Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet szervezet, a Komszomol vezetőivel történő konzultálás volt a KISZ megszervezéséről.
Az Ideiglenes Központi Bizottság határozata V. fejezetének 5. pontja ki-mondta: „A párt Központi Bizottságának az a nézete, hogy az új marxista–leninista világnézetű, kommunista nemzedék nevelése érdekében, továbbá azért, hogy a rétegszervezetekre tagolódott ifjúsági mozgalomnak átfogó szervezete legyen, szükséges létrehozni egy kommunista ifjúsági szövetséget. E feladat megoldását a magyar kommunista mozgalom nagy kérdésének kell tekinteni, és megfelelő előkészítés után a KB-nak e kérdés megvitatására összehívott ülésén kell megtárgyalni.” Erre az IKB 1957. március 11-ei ülésén került sor.
A MAFISZ kommunista frakciójával folytatott megbeszélésen a felszólalók többsége elvetette vagy aggályosnak ítélte a KISZ megalakítását.
Az EPOSZ kommunista frakciójának többsége nem helyeselte a KISZ megalakítását.
Az IKB úttörőmozgalommal foglalkozó állásfoglalása pozitív – bár a gya-korlatban soha meg nem valósuló – elképzeléseket fogalmazott meg: „Az úttörőmozgalom a jövőben ne legyen sem napi politikával foglalkozó szer-vezet, sem pedig a gyermek szabadidejét teljesen igénybe vevő második iskolai elfoglaltság. […] Nyújtson a gyerekeknek gondolkodásukat és jel-lemüket fejlesztő kultúrált szórakozást és játékot olyan vonzó és megnyerő formában, hogy az úttörőmozgalom a szülői és iskolai nevelés szerencsés kiegészítője és továbbfejlesztője lehessen.”
A Diákszövetség kommunista aktívája a KISZ megalakítása mellett döntött.