Bevezető 

A harmadik, 1958-1961-ben zajlott kollektivizálási hullám megítélésére vonatkozóan - többek között a kádári kormányzatnak is köszönhetően - a korábbi téeszesítésekhez viszonyítva eltérő vélekedés él nagyrészt a köztudatban ma is. Eszerint a szóbeli meggyőzésre, a felajánlott pozitívumok és negatív hozadékok közötti választásra, illetve a józan belátásra helyeződött a hangsúly. S ha volt is fizikai nyomásgyakorlás, annak mértéke elenyészőnek tekinthető a korábbi hullámok során alkalmazotthoz képest. Egy másik nézőpont szerint azonban az ígéretek és fenyegetések, vagyis a mérlegelés tárgyául felkínált lehetőségek mellett komoly mértékben fordultak elő fizikai

is. Az események emlékezettörténete (naplók, levelek, feljegyzések, visszaemlékezések, interjúk stb.) szintén azt bizonyítja, hogy a belépési nyilatkozatok hitelesítésének érdekében a kényszerhatások igen sok változata jelent meg, s azok sorából nem hiányzott a tettlegesség sem. A módszereket tekintve „egyenlőségjel tehető" mindhárom téesz-szervezési hullám közé, az első kettőhöz viszonyítva azonban a harmadiknál egy idő után jelentős eltérések mutatkoztak.

A változást a mezőgazdaság országos szintű vezetésében bekövetkezett politikai változás hozta magával. A szovjet kolhozmodell hívének számító Dögei Imre földművelésügyi miniszter és helyettesei által képviselt véleményt 1960-ban a Fehér Lajos vezette, az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Mezőgazdasági Osztályé váltotta fel; Dögei helyére Losonczi Pál került. Fehérék elképzelésének megvalósulása folytán könnyebbé vált a termelőszövetkezetek vezetőinek kiválasztása, (a korábbiakhoz képest a vezetők gyakran a közösségek számára is elfogadhatóbbak voltak, például volt nagygazdák is azzá válhattak), a téeszek irányítása, a munkaszervezet kialakítása, illetve fkedvezőbb feltételeket állapítottak meg a háztáji gazdaságokra és a téeszben dolgozók javadalmazására

.

A szövetkezetekbe való belépésre agitátorok végezték a „buzdítást". Az eléggé vegyes összetételű agitátorcsapatok - volt köztük munkás, téesztag, értelmiségi, illetve helybéli és más településről származó egyaránt - megszállták a falut, akár több százan is elmentek egy településre, majd több agitátor meglátogatta vagy berendelte a tanácshoz a kiszemelt gazdát, akit szép szóval, ígérettel, fenyegetéssel próbáltak a téeszbe történő belépésre rávenni. Ha mindez nem volt elég, tettlegességgel is győzködték a gazdát a belépési nyilatkozat aláírásának szükségességéről. Az agitátorok - a korábbi gyakorlattal ellentétben - a közösségnek például szolgáló gazdákat kiemelten igyekeztek rávenni a

. A megváltozott „taktika" hasznát tükrözi a termelőszövetkezetek szervezésének utolsó hullámára is kiterjedő Varsány községben végzett faluközösség-vizsgálat is. A kutatás szerint „az agitációt a falu társadalmi struktúrája erővonalai mentén haladva fejtették ki", tehát a belépésre buzdítás/rábírás elsősorban a vagyonnal rendelkező gazdák, vagyis a korábbi kulákok között zajlott. Majd amikor egy ilyen gazda belépett, a vele kapcsolatban lévő kevésbé módos gazdák - akikkel munka és társadalmi kapcsolat is összekötötte az immár téesztag gazdát -, .

A kollektivizálás következtében az 1958-ban alig 170 ezres téesztagság 1962-re 1,2 milliósra duzzadt, a magángazdálkodók több mint 1,6 milliós tábora pedig 145 ezresre apadt; ez szám a későbbiekben tovább csökkent. Az események miatt felgyorsult a foglalkozási szerkezetváltás, a társadalmi mobilitás, valamint vele együtt az ingázás és a migráció. Az agrártársadalom jelentős része az erőltetett iparosítás következtében a gyárakban fellépő munkaerő-igényt kihasználva az iparban keresett inkább munkát, ami életformaváltást követelt meg. Az elvándorlás egyik fontos, ha nem a legfontosabb oka a mezőgazdaságból származó jövedelem eléggé kiszámíthatatlan mivoltából fakadt, így az egzisztenciálisan megrendült családoknak új, kiszámíthatóbb bevétel után kellett nézniük. Jellemző volt az is, hogy a téeszek a családi stratégiák miatt jelentős munkaerő-hiánnyal küzdöttek, ugyanis főként a munkaképes férfiak hagyták el a mezőgazdaságot, s az asszonyok, valamint a nyugdíj reményében az időskorúak vagy a betegbiztosítási díjra betegségük miatt rászorulók/igényt tartók léptek be a termelőszövetkezetbe. A háztáji kimérése miatt is belépésre szánták el magukat többen a falvakban maradók

. A téeszesítés egyik velejárója volt az is, hogy megnőtt a korábban magángazdálkodással foglalkozó családok esetében a „mellékállások" száma, ami gyakorta az azokban dolgozók munkaerejének kizsigerelését eredményezte. Mindezekhez társult, hogy nagyon sokan az egyéni gazdálkodói státushoz képest presztízsveszteségként élték meg a téeszben, s a gyárban végzett alkalmazotti munkát.

A mezőgazdasági szektorban lezajlott események következtében történeti és a társadalmat leíró statisztikai értelemben is eltűnt a parasztság (a falvak, sőt a családok addigi struktúrája is megbomlott), és vele együtt veszett sok minden, amit ez a társadalmi réteg addig tudásban, ismeretanyagban, értékben, munkaszervezésben

.

Ha a mezőgazdasággal foglalkozók társadalmának átszervezésével járó következmények értékelésére, összegezésére teszek kísérletet, akkor az események súlyánál fogva, úgy vélem, a magyar parasztsággal történtek egyfajta traumának is megfeleltethetők. Természetesen nem állítom azt, hogy minden változás traumával jár, de megkérdőjelezhetetlen, hogy a korábbiak helyébe lépő új jelenségek gyakran okoznak kisebb-nagyobb megrázkódtatást, s a téeszek kialakulása/kialakítása nem csekély változással járt.

Az egyik legbeszédesebb, legszínesebb forrástípus a téeszesítés okozta egyéni sérelmek megismerésére a panasz. A mezőgazdaságot felügyelő és irányító Földművelésügyi Minisztérium Bejelentések Irodája néven működtetett panaszirodát. 1960-ban összesen 167 panaszbeadvány található a panasziroda anyagában, az ügyszám azonban nem ennyi panaszost jelent, hanem jóval többet. Több esetben egy beadvány keretein belül igen nagy számban fordultak panaszosok sérelmük kivizsgálása végett a panaszirodához, egy alkalommal például egy téesz teljes tagsága tett bejelentést. A beadványok sorában a téesztagok sérelmei mellett megjelennek az egyéni gazdák panaszai is, hiszen az általuk felvetett problémákat szintúgy a téeszesítés okozta.

Miután egy beadvány megérkezett a Bejelentések Irodájához, az összefoglalta a panaszt, s továbbította azt az illetékes hivatalnak kivizsgálásra. A vizsgálat lefolytatásában, majd a döntéshozatalban első fokon a járási vagy városi tanács vb mezőgazdasági osztálya volt illetékes. Amennyiben a döntéssel elégedetlen volt a panaszos, beadványa másodfokon a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályához került, ezután már nem fordulhattak a bejelentők újabb

. A hatóság a döntést általában egy a helyszínen végzett vizsgálatra alapozta - a vizsgálatról gyakorta jegyzőkönyv is fennmaradt, ami többnyire értékes adalékokkal szolgál a bejelentésen túl is az ügyről, nem ritkán a panaszos(ok)ról is. A jegyzőkönyv felvételét az ügyben meghozott határozat követte, melyet a járási vagy városi, illetve megyei tanács vb mezőgazdasági osztálya - más-más formában - mind a panaszosnak, mind pedig a Bejelentések Irodájának megküldött. A megszületett döntések ellen többen tiltakoztak ugyan az érintettek közül, még a másodfokú határozat ellen is, ezek azonban már nem voltak hatással az ügy kimenetelére.

Az ügyek sokfélesége miatt csupán néhány főbb tendenciára és a mögöttes jelenségekre hívnám fel a figyelmet. A legnagyobb számban azok a panaszok jelennek meg, amelyek a háztáji földdel függenek össze. A leggyakoribb ezeknél az, hogy az adott téesztag nem kapott háztáji földet, de megjelennek olyan ügyek is, amikor nem a bevitt földből, hanem másikból mérték ki a háztájit, illetve megvonták a háztáji föld használatának jogát. Nagy számban fordul elő a téeszből történő kizárás miatti panasz is. Az ilyen típusú ügyekben a kizárás betegség (ezek rendeződnek oly módon, hogy a panaszos öregségi nyugdíjat kap), rossz munkavégzés, nem megfelelőnek minősített viselkedés (részegeskedés, a téesz és a nagyüzemi gazdálkodás szidalmazása, a téesz eszközeinek nem megfelelő kezelése) miatt történt. A korábbi időkhöz hasonlóan a munkaegység-elszámolás most sem működött tökéletesen, ennek tulajdonítható, hogy ez a panasz két ízben önállóan, másik két alkalommal pedig valamilyen más panasszal kiegészülve fordul elő. Gyakoribb ügytípusnak mondható a kilépési szándék is, melyet szintén több bejelentő jelzett.

Az egyéni gazdák által benyújtott panaszok mintegy negyede a téesztáblába került föld helyett kapott csereingatlannal függ össze, zömmel az ingatlan minőségét, a lakhelytől való távolság nagyságát kifogásolták. A következő három nagy ügycsoport egyike a közös háztartásban élők beviteli kötelezettségét vitató panaszok. Egy másik csoportot a termés betakarításának tiltása a téesz részéről, illetve a téesz részéről történt betakarítás utólagos sérelmezése miatti panaszok alkotnak. A harmadik ügytípust pedig a kártalanítási összeg nagysága, illetve annak elmaradása miatti panaszok képezik. Érdemes megvizsgálni, mi állt a közös háztartásban élésből fakadó beviteli kötelezettség hátterében. A törvényalkotók számolva az esetleges bonyodalmakkal, megalkották az 1959. évi 7. számú törvényerejű rendeletet, mely a mezőgazdasági termelőszövetkezetről és a termelőszövetkezeti csoportról rendelkezik. A rendelet 20. §-a a földbevitelről rendelkezik, 1. bekezdése

„A tag köteles a saját, valamint a vele közös háztartásban élő családtagok tulajdonában, haszonélvezetében, haszonbérletében vagy bármilyen más törvényes jogcím alapján használatában levő összes földet - ideértve a legelő- és erdőilletőséget is - a termelőszövetkezet közös használatába adni, kivéve a törvényesen visszatartható háztáji földet." Tehát egy több generációból álló család, amely egy házban, de külön háztartásokban élt, hiába taktikázott úgy, hogy ingatlanát széttagolta, azok tulajdonjogát különböző nevekre íratta, majd egyvalaki közülük földjével együtt belépett a téeszbe. A rendelet szerint ugyanis ez esetben is mindegyik földtulajdonosnak - hiába élt állítása szerint külön háztartásban - kötelező volt bevinni a téeszbe földjét, állatállományát vagy gazdasági . Nagyobb ügytípus még a téesz által használt föld után járó haszonbér ki nem fizetése miatt tett panasz, a földrendezés méltánytalansága panasz is. Ezek általában abból adódtak, hogy a téesz táblájába került földekért jóval kisebb értékű csereingatlant adtak.

A közölt források 1960-1961-ből ezekre a panaszokra kínálnak néhány példát.

Az idézett forrásrészleteket, a központozást is meghagyva, az eredeti helyesírás szerint közlöm.