Ezen a napon történt: 1956-10-23

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal igyekezett nyugalomra is inteni. „Jól tudjuk, hogy az ifjúság, s ezen belül az egyetemi ifjúság éveken keresztül el volt zárva attól a lehetőségtől, hogy országos ügyekben és saját ügyeiben is hallassa hangját.”

A forradalom nem Budapesten kezdődött el, hanem Debrecenben. Október 23-án reggel több ezer debreceni diák gyűlt össze az egyetem előtt. A diákok innen jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi MDP székházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, majd Görbe János az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor Még kér a nép című versét.[

A reggeli órákban visszaérkezik Jugoszláviából a magyar kormányküldöttség. Az MDP Politikai Bizottsága ezt követően – legalábbis személyi összetételét tekintve – döntésképessé vált.

Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem tanácsa felhívást adott ki, amelyben nyugalomra és fegyelemre intette a felvonuló diákságot.

Az egyetemisták és főiskolások Diákparlamentjének Előkészítő Bizottsága felhívást intézett a munkás és parasztfiatalokhoz, amelyben saját ifjúsági szervezeteik megalakítására szólítják fel őket.

Az Irodalmi Újság különszámot jelentetett meg, amelyben közölték a magyar írók hét pontos – az eseményektől ekkorra már elmaradt – kiáltványát. Ebben önálló nemzeti politikát; valós nemzetiségi politikát; a gazdasági helyzet feltárását; szakemberek vezette üzemeket, új bér- és normarendszert; új alapú parasztpolitikát, önkéntes szövetkezés lehetőségét, árucserén alapuló rendszert; a párt és az állam vezetésében alapvető szerkezeti és személyi változásokat; szocialista demokráciának megfelelő választási rendszert követeltek.

A DISZ Központi Vezetősége kora délután összeült a XII. kerületi Böszörményi úton lévő székházban. Elfogadták a Lengyel Ifjúsági Szövetséghez szóló üdvözlő táviratot, de a vitát el sem kezdve, azzal a céllal, hogy fékezzék a meghirdetett tüntetés „ellenséges megnyilvánulásait”, a testület Bem térnél csatlakozott az egyetemistákhoz, és „felolvadt” a tüntető tömegben. A DISZ ezzel az aktussal lényegében megszűnt, még ha néhány munkatárs be is nézett néhány napig a központba.

Az eredetileg programadónak szánt ülésre készített, és vélhetően Gosztonyi János KV titkár által készített referátum már nem hangzott el. A dokumentumban a szerző a DISZ-nek fontos szerepet szánt azzal, hogy álljon élére a kibontakozó népi forradalomnak. Olyan rétegszervezeti formát vázolt, amelyben „a szervezetek egy egységes ifjúsági szervezetbe tömörülnének, megőrizve saját arcukat.” A MEFESZ létezésével azonban az elképzelést ekkorra már túlhaladta az idő.

A pesti diákok közül sokan 1848 szimbólumát, a kokárdát tűzték mellükre, s követeléseiket – mint március 15-én – tizenkét pontban fogalmazták meg, s a ledöntött Sztálin-szobor helyén az 48-49-es hősöknek és mártíroknak akartak emléket állítani.

15 órakor indul el a diáktüntetés a Petőfi-szobortól. A pesti egyetemisták a Margit hídon át jöttek át a Duna jobb partjára, a budaiak a Duna-parton vonultak a Bem-szoborig. Estére a megmozdulások túlléptek a szervezők békés szándékain, s fegyveres akciók sorozata kezdődött.

A Szabad Ifjúság délutáni különszámának vezércikke „Miénk az utca” címmel jelent meg.

17 óra körül érkeztek az első tüntetők a Kossuth Lajos térre. Egy óra múlva már betöltötte a teret a mintegy kétszázezres tömeg. 21 órakor Nagy Imre beszédet mondott a Parlament erkélyéről.

17 óra tájban a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél is tüntetők jelentek meg, hogy beolvastassák a diákok 16 pontját. Az épület védelmét megerősítették, a katonák egy része azonban a tüntetők mellé állt. 22 óra körül megkezdődött a Rádió hajnalig tartó ostroma.

Este a Petőfi Kör az ELTE Múzeum körúti épületében a magyar egészségügy problémáiról rendezett vitát. A résztvevőket egy idő után „zavarta”, hogy mind több hír jött a forradalom kitöréséről, illetve egyre jobban lehetett hallani a közeli Rádió-székház ostromának fegyverropogását. A hallgatóság egy része el is távozott, hogy segítsen a sebesültek ellátásában.

Este Gerő Ernő élesen elítélte az eseményeket rádióbeszédében. Az elmondottak tartalma csak olaj volt a tűzre, amelyet már a másnapi sajtó is „provokációra alkalmasnak és a munkásosztály megcsúfolásának” minősített.

21.37-kor a tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot. Budapest több pontján támadások érték a telefonközpontokat, nyomdákat és több fegyvergyártással foglalkozó üzemet

20 óra körül megkezdődött az MDP KV rendkívüli ülése, a testület másnap hajnalig folyamatosan tanácskozott. Gerő Ernő a szovjet csapatok beavatkozását kérte Moszkvától, ahol 23 óra körül parancsot adtak a székesfehérvári szovjet különleges hadtestnek Budapest megszállására.

Esemény időpontja: 
1956, október 23

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő