Egy kommunista parancsnok a magyar határról

Vági Lajos alezredes visszaemlékezése

„Élelmezés: még a legszükségesebb kalóriamennyiség is alig-alig van meg. Ezen úgy segítenek, hogy a falvakban a Földosztó Bizottságok juttatnak az őrsöknek néhány holdat, és kezdetét veszi a „határőr belterjes gazdálkodás”. Ez viszont a szolgálat rovására megy, mert az állomány egy része disznót őriz, vagy kukoricát kapál. Az őrsparancsnok ügyességén múlik, hogy tudja a vételezésnél cserére kapott egy vagy két mázsa sót élelmezésre váltani.

Forrás - Vági Lajos visszaemlékezése

A felszabadulástól az 1946 márciusi átszervezésig szolgálatot teljesítő Határőrség munkáját értékelhessük, csatolnunk kell még a következő, „Függeléket” is, mert anélkül e kor tanulmányozója nem kaphatna arról hű képet.

Ha a portyázó századok megalakulását, szervezését és szolgálat teljesítését megérthessük, először is közelebbről kell megnéznünk a ker[ületi] Parancsnokságokat.

Ezek megszervezését a H. M. a Horthy hadsereg 7 vegyesdandáros (később hadosztály, majd hadtest) szervezés parancsnoksági helyén rendelte el.

Erre szükség volt az elhelyezés miatt (megfelelő helyiségek), nem lett volna azonban szükség az ottmaradt, vagy oda vissza-szivárgott, fél, vagy egészen fasiszta tiszti karra.

Ezek nagy része (Tisztelet a kivételnek) a HM zömével együtt azon fáradozott, hogy az igazoló bizottságok elé kerülendő „bajtársait” mentse, az egyenruha „égisze” alatt különféle valuta és élelmiszerüzérkedést végezzen, főleg azonban azt a nagy pillanatot várta, hogy az adott esetben fegyveresen is támadja az addig elért eredmények alapján kibontakozó szabadabb létünket.

Ilyen ker. Pság.-tól nem lehetett kívánni, hogy törődjön a határok védelmével. Szervezetszerűen volt egy határügyi előadó, ennek tevékenysége kimerült abban, hogy a HM-ből a portyázó századok részére küldött postát, illetve a századtól a HM-be címzett jelentést továbbította.

A Kieg. Pságok a portyázó századokhoz elsősorban a fogságból hazatért katonákból akartak rábeszélés folytán toborozni, ugyanezt tették a nyugatról hazatért és ott jelentkezettekkel is, és csak végső esetben hívtak be lehetőleg katonaviselt fiatalokat. Ha valaki nem vonult be, sajnos az akkori zűrzavar csak nehezen lehetett megtalálni.

A bevonulók megtartották egyenruhájukat, akik leszereltek kötelesek voltak az egyenruhát leadni, (kivételt képezett az elöljáróság által adott igazolás, hogy az illető polgári ruhával nem rendelkezik).

A portyázó századok és őrsök, zömmel a „trianoni” határnak megfelelően a legcélszerűbben helyezkedtek el, nagyjából még napjainkban is itt vannak az őrseink.

Mivel azonban a két bécsi döntés következtében a határok kifelé előbbre kerültek, most pedig az 1937-es „szűkebb” területre kellett visszajönni, itt a régi határvadász laktanyák már nem voltak meg, vagy át voltak már alakítva. A régebbi csendőrlaktanyákba a demokratikus rendőrség költözött. Így a portyázók sokszor szükségmegoldású elhelyezésben voltak.

A parancsnoki kar és általában a tiszti és tiszthelyettesi állomány zömmel a régi ténylegesek közül került ki.

Meg kell mondanunk, hogy igen sok volt közöttük derék, demokratikusan gondolkodó tisztakezű ember, de legnagyobb részük azért maradt a katonai pályán, hogy egy kis határmenti zugban elbújva várja meg, míg elmegy a „vihar”.

Ruházat vegyes, még polgári ruhadarabok is akadnak, Sokan viselik a régi hadsereg „zöld piros” határvadász hajtókát.

Lábbeliek rosszak.

Fegyverzet terén teljes anarchia. Golyószóró, a 31 M puska, 95 M Mannlicher, 35 M Mauser, vagy német 98 M Mauser vegyesen.

Lőszer gyűjtött.

Szabályzatok a régiek. Határszolgálatos utasítás szintén a régi „Bullak”

Élelmezés: még a legszükségesebb kalóriamennyiség is alig-alig van meg.

Ezen úgy segítenek, hogy a falvakban a Földosztó Bizottságok juttatnak az őrsöknek néhány holdat, és kezdetét veszi a „határőr belterjes gazdálkodás”. Ez viszont a szolgálat rovására megy, mert az állomány egy része disznót őriz, vagy kukoricát kapál.

Az őrsparancsnok ügyességén múlik, hogy tudja a vételezésnél cserére kapott egy vagy két mázsa sót élelmezésre váltani.

Beszélnünk kell még a szellemről is.

Ez is többféle.

Vannak őrsök, ahol az őrs pk. nem is kommunista, de becsületesen gondolkodó, és végigélve a közelmúlt rémségeit, a fasizmust igazi arcában mutatja be a sorállománynak.

Vannak viszont őrsök, ahol a foglalkozásokra való ki és bevonulásoknál még mindig irredentista, soviniszta, revizionista nótákat énekelnek.

Ahol a helyi Pártszervezet ügyesen ténykedik, ott azonnal meglátszik annak munkája.

De nem alszik a reakció sem. A földosztást végigszenvedett földbirtokos és a többi deklasszált elemek, sőt igen gyakran még a klérus is sikerrel tevékenykedik.

A szolgálat végrehajtásban vannak súlyos hiányosságok, sőt még súlyosabb szolgálati vétségek is. Előfordul a hazaárulás is.

Ilyen viszonyok között a határ hézagmentes lezárásáról nem beszélhetünk.

Jellemző erre a nyugatról visszaszivárgott és a népbíróságok előtt felelősségre vont igen sok háborús bűnös, vallomása, kik majdnem kivétel nélkül a nem kellő módon őrzött határokon keresztül szöktek vissza.

Ezt a helyzetet változtatta meg egy csapással az 1946. márciusi újjászervezés, amely a fasizmustól éppen, hogy csak megszabadult Magyarország államhatárának őrzését új alapokra fekteti.
(Vági Lajos alez. sk.)


Jelzet: HL. HM. Elnökség iratai 1945. 29255. sz. Visszaemlékezések 1945–1948. Vági Lajos alezredes visszaemlékezése.

Ezen a napon történt augusztus 21.

1959

Eisenhower amerikai elnök rendelete értelmében Hawaii az USA 50. tagállamává válik.

1965

Samu, az előember csontjait megtalálják a vértesszőlősi ásatáson

1968

A 20-ról 21-re virradó éjjel megkezdődik a Varsói Szerződés csapatainak inváziója Csehszlovákia ellen Magyarország részvételével.

1968

A Varsói Szerződés csapatai leverik a „prágai tavaszt”. A demokratikus ellenzék teljesen feladta a rendszer megreformálhatóságának...Tovább

1982

Ifjúsági búcsút tartottak a Bács-Kiskun megyei Hajóson, ahol Paskai Lász-ló mutatott be szentmisét.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők