Volt politikusok levelei Kádár Jánoshoz megvont nyugdíjuk ügyében

„Az idegen megszállás alatti, a lehetetlenség határát súroló, áldozatos megbízatásom, melynek célja a háborúból való kilépés volt, azóta sűrűn képezte teljesen elferdített módon sajtókommentárok tárgyát. Ezzel szemben a legújabb, többé-kevésbé objektív beállítások ma már ezt egészen másképpen világítják meg, ami a megenyhült politikai légkörnek is természetes folyománya."

Bevezető

Az alábbi dokumentumok a két világháború között, illetve a II. világháború után magas pozíciót betöltött, majd a Rákosi-rendszerben félreállított, anyagilag és egzisztenciálisan ellehetetlenített, erkölcsileg meghurcolt volt politikusok kérelmeit tartalmazzák korábban megvont nyugdíjuk visszaadására. A három politikusból kettőnek puszta megélhetése is veszélybe került, míg az elsőnek, a „koalíciós" időben miniszterelnöki tisztséget betöltő Dinnyés Lajosnak inkább csak a szolgálataihoz képes kevés megbecsülés, az elmaradt és Rákosi által megígért miniszteri fizetés elmaradása okozott gondot.

 

Dinnyés Lajos

(1901-1961)

Dinnyés Lajos 1901 áprilisában született Alsódabason, középbirtokos családban. Budapesten a református gimnáziumba járt, majd a keszthelyi gazdasági akadémián szerzett felsőfokú szakismereteket. 1930-tól saját birtokán kezdett gazdálkodni, ugyanebben az időben lépett be a Független Kisgazdapártba is. 1931-ben erős választási küzdelemben győzte le a kormánypárt jelöltjét, és lett az Országgyűlés Képviselőházának egyik legfiatalabb ellenzéki tagja. Egész képviselőházi működése idején szívügyének tekintette a szegények, kisparasztok, kisbérlők, az orvosok sorsát, ugyanígy a hatalom által akkor üldözött népi írók vagy a zsidóság helyzetét.

1935-ben jelent meg vitairata „Az Átokcsatorna" címmel a Dunavölgyi Csatornáról. Ebben az írásában elemezte, miért volt szükség a csatornára, majd pedig bemutatta, hogy az átgondolatlanul megkezdett, szakszerűtlen építkezés milyen következményekkel járt, hogyan lett átok a környéken lakók számára. A szélsőjobboldali előretörést hozó 1939-es választáson nem került be a parlamentbe. Rendszeresen megjelenő cikkeiben fejtette ki német- és nyilas-ellenes nézeteit. A második világháborúban katonai szolgálatot teljesített, a német megszállás után el kellett rejtőznie, részt vett az ellenállásban is.

1945 áprilisában megválasztották parlamenti képviselőnek, képviselői helyét élete végéig megőrizte. Bekerült a Független Kisgazdapárt Országos Intézőbizottságába, de jó személyes kapcsolatokat ápolt a Magyar Kommunista Párt több vezető politikusával is. 1947-ben a kormány honvédelmi minisztere, 1947. május 31-én - Nagy Ferenc kényszerű lemondatása után - pedig Magyarország miniszterelnöke lett.

Miniszterelnöki működése alatt zajlott le az egyházi iskolák államosítása, a nagybankok és a 100 főnél több munkást foglalkoztató üzemek állami tulajdonba vétele. Ez idő alatt kötötték meg a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Annak ellenére, hogy miniszterelnöki működése megfelelt az MKP, majd a pártegyesítés után a Magyar Dolgozók Pártja elvárásainak Nyárádi István pénzügyminiszter disszidálása után 1948. december 10-én meg kellett válnia posztjától. Ezt követően az Egyesített Mezőgazdasági Kísérleti Intézet elnöke lett, majd 1952-től az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgatója. 1956. október 28-án bekerült az V. kerületi Ideiglenes Nemzeti Bizottságba. 1958. évi választások után pedig megválasztották az Országgyűlés alelnökévé. 1961-ben érte a halál.

Kádár János feljegyzése Apró Antal számára
Dinnyés Lajos korábbi miniszterelnök segítségkérésére.
Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 720. ő. e. – 1959. május 6.

Mint az a fenti dokumentumból látható, Dinnyés Lajos 1958 tavaszán kéréseivel

fordult, mert tőle remélte gondjainak megoldását, és régebbi magas pozíciójához képest megalázó mellőzöttségének orvoslását. A kettejük között zajlott beszélgetés után készítette Kádár János a „Feljegyzést elvtárs részére": „Szerintem Dinnyés jelenlegi politikai magatartása is támogatást jelent a kormány számára, és mint ilyen emberre a jövőben is lehet számítani. Egyébként mi - a párt - adósai vagyunk neki régi helytállásáért, mert ő méltányos volt, a párt oldaláról pedig az akkori vezető elvtársak méltánytalanul jártak el vele szemben."

Ezen a napon történt június 16.

1919

Eperjesen kikiáltják a Szlovák Tanácsköztársaságot.

1940

A Szovjetunió megkezdi Észtország megszállását.

1944

Jaross Andor belügyminiszter, a közrend és a közbiztonság megőrzé-sére hivatkozva feloszlatta a Gyermekbarát Egyesületet. A veszélyt a...Tovább

1948

A Nemzetgyűlés elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot (1948:XXXIII. tv.), amelynek végrehajtása...Tovább

1958

Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós halálos ítéletének végrehajtása.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők