Szemelvények a Zsilinszky Antal-féle emigráns mozgalom történetéből – csehszlovák szemmel

A második világháború alatti magyar emigráció története valamelyest homályba veszett az elmúlt évtizedekben, ha pedig a téma mégis a kutatók vizsgálódásának előterébe került, akkor főként más időszakból ismert személyekre – Jászi Oszkárra, vagy még inkább Károlyi Mihályra – fókuszáltak. Ebben az időszakban ugyanakkor olyan személyek is felbukkantak a különböző emigráns magyar politikai csoportosulásokban, mint a színész Lugosi Béla, a képzőművész Moholy-Nagy László, az író Arthur Koestler és Mikes György, vagy a mecénás Hatvany Lajos. Bár ők korántsem voltak feltétlenül epizodisták, egyes „főszereplők” neve szinte teljesen elfelejtődött, még a történészek számára is. Ilyen volt az egyik nagy londoni emigráns csoport szervezője, vezetője, Zsilinszky Antal is.

Bevezető:

Zsilinszky Antal korai éveiről kevés ismerettel rendelkezünk, az ugyanakkor biztos, hogy apai oldalról unokatestvére volt[1] Bajcsy-Zsilinszky Endre[2] kisgazda politikusnak. Neve először 1930-ban tűnik fel a Külügyi Közlöny hasábjain, ekkor fogalmazói próbaszolgálatot teljesített a szaktárca Nemzetközi Közjogi Osztályán. A neve mellett feltüntették, hogy a külügyi fogalmazói szaktanfolyamot éppen akkor végezte – ebből következtethető, hogy tudatosan a Dísz téren képzelte el a jövőjét.[3] A közlöny a következő években – bár stílusából eredően kissé papírízű bikkfanyelven – be is mutatta Zsilinszky karrierjének fontosabb állomásait. Ebből kiderül, hogy szakmai előrelépése 1941-ben megállt. Erről így tudósított a Külügyi Közlöny: „dr. Zsilinszky Antal I. osztályú követségi titkári címmel és jelleggel felruházott miniszteri segédtitkári állásáról önként lemondott 1941. évi április hó 30-án.[4]

Zsilinszky egészen addig a londoni magyar követség titkáraként dolgozott, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot 1941. április 6-án. Az angol kormány döntése értelmében a magyar diplomáciai misszió befejezte tevékenységét Londonban, Zsilinszky azonban a szigetországban maradt. Erről néhány szóval, de több helyen is megemlékezik memoárjában Barcza György[5] akkori követ, aki inkább a hazatérést választotta. Írásából kiderül, miszerint a két követségi titkár: Zsilinszky és Almásy Kálmán bejelentették, hogy maradni kívánnak; döntésüket nem változtatták meg, noha Barcza sokat beszélt velük erről. Később, már Budapesten tartózkodva, Horthy Miklós kormányzónak Barcza elmondta, hogy Almásy Bárdossy László külügyminiszter, nem sokkal később kinevezett miniszterelnök „tudtával és beleegyezésével, Zsilinszky pedig érzelmi okokból” maradt Angliában.[6]

Barcza az angliai magyarokról nem sok említést tesz, csupán annyit, hogy közülük „senki sem akart onnét távozni, mindenkinek megvolt már a maga foglalkozása, és mivel ennek folytatását az angol kormány nem akadályozta meg, sokkal szívesebben maradtak ott, mint tértek haza a tengelyparadicsomba.”[7] Nagy részük a harmincas évek végén politikai okokból került a szigetországba, azonban számuk nem volt jelentős: legfeljebb ötezren lehettek.[8] Politikai téren rendkívül fragmentálódott volt ez a kis létszámú kolónia. Ez nem feltétlenül volt egyedülálló jelenség: mind a csehszlovák, mind a lengyel emigráció politikai vezetésében végbement ekkor egy folyamat, amelynek végén egy mondhatni egységes kormány állt fel Londonban, egy olyan vezetés, amely haderővel is rendelkezett. A Beneš- és Sikorski-féle emigrációval[9] ellentétben ugyanakkor a londoni magyarok nem kívántak exilkormány(oka)t létrehozni, katonai egységek szervezéséhez pedig nem igazán volt emberállományuk.

 


A londoni Pall Mall 43. napjainkban - Itt volt a székhelye a Zsilinszky-féle mozgalomnak 1942-ben

 

Londonban 1941-ben három magyar szerveződés működött. A Londoni Magyar Klubot a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) magyar tagjai hozták létre. A kommunisták mellett a progresszív demokraták Károlyi Mihály vezetésével működtették az Új Demokratikus Magyarországért elnevezésű mozgalmat, míg Zsilinszky Antal a polgári emigránsokat tömörítő Nagybritanniai Szabad Magyarok Egyesületét irányította. Meg lehet említeni még Lónyai Károlyt[10] is, aki 1941 első felében Károlyit megpróbálta rávenni arra, hogy együtt hozzanak létre egy mozgalmat; kiderült azonban, hogy csupán légvárakat épített, noha korábban azt állította, felfegyverzett magyar légióval rendelkezik Franciaországban.[11] Lónyai gróf továbbra is aktív maradt, működéséről a csehszlovák emigráció is ismeretekkel bírt. 1944-ben egy külügyi jelentés arról számolt be, hogy az ő szerveződése megküldte számukra az 1943-as évükről szóló beszámolót, valójában azonban tagságuk sincs, és eseményeket sem szerveznek.[12]

 


A londoni Manchester Square 11. napjainkban - Itt működött a Szabad Magyarok Egyesülete 1943 folyamán
 

Különböző kulturális események szervezése jelentette a fő feladatát mindhárom működő csoportnak: elsősorban előadásokat tartottak Magyarország és a Kárpát-medence jövőjére vonatkozóan. Több alkalommal a „rivális” magyar csoportosulásoktól is hívtak meg vendégeket egy-egy eseményre, ez azonban sokszor felszínre hozta az ellentéteket. A Londoni Magyar Klub Károlyi hiúságát kérte számon a volt államfőn, miközben a „Vörös Gróf” azt sérelmezte, hogy a tőle jóval fiatalabb kommunisták máris egy lapon emlegetik magukat személyével.[13] A két tömörülés pedig közösen figyelte rosszallóan Zsilinszkyék működését, akikről úgy tartották, hogy valójában csak megjátsszák az „anti-názit,”[14] mivel a Horthy-rezsim titkos képviselői Angliában.

Zsilinszkyék kapcsán problémát jelentett, hogy a volt követségi titkár pozíciót vállalt Eckhardt Tibor[15] amerikai szervezetében is. A kisgazda politikus 1941-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, ahol helyi magyarokkal létrehozott egy emigráns csoportot, továbbá Magyarország helyzetének megértetése érdekében lobbizni próbált a washingtoni vezetésnél.[16] Személye emiatt nemcsak a baloldalhoz kötődő magyar emigránsok, hanem a londoni csehszlovák kormány számára is elfogadhatatlan volt, mivel mindkét fél úgy értékelte működését, hogy a Horthy-rendszer átmentését próbálja elérni.[17]

A londoni magyar emigráció összefogását több tényező is akadályozta. A csoportok sok esetben csekély legitimitással rendelkeztek. Károlyi Mihály jó húzónévnek bizonyult „kifelé” is, a Londoni Magyar Klubot pedig pénzzel támogatta az „anyapárt”, azonban kis létszámuk miatt e szervezetek csak a magyarok között voltak leginkább elismertek. Zsilinszky tömörülése az Eckhardttal való kapcsolat miatt nehezebb helyzetben volt a magyarok körében, ugyanakkor külső legitimációs hiánnyal is küzdött. Erről a csehszlovák fél is tudott: egy informátori jelentés alapján arról értesültek a külügyi vezetésben, hogy Zsilinszky valamilyen módon felvenné velük a kapcsolatot. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Megjegyzendő, hogy éppen a csehszlovák fél volt az, amely később azt rótta fel a briteknek, hogy a volt magyar követség egyes munkatársaival előzékenyen viselkedtek.[18] Ez a megjegyzés nagy valószínűség szerint a Zsilinszky-féle csoportra vonatkozott, amelynek munkatársai miatt Károlyi Mihály később tudott csak a BBC-ben adásidőhöz jutni, mint a Magyarország helyzetével szemben megértőbb történész, C. A. Macartney.[19]

A csehszlovák emigráció alaposan ismerte a magyar mozgalmakat: a Londoni Magyar Klubnál a háttérben ott volt a CSKP londoni szárnya, Károlyi viszonylag közeli kapcsolatban állt Edvard Benešsel, Jan Masaryk külügyminiszter pedig a lakásukban is fel-felbukkant vendégként.[20] A Nagybritanniai Szabad Magyarok Egyesületével ilyen szoros viszonyban nem álltak, azonban informátoraik, valamint a másik két magyar szervezet révén értesültek Zsilinszky Antal és társainak tevékenységéről: ily módon magáról a volt követségi titkárról is részletes információkkal rendelkeztek. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

A magyar csoportok közötti együttműködést nagyban akadályozta Zsilinszky kapcsolata Eckhardttal. Idővel azonban a Nagybritanniai Szabad Magyarok Egyesületének vezetője szakított a volt kisgazda politikussal – ezt követően az együttműködésre vonatkozó egyeztetések olajazottabban haladtak. Erre példa, hogy a bácskai razzia után Károlyi és Zsilinszky közös kiáltványban szólalt fel a honvédek kegyetlenkedéseivel szemben. A mérföldkőnek is nevezhető dokumentum kiadásának körülményeiről a csehszlovák emigráció háttérinformációkat tudott meg, ugyanakkor saját céljaira is fel kívánta használni a megnyilatkozást – erre azonban kevés esélyt látott. (Lásd a 3. számú dokumentumot!)

Az együttműködési megállapodást végül sikerült tető alá hozni, azonban nem került sor annak aláírására: 1943. február 15-én Zsilinszky Antal ugyanis magánéleti okok miatt öngyilkosságot követett el,[21] utódjával, egyben korábbi helyettesével, Révai Andrással[22] pedig Károlyi Mihály nem volt hajlandó együttműködni. A londoni csoportok közötti együttműködés végül 1944-ben valósult meg: április 23-án Károlyi Mihály már az Angliai Magyar Tanácsot köszönthette a szervezet első nagygyűlésén.

 

 

 

Dokumentumok

 

1.

Informátori jelentés Zsilinszky Antal csehszlovák hivatalokkal való kapcsolatfelvételi kísérletéről[23]

London, 1941. december 9.

 

 

Külügyminisztérium                                                                          London, 1941. december 9.

Sz.: 4025/biz./41.

Ügy: Zsilinszky csoportja, próbálkozás csehszlovák hivatalokkal való kapcsolatfelvételre

Ref.: dr. Kordoš

 

Jegyzet

 

Tegnap, december 8-án dr. Katonával vacsoráztam. Elmondta, hogy csütörtökön, december negyedikén teára volt hívva dr. Révayhoz. A teadélutánra véletlenül Zsilinszky és később Ignotus[24] is megérkezett. Dr. Katona úgy vélte, hogy ez a találkozó okkal volt megszervezve. Az egész beszélgetés összefoglalható abban, hogy minden jelenlévő tanácsot kért dr. Katonától arról, hogy milyen módon tudna Zsilinszky csoportja hivatalos kapcsolatra lépni a mi politikai hivatalnokainkkal. Nyilvánvalóan dr. Katonát megkérték, hogy mérje fel nálunk a terepet. Dr. Katona közvetlen kérdésére, vajon ki tudná nálunk a külügyminisztériumban hivatalos audiencián fogadni Zsilinszky csoportjának valamelyik tagját, úgy válaszoltam, hangsúlyozva, hogy csak a személyes véleményemet mondom el, hogy a jelenlegi helyzetben hivatalosan és félhivatalosan sem tudja fogadni egyetlen tagját sem Zsilinszky csoportjának. Javasoltam neki, hogy talán az lenne a legjobb, ha a Zsilinszky körül csoportosuló magyarok egy, a külügyminisztériumnak vagy az elnök úrnak címzett memorandum formájában kifejtenék számunkra saját álláspontjukat, esetleges terveiket és javaslataikat.

 

Az irat jelzete: Archiv Ministerstva zachraničních věcí (AMZV) – II/9 Londýnský archiv, obyčejné, Politické zprávy, Maďarský referát, krabice 420 – Eredeti, gépelt.

 

 

2.

A csehszlovák külügyminisztérium információi Zsilinszky Antalról[25]

London, 1942. augusztus 7.

 

 

Csehszlovák Köztársaság

Külügyminisztérium

 

Szám: 3769/42/biz.                                                                            London, 1942. augusztus 7.

Magyarország – Információk Dr. Zsilinszky Antalról

Ref.: Dr. Dutka                                                                                     Bizalmas

 

Dr. Zsilinszky Antal a londoni magyar követség egykori titkára. Körülbelül 36–38 éves; külsejével, viselkedésével és tökéletes megjelenésével tipikus képviselője a magyar dzsentrinek. Szereti a társaságot, a jó ételeket és italokat. Angliában él már 6–8 éve, az angolt jól elsajátította, alapvető [nyelv]tudása már otthon megvolt. A nemzetgazdasági akadémia abszolválását követően az érdeklődése a politika felé fordult, vagy inkább a nemzetközi gazdaságpolitikai kapcsolatok felé. Rokonságban áll a békéscsabai Zsilinszkyekkel, akik egy felkelésben lelőtték Áchim Andrást, a magyar földművesek vezetőjét.[26] Szintén rokonságban áll a németellenes érzelmű Bajcsy-Zsilinszky Endrével, a magyar Kisgazda Párt képviselőjével. A Zsilinszkyek családi hagyománya nagyon németellenes. Zsilinszky maga ugyanakkor nem zárkózik el a revizionista propaganda hullámaitól, és mivel ez főleg Csehszlovákia ellen irányul, a csehszlovákokra a legnagyobb mértékben gyanakvóan és ellenségesen tekint. A képesítése nem magas, korlátolt látókörű, tipikus irodista.

Amikor Magyarország és Nagy-Britannia között megszakadt a diplomáciai kapcsolat, és a magyar követség tagjai elhagyták az országot, Zsilinszky és Almássy gróf,[27] a követség kereskedelmi attaséja Londonban maradtak. A BBC egyik magyar alkalmazottja később elmondta, egyeztet az információs minisztériummal, hogy bebiztosítsa Zsilinszkynek a helyét vagy nyugdíját a rádiószolgálatnál. Amikor később felajánlották neki ezt a helyet, Zsilinszky nem fogadta el, ami azért volt feltűnő, mivel nem ismert, hogy Zsilinszky megkapta-e a végkielégítést (a távozó hivatalnokok jogosultak egy éves fizetésre), és a megtakarításai nem voltak magasabbak 700–800 fontnál.

1941 májusában megalapította a Nagy-Britanniai Magyarok Egyesületét (Association of Hungarians in Great Britain).[28] Az alakuló ülésen kijelentette, hogy az egyesület a működési területét illetően teljesen társadalmi lesz, mert az angolok nem várják el és nem is kívánják, hogy a magyarok bármilyen politikai akcióba kezdjenek; ebből az alkalomból Zsilinszky arra is rámutatott, hogy mielőtt bármilyen lépést tett volna az egyesület megalakítására, engedélyt kért a megfelelő angol köröktől. Zsilinszky társaival Eckhardt Angliába érkezésére várt, hogy a mozgalom vezetését átadhassa; ő maga csatlakozott Eckhardt mozgalmához, és a végrehajtó bizottságnak lett a tagja, amely funkciótól pár hete vált meg. Zsilinszky állítólag kikérte angol barátainak véleményét az Eckhardt mozgalmához való csatlakozására vonatkozó elképzeléséről, akik azt javasolták neki – mint azt az egyesület nyilvános gyűlésén is kijelentette –, hogy csatlakozzon.

Az utóbbi időben Zsilinszky Károlyi gróffal tárgyal az együttműködésről, sőt végül pár héttel ezelőtt közös nyilatkozatot adtak ki a magyar hadsereg által Jugoszláviában elkövetett kegyetlenkedésekkel szemben – a nyilatkozat megjelent némely angol lapban.

Noha erre nincsenek bizonyítékok, helyi magyar és angol körökben elterjedt az a feltevés, hogy Zsilinszkyt azért hagyta a magyar követségAngliában, hogy itt védje – ha ezt a jelenlegi magyar rezsim lehetővé teszi – a magyar érdekeket.

 

A fentebbi jelentést ma a referensnek Dr. Várady[29] adta át.

 

Az irat jelzete: Archiv Ministerstva zachraničních věcí (AMZV) – Eredeti, gépelt.

 

 

3.

A csehszlovák külügyminisztérium jelentése Károlyi Mihály és Zsilinszky Antal közös nyilatkozatáról

London, 1942. június 10.

 

Csehszlovák Köztársaság

Külügyminisztérium

Szám: 2697/42/biz.                                                                            London, 1942. június 10.

Károlyi–Zsilinszky, közös nyilatkozat                                               Bizalmas

Ref.: Dr. Dutka

 

Függelékként az 1942. június 6-i, 2600/42/biz. számú jelentéshez, alulírott jelenti, hogy a Times f[olyó] h[ó] 10-én a „Letters to the Editor”-ban[30] tette közzé a Magyarország által Jugoszláviában elkövetett atrocitásokkal szembeni nyilatkozatot. Aláíróként Károlyi gróf mint a „New Democratic Hungary Movement”[31] elnöke és Zsilinszky Antal mint az Association of Hungarians in Great Britain vezetője szerepelt.

Noha a közlemény szövege érinti, feltűnő, hogy ebben csak a „the present régime in Hungary”-ról [a jelenlegi magyarországi rezsimről] beszélnek, egy szóval sem említve Horthyt és a rendszerét. Az aláíró Károlyi köréből származó személyek úgy tudják, hogy a közös nyilatkozat kiadását sok, fáradtságos találkozó előzte meg Zsilinszkyvel, aki hajlandó volt aláírni a közleményt, ugyanakkor vonakodott aláírni bármilyen kommünikét, amely ilyen módon érinti a magyar kormányt, és amelyik név szerint Horthy admirálist támadja meg. Hosszú egyeztetés után Károlyi beleegyezett a szövegbe, úgy, ahogy az megjelent. Eredetileg azzal számoltak, hogy Lónyai gróf mozgalma is aláírja a nyilatkozatot; az egyeztetés azonban megszakadt, Lónyay Károlyit teljesen elutasító magatartása miatt. Valószínűleg Lónyai tőkét kovácsol abból, hogy Károlyi nyilvános kiáltványt írt alá Zsilinszkyvel. Alulírott ezt abból gondolja, hogy a délelőtt folyamán néhányszor figyelmeztetést kapott telefonon Lónyai köréhez köthető személyektől, miszerint Károlyi „a hatalom utáni vágyban elárulta a demokrata meggyőződését, és személyes ambíciói miatt Zsilinszkyvel aláírását adta egy magyarellenes nyilatkozathoz.” Lónyai emberei, akik nyilvánvalóan értesültek a tárgyalási folyamatról és a kiáltvány szövegéről, arra is felhívták a figyelmet, hogy abban[32] utalás sincs Horthyra, sem pedig a magyarországi rendszerre.

A kiáltvány szövege ezen a ponton talán nem annyira hangsúlyos, és a referens szerint a magyarok nagyobb hangsúlyt tulajdonítanak a stílusnak, mint amennyit az megérdemel. Zsilinszky kétségkívül nehezen cselekedett Horthyra vonatkozó említések kapcsán, inkább Eckhardt, mint a magyar kormány miatt.

Mindazonáltal, hogy a magyar nyilatkozat jugoszláv, azaz Gavrilović miniszter[33] kezdeményezésére jött ki, kár, hogy csehszlovák részről nem volt egyeztetés Károlyival, hogy a közlemény szót ejtsen azokról az atrocitásokról is, amelyeket a magyar hadsereg és kormány követett el a szlovákok és a kárpátoroszokkal szemben.[34] Ezért a kiáltvány kissé elnagyoltnak látszik, és azt a benyomást kelti, hogy Károlyi nem kíván Csehszlovákiára vonatkozóan hasonló nyilatkozatot kiadni. Alulírott figyelmét erre a szempontra a mai nap folyamán több helyen is felhívták. Ő maga ugyanakkor úgy véli, hogy mégis lehetséges lenne Károlyi grófot megkérni arra, hogy a megfelelő időben dolgozzon ki egy hasonló nyilatkozatot, amely a magyarok szlovákiai és kárpátaljai féktelenségére vonatkozik. A helyzet azonban nem ugyanaz, mivel Jugoszlávia területén a magyar hadsereg mint ellenség jelent meg, miközben a bécsi döntés értelmében[35] Szlovákiától és Kárpátaljától átengedett részeken a magyar hadsereg és kormány nem megszálló erőként, hanem mint a saját területén működő kormányzat lép fel, amelyre bekebelezett területként tekint.

 

Az irat jelzete: Archiv Ministerstva zachraničních věcí (AMZV) – Gépelt másolat.

 

 

 


[1] A politikus édesapja, Zsilinszky Endre villamosmérnök, tanár és a diplomata édesapja, Zsilinszky Mihály történész, politikus testvérek voltak. Lásd bővebben: Bartha Ákos: Bajcsy-Zsilinszky Endre. Életút és utóélet. MTA BTK TTI, Bp., 2019, 367., 505-506.

[2] Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944): politikus, újságíró. Az első világháborút követően részt vett a fajvédő mozgalomban, majd az 1930-as évek közepétől a Független Kisgazdapárt tagjaként politizált. A második világháború alatt a németellenes ellenállás jelentős tagjaként tevékenykedett, 1944 őszén azonban a nyilasok uralma alatt elfogták, majd december 24-én kivégezték.

[3] Külügy Közlöny, 1930. 12. sz. 55.

[4] Uo. 1941. 4. sz. 26.

[5] Barcza György (1888-1961): diplomata, Magyarország londoni követe 1938-1941 között. 1943-tól kezdve Kállay Miklós miniszterelnök megbízásából Svájcban tárgyal az angolszász szövetségesek képviselőivel a kiugrás lehetőségeiről.

[6] Lásd Barcza György: Diplomataemlékeim. 1. kötet. Európa–História, Bp., 1994, 499., 503., valamint Uő: Diplomataemlékeim. 2. kötet, Európa–História, Bp., 1994, 15.

[7] Barcza: Diplomataemlékeim… 1. kötet, 499., 503.

[8] Varga F. János: Az Angliai Magyar Tanács Története (1944–45). Századok, 1983. 4. sz. 152–175., 153.

[9] A csehszlovák és lengyel emigráció politikailag 1939 és 1940 között szerveződött meg. Bár eleinte több csoportosulás is versengett a vezető szerepért, idővel a volt államfő, Edvard Beneš vezette londoni „központ” irányításával jött létre a csehszlovák emigráns kormányzat. A lengyelek esetében Władysław Raczkiewicz javára mondott le Ignacy Mościcki, előbbi pedig Władysław Sikorski tábornokot nevezte ki az angers-i lengyel emigráns kormány élére. Mindkét kormányzat saját apparátussal és haderővel rendelkezett, a háború folyamán pedig egy közös, jövőbeli föderáció létrehozásán dolgoztak, amely azonban nem valósult meg.

[10] Lónyai Károly (1886-1963): katonatiszt, az angliai magyar emigráció hírhedt alakja. Az első világháborút követően Bécsben, Párizsban, majd Londonban élt.

[11] Hajdu TiborLitván György: Károlyi Mihály levelezése. IV/B. kötet. 1940–1944. Napvilág Kiadó, Budapest, 2015, 497. levél, Károlyi Mihály Gellért Hugóhoz, 1942. október 12.

[12] Archiv Ministerstva zahraničních věcí (továbbiakban: AMZV), Londýnský archiv (továbbiakban: LA), 1939–1945, Diplomatický sbor Zahraniční úřad cizí Maďarsko – krabice 184, 3101/44, Jelentés Lónyai mozgalmáról, 1944. február 8.

[13] Hajdu Tibor: Károlyi Mihály, politikai életrajz. Kossuth Kiadó, Bp., 1978, 476.; Kellner György: Magyar antifasiszták Angliában 1940–1945. Magvető Kiadó, Bp., 1983, 94–98.; Károlyi  Mihály: Hit, illúziók nélkül. Európa Kiadó, Bp., 2011, 389.

[14] HajduLitván: i. m. 462. levél, Károlyi Mihály Hatvany Lajoshoz, 1941. május 31.

[15] Eckhardt Tibor (1888-1972): ügyvéd, politikus. Az 1920-as években különböző fajvédő szervezetek vezetője, majd az 1930-as években a Független Kisgazdapárt tagja, később annak vezetője. 1940-ben az USA-ba távozik, hogy ott szervezze a magyar emigrációt – továbbra is kérdéses, hogy útja mögött a magyar kormányzat állt-e.

[16] Lásd Kádár Lynn Katalin: Eckhardt Tibor amerikai évei 1941–1972. L’Harmattan Kiadó, Bp., 2006, 62–70.

[17] Jemnitz János: Károlyi Mihály politikai elképzelései és nemzetközi kapcsolatai a második világháború éveiben (1938–1944). Történelmi Szemle, 1975. 2–3. sz. 211–230., 219.

[18] Juhász Gyula: Magyar–brit titkos tárgyalások 1943-ban. Kossuth Kiadó, Bp., 1978, 42. dokumentum, 177.

[19] Beretzky Ágnes: Scotus Viator és Macartney Elemér: Magyarország-kép változó előjelekkel. Akadémiai Kiadó, Bp., 2005, 124.; HajduLitván: i. m. 687. levél, Károlyi Mihály Rákosi Mátyáshoz, 1942. december –1943. január.

[20] Károlyi: i. m. 394–395.

[21] HajduLitván: i. m. 711. levél, Károlyi Mihály Rákosi Mátyáshoz, 1943. február 26. Mint már említettük, Barcza György is arról írt, miszerint Zsilinszky Angliában maradása mögött érzelmi ok állt. Lásd Barcza: Diplomataemlékeim… 2. kötet, 1994, 15.

[22] Révai András (1903–1973): a Pester Lloyd korábbi angliai tudósítója, Zsilinszky munkatársa.

[23] A szerző saját fordítása.

[24] Ignotus, Veigelsberg Pál (1901–1978): publicista, a Nyugat alapítójának fia. 1938-ban Angliába emigrált, csak 1949-ben tér vissza Magyarországra, ahol koholt vádak alapján letartóztatják. 1956-ban ismét elhagyja az országot.

[25] A szerző saját fordítása.

[26] Bajcsy-Zsilinszky Endre és testvére, Zsilinszky Gábor 1911-ben egy szóváltást követően sebesítették meg politikai ellenfelüket, Áchim Andrást Békéscsabán, aki később belehalt sérüléseibe.

[27] Almásy Kálmán, gróf (1902–?): diplomata, a londoni követség korábbi tisztségviselője.

[28] Nagybritanniai Szabad Magyarok Egyesülete.

[29] Váradi Aladár (1890–?): csehszlovákiai aktivista magyar újságíró. 1938-ban emigrál, majd 1945-től Magyarországon, 1947-től ismét Csehszlovákiában él. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után ismét Nyugatra távozik.

[30] Levelek a szerkesztőnek című rovat.

[31] Új Demokratikus Magyarországért Mozgalom.

[32] A nyilatkozat szövegében.

[33] Milan Gavrilović (1882–1976): ügyvéd, diplomata, Slobodan Jovanović emigráns kormányában igazságügy-miniszter 1942-ben.

[34] A dokumentum nem pontosítja, hogy mely atrocitásokra gondolt a csehszlovák emigráns kormányzat. Elképzelhető ugyanakkor, hogy az 1939 márciusában a Honvédség kárpátaljai bevonulásakor esetlegesen előforduló túlkapásokat illették a jelzővel. A csehszlovák propaganda emellett a második világháború alatt folyamatosan sulykolta, hogy a Magyarországhoz került területeken a szlovák és ruszin nemzetiségűek nagyfokú elnyomás alatt élnek.

[35] A müncheni egyezmény záradéka értelmében a magyar kisebbség ügyét rendeznie kellett a csehszlovák és a magyar félnek: a kétoldalú tárgyalások Komáromban indultak meg 1938 októberében, azonban a nézetkülönbségek miatt azok megszakadtak. A két fél Németország és Olaszország döntőbíráskodását kérte. A 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-palotában kihirdetett döntőbíráskodás eredményeként Magyarország 11 927 km2 területet kapott Cseh-Szlovákiától, amelynek lakossága jelentős többségben magyar nemzetiségű volt.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő