Egy kommunista parancsnok a magyar határról

Vági Lajos alezredes visszaemlékezése

„Élelmezés: még a legszükségesebb kalóriamennyiség is alig-alig van meg. Ezen úgy segítenek, hogy a falvakban a Földosztó Bizottságok juttatnak az őrsöknek néhány holdat, és kezdetét veszi a „határőr belterjes gazdálkodás”. Ez viszont a szolgálat rovására megy, mert az állomány egy része disznót őriz, vagy kukoricát kapál. Az őrsparancsnok ügyességén múlik, hogy tudja a vételezésnél cserére kapott egy vagy két mázsa sót élelmezésre váltani.

Bevezetés

visszaemlékezése a II. világháború magyarországi befejezése utáni zavaros időszakról ad egyfajta, szubjektív képet a határőrség 1946. évi létrehozásáig. A memoár segíthet árnyalni a korról alkotott képet. Az irat nem tartalmaz keltezést, feltehetően a hatvanas évek elején keletkezett.

Vági, mint a nácizmus üldözöttje megjárta a Bergen-belseni haláltábort, tagja volt a partizánszövetségnek is, így érthető a szövegből kitűnő kommunista elkötelezettsége. A dokumentum megértéséhez nélkülözhetetlen néhány köztörténeti adalék ismerete. A fegyverszüneti szerződés 1945. január 20-ai moszkvai aláírását követően kerülhetett sor a magyar honvédség és ezen belül a határ őrzését ellátó alakulatok újjászervezésére. A határok őrzése az állam létét szimbolizálta. A nyitott határok veszélyeztették az ország politikai, gazdasági, közbiztonsági érdekeit.

A fegyverszüneti egyezményben Magyarország vállalta, hogy aktívan részt vesz a Németország elleni háborúban, és fegyveres erőit e célból a szövetséges (szovjet) főparancsnokság rendelkezésére bocsátja. Az egyezmény értelmében Magyarország kötelezte magát, hogy „Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia általa megszállt területéről” visszavonja a magyar csapatokat és hivatalnokokat



A határőrség megszervezését a Honvédelmi Minisztérium [popup title="1945. február 23-án kiadott rendelete szabályozta." format="Default click" activate="click" close text="A béketábor magyar hadserege. Szerk. EHRENBERGER RÓBERT. Bp., 2001. (Iratok az I. fejezethez, 5. dokumentum – Vörös János honvédelmi miniszter rendelete a határportyázó alakulatok felállításáról, szervezeti tagozódásáról.) – „A honvéd határőrség határszolgálatot ellátó járőreinek szakaszköteléke a „határőrs”, alosztály köteléke a „határportyázó század”. Általában 1–1 határportyázó század hatáskörletét 1–1 v[ár]m[egye] képezi. 50 km-nél nagyobb határkiterjedés esetén 1 vm.-ben két határportyázó sz[áza]d p[arancsnok]ság áll föl. A határ hosszúságától függ a határportyázó szd. határőrseinek száma. A határportyázó századok a területilletékes kieg[észítő] pság útján vannak a megfelelő kerületi pk-nak alárendelve.”"] Az intézkedés értelmében egy század működési területe egy vármegye határának hossza. Ha ez 50 km-nél nagyobb „határkiterjedés” volt, akkor két századot kellett szervezni. A századok felállítását közvetlenül a kiegészítő parancsnokságoknak kellett elvégezniük.

A Honvédelmi Minisztériumban az Elnökség hatáskörébe tartoztak a Határőrséggel kapcsolatos ügyek. A felelős parancsnok vitéz Benkő Sándor ezredes volt.

A határőrség megszervezéséről szóló rendeletet a HM szervezési osztálya a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot (SZEB) irányító szovjet parancsnoksággal „konzultálva” készítette elő. Figyelembe vették a jövő szempontjából a határőrizettel szemben támasztható követelményeket, a még folyó háborút, mint befolyásoló tényezőt, a régi magyar határőrizeti rendszert; a létszám és struktúra kialakításánál a határok hosszát, a terepviszonyokat. A várható határforgalmat és a határsértők számát még becsülni sem lehetett, mivel egészen más bel- és külpolitikai feltételek között kellett tevékenykednie az új magyar határőrségnek.

A régi magyar határőrizeti rendszert csak részben lehetett figyelembe venni. Az államhatár változásai miatt, továbbá, mert a hadműveletek során a régi határőrizeti és hadműveleti szervek felbomlottak, az épületek, műszaki berendezések nagy része odaveszett. Lényegében az alapokról indulva kellett az új határőrizeti szervezetet



Az államhatár ellenőrzését több határszakaszon a rendeletet megelőzően a helyi hatalom vezetői és a polgári hatóságok ideiglenes határőrizeti alakulatokat hoztak létre. Ezek később megszűntek, vagy beolvadtak a határvadász alegységekbe.

1945. március 17-én a Honvédelmi Minisztérium elrendelte a toborzottak behívását. Egyidejűleg úgy rendelkezett, hogy a határőrség csapatai egy kategóriába esnek a frontra induló hadosztályokkal a beosztott állomány életkori megoszlása tekintetében.

Az országot katonai szempontból ténylegesen irányító SZEB figyelemmel kísérte a határőrség fejlődését, és folyamatosan igényelte a HM tájékoztatását a határőrizet helyzetéről. Ezt bizonyítja Vörös János honvédelmi miniszter 1945. április 27-ei jelentése a határőrség szervezeti módosításáról, amiből kitűnik, hogy 150 őrsöt és 27 portyázó-századot kívántak szervezni az ország határőrizetére.

Kolesznyikov ezredes a SZEB nevében 1945. május 14-én újra tárgyalta a határőrség tevékenységét és a szervezeti változások végrehajtását, jóváhagyta a határőrség addigi tevékenységét és közölte, hogy a SZEB a határőrség számára 5000 fős létszámot engedélyez.

A határőrség felállítása három ütemben történt meg:
1. ütem, 1945. február–április: a miskolci 7. kerület, a debreceni 6. kerület és a szegedi 5. kerület területén jöttek létre határőrizeti alegységek.
2. ütem, 1945. március–május: a budapesti 1. és a pécsi 4. kerületnél alakultak meg a portyázó századok és őrsök. A dunántúli német ellentámadás miatt ennél a két kerületnél megszakadt a szervezés és csak később folytatódott.
3. ütem, 1945. május–június: ekkor került sor a nyugati határ lezárására, a határőrizet megszervezésére a székesfehérvári 2. és a szombathelyi 3. kerületnél 1945 nyarán megtörtént az osztrákf–magyar határ lezárása 4 portyázó századdal, 29 őrssel. A Hajmáskéren állomásozó 5. hadosztály állományából szervezték meg a soproni, szombathelyi, szentgotthárdi és lenti portyázó századot, amelyek június második felében kezdték meg működésüket.

Az 1945. év második felében érvényben lévő hadrend szerint a határőrség létszáma 5024 fő volt. A határőrizetet befolyásoló kül- és belpolitikai tényezők egyre inkább éreztették, hogy a határőrség egységei meglévő létszámukkal nehezen tudnak eleget tenni az egyre nehezebbé és bonyolultabbá váló feladataiknak.

1945–1946-ban, a német hadsereg és szövetségeseik szétvert csapatmaradványaiból létrejött fegyveres csoportok a határ mentén jelentős erőket kötöttek le. Ezek az általában 5-10 fős bandák elsősorban olyan katonákat tömörítettek, akik tartottak a megszálló hatalmak felelősségre vonásától. Lehetőleg kerülték a nyílt összecsapást a határőrséggel és a szovjet területbiztosító egységekkel, de létük zavarta a közbiztonságot, ezért felszámolásuk szükséges volt. A nagyobb felfegyverzett csoportok komolyabb veszélyt jelentettek, felszámolásuk 1945. második felétől gyorsult fel. A jelentések több száz, sőt ezerfős csoportokról tesznek említést. Fegyverzetükben a sorozatlövő fegyvereken túl gyakran nehéz fegyverek is voltak.

Több száz fős fegyveres csoportok támadása esetén a 30–60 fős őrsök vagy a felmorzsolódást, vagy a passzív szemlélő szerepét választhatták, hiszen a megtámadott őrs nem kaphatott időben segítséget. A telefonösszeköttetés teljesen a postai vonalakra épült, de ezeket sem állították helyre mindenütt. A szomszédos őrs gyalog vagy szekéren tudott 1-2 raj erejű erősítést küldeni, ha a megtámadott őrs küldönce eljutott hozzájuk.

Az újonnan megalakított határőrség legfontosabb feladata a szabad átjárás megakadályozása volt a határon, valamint a csempészet felszámolása, amely oly mértéket öltött, hogy veszélyeztette az ország gazdasági életének normalizálását.

A rendelkezésre álló viszonylag csekély létszám csak arra volt elegendő, hogy a határt megfigyelje, és azt is csak napi 12–14 órás szolgálattal. Másrészt a határmegfigyelés mélységi öve sem volt meg. A személyi állomány elenyésző hányada rendelkezett speciális határszolgálati kiképzéssel. A határvadászok folyamatosan harcban álltak a fegyveres határsértőkkel. Az őrsparancsnokok a veszélyeztetett irányokban járőrcsoportokat alkalmaztak, vagy több járőrt halló és hatótávolságba egymástól, így támadás esetén a járőrök képesek voltak egymás támogatására.

E nehézségek mellett az anyagi, technikai ellátottság hiánya jelentette a legnagyobb problémát. Elhelyezési gondok voltak, különösen a keleti, délkeleti és déli határok mentén. Általános jelenség volt a fegyverzet, a ruházat és a lakhatáshoz szükséges egyéb felszerelések hiánya. Nem volt jobb a helyzet az élelemellátás terén sem, amin úgy próbáltak segíteni, hogy az őrsök a földosztó bizottságoktól néhány hold földet igényeltek, és azon próbáltak gazdálkodni. Ez viszont a szolgálat rovására ment. A HM nem biztosította az őrsök pénzbeli ellátását sem. Az őrsparancsnok a cserealapként kapott sóval volt kénytelen kereskedni. A határszolgálat ellátásához szükséges technikai eszközellátottság is hiányos volt.

A SZEB helyi kirendeltségei, a szovjet csapatok segítséget nyújtottak a határőrség megszervezésében, a teljes kiépítéséig részt is vettek a határ biztosításában, ami persze ellenőrzést is jelentett a megbízhatatlannak tartott magyar csapatok felett.

1946 márciusában a SZEB elrendelte a magyar hadsereg létszámának csökkentését 25 0000 főre. A kormány az ország gazdasági helyzetéből kiindulva még kevesebbet, A határvadász alakulatok átszervezéséről szóló HM Eln.kat.pol. 102.000/1946. intézkedéssel a határportyázó századokat kivonták a kerületi parancsnokságok alárendeltségéből, és az újonnan megszervezett A rendelkezésre álló fegyverzeti felszerelés és a személyi állomány válogatott része a Határőrséghez került. Ezzel a határőrség egyértelműen kommunista vezetés alá került, amit szükség esetén fel lehetett használni egy „reakciós zendülés” vagy katonai ellenállás letörésére is.

A Határőrség parancsnoka Pálffy György ezredes lett, aki emellett a katonapolitikai osztályvezetői tisztségét is megtartotta. A határőrség vezérkari főnökévé Németh Dezső alezredest, a nevelési osztály vezetőjévé Loránt Imre századost nevezték ki. A határőrség parancsnoka közvetlenül a honvédelmi miniszter alárendeltségébe tartozott, A korábban a kerületi parancsnokságok alárendeltségében felállított 27 határportyázó-századból és az új erőkből 14 határvadász-zászlóalj 50 század és 250 őrs tagozódású szervezet jött létre, valamint egy vasútbiztosító ezred, később zászlóalj. Ezzel a határőrség létszámát 10 000 főre emelték.

A Minisztertanács 4.353/194 számú rendeletével 1950. január 1-jei hatállyal a Határőrséget a frissen megalakult és neki közvetlenül alárendelt Államvédelmi Hatóság szervezetébe sorolta.
A határőrség élete a magyar rendvédelmi és katonai hagyományoktól eltérően az államvédelmi szervek kötelékében folytatódott. A hatalom korifeusai e téren is a szovjet példát, vagyis a szovjet határőrizeti és rendvédelmi szervezetet másolták.

 

Ezen a napon történt június 23.

1915

I. világháború: Az első isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg támadásával szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen védekezik.

1940

Hitler látogatást tesz a német csapatok által megszállt Párizsban.

1941

Szlovákia csatlakozik a Szovjetunió elleni hadjárathoz.

1961

Életbe lép a nemzetközi Antarktisz-egyezmény, amely kiköti a kontinens semlegességét.

1983

II. János Pál pápa első külföldi látogatása során Varsóban tárgyal Lengyelország államfőjével, Jaruzelski tábornokkal, és Zakopanéban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük.

Budapest, 2017. június 21.

A szerkesztők