Történetek a kisvasúton

„Az igazgatók tegyenek meg mindent a vasúton bejáró tanulók számának apasztására. Evégből figyelmeztessék a szülőket a vasúton való bejárás egészségügyi, erkölcsi és tanulmányi szempontból való hátrányaira, és igyekezzenek a tehetősebb szülőket reávenni, hogy gyerme-keiket inkább internátusba, vagy magánellátásba adják.”

b. A vasútigazgatóság elutasító válasza

 Alföldi Első Gazdasági Vasút

Békéscsabai Katonai Vasútvonal Tekintetes Parancsnokságának
Bcsaba

 

 

19 kt. számú megkeresésükre van szerencsénk közölni, hogy a kérdéses vonatnál tényleg Sándor Imre mot[or] vezető tett szolgálatot, ki az Acsev [Arad-Csanádi Egyesült Vasutak] kinevezett alkalmazottja.
A vonatkísérő személyzetet kihallgattuk, kik teljesen szabályszerűen jártak el.

 

 

 

     
„A tiszt urak a katonai szabályokat ismerik, én pedig a vasúti szabályokat, ezért nem álltam meg”

 

A kérdéses vonat az Aegv-nek menetrend szerint közlekedő gyorsmotor vonata, mely csak a menetrendben megállapított megállóhelyeken áll meg rendes körülmények között.

A gyorsmotor az Andrássy úton át haladt Békés felé a hol a kilátás korlátozva van az utcza miatt, egyébként is erős kanyar és emelkedő van ott, ahol minden vonat lassan megy keresztül.

A kihallgatott személyzet és tanúk állítása szerint a gyorsmotor kényelmesen áthaladhatott a menetelő századok között, s a motorvezető annyira lassított, hogy a vonat az egyik szá-zad mögött és a következő század előtt áthaladhasson, mert természetes, hogy a menetelő századba belé nem hajhatott.

Az ide mellékelt rajz [lásd külön!] a terepet ismerteti, a századok haladásával és erről megállapítható az is, hogy ha a következő század egy kissé jobbra kanyarodott volna, el-kerülhetővé vált volna a megállás egy percre is.

Hasonló szabályossággal járt el a cseh katonaság itt tartózkodása idejében évekkel ezelőtt egy motorvezetőnk, akkor a dolog a minisztériumig került, mely a vasút javára állapította meg azt a tényt, hogy a menetrend szerint közlekedő vonat megállani nem köteles.

Amíg a pálya szabad, azon a vonat minden megállás nélkül keresztül haladhat, különösen akkor, mikor a vezető látja előre, hogy két követő csapat között olyan távolság van, hogy ott veszély nélkül keresztül juthat. Motorvezetőinknek gyakorlata olyan nagy, hogy bizto-san ki tudják számítani a sebességet, mellyel haladniok kell a városon keresztül.

A vasútnak nincsen birtokában olyan szabályrendelet, utasítás, mely előírná azt, miszerint a közeledő menet előtt megállani tartozna. Amennyiben ez újabban megállapíttatott volna, kérjük ezen rendeletet hozzánk eljuttatni, hogy annak értelmében járhassunk el.

A kihallgatás során megállapítást nyert az, hogy a motorvezető azért lassította a vonatot, hogy a menetelő század elhaladása előtt oda ne érjen, hanem a két század között elcsússzon. Azt a kijelentést, hogy az „Istenit ne hallgasson rá” egy a motor ablakon kinéző utas tette, melyet a motorvezető nem is hallott.

A motorvezető kijelentését a felszálló utasok nagy zajától a tiszt urak nem érthették meg jól, mert Sándor Imre motorvezető az őt kérdőre vonó főhadnagy úrnak azt mondta „En-gem nem lehet letartóztatni én szolgálatba[n] vagyok”.

Azon kérdésre, hogy nem ismeri a kötelességét azt felelte „A tiszt urak a katonai szabályokat ismerik, én pedig a vasúti szabályokat, ezért nem álltam meg”.

Békéscsaba, 1920. máj[us] hó 25-én

AEGV
Jelzet: MOL Z 1612, 60/1920. sz. üi. – Magyar Országos Levéltár. Alföldi Első Gazdasági Vasút Rt. 

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők