Diákok forradalma?

Az 1968. májusi válság Franciaországban

Magyarország az 1968-as megmozdulásokhoz hasonló utcai harcokat „testközelből" ismerte, tisztában volt azzal, hogy lehetnek külső erők az események mögött, és ismerte azon eszközöket is, hogy mi kell a hatalom megőrzéséhez.

A krízis – a májusi események

A következő forráscsoport hasonló szerkezetben, olykor átfedésekkel tárgyalja a májusi eseményeket. A legátfogóbb jelentés a közölt forrásokból szintén Valkó nagykövet nevéhez fűződik. A jelentést érdemes együtt kezelni a francia referatúrán összeállított két feljegyzéssel, amelyek közül az átfedések miatt csak a későbbit közöljük. (LÁsd a 2. számú dokumentumot!) Érdekes, hogy a Valkó-jelentést továbbküldésre alkalmatlannak tartották Budapesten, pedig bőségesebb és talán kissé árnyaltabb is a többinél, igaz ugyanakkor, hogy nem annyira koncentrál az események leírására. Ezek a források adják a legteljesebb képet af májusi események okainak vizsgálatában, ismertetik az eseményeket, gazdasági hatásokról értekeznek, elemzik a francia bel- és külpolitika megváltozásának lehetőségeit, és Franciaország nemzetközi megíté-lését is. Természetesen megfelelnek a korszak speciális feladatának is, azaz az FKP szerepét és működését vizsgálják. Közös elemként utalnak a tüntetések, sztrájkok kirobbantásáért – legalábbis részben – felelősnek tartott külföldi szálra is.

Az első – időben legkorábbi, a francia referatúra által készített

  – még a gaulleista fordulat, azaz május 30-a előtt született. A dokumentum röviden utal a gazdasági problémákra, ám inkább a tüntetések kibontakozására koncentrál. Nanterre-ben már 1967 novemberében volt egy öt napos sztrájk, amely során jobb körülményeket követeltek maguknak a diákok. A dokumentum felsorolja az 1968. tavaszi nagyaobb tüntetéseket, amelyek közül kiemelkedett a március 22-i nanterre-i   Az anarchista   vezette csoport később Március 22-e Mozgalom néven vált ismertté. Közben egyre erősebb kampány indult a vietnami háború ellen. Húsvét után a nanterre-i fakultást a dékán bezárta, Cohn-Benditet és két társát május 2-ára a fegyelmi bizottság elé idézték. Május 3-án volt az első nagy tiltakozó gyűlés a Sorbonne-on Cohn-Benditék mellett, ebből nőttek ki az első tömeg-tüntetések, és május 13-ig a vívták a diákok harcukat a rendőrséggel. Az események meglepetésként érték a kormányt és az elnököt is, akik csak egy ismétlődő monom-nak vélték az eseményeket, azaz a vizsgák közeledtével szokásos törni-zúzni jelenségnek, arra gondoltak, hogy a diákok nem akarnak vizsgázni.   és de Gaulle is elutaztak aktuális hivatalos útjukra. Távollétükben   erőszakosan válaszolt a valóban minden várakozást felülmúló tömeg követeléseire. Az elemzés szerint a diáktüntetések csak a szikra szerepét töltötték be a mozgalom során, hiszen a dolgozók helyzetének folyamatos romlása állt a háttérben. A tüntetésekhez ettől kezdve a középiskolások és pedagógusok is csatlakoztak.

sdfgsdfgsd

 Marc Daniel Cohn-Bendit (1968)

A francia referatúra június 4-i – általunk közölt – összefoglalója az események hátterét sokkal részletesebben elemzi az egy héttel korábbinál. Ez a dokumentum előtérbe helyezi a diákságot, amelynek tevékenysége láthatólag kényesen érintette a kommunista rendszert. Ne felejtsük el, a párizsi események egy világjelenség egyik állomását jelentették, amelynek olyan közös elemei voltak, mint az oktatási reform követelése minden országban, vagy a vietnami háború bírálata. 1968 tavaszán Európában és másutt is sok ország megküzdött a maga diákmozgalmával (USA, Kína, Mexikó, Olaszország). Az NSZK-ban a

  vezette diákmozgalom szintén nem választható el a franciaországitól. Érdekes módon a magyar diplomácia a többi diákmozgalom hatásával törődött a legkevesebbet ennek, aminek nyilván több oka lehet:

– ideológiailag a baloldalhoz sorolható csoportocskákról volt szó, amelyek bírálták a kommunizmust, amelyet totalitárius rendszernek tartottak.
– a kommunizmusból a maoizmust, illetve a trockizmust fogadták el, mert azok eltértek a szovjet vonaltól
– „a minden hatalom a dolgozó népé” szlogennel működő államszocialista rezsimek féltek a diákságtól – 1956 erre tanította meg a pártot – és a munkások hatalomra kerülésének lehetősége valamint az FKP szerepe izgatta őket,  így a sztrájkok talaján, mun-kástüntetések elemzésében láthatóan hazai pályán mozogtak a diplomaták.

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők