Kezdeményezés a Kisgazdapárt újjáélesztésére

1964

„A Kisgazdapárt és annak vezetői - megítélésem szerint - nem pottyantak le az ország szekeréről, hanem a Rákosi önkényuralom taszította le őket. Hogy a Rákosi rezsimnek ez az eljárása a nemzet szempontjából helyes volt-e és milyen következményeket von maga után, azt a történelem fogja eldönteni. Meg vagyok azonban győződve, hogy a Kisgazdapárt vezetőinek ez a része is helyesli a szocializmus célkitűzéseit, de a célok megvalósítása érdekében alkalmazott intézkedésekkel nem értenek mindenben egyet. Ez a körülmény a magyarázata magatartásuknak, nem pedig a megbántottság."

Bevezető 

Egy

tanulmányban Gyarmati György hívja fel a figyelmet a volt kisgazdapárt itthon maradt vezetőinek magatartásában bekövetkezett változásokra, az SZKP XXII. kongresszusát, vagyis a desztalinizáció második hullámát, illetve az ezzel kapcsolatos kádári konszolidációs politika kibontakozását követően. A legkülönfélébb híresztelések, pletykák és ezek kombinációjának eredőjeként hosszú ideig feltételezték, hogy az enyhülés eljuthat egy lengyel típusú többpártrendszer létrehozásáig, amelyben a parasztpárt szerepét esetleg a Kisgazdapárt újjáélesztésével, vagy a Hazafias Népfront párttá növesztésével játszhatják el. Ennek a magatartásnak néhány eddig nem publikált dokumentuma található a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, amit most közreadunk.

Csorba János korábbi tevékenységének ismertetésétől eltekinthetünk, miután életrajza a kedves olvasó

. Csorba a „rehabilitált" kitelepítettek közé tartozott, aki visszakapta - ha nem is bíróság elnöki, de - jogászi hivatását, és 1954 őszén lakáshoz is jutott. Kapcsolatot tartott volt kisgazda körökkel, akik ebben az időben már asztaltársaságokba szerveződve tárgyalták a politikai . Nem lehet véletlen, hogy Pártay Tivadar, 1945 után az FKgP volt felső-magyarországi pártigazgatója, országgyűlési képviselője, 1948-ban a jobbszárny itthon maradt vezetője, 1956 nyarán számításba vette egy átalakuló Népfront vezetőségében, mint hajdan volt baloldali embert. Csorba a forradalomig azonban ismereteink szerint nem vállalt semmilyen politikai szereplést, ezt követően azonban részt vett a párt vezetésének újjászervezésében. Október 30-án feladatot vállalt a Kisgazdapárt ideiglenes vezetésében, tagja lett az Intéző Bizottságnak. Ebben a minőségben adott nyilatkozatot a párt lapjának, az . Ebben a párt legfontosabb követelései között a következőket említette: a Varsói Szerződés felmondása, ennek alapján viszonyunk rendezése a Szovjetunióval, a semlegesség kinyilvánítása. 1945-ös alapon új koalíciós kormány, új alkotmány az Elnöki Tanács megszüntetésével, népköztársaság helyett köztársaság. Földet és gyárat vissza nem adnak, kivétel a dolgozó parasztság. Szabad kisipart és kiskereskedelmet. Az utolsó esztendők bűnöseinek felelősségre vonását a megbékélés jegyében kívánják megoldani.

Csorba János
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára

Csorbát 1957. április végén, május elején egy házkutatás után preventív őrizetbe vették, de néhány nap múlva kiengedték. Közvetlenül ezt követően hangzott el az országgyűlésben Kádár János beszéde. Ebben a kisgazdákról a következőket

: „nyilatkozott Csorba János a Kisgazdapárt terveiről az „Igazság" című lap november elsejei számában úgy, hogy a Kisgazdapárt az 1945-ös pártarányok szerint akarja az új koalíciót, követeli az Elnöki Tanács megszüntetését és „lényegében" népköztársaság helyett köztársaságot. Ez a „lényegében" Csorba János kifejezése és ő jól tudja, hogy ez alatt, valamint az általa követelt „köztársaság" alatt mit értett. Az azonban bizonyos, hogy nem a dolgozó nép köztársaságát értette alatta, mert hiszen ez fennállott és népköztársaság volt a neve."

Nem tudni, hogy pontosan miért, talán a további vegzatúrák elkerülése

, 1957. május 9-ei parlamenti beszéde után levelet írt Kádár Jánosnak, aki azt el is olvasta. A levélben az Igazság 1956. november 1-jei számában megjelent nyilatkozatának inkriminált részeit magyarázta. Csorba az 1945-ös koalíciós arányokat a szétesett MDP és a megalakuló MSZMP akkori állapotához és népszerűtlenségéhez képest a kommunisták melletti pozitív állásfoglalásnak tekintette, mondván, hogy egy többpárti választáson a 17%-os eredményt aligha érték volna el. Viszont Moszkva jóindulata és bizonyos demokratikus vívmányok megérzése érdekében szükségesnek tartotta a kommunisták hatalomba tartását. Csorba szerint tovább fenyegetett az, hogy Mindszenty József hercegprímás vezetésével olyan katolikus párt jön létre és erősödik meg, amely a feudális uralkodó rétegek és nagytőkések érdekeit képviselte volna, illetve felekezeti pártok megalakulását és vallási versengést vonhatta volna maga után. „Egy ilyen párttal való együttműködést is a leghatározottabban elleneztem, és ezen felfogásomnak a Kisgazdapártban számtalanszor hangot adtam. Sem ezen idő alatt, sem az elmúlt időben soha semmilyen kapcsolatom Mindszentyvel nem volt" - a levélben.

Az Elnöki Tanács megszüntetését a koalíciós arányok miatt forszírozta, de ez nem irányult Dobi István ellen, akit Kovács Béla és Tildy Zoltán mellett egy háromtagú elnökségbe javasolt. Dobi a levélhez kapcsolódó kommentárban erre azt írta, hogy Csorba nem mond igazat, mert „Már az eseményeken jóval túl voltunk, amikor engem beszuszakoltak maguk közé. Akkor már a vak is látta, merre tartunk".

Az államforma megváltoztatására vonatkozó javaslatát azzal magyarázta, hogy az erősen kötődött a kommunista párt kizárólagos vezetéséhez. Általában a fegyveres csoportok jelenléte miatt a konszolidáció rendkívüli nehézségeire hivatkozott, megemlítve azt a félelmet is, hogy ezek esetleg elsöpörhették volna a Független Kisgazdapárt vezetőségét és központját is, amit nemzeti szerencsétlenségnek tekintett volna. Csorba a levél szerint a Szovjetunióval való jó viszony megőrzésének álláspontját képviselte. Végül hivatkozott a párt utolsó plakátjára, amely a rend és nyugalom helyreállítására szólította fel a közvéleményt. Levelének befejezéseként egy mentegetődző mondat után arra kérte Kádár Jánost, hogy a levelet hozza nyilvánosságra. Kádár nem válaszolt, azt Dobi Istvántól sem kérte, de nem is ellenezte. A nyilvánosságra hozásnak viszont nem látta értelmét, mert Csorba -

- „pontosan ugyanazt a szándékát magyarázza, amit én beszédemben szóvá tettem."

Ezt az időszakot a hallgatás évei követték. A volt kisgazdák egy része beállt az MSZMP politikájának támogatói közé, idetartozott a parlamenti képviselőséget vállaló Kovács Béla is. Más része politikai passzivitásba vonult. Többeket a titkosszolgálat megfigyelés alatt tartott, olykor egymást figyelték. Megint másokat - így Tildy Zoltánt - bíróság elé állítottak, elítéltek.

1959-et követően lassan megindult az olvadás. 1960-ban részleges politikai közkegyelemre is sor került. Miután 1961-re jelentősen előrehaladt a második szövetkezesítési hullám, a volt paraszti politikusok körül enyhült a feszültség. Ennek jele volt, hogy a Hazafias Népfront 1962. június 13-án találkozót szervezett az 1949-1953 közötti országgyűlésben még parasztpárti és kisgazda képviselőkkel, tehát a Rákosi-diktatúrának önmagukat alávető emberekkel. A rendezvényen 23-an vettek részt. A volt Kisgazdapártból Rácz Lajos, Dernői Kocsis László, Implom Ferenc, Györgyi Lajos, Dárdai Gábor volt budapesti titkár, a Nemzeti Parasztpártból Kovács Sándor, Nyíri Sándor, Bolgár István a propagandaosztály vezetője, Kiss Ferenc a debreceni szervezet elnöke, Dobos János Veszprém megyei alelnök. Továbbá Kis Gergely a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Patonai Elek, a Parasztszövetség volt alelnöke, dr. Reök Iván orvos, az evangélikus egyház volt világi elnöke, Szabó Kálmán, Filó Sámuel a földrendező bizottság volt alelnöke, Medve Albert, dr. Varga István volt államtitkár, egyetemi tanár, dr. Borsa Mihály volt államtitkár, az Izraelita Segélybizottság elnöke, Dusicza Ferenc református lelkész, volt debreceni alpolgármester, Bárd Flórián szekszárdi polgármester, Demján Miklós Bihar megyei főispán, Szilágyi Sándor a Fórum csoport egyik vezetője, dr. Spáczel István volt rk. lelkész.

A beszélgetésen részt vett Ortutay Gyula főtitkár, Harmati Sándor titkár és Dobi István. A diskurzus főként a mezőgazdaság helyzetével foglalkozott, különösen a szakemberképzéssel, a műtrágyaellátással. A hozzászólók (Kis Gergely, Kovács Sándor, Nyíri Sándor, Bárd Flórián, Györgyi Lajos, Demjén Miklós, Implom Ferenc és Varga István) a termelőszövetkezeti gazdálkodás fejlesztése mellett nyilatkoztak. Miután a találkozó fehér asztal mellett folytatódott, jó hangulatban

.

1961 októberét, az SZKP XXII. kongresszusát követően hamarosan megindult a desztálinizáció újabb szakasza. Hazatérhetnek Károlyi Mihály hamvai. 1962 augusztusában az MSZMP Központi Bizottságában napirendre került a koncepciós perek ügye, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Kovács István pártból való kizárásával Kádár János csapást mért a „balosokra". Nemsokára a Kína felé húzó Marosánnak is távoznia kellett. Az MSZMP 1962. novemberi VIII. kongresszusa kinyilvánította, hogy Magyarországon a szövetkezetesítés befejezésével lerakták a szocializmus alapjait. Ez egyben változást jelentett a szövetségi politikában is, a Hazafias Népfront kereteiben lehetőséget biztosítottak korábban ellenségnek titulált személyek közéleti

. 1963-ban - mint ismeretes - sok 1956-os elítéltet szabadon engedtek. Egy az 1963-as amnesztiarendelet visszhangjáról szóló összefoglaló jelentés szerint az amnesztia pozitív hatást a „rendszerrel nem mindenben egyetértő, ingadozó, sőt ellenséges körökben is." Ezt mutatták a külföldre küldött olyan értelmű és nagyszámú levelek, amelyekben a kint élő hozzátartozóik látogatását szorgalmazzák. Egyesek kényszernek, a rendszer gyengeségének értékelik az amnesztiát. „A volt burzsoá és koalíciós pártok jelenleg is aktív képviselői közül egyesek az amnesztiarendeletben jobbratolódást látnak, és azon reményüknek adnak kifejezést, hogy rövidesen „demokratikus, szabad választások lesznek", „megszűnik a párt egyeduralma" és „a szovjet csapatok kivonulnak."

Az enyhülés esetenként más méltányos intézkedésekben is megnyilvánult.

volt Lakatos Géza volt miniszterelnök kérésének teljesítése és Kállai Gyula közbenjárására nyugdíjának megemelése.

Eltörölték továbbá a származás szerinti megkülönböztetést a felsőoktatási intézmények felvételijénél. Júliusban látogatást tett U Thant, az ENSZ főtitkára Magyarországon, stb.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 20.

1938

Svájcban népszavazással arról döntenek, hogy a rétoromán legyen a nemzet negyedik hivatalos nyelve.

1945

Az SZDP és az MKP összekötő bizottsági ülésén a szociáldemokraták bejelentették, hogy fenntartják az önálló pártifjúsági mozgalom létre-...Tovább

1962

John Glenn az első amerikai űrhajós, megkerüli a

1999

A Szojuz TM–29 űrhajóval elindul az első szlovák űrhajós, Ivan Bella.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők