Az ötvenes évek propaganda képei

MAGYARORSZÁG ÚJ ARCA

A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa alkalmából Magyarország új arca címmel jelent meg az alábbiakban bemutatott képeskönyv, amely hűen példázza a Rákosi Mátyás vezette diktatúra hamis propagandáját, annak sajátos jellemzőit. Az élet szebb és vidámabb lett, a munkások és parasztok boldogan dolgoznak, lelkesen teljesítik túl a maximumot, szolgáltatják be a terményeiket, tanulnak, sportolnak, szórakoznak…
A kötet egy olyan álomországot idéz meg, amelynek önfeledten mosolygó, gondtalan népe igenis hálás az őt segítő hatalomnak és vezérének, Rákosi Mátyásnak .

A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa alkalmából
Budapest, Szikra Könyvkiadó, 1951.

A kommunista párt hatalomra kerülése az 1940-es évek végén a propagandában lényegi átalakulásokat hozott magával. A Rákosi Mátyás vezette diktatúra meghatározó szereplői saját nagyságukat és sikereiket kívánták egy színes képeskönyvben megörökíteni, aminek apropóját a Magyar Dolgozók Pártja 1951. február 25. és március 2. között tartott II. kongresszusa adta. Ismeretes, hogy a nagymértékben felemelt beruházási összegek, a hidegháború légkörében megnövelt katonai kiadások miatt az országban ellátási nehézségek voltak, amit csak fokozott az erőszakos tsz-esítések következtében szétvert mezőgazdasági termelés. A bemutatott képek azonban egészen más országot mutatnak be: mintha minden a lelkes, sikeres munka körül forogna, és természetesen mindez „szeretett apánk", „Sztálin elvtárs legjobb tanítványa", azaz Rákosi Mátyás vezérletével.

Mindennek ellenére nem tagadhatjuk meg az elismerést a kötet készítőitől, hiszen egy olyan álomországot igyekeztek belesulykolni az ország lakosságának a tudatába, amit akkor még sokan valóban elhittek.

A négy elkülönített részből álló kötet elején természetesen a három nagy „vezető": Lenin, Sztálin és Rákosi képei díszelegnek - a kommunista ideológia megalapozói, Marx és Engels ebben a kötetben nem voltak fontosak -, majd egy rövid történeti képsorral vezetik el az olvasót háború végétől az akkori jelenbe. E fotók természetesen a kommunista párt szerepét domborítják ki: a földosztás, a gyárak, majd az iskolák államosítása, a kommunista és a szociáldemokrata párt „egyesülése", és végül az 1949-es választás, amelyen az ellenfél nélküli Népfront fényes győzelmet aratott.

A kötet nagy súlyt fektet a gazdaság, elsőként az ipar sikereinek ábrázolására. Különböző grafikonokkal mutatják be, hogy mennyivel növekedett az ipari termelés, a termelékenység, a beruházások aránya, és ennek megfelelően a munkáslétszám. Mindezt az ipar egyes ágazataiban elért nagyszerű eredmények követik: hidak, új épületek, gyárépületek, csarnokok, bányák. Ezek a felvételek tudatosítják az olvasóban a nagy Szovjetunió segítségét, hiszen a bemutatott képeken látható gépeket a birodalomban gyártották, vagy szovjet tanácsadó oktatja a sztahanovista, Kossuth-díjas magyar munkásnőt a helyes munkamódszerekre. Külön felvétel készült a sztahanovista Horváth Ede esztergályosról, aki később, mint a győri Rába Művek vezérigazgatója vörös báróként is ismertté vált. Ezt a blokkot természetesen a boldog életet demonstráló életképek is kiegészítik: munkások galyatetői üdülése, Az élet szebb és vidámabb lett címmel táncoló fiatalok, Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági [Gépgyár] sztahanovistája otthonában stb.

A mezőgazdasági rész, ha lehet, még jobban eltávolodik a valóságtól, és a korszak szinte minden propagandafogása visszatükröződik a képeken. A jellemző hamis statisztikák hivatottak visszaadni, hogy pl. 1949-1950-ben a földműves-szövetkezeti boltok forgalma kétszeresére nőtt. Csak arról nem esik szó, hogy a kis magántulajdonú boltok megszüntetésével a falusi lakosság kénytelen volt a szűk választékú szövetkezeti elárusító helyeken vásárolni. A traktorok számának növekedése mellett kiemelik, hogy az ipari munkásság milyen nagy mértékben segíti a parasztságot. Természetesen a bemutatott gépállomások is teljesen újak, modernek, ahol női traktoristák dolgoznak, és a földön szovjet gyártmányú lánctalpas sztalinec traktor szánt. A fejezet elején látható grafikon szerint erősödik a tsz-mozgalom, bár arról nem esik szó, hogy az újonnan erőszakkal összetákolt, és zömmel szegény szövetkezetek nem vásárolhattak mezőgazdasági gépeket, és kénytelenek voltak - ha volt rá pénzük - az akkor még meglehetősen gyér számú gépállomás vitatható szintű szolgáltatásait igénybe venni.

