Meszeljünk vagy ne?

A Magyar Országos Levéltár freskóinak sorsa az ötvenes években

„Megvizsgáltuk az Országos Levéltár lépcsőházi falfestményeit. A festményekkel kapcsolatban a következő a javaslatunk. A földszinten, az első és harmadik emeleten lévő körképek többek közt a Horthy-rezsim letűnt politikusait helyezik igazi történelmi értékeink alakjai közé. Ezeknek a képeknek a beállítása különben is történelmileg hamis, álpátosszal telített és a letűnt uralkodó réteg pöffeszkedő álhumanista szellemét sugározza. […] a fentiek alapján az épület restaurálásakor új, politikailag és művészetileg megfelelő falképeket fessenek a népi demokráciának szellemében.”

Az Országos Levéltár főigazgatójának levelei az épület freskóinak lefestése tárgyában

Tárgy: Országos Levéltár freskóinak
átfestése t[árgy]ban árajánlatot kérünk.

Pro domo:

Az intézet folyosóin lévő freskók átfestésével kapcsolatban kapott utasítás értelmében érintkezésbe léptem Kapossy Jánossal. Kapossy János a kérdés egyik legjobb magyar szaktekintélyéhez a Műemlékek Országos Bizottságánál szolgálatot teljesítő dr. Gerő László építészmérnökhöz utasított. Dr. Gerő Lászlóval telefonbeszélgetést folytattam, ő a freskók átfestésével kapcsolatban azt javasolja, hogy a jelenleg freskókkal díszített falfelületek, valamint a gótikus bordázat két tónusú, de egyszínű festést kapjon éspedig a bordázatra vonatkozólag világos pergámen színt a falfelületre pedig sötétebb pergámen színt hozott javaslatba. Javasolta még, hogy a falfelületen a pergámen színek nyerseségét kétszínű spricceléssel /zöld és szépiás-földes-barna/ enyhítsük. Arra a kérdésemre, hogy ezt a munkát melyik céggel lehetne elvégeztetni a Beszédes Ottó és fiai festőcéget ajánlotta, mint amely cég ilyen természetű munkákkal már foglalkozott és azokat a Műemlékek Országos Bizottsága megelégedésére végezte el. A fentiek alapján előadó javasolja nevezett cégnek ajánlattételre való felhívását.

Budapest, 1950. április 21.

Pro domo

A gazdasági hivatal kérjen haladéktalanul árajánlatot a folyosók vakolására és meszelésére, a szárnyrészek meszelésére, a középső résznek az architekturának megfelelő 3 tónusú átfestésére és a színes ablaküvegek kicserélésére, valamint a 34/a sz. szoba kettéosztása és tölgyfa kijárati ajtó készítésére. Érdeklődje meg egyidejűleg a VKM-ban, vajon a határozat a 35. sz. szoba falképeinek lefestésére is vonatkozik-e. Ha igen, erre a munkára is kérjen ajánlatot. (felelős: Szabó J[ózsef])

Pro domo
Beszédes Ottó és Fiai cég
Budapest
XIV. Róna u. 189.

Felkérem a céget, hogy az Országos Levéltár /Budapest, I. Bécsi kapu tér 2./ épületében lévő falfreskók lefestésének munkálataira az Országos Levéltár vezetőségéhez címzett ajánlatát szíveskedjék beadni.

Budapest, 1950. április 21.Szabó [József]
Ember Gy[őző]

Géppel írt emlékeztetők és levéltervezet


 Pro domo

A költségvetéssel kapcsolatban 1950. V. 22-én szóbeli tárgyalást folytattam Szabolcska ügyosztályvezetővel a VKM VI. sz. ügyosztályán. Előadtam a kérelmünket. Szabolcska ügyosztályvezető hozzájárult ahhoz, hogy a szükséges összeg kb. 30 000 Ft. részünkre kiutaltassék, ha a költségvetési részlegből Paner Jenő hozzájárul.
Panerrel beszéltem, ő szombat tájékán tud részletes felvilágosítást adni.

Budapest, 1950. V. 23. /Szabó/

Palka József céget ajánlattételre felhívtam VI. 6-án (Üvegezési munkák)
Budapest, 1950. VI. 6. /Szabó/

Kézzel írt emlékeztető

Ezen a napon történt július 11.

1950

Az ÁVH-sok, országszerte – egyházi visszaemlékezések szerint – egy időpontban, éjjel, megrohanták a rendházakat – néhányat később – és a...Tovább

1958

Az Ifjú Gárda megalakulása. 1956-ban, a forradalom után megalakult ifjúsági csoportok kapták ezt a nevet.
Az Ifjú Gárda a KISZ...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők