Szövőnők a „Karády szobában”: élmunkás és sztahanovista üdülések

„Horváth Edével és Kék Zoltánnal Galyatetőn voltam a jó munkáért. Én olyan gyönyörű helyen életemben nem voltam, pláne mikor megmondták, hogy a szoba, ahol laktunk, Karády Kataliné volt. Lent gyönyörű fürdő volt, gyönyörűen sütött a nap. Gondoltam, megpróbálok síelni. Fölcsatoltam a sílécet, hát jött a busz. Dudált, de én nem tudtam se jobbra, se balra menni. A busznak kellett megállni.”

Forrás 

Egy csereüdülés története - Élmunkások külföldön (1949. július; Románia)

"Az indulás július 6-án reggel 8 órakor volt a Keleti p.u.-ról. Két II. osztályú kocsiban utazott a csoport. D.u. 3. órakor Lökösházán találkozott a Romániából hazaérkezett 50 tagú üdülőcsoporttal, ahol félórai várakozás alatt a két csoport hamar összebarátkozott. D.u. 4 órakor érkeztünk be Kurticsra, ahol 100 tagú munkáscsoport fogadott kidíszített pályaudvaron és az országos Szakszervezeti Tanács egyik funkcionáriusa feljöve a vonatra a folyosón tartotta meg üdvözlő beszédét... Aradra érkezve felszállt vonatunkra az aradi polgármester egy küldöttséggel és az aradi dolgozók nevében magyar nyelven üdvözölte a városukba érkező magyar csoportot.

Július 7-én reggel 9 órakor érkeztünk Bukarestbe, ahol a pályaudvar egyik kidíszített termében bensőséges fogadtatás történt a Szaktanács küldöttsége részéről. Az állomás előtt csoportunkat lefényképezték, mely fénykép másnap megjelent a román Szaktanács sajtójában, a "Szakszervezeti Élet" -ben. D.e.11 órakor motorvonattal vittek tovább Konstancába... onnan busszal az üdülőtelepre, Mamaiara.

Megállapítható volt már az elejéről kezdve, hogy a román Szakszervezeti Tanács fordítója nem eléggé jól fordította a beszédeket és úgy románul, mint magyarul kissé rosszul beszélt. A csoport nagyobbik része különböző munkaterületeken dolgozik és mondhatjuk, nagyon kevesen ismerik egymást... A csoportnak tagjai egy-két kivétellel még nem voltak külföldön és így már az indulásnál nagy volt az izgalom. A vonaton kisebb csoportok alakultak, akik énekeltek és lassan összetömörülve kezdtek énekelni munkás-indulókat és magyar népdalokat úgy, hogy mire Romániába értünk már egészen egységesen tudtunk énekelni egy-egy állomáson. Az idősebbek (élmunkások) nem nagyon tudtak összebarátkozni a csoporttal, még a későbbi időkben sem. A magyar csoport egyes tagjaiban, különösen a termelésben résztvevő elvtársaknál tapasztalható volt egy kis lenézés a román népi demokrácia eredményeivel kapcsolatban. A csoport már előre megbeszélte, hogy a román elvtársak kérdéseire azéletszínvonallal kapcsolatban úgy kell válaszolnunk, hogy az ne legyen rossz hatással a román elvtársak részére...

Esténként a magyar csoport összeült és magyar munkásindulókat és népdalokat énekelt, bevonva a román elvtársakat is, ami egész közel hozta a két üdülőcsoportot egymáshoz... Az idősebb elvtársakat ide sem tudtuk bevonni. A csoportunkban történt egy baleset is. Jellemző, hogy az idősebb (élmunkás) elvtársak nem nagyon napoztak és fürödtek, hanem a szobában igyekeztek megtalálni a szórakozásukat, pl. régi katonaviccekkel igyekeztek eltölteni idejüket. Az egyik elvtársnak, aki az ágyon aludt, cigaretta-papírt dugtak a lábaujja közé és meggyújtották. Egy pécsi bányász (Pap elvtárs) lábai alól kirántották a szőnyeget, aki hanyattvágódva eltörte csípőcsuklóját az indulás előtt 3 nappal. Legjobban a fiatalság barátkozott össze a röplabda, ping-pong és a reggeli torna alkalmával.

Az étkezéssel kapcsolatban csoportunkban a hangulat nem volt megfelelő. Az elvtársak nem voltak hozzászokva a savanyú leveshez, de különösképpen az olajos ételekhez. Az üdülőben csak olajjal főztek. Sok volt a zöldségféle, amit az elvtársak nem nagyon szerettek és egyesek nem ették a halat. Nem tetszett az elvtársaknak a túrós makaróni sem, amit majdnem minden este kaptunk a vacsorához. Uzsonna nem volt, amit az elvtársak a csoporton belül többször szóvá tettek.

Egyes elvtársak szakmai téren keresték a kapcsolatot (Jambrik elv. bányász élmunkás). A magyarok önálló műsort is adtak, ahol munkásindulókkal, népdalokkal és két verssel szórakoztatta az üdülőket. Felállították a román-magyar faliújságot is. A román és magyar üdülőcsoport között a barátság hamar kialakult és főleg a jelvények kicserélésével kezdődött. A fogadtatások és barátkozás nagyon lelkes volt. Mutatja ezt az is, hogy az üdülőben kötött ismeretség elkísérte a csoportot a bukaresti állomásig, aminek sírás lett a vége...

Július 10-án hajókirándulásra vittek reggel 8 órakor Konstancába, ami sajnos nehezen sikerült. Reggel 8 órától déli 12 óráig álltunk a kikötő előtt azon okból, hogy nem volt hajó. Ugyanez napra a többi üdülőből is berendelték az üdülőcsoportokat, kb. 1500 embert, akik reggel 5 órakor indultak el, hogy hajókirándulásra viszik őket és akik még déli 12 órakor is a kikötő zárt kapui előtt vártak az intézkedésre. Minket, magyarokat is 12 órára csak úgy tudtak hajóra tenni, hogy fél órán keresztül próbálták meggyőzni a román üdülőket, ami aztán sikerült is, hogy engedjék a magyarokat hajóra szállni, mert vendégek az országunkban és mutassuk meg a magyaroknak, hogy a román nép öntudatos és vendégszerető. Ahogy a tömegből hallottuk, a románok nem nagyon voltak elragadtatva, sőt egyesek, öntudatlanok, tettek olyan kijelentést is, hogy miért hozták őket ide. Egypár öntudatos munkás azután elkezdett kiabálni, hogy éljen a román-magyar barátság és így magukkal ragadták a tömeget, amire helyet csináltak és beengedtek a kikötőbe.

Többször hoztak ki szórakoztatásunkra különböző kultúrcsoportokat. Kint volt az üdülőben az "Örmény Arcvonal", a "Görög Arcvonal" kultúrcsoportja, a "Román Szovjet Szállítómunkások Szakszervezete" kultúrgárdája. Az örmény, görög műsor mutatják, hogy Romániában a Sztálini nemzetiségi kérdést nagyon helyesen oldották meg...

Az étkezés a következő volt: reggeli: tejeskávé, feketekávé, vagy tea, 5 dkg vaj, 5 dkg gyümölcsíz. Ebéd: savanyú leves (csiorba), húsos étel, sütemény. Vacsora: húsos étel, sütemény. Az első 8 napon a magyar csoport sem ebédhez, sem vacsorához nem kapott italt. 8 nap után egy-egy üveg sört kapott minden magyar üdülő, amit eleinte a román üdülők rossz szemmel néztek és amit az üdülő vezetősége úgy magyarázott (helytelenül), hogy a magyarok a nyaralás végén ezt ki fogják fizetni. Az utolsó 3 napon minden magyar kapott 1/4 liter bort.

A megérkezéskor minden magyar üdülő 3000 leit kapott fejenként, ami nem bizonyult elegendőnek, mert az elvtársak még a saját pénzükből is váltottak be. A román elvtársak a magyar üdülőcsoport ruházatán és a beszélgetések során történt tapasztalatcseréből látták, hogy Magyarországon az életszínvonal magasabb, mint náluk, ezért igyekeztek összehasonlítani eredményeiket a miénkkel. Elesett szavakból lehetett látni, hogy nem nagyon vannak megelégedve jelenlegi sorsukkal...

A szervezés vonalán történt hibák, mint pl. a hajókirándulás, vagy a Bukarestben töltött 1 nap, ahol a csoportunkat vezető román elvtársak nem tudták, hogy mi is a program velünk, mutatják, hogy a szervezés a román elvtársaknál nem a főfeladat. A román elvtársak ... nem vittek el egy üzembe sem látogatóba. A magyar csoport tagjai jól érezték magukat Romániában, amit mutat az is, hogy búcsúzkodásnál nehezen váltak el egymástól, de Lökösházára érve a magyar elvtársak már az állomáson a magyar kolbászt keresték, ami bizonyítja, hogy mégiscsak jobban szeretik a magyar eledelt. A magyar csoport tagjai többé-kevésbé összemelegedtek, de hiányzott mégis bensőséges kollektíva kialakulása, aminek fő oka az volt, hogy a már itthon kijelölt vezetőség bevonta maga mellé az ismerősöket és az egész vezetőség nem tudott feloldódni a csoportban, a megbeszélések is utasításszerűen néztek ki..."

SZKL. SZOT. Szoc.pol. 1949. 5/19. (Szakszervezetek Központi Levéltára - Szakszervezetek Országos Tanácsa - Szociálpolitika - 5. doboz - 19. dosszié) Részletek a jelentésből.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 03.

1922

Joszif Visszarionovics Sztálin lesz a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkára.Tovább

1930

Helmut Kohl német kereszténydemokrata politikus, szövetségi kancellár, Németország újraegyesítésének megvalósítójaTovább

1935

Czeizel Endre magyar orvos-genetikusTovább

1941

Teleki Pál miniszterelnök a budavári Sándor-palotában fõbe lõtte magát.Tovább

1945

A brit és amerikai légierő bombatámadása a csepeli Weiss Manfréd Művek ellenTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők