Dokumentumok

1.
Szakértői jelentés a Simén Dániel által szerkesztett prédikációs kötetekről

Kolozsvár, 1959. július 7.

Fényes Francisc [Ferenc] kapitány, állambiztonsági bűnügyi vizsgálóbiztos a Belügyminisztérium Kolozs Tartományi Igazgatóságának Bűnügyi Vizsgálatok Szolgálatánál, 1959. június 26-án kibocsátott rendelete alapján:

Alulírottak, Gáll Ioan [János] a Bolyai Egyetem tudományos szocializmus tanszékének a vezetője, a történelemtudományok kandidátusa, Sebe Francisc [Ferenc] unitárius lelkész és Székely Iosif [József] a kolozsvári Ady Endre középiskola magyartanára, három darab Simény [!] Danila [Dániel] által kiadott, és írógépen sokszorosított vallásos prédikációs kötet szakvéleményezésével lettünk megbízva. A fent említett rendeletben elrendelték, hogy a szakértőbizottság a következő kérdésekben nyilatkozzék:

1. Hogy a szakvéleményezésnek alávetett vallásos prédikációk tartalmaznak-e az R[omán] N[ép] K[öztársaság]-ban fennálló államberendezkedés ellen irányított ellenséges propagandát.
2. Milyen formában [!] és melyek azok a részek az illető prédikációkból, amelyeknek ellenséges tartalmuk van.
3. Hogy a szakvéleményezésnek alávetett prédikációkban népszerűsítik-e a magyar nacionalizmust, különösen az ellenforradalmi eseményekhez kapcsolódókat, amelyek 1956 őszén zajlottak a Magyar N[ép] K[öztársaság]-ban.
4. Milyen negatív hatásai lehettek ezeknek a prédikációknak azokra a személyekre, akik előtt bemutatták.

Elemezve a rendelkezésünkre bocsátott anyagot, a következőket állapítjuk meg:

a) A vizsgálatnak alávetett vallásos prédikációk tartalmukban kétséget kizáróan ellenséges propagandát terjesztenek az RNK-ban fennálló államrendszerrel szemben. Ezt a megállapításunkat azokra az állításokra, kijelentésekre és példákra alapozzuk, amelyek a Simény Danila, Gellérd Emeric [Imre], Székely Ladislau [László] és kisebb mértékben a Bálint Francisc [Ferenc] által írott prédikációkban találhatóak. 

b) Amint az az általunk megvizsgált anyagból kitűnik, ezek a kijelentések és példák különböző formában jelennek meg: néha közvetlenül és expliciten, máskor álcázottan, és vannak olyan esetek, hogy ezek annyira kétértelműek, hogy célzatosan és ellenségesen is felfoghatóak/értelmezhetőek.

Így Simén Danila prédikációiban a következőket olvassuk: az I. kötetben, az Advent népe című prédikáció 2. oldalának II. bekezdésében van egy bibliai idézet, egy mélységesen ellenforradalmi tartalmú szöveg közepében. Az idézet előtt Simény a „magyar nép nemzeti katasztrófájáról” beszél (az 1956-os MNK-beli ellenforradalmi események); ezt követően az idézet pedig [a következőket] mondja: „Jaj azoknak, kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá, s a világosságot sötétséggé teszik; és teszik a keserűt édessé és az édeset keserűvé… Jaj azoknak, akik magoknak bölcseknek látszanak és eszesek önmaguk előtt… Akik a gonoszt ajándékért igaznak mondják és az igazak igazságát elfordítják tőlük…” és tovább: „Jaj a pártoskodóknak, mert kivágattatnak, mint az erdő fái a ráemelt fejsze vagy fűrész által. És nem sírhat az erdő, mert ő adta a fát a fejsze […] nyelének.” Az egész idézetnek az a célja, hogy a hallgatóság lelkiismeretében a gyász érzetét keltse az elbukott ellenforradalom miatt, és ugyanakkor színtiszta uszító jellege van.

Ugyanabban a prédikációban az 5. oldal V. bekezdésében olvassuk: „Ezekben a sorsdöntő napokban fel kell ismernünk Isten törvényét, hogy szeretni csak szabadon lehet, egyenlő méltósággal. […] csak egyenlő jogú nép békülhet néppel […]”. 

Ebből a részből világosan kitűnik, hogy Simény Danila nem tartja valódinak az együtt élő magyar nemzetiség és a román nép közötti jogegyenlőséget, tehát a két nép közötti megbékélést sem óhajtja.

A II. kötetben, az 1956 decemberében írt Karácsonyi imában, az 1. oldal II. bekezdésében olvassuk: „Utunk mellett égre szegezett, sötéten villogó szuronyerdők, didergő, fázó éhes asszonyok, védtelen gyermekek, rabigába görnyedt népek, kiknek a szeretet himnusza, karácsony örömüzenete: letűnt aranykor itt-felejtett éneke […]”.

Ez a kép azt sugallná a hallgatóságnak, hogy hazánkban a terror és a nyomor uralkodik, és ugyanakkor felidézi az örökre letűnt „aranykort”. 

Ugyanebben a kötetben, a 40. oldal II. bekezdésében a félelem fetisizálásával találkozunk, ahol felsorolja az életnek azon különböző aspektusait, amitől félünk: „betegség, öregség, halál, személyes szabadság elvesztése; sőt a barátaink és szomszédjaink is – tekintetbe véve a köztünk levő [popup title="bizalmatlanságot" format="Default click" activate="click" close text="Itt a román fordítást közöltük. Ez a fordítás elnagyolt és pontatlan. Az eredeti szövegrész így hangzik: „Félünk a lappangó betegségtől, tehetetlen öregségtől, hirtelen haláltól. Félünk a megalázástól, gyötrelmes szegénységtől, emberi méltóságunk és szabadságunk elvesztésétől és Isten a tudója, hogy mennyi mindentől. Néha félünk önmagunktól, mert ismeretlen érzések és indulatok hullámai lepnek meg. Néha félünk barátainktól és szomszédainktól [!], hogy ellenségünké válnak, mert fogyóban van köztünk a bizalom, s félünk az árvaság súlyos keresztjétől, mert kiveszőbe van a szeretet.” "]."

Ez az egész felsorolás a következő megállapításban csúcsosodik: „Maroknyi nép és kicsiny egyház vagyunk, van-e jogunk az élethez, van-e helyünk a nap alatt, lesz-e holnapunk világhódító népek és egyházak nyomasztó árnyékában? Vagy a történelem vihara szerteszór minket is, mint az ókori zsidó népet a szélrózsa minden irányában, hogy csak fájó emlékünk maradjon fenn szomorú tanulságra nyomunkba lépő népeknek […]?!”

A kép homályos körvonala [!] a népi demokratikus rendszerben élő nép kilátástalan helyzetét próbálja kiemelni. Ezen a megállapításon kívül azonban Simény prédikációiban nyílt felhívást találunk ellenforradalmi cselekedetekre is. Így a Megállni prédikációban – II. kötet 44–50. oldalak – a pompeji római katona példáját veszi, aki az őrhelyén halt meg, eleget téve a kötelességének. Ez után a hasonlat után azt a következtetést vonja le, hogy nem elég passzívan szembeállni, hanem (45. oldal V. bekezdés) „Hűséggel megállni nem jelent üres bámészkodást, karba font kezek semmittevését, színlelt nyugalmat vagy olcsó mannavárást, nem jelent megbénult akaratot sem, amidőn földbegyökerezett lábakkal, tehetetlenül állunk. Nem jelenti a könyörtelen végzet lemondó elismerését, amikor rajtunk ez is, az is könnyen megesik, de jelenti a bátor, elszánt, hősies megállást.”

Ilyen, az RNK-beli népi demokratikus rendszerrel szembeni ellenséges példákat találunk még az I. kötet 4. oldalának IV. bekezdésében, ahol kijelenti, hogy „az igazság elhagyta a földet”. A II. kötet 42. oldalának II. bekezdésében egy kis elit tömeggel szembeni felsőbbségének a reakciós nézetét hangoztatja, az elit fogalma alatt a magyar nemzeti kisebbséget értve.

A III. kötet 1–11. oldalain találunk két, a szovjetellenes háború idején, 1943 augusztus hónapjában és 1944 február hónapjában írt prédikációt, amelyekben dicsőíti ezt a hódító és rabló háborút, bőségesen használva [azokban] a fasiszta demagógiát. Beszél egyebek mellett a kis népekről, melyek nagyobb hatalmak ereje ellen harcolnak. „Őseink nem egyszer fegyveresen védték meg hitüket […].” Hasonló kijelentéseket találunk az Első lenni a szolgálatban című prédikációban is. Mindezek a prédikációk 1957-ben voltak kiadva, rögtön az MNK-beli ellenforradalom elfojtása után.

Gellérd Emeric prédikációiban szintén egy rakás, a Siményéhez hasonló, ellenforradalmi kijelentés van.

A szív című prédikációban a következőket mondja: „Lehetünk okosak, gazdagok, szorgalmasak, alkothatunk, harcolhatunk, de ha szívünk nincs, semmik

Az I. kötet 12. oldalának III. bekezdésében olvassuk: „Vajon ma is nem a belső vakság okoz minden szenvedést, vérontást, hazugságot és gyűlöletet? De igenis az! Nézők vagyunk, de nem látók. Szívünk hideg marad, tele [popup title="gyűlölettel" format="Default click" activate="click" close text="Az utolsó mondatot a román szakvélemény szövegéből fordítottuk vissza. Az eredeti szövegben ez a mondat így hangzik: „Szemünkig, sz[ív]ünkig behat az élet fénysugara, de nem szűrődik át a szívünkhöz, a szívünkön. Ezért hideg marad és gyűlöletes.”"]."

A 13. oldal IV. bekezdésében továbbá olvassuk: „Oh, mennyi minden van ezen a világon, amit az emberek nemcsak a szemével, de a szívével is néznie kellene. Oh, ha a szívével is tudna nézni az ember, ha nézés közben a szívét is tudná használni, de másképpen lenne minden itt.”

14. oldal, VII. bekezdés:  „Oh, mennyit beszélnek ma az emberek a nyelvükkel, de szívtelenül.”

15. oldal, III. bekezdés: „Ha ellopták, harcoljuk vissza. Ha eladtuk, vásároljuk [popup title="vissza" format="Default click" activate="click" close text="A román fordítás szerint: „Ha ellopták szívünket […].” („Dacă ni s-a furat inima, trebuie să o luptăm să o regăsim, dacă am vîndut-o, să o răscumpărăm.”)"]."

15. oldal, V. bekezdés: „Hisszük, hogy a trónfosztott szív visszanyeri királyi székét.”

Még nyilvánvalóbb, amit mond a Heródes [című] prédikációban, amelyben a jelképes forma sok esetben tiszta uszító tartalmat takar. A prédikáció karácsonyban volt tartva, és a központi alakja Heródes, akinek személye azonban sok utalást tartalmaz a jelenlegi állapotokra. Ezek az utalások célzatosak.

I. kötet, 16. oldal, IV. bekezdés, idézzük: „A szabadság keserű árnyéka a börtön s a rabsors …”.

16. oldal, VI. bekezdés: „Aztán századok során később is hányszor támadtak tudós farizeusok, ki[k], mint veszedelmes árnyak, megkerülték az Eszmét.”

17. oldal, III. bekezdés: „Ilyen értelembe véve, beh sok Heródes volt, s van a világon ma is! Be sokszor születtek egészséges eszmék és gondolatok, s be sokszor támadtak gyilkos heródesi erők ellenük! Be sokszor ismétlődött meg a betlehemi dráma! Be sokszor volt szemtanúja a föld véres karácsonyi mészárlásoknak, s be sokszor kellett menekíteni idegen földre messiási eszmét, hogy a vak tébolynak áldozatul ne essék.”

17. oldal, IV. bekezdés: „Ne menjünk más néphez példáért, maradjunk itthon, mert heródesi mészárlásokra és egyiptomi menekülésre annyi keserves példát sehol sem találunk, mint saját népünk körében.”

I. kötet, 19. oldal, I. bekezdés: „Képzeljünk el egy tárgyalótermet. Hamis eszmékkel tévesztik a népet. Csend van s szomorúság. Mindenki erőlködik, hogy kitalálja az igazságot. Egyszer csak felugrik egy, s heves szavakkal megmondja az igazságot. […] Megszületik az igazság Heródese is, és fenyegetőzve tör rá […]. Íme a mindennapok Heródese, aki nem tudja elviselni, hogy az igazság valahol megszülessék.”

Ebben a mondatban a szerző az RNK-beli ügyészségre és igazságszolgáltatásra utal.

I. kötet, 20. oldal, IV. bekezdés: „Arról tudod meg, hogy jézusi-e egy gondolat, egy érzés benned, ha azt heródesi erők üldözik. A nem üldözött gondolat, a nem üldözött élmény nem jézusi.”

I. kötet., 20. oldal, V. bekezdés: „Vannak-e Heródesek által üldözött gondolataid?”

I. kötet, 21. oldal: „[…] harcoljunk minden ellen, ami heródesi, ami antikrisztus hatalma bennünk és körülöttünk.”

Az első kötet befejezésének mélyen reakciós, ellenforradalmi jellege van.

Így az I. kötet 22. oldalának III. bekezdése, idézzük: „Óriási távolságok vannak ember és ember között, óriási távolságok szomszéd és szomszéd között, kereszténytől keresztényig, magyartól magyarig olyan távol találjuk magunkat, mintha nem ugyanazt a kenyeret ennénk, nem ugyanaz volna a hitünk, a [popup title="sorsunk …" format="Default click" activate="click" close text="Ezt a mondatot a román szövegből fordítottuk vissza. Az eredeti magyar szövegben ez az idézet így hangzik: „Mérföldes távolságok vannak ember és ember, Isten és ember között. […] Szomszéd a szomszédtól, falu a falutól, keresztény a kereszténytől, magyar a magyartól, mintha nem is egy volna a kenyerünk, a hitünk a sorsunk.”"]."

23. oldal, utolsó bekezdés: „Szakadékok közt tántorgunk, farkasok ordítanak körül, éket ver közénk a történelem, erőszakkal űzi boldogtalan távolságokba az élet, hitünk szent tárgyait.”

A II. kötet 62. oldalának II. és III. bekezdéseiben hasonlatokat és kifejezéseket találunk, amelyek ellenséges tartalmúak az RNK-beli népi demokratikus rendszerre [!]. Így például: „Erkölcsi lelki értelemben ma is halott a világ, vagy legalábbis a halál jelei észlelhetők rajta. […] Milliók menetelnek a történelem útjain, az újpogányság káinbélyegével homlokukon […]”.

A szerző felteszi a kérdést, hogy ki lesz az, aki megmenti a jelen világot. Erre a kérdésre válaszolva a következőket mondja: „Ki lesz ez? Mának császárjai? Nem! A tudomány, mely már egeket dö[n]get? Nem! A politika, mely kardot élez? Nem! […] Új jogrend, mely hovatovább mind kizárólagosabb? Nem! […] Mert mit hoznak mindezek? Végső fokon halált, sírokat, temetőket,

Befejezésként egy, a hallgatósághoz címzett felhívást találunk, amely konkrét cselekedetekre hív a társadalmi rendszer megváltoztatásáért, a mondatnak tiszta uszító jellege lévén.

A II. kötet 70–74. oldalain találjuk a Csodavárás-csodatevés [című] prédikációt. Ebben a prédikációban a szerző összehasonlítást tesz azok között, akik passzív módon várják a csodát és azok között, akik ennek a megvalósításáért cselekednek. A csodatevés fogalma alatt, természetesen a rendszer elleni nyílt vagy rejtett tevékenységet kell érteni. Ezt a megállapításunkat alátámasztják az olyan összehasonlítások, mint amilyenek találhatóak a 70. oldal I. bekezdésénél, amikor szerencsétlen sorsú népekről beszél, amelyek a zsarnokság béklyóiból való szabadulásért harcoltak és harcolnak. Vagy a 71. oldal I. bekezdésénél, olvassuk: „Szántóföldjeiket a hatalom bitorolja már régen. Törvényeiket lábbal tiporják, hitüket gyalázzák… Semmijük sincs csak fájó önmaguk s kezükön a lánc. […] Volt úgy, hogy határaikon túli népektől várták a szabadulást. El is jöttek azok, de nem volt köszönet benne.”

72. oldal, III. bekezdés: „Közgazdászok szintén csodát tettek, midőn olyan eszméket találtak fel, melyek lázba, vérbe, szenvedélybe hozhatják az egész emberiséget.”

74. oldal: „Legyünk csodatevői […] a mindennapok harcának […].”

A

Ezeken a nyilvánvaló államellenes, ellenforradalmi törekvéseken kívül egy sor olyan vallásos jelképet is találunk, amelyek kettős értelemmel értelmezhetőek.

I. kötet, 8. oldal, II. bekezdés, 9. oldal II. bekezdés, 11. oldal I. bekezdés és III. kötet 35. oldal IX. bekezdés.

Székely László [!] prédikációiban szintén egy sor reakciós kijelentést találunk.

A II. kötet 50–55. oldalain találjuk a Farsang a böjtben prédikációt, amelyben azt a tézist fejti ki ószövetségi példák felhozásával, hogy az emberek nem őszinték. Természetesen ez a kijelentés jó alkalmat szolgáltat ahhoz, hogy gyalázza az új ember fejlődését, és leértékeljen bármiféle rokonszenvet, ami az RNK-beli népi demokratikus rendszer iránt megnyilatkozik.

51. oldal III. bekezdés, olvassuk: „Mások más utat választottak: a színlelés, a tettetettség útját. Álarcot gyúrtak, formáltak, faragtak, festettek s magukra öltötték. Olyanná váltak, mint a kaméleon […]. Az önvédelem legvégső és legelkeseredettebb útja ez. A ravaszság eszközeinek igénybevétele, az önmentés rettentő harcában. Felteszi az ember az engedelmesség álarcát az arcra, melyen a lázadás tüze ég, a hallgatás, a némaság álarcát a szájra, mely a szabadság után kiált, a vakság halotti maszkját a szemre, mely fény után epedez…”.

53. oldal, I. bekezdés: „Az önvédelem álarcát szörnyű napjai során a magyar nép is felvette. Ezer éven át megpróbálta megtartani szabadságszerető, becsületes […] önmagát.”

Az ember értéke című prédikációban, 19–24. oldal, a szerző nagyon súlyos értékítéletet mond a második világháborút követő időszakról, gyalázván még a szocializmust is, a 19. oldal IV. bekezdésében a következőket jelentvén ki: „Ne csodálkozzunk, hogy a mai kor gyermeke fenyegető válságba került, hiszen intézmények, szervezetek, közületek, hivatalosok évszázadokon át adtak tanításokat békéről, emberszeretetről, humanizmusról, szocializmusról s a legutolsó háborúban csúnyábban és pogányabban, mint bármikor, megcsúfolta ideáljait. Évtizedeken át tanítottak igazságosságról, jóakaratról, jogegyenlőségről, testvériségről s a legutolsó békék mindezt megtaposták. Ez a sokszor keserű örömbe kifakadó csalódás jellemzi ezt a századot. Az ember belekerült a tébolyult idők áramába s ebből nem lát kiutat. Ez a talajvesztett válság napról-napra általánosabb és megrendítőbb.”

A II. kötet 22–23. oldalán olvassuk: „A mai kor felfogása halálosan beteg. Már érezzük azt a pillanatot, amikor ezt a mai embert ezt a modern embert, maga alá temeti önnön kultúrája. […] A mai modernnek mondott megfogalmazás szerint a társadalom legértékesebb tőkéje, az ember, jövedelmező gazdasági alap, cél-eszköz, vezethető alkatrész egy mechanikus világnézeti rendszerben, aki nyög és alkot, vérzik, mint Krisztus kezén a szegek helye, dolgozik, mint egy gép és hallgat, mint egy sír. […] Kizsákmányolható, megváltható tőke, akinek célját már megírták a kezdet kezdetén. Játékszer értékűvé vált az ember s mert nem annak teremtetett, lázadozni bármelyik pillanatban kész.”

Balint Francisc prédikációiban több helyen találunk olyan kijelentéseket, amelyek nem tiszták politikai szempontból, vagy pedig kétértelműek. Találkozunk olyan idézetekkel is, amelyek nincsenek a helyükre téve [!].

A III. kötet 42. oldalának I. bekezdésében olvassuk: „Nem tudom, hogy ma, amikor annyiféle csábítással, különböző hírekkel, sokszori hitetéssel és kimondhatatlanul kemény és pihenést nem ismerő munkával találjátok szembe magatokat, tud-e helyet találni a nagy zűrzavarban a szív érzése […].”

A

c) A szakvéleményezés folyamán meg tudtuk állapítani, hogy a rendelkezésünkre bocsátott anyag nagyon sok és határozottan magyar nacionalista megnyilvánulásokat tartalmaz, és ezek a megnyilvánulások szoros kapcsolatban állnak a Magyar NK-ban 1956 őszén lezajlott ellenforradalmi eseményekkel. Ez a kapcsolat vagy közvetlen, [és] nyilvánvaló és érzékelhetőek már az ellenforradalom idején vagy annak a közvetlen elfojtása után, vagy [pedig] közvetettek, amikor is a szovjetellenes háború idején megjelent anyagok 1957-ben vannak kiadva, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy felébresszék a magyar sovinizmust olyan reakciós költők idézésével, mint amilyen Reményik Sándor, Aprily [!] Lajos vagy bizonyos magyar irredenta énekek. Ezek közül a megnyilvánulások közül sok jelezve volt általunk a jelentésünk első részében.

A Simény Danila által írt prédikációkban a következő nyilvánvaló megnyilvánulásokat találjuk:

Nála a hungarocentrizmus dominál – a hajlam, hogy a jelenségeket egyoldalúan, a magyar nemzet érdekeinek a szemszögéből tekintse.  

Így az I. kötet 1. oldalának I. bekezdésében, az Advent népe című prédikációban olvassuk: „Van nép, mely szabadságban fogant, mint a Magyar, s ezer év óta vérét ontja a szabadságért …”

Ugyanebben a kötetben az 5. oldal I. bekezdésében olvassuk: „[…] népünk az áldozatok népe.”

A II. bekezdésben egy régi magyar éneket idéz, amely a jelen időszakban képes, hogy felizgassa a sovinizmust: „Szegény magyar nép / Téged vihar tép”, a végén pedig meglehetősen világosan utal az ellenforradalomra, amikor a magyar nép „döntő napjai”-ról beszél.

A II. kötet 2. oldalának II. bekezdésében egy nagyon világos utalást találunk arra az eljárásra, ami az ellenforradalom egyik jellemző vonása volt, az emigráció: „[…] a bujdosókat befogadjuk […].”

Hasonlóképpen a 7. oldal IV. bekezdésében, 1957 márciusában írva: „A szenvedések völgyében vergődik a nemzet, hogy szenvedéseinek árjában megtisztulva újratámadjon nagylelkű, romlatlan fiaiban és leányaiban.”

A Ne félj te kicsiny nyáj! prédikációban, II. kötet, 39–44. oldalak, a magyar népnek egy megalapozatlan félelmével van dolgunk közvetlenül a Magyar NK-beli események után, [és] amelynek uszító jellege van. Ugyanakkor észrevehetjük a magyar nemzet kulturális felsőbbrendűségének a kifejeződését.

A 44. oldalon írja: „Nehéz idők, megpróbáló napok súlyosodhatnak ránk, de míg nap süt az égen, nem kell félnünk, hogy elfogy a világosság.”

Hasonló gondolatokat találunk a II. kötet 47. oldalán is: „A két világháború között cseppenként szivárog vagy csapatostól menekül Erdély magyarsága. Könnypatakok folynak, s vigasztalan bánatfelhők ülik meg e tájat. […] És elhangzik a megrázó tiltakozás: »Csak a holttestünkön át inthetsz búcsút Erdélyországnak!« S a menekülők áradata visszafordul.”

Egy másik, az MNK-beli ellenforradalmi eseményekkel közvetlen kapcsolatban álló világos példa a II. kötet 48. oldalából tűnik ki, ahol egy katonáról van szó, aki gránáttal akar megtámadni tankokat, amelyek visszafordulnak előtte a bátorságának köszönhetően. Idézzük: „Milyen boldogság, milyen kibeszélhetetlen öröm tudni azt, hogy az ilyen ember a mi apánk, a mi gyermekünk, a mi testvérünk.”

Vagy a 49. oldalon: „[…] nagyon sok a felkavart, összetört, összeroppant szívű, lelkű ember. Annyi […] magasztos, szent ügy, hogy az utolsó csepp vérig védjük …”

Gellérd Emericnél bőven találunk a magyarok történelméből vett példákat, amelyekkel azt akarja bemutatni, hogy az úgynevezett szabadság eszméjének mindaddig száműzöttnek kell lennie, amíg a zsarnokság meg nem bukik – egyenes utalás az MNK-beli ellenforradalmi eseményekre. (I. kötet 17–18. oldalak.)  

Találunk azonban utalást a magyar nép elvtelen egységének a hirdetésére is, amelynek kebelében – Gellérd szerint – nincsenek osztálykülönbségek. (I. kötet 22. oldal.)

Akárcsak Simény, Gellérd irredenta énekeket idéz, mint amilyen a II. kötet 21. oldalának III. bekezdésében található: „Kalász, kalász, árva szegény kalász!”. Megjegyezzük, hogy a „szegény” helyet régen a „magyar”-t énekelték.

Az Ima bajban, szenvedésben, vigasztalásért szöveg végén egy utalást találunk egy „új, szent hazára”. (II. 22. oldal V. bekezdés.)

Gellér Emeric beszédei tele vannak a magyar fajgyűlölők ismert szóhasználatával, amikor a turáni átokról beszél, vagy amikor idézi a „híres” nemzeti írót, Szabó Dezsőt. (II. kötet 60 oldal II. bekezdés.)

Én vagyok a feltámadás prédikációjában, II. kötet 60–64. oldalak, uszító célzattal mondja, a magyar történelemből véve példát: „Botond roppant buzogányává [kell válni], mellyel feltörünk sok-sok jogtalan sírt, fekete kaput.”

Feltevődik a kérdés, hogy vajon nem uszító-e Gellérd idézete azzal a kijelentéssel, hogy „lesz még szőlő s lágy kenyér”. Ez a kijelentés fenyegetést jelent a demokratikus rendszerre, főleg akkor, amikor egy székely ház keretében/összefüggésében van elhelyezve, ahol mindenki szomorú, reménytelen és a beletörődés uralkodik, a halál lassú lehelete.

Azon a véleményen vagyunk, hogy akkor, amikor Székely Lászlo [!] 1957. június hónapjában a XX. század nagy válságáról beszél és a Krisztus szerinti új ember születését óhajtja, a magyarországi ellenforradalomra utal, és Madách szavaival összegez: „Mondtam ember: küzdj és bízva bízzál!” (III. kötet, 24. oldal, II-III. bekezdés.)

d) A három rendelkezésünkre bocsátott vallásos prédikációs kötet elemzése alapján a következőket jelentjük ki:

Mind a három kötet az MNK-beli ellenforradalmi események alatt és után lett kiadva, úgy gondoljuk, hogy ezek célzatosak.

Politikai tartalmuk által negatív hatással lehettek az egyetemistákra és a hallgatókra. Ez a káros befolyás még hangsúlyosabb azoknak az egyetemistáknak az esetében, akik a maguk során példaként/mintaként tudták használni ezeket [a prédikációíráshoz].

A hallgatóságban ezek a prédikációk bizalmatlanságot tudtak kelteni a népi demokrácia iránt, gyűlöletet a román testvérnép iránt és szándékot a sovén gyűlöletre és kizsákmányolásra épülő feudalista kapitalista rendszer újjáélesztésére.

Azt feltételezhetjük, hogy sok, a rendszerünk ellen irányuló ellenséges tevékenység az ehhez hasonló uszításoknak tulajdonítható.

Szakértők: Gáll Ioan

                   Sebe Francisc

                   Székely Iosif

Jelzet: ACNSAS. Arhiva operativă. Dosar anchetă Semény Dănilă, Balint Francisc și Székely Ladislau. P. 014061. Vol. 1. 52–63. f. – Arhiva Consiliului Național pentru Studierea Arhivelor Securității – A Securitate Irattárát vizsgáló Országos Bizottság Levéltára, Bukarest – Operatív irattár – Semény Dănilă, Balint Francisc és Székely Ladislau vizsgálati dossziéja – 1. kötet – 52–63. f. – Eredeti, gépelt, aláírással

2.
A Kolozsvári Katonai Törvényszék ítélete Simén Dániel, Bálint Ferenc és Székely László ügyében

1960. május 20.

Kolozsvári Katonai Törvényszék
Iratcsomó sz. 244/1960.

241. sz. ítélet
Ma, 1960. év május 20.

A Kolozsvári Katonai Törvényszék, [amely] a törvény szerint a következő [tagokból] áll:

Elnök: Văleanu Simion igazságügyi őrnagy [Maior de Justiție]
Népi Ülnökök: Tulbure Constantin kapitány [Căpitan]
Golban Petre kapitány

Katonai Ügyész: Nagy Carol igazságügyi főhadnagy [Locotenent Major de Justiție]
Titkár: Eneotescu Petre

Összegyűlt a tanácsteremben a katonai ügyész és a titkár részvétele nélkül, hogy tanácskozzék az 1960. május 19-i napon elmaradt ítélethirdetés ügyében, [a következő személyekre] vonatkozóan:

1) Simeny [!] Danila [Dániel], született 1903. február 7-én Korond községben, Udvarhely rajonban, a M[agyar] A[utonóm] T[artomány]-ban, Andrei [András] és Rahila [Ráhel] fia, lakhely Kolozsvár, Brassay [!] utca 6. sz., foglalkozása teológiai tanár, házas, nincs gyermeke, vagyontalan, tanulmányai: teológiai akadémia végzőse, szülei földművesek 3 ha földterülettel, nem volt még elítélve;
 

2) Balint [!] Francisc [Ferenc], született 1925. április 10-én Gyepes községben, Udvarhely rajonban, a MAT-ban, Albert és Elisabeta [Erzsébet] fia, lakhely Magyarszovát község 724. sz., Kolozs rajon és tartomány, foglalkozása lelkész, elvált, 2 gyermeke van, vagyontalan, tanulmányok: teológiai akadémia végzőse, apja lelkész, nem volt még elítélve;
 

3) Szekely [!] Ladislau [László], született 1922. október 12-én Verespatak községben 293. sz., Topánfalva rajonban, Kolozs tartományban, ugyanazon lakhellyel, Francisc [Ferenc] és Margareta [Margit] fia, foglalkozása lelkész, házas, nincsenek gyermekei, vagyontalan, a teológiai akadémia végzőse, apja bányász, nem volt még elítélve,

mind letartóztatva a kolozsvári börtönben, [és] vád alá helyezve a társadalmi rendszer elleni bujtogatás bűncselekményével, melyet a B[üntető] t[örvény]k[önyv] 209. tc. 2. pontjának a) betűje előír és büntet.

A tárgyalások az 1960. május 19-én tartott ülésen zajlottak, amikor a felek következtetéseket vontak le, ahogy az megállapítható az iratcsomóhoz csatolt végzésből, [és] amely a jelen határozat szerves részét képezi.

A Törvényszék

Bizalmasan tárgyalva a Simény Danila, Balint Francisc és Szekely Ladislau vádlottak ellen indított büntetőeljárásról, [amelyet] a társadalmi rendszer elleni bujtogatás vádja miatt [indítottak], amelyet a Btk. 209. tc. 2. pontjának a. betűje előír és büntet;

figyelembe véve a katonai ügyész szóbeli következtetéseit, továbbá a vádlottak személyesen és védőik által –  a bíróság nyilvános ülése előtt – tartott védőbeszédeit;

figyelembe véve a nyilvános ülésen az ez ügyben elhangzott szóbeli utasításokat, valamint az iratcsomó aktáit is, amelyek vitára voltak bocsátva a felek számára a nyilvános ülésen, a következők állapíttatnak meg:

Tényállás
 

A Magyar N[ép] K[öztársaság]-ban 1956. október havában lezajlott ellenforradalmi események következményeként a Protestáns Intézet kolozsvári Unitárius Szekciójának ellenséges elemei fokozták a népi demokratikus rendszerrel szembeni tevékenységüket, különösen a teológiai hallgatók nacionalista-soviniszta szellemben való nevelése és a román nép és magyar nemzetiségű kisebbség közötti uszítás által.

A sovén-nacionalista és ellenforradalmi szellemiség fenntartásában és terjesztésében jelentős szerepük volt egyes teológiai tanároknak és unitárius lelkészeknek, akik amellett, hogy szóban ellenségesen nyilvánultak meg a R[omán] N[ép] K[öztársaság]-beli népi demokratikus rendszer ellen, összeállítottak, sokszorosítottak és a teológiai hallgatók rendelkezésére bocsátottak úgynevezett vallásos prédikációkat, amelyek lényegükben mélyen ellenséges, nacionalista-soviniszta jellegűek, amelyeken keresztül bizalmatlanságot hirdetnek a népi demokrácia szilárdságát illetően, gyűlöletet a román nép ellen, és a volt polgári-földbirtokosi kizsákmányoló rendszernek az újjáéledését.

Ezek közé az ellenséges elemek közé tartoznak a jelen ügy vádlottjai is, akiknek a cselekedetei a következőképpen foglalhatóak össze külön-külön.

1) Simeny Danila vádlott, unitárius tanár, aki 1928–1933 között teológiai tanulmányokat folytatott Californiában és Chicagóban (SUA), és a horthysta rendszer idején az Imredy [!] által vezetett Magyar Megújulás pártjának volt a tagja. Ellenséges nézetet vallva mindennel szemben [!], ami haladó, a gyakorlati teológia katedrájának vezető állását betöltve, egy sor rendszerellenes és nacionalista-sovén prédikációt írt, amelyeket átadott a teológiai hallgatónak, azzal a szándékkal, hogy ezek a prédikációk népszerűsítve legyenek, miután a hallgatók lelkésszé válnak.

Hogy a vádlott gyarapítsa ellenséges tevékenységét, maga mellé állította Balint Francisc és Szekely Ladislau vádlottakat, mindketten unitárius lelkészek. Bevonva egy ilyen tevékenységbe, szintén ellenséges és nacionalista-sovén tartalmú prédikációkat gyűjtött ezektől, amelyeket három kőnyomatos kötetbe szerkesztett, és a teológiai hallgatóknak és egyes unitárius lelkészeknek terjesztett költség ellenében. A terjesztéssel egy időben a vádlott figyelmezette a hallgatókat, hogy a prédikációkat be kell mutatni a híveknek vallásos ünnepek alkalmával, a nyári vakáció alatt pedig azokban a helységekben, ahol unitárius egyházközségek vannak.

1956 őszétől kezdődően és 1957 nyaráig a vádlott három ilyen prédikációs kötetet adott ki és terjesztett, kb. 200–220 példányban. Kiadásukra és terjesztésükre tehát rögtön a Magyar NK-ban kirobban ellenforradalmi események kitörése után került sor, államellenes és nacionalista-soviniszta eszméket terjesztve ez által a lakosság széles köreiben.

Így a vádlott által 1956 decemberében írott Advent népe című prédikációban (II. iratcsomó-kötet és a fordításban 45. l.), miután a vádlott az MNK-beli ellenforradalmat a „magyar nép nemzeti katasztrófájának” nevezi, egyebek mellett [a következőket] írja: „jaj azoknak, kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá, s a világosságot sötétséggé teszik; és teszik a keserűt édessé és az édeset keserűvé… Jaj azoknak, akik magoknak bölcseknek látszanak és eszesek önmaguk előtt… Akik a gonoszt ajándékért igaznak mondják és az igazak igazságát elfordítják tőlük… Jaj a pártoskodóknak, mert kivágattatnak, mint az erdő fái… Ezekben a sorsdöntő napokban fel kell ismernünk Isten törvényét, hogy szeretni csak szabadon lehet […], csak egyenlő jogú nép békülhet néppel…”

Ezeknek a részeknek a tartalmából kétségtelenül kitűnik a vádlott elkötelezettsége az ellenforradalmárok által elkövetett cselekedetek iránt, egyidejűleg nyílt fenyegetést képeznek a kommunistákra nézve, és [azt állítják] hogy az erdélyi magyar lakosság jogai nem egyenlők a román nemzetiségűek [jogaival].

Egy másik, Karácsonyi ima című prédikációjában a vádlott [a következőket írja]: „Utunk mellett égre szegezett, sötéten villogó szurony-erdők, didergő, fázó éhes asszonyok, védtelen gyermekek, rabigába görnyedt népek, kiknek a szeretet himnusza,, karácsony örömüzenete: letűnt aranykor […]”.

Ezzel a prédikációval a vádlott azt akarta sugallni a hallgatóság számára, hogy hazánkban terror és nyomorúság uralkodik, felidézve ugyanakkor a magyar nemzet számára örökre letűnt „arany” múltat.

Egy másik, Megállni című prédikációjában (48. l.) a vádlott nyíltan uszít ellenforradalmi cselekedetekre, példát állítva egy római katonán [keresztül], aki kötelességét teljesítve halt meg az őrhelyén, továbbá a [következő] idézeten keresztül is: „[Hűséggel megállni nem jelent üres bámészkodást], karba font kezek semmittevését, színlelt nyugalmat vagy olcsó mannavárást, nem jelent megbénult akaratot sem, amidőn földbegyökerezett lábakkal, tehetetlenül állunk. Nem jelenti a könyörtelen végzet lemondó elismerését, amikor rajtunk ez is, az is könnyen megesik, de jelenti a bátor elszánt, hősies megállást.”

Az igazság elhagyta a

Ugyancsak a vádlott által írt prédikációs kötetben találhatóak más, a szovjetellenes háború éveiben írt beszédek is, ahol, miután rámutat a kis népek által a nagyobb népek erői ellen folytatott harcára, a magyar népet [szovjetellenes] harcra buzdítja a fasiszta demagógiát használva.

Íme, tehát a vádlott igyekezett mentesülni a tanári kötelezettségei alól, a teológiai hallgatók nevelésében a „vallást” a demokratikus társadalmi rend és a román és magyar állampolgárok összeugrasztásának az uszító szószékének használta.

A házkutatás alkalmával a vádlott lakásában egy sor tiltott jellegű, nacionalista-soviniszta kiadványt találtak, [a következő] címekkel: A világ magyarságáért, Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés, Elfelejtett magyar hadvezérek, Ki a magyar, Ocsúdó magyarság, Magyar föld – magyar élet, és mások. 

A bíróság előtti kihallgatáskor (150–151 l.) a vádlott elismerte, hogy tagja volt a Magyar Megújulás horthysta pártjának, és hogy kőnyomatos prédikációkat írt a három létező kötetbe (II. iratcsomó), amelyeket terjesztett a hallgatók között. A prédikációk írásához hozzájárultak Balint Francisc és Székely  Ladislau vádlottak is, megjegyezve azonban, hogy összességében tekintve a prédikációknak nincs ellenséges tartalmuk. Ellenséges, nacionalista-soviniszta tartalmuk azonban világosan kitűnik a fent említett részletekből.

A vádlott beismerése mellett, az ellene felhozott tettek a prédikációk létével igazolódnak, amelyeknek tartalma határozottan ellenséges, valamint az ügyben, nyilvános ülések alkalmával kihallgatott tanúk vallomásaival is.

Így Lengel [!] Lorand [!] tanú (156. l.) elmondja, hogy a vádlottat egy munkaelemző ülés alkalmával, amelyet 1959-ben tartottak, megkérdezték, hogy felhagyott-e a Szovjetunió elleni gyűlöletével, amire a vádlott cinikusan válaszolt, hogy még nem hagyott fel. A tanú beszámolójának jelentősége, hogy a vádlottat úgy jellemzi, mint a társadalmi fejlődésnek és a szocialista láger nemzetei közötti jó kapcsolatoknak a megátalkodott ellensége. 

Szakacs [!] Nicolae [Miklós] (175. l.) és Sandor [!] Balazs [!] (177. l.) szemtanúk megerősítették a bíróságon, hogy amidőn hallgatók voltak a Protestáns Intézet unitárius szekcióján, kaptak három kötetet a vádlottól, kifizetve a munkadíjukat.

A vádlott védelmére javasolt Peterfi [!] Iuliu [Gyula] (178. l.) tanú megjegyzi a bíróság előtt tett tanúvallomásában, hogy 1959-ben egy munkaelemző gyűlésen a vádlottat megkérdezte Bende tanár, hogy felszámolta-e a rendszerrel szembeni ellenséges magatartását, mire a válasz nemleges volt.

Tanúvallomásának folytatásában a tanú nem számol be a vádlott számára kedvező körülményekről, csak annyit, hogy a vádlott jelenlétében nem nyilvánult meg ellenségesen.

Ezeknek a bizonyítékoknak a tükrében a bíróság bizonyítottnak tartja a vádlott terhére felhozott cselekedeteket.

2) Balint Francisc vádlott ellenséges érzéseket táplálva az RNK-ban berendezkedett népi demokratikus rendszerrel szemben, és a magyar nacionalizmus és sovinizmus híve lévén, Simeny Dănilă vádlott javaslatára elfogadta, hogy ellenséges és nacionalista-soviniszta prédikációkat írjon, amelyeket átadott Simeny Dănilă-nak, aki ezeket a prédikációs kötetekbe beillesztette, és amelyeket azután a teológiai hallgatók és egyes unitárius lelkészek [között] terjesztett.

Így a vádlott átadott Simeny Dănilă vádlottnak 1957 tavaszán egy prédikációt, majd ugyanazon év nyarán öt prédikációt, a [következő] címekkel: Hála Istennek, Jézus útján, Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és Egy valódi keresztény.

Bár látszólag – a prédikációknak adott címek szerint – úgy tűnhet, hogy azoknak vallásos jellegük van, mégis a tartalmukból világosan kitűnik, hogy [azok] nélkülözik a vallásos fogalmakat, [és] nacionalista és soviniszta szellemű, a népi demokratikus rendszerrel szemben ellenséges és célzatos kifejezésekkel vannak helyettesítve.

Az iratcsomó második kötetében található prédikációk tartalmából kitűnik, hogy a vádlott eltávolodott lelkészi szerepkörétől, [és] nem vallásos gondolatokat, hanem sértegetéseket hirdetett a rendszer ellen.

Így Az Istennek legyen hála című prédikációban a vádlott egyebek mellett a [következőket] írja: „Nem tudom, hogy ma, amikor annyiféle csábítással, különböző hírekkel, sokszori hitetéssel és kimondhatatlanul kemény és pihenést nem ismerő munkával találjátok szembe magatokat […]. […], gondoljunk arra a rettenetes dologra, mit az emberiség művel ma: a fegyverkezési versenyre. A legjobb acél, a legjobb autó, a legjobb cipő, a legjobb repülőgép, mindenből, ami a legjobb, háborús célra készül s mi legjobb esetben a másodosztályút

Íme tehát ahogyan a vádlott gondolkodik az országunkban épülő szocializmusról, elferdítve a valóságot, nem tesz mást, minthogy sértegesse a nép alkotó munkáját, amelyet ő fárasztónak tart, hogy a népet becsapják és, hogy háborús előkészületek folynak, holott a vádlott számára nem lehet idegen a szocialista láger törekvése a világ népei közötti szilárd béke és együttműködés létrehozására.

A többi prédikációban a vádlott kijelenti, hogy Erdély kiszakadt az ezeréves haza testéből, hogy Erdély népe árva lett, hogy a magyar nép az idegenek prédájává vált, de az erdélyi magyar népnek erős élni akarása van. A továbbiakban a vádlott a [következőket] írja: „Sohase feledd, az igazi magyar lelkek mindig találkoznak. Dobayval annak idején beszélgettem Balazs [!] Ferencz [!] fent említett meséiről. Dobay így nyilatkozott: E mesék hivatva vannak [!], hogy mozgásba jöjjön az erdélyi magyar ifjúság, az erdélyi lélek lásson munkához, tegyen, áldozzon, minden igaz erdélyi magyar az erdélyi magyar szellem diadalmas jövőjéért.” Majd a vádlott folytatja: „Modernek akarunk lenni. Magyarul legyünk azok. Idegenektől [popup title="őrizkedjünk […]" format="Default click" activate="click" close text="Ezek a mondatok nem Bálint Ferenctől, hanem id. Báró József városfalvi lelkésztől származnak. Utóbbi Balázs Ferencről írott visszaemlékezését (Balázs Ferenc. Az erdélyi unitárius ifjúság örökké lobogó fáklyája (1900–1937) Bálint Ferencnek adta át, akinél a házkutatás alkalmával meg is találták a kéziratot."]."

Ezekkel az írásokkal a vádlott nem tesz egyebet, mint hogy az erdélyi magyar nép szemléletébe elülteti a román nemzetiségű lakosság elleni gyűlölet érzését, hogy fellobbantsa a nacionalista-soviniszta szellemiséget, és ellenforradalmi cselekedetekre buzdítson.

Balint Francisc vádlott ellenséges és nacionalista magatartása kitűnik azokból a házkutatás alkalmával lakásán talált, mélyen ellenséges jellegű anyagokból is (99–101. l.), amelyekből a vádlott ihletődött az általa írt és terjesztett prédikációkban – ezáltal [a vádlott] revizionista és nacionalista-soviniszta propagandát folytatott.

A bíróság előtti kihallgatáson (152–153. l.) a vádlott elismerte teljesen az ellene felhozott vádakat, azt állítva azonban, hogy a prédikációk, amelyeket írt, nem ellenséges tartalmúak, és hogy a lakásán talált anyagok nem voltak használva. [Ez a] kijelentés nem felel meg a valóságnak, mivel a prédikációk egyértelműen ellenséges jellegét nem lehet letagadni, továbbá meg van állapítva, hogy a vádlott a lakásán tartott anyagokból ihletődött, mivel az általa írt prédikációknak a nagy része idézeteket tartalmaz azokból az anyagokból.

A vádlott beismerése mellett, az ellene felhozott vádak bizonyítva vannak az iratcsomó második kötetében található és lefordított (92., 96., 97. l.) prédikációkkal, valamint a lakásán talált anyagokkal (93–101. l.).

A vádlott védelmében tanúként kihallgatták [a következőket]:

Fechete [!] Adalbert [Albert] (179. l.), aki a vallomásában elmondja, hogy nincs tudomása arról, hogy a vádlott hazafias munkát végzett volna, csupán csak annyi, hogy egyszer megkérdezte, hogy mivel segíthetne a mezőgazdaság kollektivizálásának a kérdésében.

Frăteanu Ioan (180. l.) szintén elmondja, hogy nincs tudomása, hogy a vádlott támogatta volna a községben a hazafias tevékenységet, habár lelkészi minőségében feladata volt, hogy felvilágosítsa a lakosságot, hogy részvényeket helyezzen el a községi takarékpénztárban.

Habár ezeket a tanúkat a vádlott javasolta azért, hogy igazolják azt a „hazafias tevékenységet”, amiről azt állítja, hogy végzett volna a községében, mégis ezek [!] nem számoltak be semmi pozitívumról. A vádlott ellen felhozott [bűn]cselekedetek tekintetében a tanúknak nincs semmiféle ismeretük, nem lévén közeli kapcsolatban a vádlottal, így a tanúvallomásaiknak nincs semmiféle használhatóságuk az ügyben.

3) Szekely Ladislau vádlott – szintén nacionalista-soviniszta és a népi demokratikus rendszerrel szembeni ellenséges érzéseket táplálva – Simeny Dănilă vádlott kérésére három ellenséges tartalmú beszédet írt, amelyeket 1957-ben átadott Simeny Dănilă-nak, aki három kötetbe szerkesztette az ő prédikációival és a Balint Francisctól kapottakkal, és terjesztette ezt követően a hallgatóknak, valamint Szekely Ladislau vádlottnak.

Így Az ember értéke című prédikációjában a vádlott a jelenlegi államrendszerben az embert a gazdaság jövedelmező alapjának [!] tekintette, nyugtalannak, aki nyög és vérzik, mint Krisztus sebei [!], dolgozik, mint egy gép, és utána hallgat, mint a sír, de aki kész a lázadásra.

A fenti prédikációban a vádlott egyebek között [a következőket] írja: „Az ember belekerült a tébolyult idők áramába s ebből nem lát kiutat. […] A mai kor felfogása halálosan beteg. […] A mai modernnek mondott megfogalmazás szerint a társadalom legértékesebb tőkéje, az ember jövedelmező gazdasági alap, cél-eszköz, vezethető alkatrész egy mechanikus világnézeti rendszerben, aki nyög és alkot, vérzik, mint Krisztus kezén a szegek helye, dolgozik, mint egy gép és hallgat, mint a sír. Kizsákmányolható, megváltható tőke […]. Játékszer értékűvé vált az ember s mert ennek teremtett, lázadozni, bármely pillanatban kész.” 

A Farsang a böjtben című prédikációjában a vádlott írja: „[Az emberek] Olyanná váltak, mint a kaméleon, mely a terep színét veszi fel, csakhogy hajthatatlan ellenségeit megtévessze. Az önvédelem legvégsőbb és legelkeseredettebb útja ez. […] Felteszi az ember az engedelmesség álarcát az arcra, melyen a lázadás tüze ég, a hallgatás, a némaság álarcát a szájra, mely a szabadság után kiált […]. Az önvédelem álarcát szörnyű napjai során a magyar nép is felvetette. Ezer éven át megpróbálta megtartani szabadságszerető, becsületes természetes önmagát.”

Egy másik prédikációban a vádlott a XX. század kríziséről beszél. Egy [új] ember megszületését kívánva a Magyar NK-beli ellenforradalomra utal, és [így] összegez: „küzdj és bízzál.”

Elemezve ezeknek a prédikációknak a tartalmát, kétséget kizáróan megállapítható a népi demokratikus rendszerrel szembeni teljesen ellenséges alapállásuk; inzultálják államunk vezetését és a dolgozó emberek szocializmust építő alkotó lendületét, akiket kizsákmányoltnak tartanak, és [azt hirdetik], hogy elérkezik majd az idő, amikor fel fognak lázadni a jelenlegi rendszer ellen.

A vádlott nem mulasztotta el, hogy hasonló kijelentéseket tegyen a magyar népre vonatkozóan is, amelyet elnyomottnak és nyomorban élőnek tartott, [és amely felöltötte magára] az önvédelem álarcát [!].

A bírósági kihallgatáson a vádlott elismeri, hogy írt három prédikációt, amelyet kiadásra átadott Simeny Dănilă vádlottnak, megjegyezi azonban, hogy Simeny Dănilă megváltoztatta két prédikációjának a tartalmát, Az ember értéke című prédikáció tartalma (154–155. l.) azonban érintetlen maradt.

A vádlott beismerését megerősítik az iratcsomó I–II kötetéhez csatolt prédikációk (fordításban a 126., 127. l.).

A vádlott védelmére javasolt Gelbert [!] Emeric tanú (181. l.) elmondja, hogy jelen volt, amikor Simeny Dănilă megkapta az egyes beszédeket a vádlottól, és kijelentette, hogy nem értett egyet bizonyos részekkel. Simeny Dănilă végezhetett néhány javítást, de személyesen nincs tudomása arról, hogy végzett-e javítást vagy sem a Szekely Ladislau vádlott által írt prédikációk tartalmát illetően.

A vádlott egyébként fenntartja, hogy csak két prédikáció volt kijavítva, de, még ha Simeny Dănilă tett volna is bizonyos javításokat, a jellegük ugyanaz maradt – ellenséges természetű –, tény mely megállapíttatott Az ember értéke című érintetlenül maradt prédikációból, amelynek tartalma ellenséges a népi demokratikus rendszerrel szemben.

A vádlott védelmében még kihallgatták Bartha Andrei és David Andrei tanúkat, akik a tanúvallomásaikban rámutattak arra, hogy a vádlottnak jó magatartása volt a községben, anélkül [azonban], hogy beszéltek volna a vádlottal szemben felhozott cselekedetekről.

Az ügyben felhozott bizonyítékokat figyelembe véve, a bíróság bizonyítottnak tartja a vádlott terhére felhozott cselekedeteket.

Jogállás

A bemutatott és bizonyított tényállásból Simeny Danila, Balint Francisc és Szekely Ladislau vádlottak terhére, következik, hogy ezek [a személyek] a társadalmi rendszer elleni bujtogatás bűncselekményét követték el, melyet a Btk. 209. tc. 2. pontjának a) betűje előír és büntet.

A tárgyi szempontot a népi demokratikus rendszerrel szembeni ellenséges és nacionalista-soviniszta szellemiségű prédikációk írása képezi. A vádlottak ezekkel a prédikációkkal rágalmazták a jelenlegi rendszer megvalósításait, elnyomottnak és jogfosztottnak tartva az Erdély területén élő magyar nemzetiségű lakosságot. Mindezek olyan természetű cselekedetek, amelyek veszélyes nyugtalanságot válthatnak ki az államban fennálló társadalmi rendszer ellen.

A szubjektív szempont a vádlott által követett azon célkitűzésben áll, hogy elégedetlenséget keltsen a magyar lakosság soraiban, és fenntartsa ennek tudatában a soviniszta nacionalizmust.

Elfogadván [!] összességükben az ilyen veszélyes és büntetőtörvény által szankcionált cselekedetek következményeit, és figyelembe véve a K[atonai] I[igazságszolgáltatási] T[örvény]k[önyv] [Codul Justiției Militare] 463., 304. tc. és a Btk. 25. tc. 6. pontja előírásait is:

Ezekért az okokért, a Törvényszék a Katonai Ügyész következtetéseivel, egyöntetű szavazattal bűnösnek nyilvánítja Simeny Danila, Balint Francis és Szekely Ladislau vádlottakat a társadalmi rend elleni bujtogatás bűncselekménye miatt, melyet a Btk. 209. tc. 2. pontja. a) betűje előír és büntet.

Figyelembe véve, hogy nincsenek enyhítő körülmények a vádlottak javára

Következésképpen

A Törvényszék

A Nép nevében határozza,

egyöntetű szavazattal, elítéli a vádlottakat, alkalmazva a Btk. 209. tc. 2. pontja, a) betűjét, az 59., 58. tc. 3–5. pontjait és a Btk. 25. tc. 6. pontját:

1. Simeny Danila: 7 (hét) év korrekciós börtönre, 5 (öt) év korrekciós jogvesztésre és a személyes vagyon teljes elkobzására.
2. Balint Francisc: 5 (öt) év korrekciós börtönbüntetésre, 4 (négy) év korrekciós jogvesztésre és a személyes vagyon teljes elkobzására.
3. Szekely Ladislau: 4 (négy) év korrekciós börtönbüntetésre, 3 (három) év korrekciós jogvesztésre és a személyes vagyon teljes elkobzására.

A Btk. II. bekezdésének 320. tc. alapján fenntartja a vádlottak őrizetben tartását.

Arra kötelezi, hogy fizessenek az államnak mindegyik 500 (ötszáz) lej perköltséget, a KIT. 304. tc. alapján pedig elrendeli a bűntárgyak elkobzását.

A Törvényszék, visszatérve ezután a nyílt ülésbe, az Elnök felolvassa a fenti tényállást fellebbezési joggal.

Kelt, és felolvastatott 1960. május 20-án.

Elnök, Văleanu Simion,                                                         Népi ülnökök: Tulbure Constantin igazságügyi őrnagy                                                                                               Golban Petre

Írnok: [olvashatatlan aláírás]

Jelzet: Consiliul Național Pentru Studierea Arhivelor Securității. Arhiva operativă. Dosar anchetă Semény Dănilă, Balint Francisc și Székely Ladislau. P 014061, Vol. 1. 186–189. f. – Eredeti, gépelt, aláírással

                                                                 A dokumentumokat román nyelvből fordította: Pál János