Népirtás és mozgástér – A magyar közigazgatás felelőssége az 1944-es deportálásokban és a nyilasterrorban

Forrásközlésünkben a magyar közigazgatásnak és a magyar erőszakszerveknek az 1944-es deportálások és nyilasterror során tapasztalható mozgásterét vizsgáljuk: milyen mértékben állhatott ellen egy magyar közigazgatási alkalmazott a zsidóellenes rendelkezésekkel kapcsolatos utasítások terén, illetve milyen retorziók jártak az ellenállásért?

Bevezető
Dacára a holokauszt-kutató szakirodalom általános tételének, mely szerint a magyar hatóságok holokausztban való felelőssége komparatív perspektívában is kiemelkedő, meglehetősen kevés figyelmet szenteltek ez idáig annak, hogy milyen mozgástere volt a magyar adminisztrációnak és erőszakszerveknek a zsidórendeletek végrehajtásában, a gettósításban, a deportálásban és a nyilasterrorban. Míg példának okáért a hollandiai holokauszt szakirodalma részletesen foglalkozik az államigazgatás és az erőszakszervek mozgásterével – külön monográfiát szentelve a holland polgármesterek vagy éppen rendőrök német megszállás alatti lehetséges viselkedésének,[1]
– addig Magyarországon hasonló munkák sajnos nem születtek. A magyar holokauszt historiográfiájának teljes felsorolására helyszűkében nem tarthatunk igényt, így a legismertebb kézikönyvek releváns részeire kell korlátoznunk magunkat. A magyarországi holokauszt eddig kétségkívül legrészletesebb feldolgozása: Randolph L. Braham kétkötetes műve alig három oldalt szentel a magyar adminisztráció tárgyalásának;[2] hasonlóan kevéssé vizsgálja a közigazgatás mozgásterét Kádár Gábor és Vági Zoltán munkája,[3] Ungváry Krisztián könyve,[4] vagy a német megszállásról készült, eddig  egyetlen (!) monográfia, Ránki György 1978-ban megjelent műve.[5] A legnagyobb haszonnal Karsai László komparatív egyetemi tankönyve forgatható, mely legalább kísérletet tesz az olyan kérdések feltevésére, hogy meddig mehettek el a magyar adminisztráció képviselői az ellenállásban, illetve milyen retorziók járhattak azért.[6] Üdítő kivételt képeznek az olyan helytörténeti feldolgozások, amelyek alaposan tárgyalják az adminisztráció képviselőinek szerepét, még ha a fenti, mozgástérre vonatkozó kérdéseket nem is mindig teszik fel. Ilyenek például Gergely Anna Székesfehérvárra,[7] Csősz László Jász-Nagykun-Szolnok megyére,[8] Gidó Attila Észak-Erdélyre,[9] Molnár Judit Délvidékre[10] vonatkozó munkái, illetve egyéb tanulmányok, melyek felsorolására nincs mód. A magyar csendőrség szerepét Molnár Judit kutatta részletesebben,[11] míg a rendőrségére Szekeres József tett utalásokat.[12] A főispánok szerepét részletesen, ám sajnos néhány tárgyi tévedéssel tárgyalja Végső István tanulmánya.[13]

A német megszállást követően újabb, radikális zsidóellenes intézkedések sokaságára került sor,[14] melyek értelmezése és kivitelezése a magyar közigazgatásra, behajtása pedig a magyar erőszakszervekre hárult. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az ország szuverenitásának teljes birtokában lett volna, vagy, hogy bizonyos ritka esetekben nem létezhetett német nyomás az utasítások teljesítésére. Ám lényegében alig ismert olyan eset, hogy zsidóellenes intézkedéseket német utasításra kellett volna megtennie a magyar adminisztrációnak; az effajta forgatókönyvre még leginkább hasonlító esetek a sárga csillag idő előtti bevezetésére vonatkozó követelések – mint például Pakson[15] –, a zsidó vagyon elkobzására vonatkozó követelések – mint például Sopronban[16] –, illetve egyes esetekben a gettósításban való német részvétel – mint például Nagyváradon, Zomborban és Szegeden.[17] Fontos azonban kiemelni, hogy ezekre az intézkedésre országos szinten már a kollaboráns magyar belügyminisztérium utasításai vonatkoztak, és hogy az esetek egy részében – például Sopronban és Pakson – a magyar adminisztráció belügyi utasításokat kért a követelések végrehajtandóságának eldöntésére, illetve nem is teljesítette azokat. (Példának okáért nem tudunk róla, hogy Pakson valóban elrendelték volna a sárga csillagot két héttel annak országos bevezetése előtt).[18]

 


Dávid-csillagot viselő személyek Budapest IX. kerületében, 1945
Forrás: http://www.fortepan.hu; Jevgenyij Haldej felvétele

 

A belügyminisztérium által kiadott rendeletek közül mindössze egyről tudunk, amelyet Adolf Eichmann[19] és stábja segített megfogalmazni.[20] Más országok esetében – például ismét Hollandiában – a zsidóellenes intézkedéseket a német hatóságok fogalmazták meg, majd a kollaboráns holland közigazgatás lagymatag ellenkezés közepette hirdette ki azokat. Érdekes, hogy a talán legnagyobb létező komparatív holokauszt-feldolgozás, Helen Fein Accounting for Genocideja Hollandiát az „alacsony SS-nyomás” alatt álló országok kategóriájába helyezi, Magyarországot pedig a „legalacsonyabb” kategóriába.[21] Sokkal valószínűbb, hogy Magyarországot a deportálás tekintetében a „nem létező német nyomás” kategóriájába kellett volna helyeznie, legalábbis ami a közigazgatást és az erőszakszerveket illeti. Tanulmányunkban nem tehetünk kísérletet minden közigazgatási szerv és erőszakszerv bemutatására, a földrajzi lefedettség elérésére, vagy a magyar közigazgatás kollaborációs készségének mélyreható elemzésére. A bemutatott iratok több témára vonatkoznak, a legfontosabb közigazgatási szerveket érintve.

 


Rendőri kísérettel vonuló zsidók a budapesti erzsébetvárosi gettó felé, 1944. november
Forrás:  http://fotomuveszet.net/korabbi_szamok/201602/torteneti_fotografiak

 

Az első dokumentum a deportálások kapcsán az erőszakszervekre vonatkozó nyomást kívánja bemutatni, melynek helyén való értelmezéséhez fontos hozzátenni, hogy lényegében ez az egyetlen dokumentált eset, amikor komoly fenyegetés kilátásba helyezését jegyezték fel a deportálásokban részt venni nem akaró csendőrök számára. Továbbá illusztrálja a magyar közigazgatás „mediterrán” jellegét,[22] azaz az informális, kereten kívüli gyakorlatok nagy szerepét. A rendőrségnek ugyanis – elméletben – a csendőrség nem adhatott volna utasítást,[23] mégis Gellay Vince[24] rendőr vallomása szerint Hajnácskőy László[25] utasításait fenyegetés ellenében kellett teljesítenie a délvidéki határsáv „zsidótlanítása” során. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Szintúgy jellemző, hogy ez a délvidéki speciális akció a kollaboráns magyar szervek kezdeményezésére történt.[26] Mindez nem kisebbíti a résztvevő erőszakszervekre nehezedő nyomást ebben az unikális incidensben, ellenben bemutatja a nyomás hiányát is más esetekben. Az eddig ismert források tükrében az ország más részein történt deportálások során maximum leváltás, áthelyezés járt a felmondóknak, szabotőröknek, míg a zsidómentőknek internálás volt a büntetése.[27]

A következőkben a budapesti rendőrség holokauszttal kapcsolatos mozgásterét bemutató forrásokat ismertetünk. Fontos kiemelni, hogy ezek a budapesti rendőrség fegyelmi iratai közül származnak, vagyis olyan esetekkel foglalkoznak, melyek során a rendőrök kihágást követtek el. Mindössze egyetlen eset ismert, amikor magyar rendőrök egy – hazai sváb származású – SS-tiszttel szemben fegyvert használtak, és az sem a deportálásokkal kapcsolatos ellenálláshoz, hanem személyi inzultushoz köthető.[28] A korszakban a kollaboráció volt a norma, így értelemszerűen a fegyelmi iratok többsége a zsidóellenes intézkedések nem-teljesítéséről szól. Nem kívánjuk a dokumentumokkal azt a korabeli sztereotípiát erősíteni, mely szerint „a rendőrök nagy része” „csak ímmel-ámmal teljesítette a parancsokat”.[29] A magyar rendőrség viselkedése a holokauszt alatt a legkevésbé feldolgozott témák közé tartozik. E dokumentumok sem a tavaszi-nyári deportálások időszakához köthetőek – ezekben az akciókban a vidéki rendőrség szintúgy részt vett –, hiszen a budapesti rendőrök a zsidóellenes atrocitások és gyilkosságok jelenségével elsősorban a nyilas uralom során találkoztak.

A közölt források a budapesti rendőrök mozgásterének korlátozására, illetve az ennek ellenére gyakorolt emberiességi gesztusokra vonatkoznak. Előbbit mutatja az az októberi irat, mely tisztázza, hogy a rendőröknek utasításuk volt arra, miszerint ne használjanak fegyvert a németekkel szemben. (Lásd a 2. számú dokumentumot!) Utóbbira pedig az a jelentés vonatkozik, mely szerint a Csengery utcánál egy ismeretlen járőr egy bántalmazott zsidó nő védelmére kelt. (Lásd a 3. számú dokumentumot!)

Szintúgy fontos bemutatni, hogy a hatóságok maguk is eltérő esetekben eltérő mozgásteret adtak az erőszakszervek képviselőinek. Míg a Csengery utcai rendőr ellen nyomozást indítottak, addig Galántai Géza rendőrőrmestert, aki halálos kimenetelű fegyverhasználattal kelt egy idős zsidó nő védelmére, felettesei dicséretben részesítették. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

Mindez azt demonstrálja, hogy maguk a rendőrök sem tudták eldönteni, kinek az érdekében is kell fellépni, és hogy éppen retorzió vagy dicséret jár kötelességük ellátásért. Két további dokumentum mutatja be egy zsidókat rejtegető rendőr esetét, illetve enged betekintést a megszállás alatt szolgálatot teljesítő rendőrök lelki állapotába. (Lásd az 5., 6. számú dokumentumot!)

A zsidóellenes intézkedések megtagadására, illetve szabotálására vonatkozó levéltári forrásokat is közlünk. Molnár József[30] kispesti polgármester az utasítás ellenére sem állított fel gettót, hanem bizonyos utcákba költöztette a helyi zsidókat. A terület azonban nem volt lezárva, a gettósítás ezért nem valósult meg, mint ahogy más településeken, például Esztergomban vagy Hódmezővásárhelyen sem.[31] (Lásd a 7. számú dokumentumot!)

Gusáth György[32] zentai polgármester hasonlóképpen nem volt hajlandó részt venni a zsidóellenes intézkedésekben. Távollétében helyettese járt el a nevében, és bár Gusáth figyelmeztette a helyi zsidó lakosságot, a szakirodalom szerint a zentai holokauszt – mint a kispesti is – lényegi eltérések nélkül zajlott le. (Lásd a 8. számú dokumentumot!)

A levéltári dokumentumok tehát nemcsak arra mutatnak rá, hogy mozgástérrel rendelkeztek a magyar adminisztráció képviselői, s hogy nem feltétlenül járt komoly retorzió az ellenállásért, hanem arra is, hogy az egyéni ellenállásnak vajmi kevés eredménye volt. A végkifejlet természetesen nem változtat az egyéni döntéseken és az egyéni szereplők felelősségén. A történeti megítélésen azonban minden bizonnyal változtatnia kellene. Máig kevéssé közismertek az adminisztratív intézkedéseket szabotáló köztisztviselők nevei. Randolph L. Braham kétkötetes munkájának friss, 2015-ös kiadása is a soában való kollaboránsok között említi például G. Usáth György zentai polgármestert – aki nyilván azonos az itt szereplő Gusáth Györggyel –, miként Molnár Józsefről is csak annyit jegyez fel, hogy a zsidókat „összezsúfolta” Kispesten.[33] Mérey László[34] Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei főispán tevékenységéről szóló dokumentumot is publikálunk. Méreyt május 10-én nevezték ki Horthy Miklós személyes kérésére,[35] és október 16-ig töltötte be a pozíciót.

 


Mérey László eskütétele

Az iratot az 1945-ös népbírósági perét követően készítette, és minden bizonnyal a fellebbezése során kívánta felhasználni.[36] Ebben azt állította, hogy nem volt lehetősége eljárni a zsidóellenes intézkedéseket foganatosítókkal szemben, és igyekezett embereket menteni. Ismerve a főispáni jogköröket,[37] ez nem volt igaz, azonban tény, hogy még a német külügyi jelentések is számon tartották Méreyt, mint a zsidóellenes hangulattal szembenálló főispánt. Egy, a német külügy Inland II osztálya számára készült, Zsidókérdés Magyarországon című datálatlan, valószínűleg júniusi irat állítja, hogy Pest megye alispánja szerint a megye felső vezetése is „a zsidókat segíti”.[38] A szöveg minden bizonnyal Méreyre utal. Az említett német dokumentum, valamint az általa készített feljegyzés, illetve a megannyi, mellette tett vallomás[39] több következtetésre is lehetőséget ad. Elsősorban azt láthatjuk, hogy nem csak kollaboráns főispánokat neveztek ki a megszállást követően. Továbbá szemlélteti, hogy egy főispán igenis tehetett a zsidóellenes rendelkezések ellen, de legalábbis nem kellett aktívan együttműködnie azok érvényre juttatásában. Ennek ellenére sem számolt be Mérey a személyére nehezedő erős nyomásról, és állásából sem távolították el. (Igen fontos, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyvként is csak a kirúgást említi!) (Lásd a 9. számú dokumentumot!)

Egyetlen főispán, Bethlen Béla Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék főispánja esetében ismert, hogy a zsidóellenes intézkedésekkel szembeni ellenérzése okán volt valós német nyomás a leváltására.[40] Fontos megjegyezni, hogy a deportálásokkal szembeni ellenérzésekhez nem kellett filoszemitának lenni. Mérey más, népbírósági iratok közé került szövegei szerint[41] a zsidókérdés háború utáni rendezésének a híve volt, tehát a legkevésbé sem mondható egyébiránt filoszemita személynek.  

Az utolsó dokumentum Horváth György kassai rendőrfőnök német befolyást felülíró szerepköréről szól.[42] Az ellenállás vádjával a kassai gyűjtőtáborba helyezett római katolikus Szász Elemér[43] tanúvallomása, melyet más dokumentumok is megerősítenek,[44] arról számol be, hogy a mentesítési iratokat Wilhelm Schmiedtsiefen SS-százados elfogadta volna, azonban Horváth György felülírta azokat. Az az életszerűtlen, ám ezúttal valós helyzet állt fenn, hogy a megszálló hatalom engedelmeskedett a megszállott hatalom képviselőjének. A tanúk, akik alapvetően Schmiedstiefen SS-tiszt felelősségét is hangoztatták, nem voltak érdekeltek a náci bűnösség ilyen radikális kisebbítésében. Elfogadhatónak tűnik a helyzetkép, miszerint a magyar hatóságok igenis ellent tudtak mondani a német autoritásnak, alkalmanként radikalizálva is a holokauszt kimenetelét. (Lásd a 10. számú dokumentumot!)

Az itt közölt dokumentumok nem a teljesség igényével kívánnak betekintést engedni a magyar adminisztráció és erőszakszervek holokauszt alatti működésébe, azonban remélhetőleg olyan kérdéseket is felvetnek, illetve részben meg is válaszolnak, melyeket eddig nem, vagy nem kellő mértékben vizsgált a szakirodalom.

 

 

Dokumentumok

 

1.

Gellay Vince rendőr vallomása Hajnácskőy László csendőrezredes népbírósági perében

Budapest, 1946. január 10.

– részlet –

 

1942 óta, mint volt csendőr őrsparancsnok, először Bonyhádon, majd később Sárbogárdon teljesítettem szolgálatot Hajnácskőy László v. cső. ezds. kerületi parancsnoksága alatt. Nevezett ezds. mind szóbeli, mind írásbeli irányításai, ill. parancsai alkalmából a német és fasiszta rendszerek leghívebb és legszolgaiabb kiszolgálójának mutatkozott.[45] Egyik parancsában pl. felhívta beosztottjai figyelmét, hogy nekünk nincs más választásunk, csak a németek mellett való utolsó csepp vérig kitartani, mert az ellenkezője népünk romlását okozza. A zsidóellenes intézkedéseket a lehető legnagyobb szigorral és kíméletlenséggel hajtatta végre. 1944. április közepén[46] jelent meg Hajnácskőynek: „A zsidók megrendszabályozásáról” c. parancsa. Ennek a parancsnak több pontjában szigorú megtorlást helyezett kilátásba annak a csendőrnek a részére, aki nem kellő szigorral hajtja végre a zsidókkal szemben hozott rendeleteket és parancsokat. Többek között felhívta a figyelmet ez a parancs, hogy a zsidókkal szemben minden intézkedés jogosult, az e téren túlkapókat parancsnoki védelmébe veszi. Ugyanakkor újból szigorú megtorlást helyezett kilátásba annak, aki enyhébb oldaláról próbálja magyarázni. Felszólította beosztottjait, hogy jelentkezzék önként, aki nem érez magában elég erőt és elszántságot ezen intézkedés végrehajtására, hogy leválthassa és ellene eljárhasson. Ugyanekkor kilátásba helyezte, hogy parancsainak általa megkövetelt végrehajtása esetén a jutalmazásról sem fog megfeledkezni. […][47]

 

[előadó, tanú, jegyzőkönyvvezető aláírása]

 

 

Jelzet: BFL XXV. 1. a. – 1946. 2218. – Budapest Főváros Levéltára, Jogszolgáltatás területi szervei, Büntetőperes iratok, Hajnácskőy László népbírósági pere, 52. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

2.

Budapesti rendőrök fegyelmi ügye a németekkel szemben való fel nem lépésük okán

Budapest, 1944. október 26.

 

 

1581/1944. F. Rfp. szám.

Tárgy: Német katonák intézkedése és lövöldözése a nagytétényi Löwy-féle kastélyban

5. drb. mell.[48]

 

Főkapitány Úr![49]

 

A budafoki és környéki osztályparancsnokság jelentését tudomásul vétel végett beterjesztve jelentem, hogy az intézkedésre megjelent Hóbor István r. tiszthelyettest és Levicki György próbarendőrt fegyelmi felelősség nem terheli,[50] mert a rendőri őrség tagjai már október hó 15-én megkapták azt az utasítást, hogy a német véderő tagjaival szemben ellenállást kifejteniük, vagy azok ténykedését karhatalmi beavatkozással gátolniuk nem szabad.

 

Budapest, 1944. X. 26.

 

Fog: dr. K.

 

[aláírások]

 

Jelzet: BFL VI. 13. b. 1581/F. 1944. – Budapest Főváros Levéltára, A közigazgatás területi szervei, Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Rendőrőrsége Főparancsnokságának iratai, Fegyelmi iratok  – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

3.

Névtelen feljelentő levél zsidó nőt fizikailag megvédő ismeretlen rendőr ellen

Budapest, 1944. november

 

 

Főkapitány Úr!

 

Folyó hó[51] 5-én d. u. 15 óra 15 perc körül VI. Csengery utca 61. számú zsidóház[52] előtt egy ittas ember egy zsidónőt[53] ráncigált a karjánál fogva. A Szondy utca felől egy rendőr érkezett, közbevetette magát olyformán, hogy a teljesen részeg embert hátulról ököllel arcba vágta. A második csapás után az ember lezuhant a földre, ekkor a rendőr csizmájával többször belerúgott, majd felráncigálta a földről és még vagy 6 ökölcsapást mért az arcába, közben az áldozat hebegve kérte, hogy ne üsse. Most mások segítségével bevonszolta a házba. Annyit tudtam meg, hogy egy, a házban lakó asztalosmesterről van szó.[54] Verés közben a ház emeletéről egy vörös zsidó[55] biztatta a rendőrt, hogy üsse tovább. A rendőr lehet egy 4045 éves zömök, erőteljes ember, míg áldozata egy vézna, alacsony, sovány ember. A rendőr valószínűleg a környéken lakó, vagy itt szolgálatot teljesítő. A házban a házmester, vagy a lakók bővebben nyilatkozhatnak.

A jelentést minden érdek, vagy ellenszenv nélkül teszem meg, csupán emberi szempontból.

 

Tisztelettel: egy szintén állami tisztviselő

 

 

Jelzet: BFL VI. 13. b. 1626/F. 1944.  – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

4.

Galántai Géza rendőr halálos kimenetelű fegyverhasználata egy zsidó nő vagyonának védelmében

Budapest, 1944. december 1.

 

 

1761/F. 1944.

Tárgy: Galántai Géza r. őrmester lőfegyver használata.

4 drb. mell.[56]

 

Főkapitány Úr!

 

Galántai Géza rendőrőrmester 1944. évi november hó 27-én a zsidók összeköltöztetése körül teljesített szolgálatot. Galántai a Klauzál térről a Dob utcába egy kisebb csoport zsidót kísért. Az egyik idősebb zsidóasszony csomagját nem bírta tovább vinni, azt a Dob utca és Kazinczy utca sarkán letette, maga pedig a csomagra rogyott. A közönség közül többen körülfogták a lerogyott zsidóasszonyt, és csomagjának tartalmát dézsmálni kezdték. Mivel a tolvaj közönség Galántai figyelmeztetésére sem hagyta abba műveletét, puskáját válláról kézbe vette és fegyverhasználat kilátásba helyezésével figyelmeztette őket, hogy mindent adjanak vissza a zsidó asszonynak. A polgári közönség vissza is húzódott, azonban egy honvéd szakaszvezető távozás helyett mindkét kezével megragadta Galántai puskáját, és a rendőrt le akarta fegyverezni.

Galántai előbb hangos figyelmeztetéssel akarta a szakaszvezetőt cselekményének abbahagyására bírni, de az még akkor sem tágított, amikor a rendőr fegyverének használatával fenyegette. E zért Galántai a szakaszvezető által fogva tartott puskát elsütötte. A csőtorkolat a szakaszvezető hasa felé irányult, s a lövedék a hasába fúródott, hátul a deréktájon távozott. Galántai rendőrőrmester a közeli gyógyszertárból a mentőkért telefonált. Amikor a helyszínre visszatért, a szakaszvezetőt már nem találta ott, mert a közönség egy kocsira tette, és a közeli Rókus-kórházba vitték. A szakaszvezető a kórházban sérülésébe rövidesen belehalt. Ott állapították meg, hogy a halott szakaszvezető Bedő László, Nyíregyházán 1913-ban született, anyja: Szabó Rachael.

A Szut.[57] 49. §-ának 2. pontja alapján a szolgálatban álló rendőr köteles fegyverét használni: „ha másnak közvetlenül, jogtalanul és súlyosan veszélyeztetett életét, testi épségét, személyes szabadságát, vagy vagyonát másképp megvédelmezni nem lehet”. A 2. pont alapján: „ha valaki a rendőrt szolgálati ténykedésében, a fegyverhasználattal való fenyegetés dacára tettlegesen akadályozza és az ellenszegülést másképp megtörni nem lehet”. Galántai Géza r. őrmester szolgálatban állott. Kötelessége volt a zsidóasszony vagyonát[58] megvédelmezni, és ebben a ténykedésében a szakaszvezető részéről oly mérvi tettleges akadályozásban részesült, amit csak fegyverének használatával háríthatott el.

Tehát a fegyverhasználat szükséges, jogos és szabályos volt.

A vonatkozó iratok beterjesztése mellett kérem a rendőrőrmesterrel szembe az eljárást megszüntetni.

 

Budapest, 1944. XII. 1.

fog: TÖ

 

[aláírások]

 

[más tollal következik az események összefoglalása]

Az országos főkapitány úr nevében nevezettet a fegyverhasználat körül tanúsított férfias, határozott és kötelességtudó magatartásáért nyilvánosan megdicsérem.

 

Bp., 1944. XII. 4.

 

[olvashatatlan aláírás]

 

Jelzet: BFL VI. 13. b. 1761/F. 1944 – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

5.

Solymosi János rendőr fegyelmi ügye zsidók és zsidó vagyon rejtegetése okán

Budapest, 1944. december

 

 

1776/F. 1944.

Tárgy: Solymosi 2. János rendőrőrmester fegyelmi és bűnügye

2 drb. mell.[59]

 

Főkapitány Úr!

 

A főkapitányság politikai rendészeti osztályánál polgári ruhás szolgálatot teljesítő Solymosi 2. János m. kir. rendőrőrmester a II. ker. Fillér utca 2. sz. II. em. 1. ajtószám alatt lévő lakásán zsidókat és zsidóktól származó értéket rejtegetett. Az ügyben eljáró detektív a lakásban találta dr. Teicher Gézáné, Gál /Goldstein/ Béla és Lóránt /Löwenstein/ Ferenc zsidó személyeket, kik bejelentés nélkül laktak ott. Ugyanott több ezer pengő értékű elrejtett zsidó értéket is találtak. A zsidók közül Lóránt Ferenc katonaszökevény, mert munkaszolgálati helyéről megszökött. Solymosi 2. János r. őrmestert őrizetbe vették, és további eljárás végett a m. kir. honvéd ügyészégnek /II. Margit körút 8587. sz./ átadták. A tényállás szerint nevezett az [olvashatatlan] ütköző fegyelmi vétségek elkövetésével alaposan gyanúsítható. Ezért a vonatkozó iratok beterjesz- [olvashatatlan] eljárást megelőző vizsgálatot elrendelni és a súlyos elbírálás alá eső cselekményre való tekintettel[60] őt állásától is felfüggeszteni.

 

Budapest, 1944. XII. 5.

fog: TÖ

 

[aláírások]

 

Jelzet: BFL VI. 13. b. 1776/F. 1944 – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

6.
Magyar rendőrök gyakori lerészegedésének főparancsnoki kifogásolása

Budapest, 1944. október

 

 

1635/1944. F. Rf. p. szám

 

Az utóbbi időben mind gyakrabban megtörténik, hogy szolgálatban álló rendőröket leittasodás miatt a rendőr-főparancsnokságon elő kell állítani. A szolgálatban való leittasodást mindenkor a legszigorúbban bíráltam el, a mai rendkívüli viszonyok között,[61] amikor a haza mindnyájunktól fokozott mérvű kötelességteljesítést követel, [olvashatatlan beszúrás] még súlyosabb elbírálás alá esik. Figyelmeztetem ezért az őrszemélyzetet, hogy a szeszesital mértéktelen fogyasztásától általában, de különösen szolgálatban tartózkodjék, mert ellenkező esetben kíméletlen szigorral fogok eljárni [mind][62] azokkal szemben, akik ebben a tekintetben kifogásra szolgáltatnak okot.

 

Budapest, 1944. XI. 4.

 

fog: TÖ

 

[aláírások][63]

 

Jelzet: BFL VI. 13. b. 1635/F. 1944 – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

7.

Molnár József volt kispesti polgármester vallomása a gettósítás szabotálásáról, a retorzió hiányáról

Kispest, 1945. május 12.

– részlet –

 

Gyanúsított előadja a következőket: 1944 áprilisában hivatalból kaptam utasítást arra, hogy a vármegyei tisztgyűlésen, mint annak hivatalból tagja, jelenjek meg. A felhívásnak eleget is tettem, és megjelentem. A közgyűlésen dr. Géczi András, az újonnan kinevezett vármegyei közjegyző mint alispán-helyettes elnökölt, mert az alispáni tisztség még nem volt betöltve. Nevezett Endre László[64] legszűkebb környezetéhez tartozott. Itt ezen a tisztgyűlésen felhívást intézett az összes polgármesterhez és a járási főszolgabírákhoz, hogy most már semmi akadálya nem lévén ennek a [Endre][65] díszpolgár[rá való] választás[á]nak, egyben utasított bennünket arra, hogy a díszpolgárrá való választást ejtsük meg. Az utasítást tudomásul véve, intézkedést nem tettem. Ugyane hó folyamán jöttek ki az intézkedések a zsidók elkülönítésére és a gettók felállítására. Kispesten a kiadott utasításokkal ellentétben, gettót nem létesítettek[m], hanem a zsidó tanács által választott zsidó házakban tömörítettem össze a zsidókat.[66] /A zsidó tanács tagjai a következők voltak: dr. Nemes Károly, dr. Frank Ernő, Herskovics József, Somogyi Henrik./ Míg a többi Pest környéki városban mindenütt zárt gettó létesült. Emiatti eljárásom miatt felelősségre vontak.  /Dr. Géczi András/[67] és köztudomású dologgá vált, hogy az elcsapandó polgármesterek közé tartozom. A helybeli Baky-párt[68] kívánta itt akkor a politikai vezetést átvenni, és egyben követelte az én eltávolításomat is, és helyettem dr. Varju Alajost és Dr. Simonfay Lajost kívánta. Az újonnan kinevezett főispánnak a két nevezett urat személyesen be is mutatta.

[…][69]

 

[aláírások]

 

Jelzet: BFL XXV. 1. a. 1946. 4721. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

8.

Dr. Gusáth György népbírósági tárgyalási jegyzőkönyve

Budapest, 1945. szeptember 1.

– részlet –

 

Dr. Gusáth György vádlott a Bp. 304. §-ának alkalmazása mellett feltett kérdésekre lényegében az alábbiakban nyilatkozik: a vádat megértettem, bűnösnek nem érzem magam.

Nagykőrösön 16 évig voltam főjegyző, utána Kispesten évekig városi tanácsnok, s majd 1941-ben a Bácskába beküldött belügyi katonai közigazgatásnál öt hónapig teljesített szolgálat után Zenta város törvényhatósága polgármesterré választott. Még nagykőrösi főjegyzőségem ideje alatt, 1925-ben vagy 1926-ban új zsidó templomot építettek. A felavatáson én képviseltem a várost. A megnyitáson beszédet mondottam, ami miatt pár óra múlva már figyelmeztettek, vigyázz, nehogy a zsidóbarátságom miatt bajom legyen. Körülbelül ebben az időben Nagykőrösön egy kaszinót is alapítottam, melynek tagjai közül körülbelül 60% volt zsidó és csak 40% magyar.

1944. év április 22-én dr. Bajsay Ernő alispán, ki egy személyben a főispáni teendőkkel is volt megbízva, a vármegye összes főszolgabíráit és polgármestereit tiszti értekezletre Zomborba rendelte. Ezen az értekezleten részt vettek még szintén berendelés alapján a rendőrkapitányságok és a csendőrség vezetői is. Az értekezleten a főispán tudomásunkra hozta, hogy a kormány oly értelmű rendelkezést adott ki, mely szerint április 26-án az összes zsidókat ki fogják telepíteni. Ezzel az értekezlet első része véget ért. A civil hatóságok vezetőit és képviselőit, úgymint a főszolgabírákat és a polgármestereket a főispán elbocsátotta. A rendőrség és a csendőrség vezetőivel tovább folytatta a tárgyalásokat, amelyeknek tartalmáról mi polgáraik nem tudtunk ekkor még semmit.

Én az értekezlet után dr. Szabó Zoltán volt főszolgabírót megkértem arra, hogy értesítse hazaérkezte után rögtön a zentai zsidó családokat, hogy 26-án mi fog történni. Én, hogy ezekben az intézkedésekben ne kelljen részt vennem, még aznap elmentem Nagykőrösre dr. Lisznyai Pálnéhez, onnan 23-án Budapestre utaztam, honnan 25-én érkeztem vissza Nagykörösre. Zentára 25-én délután indultam. Az esti órákban érkeztem meg Zentára. Első utam hivatalomba vezetett, miközben láttam a falragaszokat saját aláírásommal. A hivatalban érdeklődtem, hogy ez hogyan jelenhetett meg, mire tudomásomra hozták, hogy a plakátokat a főispántól kapott utasítás értelmében a rendőrség fogalmazta és nyomatta ki, míg az aláírásomat dr. Felsey András polgármester látta el. Ugyanis egy régi rendelkezés alapján a polgármester-helyettesnél volt az én aláírásos bélyegzőm és pecsétem arra az esetre, ha akadályoztatásom esetén sürgős aláírásomra lenne szükség, úgy azt nyomja rá. A plakát esetében is ezt a bélyegzőmet használták. Megtudtam továbbá azt is, hogy a rendelkezések végrehajtásával a főispán csak a rendőrséget és a csendőrséget bízta meg, mely szerveket az értekezlet második részében oktatta ki. A megbeszélésen, amelyen én vettem részt, a főispán csak bejelentette a 26-án foganatosítandó intézkedéseket, és ezeknek megtárgyalásához vagy véleményünknek nyilvánítására módot nem is adott. A plakát első bekezdése tisztán rendőri intézkedéseket tartalmaz, így én ilyet nem is fogalmazhattam, nem is írhattam alá, mert a rendőrség felett a polgármesternek rendelkezési joga nincs.

Dr. Szabó Zoltánnal történt értesítésem után módjukban volt a zsidóknak akár el is utazni Zentáról, úgyszintén vagyonukat menteni. A pályaudvaron csendőrség nem volt, így nem ellenőrizték, hogy ki utazik és ki nem. Többen el is távoztak Zentáról, hogy hányan, azt nem tudom. A vagyon elrejtésére vonatkozóan előadom, hogy a Zentával szomszédos Ada községben harminc zsidó családnál kb. másfél millió pengő készpénzt találtak, illetve szolgáltattak be, míg Zentán, hol kb. 300 zsidó család volt, 7080 ezer pengőt. Ugyanis az történt, hogy üzenetemet a zsidó templomban még kellő időben kihirdették.

Felkerestem a rendőrség vezetőjét, és csodálkozásomat fejeztem neki ki, és kérdőre vontam, hogy a rendőrség hogyan bocsáthatott ki ilyen plakátot aláírásommal, mire azt a választ kaptam, hogy a rendőrség kapta az utasítást a végrehajtásra. Ezután kértem, hogy a legtapintatosabban foganatosítsák ezeket az intézkedéseket, mire kijelentette a rendőrség vezetője, hogy ő azokat a kapott utasítások értelmében fogja végrehajtani. Így nekem beleavatkozásra nem volt lehetőségem.

A zsidók elszállítása után leltározni kellett volna, ezt azonban én nem foganatosítottam. Más városokban már rég befejezték a leltározást, míg nálunk még meg sem kezdték. Ennek volt a következménye az, hogy az alispán telefonon utasított, azonnal adjam át a város vezetését az egyik tanácsnoknak. Fegyelmit indítottak ellenem, melynek során már május 24-én véghatározattal nyugdíjaztak. Ennek ellenére július hó 11-én az akkori belügyminiszter, mint volt polgármestert Komárom városhoz tanácsnokká nevezett ki, amit én nem foglaltam el. Ezután Budapestre költöztem, ahol a felszabadulásig állandóan tartózkodtam. Októberben vagy novemberben a feleségem felvett egy cselédet. Aznap este az első látás után mondtam a feleségemnek, hogy ez a nő biztos zsidó lesz. Ezután kimentem hozzá a konyhába, és elkezdtem vallatni. Elmondta, hogy a táborból menekült, az édesanyja beteg. S mivel rájöttünk, hogy ő zsidó, nem akart kellemetlenséget okozni nekünk, elköltözik. Ezt én nem engedtem, és így nálunk maradt egészen február 20-ig.

[...][70]

Belép: dr. Forrai Zoltánné, szül. Benedek Klára, r. k. vallású, háztartásbeli, érdektelen tanú, aki Bp. 210. §-ának 2. bek.-ében foglalt törvényes figyelmeztetés után vallomását az alábbiakban adja elő:

Zentai lakos voltam. Mikor a vádlottat polgármesteri állásából elmozdították, beszélték, hogy zsidóbarátsága miatt nyugdíjazták. A kérdéses plakát kiragasztása után a vádlottat kerestem hivatalában, de nem találtam ott, mert elutazott. Hazafele menet találkoztam egy gyógyszerész barátnőmmel, aki elmondta, hogy rettenetes erős napja volt ma, mert a zsidók megrohanták a patikát, gyógyszerekért és vitamintablettákért, miután a polgármesteri hivatalból megtudták a kiköltöztetési hírt.

[…][71]

 

Jelzet:  BFL XXV. 1. a. 1945. 1637. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

9.

Mérey László feljegyzése a holokauszttal kapcsolatban és a mellette történt tanúskodások

[H. n.], 1945. november

– részlet –

 

[…][72]

III. Magatartásom a zsidókérdésben

Már az előzményekben elkerülhetetlen volt, hogy ezzel a kérdéssel is ne foglalkozzam, mihez képest már fentebb érintettem néhány esetet,[73] amelyekből kidomborodik a zsidókérdésben tanúsított, humanizmusra és enyhítésre való törekvésem. Ezúttal a közvetlen érdekeltektől származó, konkrét nyilatkozatokat csatolok, amelyek teljes történeti hűséggel kidomborítják felfogásomat az alkotmányellenesen meghozott és életbeléptetett, jogfosztó rendelkezésekkel szemben.

Minden alkalmat megragadtam, hogy a szenvedő zsidók sorsán enyhítsek, hogy őket az üldöztetéstől, elhurcolástól, jogcsorbítástól tőlem telhetően megóvjam,[74] és így sok esetben az illetők életét is megmentsem. Hasonlóképpen, ha alkalmam adódott és hozzám fordultak az érdekelt személyek, segítettem őket abban, hogy a fennálló rendelkezések korlátai között jogukat megvédjem, és jogos igényeik kielégítéséhez segítsem. Mindezt nyilván nem tettem volna meg, ha én nyilas, vagy fasiszta érzelmű és gondolkodású lettem volna, és egyetértettem volna az uralkodó rendszer alkotmányellenes és jogellenes, jogtipró rendelkezéseivel.

Az ilyen nyilatkozatok rendes körülmények között korlátolt jelentőségűek és értékűek is lehetnek, mert hiszen szívességből, szánalomból vagy baráti érzésből ilyen mentesítő nyilatkozatokat az emberek egymásnak könnyen adnak. Az én esetemben azonban másképp áll a helyzet, mert hiszen engem a nyilatkozókhoz semmiféle társadalmi vagy baráti kapcsolat nem fűz. Amikor nekik segítettem, a legtisztább humanista érzés vezetett. Annak tehát, hogy készséggel, saját pozícióim, egyéni szabadságom, sőt esetleg életem veszélyeztetésével[75] is igyekeztem zsidókat kimenteni a törvénytelen zsidórendeletek üldözése elől, részemről tekintettel magas közjogi állásomra sokkal nagyobb jelentősége van, mintha ezt egy közömbös társadalmi állású magánember teszi. Éppen ezért el sem lehet képzelni, hogy a nyilatkozatok tartalma valótlan volna, semmi okuk nem lévén ezeknek az embereknek most[76] az én érdekemben, akihez lényegileg semmi közük nincs, mentőakciót indítani. Valóban teljesen önszántukból jelentkeztek a nyilatkozók, amikor megtudták, hogy letartóztatásba kerültem, a valóságnak teljes mértékben megfelelő adataikkal, hozzátartozóimnál és bocsátották rendelkezésemre a közvetlen átélés alapján saját maguk által szerkesztett nyilatkozatokat.

Ezeket a nyilatkozatokat G., H., K. és L. alatt vagyok bátor idemellékelni.[77]

A G. alatti nyilatkozat kiállítója Sándor Zsigmond, egy 66 éves cukrászmester, mindenekelőtt azt igazolja, hogy 38 éves ismeretségünk alatt gondolkodásban és cselekvésben liberális és demokrata felfogású, igaz magyarnak tanult megismerni. Számot ad arról, hogy az első világháborúban, míg ő 18 havi frontszolgálatot teljesített, itthon maradt családját anyagilag és erkölcsileg messzemenően támogattam. Amikor a nyilas uralom alatt üzletét elvették, és őt hadirokkantsága ellenére deportálni akarták  ami reá nézve a valószínű halált, családjára nézve pedig a teljes pusztulást jelentette volna , személyes és főispáni tekintélyem teljes latba vetésével kieszközöltem számára, hogy a hadirokkantságát ismerjék el, s ilyképp tekintsenek el a deportálásától. Mindezt 48 óra alatt elintéztem. Igaza van a nyilatkozónak, hogy ezt olyan időben és viszonyok között tettem, amikor hasonló közbenjárásokért a közhivatalnokot legalább is az elbocsátás veszélye fenyegette, vagy legjobb esetben súlyos fegyelmit kapott, ha zsidó emberért exponálta magát.

A H. alatti nyilatkozat kiállítója, Molnár Józsefné azt bizonyítja, hogy őt a nyilas üldözés és elhurcolás elől saját lakásomon rejtegettem, élelmeztem és tüzelőanyaggal elláttam, ilyenképp életét megmentettem. Lemondásom okául azt mondottam Molnárnénak, amikor azt kérdezte tőlem, hogy miért távoztam a főispáni állásomból: „Elmegyek, mert nem akarok együtt szolgálni ezzel a csirkefogó bandával.”

Bogner József az I. alatti nyilatkozat kiállítója igazolja, hogy egész családja életét megmentettem a zsidótörvény üldözése elől. Leányát, özv. Haas Sándornét és unokáját 1944. október második felében, a nyilas puccs után lakásomban rejtegettem, és részükre hivatalos hatalommal Pestszentlőrincen hamis okmányokat szereztem.[78] Ez már valóban nagy szó, amihez kommentár nem kell. Ennek a nyilatkozatnak egy példánya hasonló tartalommal a nyomozati iratokhoz már be van csatolva, mert az véletlenül már akkor a személyes irataim között volt.

Dr. Kőfalusi István, a belügyminisztériumba berendelt szolgabíró, K. alatt hitelt érdemlőleg igazolja, hogy nagybátyjának, dr. Bíró Henriknek kormányzói mentesítése érdekében eredményesen közreműködtem.

A L. alatti okirattal Haas Sándorné, a Bogner-féle I. alatti igazolás kiegészítéseképpen, a személyével kapcsolatos részt igazolja, éppen olyan értelemben, mint azt Bogner József.

Még nagyon sok üldözött zsidónak nyújtottam segítséget és menedéket, de ezeknek a neveire sem emlékszem már, és így több okirati igazolást ez idő szerint nem tudok produkálni. Mindenestre nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy aki hasonló kérelemmel hozzám fordult, amennyire módomban állott, a segítséget senkitől sem tagadtam meg, s soha semmiféle, személyemet érhető fenyegető veszély vissza nem tartott a segélynyújtástól. Nem érdemként mondom el mindezt és hivatkozom a megtörtént esetekre, hanem abban az adott vádbeli helyzetben, hogy netán zsidóüldözéssel és kegyetlenkedéssel is lehet gyanúsítva.

Ismételten kijelentem, hogy a zsidórendeletek végrehajtása nem az én hatáskörömbe tartozott, hanem az alispánéba, és az alispánnak ebben a vonatkozásban én feljebbvalója nem voltam.[79] A vármegye közigazgatási rendszere kizárja azt, hogy a főispán az alispánnak közigazgatási ügyben utasításokat adjon, a hatáskörök szigorúan el vannak különítve. Ez éppen a vármegyei autonómia rendszeréből következik. Az alispán autonóm tisztviselő, a főispán állami funkcionárius. Ezt bővebben magyaráznom nem kell, ez a magyar közigazgatási jog általánosan ismert tétele. A főispán az autonómiát ellenőrzi, és amennyiben a közigazgatási törvények végrehajtásában vagy a végrehajtás elmulasztásában, és egyáltalában a vármegye alkotmányos életében törvénysértést vagy visszaélést észlel, ezt jelenti a kormánynak.[80] Éppen ezért a törvénytelen zsidórendeletek végrehajtásának megakadályozása sem állott módomban akkor, amidőn ezek végrehajtása a ránk erőszakolt Sztójay-kormánynak általa elképzelt egyik fő feladata volt. Minden tiltakozás természetesen eredménytelen lett volna. Egyébiránt konkrét eseteket túlkapásokról és túlzásokról, miután nem rám tartozott, nem is jelentettek nekem, és így ilyenekről csak akkor volt tudomásom, ha az érdekelt magánegyének fordultak hozzám, amikor, mint fentebb állítottam és bizonyítottam, az eredményes segélynyújtatást soha sem tagadtam meg.

Ezek szerint a zsidókérdésben tanúsított magatartásom nem alkalmas arra, hogy ennek alapján bármilyen háborús vagy népellenes bűncselekmény elkövetésével megvádolható lennék.

[…][81]

 

 

Jelzet: BFL XXV. 1. a. 1945. 1605. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

10.

Szász Elemér vallomása a kassai mentesítések kollaboráns magyar részről történő felülírásáról

Budapest, 1945. december 29.

– részlet –

 

[…][82]

A tábor[83] fölött és az internáltak sorsáról egy hármas bizottság intézkedett, melynek elnöke Horváth főkapitány-helyettes, tagjai pedig Sárvári[84] csendőr-alezredes és Schmiedtsiefen német SS-százados voltak. Minden egyes esetben a beszállításról nekik történt jelentés, és ők döntöttek a fogvatartásról vagy az elengedésről. Én személyesen jelentkeztem dr. Horváth főkapitány-helyettesnél, és az eredetiben bemutatott háborús kitüntetéseimre hivatkozva kértem az internálásból való szabadon bocsátásomat. A főkapitány-helyettes kérésemet elutasította, és az eredeti okmányaimat előttem tépte el. Ezen elutasító magatartását tudomásom szerint még 20 esetben ismételte, amikor ugyancsak tiszti és legénységi kitüntetések birtokosait a fennálló rendelkezések ellenére a táborban fogva tartotta.

A német SS-századosnak, amikor jelentettem, hogy kitüntetéseim dacára tartanak fogva a táborban, kijelentette, hogy ő azt az utasítást kapta hatóságától, hogy a magyar törvények értelmében járjon el, és a magyar hatóságok utasításait kövesse. Ő tehát kénytelen azt az álláspontot velem szemben elfoglalni, amit Horváth r. főkapitány-helyettes előír.

[…][85]

 

 

Jelzet: BFL XXV. 1. a. 1946. 197. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 

[1] Peter Romijn: Burgemeesters in oorlogstijd: besturen tijdens de Duitse bezetting. Balans, Amsterdam, 2006; Guus Meershoek: Dienaren van het gezag. De Amsterdamse politie tijdens de bezetting. Van Gennep, Amsterdam, 1999.

[2]  Randolph L. Braham: A népirtás politikája. A holokauszt Magyarországon. 2. kötet. Park, Bp., 2015,2491–494. Hasonlóan kevés szól a rendőrség és a csendőrség szerepéről: 482–485., ill. 486–489.

[3] Kádár Gábor–Vági Zoltán: A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau 1944. Jaffa, Bp., 2013, 127., 156., 158. A szerzők a putnoki főszolgabírón, a kassai polgármesteren és Endre Lászlón kívül lényegében nem idéznek adminisztrációs példákat, és a kassai polgármestert is csak Endre viselkedése kapcsán idézik.

[4] Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege. Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon, 19191944. Jelenkor – OSzK, Pécs – Bp., 2012, 461–462. A szerző főleg nyilasok népbírósági pereire és nyomozati anyagaira támaszkodva ír – egyébként úttörő – munkájában a magyar holokausztról. Sajnos vidéki adminisztrációs példákat nem említ, egyedi kutatáson alapuló levéltári anyagot hozzájuk nem idéz, egyedül Ságvári Ágnes dokumentumgyűjteményét citálja több alkalommal. A szerző későbbi, a Századokban megjelent írásában hasonlóan kevés vidéki példát idéz (Alsógöd, Nagyvárad).

[5] Ránki György: 1944. március 19. Magyarország német megszállása. Kossuth, Bp., 1978, 160.

[6] Karsai László: Holokauszt. Pannonica, Bp., 2001, 240–245.

[7] Gergely Anna: A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája (1938–1944). Vince Kiadó, Bp., 2003.

[8] Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások: zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében. MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára, Szolnok, 2014.

[9] Gidó Attila: The Hungarian Bureaucracy and the Administrative Costs of the Holocaust in Northern Transylvania. The Hungarian Historical Review 4:3. 2015. 641–672. A tanulmány használatát nehezíti, hogy a szerző meglehetősen önkényesen fordítja a különböző magyar közigazgatási tisztségek nevét angolra, feloldásokat nem ad meg.

[10] Molnár Judit: Zsidótlanítás a déli határsávban 1944-ben. In: Tanulmányok a holokausztról. 8. kötet. Szerk. Randolph L.  Braham. Balassi, Bp., 2017, 31–64.

[11] Egyéb művei mellett uő: Csendőrök, rendőrök, hivatalnokok a Soá idején. In: Magyar megfontolások a Soáról. Szerk. Hamp Gábor, Horányi Özséb, Rábai László. Balassi, Bp ., 124–133.

[12] Szekeres József: A pesti gettók 1945. januári megmentése. „A magyar Schindler” – Szalai Pál visszaemlékezései és más dokumentumok alapján. Budapest Főváros Levéltára, Bp., 1997, 32. skk., 48. skk. Érdekes, ám bizonyos kitételeiben téves tanulmány Forró János írása, mely címével ellentétben a vidéki rendőrségről is adatokat oszt meg. Forró János: A Magyar Királyi Csendőrség és a Fejér vármegyei zsidó deportálás. Rendvédelem-történeti Füzetek, 24. 2011. 23–31. 

[13] Végső István: Főispánok a népbíróság előtt. Tanulmányok a holokausztról. 6. kötet. Szerk. Randolph L. Braham. Balassi, Bp., 2014, 413–460. A tanulmány több ismert főispánról nem tud, illetve több esetben nem tudjuk meg, mikor nevezték ki az adott főispánt, vagy ki volt az elődjük, esetleg azzal mi lett.

[14] Ezeket felsorolva lásd Braham: A népirtás politikája… 2. kötet, 1622–1634.

[15] Katona Csaba [és mások]: Emlékezz! Válogatott levéltári források a magyarországi zsidóság üldöztetésének történetéhez, 19381945. Magyar Országos Levéltár, Bp., 2004, 71.

[16] Uo: 76–78. Kamenszky soproni polgármester jelentése a belügyminisztérium részére, 1944. április 8.

[17] Ungváry Krisztián: Mesterterv? A deportálások döntési mechanizmusa. Századok, 149:1. 2015. 1–32., itt 22.

[18] A sárga csillag feltűzéséről szóló 1944. évi 1240. M. E. számú kormányrendelet április 5-i hatállyal kötelezte a zsidókat megkülönböztető jel viselésére. A paksi holokausztról szóló bejegyzés nem tud a sárga csillag idő előtti bevezetéséről. Lásd: Braham: A népirtás politikája… 2. kötet, 875–876.; A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 2. kötet. Szerk.: Randolph L. Braham. Park, Bp., 2007, 1135–1136.; Szilágyi Mihály Schweitzer József: A Tolna megyei zsidók története 1868-tól 1944-ig. In: Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. 1991, 51–87., itt 85.  

[19] Adolf Eichmann (1906–1962) német SS-alezredes, a magyarországi deportálások egyik felelőse.

[20] Ez a 6163/1944 BM. sz. rendelet az ország zsidóktól való „megtisztításáról”. Lásd Ungváry: Mesterterv?... 21.

[21] Helen Fein: Accounting for Genocide. National Responses and Jewish Victimization during the Holocaust. Collier Macmillan, London, 1979, 59.

[22] Joseph Bensman: Mediterranean and Total Bureaucracies: Some Additions to the Weberian Theory of Bureaucracy. International Journal of Politics, Culture, and Society. 1987. ősz/1:1. 62–78., itt 66–68. A dunai, avagy „mediterrán” bürokrácia kevésbé gyors és hatékony mint a porosz modell, de ugyanúgy személytelen és rugalmatlan. Nagyobb szerepet játszik benne a barátság, a személyes kapcsolatok és a vesztegetés lehetősége. Elméleti síkon az utóbbiak a magyarországi holokauszt kevésbé „alapos”, avagy kíméletlen kivitelezését is lehetővé tehették volna. A bürokrácia magyarországi holokausztban való szerepét későbbi, részletes munkánkban kívánjuk kifejteni.

[23] Budapest Főváros Levéltára (továbbiakban BFL), XXV. 1. a. 1946. 197. Horváth György kassai r. főkapitány-helyettes népbírósági ügye, 94.

[24] A bírósági per tanúvallomása szerint Gellay Vince 1906-ban született Endrődön, bonyhádi lakos, rendőr foglalkozású.

[25] Hajnácskőy László (1895–1947) csendőr ezredes, a nyilas puccsig a IV. pécsi csendőrkerület parancsnoka.

[26] Molnár: Zsidótlanítás a déli határsávban 1944-ben… i. m.

[27] Csendőrtiszt a Markóban. Ferenczy László csendőr alezredes a népbíróság előtt. Szerk. Molnár Judit. Scolar-ÁBTL, Bp., 2014, 106–107., 297.

[28] BFL VI. 13. b. Fegyelmi iratok (1920–1944). 155. kisdoboz. Párttörténeti Intézet számára írt segédlet, jelzet és oldalszám nélkül. A segédlet szerint 1944. május 29.-én Soroksáron Schäffer Mihály SS-katona Hantosi János és Rónaszegi János rendőröket azzal inzultálta, hogy „nem vagytok ti senkik”, mire azok fegyvert használtak ellene. A kapott büntetés mértékét nem tudjuk, az incidens mindössze az idézett jegyzet alapján ismert, ugyanis a dokumentum eredetije nem szerepel az iratok között. Minden jel szerint számos dokumentumot elmozdítottak a helyükről, ugyanis Szekeres József állítása szerint az adott jelzet alatt hasonló iratoknak kellett lennie, de azok nem találhatóak.

[29] Így vitte vágóhídra a budapesti rendőröket Hitschler SS tábornok. Népbírósági Szemle, 1946. január 12. 3.

[30] A bírósági jegyzőkönyv szerinti adatai: született 1888-ban Kunszentmártonon, anyja Apatóczky Erzsébet, lakik Budapest, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 25., nyugalmazott polgármester.

[31] Karsai: Holokauszt… 241.

[32] Gusáth György (szül. 1888-ban Marosvásárhelyen), foglalkozása nyugalmazott polgármester.

[33] Braham: A népirtás politikája… 2. kötet, 848., 35. sz. lábjegyzet, ill. 886.

[34] Életrajzi adatai a következők: született Pozsonyban 1887-ben, belgiumi emigrációban hunyt el 1965-ben, nyugalmazott altábornagy, nyugalmazott főispán.

[35] Beiktatták Pest vármegye új főispánját. Függetlenség, 1944. május 10. 3.

[36] Méreyt a Népbíróságok Országos Tanácsa másodfokon felmentette.

[37] 1943-tól a főispán centralizálás okán a megye közellátási kormánybiztosa is volt. A kormánybiztos a kormány vagy a belügyminisztérium felhatalmazására minden olyan határozatot megsemmisíthetett, amely a közrend vagy a hadviselés ellen volt. A kormánybiztos a bíróság és az ügyészség kivételével a törvényhatósági és községi alkalmazottakat felmenthette, a hatáskörében kiadott rendelkezések megszegését kihágássá nyilváníthatta. Szerepköréhez lásd Csizmadia AndorKovács Kálmán László: Magyar állam- és jogtörténet Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996, 529–530.

[38] Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes (Berlin [továbbiakban: PAAA]), R 99450, 5713. Judenfrage in Ungarn, n. d. 55–56.

[39] Lásd a következő tanúk vallomásait: BFL XXV. 1. a. 1945. 1605, Mérey László népbírósági pere, 25 (Simon Ádám vallomása), 26 (Seres János vallomása), 26 (Csapó Tibor vallomása), 28 (Váradi József vallomása), 30 (Haas Sándorné, Molnár József, Sándor Zsigmond vallomásai), 49 (Molnár József vallomása).

[40] PAAA R 100.892, 2282. Veesenmayer napi jelentése, 1944. május 6.

[41] BFL XXV. 1. a. 1945, 1605, Mérey László népbírósági pere.

[42] Részletesen lásd az ügyben Gellért Ádám: Csatári László és az 1944-es kassai deportálások. http://www.betekinto.hu/2014_3_gellert (Letöltés: 2018. 02. 08.)

[43] Szász Elemér (szül. 1898-ban Galgócon) foglalkozása (immár) rendőr alezredes, a bírósági anyag szövege nem tesz utalást arra, hogy zsidó lett volna.

[44] BFL XXV. 1. a. 1946, 197. Horváth György népbírósági pere. Balkányi Sándor vallomása.

[45] A vádirat szerint (11.) fenyegetéseit a májusi deportálások alkalmával is megismétli, a vallomások azonban áprilisra utalnak. Áprilisban egyedül a Délvidékről történtek deportálások.

[46] Hajnácskőy április 24-én adott eligazítást csendőreinek. Lásd: Molnár: Zsidótlanítás a déli határsávban 1944-ben… i. m. Április 26-i kezdettel 9530 zsidót deportáltak Auschwitzba.

[47] A kihagyott részben a pécsi gettóban végzett kínzásokról és Hajnácskőy nyilas puccsban való szerepéről ír.

[48] A dokumentumhoz nem tartoznak mellékletek.

[49] A budapesti rendőrfőkapitány 1944. október 21-től Sédey (Schréder) Gyula (1895–1946) vezérezres volt.

[50] Minden bizonnyal arra utal a szöveg, hogy az említett rendőrök nem használták fegyverüket a németek megfékezésére.

[51] November.

[52] A csillagos házak („zsidóházak”) olyan budapesti épületek voltak, melyeket Farkas Ákos polgármester 1944. június 16-án kiadott 147.501–514/1944–IX. számú rendeletében a zsidók lakhelyéül kijelölt.

[53] A soron következő jelentés, mely szerint a rendőr kilétét nem sikerült meghatározni, a zsidó nőt Elek Istvánnéként azonosítja, akit november 26-ára már munkaszolgálatra behívtak.

[54] A soron következő jelentés szerint a részeg férfi nem azonos a házban lakó asztalosmesterrel.

[55] A soron következő jelentés Ilkovics Jakabként azonosítja, akit addigra szintúgy munkaszolgálatra behívtak.

[56] Az egy darab melléklet az ügy ugyanolyan tartalmú, eltérő fogalmazású ismétlése.

[57] Szervezeti és szolgálati utasítás.

[58] Tollal korrigálva. A fogalmazónak nyilván feltűnt az önellentmondás, hogy a zsidóság élethez, biztonsághoz és vagyonhoz való természeti jogának országos eltiprása közepette különös lenne ezen jogokra hivatkoznia.

[59] A dokumentumhoz nem tartozik melléklet.

[60] Az utolsó nyolc szó tollal kihúzva.

[61] Tollal kihúzva, felette olvashatatlan szó.

[62] Tollal beszúrva.

[63] Egyedül a rendőrfőparancsnok aláírása nem szerepel az iraton.

[64] Endre László (1895–1946) belügyi államtitkár, a magyar holokauszt egyik fő felelőse.

[65] Ez és következők: tollal beszúrva.

[66] Nyilván nem voltak olyan helyzetben a zsidó tanács tagjai, hogy erről önszántukból döntöttek volna. Molnár állítását a gettó fel nem állításáról azonban igazolta még Haller József és Mikesi Sándor is. Lásd az iratanyag 28., 49. oldalait. A gettó fel nem állításáért nem rúgták ki, 1944. december 1-én mondott fel. Molnárt végül felmentette a népbíróság. Lásd perének 51. oldalát ítéletéért.  

[67] Géczy András, Pest vármegyei közjegyző.

[68] Magyar Nemzetiszocialista Párt, 1941 szeptemberében alapított szélsőjobboldali párt.

[69] A kihagyott részben Endre László díszpolgárrá választásának körülményeit ecseteli.

[70] A kihagyott részben a népbíróság beidézi Lisznyai Pálnét és Palócz Jenőnét, akik igazolják, hogy Gusáth nem tartózkodott a kérdéses időszakban Zentán, illetve, hogy a zsidó Palócz Jenőnét cselédként alkalmazta három hónapon át.

[71] A kihagyott ítéletben a népbíróság felmenti Gusáth Györgyöt.

[72] Az előző részekben Mérey Endréhez fűződő viszonyát részletezi.

[73] Az esetek itt ismétlésre kerülnek.

[74] A lap szélén itt vörös ceruzával kérdőjel található.

[75] Nem ismerünk olyan esetet, hogy a deportálásokkal szembeni ellenállásáért tavasszal-nyáron bárki életével fizetett volna.

[76] Géppel aláhúzva az eredetiben.

[77] A nyilatkozatokért lásd BFL XXV. 1. a. 1945, 1605. Mérey László népbírósági pere, 30. skk.

[78] Géppel aláhúzva az eredetiben.

[79] Ehhez lásd a főispáni jogkörhöz fűzött megjegyzésünket.

[80] Ceruzával aláhúzva, mellette ugyanazzal a ceruzával: „Jelentette?” A kérdés pontos látásról tanúskodik, Mérey válasza alatta található: „Éppen ezért”… stb.

[81] A kihagyott részekben Mérey németellenességét részletezi.

[82] A kihagyott részben Szász Elemér letartóztatásának részleteit mondja el.

[83] A kassai zsidóságot az erre kijelölt utcákban felállított gettóba, illetve két külterületi téglagyárba helyezték el. Szász nem tisztázza vallomásában, hogy melyik téglagyárra utalt a „tábor” szóval.

[84] Sárvári Jenő, 1942-ben nevezik ki ezredessé és helyezik át Kassára.

[85] A kihagyott részben Szász Elemér Auschwitzba való deportálásának részleteit mondja el.

Ezen a napon történt november 15.

1969

250 000 béketüntető demonstrál a vietnami háború ellen Washingtonban.

1969

A budapesti Hanoi parkban több ezer fiatal részvétel vietnami szolidaritási nagygyűlést tartottak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tudományos előadások, konferenciák egész sora, tanulmányok, dokumentumkötetek és jól megírt monográfiák megjelenése is jelzi azt a kerek 100 évet, amely az első világháború befejezése, az őszirózsás forradalom kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország dezintegrációjának kezdete óta eltelt. Az évforduló kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korszakkal foglalkozó történészek, levéltárosok az újonnan feltárt források tükrében ismét mérlegre tegyék 20. századi történelmünk e kiemelkedően fontos pillanatait. Eljátszhatnak azzal a gondolattal is, hogy vajon adódott-e olyan alkalom az egymást viharos gyorsasággal követő események során, amikor okosabb és előrelátóbb politikai döntésekkel meg lehetett volna akadályozni az ország szétesését, vagy legalábbis minimalizálni lehetett volna a területi veszteségeket.

Térségünk 20. századi történelmének tragikuma, hogy ami az egyik nép számára vereség, az a másik számára győzelem volt. Hiszen míg az első világháború végén bekövetkezett kárpát-medencei impériumváltásokat a magyarok szinte felmérhetetlen súlyú tragédiaként élték meg, addig a román, szlovák, szerb, horvát lakosság túlnyomó többsége kitörő örömmel reagált az eseményekre.

Ugyanez történt, csak éppen ellenkező előjellel 1938 és 1941 között, a magyar revíziós célkitűzések részleges sikerének éveiben. Ekkor a trianoni békeszerződés által elcsatolt területek egy része – a Felvidék déli sávja, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a Délvidék nagyobbik fele – viszonylag rövid időre, néhány évre visszakerült Magyarországhoz. Ekkor a magyarok érezték úgy, hogy a sors igazságot tett velük, a nem magyar ajkúak pedig elkeseredéssel és csalódással fogadták a számukra kedvezőtlen történelmi fordulatot.

Az ArchívNet idei 4. számának tematikája: „Összeomlás és terület-visszacsatolás, 1918/1920 – 1938/1941”. Az első két dokumentumközlés a történeti Magyarország felbomlásának éveibe, a harmadik és a negyedik pedig a területi revíziók korába vezeti el az olvasót. Az utolsó írás már egy újabb, az 1945-ös évvel kezdődő időszakot jelzi.

Budapest, 2018. november 7.

A szerkesztők