Archívum

2021: „Küldjetek nadrágszíjakat!” – Vietnámi háború: ahol a farok csóválta a kutyát

Ha valaki azt gondolná, hogy „a farok csóválja a kutyát” nem történettudományi szakkifejezés, nagyobbat nem is tévedhetne. A New Cold War History nemzetközi történeti iskola az egykori szocialista országok levéltáraiból előkerült bizonyítékok alapján azt állítja, hogy a hidegháború térbeli és időbeli kiterjedésében, intenzitásában, a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy éppen azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb (!) – szerepe volt a hidegháborús szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, partnereinek és klienseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. A vietnámi háború a pericentrizmus iskolapéldája, a magyar levéltári iratanyag pedig az ezt bizonyító források kincsestára.

2021: Konfliktusok a magyar‒francia kapcsolatokban ‒ Iratok a francia „Radványi-ügy” történetéhez (1959–1967)

1956 után Magyarország és Franciaország kapcsolatát diplomaták kiutasítása, letartóztatások és egymás követségeinek figyelése, a diplomaták vegzálása, illetve a vízumok megtagadása jellemezte. Radványi János (1922‒2016) vízumügye is ennek a konfliktusnak a részét jelentette. A vele szembeni francia elutasító magatartást ugyanakkor – amellett, hogy tisztában voltak katonai hírszerzői tevékenységével, ami miatt már 1952-ben kiutasították Franciaországból – nagymértékben meghatározta az, hogy a franciák tudomást szereztek arról, miszerint tudtuk és engedélyük nélkül kapcsolatot tartott a francia gyarmati uralom ellen megszerveződő algériai felszabadító mozgalommal, és a titokban megszervezett észak-afrikai útjai közvetlenül sértették a francia érdekeket.  

Forrásközlésünkhöz a francia Külügyminisztérium nantesi levéltárában található, Radványi Jánossal kapcsolatban 1967-ben (az amerikai disszidálása után) összegyűjtött dokumentumok, illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a személyére vonatkozó külügyminisztériumi iratok közül válogattunk.

2021: Örmények és azeriek a magyar diplomáciai iratokban 1985–1991 (II. rész) – Magyar–örmény és magyar–azerbajdzsán kapcsolatok a karabahi konfliktus árnyékában

Az Európa földrajzi perifériájának és kulturális határövezetének számító transzkaukázusi térségben az örmény és azeri népesség immáron egy évszázada feszül egymásnak. A közelmúltban ennek a történelmi szembenállásnak egy újabb tragikus epizódja játszódott le a szemünk előtt. Egy kutatási projekt keretében összegyűjtöttük azokat a magyar diplomáciai jelentéseket, amelyek az örmény és azeri etnikum 1988–1989-ben – Hegyi-Karabah Autonóm Körzet státusa miatt – kiújult és eszkalálódó konfliktusába, annak magyar recepciójába, illetve az 1985–1991 közötti magyar–örmény és magyar–azeri kapcsolatokba engednek bepillantást. Kétrészes sorozatunk kronológiai kereteit a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár nevével fémjelzett állami és gazdasági reformprogram, a peresztrojka időszaka ‒ és azzal szerves összefüggésben a Szovjetunió dezintegrációjának folyamata, illetve annak végpontja, a szovjet államszövetség szétesése – jelöli ki.

 

2021: „Hogyan képzelik el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást?” Ismeretlen szerző feljegyzése 1945 júniusából

A második világháború befejeztével az addig csak narratívaként létező jövőszcenáriók a politikai diskurzus téttel bíró terepévé váltak. Az alább közzétett feljegyzés betekintést enged abba, ahogy 1945 zűrzavaros tavaszát követően, informális forrásokra támaszkodva, egy polgári értékrendű szerző – vélelmezhetően Kring/Komjáthy Miklós – miként próbálja letapogatni, rendszerezni az általa marxistának tekintett pártok – mai kifejezésekkel élve – területfejlesztésre, regionális tervezésre, településpolitikára, valamint a telepítésre, sőt lakosságcserére vonatkozó vízióit. Jól látja a németek kitelepítését követő veszélyeket, azt, hogy a helyükre telepíteni szándékozott alföldi magyar szegényparasztoktól nem várható a korábbi gazdálkodási nívó fenntartása, de óv a tanyai életforma idealizálásától és a falvakkal történő szembeállításától, az erőltetett iparosítástól, valamint Budapest kétmilliós nagyvárossá duzzasztásától is. Félelmeit a jövő sok tekintetben igazolta, miként azt a meglátását is, hogy a felsorolt esetek túlmutatnak a szakpolitikák bírálatán: az ország Nyugathoz tartozása forog kockán.

2021: A kádári propaganda az 1956 utáni Magyarország-kép alakításában

„Beszélgetéseink alapján az a véleményem, hogy Rasmussen szélsőjobboldali szociáldemokrata, de egyes kérdésekben tud tárgyilagos is lenni. Sokkal jobbnak tartja a szocializmus gazdasági rendszerét, mint a kapitalizmusét (ugyanakkor alig ismeri az előbbit). Azt hitte, hogy a »munka hősei« mind erős fizikumú emberek, akik pusztán testi erőfeszítéssel produkálnak többet. Azt hitte, hogy a gyári újítókat csak nyugaton jutalmazzák, meg volt lepve, hogy újságjainkban milyen jelentős kérdésekben folytatott széleskörű vitákról lehet olvasni. Csodálkozva hallgatta a Vidám Színpad politikai szatíráit és meglepve hallotta, hogy a kommunisták nem ellenzik, ha az emberek meggazdagodnak, csak a módszerekben tesznek különbséget.”

1930: Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius levéltárából

A budapesti Apostoli Nunciatúra levéltári anyaga Budapest ostromakor elpusztult ugyan, de az 1920–1938 közötti iratok fennmaradtak és tanulmányozhatóak a Vatikáni Apostoli Levéltárban, ugyanis 1940 áprilisában a Vatikáni Államtitkárság úgy intézkedett, hogy a hadviselő országoknál akkreditált nunciatúrák küldjék be levéltári állományukat. Az 1939–1945 közötti jelentések eredeti példányait pedig megtalálhatjuk az egyes vatikáni dikasztériumokban. A Vatikáni Államtitkárság levéltárában őrzött, általunk publikált úgynevezett triennális jelentés átfogó képet nyújt az 1940–1943 közötti magyarországi egyházi és politikai közállapotokról.

 

1956: Kultúrnacionalista szellemű vagy elemű? Mindszenty József bíboros 1956-os rádióbeszédének változatai

Mindszenty József 1956-os rádiószózata több különböző változatban került kiadásra. E szövegváltozatok ugyan csak kismértékben térnek el egymástól, de összevetésük lehetőséget ad a bíboros emlékirataiban megjelent, leginkább elterjedt szöveg pontosítására és egyes hibáinak javítására.

1962: „Az egyházi iskolák jó hírének ma is van alapja” – Adalékok a hazai katolikus gimnáziumok történetéhez az Állami Egyházügyi Hivatal dokumentumai alapján (1962–1963)

Az alább közölt források a hazai katolikus iskolák történetének és a politikai diktatúra egyházüldöző tevékenységének vizsgálatához járulhatnak hozzá. A dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, a 20. század második felébe nyújtanak betekintést. A tiszavirág életűnek szánt és rendkívül szűkre szabott felekezeti „oktatási rendszer” a méretéhez képest jelentős figyelmet kapott a pártállami diktatúra részéről, ezt az érdeklődést tükrözik a közölt feljegyzések is.

1939: Levéltári források az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez

Lengyelország 1939. szeptemberi kapitulációja közvetetten kihatott a csehszlovák‒magyar kapcsolatokra is, ugyanis ezzel a német megszállók ellen harcolni kívánó csehek számára megszűnt az az északi út, amelyen keresztül – viszonylag biztonságosan – brit és francia emigrációba vonulhattak, illetve csatlakozhattak a külföldön szerveződő katonai egységeikhez. Ezt követően csak a déli, Magyarországon keresztül vezető útvonalon tudtak távozni a Protektorátusból. A meglehetősen terhelt korabeli cseh(szlovák)‒magyar viszony miatt magyarországi fogadtatásuk teljesen eltért a lengyelekétől. A cseh menekülteknek köszönhetően ugyanakkor időlegesen közvetlen kapcsolat jött létre a csehszlovák politikai emigráció és Magyarország között.

 

1945: „Lesz mivel berántani a levest, egy kis tésztát is ehetnek már” – Budapest élelmezési helyzete az 1945. január‒február hónapokban egy fővárosi hivatalnok visszaemlékezésében

A Budapest ostromát követő hónapok nehézségei, az élet újraindítása talán a különböző ego-dokumentumokban ragadható meg leginkább. A dr. Gámenczy Béla székesfővárosi közélelmezési tanácsnok tollából származó kiadatlan visszaemlékezés főként a közélelmezés és a jegyrendszer magyarországi történetét vázolja fel a második világháborútól 1951-ig. A felhasznált forrásrészlet Csorba János, Budapest polgármestere három és fél hónapos működésének periódusába ad betekintést. Megismerhetjük a Vas Zoltán közellátási kormánybiztos kinevezését megelőző első intézkedéseket és az éhínség megakadályozására tett lépéseket.

 

2021: Egy katonasors a „nagy háborúban” – Szemelvények Damásdi Imre hadifogságban írt naplójából

Az első világháború kitöréséhez vezető politikai és katonai döntések nem csupán a szembenálló felek viszonyára vagy a harcok kimenetelére voltak hatással, hanem azokra is, akiknek az életébe szó szerint „berobbant” a háború. A múlt században élt üknagyapám, Damásdi Imre (1893‒1977) először a keleti fronton harcoló katonaként, majd pedig hadifogolyként volt érintett ebben a konfliktusban. Az általa megélt eseményeket  – a visszaemlékezéseket is tartalmazó – naplójában örökítette meg, amely betekintést nyújt az 1915 januárjában Bukovinában zajló harcokba.

 

2021: „Ugyanúgy is lakunk meg öltözködünk, mint otthon, csak éppen hogy a fehér extrát nem húzzuk fel olyan gyakran” ‒ Szabó József főhadnagy második világháborús naplója

Észak-Erdély és a Székelyföld 1940-es ‒ időleges, mindössze négy évig tartó ‒ visszacsatolása Magyarország 20. századi történetének fontos fejezetét képezi. A honvédség 1940 szeptemberében vonult be a visszatért területekre. Kerékpáros csapatneme, amely létszám és ütőképesség szempontjából éppen ebben az időszakban érte el fejlődésének csúcsát, csaknem valamennyi alakulatával részt vett a mozgósításban és az ezt követő bevonulásban. A munkácsi 12. kerékpáros zászlóalj tevékenységét eddig csupán Csernavölgyi Antal hadnagy visszaemlékezéséből ismerhettük. Az alábbiakban közölt, mindeddig kiadatlan napló alkalmat ad az összevetésre, további részletekkel gazdagítva ismereteinket a témában.

2021: „A jó Isten megőrzött mindannyiunkat…” – Élet a kalocsai iskolanővérek budapesti kollégiumában a főváros 1944/45-ös ostroma idején

Napjainkban a második világháború történetének vizsgálatakor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a korabeli személyes források. Ezek között éppúgy lehetnek naplók és krónikák, mint levelek vagy feljegyzések. Az elemzett források pedig származhatnak hadifoglyoktól, kamaszoktól, civilektől vagy egyházi személyektől. A különböző dokumentumok a háború megélés-történetének más-más aspektusait tárják fel. A következő írás egy konkrét szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, azt mutatja be, hogy a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai milyen háborús tapasztalatokat szereztek a főváros ostromának idején.

2021: A Somogyi‒Bacsó-gyilkosság

A nemzeti hadsereg 1919. novemberi budapesti bevonulása idején Horthy Miklós fővezérnek le kellett mondania a katonai diktatúra bevezetésének lehetőségéről. Ezt azonban tisztjeinek többsége nem volt hajlandó tudomásul venni, és a fővárosban is üldözte a liberális vagy szocialista eszméket valló személyeket. A legnagyobb veszélyben azok voltak ‒ elsősorban szociáldemokrata politikusok és újságírók ‒, akik a hadsereg különítményeinek szörnyű dunántúli tetteit a Népszava hasábjain megírták. A tisztek számára az egyik legfontosabb célpont Somogyi Béla, a Népszava főszerkesztője volt, akinek meggyilkolása a társadalom széles rétegeinek óriási felháborodását váltotta ki. Ez a tett megnehezítette a parlamenti rendszer kialakulását a konszolidáció kezdetén, és egy katonai diktatúra rémképével fenyegette a lakosságot.

 

2021: Örmények és azeriek a magyar diplomáciai iratokban 1985–1991 (I. rész) – Titkos jelentések a karabahi konfliktus kezdeteiről, 1988–1990

Az Európa földrajzi perifériájának és kulturális határövezetének számító transzkaukázusi térségben az örmény és azeri népesség immáron egy évszázada feszül egymásnak, a közelmúltban ennek a történelmi szembenállásnak egy újabb tragikus epizódja játszódott le a szemünk előtt. Egy kutatási projekt keretében összegyűjtöttük azokat a magyar diplomáciai jelentéseket, amelyek az örmény és azeri etnikum ezt megelőző, az 1980-as és 1990-es évek fordulóján lezajlott véres összecsapásáról számolnak be. Kétrészes sorozatunk kronológiai kereteit a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár nevével fémjelzett állami és gazdasági reformprogram, a peresztrojka időszaka jelöli ki. Ennek szabadabb társadalmi légköre ágyazott meg annak az etnikai konfliktussorozatnak a Szovjetunióban, amelynek legelső tünete volt a Hegyi-Karabah Autonóm Körzet státusa miatt felszínre tört örmény–azeri ellentét. Ennek a korszaknak a végét nemcsak a Szovjetunió szétesése, hanem ezzel korrelálva a független Örmény Köztársaság és Azerbajdzsán Köztársaság megalakulása jelentette 1991 őszén.

 

2020: „Összeforrni a dolgozó néppel” – A felsőoktatás helyzetének elemzése 1952-ből

A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a felsőoktatás nagymérvű átalakítása is megkezdődött. Az iparosítás programjának végrehajtása új egyetemek, új karok létrehozását igényelte, és a hallgatók személyi összetételének osztályszempontok szerinti megváltoztatására is nagy erőfeszítéseket tettek. A közvéleménynek sikerekről számoltak be, a propaganda a „dolgozó nép” oktatási lehetőségeinek soha nem látott mértékű bővüléséről beszélt. A valóság azonban ebben az esetben is sokkal árnyaltabb volt. Az elhibázott felsőoktatási politika a rendellenességek, az eredménytelenségek eseteinek bő tárházává vált, amit már a korszakban is igyekeztek kivizsgálni és elemezni. E szigorúan a belső köröknek szóló jelentésekből választottunk ki egyet, hogy megmutassuk, a hatalom szempontjából milyen problémák terhelték a Rákosi-rendszer felsőoktatását.

2020: Road movie à la française? – Alain Peyrefitte krakkói francia konzul beszámolója magyarországi útjáról

A francia külpolitika figyelme 1948/1949 után fokozatosan elfordult a kelet-közép-európai régiótól, és a kapcsolatok a szovjet hegemónia alá került országokkal leépültek. Ebben a hidegháborús feszültség erősödése, illetve a franciákat lekötő indokínai, majd algériai háború is szerepett játszott. Sztálin halála után a francia diplomácia ismét fontosnak tartotta, hogy a kelet-európai változásokat jobban megértse, és a kapcsolatok újrarendezésén gondolkodjon. Erre a nyitásra a szocialista országok (elsősorban Lengyelország és Magyarország) részéről is nyitottság mutatkozott. A katolikus értelmiségi, Alain Peyrefitte 1954 és 1956 között konzulként szolgált Krakkóban. Az egyik feladata az volt, hogy a szocialista országok belviszonyait elemezze. Ezt a feladatát részben az utazásai révén tudta teljesíteni. Jelentései, amelyek közül az 1955-ös magyarországi útjáról szólót közöljük, hasznos forrásként szolgálnak ahhoz, hogy megértsük, egy fiatal francia diplomata, aki korábban nem élt egyik kelet-európai országban sem, hogyan látta a belviszonyokat, a hétköznapi emberek életét, a sztálinizmus létező valóságát. A jelentésének külön érdekessége, hogy a magyar és a lengyel helyzetet összehasonlítva elemzi.

2020: Egészségügy és kollektivizálás Szolnok megye példáján (1961)

A kollektivizálás a Kádár-korszak propagandájában a nagyüzemi mezőgazdálkodás megvalósításaként szerepelt, amely többek között jobb egészségügyi ellátást is ígért a sokat szenvedett vidék számára. Helyi szinten azonban még mindig kevéssé feltárt, miként valósultak meg az ígéretek, illetve, hogy a kezdeti évek milyen sikereket és anomáliákat mutattak fel. Írásunk ennek a mérlegnek a megvonásához kíván hozzájárulni egy megye történetén keresztül.

 

2020: Az enyhülés fogságában? Joe Biden és George McGovern demokrata szenátorok magyarországi tárgyalásai (1977. augusztus 8–16.)

Az 1975-ös helsinki egyezmény megkötése után a hidegháború történetében új szakasz, az enyhülés időszaka következett. A kelet-nyugati kapcsolatok megélénkültek, és mindkét oldalon keresték a kapcsolatépítés lehetőségeit. A szocialista blokkban a Helsinkiben vállalt kötelezettségek közül az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó szabályok leginkább a magyar vezetésnek nem okoztak gondot. Ez a „rugalmasság” kihatott a kádári Magyarország nemzetközi megítélésére, és így az ország – Lengyelország mellett – az enyhülés egyik első számú haszonélvezőjévé vált. Magyarország számára ugyanis alapvető érdek volt a nyugati kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és ehhez politikai-ideológiai engedményeket is kész volt tenni. Az 1977-es amerikai választásokon hatalomra jutott Carter-adminisztráció is stratégiai célként fogalmazta meg az enyhülés továbbvitelét, és annak központi elemét az emberi jogok kérdése jelentette. Az amerikaiak (és a többi nyugati hatalom) elsődlegesen a családegyesítési kérdéseket, a szabad mozgást, a bilaterális kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul, amely elvárásoknak a magyar vezetés viszonylag könnyen meg tudott felelni, és így hamar a Nyugat „aktuális kedvencévé” tudott válni.

 

2020: Grósz Károly 1988. szeptemberi tárgyalása Erich Honeckerrel

Grósz Károly, akit az 1988. május 20–22-i országos pártértekezleten a lemondott Kádár János utódaként az MSZMP KB főtitkárává választottak, alig négy hónappal később Magyarország egyik legfontosabb partnerországának vezetőjével, Erich Honeckerrel tárgyalhatott a Német Demokratikus Köztársaságban. Forrásközlésemben röviden összefoglalom a magyar párt- és kormányküldöttség 1988. szeptember 8–9-i kelet-berlini látogatásának fontosabb eseményeit, majd közlöm az ahhoz kapcsolódó, legfontosabbnak vélt hazai és német levéltári dokumentumokat.

 

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő