyekben a kint élő hozzátartozóik látogatását szorgalmazzák. Egyesek kényszernek, a rendszer gyengeségének értékelik az amnesztiát. „A volt burzsoá és koalíciós pártok jelenleg is aktív képviselői közül egyesek az amnesztiarendeletben jobbratolódást látnak, és azon reményüknek adnak kifejezést, hogy rövidesen „demokratikus, szabad választások lesznek", „megszűnik a párt egyeduralma" és „a szovjet csapatok kivonulnak."

Az enyhülés esetenként más méltányos intézkedésekben is megnyilvánult.

volt Lakatos Géza volt miniszterelnök kérésének teljesítése és Kállai Gyula közbenjárására nyugdíjának megemelése.

Eltörölték továbbá a származás szerinti megkülönböztetést a felsőoktatási intézmények felvételijénél. Júliusban látogatást tett U Thant, az ENSZ főtitkára Magyarországon, stb.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők