„Gratulálunk és fogadja részvétemet”

Kádár és Dubček találkozója 1968 januárjában

„Nagyon jó légkör volt, őszinte beszélgetést folytattunk. Dubcsek elvtárs olyasmit is mondott: nincs még két ember, akivel ugyanígy és ugyanezekről a dolgokról tudott volna beszélgetni érthető okoknál fogva. Maga Dubcek elvtárs kicsit „nyomorult” állapotban van fizikailag. Már korábban is sovány volt, de ebben a huzavonában még öt kilót leadott. Idegileg kicsit megviselt állapotban volt, – most már nem annyira. Nagyon köszönte, hogy elmentünk beszélgetni.”

Bevezetés 

Ezekkel a szavakkal tervezte Kádár János Alexander Dubček üdvözlését első, nem hivatalos, pártvezéri találkozójukon. Az összejövetelről Kádár az MSZMP Politikai Bizottsága 1968. január 23-i ülésén számolt be,

Erdélyi Károly által készített emlékeztető felhasználásával. azonban teljes terjedelmükben ezúttal hozzuk nyilvánosságra.

Alexander Dubčeket, a Szlovák Kommunista Párt első titkárát 1968. január 5-én választották a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává, ugyanakkor szétválasztották a köztársasági elnöki és az első titkári funkciót, a korábban mindkét funkciót egyszerre betöltő pártvezért, Antonín Novotnýt pedig - látszólag felfelé buktatva -

Dubček rögtön meghívást kapott a Szovjetunióba; de úgy döntött, hogy előtte találkozik Kádár Jánossal. Hogy a szovjetek érzékenységét ne sértse meg, Dubček leszögezte, hogy új funkciójában első hivatalos külföldi útja a Szovjetunióba vezet. Ezért a két első titkár találkozójára a szlovákiai Tapolčiankyban (Kistapolcsány) hivatalos külsőségektől mentes formában,

1968 elején a két ország helyzete sok szempontból hasonló volt. Mindkét állam gazdaságát megviselte a tervutasításos gazdálkodás és a Szovjetunió által is szorgalmazott erőltetett iparosítás. Mindkét pártvezér belátta, hogy az érvényben lévő, működésképtelen modellen változtatni kell.

Csehszlovákiában 1967. január 1-én bevezették az új gazdasági mechanizmust, amit a magyar pártvezetés is élénk figyelemmel kísért és a tapasztalatokat felhasználta a tervek szerint 1968-ban bevezetendő, magyar új gazdasági mechanizmus kidolgozásakor. Dubček Kádárban 1968 elején stratégiai partnert látott, személyében olyan pártvezérrel kívánt találkozni, akivel eszmét cserélve, tapasztalatait felhasználva könnyebben tudja elfogadtatni elképzeléseit pártbeli ellenfeleivel, illetve a Szovjetunió vezetőivel. Kádár számára Dubček és az egész csehszlovákiai folyamat annak a tesztelése is lehetett, hogy vajon az SZKP meddig engedi elmenni kelet-európai testvérpártjait? Az ekkor még létező közös érdekek és az egymásrautaltság miatt a jelentésből a csehszlovák folyamattal rokonszenvező vélemény olvasható ki; a hangvétele sokkal barátságosabb, mint amire a későbbi események ismeretében következtetni lehet.

Mindkét első titkár tisztában volt azzal, hogy a mozgásterük rendkívül szűk: a Szovjetunió egyetértése vagy beleegyezése nélkül érdemi döntéseket nem hozhatnak. Tudták, hogy a Szovjetunió és a testvérpártok vezetői minden lépésükről tudomást szereznek. Fentiek miatt nehezen elképzelhető, hogy a szovjet kommunista párt vezetője, Leonyid Iljics Brezsnyev előzetesen ne tudott volna Dubček és Kádár kistapolcsányi vadászatáról, holott az iratok alapján csak annyi bizonyos, hogy Kádár a találkozó után beszámolt Brezsnyevnek az ott történtekről.

Dubček a Szovjetunióban tanult - az SZKP Központi Pártfőiskoláját végezte el -, becenevén (Szása) szólította őt Brezsnyev is. Moszkva a csehek és a szlovákok számára egyaránt elfogadott, a Szovjetunióhoz feltétlenül hűséges kommunistát látott benne, olyan embert, aki a csehszlovákiai folyamatot a legnagyobb eséllyel tudja kézben tartani.

A szovjetek emlékezetében élénken éltek az 1956-ban szerzett tapasztalatok, ezért egyfelől nyomást gyakoroltak a csehszlovák vezetésre, másfelől időt is hagytak nekik, hogy bizonyítsanak. Kádárt viszont eszközként használták: hol az 1956-os intervencióval, hol Rákosi visszatérésével, hol pedig egy újabb Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia összetételű, szocialista kisantanttal ijesztgették, vagy egyszerűen azzal, hogy Moszkva elveszíti iránta való bizalmát.

A két politikus személyisége és helyzete közötti különbség erősebb volt, mint a hasonlóság, de ez a kistapolcsányi találkozó idején Dubček számára még nem vált nyilvánvalóvá.

Kádár tervezett köszöntője végül váteszinek bizonyult. Azt azonban még ő sem tudhatta, hogy - amint az utólagos elemzésekből kiderült -, január végére Brezsnyev csapata minden eshetőségre felkészülve már elkészítette a Csehszlovákia elleni katonai intervenció tervét...

 

A források a Magyar Országos Levéltár MSZMP iratai között találhatók. A közlésnél a mai helyesírási szabályokat alkalmaztuk, de a nevek és a helynevek írásánál meghagytuk a korabeli írásmódot, pl. Dubcsek vagy Dubcek.

Ezen a napon történt január 17.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők