A lublói vár vendégkönyve

A terjedelmes vendégkönyv 1827 és 1882 között keletkezett bejegyzéseket tartalmaz, elsősorban magyar és latin nyelven. Ha figyelmesen átlapozzuk a könyvet, láthatjuk, hogy a nyelvek felsorolása e két nyelv említésével még nem érhet véget, hiszen gyakran találunk német, elvétve angol, francia, lengyel, valamint egyéb szláv nyelvű beírásokat is.

Ólubló (szlovákul: Stará L'ubona, latinul: Lublovia) 16 ezer lakost számláló kisváros Szlovákia északi részén, nem messze a magyarok által a mai napig kedvelt üdülőövezettől, a Magas-Tátrától. A település határában magasodik a Szepesség egyik dísze, a lublói vár, amelynek vendégkönyve megtalálható a Magyar Országos Levéltár mikrofilmgyűjteményében. A terjedelmes vendégkönyv 1827 és 1882 között keletkezett bejegyzéseket tartalmaz, elsősorban magyar és latin nyelven. Ha figyelmesen átlapozzuk a könyvet, láthatjuk, hogy a nyelvek felsorolása e két nyelv említésével még nem érhet véget, hiszen gyakran találunk német, elvétve angol, francia, lengyel, valamint egyéb szláv nyelvű beírásokat is. A különböző nyelvek használatából feltérképezhető, hogy mekkora lehetett a vár turisztikai vonzáskörzete. Járt itt látogató Gömör, Szatmár, Máramaros, Zemplén, Kassa megyéből, sőt egy alkalommal még az angliai Sheffieldből is. A bejegyzések hossza erősen változó, vannak, akik csak néhány sor erejéig ragadtak tollat, mások viszont terjedelmes versekre is vállalkoztak. Akad olyan is, aki csupán a nevét és a látogatás dátumát kívánta megörökíteni.

'How many names! What beautiful thoughts!
Where may be now all these visitors of this proud
castle? - Then came the arrival and then the parting.
There names written the page was turned over and
glued down for ever. A 'good bye', a 'god bless You',
and now and then a trembling 'Fare well' was uttered
and some went east, and some west - and some north
and some south! - They passed on there way, and 
we saw them no more! -'

„Mennyi név! Mily gyönyörű gondolatok!
Hol járhatnak most régi vendégei e büszke 
várnak? Megérkeztek, majd eltávoztak innen.
Nevük megjelent e könyv lapjain, és ott is marad
örökre már. „Viszontlátásra", vagy „Isten áldjon"
és néha egy reszkető kézzel írt „Istenhozzád",
aztán elmentek keletre, nyugatra - mások északra
vagy délre! - Folytatták útjukat, 
és mi nem látjuk őket viszont soha már!"

„Schön sei Ihr Leben wie der May;
Nichts störe
 


Keine Thräne trübe Ihre Augen.
Keine Sorge verzehre Ihre Herzen!
Alles was sie kann beglücken
Möge Ihnen der Himmel zuschicken!"

„Mint a május, legyen az élete szép;
Sose bántsa semmi...
Ne legyen ok, amiért sírhat,
Gond ne eméssze szívét!
Mindent, mi embert boldogíthat,
Küldjön el Önnek az ég!"

A várkönyv keletkezésének idején a vár a nemesi származású Raisz család, azon belül is Raisz György birtokában volt. A kassai és (lublóvári) Raisz család II. Mátyás királytól kapott címereslevelet 1609. október 12-én. A család egyik őse, Raisz János a törökök és Bocskai elleni hadjáratokban szerzett érdemeiért kapta a nemességet, feleségével, Ugróczi Borbálával együtt. A szépunoka, II. György táblabíróként, valamint a gróf Csáky család jogigazgatójaként tevékeny részt vállalt a Szepes megyei közéletben. Felhívta magára a figyelmet azzal is, hogy jelentős adakozást tett a megyében éhínséggel küszködők számára, és hozzájárult a franciák elleni hadjárat kiadásaihoz is. Érdemeiért a magyar királyi kancellária 1794-ben és 1815-ben elismerésben részesítette.

„Lubló várnak örökösét minden vendég szerette
Mert Királyát 's szent hazáját csata téren védette
Sebbel terhelyt agg honfinak reszketnek már tagjai
És nem képes kardal vágni ellenséget karjai.

Lublóvár Majus 24kén 1846"

Az erődítmény történetének egyes epizódjai latin nyelvű, kőbe vésett feliratokon is olvashatók a vár bejáratánál, valamint a templom melletti falban. Ezekre a vendégkönyv elején találhatunk utalást, ahová magát a latin szöveget is bemásolta egy ismeretlen kéz.

Ismert és ismeretlen látogatók egyaránt jellemezték a vár vendégkörét. Rendkívül sokféle tisztségviselő képviselteti magát, egy részük hivatalos szolgálat teljesítése közben kereste fel a várat, más részük pedig magánemberként látogatott el ide. Megfordult itt táblabíró, szolgabíró, a 16 szepességi város királyi igazgatója, Nógrád megye hadi főadószedője és az Abaúj megyei oklevéltárnok is.

„Báró Fischer Imre XVI Szepességi Városok Királyi Igaz- gatója; Lublói Vár alatt, .... Juniusban 1831dik Esztendőben"

„Andrássy Victor Császári Királyi Kapitány Sz. Jakab Haván 23kán"

„Ezen Lubló Várának jelenlegi Birtokosát, Tekintetes Raisz György Főbb
Bíró Urat, egész Úri Tsalágyával számos Évekig a Mindenható éltesse
szivébül kivánja Közép Gétzi Szekérry? Antal, Nógrád Vármegye
     Hadi Fö Adószedöje 4k October 1838ik Eszt."

A feudalizmus-kori Magyarország egyik országos jellegű összeírását 1828-ban rendelték el. Az adatokat nagy mennyiségben és viszonylag pontosan vették fel. Ezekből az összeírásokból képet alkothatunk az ország gazdasági állapotáról és rendi társadalmáról. Családfakutatók, helytörténészek számára különösen érdekesek ezek a források, hiszen az összeírások azon kevés számú forrástípus közé tartoznak, amelyek révén a nem nemesi származású lakosokról is hű kép rajzolódik ki.

A következő várkönyvi idézet 1829-ből származik, és az összeíró bizottság tagjainak vidám hangulatáról árulkodik. A tisztviselők a várban szálltak meg, ahol kitűnő vendéglátásban részesültek, melynek során a hangulatot a házigazda remek bora biztosította.

„Széplaki Bottka Péter Tekéntetes Szepes Vármegye
Palatinális Öszve=Irás alkalmával Lubló Kies Vidékére
által szálván, azon tájékon uralkodó Lubló Várának minden
részeit az Tekéntetes Országos Öszve-Iró Kiküldöttség többi érdemes
Tagjaival ezen felséges Vár Földes Urának jelenlétében meg szem-
lélvén, majd nem az bájolásig elragadtattam, különössen:
   Midön annak pintzéjében vigan kongván a' harang
   Azok által velem együtt elnyelettetett a' hang.
   Januari 22ik napján 1829. Esztendőben."

Jelentős számban tettek látogatást az erődítményben a korszak szellemi foglalkozású emberei, többek között járt itt főmérnök, szemorvos, telekkönyvvivő és katonatiszt. Már a XIX. század vége felé is jellemző volt, hogy iskolai osztályok, csoportok tanulmányi kirándulást tettek az ország történelmi helyszíneire. A vendégkönyvben számos gyerekkézzel íródott tanulói névsor tanúsítja ezt.

A várúr rokonsága rendszeresen vendégeskedett itt egy-egy családi esemény alkalmával. Bizonyos bejegyzések információt szolgáltatnak a Raisz család történetével kapcsolatban is, ilyen például a Raisz Szilárd és Ujházy Irma 1845-ben megtartott esküvőjére íródott terjedelmes költemény. Szilárd 1819-ben született és szintén hozzájárult a Raisz család nevének öregbítéséhez. Pályája kezdetén tiszti aljegyzőként szolgált a megyénél, de irodalmi téren is szert tett némi ismertségre, mint a Pesti Hírlap levelezője. 1848-ban megyei képviselőként a pesti nemzetgyűlésen a kormánypártot képviselte. Karrierje szépen ívelt felfelé a megyében, 1854-ben kinevezték főtörvényszéki tanácsosnak és az állandó fegyelmi bizottmány tagjának is. 1861-ben pedig Pesten a Királyi Tábla ülnökévé választották. Három gyermeke született: Mária, Aladár és Ernő. 1875-ös látogatásakor Aladár apósát, Csoók Bálintot is történelmi merengésre ihlette a vár.

A könyv olvasgatása során a beírásokat tartalmilag a következ? csoportokba sorolhatjuk: jókívánságok, bölcsességek, a vár szépségének dicsérete, a házigazda és családja éltetése prózában és versben egyaránt.

„Nyolcz évtől a szomszédba lenni, s a várat meg nem nézni - a látott és tapasztaltak után - nagy bün: 's mégis igaz!!

Sz. Mihály napján 1861.Hrisovszky János"

„Ez az egy vár az, a'hol a' ceremoniát ki nem álhatják. Lubló Aug. 11én 836

Máriássy Gábor"

„1838 Sz. András hó 3án

Csendes örömmel mászkáltam
   Lubló Vár hös ormait

Szent borzadásval csodáltam
  Hellyzetét 's vad szirtjait -
    Elfojtot Kebelem Emlény
    Itt - 's szümbe lengj - rebegi
    Béke! 's áldás! Szálly e Tájra
      'S e vár Földes Uraságra
        Tiszta szivböl ezt kiványa

Bobest Emanuel"

„Lubló Várának jó Uraságára
Örök áldást, tiszta szivbül kivánja

Benedekfalvay Vendel"

„Hol Magyar szíves elfogadást és vendégszeretetet ta-
lálsz, rosszul nem jársz. Sz. András hava 19én 1839

Rombauer Fridrik"

A vár látogatói közül többen is vállalkoztak a Himnusz vagy a Szózat idézésére, hazafias gondolatok kifejtésére. Nem ritkák a kevés művészeti értékkel bíró rögtönzött versecskék. Ilyen például Mattyasovszky Oszkár versikéje 1877-ből, melyhez Petőfi Sándor költeménye szolgáltatott alapot. A Mattyasovszky család a szomszédos Liptó vármegye egyik legrégibb családja, a vendégkönyv tanúsága szerint több családtag is felkereste a lublói várat.

„Nyári napnak alkonyulatánál
Megállék a kanyargó Poprádnál,
Onnan nézék fel Lubló nagy várára
Szíves s vendégszerető urának
Isten hozzádot intve utoljára."

Természetesen a szerelmi sóhajtások, jó tanácsok sem maradhattak ki a könyvből. Az alábbi versikét az 1876-os megyerendezés során megszűnt Zaránd 

 Ribiczey családból származó Ribiczey Vincze jegyezte fel, aki 1841-ben tiszti alügyészi posztot töltött be Szepes megyében.

„Pajtás ne híd senkinek
Kivált fejér személynek,
Még nem mondja Szeretem,

Két ujam is emelem.Ribiczey Vincze
Lublói Vár alatt Sz-Iván Hava 1n 1831"

Szepes megyében, ill. annak közelében három említésre méltó fürdőt is találunk: Lublófürdő, Rauschenbach 

 és a már lengyel területre eső Szcawnica, melyeket mind a magyar, mind a lengyel nemesség előszeretettel látogatott szénsavas és vasas természeti gyógyvízforrásaik miatt. A következő bejegyzés 1869-ből erre a fürdőéletre hívja fel a figyelmet:

„A' Lublói, Szcawnici, Rauschenbachi fürdők megtekin-
tése után a régiség és nevezetsességéről híres Lublói 
várat 1869 év Augusztus hó 26án megnézte

Ardényi Amália"

Sokáig folytathatnánk még a 171 oldalas várkönyv könnyed idézeteinek sorát, ehelyett azonban most térjünk át a vár történetének nem kevésbé érdekes rövid ismertetésére. A vár rövid leírása a Képes Ujság 1860. augusztus 12-én, vasárnap megjelent számában is olvasható. A cikk szövegét a vár vendégkönyvébe is bemásolták.

711 méter magasságban egy mészkőszirt tetején magasodik a Szepesség egyik érdekessége, a lublói vár. A vár első írásos említése 1311-ből származik, bár valószínűleg a XIII. sz. utolsó évtizedében építették legősibb magját több környező várral egyetemben határvédelem és a kereskedelmi útvonalak biztosítása céljából. Eredetileg királyi vár volt, de az Árpád-ház kihalása után ezt a területet is megkaparintotta az Aba nembeli Amadé báró, nádorispán. Az ő fiaitól foglalta vissza Anjou Károly Róbert serege, a sorsdöntő rozgonyi csata előtti időszakban. 1323 és 1342 között Drugeth Fülöp nádor honorbirtokát képezte, vagyis amíg tartott a nagyúr királyi szolgálata, addig élvezhette a váruradalomhoz tartozó jobbágyfalvak jövedelmeit.

1395-ben Luxemburgi Zsigmond király, hogy növelje híveinek a táborát, Horváti Miklósbárónak adományozta, aki új szerzeménye után felvette a „Lublói" előnevet. A báró 1403-ban csatlakozott a trónkövetelő Nápolyi Lászlóhoz, ezért elkobozták tőle a várbirtokot.

1412-ben a vár szolgáltatta a színhelyet Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár, valamint II. Ulászló lengyel király tárgyalásaihoz. Még ugyanebben az évben a vár mai szemmel nézve különleges státuszba került. Zsigmond király novemberben hadat indított Velence ellen a dalmát városok visszaszerzéséért, és a háborús költségek előteremtéséhez a zálogosítás jól bevált módszeréhez folyamodott: 13 szepességi várossal egyetemben 37 000 cseh ezüst garasért 'régi jogaik megtartása mellett' elzálogosította a lublói várat és környező falvait sógorának, a lengyel királynak, amíg a magyar király azt kéthavi felmondás után arany vagy ezüstpénzen vissza nem váltja. A szerződést ugyan átmenetinek szánták, mégis 360 évig érvényben maradt. Noha a vár magyar tulajdonban állt, 1412-től a lengyel király kormányozta sztarosztái (helytartói) segítségével, akik kezdetben királyi emberek, majd később jelentős magánvagyonnal rendelkező főnemesek voltak. Megbízatásuk ideje alatt a lublói várban laktak, majd hivatali idejük végeztével át kellett adniuk azt az utódjuknak. Az itt lakó főnemesek építkezései nyomán alakult ki a napjainkra látható arculata Lubló várának.

Bár jelentősebb hadi események nem érintették, azért a XVI. században kiépültek az akkori idők hadviselésének megfelelő védőművek, az ágyúk elhelyezésére alkalmas bástyák. 1553-ban súlyos tűzvész pusztított a vár területén, melynek során a várnagy Balli Német István is életét vesztette. A vár felújítását a tűzvész után Boner János helytartó alatt II. Zsigmond Ágost lengyel uralkodó rendelte el, ekkor épült a reneszánsz stílusú palota is.

1593-tól az elzálogosított szepesi területek a lengyel Sebastian Lubomirski gróf tulajdonába kerültek át. Ez a lengyel főúri família a továbbiakban évszázadokig uralta a várat, és a neki adózó mezővárosok és jobbágyfalvak sorát. A vár harangja máig őrzi Teodor Lubomirskinevét. 1655 és 1661 között a korabeli források tanúsága szerint Juraj Sebastian Lubomirskia lublói várban őriztette a lengyel koronát, amit a svédek támadó hadjárata elől menekítettek ide. 1683 végén a Bécs városát ostromló török sereg felett aratott hatalmas győzelem utánSobieski János lengyel király serege a Felvidéken át vonult vissza hazájába. Az uralkodó Lublón töltötte a karácsonyt.

A lengyel korona rejtegetése mellett a vár azzal szerzett még hírnevet, hogy 1768-ban itt tartották fogva a később Madagaszkáron királlyá lett Benyovszky Móricot. Erre az eseményre is találunk utalást a várkönyvben:

„A Lublói vár romjain

E' büszke vár omladékinál
    Nemde érzekülve állsz?
Vajh, mert Benyovszky rab-lakánál
    Önkény nyomásra találsz!

Desewffy Gyulay Móricz
Nyárutó 4én 840"

1772-ig volt Lublóvár az elzálogosított magyar részek kormányzóságának székhelye, a területek csak ekkor kerültek vissza a magyar koronához. Mária Terézia parancsára, kihasználva a lengyelországi anarchiát, a Habsburg csapatok visszafoglalták a zálogban lévő 16 szepesi várost. Ezzel befejeződött a 360 évig tartó lengyel uralom az elzálogosított területeken.

A vár 1819-ben vásárlás útján került a Raisz család birtokába. Raisz György sírköve ma is megtalálható a várudvarban a következő sírfelirattal: „Itt nyugszik e régi váromladék ura, lublóvári Raisz György és élete párja. Szent béke lebegjen hamvaik felett". Lubló vár környéke és a lakosok lelkében élő kísértethistória, mely szerint egy fejét a hóna alatt vivő lovas járja a vidéket éjszakánként, Mikszáth Kálmán érdeklődését is felkeltette; „Kísértet Lublón" című szépirodalmi művében emlékezik meg a várost övező legendáról.

Raiszék Zamoyski András lengyel grófnak és feleségének adták tovább az erődítményt, mely akkor már csak részben volt lakható állapotban. A vár Zamoyski tulajdonban töltött korszakáról kiállítás tekinthető meg az egyik bástya legfelső szintjén.

Bár a középkori erősség már nem számított katonai objektumnak, de védműveit jó karban tartották, falait helyőrség vigyázta. Az utolsó időszak, amikor katonaságot láttak az öreg várfalak, 1944-ben volt, amikor a megszálló német csapatok az elfogott lengyel partizánokat az erődítményben végezték ki, majd holttestüket a felsővár 150 méter mély kútjába dobták.
1945-ben a várat államosították, restaurálása és régészeti feltárása az elmúlt években befejeződött.

A cikkben szereplő idézetek hű átiratai a vendégkönyvben szereplő bejegyzéseknek. A kor hangulatát idézik a ma már furcsának tűnő, változatos helyesírási szokások.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár Mikrofilmtára, Szlovákia, Lublói Vármúzeum, A lublói vár vendégkönyve Mikrofilmszám: 14287/4

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők