Embernek maradni

Erb Jenő munkaszolgálatos századparancsnok-helyettes a II. világháborúban

Egy volt munkaszolgálatos levele hajdani parancsnokának

„Én Önre – és meggyőződésem, hogy minden életben lévő volt bajtársam – szeretettel gondolok, és mindenkor mintaképül állítom Önt, mint aki abban a nehéz időben, amikor minket zsidókat a rendelkezések sújtottak, Ön mint századparancsnok helyettesünk (de gyakorlatilag századparancsnokunk volt) mindent megtett nehéz sorsunk enyhítésére, még a német megszállás után és a nyilas hatalomátvétel után is, amíg Ön velünk volt.”

Bevezető

Idén emlékezünk meg a magyar Holokauszt 70. évfordulójáról, melynek speciális fejezete volt a magyar zsidó férfiak katonai munkaszolgálata. A zsidó munkaszolgálatos századokhoz helyezett tartalékos tisztek között sokan voltak olyanok, akik brutálisan és kegyetlenül bántak a századuk állományába tartozókkal, emellett voltak a munkaszolgálatos tisztikarnak olyan passzív és erélytelen tagjai is, akik nem tettek semmit alárendeltjeik, a keresztény vezetőkeretek egyes antiszemita, szadista hajlamú, különféle frusztrációikat a zsidókon kiélő beosztott tiszthelyetteseinek, illetve legénységi állománycsoportba tartozó tagjainak megfékezésére. Számos olyan tisztességes tartalékos tiszt is volt azonban, aki ha már egy ilyen alakulathoz került, igyekezett emberségesen bánni a százada állományába tartozó zsidókkal, és igyekezett őket a különféle külső és belső atrocitásoktól

. Az alábbi, magántulajdonban lévő levél egy ilyen esetet példáz. A dokumentumot egy volt munkaszolgálatos írta 25 évvel a háború vége után egykori századparancsnok-helyettesének. A címzett - aki nemcsak tisztességes és becsületes, de nagyon szerény ember is volt - sosem mutatta meg ezt a levelet családjának, és leánya csak édesapja halála után, irathagyatékának rendezésekor bukkant a dokumentumra. Ezt követően, a II. világháborúra vonatkozó, maradandó értékű magániratokkal kapcsolatos gyűjtőmunkám során került a levél a látókörömbe Pécsett, 2011-ben.

A levél címzettje, Erb János Jenő 1907. április 25-én született Pécsett, Erb János kőműves és Schnell Mária gyermekeként, római katolikus

. Az újszülött fiúgyermek nem kapott második keresztnevet, csak Jánosként anyakönyvezték, de ő később mégis a Jenő keresztnevet használta (ahogy az gyakran előfordult anélkül, hogy annak használatát hivatalosan kérvényezte és azt engedélyezték volna, így az a születési anyakönyvébe sem került be - nevét ennek előrebocsátásával közlöm a továbbiakban Erb Jenőként).

Erb Jenő Budapesten, az Állami Felső Építő Ipariskolában érettségizett (az intézmény mai jogutódja a Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakközépiskola). Ezt követően, miután három évet építésvezetőként dolgozott egy építőmester mellett, építőmester vizsgát tett, és építési vállalkozóként dolgozott. Pécsett több, helyi jelentőségű épület is az ő keze munkáját dicséri, ilyen például a Mecsek-oldalban található

is.

Katonai pályafutását a korabeli források

nem könnyű bemutatni. Néhány, a családnál fennmaradt dokumentum és a Néphadseregben kiállított katonakönyve alapján azonban vázlatosan ez is megismerhető volt. Póttartalékosként vonult be a pécsi 8/I. gyalogzászlóaljhoz, ahol 1937. október 5-től 1937. december 18-ig kapott kiképzést. Ezt követően, 1939-ben is behívták zászlóaljához négy hónapra, ennek során fordult meg először Kárpátalján. Az 1939 márciusában, Kárpátalja elfoglalására mozgósított 11. önálló dandár alárendeltségében lévő zászlóaljával ugyanis elvonult Kárpátaljára, a Felső-Tisza völgyébe. A határsávban állomásozó és legelőször bevetett, illetve az előttük felvonuló gyorscsapatokat követő 8/I. zászlóalj már nem vett részt a közvetlen harcokban.

Erb Jenő hadapród őrmester 1944-ben Kárpátalján (a szerző gyűjteményéből)

1940-ben ismét behívták négy hónapra, minden valószínűség szerint a nyári kétszeri felriasztás során (ekkor a második bécsi döntést követően Romániától visszaszerzett partiumi és az Észak-erdélyi területekre harc nélkül vonult be a Honvédség).

A 1941 áprilisában a Jugoszlávia elleni hadműveletek idején mozgósították a 11. gyalogdandárt, amelynek alárendeltségébe tartozott többek között a 8/I. zászlóalj is. (A. zászlóalj biztosítófeladatokat látott el, részben a baranyai háromszögben). Erb Jenő hat hetet töltött katonaruhában. A következő évben szintén behívták egy rövidebb időtartamra, de hadműveleti területre ekkor sem került.

Erb Jenőt 1943. január második felében Kassára vezényelték a VIII. közérdekű munkaszolgálatos (kmsz.) zászlóaljhoz, póttartalékos zászlósi (tartalékos tiszti) tanfolyamra, mely áprilisig tartott. Rendfokozata ekkor karpaszományos tizedes volt. Ezt követően, még 1943 folyamán hadapród őrmesterré

(későbbi zászlósi kinevezéséről viszont nincs adat).

Ezt követően 1943 novemberétől 1944 októberéig a mohácsi IV. kmsz. zászlóaljban teljesített szolgálatot, annak 104/8. századában, munkaszolgálatos századparancsnok-helyettesként (valószínűleg megbízott századparancsnok is volt). Alakulatával kezdetben feltehetően Újvidéken állomásozott, majd Kárpátalján, illetve Galíciában zömében útépítő, útkarbantartó feladatokat hajtottak végre. A Kárpátokban építő feladattal alkalmazott munkaszolgálatos alakulatokról kevés információ maradt fenn, ez a helyzet a

is.

A 104/8. század sem sorolható az ismert munkaszolgálatos századok közé, Erb Jenő fennmaradt, töredékes jegyzetei és fotói alapján azonban nagyjából sikerült megállapítani azt, hogy a század a Felső-Tisza völgyében, illetve a Kárpátok gerincén túl, a Tatár (Jabloneci)-hágótól keletre dolgozott. Ennek során a század a következő településeken, illetve környékükön biztosan járt, részben dolgozott is: Vorohta, Verhovina, Krzyworownia, Krzywopole, Ardzeluza, Zabie Slupejka, Zabie Ilcia, Mikulicsin, Hoverla-gát, Láposmező (Luhi), Havasalja, Kőrösmező, Máramarossziget, Aknaszlatina.

Erb Jenő az 1944. októberi visszavonulás során történt egy igen súlyos - kis híján végzetes - balesetet szenvedett. 1944. október 19-én, Beregszásztól nyolc km-re egy magyar katonai teherautó a vezető gondatlansága miatt túl nagy sebességgel akart bevenni a síkos úton egy kanyart. Hirtelen fékezés közben a teherautó balra kifarolt, és elütötte az út szélén menetelő Erb Jenőt, akinek bal combja és bal alkarja is eltört. A súlyosan sérült hadapród őrmester a budapesti 506. számú hadikórházba került, ahonnan 1944. november 1-jén szülővárosába, a pécsi 524. számú hadikórházba helyezték át, itt érte a háború vége. A baleset következményeit élete végéig viselte, mert a nehezen gyógyuló, súlyos törések rosszul forrtak össze, csontvelőgyulladást is kapott, emiatt az 1945. szeptember 15-én Pécsett elvégzett orvosi felülvizsgálat 100%-os polgári kereső-, és munkaképesség csökkenést állapított meg nála (korábban kis híján amputálták a bal lábát). Később 50%-os hadirokkanttá nyilvánították, élete végéig sántított. A háború utáni civil életben sem szakadt el eredeti szakmájától, évtizedekig tevékenykedett építésügyi igazságügyi szakértőként. Erb Jenő 2002. február 20-án hunyt el Pécsett, ott is helyezték örök

.

Kutatásaim során a levél íróját is egyértelműen tudtam azonosítani. Az egykori munkaszolgálatos izraelita kereskedőcsaládban született Pécsett, 1907. szeptember 11-én. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol 1990. január 22-én hunyt el. Mivel közvetlen hozzátartozóit eddig nem találtam meg, és nem tudtam engedélyt kérni tőlük a levél - és a mellékelt boríték - közlésére, ezért a levelet anonimizált formában publikálom, a feladó neve és egykori pontos lakcíme nélkül.

A család visszaemlékezése szerint volt más egykori munkaszolgálatos is, aki 1956-os kanadai emigrációjáig Erb Jenővel belsőséges, baráti viszonyt ápolt. Ő bizonyára élőszóban köszönte meg Erb Jenőnek azt, hogy a legnehezebb időkben is emberséges volt zsidó honfitársaival.

A levél eredetije az Erb-család, másolata a szerző birtokában található. A szerző ezúton is köszöni Erb Gizellának az anyag összeállításához nyújtott segítségét, illetve a neki ajándékozott korabeli fényképeket.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 21.

1919

A Tanácsköztársaság kikiáltása Magyarországon.

1919

A két ifjúsági szervezet az IOSZ és a SZIOSZ „kommunista program alapján” egyesült. Az önkéntesség látszata ellenére, a baloldali ifjúság...Tovább

1950

Aláírják a New York-i Egyezményt a prostitúció betiltásáról (Magyarország 1955-ben csatlakozott az Egyezményhez).

1957

Megalakul (korabeli hivatalos kifejezéssel „zászlót bont”) a KISZ

1959

A Kínai Népköztársaság hadserege brutálisan leveri a tibeti népfelkelést.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők