Gertler Viktor filmterve az Állami Áruházról

„A film eszmei mondanivalója a szocialista kereskedelemnek a régi kapitalista kereskedelemtől való szöges eltérését mutatja be. Azt, hogy a mai kereskedelem célja a dolgozóknak legmesszebbmenő kielégítése minőség és mennyiség tekintetében egyaránt, szemben a kapitalista kereskedelem célkitűzéseivel, amely a dolgozók érdekeit figyelmen kívül hagyva, kizárólag a maga minél nagyobb hasznát nézte. Ezen belül rámutat a film államunk iparának erőteljességére és arra, hogy a dolgozók nyugodtan bízhatnak iparunk termelőképességében, és hogy a dolgozók szilárdan bíznak népi demokráciánkban."

Bevezető

Az ötvenes évek első felének magyar filmgyártását a hatalmat frissen megszerző kommunista politikai vezetés irányította. Az 1948-1949-es államosítást követően a filmipar minden területe - a sztálini szovjet mintának megfelelően - központosított rendszerben működött. Ebben az erősen ellenőrzött környezetben alakultak ki a korszak meghatározó filmtípusai - melyeket nem nevezhetünk a klasszikus értelemben vett műfajoknak - a termelési-film, a szabotázsfilm és az ideológiával áthatott történelmi film.

A kosztümös életrajzi filmekben a korszak álforradalmi szellemisége és a hősi múlt között húzott, erőltetett párhuzam áll a középpontban. A szabotázsfilmek a bűnügyi történetek elbeszélésmódját használják, központi elemük a régi rendszert szolgáló, vagy a nyugatról érkező „ellenség" leleplezése és megbuktatása. A termelési-film legfőbb feladata a termelési propaganda terjesztése, a munkaverseny-motívum hangsúlyozása, és a példaképteremtés többnyire könnyed stílusban előadva. A későbbiekben ezek az alaptípusok közelítettek egyre inkább műfaji filmekhez, melyekről ebben az időben még nem beszélhetünk, annak ellenére, hogy az 1953-ban elinduló lassú demokratizálódás hatása már a filmszakmában is kezdte éreztetni a hatását. Ebből a szempontból érdekes helyzetet jelez az 1952-ben forgatott és 1953. január 23-án bemutatott Állami Áruház c. film, mely korát megelőzve a propaganda mellett fontos szerepet szentelt az önfeledt szórakoztatásnak is. Részben ennek köszönhető példátlan sikere, 1957. december 31-ig összesen 4 millió 325 ezren látták a filmet - amit akkoriban csak a Civil a pályán tudott lekörözni 4 millió 766 ezres nézőszámával - a filmgyárat vidéki mozik százai zaklatták újabb és újabb kópiákért.

Az eredetileg színpadra íródott alkotást, Kerekes János operettjét, nagy sikerrel játszották a Fővárosi Operettszínházban, így jött az ötlet, filmet kell belőle készíteni. A forgatókönyvet Barabás Tibor, Darvas Szilárd, Gádor Béla - a korban ismert írók jegyezték, a dramaturg Halász Péter volt. A rendező Gertler Viktor az Ütközet békében és a Becsület és dicsőség című - esztétikailag erősen vitatható színvonalú - munkáival már igazolta feltétlen ideológia- és rendszerhűségét, ugyanakkor a szórakoztatás mestere is volt. A forgatókönyvön is változtatott, mert Révai Dezső, a Filmgyár igazgatója szerint a színdarab nem volt eléggé osztályharcos. A filmterv meg is felelt a korabeli elvárásoknak, de a végeredmény mégsem egy lecsupaszított termelési vígjáték lett. Talán azért sem, mert némiképp elterelte a figyelmet a napi valóságról. A forgatás éve 1952, a magyar gazdaság és társadalom legsötétebb időszakai közé tartozott: a lakosság legnagyobb része a szó legszorosabb értelmében éhezett, az áruhiány akuttá vált. Gertler Viktor filmterve a valójában a nem létező idilli boldogságot akarja bemutatni, de nála mégsem a direkt propaganda dominál. Mint filmtervében írja: „A film műfaja zenés vígjáték, amelyen végigvonul a derű és az optimizmus, amely boldog és szabad életünkből természetesen fakad. A film meséje, a környezet, amelyben játszódik, az egész téma, rendkívül alkalmas a zenének széles szerepeltetésére, ezért anélkül, hogy a zenés vígjáték műfaját megtörné, olyan helyeken, ahol a cselekményből fakadóan reális lehetőségek vannak a zene elhelyezésére, mindenütt bőven kívánok élni a zenei lehetőségekkel."


Miről szól végül is a film? 1952 nyarát írjuk, a néhány éve még magánkézben lévő áruházak már állami tulajdonban vannak. A város legszebb áruházába, a Diadal Állami Áruházba, ahol még a reakciós Dancs Frigyes az igazgató, több hónapos politikai továbbképzés után visszatér a jóképű, fiatal Kocsis Ferenc. Kocsis nem fogadja el az irodai állást, hanem eladó lesz a női konfekció osztályon. Észreveszi, hogy az áruház varrodája Dancs utasítására túl rövidre szabott zakókat és túl egyszerű női ruhákat gyárt. Ilonkával, aki a ruhákat tervezi, össze is vitatkoznak, de a két fiatal hamarosan szerelemre lobban egymás iránt.

Kocsis komoly összetűzésbe kerül Danccsal, aki ezért feljelenti őt a minisztériumban, Kocsist azonban megrovás helyett igazgatónak nevezik ki Dancs helyére. Új idők köszöntenek az áruházra, melyet egy váratlan fordulat zavar meg: az Amerika Hangja Rádió bemondja a rémhírt, hogy másnap bevonják az - akkor legnagyobb címletű - 100 Ft-os bankjegyeket, amelyek reggeltől nem érnek semmit. A rémhírnek felülő lakosság megrohanja az üzleteket. Dancs áruhiányra számítva feketézés céljából felvásárlást indít meg, ehhez rokonait és barátait is igénybe veszi.

Az áruházban elszabadul a pokol, a tömeg válogatás nélkül mindent összevásárol, a raktárkészlet gyors ütemben fogy. Mindent eladnak, még az évek óta a pincében porosodó árucikkeket is. Kocsis már majdnem bezáratja az áruházat, amikor az utolsó pillanatban érkező, áruval megrakott teherautók megmentik a helyzetet. A sok új áru láttán a felvásárlási láz pillanatok alatt véget ér, Dancs és az egész feketéző társaság pedig lebukik.

A délutáni rémálom alatt összeveszett Kocsis és Ilonka is kibékülnek, majd a tetőterasz szélén, lenézve a városra egy csókkal indulnak a boldog jövő felé.

Ebből a rövid összefoglalóból is kiderül, hogy a film nem szakít radikálisan a korábbi gyakorlattal, nincs arról szó, hogy valamiféle rendszerbírálatot fogalmazna meg, ugyanakkor újító nézőpontot használ. Gertler Viktor filmjében lényegében feje tetejére állítja a munkaverseny ábrázolását, az áruházban ugyanis nem a dolgozók versenyeznek, hanem a rémhíreknek bedőlő vásárlók, hiszen a termelési munkaversenyek sztahanovista hőseit nem lehetett kifigurázni, a „fogyasztásban-versenyzőket" viszont helyes volt gúny tárgyává tenni. A kortárs néző így felszabadultan és büntetlenül nevethetett a komikus helyzeteken, melyek azért végső soron a korszak jelszava, a „verseny" köré szövődtek.

A film nagy színészeket vonultat fel még a mellékszerepekben is, bár ez nem volt a rendezői elképzelés része, ám tény, hogy a film legnagyobb alakítását nem a főszereplő Gábor Miklós, hanem Glauziusz bácsi, azaz Feleki Kamill „hozta". Az Egy dunaparti csónakházban slágere mellett az ő Nem lesz szolga a kisunokám dala lett az év nagy zeneszáma.


A áruházi jelenetek az azóta lebontott Úttörő Áruházban és az Újpesti Áruházban készültek. A külső felvételeknél nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a háborús károk ne látszódjanak, azonban a lebombázott Erzsébet híd maradványai egy pillanatra így is felbukkannak.  

Az Állami Áruház megítélése változó, hiszen a propaganda és vígjáték határán mozog, egyesek számára az ideológia feltétlen követése sugárzik belőle, míg más vélemények szerint a születő bohózat előfutárának tekinthető, mely humorával már kilógott a korszak tucatfilmjei közül, és megágyazott a rendszerrel szemben tényleges kritikát megfogalmazó későbbi alkotásoknak. 

 

Kulcsszavak

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 18.

1906

Hollósi Frigyes evezős, úszó, edző, sportvezető (†1979)

1918

I. világháború: Nagyerejű német támadás Ukrajnában a oroszok ellen, a Breszt-Litovszki fegyverszünet lejárta után.

1930

Clyde Tombaugh a Lowell Obszervatóriumban azonosította a Naprendszer akkor 9. bolygóját a Plutot.

1932

A japánok által megszállt Mandzsúriában kikiáltják Mandzsukuo függetlenségét.

1932

Miloš Forman cseh-amerikai filmrendező

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők