Archívum

2020: Akik nem akarták Csehszlovákiát – A „keleti tót kérdés” a Jászi-féle nemzetiségi minisztériumnak küldött jelentések tükrében

„Tiltakozunk az ellen, hogy bennünket a cseh szlovák [!] államhoz való csatolás céljából magyar hazánktól elszakítsanak. […] A mi népünk boldogulását […] a magyar államkeretben, önkormányzat útján, magyar testvéreinkkel egyetértésben kívánjuk biztosítani” – olvasható az észak-zempléni Homonna nemzeti tanácsának határozatában, amit táviratban küldtek a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott miniszterének, Jászi Oszkárnak.

2020: Életutak – Adalékok a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselők pályafutásához

„Azok a menekültek csak ideig-óráig maradnak a mai Csonka-Magyarországon. Hazamennek ők egytől egyig. Nem a jelszavas politika fogja őket visszahívni, hanem visszahívja őket parancsoló erővel az édesanyjuk sírja, kis templomuk harangja, a föld, a Haza, az ő hazájuk, mely a mienk is!” A fenti véleményt a Szolnokon működő Menekülteket Segítő Egyesület fogalmazta meg a menekült tisztviselők kapcsán 1921. szeptember 16-án írt levelükben.

2020: Főispáni kinevezések 1918 végén, gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején

„Tudvalevőleg minden olyan kormányváltozásnál, amely politikai párt- és programváltozással van egybekötve, az összes vármegyei és városi főispánok beadják lemondásukat, hogy az új kormány a saját politikájának megfelelő főispánokat nevezhessen ki. Így történt 1918. november 1-én is. Azt hiszem, mióta Magyarországon alkotmányos élet van, még belügyminiszter a főispáni kinevezések körül nagyobb nehézségek elé nem jutott, mint e sorok írója.” A fenti idézet az 1918. október 31-én kinevezett Károlyi-kormány belügyminisztere, gróf Batthyány Tivadar tollából származott, és jól tükrözte a hivatala egyik sarokpontjának számító problémakört, a kormány politikájához hű főispánok kinevezését övező nehézségeket.

2020: Az amerikai hadimozdonyok beszerzésének (viszontagságos) körülményei

A második világháború végén katasztrofális helyzetbe került a magyar vasúti közlekedés is. A kétségbeejtő járműhiányt végül az Egyesült Államok európai hadifelesleg-készletéből sikerült pótolni kedvezményes áruhitel keretében. Az ideiglenes, néhány évre tervezett gőzmozdonyok végül megérték a magyarországi gőzvontatás 1980-as évekbeli végét is. Az amerikai lokomotívok megszerzéséhez azonban igen rögös út vezetett. Az elszegényedett, súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő Magyarország kormánya ‒ felismerve a rendkívül kedvező alkalmat, anyagi-pénzügyi lehetőségeinek határáig elmenve ‒ mindent megtett azért, hogy elősegítse a gazdasági élet számára létfontosságú vasúti közlekedés mielőbbi helyreállítását.

2020: Mozzanatok a szatmárnémeti impériumváltás folyamatából

Összeállításunk a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetébe kíván betekintést nyújtani. Az uralomváltást folyamatként értelmezzük, amely nem egy eseményhez – pl. az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűléshez, vagy a román hadsereg bevonulásához – köthető, hanem éveken át elnyúló történések sorozata. E szemléletet tükrözi a dokumentumválogatás is. Csak az első irat szól a román hadsereg bevonulásáról és az azt megelőző napokról, a másik kettő már a román uralom és közigazgatás megszilárdulásának folyamatába nyújt betekintést: az 1920-as népszámlálásba, illetve a közigazgatás nemzetiesítésének/románosításának levezénylésébe.

2020: Beregszász és vidékének vészterhes hónapjai Összeomlás, proletárdiktatúra és az elcsatolás időszaka (1918–1920)

Az első világháború és az azt követő összeomlás Magyarország északkeleti vármegyéit sem kerülte el. 1918 őszétől egyre inkább Bereg vármegye, főleg Beregszász vált Ung, Ugocsa, Máramaros és Bereg vármegyék politikai központjává. Ebben szerepet játszott a csehszlovák és román katonai térnyerés is, amely miatt e területen a magyar állam fennhatósága fokozatosan csökkent. Írásunkban azt mutatjuk be, hogy Beregszászon és környékén milyen események zajlottak le 1918 zavaros őszétől a trianoni békeszerződés aláírásáig. A város román, majd csehszlovák katonai megszállásával ugyanis az impériumváltás már 1919 áprilisában kezdetét vette, és az 1920. június 4-én aláírt békeszerződéssel vált véglegessé.

2020: Adalékok a Duna–Tisza köze román megszállásához (1919. augusztus–november)

Az első világháborút lezáró béketárgyalások 1919. január 18-án kezdődtek Párizsban, ahol az 1918. november óta végbement erdélyi román térfoglalást tudomásul vették, sőt újabb – a Román Királyság számára kedvező – demarkációs vonalat határoztak meg. Miután a román hadsereg az antanttól felhatalmazást nyert a magyarországi bolsevizmus letörésére, április 16-án újra előre nyomult, majd a Partium, Bihar, a Hajdúság, Békés és Csongrád területeinek elfoglalása után két hét alatt elérte a Tiszát. A megszálló csapatok a Tiszántúlon megkezdték berendezkedésüket: az általuk irányított közigazgatás felügyeletével, rekvirálások címén a térség kifosztását hajtották végre. Ugyanakkor gyakori erőszakos tetteik következményeiként (botozások, rablások és gyilkosságok) a megszállt terület lakosai – Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon című kötetében használt kifejezésével élve – a „háború utáni háború” szörnyű élményeit élték át.

 

2020: Trianon és a kassai postások

„Az elbocsátott postások aktái Prágából Pozsonyba, Ungvárra, Kassára s innen vissza Prágába vándorolnak; már csak egy csendőr, csak egy finánc, majd a sóhivatal főnökének véleményezését kell bevárni, s meglesz a nyugdíj... Beérkezik a véleményezés is, ekkor kiderül, hogy a harangozó nem nyilatkozott még; nosza, küldjük az iratokat vándorútra.”

 

2020: A propagandaháború folytatódik – Adalékok a Svájcban alapított „Nouvelles Hongroises” rövid működésének történetéhez 1918–1919

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlásával elodázhatatlan feladattá vált mind az önálló magyar külügyi intézményrendszer, mind pedig az új Magyarország érdekeit szolgáló külföldi propaganda megszervezése, újjászervezése. A semleges Svájc kiemelt szereppel bírt a Nagy Háború éveiben a diplomáciai, katonai, titkosszolgálati információk megszerzésének területén, az országban szervezett számos békekonferencia pedig kötetlen alkalmat biztosított a háborúzó országok ellenzéki képviselői számára a kapcsolatfelvételre és a kapcsolattartásra. Svájc prioritása a háború utáni hónapokban is kitapintható volt az új magyar diplomáciában, így került sor a bécsi magyar követség létrehozása után azonnal a svájci–magyar diplomáciai kapcsolatok kiépítésére. A Svájcban terjesztendő magyar propaganda szolgálatára kizárólagos céllal létrehozott berni „Nouvelles Hongroises” rövid története betekintést nyújt számunkra a korabeli politikai érdekek komplexitásába, az új működési feltételek emberi, szellemi és anyagi körülményeibe, az újjászervezés tagadhatatlan nehézségeinek részleteibe.

2020: Amerikai–iráni kapcsolatok – történelmi távlatból

„Az egyszerű iráni számára nem a Coca Cola vagy a gép, melyen dolgozott, testesítette meg az amerikai imperializmust, hanem az őt nyíltan lebecsülő és nála sokkalta jobb körülmények között élő amerikai. Így az ellenszenves yankee alakjának eltűnése az iráni munkahelyekről, utcákról, üzletekből azzal a jól kalkulált következménnyel járt, hogy jelentősen csökkent a tömegek Amerika-ellenes hangulatának intenzitása és személyes töltete.”

 

2020: Kádár János 1977. márciusi tárgyalása Erich Honeckerrel

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára 1977 márciusának végén viszonozta a Német Szocialista Egységpárt vezetője, Erich Honecker 1972. évi magyarországi látogatását. Az egyeztetések során a felek többek között szót ejtettek a két szocialista ország belpolitikájának aktualitásairól, a kétoldalú gazdasági és politikai együttműködés fejlesztésének lehetséges opcióiról, az új barátsági szerződésről, illetve a nemzetközi helyzetről. Írásomban röviden összefoglalom a magyar párt- és kormányküldöttség 1977. márciusi kelet-berlini látogatásának főbb eseményeit, majd ismertetem az ahhoz kapcsolódó, legfontosabbnak tartott levéltári dokumentumokat.

 

2020: Magyarország a nyolcvanas évek elején egy francia diplomata szemével – Jacques Lecompt nagykövet jelentése a diplomáciai szolgálatáról (1980–1983)

Franciaország a nyolcvanas évek elején kereste a kapcsolatokat az enyhülés iránt elkötelezett kelet-európai országokkal, amelyek közül kiemelkedett Magyarország. Párizs arra törekedett, hogy a kis-hidegháború alatt gazdasági-finanszírozási válságba került Magyarországgal új alapokra helyezze az együttműködést, amit a francia elnök Magyarországra vezető első kelet-európai útja is jelzett. Francia részről folyamatosan figyelték a nyolcvanas évek elején a válsággal és a reformokkal küszködő magyar politikát, a belső ellenzéki megnyilvánulásokat, a kommunista vezetők reformtörekvéseit. A francia nagykövet rapport de fin de mission-ja (diplomáciai szolgálatát összegző zárójelentése) összefoglaló jelentését adja az 1980 és 1983 közötti magyarországi tapasztalatainak, a válsággal és változásokkal küszködő magyar vezetésről alkotott véleményének, és a kapcsolatok további építésére vonatkozó javaslatainak.

2020: Két görög „vagány” a pesti srácok között – Magyarországi görög emigránsok a KGB ungvári börtönében 1956–1957

A Magyarországra a görög polgárháború befejezése után, 1949–1950 folyamán érkező görögországi menekülteket a magyar kormányzat zárt kolóniákban telepítette le Budapesten, illetve a számukra felépített településen, Görögfalván (1952-től Beloiannisz) és a nagyobb ipari városokban. A görög emigránsoknak az 1956. évi forradalomban játszott szerepéről egészen a közelmúltig egyoldalú kép élt a köztudatban, leginkább az, hogy hithű kommunisták voltak, ezért nem szimpatizáltak a forradalommal, sőt, „internacionalista kötelességtudatból” nagy számban csatlakoztak a Kádár-rendszer karhatalmi alakulataihoz, és a forradalom leverése után közülük sokan a büntető-végrehajtási intézetekben helyezkedtek el. Ezt a képet csak az elmúlt fél évtizedben kezdte árnyalni a hazai történeti irodalom, a legújabb kutatások nyomán kiderült, hogy számos görög fiatal, elsősorban ipari tanulók csatlakoztak a magyar felkelőkhöz. Írásunkban újabb adalékkal szolgálunk a hiteles történeti kép megismeréséhez, az Ukrán Állambiztonsági Szolgálat kijevi központi archívumában fellelt iratok alapján két olyan görög fiatal sorsába engedünk bepillantást, akiket a forradalom leverése után, más magyar civilekkel egyetemben, a Szovjetunióba deportáltak.

2020: Egy lehetséges „magyar sörpuccs” gondolata?  Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselőnek és társainak a német szélsőjobboldal segítségével elképzelt államcsínyterve

A Horthy-korszak első, kaotikus éveiben Magyarország olyan társadalmi és gazdasági helyzetben találta magát, amely kedvezett a politikai szélsőségeknek. Ezekben az időkben nem csupán egyre-másra szerveződtek a különböző radikális nacionalista társadalmi egyesületek és pártok, de némelyik szélsőséges, az ország kül- és belpolitikai konszolidációján fáradozó Bethlen-kormány munkájával elégedetlen, politikai csoport még az az erőszakos hatalomátvétel gondolatával is eljátszott. Egy ilyen lényegét tekintve komolytalan, mégis nagy politikai és sajtóvisszhangot kiváltott puccsterv volt az, amelyet dr. Szemere Béla kórházi főorvos, az Állambiztonsági Megbízottak Országos Szervezete kommunistaellenes segédrendőri milícia parancsnoka, Bobula Titusz magyar születésű, amerikai állampolgárságú építészmérnök, illetve dr. Ulain Ferenc ügyvéd, fajvédő nemzetgyűlési képviselő, a korabeli szélsőjobboldal ismert politikusa terveztek el 1923 őszén. Tekintve, hogy a három férfiú a – meggyőződésük szerint túlzottan liberális, antant- és zsidóbarát – Bethlen-kormányt a Hitler-Ludendorff-féle német nemzetiszocialista mozgalom fegyveres támogatásával tervezték megdönteni, terveiket nagyjából a müncheni sörpuccs-csal összehangolva, annak sikerétől is függővé téve, államcsínykísérletüket talán a legfrappánsabban a magyar sörpuccs elnevezéssel illethetjük.

2019: „A tótkomlósi dolgozó parasztok terménybeadási versenyre hívták az egész ország dolgozó parasztságát” – A mezőgazdasági munkaversenyek és szerepük a beszolgáltatásban

Miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsának felszólítása ellenére 1950. június 25-én az észak-koreai csapatok támadást indítottak Dél-Korea ellen, Magyarországon a Békés megyei Tótkomlós község ligetében a helyi és szomszédos falvak gazdáit ünnepi nagygyűlésre terelték, hogy tanúi legyenek annak a versenyfelhívásnak, amelynek keretében a tótkomlósiak betakarítási és terménybegyűjtési versenyre hívják „az egész ország dolgozó parasztságát”. A tótkomlósi versenynek különös súlyt adott, hogy éppen egybeesett a koreai háború megindulásával, és az esemény dimenzióit tágítva, a propagandában még inkább hordozhatta az imperialisták elleni harc fontosságának üzenetét. Egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy így még markánsabban ábrázolja a kötelezettségét teljesítő, és ezzel a „Béketábort” erősítő kis- és középparasztságot, illetve velük szemben az „aknamunkájukkal” a termelést hátráltató, és ezzel a „háborús gyújtogatókat szolgáló”, kuláknak bélyegzett gazdákat.

 

2019: A tsz-szervezés utolsó hulláma a rendőrségi iratok tükrében

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában fennmaradt egy doboznyi, jellemzően 1960 decembere és 1962 januárja között keletkezett, a termelőszövetkezetek szervezésével kapcsolatos rendőrségi jelentés. Annak ellenére, hogy e jelentéseket olvasva a tsz-szervezés utolsó hullámának záró szakasza nem tűnik túlságosan erőszakos folyamatnak, mégis megállapítható, hogy a termelőszövetkezetek megalakítása rendkívül fenyegető légkörben zajlott. Az alábbi írás vázlatos képet ad arról, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezésének időszakát.

2019: Az „albinaszerű tevékenység” – Adatok az észak-erdélyi birtokpolitika történetéhez  (1940–1944)

A 19. század utolsó évtizedétől kezdve, az „akié a föld, azé az ország” logikájára alapozva egyre határozottabban kapcsolódott össze a birtokpolitika és a nemzetiségpolitika. Ez különösen érvényes volt az etnikailag vegyesen lakott vidékeken, ahol a megélhetés alapját jelentő földbirtok gyakran a nemzeterősítő tevékenység eszközévé vált. Így például az első világháborút megelőzően Erdélyben a magyar kormányzat néhány intézkedése (telepítés, birtokforgalmi korlátozások) etnopolitikai célokat is szolgált, a háborút követően a román állam földreformhoz kapcsolódó intézkedései pedig az erdélyi románság gazdasági megerősödését szolgálták, legnagyobb részt a többi, konkurensnek tekintett nemzetiség kárára. A második bécsi döntés utáni birtokpolitikai intézkedések a korábbi, román gazdaságpolitika következtében meggyengült észak-erdélyi magyarság gazdasági konszolidációját szolgálták.
Az itt ismertetett levél a magyar kormány észak-erdélyi birtokpolitikájának néhány olyan vetületére mutat rá, melyek által a kormányzat az erdélyi magyarság gazdasági pozícióját kívánta erősíteni. Ilyen eszköz volt az úgynevezett „albinaszerű tevékenység”, ami alatt olyan birtokforgalmi tevékenységet értettek, amely valamely csoport földtulajdonát egy másik javára akarta célirányosan átjátszani. A jelző egy korábbi jelenségre utal, és szorosan kapcsolódik az erdélyi románságnak a 19. század végi földbirtok-növekedési folyamatához.

2019: Tiszadobi pillanatképek a 18–19. századból

Tiszadob utolsó négyszáz esztendejének története szorosan egybefonódott az Andrássy családdal. Birtoklásuk kezdete óta, bármelyik ágról is beszélünk, különös figyelemmel viseltettek dobi birtokaik iránt. Bár huzamosabb ideig – egy-egy kivételtől eltekintve – nem éltek, tartózkodtak a településen, a Tisza kanyarulatai, későbbi holtágai között megbúvó kúriáik, kastélyaik mindig a nyugalmas visszavonulás menedékei voltak számukra. Az írás a rendelkezésre álló forrásokat megszólaltatva a tiszadobi Andrássy uradalmak gazdálkodását és társadalmát szeretné közelebb hozni az olvasóhoz.

 

2019: Vámmentes kikötőből „tengeri”-, majd Szabadkikötő – A csepeli kikötőkomplexum működésének első időszaka 1928-tól 1941-ig

1928. október 20-án avatta fel a budapesti vámmentes kikötőt Horthy Miklós kormányzó. Az új dunai kikötőkomplexum gyorsan bebizonyította létjogosultságát, s szédületes ütemben fejlődött az 1928-tól 1941-ig tartó időszakban. Az alábbi tanulmány ezen időszak történéseit eleveníti fel.

 

2019: Magyar nő Pockingban – A Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának egy verses emléke 1945 nyaráról

Az alábbiakban olvasható forrás egy vers, amely 1945 nyarán, az európai háború végét követő időszakból származik, és egyes magyar nők viselkedését pellengérezi ki. Az idegen megszállókkal folytatott önkéntes kapcsolat és ennek mozgatórugói egy sokkal kevésbé ismert és vizsgált aspektusa a megszállók és a magyar polgári lakosság viszonyának, ezért is érdemes foglalkozni a témával.  

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt augusztus 05.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1914

a német hadsereg megtámadja Liège városát, illetve a város körül felállított megerősített pozíciókat.Tovább

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők