.png){kind=link}
Felavatják az M5 autópálya első szakaszát, mely Budapestet és Ócsát köti össze.Tovább
„Hasonló természetű ügyek eldöntése csak a két szakminiszterrel egyetértésben a külügyminiszter által eszközölhető” – Magyar kereskedelemügyi szakminisztériumok befolyása európai ügyekre a dualizmus idején
Az Osztrák-Magyar Monarchia dualista közjogi berendezkedése régóta a közvélemény és a retrospektív kutatások kiemelt érdeklődését élvezik. A magyar jogtörténeti és történettudományi szcénát ugyanakkor eddig kevéssé érdekelte a kérdés, hogy az egykori Ausztria-Magyarország és a Monarchia két állama miképpen viszonyult és érintkezett a 19. században megjelenő-formálódó nemzetközi szervezetekkel és intézményekkel. Ebben a forrásközlésben az Osztrák-Magyar Monarchia és az Európai Dunabizottság (1856-1917) közötti hivatali érintkezések közül kerülnek ismertetésre ügyiratok.
Bevezetés
Az Osztrák-Magyar Monarchia dualista közjogi berendezkedése, a közös ügyek, azon belül is a külpolitikát és külügyi szolgálatot érintő kérdések[1] régóta a közvélemény és a retrospektív kutatások kiemelt érdeklődését élvezik. Azonban a magyar jogtörténeti és történettudományi szcénát eddig kevéssé érdekelte a kérdés, hogy az egykori Ausztria-Magyarország és a Monarchia két állama miképpen viszonyult és érintkezett a 19. században megjelenő-formálódó nemzetközi szervezetekkel és intézményekkel.[2]
Ebben a forrásközlésben a dualista Osztrák-Magyar Monarchia és az Európai Dunabizottság (1856-1917) közötti hivatali érintkezések[3] közül kerülnek ismertetésre ügyiratok. A dokumentumok a korabeli nemzetközi szervezetek irányába folytatott ügyvitel mellett betekintést nyújtanak a közös külügyi orgánumok eljárása mögötti hivatali munkálatokba, egyúttal a két birodalomfél szaktárcáinak kívülről nem látható befolyására.
Az 1856. évi párizsi kongresszus.
Forrás: Wikimedia Commons
Az Európai Dunabizottság (Commission Européenne du Danube)[4] felállítását az 1815. évi bécsi kongresszus Záróokmányában kimondott elvek[5] alapján az 1856. évi párizsi kongresszus mondta ki eredetileg 2 évre szóló mandátummal. Ezt követően az európai kongresszusok újabb és újabb mandátumokat, mind szélesebb jogköröket és mentességeket juttattak a bizottság számára, amely a keleti kérdéstől elválaszthatatlan Duna-kérdés,[6] egyúttal az európai hatalmi koncert[7] jelentős és nagy presztízsű intézményévé vált.
A Monarchia nagyhatalmi állása és diplomáciai befolyása megkívánta az egységes és hatékony külügyi fellépést, amelyet az 1867. évi osztrák és magyar alkotmányos átalakulás törvényes keretek közé szorított.[8] A kiegyezést követően a Monarchia új kormányzati struktúrájának kialakítása számos olyan praktikus kérdést is felvetett, amelyeket – intern folyamatok lévén – a korabeli közjogi és államtudományi szakirodalom nem tárgyalt. Milyen következményekkel jár, ha a külügyminiszter eljárása során a fenti törvényes korlátokat átlépi? Miként reagálnak az érintett országos szakminiszterek? A lényegében egybehangzó ám szövegében ellentmondásos (külügyek közössége, külügyek tartalma) törvényeket miként értelmezik? A kormányközi ügyvitel során aktusaikkal milyen közjogi felfogást igyekeznek érvényre juttatni?
Az Osztrák-Magyar Monarchia kiscímere.
Forrás: Wikimedia Commons
A Habsburg Monarchia politikájáról a nemzetközi Duna-hajózás kérdésében kiváló értekezést írt Palotás Emil, aki külpolitikai-diplomáciatörténeti szempontból mutatta be az európai kongresszusok tárgyalásait, a nemzetközi felügyeleti rendszerek koncepcióit, kiépítését és intézményeit 1856 és 1883 között.[9] Doktori kutatásomban ugyanezen kérdésben a közös külügyi szervek és a két kormány ügyvitelét vizsgálom jog- és közigazgatás-történeti megközelítéssel, amely során az ügyfolyam időkörét a dualista rendszer teljes időtartamára, (1867-től 1918-ig) kiterjesztem. A kongresszusok és nemzetközi szerződések tárgyaltatásával, illetve az európai nagyhatalmi politikával szemben inkább az adminisztratív-igazgatási természetű, kereskedelmi-hajózási tárgyú ügyekre koncentrálok, amelyekben a közös külügyi szolgálat és a szakminisztériumok gyakran érintkeztek, egyúttal a szakmai és nemzetközi jogi kérdések mellett közjogi konfliktusokat is rendezniük kellett.
