Biztonsági Fehér arannyal az imperializmus ellen

„Vasárnap reggel, verőfényes őszi napsütésben úttörőpajtások gyülekeznek a bikácsi iskola udvarán. A tegnapi csapatgyűlésen elhatározták, hogy szabad vasárnapjukon gyapotot szednek. Fél nyolc után néhány perccel fegyelmezetten, hármas sorokban indul el a csapat a gyapotszedésre. Az első sorokban a leányok tarka ruhás serege menetel, utánuk a fiúk sorakoztak fel nagyság szerint, és amint mennek, daluk messze száll. A földön, tengeren és az égen száll dalunk acélos keményen!"

Bevezetés

Az ötvenes évek a magyar mezőgazdaság nagy kísérletének ideje. Rákosi önellátó országot akart, hogy ne szoruljanak az "imperialista" államokra. Ennek jegyében éghajlatidegen növények tömegét próbálták elterjeszteni. A magyar narancs mellett a magyar gyapot, a magyar citrom, a hamvas gumipitypang, az édes csillagfürt és másnövények kerültek a palettára.

1949-ben kezdték termelni a szovjet kutatók által előállított "fagyálló" gyapotot. Először Martonvásáron, az MTA frissen létrehozott Mezőgazdasági Kutatóintézeténél kisérleteztek vele, kifejezetten Rákosi kérésére. 1949. január 15-én a Magyar Közlöny írja: " különleges növények meghonosítása és termelése céljából véleményező és javaslattevő szervként Gyapottermesztési Tanácsot kell létesíteni." Megindult tehát a harc a magyar gyapotért, melyet a népnyelv fehér aranynak nevezett. Hamarosan gyapottermelési vállalat is alakult, mely az általa vásárolt gyapot vételárának az eladót készpénzben megillető részét a PM rendelet szerint /Magyar Közlöny 159. szám/ gyapot-utalvány útján egyenlítette ki. De nem csak pénzügyi kérdésekkel foglalkoztak, a gyapottermelő csoportok tagjai számára szakmai oktatásokat is szerveztek az őszi, téli hónapokra. Országszerte létrejöttek a megyei gyapottermeltető kirendeltségek is.

Tolnában - lévén hazánk déli megyéje - is megindult a gyapot termesztése. Már a vetés sem volt zökkenőmentes. Több helyen kétszer kellett vetni, mert az elsőt vagy a víz vitte el, vagy kifagyott. A gyakori esők, hűvös nappalok is akadályozták a növények fejlődését. De az igazi gondot a termés betakarítása jelentette. Októberre érkezik el a "fehéraranyunk" begyűjtésének ideje, érik a gyapot! "Megmutattuk minden kétkedés és rágalom ellenére - a szovjet tapasztalatokat felhasználva - Magyarországon is tudunk gyapotot termelni. Nem hagyhatjuk a "fehér aranyunk" egy grammját sem kárba veszni ?" - szólít fel az újság hasábjain keresztül a gyapottermelési ellenőr. Készülünk a szedésére. " ? Úgy határoztunk, hogy a gyapot betakarítási munkálatokat, mint békefeladatot hajtjuk végre ?" Hosszú, enyhe, napos, szép őszre számítottak, az időjárás azonban egyre kedvezőtlenebbül alakult. Szeptember végétől erősödött az éjszakai lehűlés, október közepén már éjszakai fagyok is jelentkeztek. A megyei sajtóban ennek ellenére az "arccal a gyapotföldek felé" jelszó jegyében lelkesítő cikkekkel próbálták mozgósítani az ifjúságot: "DISZ -szervezeteink vezetői az eddigieknél még fokozottabban igyekezzenek mozgósítani, példamutatásukkal serkenteni az ifjúságot, mert a gyapot szedése harci feladat."; "Egy pillanatra se felejtsék el, hogy egyúttal és elsősorban politikai feladat is a gyapot csata megnyerése. A még nagyobb eredmények elérésében, mint fegyver, minden fiatal szívében Sztálin elvtárs nyilatkozata legyen, ez vezérelje kezüket gyorsabb munkára." Szekszárd valamennyi tömegszervezetét és vállalatát gyapotszedési versenyre szólítják a Textil Vállalat dolgozói. " A versenyt megnyerni legnagyobb dicsőség. Újabb és újabb csapást mérünk az imperialista háborús kalandorokra, s csatlósaikra, a vérszomjas Tito-bandára. Ebben a küzdelemben részt venni minden dolgozó számára a legnagyobb tisztesség és egyben kötelesség is."

A betakarításról szóló híradások is e lelkesítő agitációt tükrözték: A bikácsi úttörők is elhatározták csapatgyűlésen, hogy szabad vasárnapjukon gyapotot szednek." Asszonyok, lányok, férfiak és iskolás gyerekek sietnek megmenteni "fehér aranyunkat" az idő vasfoga elől." Azt , hogy az egész gyaposzedési kampány nagyon döcögősen ment és a lakosság sem túl nagy kedvvel vett részt a munkában szintén több cikkben lehet érzékelni: "Már mindenki szedi a gyapotot, a közintézmények dolgozói is, vagy mégsem?! Vannak hibák! Az állami gazdaságok nem veszik elég komolyan a gyapotszedést, nem mint súlyponti kérdést kezelik, csak tessék-lássék szerűen. Pl. Csak egyszerűen dobszó útján igyekeznek elvégezni a munkaerő toborzást, pedig a dobszó nem adhat elég érvet az ellenség hazug hírverései megcáfolására. A fizetés terén kezdetben fennállott súlyos hibákat már kezdik kiküszöbölni, meg kéne oldani a gyapotföldeken dolgozók élelmezést is." " A gyapot szüretelése embert próbáló munka! Még a gyerekeknek is hajlonganiuk kell, a gubók tüskéit ne is említsük!"

"Még mindig van gyapot, pedig megyénk állami gazdaságaiban egyre nagyobb körben alkalmazzák a szovjet, két kézzel való szedési módszert, aminek köszönhetően nem ritka a napi 30-35 kilón felüli szedés. Nagy lendülettel épül a szekszárdi gyapotegronáló raktár, melynek befejezését, Rákosi elvtárnak tett fogadalmukhoz híven december 15-re ígérik."

"Rekordokat döntögetnek, élmunkásokat avatnak, mégis "Tolna megyében vontatottan halad a gyapotszedés. E fontos munka megjavítása érdekében az egész ország területéről érkeztek mezőgazdasági technikumi hallgatók megyénkbe, hogy 10 napi munkájukkal ők is előbbre vigyék a gyapotszedést." "Négy ujjal, és két kézzel szedtem" vallotta a legjobban teljesítő. Az idő jobbára borult többfelé esik. Ezen az őszön felhős, borult, esős idővel sújtotta a természet a gyapottermelőket s szedőket."

"Még mindig van gyapot! November 10-én már a döntő ütközetre készülnek. Kell is, mert országos viszonylatban megyénk igen le van maradva. Tán azért, mert volt olyan brigád is, amely bár önként, felajánlásképpen ment szedni, mégis a napot különféle szórakozással, főleg ivással töltötte."

Mi lett a döntő ütközet vége? A Tolnai Napló hallgat róla, azonban ismert, hogy a jórészt éretlenül leszedett gyapot más megyékhez hasonlóan itt is csak veszteséget okozott az országnak. A gyapotőrület, bár csökkenö földterületen, azonban még két évig tartott, s keserítette meg a magyar parasztság életét.

Ezen a napon történt július 22.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag  szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük. A kettes számban az egyesületi témák kerültek előtérbe, míg a hármasban főleg egyéni sorsok bemutatására helyezzük a hangsúlyt.

 

 

Budapest, 2017. június 28.

 

 

A szerkesztők