A szovjet segítség ismételten előtérbe kerül, hiszen magyar parasztküldöttség vizsgálja a fejlett szovjet állattenyésztést, és különös tekintettel az üzbegisztáni gyapottermesztést. Az utóbbi felvételen az érésben lévő gyapot magassága meghaladja a két métert, míg a néhány kocával később bemutatott virágzó magyar gyapotültetvény látványa meglehetősen lesújtó, hiszen a szüretelendő gyapotnövény szára gyanúsan rövid. Ez egyrészt szerkesztői figyelmetlenségre is utal, másrészt arra, hogy a kötet szerkesztőinek fogalmuk sem volt arról, mekkorára kellene nőnie a gyapotnak. Ismeretes, hogy a hideg éghajlati viszonyok miatt a magyar gyapotprogram - minden erőszakolás ellenére - rövid időn belül kudarcba fulladt.
A valóságot leginkább meghazudtolónak azonban azokat a képeket vélhetjük, amelyeken az egyéni gazdák lelkesen teljesítik beszolgáltatási kötelezettségüket, vagy amikor az egyik gazda a szerződött termény leadása után rádiót vásárolt (!) családjának.

A kulturális fejezet mutatja talán a legtöbb valóságelemet, bár nem felejthető el, hogy amikor könyvek példányszám-emelkedésének a számadatait nézzük, ezek igen nagy százaléka a politikai kiadványokat: Marx, Lenin, Sztálin, és a hazai nagyok, Rákosi, Gerő Révai, Farkas Mihály stb. „műveit", valamint a nagyszámú propaganda- és oktatási anyagot foglalja magába. Emellett természetesen nem lehet azt sem elfelejteni, hogy a világ- és a hazai irodalom számos korábbi és korabeli képviselőjét fosztották meg politikai okokból a megjelenés lehetőségétől. Az meg szinte komikus, hogy a könyvhéten egy ifjúmunkás Lenin-Sztálin válogatást vásárol, és nézi társaival együtt boldog örömmel.

Nem tagadható azonban, hogy igen sok gyermek és felnőtt számára vált valósággá a tanulás, amit a szerkesztők jól ki is használtak, hiszen mindenütt boldog gyerekeket látunk: az iskolában, a szakkörön, az új iskola előtt, az úttörővasútnál és természetesen a szovjetunióbeli úttörőtáborban.

Jó pár képet láthatunk a korszak kulturális kínálatából, amelyek ezen idők sematikus filmjeit, színházi előadásait idézik fel - ismét akad szovjet szerző is - erősen érvényesítve az osztályszemléletet, azaz a munkásság nagyszerű életét, esetleg a „levitézlett, régi uralkodó osztályok" megbüntetését demonstráló jeleneteket.

Ami valóban sikernek számított, az a sport volt, hiszen sokaknak ez volt az egyedüli kitörési lehetőség, és a kommunista vezetés sokat adott arra, hogy bebizonyítsa a szocialista sport felsőbbrendűségét az „imperialista" országokéval szemben. Erről úgyszintén több példát szolgáltat a kötet.

Az utolsó fejezet: „Hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján" Rákosi idézettel kezdődik, amely utóbb a köznép nyelvében a „hazánk" szó helyett egy egészén más kifejezésre asszociálódott. Az itt látható felvételek a nagy demonstrációk bemutatását tűzték ki célul: a budapesti Világifjúsági Találkozó nagy rendezvényeit, a felszabadulás napjának nyilvánított április 4-i felvonulást és más kongresszusokat (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. Magyar Szovjet Társaság, Békekongresszus stb.). Természetesen a Magyar Néphadsereg ábrázolása sem maradhatott el, élén a „kiváló katonai felkészültségű" Farkas Mihály vezérezredessel. A többi felvétel már a pártkongresszus előkészületeit szolgálta, amelynek keretében gyűjteni lehetett a koreai háborúra, kötelező önkéntességgel békekölcsönt lehetett jegyezni, vagy részt lehetett (kellett) venni a kongresszusi munkaversenyben.

Itt említenénk meg, hogy a könyvben több helyütt elszórva találhatunk „nagyszerű" sematikus festményeket - az egyik felvételen ennek az „irányzatnak" felkapott képviselője, a Kossuth-díjas (!) Mikus Sándor éppen oktatja az ifjú művészpalántákat. A két „gyöngyszem" azonban tagadhatatlanul A százezrek kenyere a Szabad Nép című, amelyen egy lelkes munkás és egy paraszt látható, valamint az utolsó fejezet záró festménye, amelyen a rendszert szimbolizáló munkás, fiatal parasztasszony és katona jövőbe tekintő lelkes mosollyal áll együtt a visszafogottan vigyorgó pártfőtitkárral, Rákosi Mátyással.

Ezen a napon történt október 14.

1906

Megnyílik Budapesten a Társadalomtudományok Szabadiskolája.

1911

Budapesten bejegyzik az első magyar filmvállalatot, a Hunnia Filmgyárat.

1915

Bulgária hadat üzen Szerbiának, ezáltal csatlakozik a központi hatalmakhoz.

1918

Lemond Wekerle Sándor miniszterelnök kormánya.

1926

Lemond Bethlen István miniszterelnök kormánya.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők