Miheztartás végett – Hogyan készült a pártállami kultúrpolitika 1981-ben a popzenei élet kordában tartására

 „[…] az ilyen típusú, társadalmon kívüliséget idealizáló, nem egy esetben a társadalmi intézményrendszert közvetlenül támadó, esetenként pedig politikailag provokatívan fellépő tendenciákat a gyakorlatban is ki fogjuk küszöbölni” – e szavakkal közölte a rockzenészekkel a hatalom határozott rendteremtési szándékát az MSZMP egyik fő kultúrpolitikusa, Tóth Dezső[1] művelődési miniszterhelyettes egy 1981-es tanácskozáson. Pusztán miheztartás végett.

Tóth Dezső

Az említett tanácskozást 1981. március 21–23. között tartották Tatán, a Mező Imre Vezetőképző KISZ-iskolában, amely az 1956 októberében a Köztársaság téri harcban halálos sebet kapott kommunista politikus nevét viselte. A rendezvényt a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Budapesti Bizottság Politikai Képzési Központja szervezte, hogy az érintettek széles körben vitathassák meg a popzenei életet feszítő kérdéseket. Popzenén ezúttal az úgynevezett könnyű- vagy szórakoztató zene széles skáláját, valamint a rock- és tánczene minden ágát értették. Az operett, a musical, a dzsessz, a népzene vagy a magyar nóta kívül esett a tanácskozás témakörén.[2]

Valóban sokrétű problémahalmaz gyűlt össze gyakorlatilag két évtized alatt, amióta a nyugati eredetű zene nálunk is teret hódított az egymást követő fiatal nemzedékek szórakozásában és önkifejezésében. Legyen az dzsessz, rock & roll, beat, rock, punk, new wave, a zenészek számára – különösen azok számára, akik ebből éltek – állandó gondot jelentett a tevékenységük kereteit meghatározó szabályrendszer. Az, ahogyan a mindenkori – de az éppen aktuális helyzetre gyakran késve reagáló – szocialista gazdaságirányítási és kultúrpolitikai elvek mentén működő intézmények foglalkoztak velük. Sokszor és sokan érezték sértve érdekeiket, szerettek volna több anyagi és erkölcsi megbecsülést, alkotói mozgásteret. Mindezekből azonban annyi jutott, amennyit „föntről” engedélyeztek.

Beatzenészek központi szervezésű találkozója állami vezetőkkel Tatán, 1981-ben. Középen Sztevanovity Zorán, mellette balra Bakacsi Béla, a bal szélen, félig takarva S. Nagy István.
Fortepan

1981-re a KISZ-nél megérezték: a szervezet közvetíthetne az állami kultúrpolitika, a zenei intézményrendszer és a zenészek között. Ezzel egyúttal azt is demonstrálhatná, hogy képes érdemben alakítani az ügyeket, segíthet rendezni a problémákat, amelyek – a mind bátrabban megszólaló, sőt 1980-ban önálló szakszervezetet is kiharcoló hivatásos zenészek és a kritikusabb hangvételre váltó ifjúsági sajtó révén – a fiatalok egy részét is foglalkoztatták. Márpedig a KISZ elsődleges feladatai közé tartozott, hogy a párt politikájának megfelelően minden téren foglalkozzon a gondjaira bízott ifjúság hangulatára is hatást gyakorló ügyekkel, legyen az oktatás, szakképzés, lakáshelyzet, munkaügy, szabadidő, stb.

Beatzenészek központi szervezésű találkozója állami vezetőkkel Tatán, 1981-ben. Középen Bródy János, mögötte Frenreisz Károly és Presser Gábor, mellette Várkonyi Mátyás, Benkő László, takarva Molnár György.
Fortepan