- Külügyek vitele az Európai Dunabizottság irányába
Az Európai Dunabizottságot az 1856-os párizsi szerződő felek alkották. A közgyűlés tagjait így ellentétben a többi folyami bizottsággal (Rajna, Schelde, Elba, Pó, Pruth stb.) nem a parti államok, hanem az európai hatalmak, Nagy-Britannia, Franciaország, az Osztrák Császárság (1867-től Ausztria-Magyarország), Szardínia (1861-től Olasz Királyság), Poroszország (1870-től Német Birodalom), Oroszország és az Oszmán Birodalom delegáltjai adták, kiegészülve az 1878. évi berlini szerződés értelmében Romániával. A Monarchia delegáltjának pozícióját többnyire a mindenkori galaci osztrák-magyar konzul, vagy főkonzul töltötte be. Ausztria-Magyarország az Európai Dunabizottságot illető külügyeket közös külügyminisztériuma révén intézte, azonban többek között a plenáris közgyűlések előkészítése során is rendre érvényesült a két birodalomfél kereskedelmi minisztériumainak befolyása.
Poszeidón alakja az Európai Dunabizottság 50 éves fennállása emlékére kiadott medálon.
Forrás: Katz Auctions
Az ügyvitel olyan módon zajlott, hogy a galaci (fő)konzul, mint Ausztria-Magyarország delegáltja rendszeresen megküldte a külügyminisztériumnak az Európai Dunabizottság hivatali működésére vonatkozó jelentéseit (Berichte). Az európai bizottsággal folytatott aktákat külön E. D. C. jelzéssel iktatták, az osztrák-magyar delegált pedig nem konzuli karakterében, hanem mint „Le Délégué d’Autriche-Hongrie à la Commission Européenne du Danube” címezte az ügyiratokat. Ezt követően általában az ügydarab a külügyminisztérium II. (Administrative Sektion) vagy III. osztályának (Handelspolitische Sektion) kompetens részlegéhez (Departement) került feldolgozásra, majd a II. vagy a III. osztályfőnök a külügyminiszter nevében érintkezett az osztrák és magyar szakminiszterekkel, hogy azok egyetértő álláspontját kieszközölje.
Az Európai Dunabizottság tavaszi és őszi rendes ülésszakait megelőzően a delegált ismertette a külügyminisztériummal a Bizottság által tervezett napirendi pontokat, amelyeket a képviselt európai kormányok instrukciói alapján a delegáltak állítottak össze. A napirend tervezetét, illetve az egyes kérdésekre az osztrák-magyar delegált által javasolt álláspontot, illetve magyarázatot a közös külügyminisztérium átiratban közölte az osztrák és a magyar kereskedelemügyi tárcákkal. Mindkét birodalomfél kereskedelemügyi minisztériuma jogosult volt az osztrák-magyar külügyi álláspontot, illetve annak egyes részkérdéseit a külüggyel felülvizsgáltatni, módosíttatni, visszatartatni, vagy akár új előterjesztést javaslatba hozni.
A nagy kongresszusok korszakát követően – a nemzetközi felügyeleti rendszer és koncepciók kidolgozása 1883-ig lezajlott – inkább a rendes hivatali munkálatok, illetve a szabályzatok rendszeres felülvizsgálata tette ki az ügyvitelt. Elmondható, hogy az esetek jelentős részében az országos kormányok a napirendi pontokat, majd az ülésszak után a jegyzőkönyveket elfogadták. Ezen időszakban a külügyi szolgálat irányába tett – többnyire jóváhagyó – átiratok rendszeresen visszatérő formulái közül az alábbiakban röviden kettőt – egyet az 1899. évi őszi, egyet az 1900. évi tavaszi ülésszakról – mutatunk be.
A napirendi pontok jegyzékét a kereskedelemügyi miniszter általában az alábbi, vagy hasonló módon hagyta jóvá: „[…] az európai Dunabizottság folyó évi őszi ülésszakára vonatkozó programm és a galaczi főconsul javaslata ellen részemről észrevétel nem merül fel.”[10] Amennyiben a delegált élt valamilyen javaslattal, a kereskedelemügyi miniszterek arról is véleményt alkottak, ahogyan azt az 1900. évi tavaszi ülésszak előkíszétésének példáján is láthatjuk: „a nevezett bizottság tavaszi ülésszaka programmja ellen sem az osztrák kereskedelemügyi minister úr részéről sem pedig részemről észrevétel nem merül fel, és hogy a főconsulunk által a programm […] pontjaival szemben elfoglalt álláspontját minden tekintetben helyeseljük.”[11] Ami az ülésszakok lezárását illeti, a delegált által megküldött jegyzőkönyveket az esetek nagy többségében kereskedelemügyi miniszterek jóváhagyóan láttamozták és megjegyzés nélkül tudomásul vették.
- Az országos szakminisztériumok eljárásának jogalapja
A kereskedelmi minisztériumok ezen befolyását az 1867. évi közjogi kiegyezés tette lehetővé. Az 1867. évi törvénycikk 8. §-a kimondta, hogy a Pragmatica Sanctioból folyó közös és együttes védelem eszköze a külügyek célszerű vezetése, a birodalom diplomáciai és a kereskedelmi képviseltetése, amelyet a külügyminiszter a két fél minisztériumával (kormányával) – külpolitikai ügyekben a külügyminisztérium általában a miniszterelnökökkel érintkezik – egyetértésben és azok beleegyezése mellett végez.[12] Az Európai Dunabizottság az európai kormányok delegáltjaiból álló galaci közgyűlés felügyelete alatt állt, egyúttal az európai hatalmi politika eszközeként, az európai koncert intézményeként működött. Mindemellett a bizottságot az 1815. évi bécsi kongresszus elvei alapján, az 1856. évi párizsi kongresszus hozta létre és európai kongresszusok szabályozták (1858, 1866, 1871, 1878, 1881, 1883). Bár a fenti történeti ívből kiindulva joggal vélhetjük, hogy az Európai Dunabizottságban egy a közös ügyek körébe tartozó diplomáciai karakter mutatkozik meg, mégis azt látjuk, hogy az osztrák és magyar kereskedelemügyi minisztériumok befolyása az EDB-t illető külügyekre közvetlen.
Az egykori M. Kir. Kereskedelemügyi Minisztérium épülete a Clark Ádám téren.
Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény
Az Európai Dunabizottság ügyeit a magyar kormányban a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium, majd az 1889. évi kormányzati reformot[13] követően a Kereskedelemügyi Minisztérium intézte.[14] A kereskedelmi tárcák kompetenciáját a közös ügyek szabályozásával ellentétben már szószerinti egyezéssel állapította meg az 1867:XVI. tc.-be és az 1867. évi december 24-i osztrák törvénybe iktatott vám- és kereskedelmi szövetség szerződésének[15] VII. artikulusa:
„VII. czikk
Mindazon ügyek, melyek oly folyók hajózására vonatkoznak, a melyekre a bécsi congressus-okmány s az 1857-diki dunai szerződés határozmányai alkalmaztatnak,[16] a mennyiben ez ügyek az idegen államokhoz való viszonyt illetik, a jelen szerződés 3-dik czikkében körülményesebben meghatározott kikötések mellett, a külügyminister által kezeltetnek.
Mindazon belső vizeket illetőleg, melyek folyásukban mindkét fél területét érintik, a hajózásra, folyamrendőrségre, javitásra vagy jó karban tartásra nézve egyetértő eljárás fog követtetni.
Valamennyi belső vizeknek hajók- vagy talpakkal használatára nézve a két államterület lakói teljesen egyenlő bánásmódban részesülnek.”
A III. artikulusból mintaként hivatkozott formula a nemzetközi szerződések tárgyaltatására és megkötésére vonatkozik; ezen eljárásokat a külügyminiszterre bízza. Kiköti azonban a szerződés, hogy a külügyminiszter a két fél (Ausztria és Magyarország) illetékes szakminisztériuma között létrejött megállapodás alapján járhat el:
„III. czikk
Ilynemü ujabb szerződésekre nézve az alkudozás és szerződés megkötése, mindkét törvényhozó test alkotmányos jóváhagyásának fentartása mellett, csak a külügyminister által történik, azon megállapodások alapján, melyek a két fél illető szakministerei közt eszközlendők.”
- Az Európai Dunabizottság pénzügyei – a Porta-adósság kezelése
Az Európai Dunabizottság 1879. évi tavaszi rendes ülésszakát május 9-én a német konzul, Dr. Johannes Arendt[17] elnöklete alatt nyitotta meg,[18] és az egészen május 24-ig tartott.[19] Ez idő alatt a plenáris közgyűlés hat ülésen tanácskozott. Ausztria-Magyarországot az Európai Dunabizottság közgyűlésein a császári és királyi (közös) osztrák-magyar delegált képviselte.
Az ülésszak előkészítése az év első hónapjaiban megkezdődött, majd Ernst von Haan[20] báró galaci konzul és osztrák-magyar delegált 1879. március 21-én küldte meg jelentését és az ülésszak javaslatba hozott programját. Az Európai Dunabizottság nyitóülésének napirendjén összesen tizenöt kérdés szerepelt, amelyek többsége az intézmény újraszervezéséhez kapcsolódtak (belső szabályzatok, szervezeti utasítások), hiszen a Bizottság működését az 1878. évi berlini kongresszus határozmányaihoz[21] kellett igazítani. Szintén napirendre került a szolgálati ágak átszervezése, az oszmán tisztviselők és alkalmazottak átvétele az Európai Dunabizottság személyi állományába, a hajózási statisztika, az 1878. évi pénzügyi kimutatások, az 1879. évi költségvetés módosítása, pénzügyi alapok adósságai, a főmérnök jelentéseinek elfogadása, illetve a Galac-Fekete-tenger szakasz hajózási, folyamrendészeti és felügyeleti szabályzata, végül pedig egy ottomán előterjesztés.[22]
A tavaszi ülésszak mellett a bizottság rendkívüli közgyűléseket is tartott júniusban, mivel egy pénzügyi kérdésben nem sikerült egyezségre jutni. Az Európai Dunabizottság 1865. évi Közokmányának (Acte Public) elfogadásával egyidejűleg az európai koncert arról is megállapodott, hogy céljainak megvalósítására az Oszmán Birodalom kölcsönt fog nyújtani a bizottság számára, amelyet egyezménybe is foglaltak 1869. november 2-án. Az oszmán kölcsön 3739540 frank értékű, amelyet az egyezmény szerint az Európai Dunabizottságnak a pénzügyi alapjaiból 1883. január 1-ig kell törleszteni.[23] Az ottomán kormány nehéz pénzügyi helyzete miatt már 1878-ban kérelmezte[24] delegáltja útján az eredetileg 1883-ig rendezendő hitel előtörlesztését, ami hosszas vitát eredményezett.
Az osztrák-magyar külügy eleinte hasonlóan a magyar kereskedelmi tárca álláspontjához[25] arra jutott, hogy az Európai Dunabizottságnak és az európai kormányoknak joga van előtörlesztést teljesíteni a Portának, azonban ilyen irányú kötelezettség már nem áll fent. Míg a magyar kereskedelemügyi miniszterek ragaszkodtak ezen állásponthoz,[26] addig a külügyi szolgálat kompromisszumot keresett és az 1879. évi tavaszi, illetve nyári rendkívüli ülésszakon keresztülvitte a részleges előtörlesztést.
A magyar szakminisztériumok működését egyaránt jellemezte a hivatali elődök precedens értékű megnyilatkozásainak követése és a dualizmus közjogi kérdései iránti érzékenység. A későbbi évtizedekben is számos közjogi vitát (1906, 1917/18) generál majd a nemzetközi Duna-hajózás európai intézményeinek jellege. Vajon önmagában a közös képviseltetés és a nemzetközi szerződések körüli eljárás közös üggyé teszi-e önmagában a Duna-ügyek intézését. A magyar szakminisztériumok hivatali eljárásából és megnyilatkozásaiból (nemcsak az itt ismertetett iratokban) azt a felfogást olvashatjuk ki, hogy a hajózás a kereskedelem eszköze lévén az Európai Dunabizottság irányába folytatott ügyvitel nem képezheti a közös ügyek részét, hanem a vám- és kereskedelmi szövetség hatálya alatt egy Ausztria és Magyarország közötti szerződéses (dualistische/paktierte Angelegenheiten)[27] viszonyt feltételez.
Dokumentumok
1.
Hegedüs Sándor[28] m. kir. kereskedelemügyi miniszter átirata Agenor Goluchowski külügyminiszternek. Budapest, 1899. október 13.
114.
S.V. Untere Donau/2
A Berichte und Programme
58911/11. pr:23.X.1899.
Kereskedelemügyi
m.k.
MINISTER
69936./IV. sz.
Nagyméltóságú Gróf Minister Úr!
Folyó évi oktober hó 10-én 56754/11 szám alatt kelt nagybecsü átiratára van szerencsém Nagyméltóságodat tisztelettel értesiteni, hogy az európai Dunabizottság folyó évi őszi ülésszakára vonatkozó programm és a galaczi főconsul javaslata ellen részemről észrevétel nem merül fel.
Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánitását.
Budapest 1899. oktober 13.
Hegedüs [Sándor].
Nagyméltóságú
Gróf Goluchowski Agenor Úrnak,
a császári és királyi Ház ministere, cs. és kir.
közös külügyministernek.
Az irat jelzete:
AT-OeStA/HHStA MdÄ AR Buchstabenfächer SV-4. 114. (kézzel írt, a szerző fordítása)
2.
Hegedüs Sándor m. kir. kereskedelemügyi miniszter nevében Csörgeő Gyula államtitkár Agenor Goluchowski külügyminiszternek. Budapest, 1900. április 14.
124.
S.V. Untere Donau/2
A Berichte und Programme
22301/11. pr:21.IV.1900.
Kereskedelemügyi
m.k.
MINISTER
27322. sz.
Nagyméltóságú Gróf Minister Úr!
A galatzi cs. és kir. főconsulnak mint az europai Duna-bizottság osztrák-magyar tagjának f. évi márczius hó 25.én 13/EDC sz.a: Nagyméltóságodhoz intézett és az osztr. cs.k. Kereskedelemügyi Minister úr által f. évi ápril hó 7én 18195 sz.a. hozzám küldött jelentését mellékleteivel együtt oly tiszteletteljes megjegyzéssel van szerencsem Nagyméltóságodnak visszaküldeni, hogy a nevezett bizottság tavaszi ülésszaka programmja ellen sem az osztrák kereskedelemügyi minister úr részéről sem pedig részemről észrevétel nem merül fel, és hogy a főconsulunk által a programm IV. és V. pontjaival szemben elfoglalt álláspontját minden tekintetben helyeseljük.
Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánitását.
Budapest 1900 április hó 14.én
A minister helyett:
Csörgeő
államtitkár
Nagyméltóságú
Gróf Goluchowski Agenor Úrnak,
a császári és királyi Ház ministere, cs. és kir.
közös külügyministernek.
Az irat jelzete:
AT-OeStA/HHStA MdÄ AR Buchstabenfächer SV-4. 124. (kézzel írt, a szerző fordítása)
3.
Matlekovics Sándor[29] osztályfőnök átirata Johann Chlumetzky osztrák cs. és kir. kereskedelemügyi miniszterhez.
Budapest, 1878. május 14.
Földmivelés, ipar és kereskedelmi m. k. minister.
Jegyzőkönyvi szám 10753/1878
VII/6 osztály.
A beadvány száma: II. 1574/9
kelte: 9/5
beérkezése: 12/5
Tárgy:
A külügyi minister a Dunabizottság által a török kormánynak fizetendő 3739540 franknyi kölcsönösszeg tárgyában
Az osztrák keresk. Ministernek.
Vonatkozással Nagyméltóságodtól beérkezett folyó év május 9-én III. 1574/9 szám alatt kelt külüminisztériumi átiratra a Porta kívánságát illetően, miszerint az EDB egykor felvett 3739540 frank kölcsönösszeg már most részletekben törlesztessen, van szerencsém Nagyméltóságodat értesíteni, hogy a cs. és kir. Külügyminisztérium felfogásához hozzájárulok, miszerint nincsen okunk a Porta kívánságának és a Bizottsághoz fűződő viszonyainak már most megfelelnünk.
Teljesen egyetértek, hogy báró Haan delegáltunk is a külügyi szolgálat által oda utasíttassék, hogy a Bizottság tavaszi ülésszakán ez ügyben az angol felfogást támogassa.
Van szerencsém Nagyméltóságodat tisztelettel felkérni, hogy nézetemet Nagyméltóságod becses véleménye kíséretében a Cs. és Kir. Külügyminisztérium tudomására hozni méltóztassék.
Fogadja [Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását]
Budapest, 1878. 14/5.
Fest [Kálmán][30]
kiad.
M[a]tl[ekovics Sándor]
V.14.
Az irat jelzete:
HU-MNL-OL-K 168-404- (10753/1878) kézzel írt, a szerző fordítása.
Az irat jelzete: HU-MNL-OL-K-168-1887-15-16650-1
4.
Kemény Gábor[31] földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter átirata
Andrássy Gyula cs. és kir. közös külügyminiszterhez.
Budapest, 1879. február 14.
Másolat 1294 számhoz. Feb 12-iki
Gróf Andrássy Gyula közös külügyminiszter stb. stb. Ő Nagyméltóságához!
Bécsben.
[…]
III. A Bizottság-adósság visszafizetése Törökországnak
Sem a Haan báró által ezen rendelkezés javára tett politikai okok, sem az általa előadott kedvező pénzügyi helyzet a Bizottságban nem tudtak meggyőzni, hogy a korábbi alkalmakkor ezen ügyben hivatali elődeim által tett elutasító állást[32] most teljesen feladjam.
Nem tagadható, hogy a Bizottság jelenlegi költségvetése igen kedvező képet mutat, azonban a Bizottság tervezett és megkerülhetetlen reformjai az illetékesség kiterjesztése és a kapcsolódó munkálatok miatt olyan többletköltséget okozhatnak, amelyek a bevételek növekedésével arányban kevéssé lehetnek és egy helyes megítélés az ügyben majd csak ezután lesz tehető, a Bizottság pénzügyei lesznek-e olyan helyzetben, hogy a török biztos által javaslatba hozott eljárás kivihető legyen egy kölcsön felvétele okozta újabb súlyos terhek nélkül.
A cs. k. osztrák kereskedelmi miniszter úr ezirányú nézeteit Nagyméltóságod kiveheti a leiratilag idezárt 1878. december 6-án 34726 szám alatt és a folyó év január 9-én 37901 szám alatt kelt átiratokból.
Részemről azon véleményen vagyok, hogy képviselőnk oda volna utasítandó, hogy ezen kérdés eldöntése egy olyan időpontra tartassék fenn, amikor lehetséges lesz a Bizottság előrelátható költségeiről és kiadásairól az új szervezet alapján egy teljes tiszta képet nyerni. Amennyiben nem volna lehetséges a napirendről töröltetni, Haan báró oda volna utasítandó, hogy a tárgyalt visszafizetés ellen szavazzon.
Amennyiben felmerülnének olyan - első sorban Nagyméltóságod megítélése alá eső - politikai indokok, amelyek a visszafizetést nagyon ajánlatosnak tüntetik, úgy kérem a helyzet további közlését és egyetértésben a magyar pénzügyminiszter úrral a visszafizetés kérdését egy újabb alapos vizsgálatnak alávethetni.
[…]
Jelen átiratomról egy leiratot egyidejűleg a cs. k. osztrák kereskedelmi miniszter úrnak megküldök.
Budapesten
Az irat jelzete:
HU-MNL-OL-K 168-405- (1294/1879) kézzel írt, a szerző fordítása.
Az irat jelzete: HU-MNL-OL-K-168-1887-15-16650-2
5.
Schnierer Gyula[33] és Matlekovics Sándor a miniszter (Kemény Gábor) aláírásával átiratot expediáltatnak Andrássy Gyula cs. és kir. közös külügyminiszterhez.
Budapest, 1879. augusztus 8. / szeptember 2.
Földmívelés, ipar és kereskedelmi m. k. minister.
III/6 osztály.
A beadvány száma: III. 3724/9
kelte: 24/6 79\
beérkezése: 26/6 79\
Tárgy:
A külügyminister a Porta-adósság visszafizetése tárgyában a dunai bizottság részéről.
A külügyministerhez.
Miképpen azt Nagyméltóságod 1879. június 24-én III. 3724/9 szám alatt kelt nagybecsü átiratából szerencsém van kivenni,[34] egy az Európai Dunabizottság köreiben a delegáltunk részéről megtett előterjesztés következtében a Porta-adósság részbeni elismerése miatti egyezség azon az alapon jött létre, miszerint a Bizottság több, mint egymillió frankot megfizet, és így ezen adósság egynegyede elismertnek tekintetik.
Emlékeztetem Nagyméltóságodat, hogy a folyó év február 2-kán 1294. szám alatt kelt átiratomban[35] ezen ügyet illető álláspontomat azon felfogás szerint határoztam meg, hogy az ügy eldöntése a Bizottság pénzügyi helyzetének tisztázásáig elhalasztassék és ha mégis vitára kerülne sor, delegáltunk oda volna utasítandó, hogy szavazatát a visszafizetés ellen tegye meg.
Csakis azon esetben, ha ezen állásponttól való eltérést különösen fontos politikai okok követelnék meg, kértem azt tudomásomra hozni, hogy a kérdést a magyar királyi pénzügyminiszterrel egyetértőleg újabb alapos vizsgálatnak alávethessem.
Ezen nézetemhez Nagyméltóságod is csatlakozott 1879. március 13-i 1468/9. szám alatt kelt átiratában, és bár azóta részemre az magas oldalról több irat áttétetett, amelyekben éppen politikai nézetekből ajánltatott a Porta kívánságainak részben engedni, nem csekély mértékben kellett azon megdöbbennem, hogy a fent említett egyezség, éppen Excellenciád pozitív instrukciói nyomán és éppen delegáltunk előterjesztésére került lezárásra,[36] anélkül, hogy az itteni kormány egyetértő véleménye beváratott volna.
Jól tudom, hogy az osztrák császári királyi Kereskedelemügyi Minisztérium az 1879. május 5-én 14001. szám alatt kelt átiratával a politikai opportunitás álláspontjának győzelmét tűzte ki, és hozzáteszem, hogy ezen nézethez talán magam is csatlakoztam volna, de mégsem kerülhetem el, hogy Nagyméltóságodat a két birodalomfél között fennálló vám- és kereskedelmi szövetség rendelkezéseire figyelmeztessem, amelyek szerint ehhez hasonló természetű ügyek eldöntése csak a két szakminiszterrel egyetértésben a külügyminiszter által hajthatók végre, és felkérem Nagyméltóságodat, hogy az ilyen jövőbeli esetekben alázatos észrevételeimet figyelembe venni, egyúttal azon alkalmakat velem közölni méltóztassék, amelyek komoly reklamációkra adhatnak okot.
6/8 79\
Sch[nierer Gyula]
Ő Ex[cellenciá]jának aláírásával kiad.
M[a]tl[ekovics Sándor] IX.2.”
Az irat jelzete:
HU-MNL-OL-K 168-405 (17013/1879), kézzel írt, a szerző saját fordítása
Az irat jelzete: HU-MNL-OL-K-168-1887-15-16650
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-3-II-NKE-112 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
[1] A külügyek intézéséről, illetve a dualista monarchia külpolitikájáról lásd Somogyi Éva: Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában. Budapest, 1996, 9-34, 113-127.; Diószegi István: Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája. Bp., 2001.; Gergely András: A dualista monarchia külpolitikája. In: uő (szerk.): Magyarország története a XIX. században. Bp., 2003, 385-396.; Szabó Szilárd: A közös külügyek alkotmányos kérdései. Jogtörténeti Szemle 2004. 3. sz. 48-54.; Pritz Pál: A magyar külügyi szolgálat története az első polgári korszakban. In: uő (szerk.): Az a „rövid” 20. század. Történetpolitikai tanulmányok. Bp., 2005, 67-75.; Halász Iván – Tóth Norbert: Fejezetek a külügyi igazgatás múltjából és jelenéből. Bp., 2012.; Fazekas István: A Haus- Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai. Bp., 2015, 203-214; Halász Iván: A külügyi igazgatás története és egyes meghatározó modelljei. In: Bába Iván et. al.: A magyar külügyi igazgatás alapjai. Bp, 2016. 14-19.; Halász Iván: The Administration of Foreign Affairs in the Central European Countries (1867-1945). Kolozsvár, 2019, 1-27.; Halász Iván: The foreign administration of the Austro-Hungarian Empire (1867-1918). Krytyka Prawa, 2019. 1. sz. 238-251.; Teschmayer Gábor: A magyar konzuli tevékenység és bíráskodás az Osztrák-Magyar Monarchia alatt: szabályozás, szervezet és gyakorlat. (disszertáció) Bp., 2019.
[2] A korabeli nemzetközi tanácsok, bizottságok, irodák, bíróságok és uniók működését lásd Franz von Liszt: Das Völkerrecht systematisch dargestellt. Berlin, 1906, 144-160.
[3] A belvízi és tengeri közlekedésügyi közigazgatáshoz kapcsolódóan az Európai Dunabizottságról lásd Márkus Dezső: Ungarisches Verwaltungsrecht. Bp., 1910., 389-390.; Kmety Károly: A magyar közigazgatási és pénzügyi jog kézikönyve. I. kötet. Bp., 1911, 722-723.
[4] Az Európai Dunabizottság történetét, szervezetét és funkcióit tárgyalja: Constantin Ardeleanu: The European Commission of the Danube, 1856-1948. An Experiment in International Administration. Brill, 2020; Vas Leó: Az Európai Dunabizottság 75 éves működése. Vízügyi Közlemények, 15. évf. (1933) 183-212.
[5] A nemzetközi folyami hajózás szabadságára vonatkozó elveket az 1815. évi bécsi kongresszus Záróokmányának VII. fejezete (108-117. cikkelyek) rögzítette. Guido von Meyer - Philipp Anton: Corpus Juris Confoederationis Germanicae. Erster Theil Staatsverträge. Frankfurt am Main, 1858., 275-276.
[6] A Duna-kérdés nemzetközi jogi vonatkozásait kiváló monográfiájában elemezte Lers Vilmos. Lers Vilmos: A Duna folyóra vonatkozó nemzetközi jogállapot. Bp., 1891.
[7] Az európai hatalmi koncert (European Concert of Powers, Europäische Mächtekonzert) lásd: Henry Kissinger: Dipomacy. New York, 1994., 78-102.
[8] Karin Olechowski-Hrdlicka: Die gemeinsamen Angelegenheiten der Österreichisch-Ungarischen Monarchie. Frankfurt am Main, 2011., 219-229.
[9] Palotás Emil: A nemzetközi Duna-hajózás a Habsburg Monarchia diplomáciájában 1856-1883. Bp., 1984.
[10] Lásd az 1. számú dokumentumot.
[11] Lásd a 2. számú dokumentumot.
[12] Az 1867. évi közjogi kiegyezést beteljesítő osztrák alaptörvény (Delegationsgesetz) a magyar megoldáshoz hasonló hozzájárulási jogot nem tartalmazott. Somogyi: i. m. 114. A magyar törvény ugyanakkor kimondta a két kormány befolyását, így a külügyminiszter kénytelen volt eszerint eljárni.
[13] Az 1889. évi kormányzati reformról lásd Bathó Gábor: Minek nevezzelek? A minisztériumok elnevezésének egyes kérdései a dualizmus korában. Forum: Publicationes Doctorandorum Juridicorum, 2017. 7. sz. 39-47.
[14] Kiss Dezső: A Földművelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium levéltára (1867-1888). Repertorium. Bp., 1958. 6.; Bélay Vilmos: Kereskedelemügyi Minisztériumi Levéltár 1889-1899. Bp., 1961. 7.; Az ügyvitel folytonossága az 1900-1918 évkörre vonatkozóan az Österreichische Staatsarchiv külügyminisztériumi levéltár adminisztratív regisztratúrájában található Binnenschifffahrt (F66) fach anyagaiból azonosítható és igazolható. (AT-OeStA/HHStA MdÄ AR F66). Ezen forráscsoport értékét az a tény is emeli, hogy az 1956-os levéltári tűzvészben az 1900-1918 évkör magyar kereskedelemügyi iratanyaga megsemmisült.
[15] Az Ausztria és Magyarország között fennálló közös érdekű ügyekről, valamint a vám- és kereskedelmi szövetségről lásd Balogh Judit: Közös érdekű ügyek a dualizmus rendszerében. Jogtörténeti Szemle, 2007. 3. sz. 2-7.; Stipta István: A közös elvek szerint kezelt ügyek és a közigazgatási bíráskodás. In: Máthé Gábor – Menyhárd Attila – Mezey Barna (szerk.): A kettős Monarchia. Die Doppelmonarchie. Bp., 2018., 65-69.
[16] Az 1857. évi Duna-Okmányról lásd Palotás: i. m. 24-30. Bár a szerződés végrehajtását Szerbia, Moldva és Havasalföld megtagadta, annak érvényét a közös külügy, valamint az osztrák és a majdani magyar kormányok is mindvégig vélelmezték, ami számos nemzetközi jogi konfliktushoz vezetett.
[17] Gerhard Keiper – Martin Kröger: Biographisches Handbuch des deutschen Auswärtigen Dienstes: A-F. Paderborn-München-Wien-Zürich, 2000. 45.
[18] HU-MNL-OL-K 168-405-1879/14912. III. 3214/9. Copie einer Note an den Herrn kk. Handelsminister Ritter von Chlumecky. Commission Européenne du Danube, Protocole No 324. séance du 9 Mai 1879.
[19] HU-MNL-OL-K 168-405-1880/1546. Joseph Schwegel a külügyminiszter nevében.
[20] Ernst von Haan hivatali pályájáról lásd Engelbert Deusch: Die effektive Konsuln Österreich(-Ungarns) von 1825-1918. Köln-Weimar-Wien, 2017., 306-307.
[21] Palotás: i. m. 71-72.
[22] HU-MNL-OL-K 168-405-8922/1879. III. 1998/III.
[23] HU-MNL-OL-K 168-404-10753/1878. A külügyminiszter nevében Joseph Schwegel Trefort Ágostonnak (III. 1574/9). Bécs, 1878. május 9.
[24] Uo.
[25] Lásd az 3. számú dokumentumot
[26] Lásd a 4. számú dokumentumot
[27] Herrmann von Herrnritt: Handbuch des österreichischen Verfassungsrechtes. Tübingen, 1909., 237-243.
[28] Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter hivatali működéséről lásd: Kárbin Ákos: Hegedüs Sándor a Széll-kormány kereskedelemügyi minisztere. In: Katona Tamás – Szász Zoltán (szerk.): Hegedüs Sándor, a százkezű politikus. Tanulmányok, dokumentumok. Bp., 2014., 173-238.
[29] Matlekovits Sándor életéről és hivatali működéséről lásd: Naményi Ernő: Matlekovits Sándor: két emberöltő munkája és eredményei. Bp., 1922.
[30] Fest Kálmán ezidőben fogalmazó állásban működött a minisztériumban. NN: Hof- und Staatshandbuch der Österreich-Ungarischen Monarchie für 1878. Wien, 1877. 744.
[31] Kemény Gábor hivatali pályájáról röviden lásd: György Endre: Emlékbeszéd Báró Kemén Gábor t. tagról. A Magyar Tudományos Akadémia Elhúnyt Tagjai Fölött Tartott Emlékbeszédek. VIII. kötet, IV. szám (1894.). 19-20.
[32] Kemény Gábor (1878-1882) földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter hivatali elődje Trefort Ágoston (1876-1878) volt, aki kultuszminiszterként ideiglenesen vezette a kereskedelemügyi tárcát is. Trefort 1878 májusában megtett állásfoglalását lásd a 3. számú dokumentumban.
[33] Schnierer Gyula hivatali pályájáról és életéről lásd Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XII. kötet. Saád-Steinensis. Bp., 1908. 534-537.
[34] Az említett külügyminisztériumi átiratban Ernst von Haan delegált arról tájékoztatta a külügyminisztériumot, hogy a török delegálttal kompromisszumos megoldásra jutottak és döntés született a Porta-adósság részleges törlesztéséről.
[35] Lásd a 4. számú dokumentumot.
[36] A delegált jelentésében több ízben is említi, hogy a megoldást csakis és egyedül az osztrák-magyar előterjesztés és kezdeményezés tette lehetővé.
Ezen a napon történt november 22.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő