Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább
Munkahelyi zaklatás és a lányanyák helyzete a Sztálin Vasműben
„Januárban túlnyomó többségben barak szállások voltak, kb. 2 lég m3 személy egységekben. A szállások tekintélyes részében a dolgozók részére vízszolgáltatás vezeték útján nem volt. Kőépületek csak igen kis mértékben álltak rendelkezésre, azonban a légkubatura valamivel jobb volt, de a kőépületekben még kevésbé volt biztosítva a vezetéki vízellátás.”
Bevezetés
Sztálinvárost a politikai hatalom "szocialista városnak" bélyegezte és ennek megfelelően a köztudatban azt a máig ható képet alakította ki, hogy a város lakossága homogén, azonos életfeltételek mellett él, gyorsan jut munkához és lakáshoz, tehát ebben a városban működik a "kommunista álom". A Népgazdasági Tanács utasította a magyar vállalatokat, hogy a Sztálin Vasmű részére jól képzett szakmunkásokat adjanak át. Bár a vállalatok többsége vonakodott végrehajtani a határozatot, mégis több ezer jól képzett szakmunkás érkezett Sztálinvárosba a jó kereset és a gyors lakáshoz jutás reményében. Mivel a Vasműnek szüksége volt a termelés megindításához a jól képzett szakemberekre, azoknak többnyire néhány hónap után lakást és kiemelt fizetést kínált. A városban eddig domináló, általában faluról érkezett építőipari munkások viszont - mivel képzetlen munkaerőből túlkínálat volt - nem kaptak állandó lakást, így továbbra is barakkokban laktak és fokozatosan kiszorultak a belvárosi szórakozóhelyekről. A város kezdetben viszonylag homogénnek tekinthető lakossága hamar sokszínűvé vált.
A gyár mellé tervezett lakótelepből város lett, az első barakkok helyére pedig utcákat terveztek. De addig is, míg az utcák felépültek, számos olyan probléma keletkezett a hirtelen felduzzadt településen, melyeket tűzoltószerű munkával kívántak eleinte megoldani. Ilyen probléma volt a lakáshoz jutás, a különböző szociális szükségletek kielégítése vagy akár a "mintavárosnak" kikiáltott település kulturális élete. (forrás)
A helyi városi társadalom sokszínűségét a források közül elsősorban a fegyelmi ügyek érzékeltetik. Az alábbiakban a fegyelmi tárgyalások alá vont nők helyzetét bemutató forrásokból válogatunk. Ezek kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy mi számított deviáns viselkedésnek Sztálinvárosban, illetőleg hogy a nők miért és milyen körülmények között váltak a munkahelyi perek áldozataivá.
Lányanyák
A korszakról írva könnyen erősíthetnénk azt a köztudatban élő sematikus képet, miszerint "drákói szigorral léptek fel a Vasmű ítészei a lányanyák ellen". A helyzet korántsem ilyen egyszerű. Közülük elsősorban azokat ítélték el, akik egyedül éltek, többnyire a szálláshelyeken. Ezzel erősítették a köztudatban azt a sztereotípiát, hogy a "lányanyák" elsősorban a szálláshelyekről kerültek ki, a fiatal, egyedül élő nők közül. A Vasmű különféle rendszabályokkal próbálta a szálláshelyeket teljesen az ellenőrzése alá vonni, de hiába. A fegyelmi tárgyalások jegyzőkönyveiből kiderül, hogy a férfi és női szálláshelyek különválasztása korántsem akadályozta meg a nem kívánt terhességeket. Az egyik "lányanya" fegyelmi tárgyaláson előadott története egy verekedés kapcsán jelzésértékű abból a szempontból, hogy mennyire új szerepelvárások fogalmazódtak meg a szálláshelyeken lakókban. "1952. február 12-én éjjel 11 és 12 óra körül hazafelé indultam a Béke étteremből, F. Lászlóval, aki nekem vőlegényem és vele rövidesen szeretnénk házasságot kötni. Mindketten italoztunk az étteremben, bár én kevesebbet fogyasztottam, de vőlegényem erősen boros állapotban volt, így beszélgetésünkön indulatba jött és amikor azt láttam, hogy barátjával, akit Pistának hívnak kötekedni kezd, szaladni kezdtem. Amikor utolért, azt mondtam neki, hogy hazamegyek Ózdra, mire ő nagyon mérges lett. Ezt én csupán azért mondtam, mivel szeretem őt ugratni. Ezt követően, mivel láttam, mennyire méregbe van, én felmenekültem előle a Pistáék szobájába és kértem, hogy hagyjon nekem békét. A Pista az ajtót belülről bezárta, ahol őrajta kívül még két férfi volt és én lehúztam a csizmámat azzal, hogy ott maradok éjjelre. Az ablakon keresztül vőlegényem látta, hogy vetkőzni kezdek, mire ő kérte, hogy nyissák ki az ajtót. Pista nem nyitotta ki, mire ő az ablakot betörte és azon keresztül bejött a szobába. A vőlegényem és Pista egymásnak estek és verekedtek, hogy valami lett volna náluk, azt sem láttam, hogy hogyan ütötték egymást, mert én el akartam menekülni. Eközben nem tudom hányszor, de többször pofonütött úgy, hogy a szám belülről felhasadt. A karom is megsérült, de az csupán karcolásszerű. Engem a rendőrség nem vitt el, hanem a vőlegényem után mentem, akivel kibékültem és együtt jöttem vele haza a rendőrségről. Én vőlegényemtől más állapotban vagyok, amit ő is tud. Úgy gondolom, hogy fentieken kívül azért történt ezen verekedés Pista és a vőlegényem között, mivel Pista is udvarolni szeretne nekem, melyet vőlegényem tud és féltékeny rá".
A 27 éves, eredetileg ózdi lakos menyasszony ellen két hónap múlva fegyelmi eljárást indítottak és annak ellenére, hogy munkája ellen semmi kifogás nem merült fel, el is bocsátották, mivel "a női szálláson több alkalommal megengedte, hogy vőlegénye nála aludjon. Ezen tettét az is súlyosbította, hogy a nála alvó vőlegénye és ő maga is több ízben ittas állapotban voltak és a környezetükben lakó békés alvókat hangoskodásukkal zavarták". Ugyanezen a fegyelmi tárgyaláson egy 23 éves, eredetileg kiskunfélegyházi lakos nőt is elbocsátottak a vállalattól, mivel két hónapja neki udvarló vőlegényének megengedte, hogy ott aludjon. Az egész ügy amiatt került fegyelmi tárgyalásra, mert a szobában lakó harmadik hölgyre egy asztalosműhelyben dolgozó férfi felesége féltékeny lett, mivel férje udvarolt neki.
Az elbocsátott, gyermeket váró menyasszony nem is tagadta, hogy vőlegénye nála aludt és védekezésül csak annyit mondott a jegyzőkönyv szerint: "mivel szeretjük egymást". A menyasszonynak nem ez volt az első kapcsolata férfival, mivel T. Antalnénak hívták.
A hivatalos beszédmódban a házasság előtti szexuális élet vagy annak emlegetése is egyenlő volt a bűnnel, amire példa G. Piroska fegyelmi tárgyalásának története. A 18 éves falusi születésű öntödei munkabeíró a jegyzőkönyv szerint "munkaidejét arra használta fel, hogy pornográf regényt olvasott, ami egyébként is romboló hatással van a szocialista ifjúságra? esete annál súlyosabb, mivel olyan regény olvasásával töltötte idejét, amely a szocialista erkölcs rombolására alkalmas".
Az M. Antalné ellen indított fegyelmi eljárást azért nem tudták befejezni, mert a fegyelmi tárgyaláson közölte, hogy terhes. Azt mondta, hogy másnap hoz erről igazolást, de másnap szállásáról ismeretlen helyre távozott. "M. Antalné erkölcsi magatartását is le kellett tárgyalni, mely ugyancsak kifogás alá esett. A szálláshelyeken érvényben van egy olyan rendelkezés, mely szerint a közös szálláshelyekre a nők férfi ismerősöket nem vihetnek fel, és M. Antalnét a vállalat személyzeti osztályvezetője és a munkásellátási előadó ellenőrzésük során egy idegen férfival találták egy ágyban. Ő többször jelentettük a vállalatnak, hogy erkölcstelen életet él."
Négy fiatal munkás ellen azért indítottak fegyelmi eljárást, mert "1952. július 27-én szálláshelyükre részegen tértek haza, a békésen alvó dolgozóknak az ajtaját megrugdosták, beverték és mikor a szálláson lévő elvtársnők a házfelügyelővel kérdőre vonták a botrányt okozókat, lekurvázták és kiabálva hangoztatták, hogy nekik senki nem parancsol. Ő ezenkívül K. Zoltán egy nővel bemászott a fsz. 4-es szobába és azzal reggelig ott aludt, azt álíltva, hogy a nő a felesége. Később azonban kiderült, hogy egy idegen nő volt, mert a felesége pár nap múlva valóban megérkezett. Az idegen nő vendéglátása alkalmával D. György (K. bátyja) is jelen volt és többek szemeláttára öccsével a nőért vitáztak. H. Antal 60 éves munkavállaló előadása szerint ebben a szobában négy férfi lakott. K. Zoltán erre a szállásra vitte be a nőt, akit állítólag Erzsikének nevezett és azt mondta, hogy a felesége. Erősen ittas állapotban hozta fel a nőt a lakásra, úgyhogy az teljesen tehetetlen állapotban feküdt. Később ezt a nőt rábízta H. András munkavállalóra, ügyeljen rá, nehogy bátyja, D. György valamit csináljon vele. D. György, aki már korábban ittasan feküdte a szobában, felébredt, meglátta a nőt, felemelte és magához vitte az ágyába. Nemsokára visszaérkezett K. Zoltán is, kérdőre vonta bátyját és H. Antalt, majd újból visszavitte a saját ágyába a nőt és reggelig ott aludtak. H. András MEO ellenőr elmondása szerint a nő annyira be volt rúgva, hogy magával teljesen tehetetlen volt. Lefektette a szálláshelyemen lévő egyik ágyra, ahol a nő mozdulatlanul tovább aludt. K. Zoltán kiment a dolgára. D. György azt átölelve átvitte a saját ágyába és annak aléltságában kombinéra vetkőztette. A nadrágot azonban nem húzta le róla. Úgy vettem észre, erőszakot akar elkövetni?
Nem igaz, hogy olyan kijelentést tettem volna, hogy mint brigádtag, bármikor hozhatok nőt a lakásba és bármit csinálhatok vele. Házfelügyelőnőket nem kurváztam le, de hallottam, amikor K. kijelentette H. Mátyásnénak és Gy. Évának, hogy magukhoz járhatnak férfiak, amikor csak akarnak, de ha hozzánk jönnek, akkor mindjárt leskelődnek. Arról nem hallottam, hogy este 8 után nem szabad férfit nőszállásra, férfiszállásra nőt felvinni."
Munkahelyi zaklatás
A Sztálin Vasműben a nők nagy részét segédmunkásként vagy "titkárnőként" alkalmazták és ha eltérő képzettségük volt, akkor is sokszor csak képzettségüknél alacsonyabb munkakörbe kerültek, vagy "másodrendű" elbánásban részesültek. Ez elsősorban abból adódott, hogy a női munkát ugyan elfogadható, de semmiképpen sem elsődleges női szerepként értelmezték, másrészt a sztálinvárosi nők egy részének képzettsége - főleg a fizikai munkára épülő szakmákban - alacsonyabb volt, mint a férfiaké. Ez abból is adódott, hogy a "szakmunkásképzés" intézményesülése még kevésbé érintette azokat a generációkat, akik az ötvenes években Sztálinvárosban kerestek munkát.
A férfiak és nők munkahelyi konfliktusai között leggyakoribb a "szexuális zaklatás" volt. A tárgyban fennmaradt fegyelmi ügyekből kiderül, hogy az munkahelyi előmenetel főleg a segédmunkás nőknél sok esetben a férfi vezetővel való személyes kapcsolat milyenségén múlott. Azokat a fizikai segédmunkát végző nőket, akik az építkezés kezdetén a városba jöttek dolgozni a sztereotípiáknak megfelelően majdhogynem "prostituáltaknak" tartották, nem csoda, hogy a nők nagy része inkább irodai munkát akart végezni. Egy munkahelyi fegyelmi eljárás során H. László főművezetőről megállapították, hogy "arrogáns a segédmunkás nőkkel szemben, a legdrasztikusabb szavakat, kifejezéseket használta, úgy beszélt róluk, mint prostituáltakról, amikor a hivatalos munkaidő alatt nem főzték meg neki a teáját, nem készítették el a tojásrántottáját, vagy szalonnáját időre" Egy tanú szerint H. László azt mondta, szeretné feleségét is lehozni ide, de ő idegenkedik az ötlettől.
Egy másik esetben kifejezetten a szexuális kapcsolat fejében felkínált munkahelyi előrelépés jelenik meg. G. Elek főművezető technikus "szolgálati helyén az átképzős esztergályos nőknek erkölcstelen ajánlatokat tett, azokat lakására hívta és munkaidő alatt is velük nem megengedett módon viselkedett". Sz. Margit 30 éves tanú így mesélte el a történteket: "G. Elek művezetőm volt, akitől aziránt érdeklődtünk, hogy hol kaphatnánk előleget, mert áthelyezéssel jöttünk és a régi vállalatunk nem küldte el a bérünket. Előleget azonban nem tudott szerezni, de ellenben meghívta a húgomat előttem, hogy miért olyan csacsi a húgom, hogy éhezik és nem megy fel hozzá, akkor, amikor olyan jól érezhetné magát?.Egy alkalommal hallottam, hogy figyelmeztette a húgomat az időre, fél 9-kor. A húgom azonban nem ment fel hozzá. Ettől a naptól kezdve úgy csúfolta a húgomat, hogy félkilencke. Ettől az időtől kezdve mindenhova küldözgette és nem hagyta egy helyben, hogy tanuljon. Későbben figyelmeztettük, hogy miért csinálja ezt, akkor beosztotta egy új szaktárs mellé. A megszólításnál különböző jelzőket használt a nőkkel szemben (szőke bestia, menjen fel a lakására és ott kettyintenek egyet). Ettől kezdve a húgom nem volt jó munkaerő és haladó átképzős, viszont azelőtt dicsérte. Azt a kijelentést tette, hogy én le tudom tagadni és azt mondom, hogy csak vicceltem, de viszont én nagyon ki tudok tolni magukkal, ha akarok."
A tanú húgának vallomása szerint: "G. Elek művezető állandóan, nap mint nap molesztált és minden alkalommal meghívott a lakására fürödni és egy alkalommal vacsorára is, amikor lesz pia, cigaretta és minden, kettesben. Én a tanulást arra értettem, mert arra is célzott, hogy legyek a szeretője. Gondoltam is erre azért, mert minden alkalommal megfogdosta a fenekemet, a vállamat. Én egy ízben kijelentettem, hogy apám lehetne, nem kell nekem egy ilyen öreg ember. Erre megjegyezte, hogy felér ő egy 18 éves fiúval is. Folyó hó 7-én, amikor egy társasággal szórakozni voltam, csütörtökön kérdőre vont, hogy miért hagyom magamat nyomkodni a lépcsőházban. Olyan pajtásias hangon beszélt a nőkkel, hogy nem egy munkahelyen való beszélgetés során mondta pl. olyan karikás a szemed, biztosan jól esett az éjjel. Nekem és M. Ibolyának. Gyakori volt az ilyen megjegyzései."
Egy 25 éves esztergályos átképzős férfit is megidéztek tanúnak, aki feltehetőleg féltékenységből is azt mondta: "A feleségem előadta, hogy a G. szaktárs megteszi őt diszpécsernek, ha felmegy a lakására egy este. Minden alkalommal a gépe körül ólálkodott és azt is mondta egyszer, hogy megkettyintené, hogy vigye fel a lakására, mert egy könyvet kért a feleségemtől, hogy vigye fel a lakására, mert ott lesz bor, és jól fogja magát érezni, azt a kijelentést is tette, hogy a K. Magdának jó feneke van, pont alá való volna." G. Eleket elbocsátották, azzal az indoklással, hogy "alkotmányunk biztosítja a nőknek is a szocialista társadalomban a munkához és az egyenlőséghez való jogát, akkor nevezett a női munkaerőt lebecsüli".
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő