Shvoy Lajos püspök titkos fogsága

Sajnos tapasztalnunk kellett, hogy Püspök Úr a mi barátságos együttműködési készségünkre elutasító magatartással válaszolt, és időről időre a legbarátságtalanabb intézkedések kidolgozásán és megvalósításán fáradozott. […] Meggyőződésünk, hogy a magyar katolikus egyház sem állományában, sem vezetésében nem azonos a székesfehérvári püspökség és Shvoy püspök úr általános és egyházpolitikai magatartásával.”

 

Bevezető

Shvoy Lajos[1] székesfehérvári püspököt Mindszenty József esztergomi érsek egyik legfőbb támogatójának tartották kortársai. Személye így a pártállam számára nem volt elfogadható. Már Mindszenty József 1948-as letartóztatásának másnapján távirati úton magához rendelte Kádár János belügyminiszter és lemondásra szólította fel. A püspök ellenállt, és Rómától kapott megbízatásától nem vált meg.[2] 1951-ben a kalocsai érsek ellen indított koncepciós eljárás egyik lehetséges vádlottját látták benne,[3] de végül megelégedtek házi őrizetben tartásával, s a perbe nem keverték bele.[4] A „Mindszenty-vonal”-hoz hű püspököket később Hejcére internálták – Pétery Józsefet Vácról 1953-ban, Badalik Bertalant Veszprémből 1957-ben. Shvoy Lajos szabadlábon maradhatott, de erős kontroll alatt állt.[5]

 

Az 1961-es egyházi perfolyam[6] után azonban az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) megszerezte az MSZMP Politikai Bizottságának támogatását egy, a püspök félreállítását célzó forgatókönyvre.[7] Lemondatásának vagy – ellenállása esetén – internálásának tervére a politikai vezetés legfelsőbb szinten igent mondott. Ám az elképzelés az 1961 őszén beállt változások miatt végül nem valósult meg, ugyanis 1961. október 3-án váratlanul elhunyt Grősz József kalocsai érsek. Hivatalát ellátó érsek híján rangidősként Shvoy Lajosnak kellett volna átvennie a magyar katolikus püspöki kar vezetését. Kétségkívül kissé javított megítélésén, hogy ezt nem vállalta el.[8] Még a hónap folyamán az Állami Egyházügyi Hivatal élén is személycsere történt. Olt Károly[9] elnök megbukott, 1961. október 20-án nyugdíjazták. Helyét Prantner József[10] vette át, aki sok szempontból módosítani kívánt az egyházpolitika stíluselemein. E fordulatok megmentették ugyan Shvoy Lajost, megmaradhatott hivatalában – de személyének alapvetően negatív állami értékelése ettől alig változott. Az állambiztonság az ősz folyamán komolyan foglalkozott a püspök külföldi kapcsolataival, novemberben titkos házkutatást végeztek a palotájában, és lehallgatókészülékeket is elhelyeztek rezidenciájában.[11] Prantner elnök pedig látványosan érzékeltette az idős főpásztorral, hogy neheztel rá, ugyanis személyesen nem volt hajlandó érintkezni vele. E távolságtartás egyértelműen „büntetés”-üzenetet hordozott.


Shvoy Lajos székesfehérvári püspök
Budapest, Szent István Bazilika, 1959
Forrás: Fortepan

Az ÁEH új elnöke egy nagyszabású akcióval bizonyította „rátermettségét” a pártapparátus felé. 1961/1962 fordulóján országszerte összesen 49 papot tiltattak el a szolgálattól püspökeikkel. Az állambiztonsági apparátusban a belső elhárítás területéért felelős Hollós Ervin már 1958-ban szorgalmazta, hogy perek helyett egyházfegyelmi eljárásokkal állítsák félre a túlbuzgónak ítélt papokat.[12] Olt Károly erre nem volt fogékony, Prantner József viszont igen – s az 1961 nyarán lefolytatott nagy egyházi perek súlyos börtönévekben mért ítéletei után már minden érintett az egyházi felfüggesztést tekintette „kisebb rossz”-nak. Az országos akciót három lépcsőben hajtották végre, a legnehezebb terepnek ítélt esztergomi és fehérvári egyházmegyéket hagyva a sor végére.[13]

Az 1962 elején Székesfehérváron történteket felfoghatjuk úgy is, mint előzetes nyomásgyakorlást: olyan viszonyokat akartak teremteni, amelyek közepette az idős püspök gondolni sem mer az ellenállásra.

1961 decemberében az ÁEH elnöke szokatlanul kemény hangú üzenetet készült küldeni a püspöknek. A szöveget ‒ annak hátoldali jegyzetei szerint ‒ látta és helyeselte helyettese, Miklós Imre[14] is. Prantner továbbra sem érintkezett Shvoy-jal személyesen, gondolatait megbízottjai útján akarta tolmácsolni. Az ÁEH központjába 1961 augusztusában főosztályvezetőnek emelkedő korábbi Fejér megyei egyházügyi megbízott, Bai László,[15] valamint hivatali utóda, Lovrek Károly[16] lettek volna a szócsövei. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Ám 1961. december 18-án a két tisztviselő dolgavégezetlenül távozott a püspöki palotából, influenzás megbetegedésének mélypontján Shvoy Lajos nem tudta fogadni őket. A püspök még aznap levélben mentegetőzött az ÁEH elnökénél és a megyei megbízottjánál a történtek miatt. (Lásd a 2. a-b. számú dokumentumokat!)

Mindez azonban csak annyit eredményezett, hogy két héttel elnapolták a püspök megszégyenítését. Az új esztendő első munkanapján, 1962. január 2-án kereste fel újra Shvoy Lajost a küldöttség. A 82 éves főpásztor még ekkor sem volt teljesen egészséges. A két ÁEH-megbízott tanúként – Miklós Imre tanácsa szerint – maga mellé vette Kisberk Imre segédpüspököt[17] és az egyházmegye két vezető békepapját, Potyondi Imrét[18] és Mórász Pált.[19] Így mondták el az elnök üzenetét a püspöknek, aki részint egy elháríthatatlan tirádát kapott politikájának csődjéről, részint pedig előírásokat. Utóbbiakkal bizarr dolgokra kényszerítették az idős főpásztort. Lényegében a palota aranykalitkájába zárták, nem mutatkozhatott a szélesebb nyilvánosság előtt. Olyan korlátozást valamilyen formában már korábban is kapott, ami eltiltotta a népesebb egyházi rendezvényeken való szerepléstől, hiszen már 1961 szeptemberében panaszkodott erről Kisberk Imre segédpüspök Grősz József kalocsai érseknek.[20] Talán ez állt már az 1961. július 1-jei pilisvörösvári bérmálás furcsaságai mögött is, amikor Shvoy Lajos a segédpüspökével és titkárával együtt ment el a pilisborosjenői plébániára, de az idős főpásztor ott maradt, és a vörösvári szertartásra csak két kísérője utazott tovább.[21] Az üzenet azonban most ennél is tovább ment: a püspök ezután csak a helyi egyházügyi tisztviselő előzetes engedélyével hagyhatta el lakhelyét, és jelentenie kellett a palotában lévő vendégszobák igénybevételét is. A rendelkezés szigorította a püspöki aula – egyébiránt szintén régóta fennálló – levélcenzúráját: a postai úton érkező és kimenő levelek mellett ez immár a személyesen beadott küldeményekre is vonatkozott. Kimondta továbbá, hogy a püspök az egyházmegye valamennyi személyi kérdésében csak a miniszteri biztos előzetes engedélyével intézkedhet.

Ezen előírások a püspök személyi szabadságát éppúgy sértették, mint a hatályos jogot. Hogy csak a leglátványosabb momentumot emeljük ki ebből, az üzenetben is megemlített jogforrás, az Elnöki Tanács 1957. évi 22. számú törvényerejű rendelete szabályozta, hogy milyen egyházi állások betöltéséhez kell előzetes állami hozzájárulást szerezni.[22] Hosszú volt a lista: helynök, irodaigazgató, kanonok, esperes, járási székhely vagy város plébánosának kinevezése a tvr. hatálya alá tartozott. Egy püspöknek gyakorlatilag csak a közvetlen környezete kialakításában (szertartó, titkár), a legkisebb plébániák betöltésében, valamint a káplánok és hitoktatók[23] kinevezésében volt szabad keze. Ehhez képest a szóbeli rendelkezés a fehérvári egyházmegyében még ennyi szabadságot sem hagyott, az egyházi állások összességét az előzetes engedélyeztetés körébe vonta. Mi több, elképzelhető volt az elmondottak olyan szélsőséges értelmezése is, hogy az kiterjedt az „állás”-nak nem tekinthető személyi kérdésekre is, mint például a belső egyházi kitüntetések adományozására.

Shvoy Lajos nagy figyelemmel hallgatta az üzenetet. Csak politikájának értékelése kapcsán próbált tiltakozni, és az elnökkel való személyes kapcsolatfelvételt kezdeményezte – sikertelenül. A korlátozó rendelkezések ellen azonban nem tiltakozott. Ám azonnal jelezte, hogy az üzenetet írásban is szeretné kézhez kapni, s ezt még aznap levélben is kérte. (Lásd a 3‒4. számú dokumentumokat!)

Vélhetően nem a szöveg pontos ismeretére vágyott, hanem alkalmasint felmutatható, így megfellebbezhető írásos bizonyságot akart a hivatal által megkövetelt törvénytelenségről. Nem csodáljuk, hogy azt végül soha nem kapta kézhez. Az ÁEH nem akarta magát számon kérhetővé tenni.

Viszont a jelek szerint komolyan gondolták a korlátozásokat, ami abszurd helyzeteket teremtett. A püspöknek egymás után kellett elhárítania a templombúcsúkkal kapcsolatos meghívásokat, az „egészségi állapotára” való hivatkozással. Előfordult olyan eset, hogy Lovrek Károly épp elérhetetlennek bizonyult, amikor Schwarz-Eggenhofer Artúr[24] balatonfüredi gyógykezelésre utazván Székesfehérváron – a testvérénél – éjszakázott és a püspökség udvarán parkolt. Az ÁEH-előadó távollétében az esztergomi apostoli kormányzó nem mehetett fel a püspökhöz.[25] Az ÁEH-elnök üzenetének általunk ismert tervezete ugyan csak a vendégszobák használatáról szólt, nem a vendégfogadásról, de az affért egyértelműen ide vezethetjük vissza. Pontosan ugyanis nem tudjuk, hogy milyen szavakkal tolmácsolta a rendelkezést Bai és Lovrek.

Shvoy Lajos szorult helyzetében – korábban nála elképzelhetetlen módon – gesztusokat próbált tenni a hatalomnak. Felgyógyulása után, 1962. január 17-én tisztelgő látogatást tett Lovrek Károly hivatalában. Amikor februárban a felfüggesztések óhajával felkeresték, azokat végrehajtotta. Maga vetette fel békepapok egyházi kitüntetésének lehetőségét, és titkárának közreműködésével azt is lehetővé tette, hogy a békemozgalmi gyűléseken kicsivel több papja vegyen részt, mint korábban. Lovrek Károly negyedéves jelentésében nagy elégedettséggel beszélt a püspök viselkedésében tapasztalt efféle apró változásokról. Felettese, Bai László azonban érzékelte a püspök „aknamunkáját” is: „amikor a korlátozó intézkedéseket betartja és a közeledésnek minimális jeleit mutatja, magatartása semmit sem változott, provokatív. Módszerei igen finomak. Magatartása értékelésénél ezek nem mellőzhető tényezők.”[26]

Shvoy Lajos a személyének szóló tiltásokat is tiszteletben tartotta néhány hónapig. 1962 tavaszán azonban – talán tesztelve a hatalom éberségét – időnként figyelmen kívül hagyta a tilalmakat. Április 25-én rumi származású papját, Pásthy Antalt elkísérte szülőfalujába, és – az ÁEH nemleges javaslata ellenére – tisztelgő látogatást tett Kovács Sándor szombathelyi püspöknél, ott is éjszakázva. Május elején Budapesten, a Szent István Bazilikában mondott el egy gyászmisét előzetes engedély nélkül.[27] Az év nyarára pedig hivatalos canonica visitatiókat készíttetett elő több plébánián.

A szocializmus az egyház mozgásterét eleve szűkre szabta. Shvoy Lajos „titkos fogsága” jól illusztrálja azt, hogy még a kodifikált kereteket is könnyen felrúghatta az államhatalom.

 

Dokumentumok:

 

1.
Prantner József ÁEH-elnök üzenete Shvoy Lajos székesfehérvári püspöknek
Budapest, 1961. december 13.

 

Tervezet

2 pld.

Emlékeztető

 

A magyar állam és a római katolikus egyház közötti viszony – mint azt az állami vezető szervek és testületek, valamint a Püspöki Kar több alkalommal kifejezésre juttatta – jelenleg normális.

Mikor általában ezt tapasztaljuk, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye vezetői és államunk közötti viszony nem alakult más egyházmegyékhez hasonlóan, elmaradt az egész katolikus egyházat és államunkat egyre inkább jellemző baráti együttműködéstől, sőt ez a viszony egyre inkább retrográd jelenségeket mutat.

Az elmúlt évek eseményeiből ugyanakkor az is megállapítható, hogy államunk nem egyszer olyan gesztust gyakorolt az egyházmegyei hatóság felé, amelyből már kevés jóindulattal is észre lehetett volna venni közeledési és vitás kérdéseket békésen rendezni óhajtó szándékunkat. Elég, ha a Kisberk Imre segédpüspök úr működéséhez való állami hozzájárulásra utalunk.[28]

Sajnos tapasztalnunk kellett, hogy Püspök Úr a mi barátságos együttműködési készségünkre elutasító magatartással válaszolt, és időről időre a legbarátságtalanabb intézkedések kidolgozásán és megvalósításán fáradozott.

Ide kell sorolnunk az egyházmegyei hatóság körlevelekben megkísérelt alaptalan, rágalmazó kitételeket, vagy ugyane körlevelekben a pozitív hatású egyházpolitikai események közlésének mellőzését.

‒ A Magyar Népköztársaság államrendjével szembenálló reakciós egyházi személyek támogatását, bátorítását.[29]

‒ A Legfelsőbb Ügyészséghez küldött feljelentést.[30]

‒ A csepeli plébánia betöltésével kapcsolatban a 22. tvr. figyelmen kívül hagyását.[31]

‒ Vagy akár csak legutóbbi kísérletét a többszörösen büntetett előéletű volt nyilas államtitkár, Hidvégi Ervin támogatására, egyházi szolgálatba állítására,[32] és még több hasonló megnyilvánulás.

Meggyőződésünk, hogy a magyar katolikus egyház sem állományában, sem vezetésében nem azonos a székesfehérvári püspökség és Shvoy püspök úr általános és egyházpolitikai magatartásával.

Több megnyilatkozás és tény – kiemelkedően a Püspöki Kar 1961. március 15-i nyilatkozata[33] – bizonyítja, hogy az egyház csaknem teljes egészében elhatárolja magát attól a szomorú csődpolitikától, amelyet püspök úr folytat, és amely ma már egy s a legszélsőségesebb szűk reakciós klikken kívül, a mi országunkban egyetlen papnak, de egyetlen hívőnek sem érdeke.

Mindezek után nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy püspök úrnak ez a meggondolatlanságig veszélyes politikai vonala ma már nem csupán egyházmegyéjének papságát zavarja és veszélyezteti a legszemélyesebb érdekeiben is, de kihatásaiban káros lehet az egész magyar katolikus egyház és államunk jó kapcsolatának további elmélyítésére.

Amikor örömünkre szolgál, hogy a római katolikus egyház vezetőinek többsége és a papság zömének pozitív magatartása jó irányban fejlődik, ez lehetővé teszi államunk részéről, hogy egy sor kérdésben kifejezésre juttassa megértő jóindulatát, korrekt segítőkészségét, ugyanakkor sajnálattal kell a székesfehérvári egyházmegyére vonatkozóan a további súlyosabb bonyodalmak preventív elhárítása érdekében püspök úr figyelmét a következőkre felhívni:

1./ Püspök úr saját és egyházmegyéje érdekében továbbra sem kívánatos, hogy nagyobb egyházi rendezvényeken részt vegyen és szerepeljen.

2./ A miniszteri biztos urat megbízom az aula fokozottabb és minden irányú ellenőrzésével.

a./ Az aulába érkező postai küldeményeket és a személyesen átadott leveleket, valamint a kimenő postát a püspök úr által korábban megbízott, a felbontás, illetve postázás előtt köteles bemutatni a miniszteri biztos úrnak. [!]

b./ Az egyházmegye valamennyi személyi kérdésében történt változásokat a miniszteri biztos úr előzetes jóváhagyásával lehet eszközölni.

c./ Felkérjük püspök urat, hogy vidékre utazási szándékát, valamint az aulában lévő vendégszobák igénybevételét előzetesen közölje a miniszteri biztos úrral.

Tekintettel arra, hogy ezen intézkedéseket az egyházmegye nem megfelelő vezetése, személyesen pedig püspök úr meg nem értő, barátságtalan magatartása kényszerítette hivatalunkra, ezért azok tartalma is kizárólag püspök úr államunk iránti magatartásának és egyházpolitikai felfogásának megjavításán múlik, amit mielőbb nagyon őszintén remélünk és kívánunk.

Budapest, 1961. december 13.[34]

 

 

Jelzet: MNL OL XIX–A–21–a–Sz–18–6/1961 – Magyar Nemzeti Levéltér Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek, Állami Egyházügyi Hivatal, Elnöki iratok, Shvoy Lajosnál látogatás, emlékeztető – Eredeti, gépelt.

 

 

2. a.
Shvoy Lajos levele Prantner József ÁEH-elnöknek, amelyben mentegetőzik, hogy nem tudta betegsége miatt fogadni az elnök küldötteit

Székesfehérvár, 1961. december 18.

7470/1962[35]

Elnök Úr!

 

Kérem, engedje meg, hogy őszinte sajnálkozásomnak adjak kifejezést afelett, hogy egy hete tartó makacs influenzám miatt ma nem volt módomban tárgyalni Bai László csoportvezető és Lovrek Károly főelőadó urakkal, akik bizonyára Elnök Úr megbízásából óhajtottak volna velem beszélni.

Remélhetőleg az influenzából rövidesen felgyógyulok, és így alkalmam lesz akár Elnök Úrral, akár megbízottaival az elmaradt megbeszélést pótolni.

Annál is inkább sajnálom a mai tárgyalás elmaradását, mert hiszen több minden probléma már régóta megbeszélésre vár.

Kérem, engedje meg, hogy az alkalmat felhasználva a közeledő újesztendő kapcsán sok sikert kívánhassak Elnök Úr munkájához.

 

Fogadja Elnök Úr kiváló tiszteletem kifejezését.

 

Székesfehérvár, 1961. december 18.[36]

 

            Shvoy Lajos               

székesfehérvári püspök

Prandtner [!] József Úrnak

Áll. Egyházügyi Hivatal elnökének

Budapest, V.

Jelzet: MNL OL XIX–A–21–a–Sz–18–6[a]/1961 – Eredeti, gépelt.

 

 

2. b.
Shvoy Lajos levele Lovrek Károly miniszteri biztosnak, amelyben mentegetőzik, hogy nem tudta betegsége miatt fogadni

Székesfehérvár, 1961. december 18.

 

7470/1962[37]

Lovrek Károly úrnak

miniszteri biztos

Helyben.

 

Miniszteri Biztos Úr!

 

Igen sajnálom, hogy közel egy hete tartó influenzám miatt ma nem volt módomban alkalmat nyújtani a kért megbeszélésre. Remélem, hogy rövidesen egészségem helyreáll, és az elmaradt megbeszélésre sor kerülhet.

Kérem, szíveskedjék Miniszteri Biztos Úr, Bai László csoportvezető úr felé is az elmaradt megbeszélés kapcsán sajnálkozásomat kifejezni.

 

Fogadja Miniszteri Biztos Úr tiszteletem nyilvánítását.

 

Székesfehérvár, 1961. december 18.

 

székesfehérvári püspök

 

 

Jelzet: SzfvPL I. 2. – No. 7470. Sz.N./1961. december 18. – Gépelt másolat.

 

 

3.
Bai László és Lovrek Károly ÁEH-alkalmazottak feljegyzése az üzenet átadásáról

Székesfehérvár, 1962. január 2.

Feljegyzés

 

1962. január 2-án Dr. Kisberk Imre segédpüspök, Potyondi Imre helynök, Mórász Pál kanonok jelenlétében közöltük Shvoy Lajos püspökkel Prantner elvtárs üzenetét.

Az üzenetet figyelmesen végighallgatták, amelyhez a püspök a következő észrevételeket fűzte: véleménye szerint magatartása soha nem volt államellenes, tudatosan az államrend ellen nem tett semmit, legfeljebb több intézkedése kelthette ezt a látszatot. Véleménye szerint őt azért tartják reakciósnak, ill. államrend-ellenesnek, mert a Hivatal volt elnöke, Horváth elvtárs[38] által felajánlott Békebizottság elnökségét nem fogadta el.

A Prantner elvtárs által említett pontokat, amelyek az állam és a közte való rossz viszony okozói voltak, az előbbiekkel magyarázta. A helyi államhatalmi szervek vezetői és a közte lévő tarthatatlan viszonyt azzal igyekezett magyarázni, hogy a helyi vezetők őt nem keresték fel, pedig ő már több évtizede dolgozik Székesfehérvárott a jelenlegi funkcióban.

Emlékeztettük a megyei VB elnökének próbálkozásait a személyes közeledésre, amelyet [!] ő annak idején udvariatlanul visszautasított.

A beszélgetés után kifejezésre juttatta azt az óhaját, hogy Prantner elvtárs fogadja őt, és adjon alkalmat a személyes találkozásra.

A meghívottak a beszélgetés után alkalmat kértek arra, hogy beszélgethessenek velünk. Mi ezt az alkalmat meg is adtuk, ahol elmondották, hogy ők sem értenek egyet a jelenlegi vezetéssel, és komoly ígéretet tettek a helyzet változtatására.

A szigorítás ellen sem a püspök, sem a meghívottak nem tiltakoztak, nem emeltek kifogást, azt tudomásul vették.

A püspök kérte az üzenet írásbeli másolatát, amelyet Prantner elvtárstól is személyesen kérni fogja.

Székesfehérvár, 1962. január 2.

 

               Lovrek Károly                                                                                   Bai László

         

Jelzet: MNL OL XIX–A–21–a–Sz–18–6c/1961 – Eredeti, gépelt.  

 

 

4.
Shvoy Lajos levele Prantner József ÁEH-elnöknek, amelyben az üzenetet írásban is kéri

Székesfehérvár, 1962. január 2.

 

Elnök Úr!

 

Köszönettel vettem és tisztelettel hallgattam végig Elnök Úr üzenetét, amelyet Bai László főelőadó úr és Lovrek Károly miniszteri biztos urak közöltek velem Kisberk Imre segédpüspök úr, Potyondy Imre vikárius úr és Mórász Pál provikárius urak jelenlétében.

Nagyon hálás lennék, ha Elnök Úr üzenetének másolatát megküldeni szíveskednék, hogy azt komolyan áttanulmányozhassam.

Egyenlőre influenzás fertőzés miatt még nem hagyhatom el a szobát, de mihelyt teljesen felgyógyulok, keresni fogom az alkalmat, hogy Elnök Úrnál tiszteletemet tegyem.

Fogadja Elnök Úr őszinte tiszteletem kifejezését.

 

Székesfehérvár, 1962. január 2-án

 

      Shvoy Lajos                    

                                                                                                                                                                                                                             székesfehérvári püspök

 

Jelzet: MNL OL XIX–A–21–a–Sz–18–6b/1961; SzfvPL I. 2. – No. 7470. Sz.N./1962. január 2. – Eredeti, gépelt.

 

[1] Shvoy Lajos (1879–1968): esztergomi főegyházmegyés pap 1901-től, 1919-től a Regnum Marianum templomépítő plébánosa. 1927-től haláláig, több mint 40 esztendőn át székesfehérvári püspök.

[2] Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár (továbbiakban: SzfvPL), Püspöki personáliák és hagyatékok – Shvoy Lajos iratai (I. 7. – No. 5866.). Sz. N/1948. december.

[3] Ólmosi Zoltán: Proletárdiktatúra és egyház, 1951. Az egyházügyi hivatal létrejötte. História, 1991. 5–6. sz. 23–27.

[4] SzfvPL Egyházkormányzati iratok (továbbiakban: I. 2.) – Litt. Enc. 1951/X. 29.

[5] Mózessy Gergely: A székesfehérvári egyházmegye igazgatása az 1950-es években. 1956: In: A szabadság narratívái. Szerk. Csurgai Horváth József. Bp., 2017. 121–138.

[6] 1961 februárjában összehangolt, nagyarányú támadást intézett az állambiztonság a hívők ellen. 800 főre becsülhető az egyetlen éjszaka alatt letartóztatottak, 1000-re a házkutatások száma. Az akciót „Fekete Hollók” fedőnéven emlegették. Az ezt követő vizsgálatok nyomán az év nyarán koncepciós perek zajlottak például ciszterciek, regnumosok, cserkészek, pécsi pálosok, a Központi Szemináriumból 1959-ben eltávolított növendékek ellen. Vö. Lénárd Ödön: Koncentrált támadás a hallgató egyház ellen. I–IV. Vigilia, 1991. 6–9. sz. 402–414., 508–517., 587–595., 691–697.

[7] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL), Az államigazgatás felsőbb szervei (1862–2014) (továbbiakban: XIX), Központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek (továbbiakban: A), Állami Egyházügyi Hivatal elnöki iratai (továbbiakban: 21), Visszaminősített TÜK iratok (továbbiakban: d) – 0050/1961.

[8] Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban: ÁBTL), Központi operatív nyilvántartást végző egységek által kezelt munkadossziék (továbbiakban: 3. 1. 2) M-34616 „Halápi” 240–241.

[9] Olt Károly (1904–1985): 1949-ben az országgyűlés elnöke, 1949–1950-ben az Elnöki Tanács titkára, 1950–1956 között pénzügyminiszter. 1956–1959 között a kormány titkárságvezetője, 1957-től az Elnöki Tanács tagja. 1959-től 1961-es nyugdíjazásáig az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Nyugdíjazásáról forrás: MNL XIX–A, Minisztertanács Titkársága (továbbiakban: 2), Kállai Gyula államminiszter, miniszterelnök-helyettes, miniszterelnök (továbbiakban: tt) – 335/1961. Bukásának hátteréhez lásd Rainer M. János: „Ki van ellenünk?” Kis magyar katonai puccskísérlet, 1961.

http://www.rev.hu/ords/f?p=600:2:::::P2_PAGE_URI:tanulmanyok/kadarrendszer/kispuccs (utolsó letöltés: 2018. november 13.)

[10] Prantner József (1911–1975): 1951-től alosztályvezető az ÁEH-ban, 1961-től 1971-es nyugdíjazásáig az ÁEH elnöke, 1968-tól államtitkári rangban.

[11] ÁBTL Központi operatív nyilvántartást végző egységek által kezelt operatív dossziék (továbbiakban: 3. 1. 5) O-14963/1 „Canale” 260–261, 272–275, 277–281, 285, 301–304, 312–315, 329.

[12] Kis Réka–Soós Viktor Attila–Tabajdi Gábor: Hogyan üldözzünk egyházakat? Állambiztonsági tankönyv tartótiszteknek. Fehér hollók 1., Bp., 2012. 30.

[13] Az akciót összegző forrás: MNL OL XIX–A–21–d–002-1/1962. Az akcióról bővebben Mózessy Gergely: Felnémeti Ferenc pályájának megtörése. Jubileumi emlékkönyv 1714–2014. 300 éves az újraalapított Torbágyi Római Katolikus Egyházközség. Szerk. Müllner János. [Győr,] 2014, 104–139.

[14] Miklós Imre (1927–2003): 1951-től az ÁEH munkatársa. 1953-tól osztályvezető, 1956-tól elnökhelyettes. 1971-től az intézmény 1989-es megszűnéséig annak elnöke.

[15] Bai László (1930–?): 1957-től az ÁEH munkatársa. Fejér megyei miniszteri biztos, majd főelőadó. 1961 tavaszától az ÁEH központjában dolgozik, 1974-től a Katolikus, 1980-tól a Protestáns Főosztály vezetője. Az ÁEH 1989 júniusában szűnt meg, de őt csak novemberben nyugdíjazták.

[16] Lovrek Károly (1927–2005 körül): tanár, kollégiumigazgató, 1961-től 1988-as nyugdíjazásáig Fejér megye egyházügyi előadója változó titulusokkal (miniszteri biztos, titkár).

[17] Kisberk Imre (1906–1982): 1930-tól a székesfehérvári egyházmegye papja, 1951-től segédpüspöke. 1958 őszétől a székesegyház plébánosa. 1969-től apostoli adminisztrátorként kormányozta a fehérvári egyházmegyét, 1971–1974 között az esztergomi főegyházmegyét is. Megyéspüspök csak 1974. február 2-án lehetett. 1982-ben nyugalomba vonult, és alig egy hónappal később elhunyt.

[18] Potyondi Imre (1885–1978): fehéregyházmegyés pap 1908-tól. Káplánévei után 1911-től szemináriumi tanár, mellette püspöki titkár 1916-tól, irodaigazgató 1920-tól. 1930–1940 közt szemináriumi rektor Székesfehérváron, Budapesten 1957–1968 közt. Fehérvári kanonok 1930-tól, 1949-től nagyprépost. Általános helynök (1943–1971), Shvoy püspök halála után káptalani helynökként kormányozza az egyházmegyét (1968–1969).

[19] Mórász Pál (1907–1982): fehéregyházmegyés pap 1931-től. Káplánévei után 1936-tól Baracson adminisztrátor, majd plébános, 1944-től Lovasberényben plébános. 1953-tól templomigazgató Székesfehérvárott. 1953–1956 közt püspöki irodaigazgató. 1955-től kanonok. 1957-ben számos hivatalra a Vatikán alkalmatlannak (inhabilis) minősítette, de 1969-ben feloldották e dekrétum alól. 1959-ben provikárius, 1971-től általános helynök, 1979-től nagyprépost.

[20] MNL OL XIX–A–21–d–050-4/1961.

[21] ÁBTL 3. 1. 5 O-14963/1 „Canale”, 281.

[22] Magyar Közlöny, 1957. 35. (1957. március 24.) 221–222.

[23] Egy pap hitoktatási engedélyét bármikor megvonhatta az ÁEH, így itt is kellett bölcsesség.

[24] Schwarz-Eggenhofer Artúr (1890–1969): az esztergomi főegyházmegye papja 1912-től, de középiskolai tanári képesítést is szerzett. 1951-től kanonok, 1957-től érseki helynök. Endrey Mihály lemondatása után 1959 nyarától apostoli adminisztrátorként kormányozta a főegyházmegyét. Ettől kora miatt vált meg, lemondását 1969. január 23-án fogadta el a Szentszék. Még ez év tavaszán elhunyt.

[25] MNL OL XIX–A–21–d–0021-13/1962.

[26] MNL OL XIX–A–21–d–007-5/1962.

[27] MNL OL XIX–A–21–d–0042-3/1962. A forrás május 3-ra teszi a gyászmisét, de vélhetően az adat téves. Előző napon volt a gyászmise Harmat Artúr, az Országos Magyar Cecília Egyesület 77 éves korában elhunyt díszelnöke lelki üdvéért. Meghalt Harmat Artur. Új Ember, XVIII. évf. 17. sz. (1962. IV. 29.) 4. Shvoy Lajos az OMCE püspökelnöke volt.

[28] Kisberk Imre segédpüspököt 1951 nyarán házi őrizetbe helyezték, az év őszén Dunabogdányt jelölték ki kényszertartózkodási helyéül, ahol plébánosként szolgált. 1956 decemberében székesegyházi plébános és helynök lett, de 1957 januárjában ismét Dunabogdányba internálták, ekkor már egyházi beosztás nélkül. Csak 1958 őszén térhetett vissza Székesfehérvárra – még akkor is csak fél év próbaidőre. Az Elnöki Tanács 1959-ben fogadta el püspöki kinevezését.

[29] Utalás pl. az 1961-es perekben börtönbüntetéssel sújtott Tabódy István és Kölley György egyházmegyés papokra.

[30] A Csepeli Római Katolikus Egyházközség tulajdonában álló öregtemető területét a Magyar Nemzeti Szabadkikötő és Teherhajózási Vállalat alacsony kártalanítási összeg fejében kisajátította, s – még az ügy jogi lezárulta előtt – 1958-ban építkezett is a területen. Az egyházközség a kárpótlás összegét is kevesellte, a terület idő előtti használatáért pedig legalább bérleti díjat követelt. 1959 őszén ebben ez ügyben fordult az egyházmegye panasszal az ügyészséghez – felsorolva benne a korábbi évek csepeli egyházi sérelmeit is (rendőrség által kiutasított papok, elkobzott ingatlanok, elvont istentiszteleti helyek, megszüntetett egyházközségek). Hosszú pereskedés után 1962 szeptemberére született ítélet, mely a kártalanítási átalány árát helybenhagyta, de a 3 év bérleti díját és a sírkövek árát megtéríttette a MAHART Rt.-vel. (SzfvPL I. 2. – No. 4515 – 1783/1961.)

[31] Radnóti Sándor csepeli plébánost gazdasági visszaélések miatt az egyházmegye felfüggesztette 1959-ben. A plébános fellebbezett ugyan, de a másodfokú ítéletig a helyi hívek ellátására ki kellett nevezni papot. Az ÁEH azonban nem fogadta el a döntést. (SzfvPL I. 2. – No. 4515 – 2000/1959.) Nem a kinevezendő személlyel volt bajuk (hiszen az ekkor szóbahozott Mátyás Kálmán később irodaigazgató is lehetett Székesfehérváron), hanem a békepap Radnóti meghurcolását nem nézték el. Az ügy később megmerevedett: a másodfokú egyházi bíróság Radnótit felmentette, de Shvoy nem volt hajlandó neki az egyházmegyében beosztást adni. Amíg a püspök élt, a főváros Váci Egyházmegyéhez tartozó részén lehetett csak plébános.

[32] Hidvégi [Hisenkamp] Ervin Ottó (1904–1981): jogászként a Kereskedelmi Minisztérium alkalmazásában állt. Hivatali előmenetele a nyilas érában juttatta államtitkárságig, ami miatt háborús bűnösnek tekintették, és 4 év börtönnel sújtották. 1949-es szabadulása után jelentkezett a fehérvári egyházmegyébe kispapnak, 1952-ben felszentelték. 1960-ban letartóztatták és többrendbeli természet elleni fajtalankodás jogcímen újabb 15 hónap börtönre ítélték.

[33] Az 1961 februárjában történt nagyarányú letartóztatásokat követő első püspökkari konferenciára datálva megjelent szövegben a testület elhatárolódott a gyanúba keveredett papoktól.

[34] Az iraton kéziratos ügyintézési jegyzetek olvashatóak. „A tervezetet jónak tartom. Javaslom, hogy Bai et. közölje XII. 18-án Svolylyal [!] Kisberk és Potyondi jelenlétében. XII. 15. Miklós”, valamint „A püspökkel 1962. január 2-án közölve. Bai László, 1962. I. 4.”

[35] Fiktív iktatószám. A levél valójában nem került iktatásra, a 7470-es szám az ÁEH-val való kapcsolatos iratok levéltári csomószáma.

[36] Kéziratos intézkedési jegyzetek az ÁEH iratai közt fennmaradt példány hátoldalán: „Tudomásul. Lássa Bai e. 1961. XII. 22. [olvashatatlan aláírás], valamint „Tudomásul vettem. 1961. XII. 28. Bai.”

[37] Fiktív iktatószám. A levél valójában nem került iktatásra, a 7470-es szám az ÁEH-val való kapcsolatos iratok levéltári csomószáma.

[38] Horváth János (1921–1988): 1951-től az ÁEH elnökhelyettese, 1952–1959 közt elnöke. 1959-től 1972-ig a Textilalkatrészgyártó Vállalat igazgatója.

Ezen a napon történt július 23.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot intéz Szerbiához (ennek visszautasítása nyomán, július 28-án a Monarchia hadat üzen, megkezdődik...Tovább

1946

László belügyminiszter feloszlatta a KALOT-ot.

1979

Drasztikus áremelésre került sor. Országszerte az érdeklődés és a viták középpontjába került ez a döntés, s igazában többé le sem került a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők