Az Országos Levéltár kutatótermének első freskója

1915. december 4-én a belügyminiszter szerződést kötött Révész Imre festőművésszel, hogy az új Országos Levéltár kutatótermébe történelmi tárgyú festményt készítsen. A kép elkészült, de – az épületdíszítés koncepcióváltása miatt – soha nem került a levéltárba. Az alkotás napjainkban már ismeretlen helyen lappang, és a nagyközönség nem is tudja, hogyan nézett ki a festmény.

A levéltári kutatóterem első díszítése

Az 1756-ban létrehozott Archivum Regni alapjain, de tulajdonképpen új intézményként 1874-ben jött létre az Országos Levéltár. A történettudományi forrásőrzőhely a belügyi tárca épületének számos - idővel egyre több - helyiségében működött. Az elhelyezési körülmények elégtelen volta miatt szinte a kezdetektől arra törekedtek az intézmény vezetői, hogy a levéltári dolgozók és a kutatók új, önálló épületben, a mindennapi szakmai tevékenység számára méltó környezetben végezhessék munkájukat.

A szakmai és a politikai akarat végül 1911-ben találkozott végleg össze, ekkor a Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök által vezetett kormány úgy döntött, hogy a levéltár új épületét kiemelt középítkezésként valósítják meg. A terveket Pecz Samu műépítész készítette, haláláig ő vezette a kivitelezést is, munkatársa, majd utóda Nagy Károly műépítész volt. A munkálatokat 1913 tavaszán kezdték meg, és 1916. május elsején fejezték volna be, a háborús viszonyok miatt az épület végül csak 1918-ra készült el, berendezése és elegáns díszítése pedig csak 1929-re vált teljessé.

A levéltár új épületének építéstörténetét a levéltár munkatársai (pl. Dőry Ferenc, Borsa Iván) foglalták össze, a kutatóterem eredeti díszítéséről azonban csak Patakiné Kósa Éva tett említést. A tervezéskori szándékok szerint csak a kutatóterem két főfalára került volna egy-egy alkotás, ezek egyikét Révész Imre művész festette volna meg. A kép ugyan elkészült, de azt a művész a Képzőművészeti Főiskola könyvtárában helyezte letétbe 

. A jogutód Képzőművészeti Egyetemen azonban sem a képről, sem a letéti eljárásról nem rendelkeznek semmiféle adattal, így az épülettörténetnek ez a fejezete megíratlan maradt.

Az ez ideig egyetlen ismert kép az épülő levéltárról
(Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest-képarchívum)

 

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A pártállami diktatúrák közös jellemzője, hogy az egész társadalmat uralni próbálják, és a politika, illetve a gazdaság mellett a szellemi-kulturális életet is a saját szolgálatukba állítják. A diktatúrák esztétikai értékítéletek meghozatalára is feljogosítva érzik magukat: önkényesen, pillanatnyi politikai érdekeikkel összhangban meghatározzák, hogy mi az „értékes” és mi az „értéktelen” tudományos-művészeti alkotás, majd ennek függvényében döntenek a támogatásáról vagy a tiltásáról.

Magyarország sem volt kivétel ez alól. A Kádár-korszak több mint három évtizede alatt a művelődéspolitikát szinte mindvégig az ún. „három T” (támogatás‒tűrés‒tiltás) elve határozta meg. A kultúra egészéhez hasonlóan, a „könnyűzenei” élet is pártállami ellenőrzés alatt állt, amelynek szigora ugyanakkor jelentősen változott az egymást követő időszakok során. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években a párt hadállásainak erősítése volt a legfőbb feladat, ami a kultúra terén elsősorban a szocialista realizmus minden áron való érvényesítését jelentette. Később, a konszolidáció idején, a szorítás némileg enyhült, az új gazdasági mechanizmus éveiben (1968‒1972) pedig az MSZMP tovább liberalizálta a szellemi életet is. A könnyűzenei műfaj képviselőinek azonban még így is számos politikai, ideológiai és adminisztratív akadállyal kellett szembesülniük, habár a Csatári Bence megfogalmazása szerint „slendrián diktatúra” körülményei között a rendszer sok esetben kijátszhatónak bizonyult. Ezt követően ismét szigorodtak a feltételek, hogy aztán a ’80-as évek a viszonylagos enyhülés jegyében teljenek. A könnyűzene azonban a hatalom számára még akkor is a giccset jelentette, és ennek megfelelően „alantas ízlésű tömegterméknek” minősítette azt.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája: „Kultúrpolitika, könnyűzene, ifjúsági szubkultúrák a Kádár-korszakban”. Négy dokumentumközlés egymástól eltérő szempontok alapján vizsgálja a kérdést. Szó lesz ezenkívül az MKP és az SZDP 1948-as Komárom-Esztergom vármegyei egyesítéséről, valamint a Nagy Imre és társai elleni per iratainak feldolgozásáról és digitalizálásáról is. Az utóbbi írás aktualitását a per 60. évfordulója adja, valamint az, hogy a Fortepan nemrég tette közkinccsé a per során rögzített filmfelvételből kifotózott 111, addig soha nem látott új felvételt.

 

Budapest, 2018. augusztus 24.

A szerkesztők