Szeptember végén – 1989

„Fejti György nyilatkozata – miszerint a „politikai primadonnák” nagy fellépése várható a kongresszuson – helyeslésre talált. Vannak, akik úgy fogalmaznak, hogy néhány tucat „önmagát szervező” hangadó eltávolítása megállítatná a párt teljes széthullását.”

Bevezetés 

1989 szeptemberének végén már csupán idő kérdése volt, hogy az addigi állampárt mikor alakul át: ez október elején be is következett, a Magyar Szocialista Munkáspárt utolsó kongresszusa egyúttal az Magyar Szocialista Párt első kongresszusa is volt. Mindez persze nem önmagában álló, elszigetelt jelenség volt; mivel éppen húsz éve értek véget a rendszerváltásnak nevezett folyamat döntő eseményei. Budapest Főváros Levéltára és a Magyar Országos Levéltár elhatározta, hogy a rendszerváltás eseményeiről a hatalom és a közemberek világának „határmezsgyéjén" készült hangulatjelentések kiadásának segítségével emlékezik meg erről (természetesen válogatott forrásanyagot 

 Az ArhcivNet korábban - 2008 őszétől - már ugyancsak közölt ilyen jellegű forrásokat. Ezúttal két rövid, de korjelzőnek ítélt dokumentumot adunk közzé.

Ami a forrástípust illeti: a hírek szállításáról, értelmezéséről az információáramlás mechanizmusának kialakításáról, a hírek közhangulatra gyakorolt hatásának ellenőrzéséről a legfelsőbb szervektől a pártalapszervekig terjedő agitációs és propagandahálózat felelt. A vonatkozó tájékoztatók felhívták az e hálózatban érintettek figyelmét arra, hogy nem csak a kényes kérdésekről kell beszámolniuk, de a hétköznapok fontosabb eseményeiről is. A tapasztalatszerzés és a továbbítás eszközei az írásos és szóbeli jelentések, vizsgálatok, felmérések, a különböző rendezvényeken való részvételek és az emberekkel való beszélgetések voltak.

Az emberek feletti pártellenőrzés egyik eszköze a hangulatjelentés volt. Ezek olvastán nem szabad elfelejteni, hogy készítőik, akik gyakran nem rendelkeztek megfelelő értékelési készséggel és bátorsággal, megrendelésre dolgoztak, így feltételezhető, hogy inkább azt írták, amit a jelentések olvasói az emberekkel „gondoltatni" szerettek volna; azt, amit a felsőbb szerv hallani akart. Ily módon ez a forrástípus afféle kiegészítő adalékul szolgálhat a korszakot kutató történész számára, ám egyúttal számos érdekesség hordozója lehet.

1989 kora őszén a kapitalizmus gyors diadala már a küszöbön állt, ezzel együtt még mindig születtek egészen meglepő észrevételek a hangulatjelentések szerint. Akadt olyan, aki az alábbiakról számolt be egy televíziós vita kapcsán: „A záró megbeszélés TV-közvetítése alapján sokaknak tetszett Pozsgay Imre határozott hangvétele, amivel 'helyre tette' a Fidesz és SZDSZ okvetetlenkedő képviselőit. Némi káröröm is kiérezhető az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) résztvevői közötti eltérő álláspontok miatt. Az MSZMP sem egységes, de az ellenzék is megosztott - fogalmazódott meg."

Tény, hogy az EKA egysége a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásait lezáró megállapodás 1989. szeptember 18-ai aláírásakor már megbomlott. A dokumentumot a Magyar Szociáldemokrata Párt záradékkal látta el, az SZDSZ és a Fidesz pedig nem írta alá, mert nem fogadta el, hogy a köztársasági elnököt a nép a parlamenti képviselőválasztások előtt válassza meg közvetlenül. Ez, vagyis a köztársasági elnök választása, természetesen élénken foglalkoztatta a hangulatjelentések íróit is.

Ugyancsak a reakciós nézeteket tükrözi az az álláspont is, mely szerint problémás az NDK-s menekültek ügye. Az NDK-ból menekülni szándékozók kérdése rendre előbukkan a jelentések hasábjain. A vélemények természetesen ezúttal is megoszlottak. Közülük e helyt azt emelnénk ki, hogy volt, akit ez a téma a béketábor egységessége iránti aggodalomra sarkallt. Az pedig tényleg egészen furcsán hat, hogy volt, aki Kína (!) egyetértését hiányolta.

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások lezárása után bő egy hónappal, szimbolikus napon, 1989. október 23-án került sor a köztársaság kikiáltására.

Ugyanebben a hónapban létrejött a régi-új baloldali párt, a Magyar Szocialista Párt: 1989. október 6-9-e között tartották az MSZMP XIV. és az MSZP I. Kongresszusát.

Az alábbi két forrás arról „ad számot", hogy 1989 szeptemberének legvégén miről is tartották fontosnak beszámolni a hangulatjelentések írói. Sok ismerős téma, név és fogalom köszön vissza azok számára, akik átélték ezt az időszakot, ugyanakkor világosan kitapintható, hogy mennyire megosztott és bizonytalan volt a paternalista állampárt atyáskodását megszokó egykori párttagság véleménye a „bizonytalan" helyzetben.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők