Jogi performerek: Jahner-Bakos Mihály és Szalay József szerepe az 1956 utáni megtorlásban

Az 1956-os forradalom leverése után a társadalmi ellenállás leküzdése és a „rend” megteremtése céljából először az erő, majd a jog eszközével lépett fel a hatalom. A rendteremtéshez szükséges jogszabályok kibocsátása már a november 4-ét követő első hetekben megkezdődött, és meghozták a leszámolásokról szóló döntést. Jahner-Bakos Mihály és Szalay József a megtorlás főszereplői közé tartozott. Jahner-Bakos esetében inkább a politikai meggyőződés, Szalaynál pedig a személyes karriervágy dominált. Személyiségük, attitűdjük mindkettőjüket alkalmassá tette a politikai elvárások végrehajtására.

Bevezető

nevezem azon személyeket, akik bíróként, ügyészként, ügyvédként, vádlottként, tanúként az 1956 utáni eljárásokban meghatározó módon részt vettek, alakították azokat, akik ebben a 20. századi „rettenet színház” jogi rituáléjában szerepet játszottak, valamint térben és időben beazonosítható módon végrehajtottak, operatív módon közreműködtek. Jahner-Bakos Mihály és Szalay József is ilyen jogi performernek tekinthetőek.


Jahner-Bakos Mihály

 

Kettejük életútja sokban hasonlít, ugyanakkor el is tér egymástól. Mindketten 1945 tavaszán kezdtek el aljegyzőként dolgozni a budapesti népbíróságon, mindkettőjüket később kinevezték népügyésznek, majd az előbbi katonai ügyészi, bírói, utóbbi államügyészi feladatokat látott el. Később mindketten igazságügyminiszter-helyettesi pozíciót töltöttek be, s végül öt évig voltak a Legfelsőbb Bíróság elnökei. Habár eltérő mértékben, de részesei voltak a negyvenes évek végén, majd az ötvenes években lefolytatott politikai, gazdasági koncepciós pereknek, melyek többek között munkásmozgalmi személyiségek és szociáldemokraták ellen irányultak. Az 1962. augusztusi MSZMP KB határozat – mely az ilyen jellegű büntetőügyekben eljáró bírák, ügyészek igazságügyi apparátusból való eltávolítását célozta – felemásságát jól mutatja, hogy míg Jahner-Bakos Mihály legfelsőbb bírósági elnökként éppen ebbe bukott bele, addig Szalay József azzal együtt, hogy a Nagy Imre és társai elleni perben a vádat képviselte, 1960-ban igazságügyminiszter-helyettes, majd Jahner-Bakos Mihályt követve 1963-ban a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett. Meggyőződésem, hogy Szalay József életpályájának legfontosabb állomása nem a legfelsőbb bírósági elnöki tevékenysége, hanem az ügyészként, a legfőbb ügyész első helyetteseként végzett tevékenysége, legfőképp a Nagy Imre-perben játszott fővádlói szerepe volt.


Szalay József (középen) kitüntetést vesz át 

 

Jogi tevékenységük és pályájuk szempontjából kiemelkedő jelentősége volt az 1956-os forradalomnak és az azt követő megtorlásnak. Az 1956-os forradalom leverése után az új kormánynak, az új hatalmi elitnek először saját legitimációját kellett megalapoznia és hatalmát elfogadtatnia. A társadalmi ellenállás leküzdése és a rend megteremtése céljából először az erő, majd a jog eszközével lépett fel a régi-új pártvezetés. A rendteremtéshez szükséges jogszabályok kibocsátása már a forradalom leverése utáni első hetekben megkezdődött, ekkorra hozott döntést a pártvezetés, hogy kikkel és milyen módon akar leszámolni. 1957 végére az igazságügyi apparátus is alkalmassá vált a politikai akarat végrehajtására.

A megtorlás jogszabályi hátterének kialakításában meghatározó szerepe volt az

.A legszűkebb pártelit által megvitatott és jóváhagyott igazságügy-minisztériumi előterjesztéseket továbbították a kormányhoz, s a Népköztársaság Elnöki Tanácsára csupán a névleges jóváhagyás és nyilvánosságra hozatal joga maradt. Ahogy az MSZMP Katonai Igazságügyi Szervek Pártbizottságának 1962. évi júniusi tájékoztatója megfogalmazta: „A katonai igazságügyi szervek gyorsabban rendezték soraikat a polgári bűnüldöző szerveknél és a statáriális, majd az ellenforradalmi bűnügyek gyors intézésével hatékonyan juttatták érvényre a párt büntetőpolitikai Ezeket a feladatokat csak politikailag szilárd és jogilag is képzett személyi állománnyal lehetett biztosítani. „A személyi állomány áldozatos munkával vette ki részét a feladatok ." A legfőbb ügyészi posztot az ’56-os forradalom leverését követően november 16-tól Szénási Géza vette át Nonn Györgytől, helyettese Szalay József maradt, aki 1955 augusztusa óta töltötte be ezt a tisztséget. Az MSZMP Központi Bizottsága, illetve Politikai Bizottsága határozatai alapján felálló operatív bizottság tagjaként Biszku Béla, Nezvál Ferenc, Domokos József mellett Szénási és helyettese is meghatározó tagja volt a megtorlási folyamatnak. A legfőbb ügyész beiktatását követő napokban elkészült a Központi Bizottság Adminisztratív Osztályának javaslata az igazságügyi szervek pártirányítására és ellenőrzésére. Ez leszögezte, hogy az ügyészséget a törvényesség biztosításának legfontosabb szervévé kell tenni. 1957 decemberében aztán megszületett az MSZMP Politikai Bizottságának keményvonalas határozata, mely a „Büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről” címet viselte, s amelynek előkészítése nem volt minden vitától .

Az igazságügyi apparátus által 1956 után készített jelentések révén komoly betekintést nyerhetünk az igazságügy-minisztérium forradalom utáni helyzetébe. Nezvál Ferenc és Földes László, az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának tagjai 1957. augusztus 22-én írtak egy jelentést a Politikai Bizottsághoz az igazságügy-minisztérium vezető kádereinek helyzetéről az úgynevezett ellenforradalmi időszak után. Véleményük szerint az igazságügy-minisztérium az ellenforradalom következtében szétesett. Molnár Erik igazságügy-miniszter 1956. november 2-án lemondott, és a tisztség csak december elején lett újra betöltve, ekkor nevezték ki Nezvál Ferencet. A forradalom miatt a minisztérium több vezetője is bizonytalanságot tanúsított, és a dolgozók nagy részét összezavarták az események. A politikai, szakmai kérdések mellett élénk vita folyt közöttük a kormány törvényességéről is. A forradalom leverése után a munka csak vontatottan indult meg: a bíróságok 1957. január elején kezdtek dolgozni, s a normális ügymenetet a februári országos bírói értekezlettől lehetett számítani. A minisztériumon belül politikai okokból komoly személycserék és változások történtek. Olyan végrehajtókra volt szükség, akik politikailag megbízhatóak, „harcos szelleműek” és szakmai szempontból is

. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter utasítására Csendes Károly igazságügyi főosztályvezető 1958. október 16-ára elkészített egy jelentést, amely a korabeli igazságügy-minisztérium személyzeti munkájáról, a bírák forradalom alatti és utáni helytállásáról, az akkori bírói apparátus értékeléséről szólt. Ebben kitért a bírói kar ’56-os szerepére, ingadozásukra, az úgynevezett akadémisták helytállására, lojalitására és az általuk végzett első büntető ügyek tárgyalásaira. Csendes jelentése szerint az „ellenforradalom” után az igazságügyi apparátusból 140 bíró, 35 közjegyző, 50 fogalmazó távozott. Ezek egy része aktívan részt vett a forradalomban, mások a megváltozott politikai helyzetre való tekintettel önként mondtak le állásukról. Az apparátusba 295 új bírót, 50 közjegyzőt, 210 fogalmazót neveztek ki, akik között volt 51 olyan személy is, akiket korábban indokolatlanul bocsátottak el. Az ’56 utáni bírói apparátus munkáját megfelelőnek értékelte, azonban ostorozta a bírók politikai és szakmai elmaradottságát. Hiányosnak vélte egy részüknél a jogismereti tudást, szemükre vetette a felszínes politikai műveltséget. Nem tartotta lehetségesnek, hogy némely bírák szakmai és politikai műveltségük hiányát a rendszerrel azonosulni tudó politikai lojalitással, netalán a regnáló rezsimmel kompatibilis származásra való hivatkozással helyettesítsék. Megdöbbentőnek és nyugtalanítónak vélte azt a „politikai képzetlenséget és közömbösséget”, melyet a fiatal bíráknál és fogalmazóknál

. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

 

Jahner-Bakos Mihály

Jahner-Bakos Mihály – ekkor még Bakos Mihály – 1912. december 6-án született Budapesten, házasságon kívüli gyerekként. Apját négyévesen elveszítette, így az állami gyermekmenhelyen, majd nevelőszülőknél nőtt fel. Később vette fel a Jahner előnevet, vélhetően apja vagy nevelőszülei iránti tiszteletből. A négy elemi iskolai év után 1929-től 1934-ig péktanonc és segéd volt, közben 1932 decemberében magánúton reálgimnáziumi érettségit tett. 1937-ig alkalmi munkákból élt, volt kifutó, ügynök, kocsikísérő. 1931-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, s annak kispesti szervezetében tevékenykedett. 1932-ben kezdte meg jogi tanulmányait a budapesti tudományegyetem jogi karán, ahol a főváros egészségügyi igazgatásából írta szakdolgozatát. Állandó anyagi nehézségei miatt csak 1944. március 21-én doktorált. Tanulmányai ideje alatt 1937-től 1944 júniusáig a Zwack Unicum designját is tervező Klösz György és Fiai Műintézetben volt tisztviselő, műszaki gyakornok. A háromhavi felmondási idő lejárta előtt, 1944. május 9-én már az Ócsai Járásbíróság fogalmazója volt. Katonai szolgálatot nem teljesített.

Legfelsőbb bírósági elnöki kinevezését és működését komoly szakmai karrierút előzte meg. Jogi szocializációja 1945 júniusában kezdődött, amikor a Budapesti Népbírósághoz került aljegyzői, jegyzői pozícióba. Ilyen minőségben volt az ún. Jankó-tanács tagjaként résztvevője többek között a Szálasi Ferenc, Endre László, Baky László és Kun páter elleni népbírósági tárgyalásoknak. 1948. július 8-án kapott népügyészi, majd 1948. augusztus 26-án államügyészi kinevezést. Népügyészi állásából 1949. június 30-án mentették fel. 1949. július 6-tól hivatásos hadbíró tisztként dolgozott századosi rangban, ezt követően a budapesti Központi Katonai Ügyészségnél volt ügyész-helyettes. 1950 júliusától a Budapesti Katonai Törvényszéknél működött ítélőbíróként, majd 1951 októberétől a Katonai Felsőbíróság katonai kollégiumánál tanácselnökként, 1954 novemberétől

. Hadbíróként közreműködött Stomm Marcell altábornagy, valamint Demény Béla hadbíró ezredes perében. De ugyancsak ő ítélkezett 1954-ben Schiffer Pál, volt szociáldemokrata politikus ügyében. 1955 áprilisában a Magyar Dolgozók Pártja Bata István, Molnár Erik, Keleti Ferenc vezette Adminisztratív Osztálya a Titkársághoz, illetőleg a Politikai Bizottsághoz küldött javaslatával gyakorlatilag összeállította az új bírói grémiumot, a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumát. Ennek köszönhette Jahner-Bakos Mihály is az előléptetését. 1955 májusától a megalakuló testület bírája, majd tanácselnöke és elnökhelyettese lett. Szijártó Károllyal, Mészáros Ágostonnal együtt ők alkották a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának

Az 1956-os forradalom leverése után bekövetkezett személycserék nem érintették. Mint politikailag megbízható személyt 1956. december 14-én az igazságügy-minisztérium katonai főosztályának vezetésével bízták meg. Egy későbbi kinevezési javaslatban a következőképpen jellemezték: „Politikai szilárdságáról az ellenforradalom alatt és után is tanúbizonyságot tett, különösen akkor, amikor elődje a statáriumot nem vállalva lemondott, és Jahner-Bakos Mihály ezredes elvtárs minden habozás nélkül vállalta a katonai főosztály irányítását, a statárium megvalósítását. Hogy a katonai bíróságok a legnehezebb időkben is helyt álltak, abban nagy szerepe van Jahner-Bakos

" (Lásd a 3., 4. számú dokumentumot!) Nezvál Ferenc, akkori igazságügy-miniszter véleménye szerint is a katonai bíróságok ha­bo­zás nélkül vállalták az „ellenforradalom” elleni kérlelhetetlen harcot, és ez­zel nem kis mértékben járultak hozzá – Jahner-Bakos irányításával – a rend . A katonai bíróságok 1956. november 4-től 1957. április 1-ig jogerősen 100 főt, nem jogerősen 12 főt ítéltek . Ez Jahner-Bakos Mihály munkájának volt az „eredménye”. Ezt követően karrierje újabb lendületet kapott: 1957. június 29-én az igazságügy-miniszter helyettesének nevezték ki. Az MSZMP Központi Bizottsága az 1958. április 25-i ülésen felmentette Domokos Józsefet a Legfelsőbb Bíróság elnöki székéből, és Jahner-Bakos Mihályt nevezte ki új . Jahnert feltehetően a forradalom leverésében, a statáriális bíráskodás megszervezésében játszott szerepe és Nezvál helyetteseként végzett munkája miatt nevezték ki.

Jahner-Bakos a korabeli politikai elvárásoknak megfelelően levezényelte az ’56 utáni statáriális bíráskodást. Az ő legfelsőbb bírósági elnöki időszakára estek a legnagyobb 1956 utáni perek és a legsúlyosabb ítéletek, így többek között a Nagy Imre és társai elleni per. Ugyancsak az ő elnöksége alatt tárgyalták az ún. „második MAORT-pert”, azaz a

. Jahner-Bakos legfelsőbb bírósági elnöki működését a korabeli pártfórumokon hozott határozatok, intézkedések, azok igazságügy-minisztériumi legyűrűzései, intenciói jellemezték. Egyetlen karakteres intézkedést sem találtam elnöki működése alatt, mely akár a szervezetre, akár annak működésére érdemi befolyással lett volna.

Az 1960-as évek elején bekövetkezett konszolidáció jegyében az 1956-os forradalom utáni megtorlásban részt vett igazságügyi apparátus felelőssége is napirendre került. Így az MSZMP Központi Bizottsága 1961. november 1-jén Biszku Béla vezetésével felállított egy bizottságot, hogy megvizsgálja az igazságügyi apparátusnak a személyi kultusz idején lefolytatott perekben való felelősségét. A bizottság 1962. június 15-én elküldte a Politikai Bizottságnak azon személyek névjegyzékét, akiknek a felelősségét vizsgálni kívánták a Politikai

. Köztük volt a Legfelsőbb Bíróság több tagja és maga Jahner-Bakos Mihály is. Ezt követően a Politikai Bizottság az 1963. február 28-án tartott zárt ülésén a Legfelsőbb Bíróság új elnökének Jahner-Bakos Mihály helyett dr. Szalay Józsefet, az igazságügy-miniszter első helyettesét . Ami Jahner-Bakos további életútját illeti, az elnöki székből való eltávolítása után egészen 1994. június 5-én bekövetkezett haláláig az 1958-ban Apró Antalnak is kiutalt villa fölszinti részében élt háborítatlanul. Máig élő, talán részigazságot is hordózó legenda, hogy a nagy ítéletek előtt egyeztethetett a 20. századi Magyarország egyik leghírhedtebb hatalomtechnikusával, a vele kertszomszédságban élő Kádár Jánossal is.

 

Szalay József

Szalay József 1908. december 14-én született Újpesten. 1927 és 1929 között magántisztviselő a Warhsdorf Pamutgyárban, ahol bérelszámoló, majd raktárkönyvelő, végül az üzemi iroda vezetője volt. 1929-től 1940-ig a Magyar Jelzálog és Hitelbankban dolgozott. Közben elvégezte a jogi egyetemet és 1937-ben jogtudori oklevelet szerzett. A banknál a jogügyi osztályon látott el jogi képviseletet, valamint titkári teendőket. Ekkor már ügyvédjelölt, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. 1940 és 1945 között az Athenaeum nyomdában dolgozott, előbb a bérelszámoló osztályt, majd a titkársági és személyzeti osztályt vezette. Katonai szolgálatot nem

,

Jogi pályája 1945-ben vette kezdetét. 1945. június 7-én nevezték ki a budapesti büntető törvényszékhez bírósági aljegyzőnek, és a Budapesti Népbírósághoz osztották be. 1946. szeptember 28-án a Budapesti Népügyészségre került népügyésznek. 1947. december 1-jén tette le az egységes bírói és ügyvédi vizsgát. Ezt követően népügyészként aktívan részt vett majdnem minden nagypolitikai koncepciós perben, amely a Rákosi-korszakot jellemezte. Ő volt a népügyész a 229 vádlottat felvonultató, dr. Héder János és dr. Donáth György vezette Magyar Közösség elleni perben, mely a Független Kisgazdapárt szétdarabolására irányult, és Kovács Béla elhurcolásához, Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatásához, valamint a kisgazdapárt hatalomból történő kiszorításához

. Első igazi „fellépése” 1948-ban volt, ekkor a gazdaságinak álcázott koncepciós perben, az úgynevezett Nitrokémia-perben képviselte a vádat. Ezt követően népügyészként a Földművelődésügyi Minisztérium elleni, úgynevezett FM-perben, valamint a dr. Perneczky Béla és társai elleni koncepciós eljárásban .

Szalayt 1948. augusztus 26-án nevezték ki a kalocsai államügyészséghez államügyésznek. Nem sokáig maradt ott, szeptember 1-jével áthelyezték a pestvidéki államügyészséghez. A következő évben, 1949. március 3-án már a gyulai államügyészség vezetésével bízták meg, melynek 1950. március 10-étől elnöke lett. Nem sokkal később, 1950. április 8-án kinevezték a szegedi államügyészség elnökének. 1952-től a Domonkos József vezette Legfőbb Államügyészségnél kezdett el dolgozni ügyészként. Innen 1953. augusztus 29-én áthelyezték a budapesti ügyészséghez, majd ugyanazon év szeptember 19-én a VI. kerületi ügyészségre kerületi ügyésznek. 1953. október 14-én kinevezték a Legfőbb Ügyészségre

.

A Magyar Dolgozók Pártja Adminisztratív Osztálya 1955. július 27-én tett javaslatot a Politikai Bizottságnak a Legfőbb Ügyész első helyettesi kinevezésére

. A felterjesztésben az életrajzi és szakmai adatokon kívül Keleti Ferenc osztályvezető feltárt egy olyan, addig ismeretlen momentumot is, amely hátráltatta Szalay szakmai előmenetelét. 1945. február 22-én ugyanis a szovjet állambiztonsági szervek az Athenaeumban dolgozó Szalayt és tíz másik vezetőjét letartóztatták. Azzal vádolták, hogy a nyomdai vállalat katonai parancsnokának besúgója volt, aki az ott dolgozó kommunistákról és azok tevékenységéről jelentett, s a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó Athenaeum személyzeti osztályának vezetőjeként kapcsolatban állt a katonai kémelhárítással. A jegyzőkönyv szerint Szalay baloldali mentalitású embernek vallotta magát, és mindenki mellette tanúskodott. Dr. Szörény Rezső, a vállalat igazgatója elmondta, hogy Szalayt baloldali, németellenes, fasisztaellenes beállítottságú embernek tartotta. A nyomozás végül semmi terhelőt nem talált rá nézve, így 18 napi fogva tartás után . (Lásd az 5., 6. számú dokumentumot!)

A főügyész-helyettesi felterjesztési javaslatban foglaltak szerint ennek az ügynek azonban nyoma maradt a személyi anyagában, ugyanis még azt megelőzően, 1955 nyarán a belügyi szervek újra kihallgatták az Athenaeum nyomda több munkatársát. Terhelő adatot azonban most sem mondott egyikük sem, mindannyian „demokratikus magatartású” embernek tartották Szalayt. Ennek kapcsán Keleti a felterjesztési javaslatban egyértelműen leírta, hogy „Szalay elvtárs a Legfőbb Ügyészség egyik legképzettebb dolgozója, akit azért nem lehetett előre vinni, mert az 1945-ös letartóztatásának körülményei nem voltak

." További hibájául rótta fel azt, miszerint „munkás származása ellenére magatartásán meglátszik, hogy a felszabadulás előtti években polgári környezetben ."

Véleményem szerint Szalay egész életében ezt az 1945-ös „hendikepjét” próbálta kompenzálni, mindent igényt teljesített, sőt túlteljesített. Nem meggyőződésből, hanem karrierje érdekében választott párttagságot. 1945-ben ugyanis először a független kisgazdapárt, majd a politikai helyzet változását követve 1947-től az MKP, majd az MDP tagja lett.

Feltehetően az 1945-ös letartóztatással magyarázható az is, hogy Gerő Ernő Rákosi Mátyáshoz ekkortájt írt levelében Szalay Józsefet csupán helyettesnek tartotta alkalmasnak. Valójában azonban 1955. augusztus 3-tól 1956. február 8-ig – a legfőbb ügyész első helyetteseként, dr. Non György legfőbb ügyész kinevezéséig – ő irányította az ügyészi

.

Szalay József 1956-ban tanúsított magatartásáról több adattal is rendelkezünk. A BRFK Politikai Nyomozó Osztálya által felvett, a Kristóf fedőnevű informátor munkadossziéjában található, 1958. szeptember 22-én kelt jelentés például Szalayra is utalt. Eszerint dr. Mohácsy László, a Pest Megyei Tanács VB Igazgatási osztályának jogtanácsosa elmondta: több ízben jelen volt, mikor Szalay 1956 novemberében, decemberében kritizálta a Kádár-kormányt. Véleménye szerint Szalay mindig is opportunista volt, akit egyedül a saját karrierje

. (Lásd a 7. számú dokumentumot!)

Szalay József jogi pályájának feltehetően legnagyobb horderejű tette a Nagy Imre és társai perében betöltött ügyészi szerepe volt. Maga a koncepciós per nem tartogat jogtörténeti kuriózumokat. Az ügyben a pártpolitika akaratát a politikai rendőrség, az ügyészség és a bíróság teljes mértékben kiszolgálta. Megtervezték az eljárást, kiválasztották a szereplőket, és a politikai elvárások alapján Rajnai Sándor, a Politikai Nyomozó Főosztály helyettes vezetője megírta a

. A Nagy Imre és társai elleni per előkészítő iratai között található egy 1958. január 22-én kelt, Rajnai által aláírt összefoglaló jelentés, mely felsorolta azon megbízható személyeket, akik biztosítani fogják a per úgymond zavartalan . A listán Szalay József, „a megfelelő ember” neve is szerepelt. A Legfőbb Ügyészség 1958. január 28-ra készítette el a vádiratot, amelyet január 31-én kézbesítették Nagy Imrének. A hatóságok a legelemibb formaságokra sem ügyeltek, ugyanis Radó Zoltán tanácsvezető bíró már akkor kitűzte a tárgyalás napját, amikor még a tanács sem volt felállítva. 1958. február 5-én Radó megnyitotta a tárgyalást. A szakbíró mellett négy népbíró foglalt helyet, a vádat Szalay József, a legfőbb ügyész első helyettese képviselte. A vád valójában nem a politikust, a hazafit, vagy a törvényt megsértő állampolgárt vette célba, hanem a kommunista párttag . A több hónapos tárgyalást követően 1958. június 13-án olvasta fel Szalay a kivonatos vádiratot, melyben a legsúlyosabb büntetést kérte Nagy Imrére, Gimes Miklósra, Maléter Pálra. Ezt többek között azzal indokolta, hogy a nemzet nem tud elfogadni olyan ítéletet, amely könyörületes . 1958. június 15-én az új tanácsvezető bíró, Vida Ferenc kihirdette az ítéletet. Az elsőrendű vádlottat, Nagy Imre miniszterelnököt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésében elkövetett bűntettben, valamint hazaárulás bűntettében bűnösnek találták és halálra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték. Nagy Imre nem kért kegyelmet: június 16-án hajnali 5 órakor kivégezték Maléter Pállal és Gimes Miklóssal .

Szalay volt a Bibó István, Göncz Árpád és Regéczy Nagy László ügyében 1958. július 17-én kelt vádindítvány előterjesztője

. A Nagy Imre-per mellett ez volt az egyik legjelentősebb politikai per az 1956-os forradalmat követő megtorlások sorában. A vádiratot a Legfelsőbb Bíróság a Népbíróságok Országos Tanácsához nyújtotta be, és gyorsított eljárást indítványozott. A vád a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és hazaárulás volt. Nem sokkal később Szalay neve feltűnik a Nagy Imre még szabadon maradt hívei elleni utolsó nagy megfélemlítési akcióban, a Mérei Ferenc és társai elleni ügy irataiban is, mint a legfőbb ügyész első .

Szalay József főügyész-helyettesi karrierje végén – vélhetően a politikai elvárások miatt is – már komoly konfliktusokat halmozott fel, leginkább Szénási Géza főügyésszel volt kifejezetten rossz viszonyban. Erről a viszonyról, valamint az ügyészségen uralkodó hangulatról tanúskodik a korábban már említett Kristóf fedőnevű informátor jelentése a BM II/5-e osztályának. A munkadossziéban található 1960. március 2-án kelt beszámoló szerint Hadady Tibor, a Legfőbb Ügyészség főosztályügyésze már Szalay biztos menesztését taglalta, ugyanis elmondása szerint Szénási és Szalay között a lehető legrosszabb a viszony, ami 1960 elejére különösen

. (Lásd a 8. számú dokumentumot!)

Szénási Géza legfőbb ügyész mellé végül Katona Zoltánt nevezték ki első helyettesnek, Szalay pedig az igazságügy-miniszter első helyettese, majd Jahner-Bakos Mihály után 1963-tól 1968-ig a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett.

Szalay József, a „megfelelő ember” tehát kivette részét abból a munkából, melynek időszakát a politikai elnyomás és a koncepciós perek sora fémjelezett. Népügyészi tevékenységét halálos ítéletek kísérték, a vád képviselőjeként halált kért Nagy Imrére. Összességében elmondható, hogy Szalay sokkal inkább volt karrierista, mint kommunista. Vida Ferenc, a Nagy Imre per bírája, a következőket nyilatkozta Szalay Józsefről 1989-ben Borenich Péter mikrofonja előtt: „Nekem kérem, nagyon rossz véleményem van Szalayról… Az egész működésében több volt a nem őszinte politikai szólam, mint a meggyőződés. Őneki sok mindent kellett megbánnia a Nagy Imre-peren kívül, amelyik miatt szégyellhetné magát. Ez az ember nem egy lelkiismeretes ember volt. Nem úgy gondolok rá, mint egy

." Szalay Józsefet a Legfelsőbb Bíróság elnöki tiszte alatt vele együtt dolgozó titkárságvezetője, későbbi elnök feszes, szürke hivatali embernek jellemezte, akinek nem igen voltak barátai, nem járt társaságba sem. Magányos vezető volt, bizalmatlan mindenkivel, az utódjával: a polgári életmódot igen csak kedvelő Szakács Ödönnel teljesen ellentétes személyiség. Talán csak egyetlen egy barátja volt, egy híres sztahanovista, aki rendszeresen bejárt hozzá . Szalay József nem sokáig élvezhette karrierje gyümölcseit, mivel elnöki időszakának lejártát követően nem sokkal, 1969-ben elhunyt.

 

A két jogi performer, Jahner-Bakos Mihály és Szalay József egy olyan történelmi időszakban vállaltak meghatározó, emblematikus szerepet, mely az 1956 utáni igazságügyi szervezet működtetőivé, a megtorlások főszereplőivé avatta őket. Jahner-Bakos Mihály esetében inkább a politikai meggyőződés, Szalay Józsefnél pedig a személyes karriervágy dominált. Személyiségük, attitűdjük mindkettőjüket alkalmassá tette a politikai elvárások végrehajtására.

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 25.

1919

Vavro Šrobár miniszter a magyar tanácsköztársaság kikiáltása miatt Szlovákia területén rendkívüli állapotot hirdet ki.

1942

Megkezdődik a szlovákiai zsidók deportálása a lengyelországi haláltáborokba (október 20-áig 58 000 zsidót deportálnak).

1942

Aretha Franklin tizenhatszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő

1947

Elton John angol zeneszerző, előadóművész

1948

Magyarországon államosítják a száznál több főt foglalkoztató üzemeket.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők