Kun András a népbíróság előtt

 „Talán nincs a történelemben szó még egy ilyen elvetemült szadista gyilkosról, nemcsak az emberi törvényeket csúfolta meg minden rendbeli gaztetteivel, hanem az egyházi és vallási törvényeket is meggyalázta azzal, hogy rémtetteit az egyház nevében és reverendájának súlyával támasztotta alá. A törvények nem ismernek egyetlen egy olyan bűncselekményt sem, amelyet páter Kun el ne követett volna... Bűnlajstroma teljes mértékben kimeríti a háborús és népellenes bűncselekmények minden esetét."

„Talán nincs a történelemben szó még egy ilyen elvetemült szadista gyilkosról, nemcsak az emberi törvényeket csúfolta meg minden rendbeli gaztetteivel, hanem az egyházi és vallási törvényeket is meggyalázta azzal, hogy rémtetteit az egyház nevében és reverendájának súlyával támasztotta alá. A törvények nem ismernek egyetlen egy olyan bűncselekményt sem, amelyet páter Kun el ne követett volna... Bűnlajstroma teljes mértékben kimeríti a háborús és népellenes bűncselekmények minden esetét." 1945 szeptemberében ezekkel a szavakkal jellemezte Szerdahelyi János rendőrtiszt Kun Andrást, az egykori minorita szerzetest és nyilas pártszolgálatost.

Kun András 1911-ben született Nyírbátorban. Bölcsészeti és teológiai tanulmányait Rómában folytatta. 1941-ben szentelték pappá, majd minorita szerzetesként a kézdivásárhelyi rendházba került. 1943. december 5-én saját elhatározásából hagyta el a rendházat, hogy laicizálását elintézhesse, státuszát tekintve azonban egészen 1945 augusztusáig szerzetes maradt. A rendház elhagyása után a szüleihez költözött Budapestre, s mivel Serédi Jusztinián hercegprímástól nem kapott egyházi joghatóságot, így olasz és latin nyelvórák tartásából élt.

A szélsőjobboldali ideológiák iránti fogékonysága hamar megmutatkozott, már az 1930-as évek elején élénk érdeklődést mutatott a nyilas eszmék iránt. Több éves kint tartózkodása Olaszországban még inkább megerősítette benne a szélsőjobboldal iránti elköteleződését. A Nyilaskeresztes Pártba a német megszállás után, 1944 tavaszán lépett be, annak ellenére, hogy ez egyházi személy számára nem volt engedélyezett. Kun András 1944 szeptemberében dr. Kőfaragó Gyelnik Vilmos, az ún. Országépítő Iroda vezetőjének meghívására adminisztratív feladatok ellátásával bekapcsolódott a hatalomátvételre tett előkészületekbe. A nyilas hatalomátvétel napján, 1944. október 16-án pedig már a Városmajorban osztott fegyvereket a pártszolgálatosoknak. S ahogy ő maga

, ez alkalommal „a nagyobb propaganda szempontjából papi ruhába öltözködtem, karomra nyilas karszalagot, derekamra pedig pisztolyt öltöttem".

A nyilas vezetés is felismerte, hogy Kun András papi személye propaganda szempontból nagy jelentőségű, ezért Vajna Gábor belügyminiszter propagandabeszédek tartásával bízta meg. Erősen antiszemita és antibolsevista beszédeiben a haza védelmére, a zsidóság és a Szovjetunió elleni harcra szólított fel, és hangsúlyozta, hogy a kilátástalan háborús helyzetben a győzelem egyedüli záloga Szálasi Ferenc és a Nyilaskeresztes Párt. (Lásd az 1. forrást!) A budapesti polgári lakosság előtt mégis a Városmajori és a Budavári helyőrségi templomban tartott nyilas érzelmű prédikációiról vált ismertté.

A hatalomátvétel után Kun András a XII. kerületi nyilas pártszervezettel került kapcsolatba, ugyanis Váci úti lakásuk 1944 nyári lebombázása után egy egykor zsidó tulajdonú lakásba költöztek, ami a Városmajor utcában, a kerületi pártház közvetlen közelében volt. 1944 novemberében kapcsolódott be a pártszervezet munkájába, s hamar vezető szerephez jutott, a kerület megtorlás vezető helyettese lett. A szakirodalomban Kun András a nyilas korszak rettegett személyeként jelenik meg, aki „Krisztus szent nevében!" tüzet vezényelt a budapesti zsidóságra. Kun András számtalan bűncselekményt követett el az általa vezetett XII. kerületi nyilas csoport élén. Sűrűn végeztek feljelentésre történő házkutatásokat és előállításokat, s ilyenkor az igazoltatást követően összeszedték a lakásban található értékeket, és a baloldalinak minősített vagy zsidó származású lakókat különböző jogcímen bevitték a pártházba. A nyilas pártszolgálatosok a védett házakat sem kímélték. 1945. január 2-án és 3-án Kun András társaival körülbelül 700 embert kísért be az Andrássy út 47. szám alá a Paulay Ede utca egyik védett házából, akiket később a Duna parton kivégeztek. Ez alkalommal Kun András csak a bekísérésben és előállításban vett részt. A legtöbb esetben a pártházba bekísért és előállított személyeket Kun András és a többi pártszolgálatos válogatott kínzásokkal bántalmazta, gyötörte. A tanúk visszaemlékezése alapján a verések és a bántalmazások után többeket Kun András végzett ki a nyilas pártház udvarán. Három olyan esetéről is rendelkezünk információval, amikor a pártházba bekísért személyeket a Duna parton kivégezték. 1944 decemberében és 1945 januárjában ezeknek az akcióknak a során az ő irányításával megközelítőleg 280 személyt lőttek a Dunába a pártszolgálatosok.

A XII. kerületi nyilasoknak kiemelt célpontjai voltak a zsidó kórházak. A leginkább Kun Andráshoz kötött eset a Vöröskereszt védettsége alatt álló Maros utcai zsidó kórház 1945. január 12-ei megtámadása volt. A pártszolgálatosok megérkezésük után elállták a kórház bejáratait, a megközelítően 100 beteget, orvost és ápolószemélyzetet a földszinti hallba terelték. A nőket és a férfiakat levetkőztették, majd a pártszolgálatosok kettesével kivitték őket az udvarra, ahol Kun András irányításával kivégezték őket.

Öntörvényű akcióit még maguk a nyilasok is megsokallották, miután 1945. január 18-án Mindák Rezső alezredest súlyosan megverte, valamint letartóztatott és a pártházban súlyosan bántalmazott egy rendőrtiszti szakaszt. 1945. január 19-én letartóztatták, majd e cselekményei miatt a Nemzeti Számonkérő Szék halálra ítélte. A kivégzéstől Szálasi Ferenc mentette meg, aki rádiótáviratban 15 év fegyházbüntetésre módosította az ítéletet. A börtönből feltehetően a szovjet csapatok szabadították ki. Ezt követően Budapest környékén, majd március végétől egy román alakulat kötelékében bujkált 1945 nyaráig. Az alakulat aradi leszerelése után Olaszországba kívánt szökni. Ez a terve azonban kudarcot vallott, mivel 1945. augusztus 3-án a dombegyházi határőrség elfogta.  

Budapestre szállítása után, 1945. augusztus 30-tól volt a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának őrizetében. 1945. szeptember 1-én már meg is jelent a sajtóban elfogásának és letartóztatásának híre, s ettől kezdve fokozott sajtófigyelem övezte perének előkészítését és népbírósági tárgyalását. Azonnal elkezdték kihallgatását, a tanúk és bizonyítékok felkutatását. A nyomozati szakasz csupán hat napig tartott, a rendőrségnek összesen öt tanúvallomást sikerült felvenni, ugyanis az igazságügy-miniszter utasítására szeptember 6-án be kellett fejezni a nyomozást. A vádiratot a népügyészség szeptember 10-ére készítette el, melyet két nappal később, szeptember 12-én átadtak a Markó utcai népügyészség fogházában előzetes letartóztatásban lévő Kun Andrásnak. A népügyészség a népbíráskodásról szóló 1440/1945. miniszterelnöki rendelet 11. § 5. pontjában foglaltak értelmében, mint háborús bűnöst vádolta meg. A vádirat a rendőrségen tett vallomások alapján részletesen ismertette azokat az előállításokat, pártházbeli bántalmazásokat, kegyetlenkedéseket, perverz aktusokat, kivégzéseket, melyeket Kun András saját kezűleg vagy társaival együtt elkövetett. Összességében több száz személy meggyilkolásával, illetve abban való közreműködéssel vádolták meg. A vádirat kiemelte, hogy kisebb fajsúlyú bűncselekményei - például a rablások - nem szerepelnek a vádiratban, mivel ezek eltörpülnek többi bűntette mellett. (Lásd a 2. forrást!)

Kun Andrást augusztus 30-ai, első kihallgatása alkalmával határozottan tagadta az ellen felhozott vádakat. Szeptember 10-én a népügyész, dr. Ferenczi Tibor előtt tett vallomásában elismerte, hogy nyilas ideológiai vezetőként propagandabeszédeket tartott, és bevallotta a rendőrségi vallomásokból ismertté vált kegyetlenkedéseket és gyilkosságokat. Feltételezhetően a beismerő vallomást erőszak alkalmazásával érte el a népügyészség. Ezt támasztja alá, hogy Kun András ezt a vallomását később visszavonta, mondván a népügyész fenyegetésére ismerte be a vádakat. Ettől kezdve Kun András végig tagadta a komolyabb bűncselekmények - kínzások, gyilkosságok, perverz aktusok - elkövetését.

Kun András ügyében a hatóságok magatartása dilemmákat vett fel, ugyanis a népügyészség korlátozta érdekeinek érvényesítésében. Függetlenül attól, hogy a vádak valóban jogosak voltak, ügyének kezelése általában is rámutat a népbíróságok tevékenységének ellentmondásosságára. Nem adtak helyt annak a kérésének, hogy saját ügyvédet fogadhasson, ugyanis már szeptember 10-én döntöttek arról, hogy védője, a hivatalból kirendelt dr. Bollinger József lesz. Kun András a maga védelmében tanúkat szeretett volna beidéztetni, a népügyészség azonban ezt a kérését nem vette figyelembe, nem engedélyezte, hogy a védelemnek egyetlen tanúja is legyen. Az idő előtt, felülről leállított nyomozás, a népbírósági tárgyalásának gyors előkészítése és kitűzése mind azt mutatja, hogy ügyét nem kellő alapossággal készítették elő, és minél gyorsabban el akarták ítélni. S hogy milyen ítélet várt rá? A Kossuth Népe már szeptember 1-én megjelenő cikkében azt közölte, hogy Kun Andrást háborús bűntett miatt fel fogják akasztani. Ebből erősen érzékelhető, hogy elfogása pillanatától kezdte egyértelmű volt, hogy mind a politika, mind a polgári lakosság gyors és kemény ítéletet várt el.

A népbírósági tárgyalás 1945. szeptember 19-én 9 órakor kezdődött meg a Budapesti Büntetőtörvényszék Markó utcai épületében. Az ügyet jellemző gyorsaságot legszemléletesebben az mutatja, hogy a tárgyalás, az ítélethirdetés és a kivégzés egy napon zajlott le. A népbírósági tanács

tanácsvezető bíróból, valamint a „demokratikus pártok" és a szakszervezeti tanács képviselőiből állt. A vádat Dr. Matiszfalvy István népügyész és Ortutay Gyula politikai ügyész képviselte. A hallgatóság soraiban ott találjuk a Népbíróság elnökét és Molnár Sándort, a Népügyészség elnökét is. Ismertsége miatt a tárgyalás reggelén a törvényszék bejáratánál kettőzött őrszemek vigyáztak a rendre, és igyekeztek kordában tartani a tömeget, mivel rengetegen voltak kíváncsiak a tárgyalásra. A nyilvános népbírósági tárgyalásra azonban csak az a kétszáz ember juthatott be, akik már korábban megvásárolták jegyeiket. Fél 9-re zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem, és amikor 9 óra után megbilincselve bevezették Kun Andrást, a rendőröknek kordont kellett köré vonniuk, hogy megvédjék a tömeg dühkitöréseitől és a . Ez a felfokozott hangulat a tárgyalás egészét jellemezte, a hallgatóság sok esetben zajongással, bekiabálással zavarta meg a tárgyalást.

A tárgyalás megnyitásaként Jankó Péter röviden ismertette az ügyet, majd Kun Andrást személyes viszonyai felől kérdezte. Ezt követően a tanácsvezető bíró felolvasta a vádiratot, melyre Kun András a következőképpen

: „A vádat megértettem és beismerem, hogy emberek előállításában, azok megverésében, értéktárgyak elkobzásában részt vettem, a háború folytatása érdekében beszédeket tartottam, azonban emberek meggyilkolásában, illetőleg velük szemben űzött perverz aktusokban nem vettem részt, így ezekben nem érzem magam bűnösnek." A súlyos bűncselekmények, kegyetlenkedések, gyilkosságok elkövetését a továbbiakban is tagadta, folyamatosan cáfolta a tanúk állításait, saját szerepét és nyilas szerepvállalását igyekezett csökkenteni. A megjelent kilenc tanú részletesen beszámolt az általuk átélt borzalmakról. A világ elé tárták a XII. kerületi nyilas pártházban történteket, hogy a szélsőjobboldali ideológia nevében milyen bűncselekményeket követett el Kun András. Müller Károly vallomása váltotta ki a legnagyobb felháborodást a közönség soraiból, mivel ez mutatta meg legbrutálisabban, hogy mit tett Kun András és a nyilas pártszolgálatosok. (Lásd a 3. forrást!)

A tanúk kihallgatásával véget ért a bizonyítási eljárás. Ezt követően Matiszfalvy István népügyész és Ortutay Gyula politikai ügyész megtartotta a vádbeszédeket, melyekben mindketten halálbüntetés kiszabását kérték. Kun András az utolsó szó jogán kegyelemért folyamodott, hivatkozott papi voltára és arra, hogy hivatalból kirendelt védője a védelmét nem tudta alaposan

. „Szavai azonban elvesztek a közönség felháborodott közbekiáltásai özönében." Az ezt követő, nem nyilvános ülésen a népbíróság tagjai meghallgatták a népügyész és a politikai ügyész véleményét, majd meghozták az ítéletet.

A népbíróság délután három órakor kihirdetett ítéletében háborús bűntett miatt kötél általi halálra ítélte Kun Andrást. A következő pontokban találták bűnösnek: tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, a nyilas hatalomátvételben fontos szerepet játszott, és nyilas érzelmű propagandabeszédeket tartott. Aktívan bekapcsolódott a XII. kerületi nyilas pártház működésébe, ahol súlyos bántalmazásokat, kínzásokat hajtott végre. Több alkalommal részt vett razziákban, több száz üldözött személy pártházba való bekísérésében, akiknek meggyilkolásához ily módon hozzájárult. Emellett több alkalommal jelen volt és tevőlegesen is részt vett kivégzésekben. Bizonyítást nyert, hogy a Maros utcai kórházban több pártszolgálatossal együtt 80-100 embert végeztek ki. Súlyosbító tényezőnek tekintették Kun András pap és szerzetes mivoltát, valamint, hogy előkelő pozíciót töltött be a Nyilaskeresztes Pártban, és nagy tekintélynek örvendett a XII. kerületi pártszolgálatosok között. Lényeges, hogy az ítéletben már nem jelent meg a városmajori és más kórházak elleni akció, mivel akkor nem volt kellően bizonyítható, hogy azoknál is jelen lett volna. A halálbüntetéshez azonban így is elegendő bizonyíték, terhelő vallomás gyűlt össze ellene. Miután Jankó Péter tanácsvezető bíró kihirdette az ítéletet, megállapította, hogy Kun Andrásnak nincs fellebbezési joga és a népbírósági ítélet jogerős. (Lásd a 4. forrást!) A halálbüntetést még aznap délután 16 óra 5 perckor a törvényszéki fogház Alkotmány utcai udvarán több száz főnyi tömeg előtt végrehajtották. Kivégzése után a sajtó az ügyével kapcsolatos konklúziót: „Kun páter ügyében példás gyorsasággal ítélkezett a népbíróság."

A tanulmányhoz felhasznált források Kun András népbírósági peranyagában (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 3.1.9. V-119575) találhatók meg.

A dokumentumok közlésekor a mai helyesírási szabályokat vettem figyelembe.


Ezen a napon történt július 25.

1934

Sikertelen nemzetiszocialista hatalomátvételi kísérlet Bécsben, osztrák náci puccsisták megölik Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt.

1957

Elindult Moszkvába az Express Ifjúsági Utazási Iroda és Szolgáltató Vállalat szervezésében utazó turisták első csoportja.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag  szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük. A kettes számban az egyesületi témák kerültek előtérbe, míg a hármasban főleg egyéni sorsok bemutatására helyezzük a hangsúlyt.

 

 

Budapest, 2017. június 28.

 

 

A szerkesztők