A popzene is ilyen terület volt, a KISZ helyi és országos szinten (pl. koncerteknek, diszkóknak helyet adó klubok gazdájaként, lapok kiadójaként, sőt zenés események szervezőjeként) közvetlenül is érintett volt a popzene működésében. Ez azzal a politikai felelősséggel is együtt járt, hogy kézben kellett tartania a dolgokat, és cselekednie kellett, ha úgymond nem kívánatos jelenségek ütötték fel a fejüket. Márpedig az 1970-es, 80-as évtized fordulóján történtek ilyenek: felszínre törtek korábban kevésbé látványos társadalmi problémák (alkoholizmus, drog, a válások magas száma, lakáshiány, stb.), kezdtek nyilvánosságot teremteni maguknak a párt irányvonalát megkérdőjelező gondolatok pódiumbeszélgetéseken, legális vagy illegális nyomtatványokban, műalkotásokban. S mindez a zenei színpadokon is éreztette hatását a kemény rock népszerűvé válásában, az állami monopóliumot élvező Hanglemezkiadó Vállalattal konfliktusba kerülő zenészek megnyilvánulásaiban, a gondolatszabadságot merészen gyakorló punk és újhullámos együttesek fellépésein.ú

Kende Péter (balra)

Ilyen körülmények között határozták el annak a szakmai-politikai fórumnak a megszervezését, amelyen a „könnyűzenészek” találkozhattak a zenei intézmények és a kultúrpolitika képviselőivel.[3] Kende Péter, a KISZ Budapesti Bizottság Politikai Képzési Központja vezetője 1981. február 25-i levelében hívta meg tegező formában („Kedves Tóth Elvtárs!”) Tóth Dezső miniszterhelyettest. (A címzésben Kulturális Minisztériumnak titulálta a Művelődési Minisztériumot – megbocsátható tévedés, az elnevezés időről-időre változott). Nem kérte, hogy szólaljon is fel március 25-én 10–12 óra között, de úgyis nyilvánvaló lehetett, hogy nem néma hallgatóként számít rá. A papír jobb felső sarkában Tóth Dezső kézírásával ez olvasható: „Erkel et! Romániában leszek; nagyon kérlek, végy részt helyettem!” A megszólított Erkel Tibor, a minisztérium Zene- és Táncművészeti Főosztályának vezetője (és zeneakadémiai tanár) azonban a dokumentum alján olvasható, március 6-i sorai szerint tovább szignálta az ügyet Vajda Tiborra, a főosztály könnyűzenei referensére. „Vajda et. III. 25-én a BC ZAK ünnepsége miatt én ki sem tehetem a lábam a Főiskoláról. Tekintettel arra, hogy ez többszörösen a Te területed, kérlek, utazz át.”

Erkel Tibor, a  Magyar Rádió főosztályvezetője

1.
A Kende Péter által Tóth Dezsőnek írt meghívólevél

Budapest, 1981. február 25.
Jelzet: MNL OL XIX–I–9–g–48/1981 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Kultúra, Művelődési Minisztérium, Tóth Dezső miniszterhelyettes – Eredeti, gépelt, aláírással.

Tóth Dezső szakmája szerint irodalomtörténész volt. Minisztériumi pozíciójából adódóan ő felelt az úgynevezett könnyűzenéért is, de otthonosabban mozgott irodalmi terepen. Ahol ugyanebben az időszakban szintén sok tennivalója akadt: épp a tatai tanácskozás előtt sűrűsödtek össze az események a Fiatal Írók József Attila Köre[4] körül, amelynek végeredményeként a nagyobb autonómiára törekvő szervezet működését 1981. március 11-én felfüggesztették. Az erről döntő ülésen is ott volt Tóth Dezső.[5]

Nem tudhatjuk, valóban annyira halaszthatatlan volt-e az a bizonyos romániai út, de hivatkozási alapként bizonyára jól jött számára, ha nem nagyon kívánkozott rockzenészek közé egy sejthetően forró szituációba. Az általam látott iratokból nem derül ki, hogy végül mégis miért ő ment el a tanácskozásra – talán meggyőzték, vagy meggyőzte önmagát. Az adott helyzetben a lehető legmagasabb szintről kellett demonstrálni a hatalom határozottságát, az apparátus alacsonyabb szinten dolgozó tagja ehhez egyszerűen kevés lett volna. Akárhogyan történt is, Tóth Dezső képviselte Tatán a kultúrpolitikai vezetést, ráadásul kétszer szólalt fel. Záróbeszédében reagált az elhangzottakra, leszögezve, hogy művelődéspolitikusként ezúttal szándékosan helyezte a hangsúlyt a politikára és nem a művelődésre. A jövőre szóló ígéreteket is megfogalmazott, s bevallotta, hogy ismeretei korlátozottak e téren, de ahhoz elegendőek, hogy felügyeleti, irányítói feladatait elláthassa, amihez az alapokat, az információkat „csupa olyan ember hozza, teremti, ötvözi, alakítja, pontosítja, aki viszont ért a szakmához”.[6]

A tatai tanácskozás egyedi és igen jól dokumentált epizódként vonult be a magyar popzene történetébe. Jelentőségének megfelelően foglalkozott vele a téma szakirodalma is.[7] A közölt levéltári dokumentumok abba a háttérmunkába engednek bepillantást, amelyre zárszavában Tóth Dezső hivatkozott.

Feltehetően a miniszterhelyettes kérésére, a tanácskozást megelőzően Vajda Tibor, a téma minisztériumi gazdája Kultúrpolitika és a könnyűműfaj címmel négy gépelt oldalon vázlatszerűen összegezte a fontosabb tudnivalókat. Külön fejezetbe csoportosította, „államigazgatási nyelvre fordítva” a mindegyik művészeti ágra vonatkozó (s így a miniszterhelyettes által magától értetődően ismert) művészetpolitikai elveken túli „speciális elveket”, amelyek „csak erre a műfajra vonatkoznak”. Külön fejezetben írt az irányelvek megvalósításának gyakorlati kérdéseiről. Annak fényében, hogy a zenei szféra legfontosabb intézményei állami monopóliumként működtek, és nem létezhetett pártirányítástól mentes sajtó, kissé álságos, ahogyan a művészi autonómia elismerését hangsúlyozta és a közönség arra való szabadságát, hogy megválaszthassa, mit fogyaszt. Mai szóhasználattal csúsztatásnak mondhatjuk azt is, hogy aláhúzta: „nincs állami, hatósági cenzúra”, merthogy a dalokat lektoráló (azaz nyilvánosság elé engedő vagy nem engedő) Táncdal- és Sanzonbizottság nem minisztériumi szerv. Ehhez képest az legalább őszinte, hogy leszögezte: „nem engedhetjük meg társadalmi normáink megsértését” – végül is Tóth Dezső pontosan ezt nyomatékosította felszólalásában.

2.

A Vajda Tibor által írt Kulturpolitika és a könnyűműfaj című háttéranyag

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

Budapest, 1981. március 20.
Jelzet: MNL OL XIX–I–9–g–48/1981 – Eredeti, gépelt, aláírással.

Vajda Tibor mellett Bali György,[8] az Országos Rendező Iroda (ORI) igazgatója is készített egy összefoglaló munkát Tóth Dezső számára „a popzenei hangversenyek területén jelentkező negatív tendenciák” mibenlétéről gazdasági, jogi, szervezési és politikai szempontokból. A miniszterhelyettes, aki deklaráltan politikusként nyilvánult meg Tatán, főként ez utóbbiakat használta fel, innen merítette konkrét példáit. A jól értesültségét megalapozó összefoglalót szinte az utolsó pillanatban, napokkal a rendezvény előtt kapta meg. Bali 1981. március 20-ra datált kísérő sorainak ironizáló hangvétele azt sejteti, hogy szűkre szabott határidőt kaphatott, de „fegyelmi felelősségre vonás” terhe alatt természetesen teljesítette feladatát. Egyúttal arra is utalt, hogy ő maga „égetően” szükségesnek tartja a politika beavatkozását „a további romlás elkerülése végett”.

3.
Bali György levele Tóth Dezsőnek a háttéranyag elkészítéséről

Budapest, 1981. március 20.
Jelzet: MNL OL XIX–I–9–g–48/1981 – Eredeti, gépelt, aláírással.

Az Országos Rendező Iroda 1958-ban vált önálló intézménnyé.[9] A belföldi hangverseny-szervezés mellett fő feladata az volt, hogy megszabja, kik, milyen műsorral és mennyi pénzért léphetnek fel, s ellenőriznie kellett a műsorok lezajlását is. Az engedélyezés (adott esetben: betiltás) és ellenőrzés (adott esetben: szankcionálás) politikai szempontból megbízható embereket igényelt – nem véletlenül terjedt el az ORI több vezetőjéről, hogy „be volt kötve” a belügyhöz (külön kutatást igényelne, hogy ez konkrétan kikre és milyen mértékben volt igaz). Közéjük tartozott Bali György is, aki 1981-ben már két évtizede dolgozott az intézménynél. A Tóth Dezsőt képbe helyező, négy és fél sűrűn telegépelt lapot megtöltő írás – akárcsak a Vajda Tiboré – foglalkozott gazdasági és jogi kérdésekkel is, felhívta a figyelmet arra, hogy a zenekarok a szocializmus viszonyai között tulajdonképpen kapitalista módon működnének. Azonban a hangsúlyt a kultúrpolitikai problémákra helyezve, bőséges terjedelmet szentelt a „világnézetünktől idegen törekvéseket” mutató, úgynevezett „botrányegyüttesek” színpadi magatartásának és mondandójának. Három Beatrice-dalszövegből idézett, mellettük a Hobo Blues Band és a P. Mobil szerepelt negatív példaként. Külön bekezdést kaptak a „nem hivatásos zenekarok”: közülük leghosszabban a Közgazdasági Egyetemhez kötődő Neoprimitívvel foglalkozott, a többieknek inkább csak a nevét sorolta fel afféle elrettentő példa gyanánt: Etap, Lavina, Bizottság, Száguldó halottkém (így – Sz. T.), URH, Orgazmus. Az iratnak ez a része sűrűn ki van „preparálva”: aláhúzások, bekarikázások, margón elhelyezett felkiáltójelek jelzik az olvasó – nyilván Tóth Dezső – felháborodását, amint ezekkel a számára valószínűleg szokatlan jelenségekkel ilyen tömény formában szembesült. Tatán elmondott beszéde is ezt az indulatot tükrözi.

Ezen a ponton érdemes némi korrekcióval élni. Bali György tévesen írta, hogy a Bizottság együttes neve korábban Száguldó halottkém volt (a Vágtázó Halottkémekre gondolhatott, de az másik zenekar), és az URH sem Orgazmus néven indult (habár való igaz, legelső koncertjét Orgazmus Kék fényben címmel adta, így könnyű volt Orgazmusnak vélni a zenekar nevét). A Neoprimitív együttest különösen a „Szolid-a-rita” és a „Bérlet blues” című dalok miatt, Hobót pedig az egyébként a Rolling Stonestól fordított „Minden zsaru gazember” sor miatt kárhoztatta. A „Szolid-a-rita” című dal valójában Szolíd a Rita volt, és évekkel korábban íródott, de meg lehet érteni, ha 1981-ben, a lengyelországi események miatt bárki az akkor már betiltott Szolidaritás szakszervezetre asszociált ennek hallatán. Ezt tette Bali György is, amikor írása konklúziójaként felhívta a figyelmet e jelenségek „társadalmi veszélyességére”, egyúttal azt is jelezve, hogy az általa vezetett intézmény esetleges „adminisztratív intézkedései” nem elégségesek. Ezért javasolta az ügy „politikai megoldását”, azaz „a politikai, társadalmi, állami szervek elvi és cselekvési egységének” megvalósítását.

4.

Bali György: A popzenei hangversenyek területén jelentkező negatív tendenciák

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

Budapest, 1981. március 20.
Jelzet: MNL OL XIX–I–9–g–48/1981 – Eredeti, gépelt, aláírással.

Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes pontosan ebben a szellemben helyezte kilátásba a szerinte nem kívánatos tendenciák kiküszöbölését. Azt, hogy végül is mindez a gyakorlatban miként valósult meg, zenekarról zenekarra, egyenként érdemes megvizsgálni. A Beatrice helyzete például ellehetetlenült, több évre fel is oszlottak. Más zenekarok (P. Mobil, HBB) az intézményi nyomás (ORI, MHV, BM) ellenére is folytatták működésüket. Az úgynevezett amatőröket nem érintette az ORI hatáskörébe tartozó működési engedély megvonásának réme, mert nem is rendelkeztek ilyennel. Ennek ellenére némelyikük még nagylemezt is készíthetett (Bizottság, Európa Kiadó – ez utóbbit a Tóth Dezső által felháborodottan emlegetett URH tagjai hozták létre). Másokra pedig, akik óvatlanul áthágták a politika tűréshatárát, rendőrhatósági figyelmeztetés, bírósági eljárás, próbaidőre felfüggesztett, sőt egyes esetekben letöltendő börtönbüntetés (CPg, Közellenség) várt.