A fiatal Kádár János a „megvert sereg” élén

„A Békepárt elképzelésünk szerint lényegében folytatása volt a kommunista pártnak, más elnevezés alatt. Úgy láttuk, hogy a Békepárt néven jobban tudjuk a baloldali szociáldemokratákat. A parasztpártot és a kisgazdapárt balszárnyát magunk mellé állítani, röpiratainkat elfogadtatni és az akkori nemzeti frontot szélesebb alapokra fektetni. A Békepárt szervezeti felépítése lényegében azonos volt a kommunista pártéval, mert ugyanazokkal találkoztunk, ugyanazokat a szervezeteket tartottuk továbbra is kapcsolatként.”

Bevezető

Immár két évtizeddel a rendszerváltás után a magyar németellenes ellenállás történetének elbeszélésében mai napig uralkodó aKádár-rendszer alatt kialakított narratíva. Erre az egyik legjobb példa Kádár János II. világháború alatti illegális múltja, amit mai napig nem vizsgált felül a szakma. Éppen ezért e dolgozat abból a célból született, hogy új megközelítésből vizsgálja meg Kádár életének egyik jelentős fejezetét; a Békepárt létrehozásának, valamint - a párt történetével szorosan összefüggve - Kádár János „titokzatos" 1944-es lebukásának történetét. Leszögezem, hogy a Békepárt históriájának átfogó, teljes tárgyalása nem célom, csupán a legfontosabb összefüggésekre szeretnék rámutatni.

A II. világháborút követően Kádár Jánost a kommunista párt átalakításért először súlyos fegyelmiben részesítették, majd évekkel később, 1951-ben letartóztatták. Kegyvesztetté vált és az ellene kreált koncepciós perben elítélték társaival együtt. Rákosi Mátyás számára a Kádár és társai elleni fellépéshez kapóra jött a Békepárt ügye, ami 1945-től a munkásmozgalom történetének szégyenfoltjaként volt elkönyvelve. Ennek oka az volt, hogy Kádár János vezetése alatt az illegális kommunista párt eltért a moszkvai politikai irányvonaltól. 1956 után, Kádár hatalomba emelkedésével, a korábbi teljesen lesújtó és elítélő álláspont megváltozott: jóval pozitívabb színben tűnt fel a párt e fejezetének története, de végső soron Kádár János életének egyik sötét foltja maradt, amit ő legszívesebben törölt volna emlékezetéből.

Munkámhoz elsősorban a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban található illegális kommunista vezetők visszaemlékezéseit, és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött Kádár-per fennmaradt iratanyagát, valamint a korabeli biztonsági szervek kommunista mozgalmakról írt jelentéseit használtam fel.

Ezen a napon történt március 21.

1919

A Tanácsköztársaság kikiáltása Magyarországon.

1919

A két ifjúsági szervezet az IOSZ és a SZIOSZ „kommunista program alapján” egyesült. Az önkéntesség látszata ellenére, a baloldali ifjúság...Tovább

1950

Aláírják a New York-i Egyezményt a prostitúció betiltásáról (Magyarország 1955-ben csatlakozott az Egyezményhez).

1957

Megalakul (korabeli hivatalos kifejezéssel „zászlót bont”) a KISZ

1959

A Kínai Népköztársaság hadserege brutálisan leveri a tibeti népfelkelést.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők