De néma gyereknek anyja sem érti szavát!

Kövér Ibrahim György 10 éves Afrika terve

Az első magyar Afrika terv

„Az első Magyar Afrika terv többszörös afrikai és több ázsiai út eredményeként, harminc éves teoretikus tanulmányok alapján is azt a megoldást találta legigazságosabbnak, hogy Afrika birtokában körülbelül 20.000 négyzetkilométer mandátumterületeket számítva, Európa minden kis nemzete is részesüljön és így Magyarország is. Ezeket a mandátumokat az egyenlítő mentén létesítenék nem elsősorban gazdasági, inkább tudományos célzattal, hogy a föld észlelhető rendellenességeit klimatikus és egyéb tekintetben közvetlenül az egyenlítő vonalán építendő meteorológiai állomások figyeljék meg.”

Bevezetés 

Az 1947 nyarán életre keltett Országos Tervhivatal kétségkívül új és szokatlan színfoltja volt a korabeli Magyarország gazdasági, társadalmi életének. Az 1947. évi 17., törvénycikk rendelte el a tervgazdálkodást és a tervek kidolgozására és végrehajtásának ellenőrzésére Tervgazdasági Tanács, illetve Országos Tervhivatal felállítását. A tervek kidolgozásához, ellenőrzéséhez - különös tekintettel a háború utáni újjáépítésekre, később pedig a gazdasági szerkezet felülről történő átalakítására - már kezdettől fogva hozzátartozott a beruházások ellenőrzése, illetve beruházási hitelkérelmek elbírálása. Ez a pénzosztogató szerep gyakorlatilag az ország életének minden területére rálátást biztosított. Üzemektől kezdve bányákon, színházakon, (ekkor még) egyházi iskolákon át a különböző közintézményekig számosan fordultak beruházási hitelért a Tervhivatalhoz, amit az általában (a gazdaságpolitikai célok és a pénzösszeg függvényében, de persze nem mindig a kívánt mértékben) meg is ítélt.

Olykor-olykor magánszemélyektől is érkeztek kérvények, legtöbbször találmányok támogatását kérték, de volt, aki a hazai gazdaság fellendítésére, energiatermelésre dolgozott ki terveket. Ezen kérvényeket is elbírálták, a találmányok adott esetben támogatásban is részesültek, de a tervekre, felvetésekre is válaszoltak, ha pénzt nem is adtak.

Egy ilyen állampolgári kérést iktattak a Tervhivatalban 1948. október 5-én. A beadó, bizonyos Kövér György, írói nevén Kövér Ibrahim egy kevésbé ismert utazó, térképész, afrikai útjához szeretett volna pénz kérni. Az indok e ténynél is meglepőbb: mandátumterületeket javasol kijelölni az Egyenlítő mentén az európai országok részére tudományos célzattal (Föld rendellenességeit, éghajlatot tanulmányozandó), melyeket a Szaharán keresztül vasútvonalak kötnének össze a Földközi-tenger partvidékével. Szerinte a terv számos előnnyel járna: gazdasági előnyök, demokrácia terjedése, balkáni népek sovinisztikus villongásainak levezetése.

Magyarország is csak hasznot húzna belőle, hiszen "társadalmunkba bele kell dobni valami újszerűt, hogy ne legyen talajuk azoknak, akik készakarva letargikus hangulatot szeretnének kitenyészteni". Mert "minden országnak volt egy távol eső fiókországa", ha nem akar Magyarország lemaradni, akkor neki is erre az útra kell lépnie. Természetesen jogot is talál az Afrikai területszerzéshez: a francia Idegenlégióban számos magyar ontotta vérét Afrika földjén, sőt teszi most is, nem is beszélve az angol hadihajókon szolgálókról, "egyébként pedig Afrika olyan tartozéka Európának, hogy ahhoz emberileg, kereskedelmileg minden európai nemzetnek joga van." - zárja le gondolatmenetét Kövér György.

A saját tervezésű, az 1937-es párizsi világkiállításon díjat nyert térképével illusztrált terv túl sok kommentárt, vagy éppen túl keveset igényelne. Néhány sajátosságot azonban kiemelnénk. Kövér úgy értékeli a politikai helyzetet és a további kilátásokat, hogy Afrikában csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képvisel számottevő erőt - Franciaországról (az idegenlégió ellenére) megfeledkezik. A térképről kiderül a mandátumok elhelyezkedésének furcsasága: Belga Kongót nem érintené a felosztás, a Szovjetunió nem szerepel a mandátumterületet kapók között, viszont a Cionista Állam (Izrael) igen. A nemzeti elfogódottság is tükröződik, mint látható a magyar terület a kontinens alakja miatt kissé megnövelt méretű lenne.

A szerző igyekszik támogatókat is felsorakoztatni maga mögé. Vajon csak nekünk nyilvánvaló, hogy Germanus Gyulától a Külügyminisztériumig mindenütt diplomatikusan (és ki tudja hány helyen kevésbé diplomatikusan) kitértek a terv felvállalása elől?

Az Országos Tervhivatal ügyintézői is így tettek. Nem kellett megjegyzéseket fűzni a beadványhoz, mivel az nem volt beruházási jellegűnek tekinthető - így egyszerűen visszautasították.

A 19173/1948. sz. OT ügyirat tartalmazza Kövér György beadványát, amely egy oldal általános ismertetés (az itt említett 4 ívnyi részletes tervezet nem került beadásra), további három gépelt oldal a kimondottan a Tervhivatalnak írt levél és a térkép. A beadványt Berei Andor főtitkár a Közgazdasági Osztálynak szignálhatta ki (bár erre vonatkozóan nincsen feljegyzés), ahol Tímár László osztályvezető írta meg a választ mind Bereinek, mind az előadói íven Kövér Györgynek.

Az irat lelőhelye: Magyar Országos Levéltár, Az államigazgatás felsőbb szervei 1945-, Országos Tervhivatal, Általános iratok (XIX-A-16-a), 19173/1948. OT sz.

Ezen a napon történt január 19.

1919

Károlyi Mihály az első Magyar Köztársaság (nem ideiglenes) elnöke.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők