Két amerikai diplomáciai dokumentum az idősödő Mindszenty bíboros esetében várható és életveszéllyel fenyegető helyzetek kezeléséről

Bevezető

Nyolc évvel a menedék 1956. november 4-i megadását követően merült fel először az amerikai külügyminisztériumban (State Department, a továbbiakban Department) az a gondolat, hogy Mindszenty József[1] bíboros a budapesti külképviseleten életveszélyesen megbetegedhet, illetve akár el is hunyhat, ezért az ilyen helyzetek hatékony kezelését szükséges előre szabályozni. 1968 decemberében a Magyar Katolikus Egyház 76 éves elöljárója az amerikai nagykövetségen[2] élvezett menedékének már a 13. évében járt. Ekkor döntött úgy a Department, hogy felülvizsgálja a budapesti missziója számára a vészhelyzetek témájában 1964-ben készített korábbi útmutatóját. Az alábbiakban ezt az aktualizált dokumentumot, továbbá a Departmentnek az ehhez csatolt kísérőlevelét közöljük magyar fordításban. Megjegyezzük, hogy az 1964. szeptember 25-re keltezett első útmutató, illetve Raymond Lisle[3] igazgató alább rövidítve közölt levelének teljes angol szövege már korábban megjelent nyomtatásban.[4] Dokumentumközlésünk részlet az előkészületben álló kötetünkből, mely a Department és a budapesti amerikai külképviselet között a Mindszenty bíboros menedékével, látogatóival és ellátásával kapcsolatos diplomáciai táviratok, levelek és emlékeztetők válogatását, köztük a mellékelt két dokumentumot is tartalmazza.[5]

Mindszenty József bíboros Anton Nyergessel, a követség másodtitkárával az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségének épületében, napi séta közben, 1957. augusztus

Az 1964-es első szöveg „levél”, az 1968-as pedig „emlékeztető”. Az utóbbi önmagát egy helyen „javítottnak”, egy másik ponton pedig „felülvizsgáltnak” nevezi. Meglátásunk szerint a „frissített” szó lenne a legtalálóbb, hiszen messze nem teljes átdolgozásról, hanem „csupán” az új szempontoknak a megfelelő helyre való beillesztéséről van szó. A jelentéstétel modalitásait illetően (titkos, azonnali és korlátozott terjesztésű távirat, azaz nem a ritka és lassú futárpostában továbbított levél) a Department azonos feltételeket szab, de az egyes feladatok megjelölésekor, miként más anyagaiban is teszi, kellő mozgásteret nyújt a nagykövetnek. Érthetően változatlan marad a nagykövetség és a Department közötti feszítetten gyors információcsere igénye is.

A két szöveg azonos bevezetője világosan leszögezi célját, és felhívja a figyelmet, hogy nem az útmutató mechanikus követését várja el a nagykövetségtől, mivel az adott helyzetben saját hatáskörben kell majd cselekednie. Az útmutató „mindössze” abban kíván segítséget nyújtani, hogy a konkrét helyzetet a nagykövetség hogyan oldja meg „gyorsan és hatékonyan”. Lényeges, hogy ebbe a vészhelyzetbe nem tartozik bele azon eset, ha Mindszenty bíboros esetleg valóban kisétálna a nagykövetségről, amint azzal egy évvel korábban, 1967-ben fenyegetőzött.[6]A bíborosnak az útmutatók létezéséről természetesen nem volt tudomása, nemhogy a tartalmukról.

Mindszenty József bíboros az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségének épületében,  1957. augusztus

Mint ismeretes, életveszélyes betegség vagy váratlan haláleset az 1971. szeptember 28-ig tartó, majd 15 éves menedék során szerencsére nem következett be, azaz az 1968-ban felülvizsgált útmutatót sem kellett a gyakorlatban alkalmazni, és ezért az sem derülhetett ki, mennyire volt az amerikai diplomácia alapos és körültekintő az egyes lehetőségek előzetes felvázolásakor. Az sem ismeretes, miképpen reagált volna az akkori magyar kormányzat az amerikai nagykövetség vészhelyzeti megkereséseire. Az viszont teljes mértékben indokolt, hogy egy ilyen súlyú ügyben egy kormányzati/hatósági szervezet időről időre felülvizsgálja a saját szabályozását, és azon belül pedig különös figyelemmel van a vészhelyzetekre vonatkozó utasításainak aktuális voltára.

Számunkra a Department 1968-as gondolkodásának megértése szempontjából leginkább tanulságos az, hogy milyen jellegű „frissítéseket” helyezett el az útmutató igen gondosan kidolgozott és logikusan felépített 1964-es szövegében. Mint lentebb látjuk majd, következetesen átvezették az előző négy év során bekövetkezett technikai változásokat. Ennél azonban lényegesebbek a tartalmi pontosítások, köztük az, hogy első helyen már nem név szerint Dr. Lynskyt,[7] hanem a bécsi amerikai nagykövetségorvosát, majd másodiknak a belgrádi amerikai nagykövetségét, a helyi magyar orvost pedig csak harmadik helyen jelölik meg, mint akit vészhelyzetben hívatni kell. A bizalom hiányáról árulkodik, hogy a helyi magyar orvos esetében a 2/a pont (a bécsi, illetve a belgrádi amerikai orvos Budapestre érkezéséig) kifejezetten „átmeneti, sürgősségi alapú” ellátást jelöl meg. Lényeges és a gyakorlatban igen hasznos és előrelátó elem az 1/b pontban annak kimondása, hogy Mindszenty (vidéken élő idős) nővérének akadályoztatása (vagy elhalálozása) esetén a nagykövetségnek „automatikusan” a Budapesten élő két unokahúg felé kell fordulnia. Ez az intézkedés eleve „megspórolja” azt az időveszteséget, amely azzal járna, hogy a nagykövetségnek jelentenie kellene a nővér akadályoztatását, és engedélyt kellene kérnie az unokahúgok felé teendő lépéseire. Azt viszont már nem veszi figyelembe, mi volna a teendő, ha ők ketten, például a holttest feletti rendelkezés tekintetében, egymástól eltérően nyilatkoznának. A sürgető időhiány miatt ez vélhetően abba az irányba tolta volna az ügyet, hogy a rendelkezés óhatatlanul a magyar polgári hatóságok kezébe kerül.

A Department az 1968-as útmutatóba két teljesen új pont felvételét tartotta szükségesnek: ezek a 2/b és a 7. Az előbbi részletesen kifejti, hogyan szükséges a nagykövetségnek abban az esetben eljárnia, ha a bíborost az élete megmentése érdekében kórházba kellene szállítani. Ehhez a lépéshez, amely jogi szempontból a menedék megszűnésével jár, természetesen meg kell szerezni a bíboros és a magyar kormány előzetes beleegyezését. A Department arra utasítja a nagykövetséget, hogy fogadja el az eszméleténél lévő bíboros esetleges elutasító válaszát. Azaz maga Mindszenty dönthetett volna abban a kérdésben, hogy a menedéke feladásával magyar kórházban kezeljék, és talán megmentsék az életét, vagy esetleg a nagykövetségen haljon-e meg mint menedéket élvező személy. Az átszállítását követően a bíborosnak már nem lett volna lehetősége visszatérni a nagykövetségre: az elszállításával megszűnt menedékét nem folytathatta volna, és újabb menedéket sem kívántak neki adni. Nyilvánvalónak tűnik: a Department arra törekedett, hogy „kivédje” a bármely oldalról szinte bizonyosan érkező utólagos kritikát, azaz nem óhajtott olyan helyzetbe kerülni, amelyben az amerikai oldal lett volna a döntéshozó, hanem „csupán” a más érintett felek akaratának végrehajtói szerepére kívánt szorítkozni.

A nagykövetség az eszméleténél nem lévő és haldokló bíboros esetében sem lett volna könnyű helyzetben: csak a jelen lévő orvos írásos javallata alapján, a nővér beleegyezésével és a magyar kormánnyal remélhetőleg elért megállapodás szerint lett volna lehetősége a kórházba szállítást választani. Ettől a ponttól kezdve, ahogy azt a 2/b pontban találjuk: a helyzetet már a magyar hatóságok ellenőrizték volna. A Department vélhetően azért szorgalmazta kifejezetten azt, hogy a bíborost budapesti (és ne vidéki) kórházba szállítsák át, mert a két unokahúgnak és saját magának így nagyobb rálátása lett volna az események további menetére. Talán azzal az eshetőséggel is számoltak, hogy amennyiben a bíboros felgyógyulna, ne vidéki „száműzetésben” találja magát, ahonnan a magyar hatalom vélhetően már nem engedné meg visszatérését Budapestre.

A két útmutató (5/a pont) egyaránt hangsúlyozza, hogy noha a bíboros elhunytával az USA által a menedékére vállalt kötelezettség megszűnik, az „illendőség és a gyakorlati politikai és közkapcsolati tényezők” további feladatokat rónak a nagykövetségre. A két szöveg egybehangzóan jelenti ki, hogy a nagykövetségnek eleget kell tennie a magyar polgári hatóságok azon igényének, hogy megkapják a holttest feletti rendelkezés jogát, azonban erre a lépésre 1968-ban nem 24, hanem 24–36 órát jelöl meg belső határidőnek.

Az 5/e pont az USA-nak a magyarországi vagy külföldi temetésen való képviseletéről részletesebben rendelkezik, mint az első útmutató: az előbbin a nagykövetnek vagy az általa kijelölt amerikai diplomatának kell részt vennie, az utóbbiról pedig a Department hoz azonnali döntést. Logikusnak mondható, hogy a nagykövetségnek mindaddig nem engedélyezett a földi maradványok elszállításával kapcsolatban a nyilatkozattétel, amíg az érintett felek nem állapodtak meg a szükséges megoldásokról.

A 7. pont 1968-ban került be az útmutatóba, és a nagykövetség feladatául jelöli ki a bíboros személyes tárgyainak és iratainak a leltározását és megőrzését. A tizenkét soros 7. pont „iratokról” beszél, és (kényes voltuk miatt nem véletlenül) egyszer sem használja az„emlékiratok” szót. Azok sorsáról, bárkinek is történő (publikációs célú) átadásáról a Department tehát csak később kíván döntést hozni, mégpedig a bíborosnak a végrendeletében adott felhatalmazása alapján.

Az 1968-as útmutató alatt szerepel az azt jóváhagyó külügyi vezető neve is: Mr. Lisle, a Kelet-Európai Ügyek Hivatalának igazgatója. Előbb az ő kísérőlevelét közöljük rövidített formában.

Dokumentumok

1.
Új állandó utasítások a követendő eljárásról haláleset vagy kritikus betegség idején
Raymond E. Lisle levele Martin J. Hillenbrand nagykövethez[8]

Washington, 1968. december 26.

‒ részlet ‒

            November 20-án kelt levelére válaszolok, amely arra az útmutatásra vonatkozott, hogy mi a követendő eljárás azon esetekben, ha a bíboros a halálán járna, vagy elhunyna, miközben a nagykövetségen menedéket élvez. A dolgok véletlen egybeesése folytán levele éppen akkor érkezett, amikor a témában nyújtott 1964-es útmutatónk felülvizsgálatát kezdtük lezárni. […] Mellékelem a felülvizsgált útmutató egy példányát […] az irattáruk számára.

            […] Úgy véljük, hogy se nem szükséges, se nem tanácsos ezen érzékeny dokumentumok jelenlegi terjesztését oly módon bővíteni, hogy másolatokat küldünk Bécsbe és Belgrádba az ottani orvosaink számára. […] nem kockáztatjuk meg, hogy más személyek nem szándékosan, de hozzáférjenek a dokumentumokhoz, vagy azok kiszivárogjanak […], ami abból adódhat, hogy a bécsi és a belgrádi irattárban másolatok lennének fellelhetőek. […]

            […] a Vatikánt eddig nem tájékoztattuk a váratlan helyzetekre készültútmutató létezéséről. Nem tervezzük, hogy ezt most megtegyük. Akkor, amikor a bíboros egészségi állapota esetleg súlyosan romlana, vagy netán komolyan megbetegedne, fontolóra vehetjük, vajon tanácsos lenne-e az Apostoli Szentszékkel megismertetni útmutatónkat. Jelen feltételek között nem látjuk értelmét annak, hogy a Vatikánt időnek előtte aggodalomra késztessük, nem is beszélve a kiszivárgások ezzel együtt járó kockázatáról és annak következményeként a közvéleményben elterjedő szóbeszédről.

            […] a bíboros betegségével kapcsolatban a magyar hatóságokkal se nem szükséges, se nem tanácsos előzetes tervezésre törekedni. A tényleges helyzet kialakulását megelőző, bármilyen alapon folytatott bármely ilyen kísérlet végső eredménye könnyen bonyolultabbá teheti problémáinkat, korlátozhatja rugalmasságunkat, és talán későbbi félreértéseket okozhat, miközben a tényleges helyzetet a korábban kitárgyalt megoldási módozatokhoz próbálnánk igazítani. Továbbá, ha a magyarokkal az előzetes tervezésre vonatkozó kísérleteink netán kudarcot vallanának, ez könnyen tartós kárt okozhatna a tekintetben, hogy egy későbbi tényleges vészhelyzetben mit lennének hajlandóak ad hoc alapon egyébként megtenni. Összességében úgy véljük, hogy e tekintetben akkor járunk a legjobban, ha csakis abban próbáljuk elnyerni a magyarok együttműködését, ahol annak a szükségessége felmerül, és tisztán látjuk, mit kell tőlük kérnünk.[…]

Jelzet: National Archives and Records Administration (College Park, MD, USA), State Department, Record Group No. 84, Budapest Mission (Post) Files, Lot 75 F 163. Classified and unclassified files relating to Cardinal Mindszenty, 1956‒1972, maintained by the Mission in Budapest. Budapest Cardinal Files, 4. doboz, 2. gyűjtő – Eredeti, gépelt

2.
Útmutatás a követendő eljárásra abban az esetben, ha Mindszenty bíboros
a budapesti amerikai nagykövetségen a halálán járna vagy elhunyna

Washington, 1968. december 28.

Útmutatás a követendő eljárásra abban az esetben, ha Mindszenty bíboros a budapesti amerikai nagykövetségen a halálán járna vagy elhunyna

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

Az 1964-ben keletkezett eredeti szöveg fordítása rejtett módon jelen van: félkövér szedéssel jelöljük az 1968-as javított változat szerinti kiegészítéseket. Ilyen módon a két szöveg könnyen összeolvasható és jól láthatóvá válnak a négy év múltán tett tartalmi frissítések. Az időközben bekövetkezett változások (1968-ban Budapesten immár amerikai nagykövetség működik, négy év múltán módosult a Washingtonban telefonon azonnal kiértesítendő személyek neve, illetve a bíborosnak már csak egy nővére van életben) átvezetését vastagon szedett betűkkel jelezzük.

Jelen dokumentum kizárólag azon különleges vészhelyzetekkel foglalkozik, amelyekben Mindszenty bíboros a halálán járna vagy hirtelen elhunyna, miközben a budapesti amerikai nagykövetség területén még menedéket élvez. Ez nem annyira végleges „terv” vagy „tervrajz”, mint inkább vészhelyzeti útmutatás, amely azáltal, hogy bizonyos alapvető megfontolásokat és cselekményeket előrevetít, segítséget nyújthat a nagykövetségnek abban, hogy a jelzett jellegű bármely tényleges vészhelyzetet gyorsan és eredményesen megoldja.

Természetesen számos változó tényező és bizonyos feltételezések kapcsolódnak az előre vázolt sürgős és kényes helyzethez. Azokat a pontos körülményeket, amelyek egy adott pillanatban kialakulhatnak, nem lehetséges valamennyi tekintetben világosan előre látni. Ebből következően nem valószínű, hogy jelen útmutatás ilyen események bekövetkeztekor teljes mértékben egybevágó vagy minden egyes részletében alkalmazható lesz. Ezért itt indokolt a figyelmeztetés: jelen útmutatás nem fogja nélkülözhetővé tenni a nagykövetség ésszerű és ad hoc helyzetmegítélésének szükségességét, ha netán a jelen útmutatóban előre nem feltételezett kérdések és problémák merülnének fel.

1. A kiküldendő értesítések:

a. Abban az esetben, ha a bíboros hirtelen halálosan megbetegedne vagy hirtelen elhunyna, a nagykövetségnek erről azonnal telefonon értesítenie kell, ha szükséges a lakásán, a Department alábbi tisztviselőinek egyikét: Mr. Davis. tel. FE 7–2998; Raymond E. Lisle, lakástelefon: 363-5175; Mr. Vedeler, tel. 836–4211; Robert M. McKisson, lakástelefon 881-3988 vagy Mr. McKisson, tel. 427–3988, vagy Leslie C. Tihany, lakástelefon 265-1523. A nagykövetségnek TITKOS, AZONNALI, KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ táviratban jelentést is kell küldenie a Departmentnek a bíboros állapotáról, a releváns körülményekről, az elhalálozás napjáról és órájáról, annak okáról, amennyiben azt megállapították, ill. tartózkodott-e a beteg mellett orvos, stb.

b. Hasonlóképpen, a nagykövetségnek sürgősen értesítenie szükséges a bíboros nővérét (Csehimindszenten).Abban az esetben, ha ezen, a bíboros súlyos állapotával vagy elhalálozásával kapcsolatos értesítés szükségessé válásának pillanatában a nagykövetségnek tudomása lesz arról, hogy a bíboros nővére akadályoztatva van, vagy már meghalt, a jelen útmutatóban a bíboros nővérével kapcsolatban a nagykövetség számára előírt valamennyi lépést automatikusan a bíboros következő legközelebbi rokonai, nevezetesen a Budapesten élő unokahúgai, Mrs. Margit Légrádi és Mrs. Teréz Fuksberger felé kell megtenni. Ennek az értesítésnek a nagykövetség belátása szerint telefonon, táviratban vagy a nagykövetség amerikai tagjai közül választott személyes üzenetvivő által kell megtörténnie. Nővérét tájékoztatni kell a bíboros állapotáról vagy a halál körülményeiről. Arról is tájékoztatni szükséges őt, hogy a magyar Külügyminisztérium, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Vatikán a nagykövetség általi értesítése is folyamatban van. A nagykövetségnek, már amennyire ez a gyakorlatban lehetséges és helyénvaló, arra kell törekednie, hogy nővére kívánságainak teljes mértékben eleget tegyen. Éppen ezért a bíboros elhalálozása esetén meg kell bizonyosodnia arról, hogy nővére szeretne-e rendelkezni a holttesttel és gondoskodni annak a nagykövetségről történő elszállításáról. Amennyiben a nővér azt jelzi, nincs abban a helyzetben, hogy a holttest feletti rendelkezési jogot átvegye, és ilyen intézkedéseket tegyen, a nagykövetségnek meg kell tudakolnia, szeretné-e, hogy a nagykövetség megpróbálja ezt a Vatikánnal elintéztetni (amennyiben az Apostoli Szentszék elküldi képviselőjét Budapestre). Vagy alternatív megoldásként a Magyar Katolikus Egyház vagy a magyar polgári hatóságok vállalják-e ezt a felelősséget. A nagykövetségnek TITKOS, AZONNALI, KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ táviratban jelentést kell tennie a Departmentnek a nővérrel létrejött kapcsolatfelvételének eredményeiről.

c. A Department, mihelyt megkapta a nagykövetség értesítését arról, hogy a bíboros a halálán jár vagy elhunyt, azonnal értesíteni fogja a Vatikánt a washingtoni apostoli delegátus bizalmas csatornáján. Ezen értesítés tartalmazni fogja a nagykövetség által a bíboros állapotára vagy elhalálozására vonatkozó információkat, és azt a tényt, hogy a bíboros nővérének, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és a magyar Külügyminisztériumnak az értesítése folyamatban van, illetve halál esetén a nővérnek a holttest átvételével és a nagykövetségről való elszállításával kapcsolatban kinyilvánított bármely óhaját. A Department arra fog törekedni, hogy azonnal kiderítse a Vatikán esetleges álláspontját, és azt, hogy a bíboros holttestének az átvétele és elszállítása ügyében,[9]akár közvetlenül egy képviselőjének Budapestre küldése által, akár a magyar egyházi hatóságokon keresztül, milyen felelősséget szeretne magára vállalni, amennyiben egyáltalán létezik ilyen elképzelése. A Department a nagykövetséget TITKOS, AZONNALI, KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ táviratban fogja tájékoztatni a Vatikánnal folytatott érintkezésének az eredményeiről.

d. Mind a haldoklás, mind az elhalálozás esetében a nagykövetségnek a magyar Külügyminisztériumot is értesítenie kell. Ezt szóban és személyesen a nagykövetnek vagy távollétében az ügyvivőnek kell elvégeznie, mihelyt a megfelelő rangú külügyi tisztviselővel[10] a kapcsolat a legsürgősebb alapon elérhetővé válik. A Külügyminisztériumnak meg kell adni a rendelkezésre álló alapinformációkat, és arról is tájékoztatni kell, hogy a bíboros nővérének, a Vatikánnak és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának a kiértesítése folyamatban van. A bíboros elhalálozása esetén a tárcával ismertetni kell a nővér bármilyen kinyilvánított óhajait is. A magyar Külügyminisztériummal történt kapcsolatfelvételéről a nagykövetségnek TITKOS, AZONNALI, KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ táviratban kell jelentenie a Departmentnek.

e. A nagykövetségnek ugyanolyan módon kell értesítenie a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, mint azt a magyar Külügyminisztérium esetében tette, és azt vagy a Külügyminisztériumon keresztül vagy közvetlenül kell megtennie a nagykövetség akkori legjobb helyzetmegítélése szerint.

2. Orvosi ellátás, lásd a Függeléket is[11]

a. Abban az esetben, ha a bécsi amerikai nagykövetségről az amerikai orvos nincs még jelen Budapesten, és a bíboros nem áll az ő orvosi felügyelete alatt (mely eset akkor állhat elő, ha a bíboros több napon át fekszik súlyos betegen), amikor az utóbbi hirtelen súlyosan megbetegszik, a nagykövetségnek azonnal lépnie kell annak érdekében, hogy az orvos haladéktalanul Budapestre utazzon Bécsből. Amennyiben nem állna azonnal rendelkezésre, a nagykövetségnek meg kell próbálnia elérni, hogy a belgrádi amerikai nagykövetség orvosa azonnal utazzon Budapestre. Amennyiben ezen két amerikai orvos egyike sem érhető el, a nagykövetségnek meg kell próbálnia egy hozzáértő helyi magyar orvost hívatnia, hogyátmenetileg, sürgősségi alapon lássa el a bíborost.

b. Amennyiben a bíboros megvizsgálását követően a bécsi amerikai nagykövetség orvosa, a belgrádi amerikai nagykövetség orvosa vagy adott esetben egy magyar orvos arra a következtetésre jutna, hogy az élete megmentése érdekében a bíborost feltétlenül egy magyarországi kórházba kell azonnal szállítani, a nagykövetségnek az alábbi lépéseket kell tennie:

1. A nagykövetségnek értesítenie kell a magyar Külügyminisztériumot is, és a magyar kormány azonnali beleegyezését kell kérnie annak megszervezéséhez, hogy a bíborost egy megfelelő budapesti kórházba szállítsák.
2. Amennyiben a bíboros az eszméleténél van és képes racionálisan gondolkodni, a nagykövetségnek az ellátást nyújtó orvossal együttműködésben meg kell próbálnia beszerezni a bíboros beleegyezését abba, hogy kórházba szállítsák. Ha azonban a bíboros elutasítja, hogy ezen körülmények között átszállítsák, a nagykövetségnek és az ellátást nyújtó orvosnak nem szabad a bíboros akarata ellenére cselekednie. Az ellátást nyújtó orvosnak nem marad más választása, minthogy a nagykövetség területén belül biztosítsa az összes lehetséges kezelést.
3. Amennyiben a bíboros nincs az eszméleténél és nem képes racionálisan gondolkodni, a nagykövetségnek az ellátást nyújtó orvos írásos javallata szerint eljárva, és a bíboros nővérének beleegyezésével, amennyiben az a gyakorlatban, illetve késedelem nélkül megvalósítható, a magyar kormánnyal elért megállapodás mentén haladéktalanul lépnie kell, és a bíborost egy megfelelő budapesti kórházba kell azonnal átszállítania.
4. Amennyiben a bíborost elszállították a nagykövetség területéről, ezt követően a helyzet feletti ellenőrzés minden gyakorlati szempont miatt a magyar hatóságok kezében van.

c. Amennyiben a bíboros hirtelen elhunyna, mielőtt az orvosi segítség vagy a bécsi amerikai nagykövetség orvosa vagy a belgrádi amerikai nagykövetség orvosa vagy egy helyi magyar orvos személyében megérkezne, a nagykövetségnek meg kell próbálnia elintézni, hogy egy helyi magyar orvos jöjjön be és állapítsa meg a halál tényét.

d. A fenti a, b vagy c bekezdésben kifejtett bármely körülmény fennállása esetén, amelyek között egy magyar orvos behívása szükséges, a nagykövetségnek ekkor is meg kell szerveznie, hogya bécsi amerikai orvosvagy alternatívaként a belgrádi amerikai orvos sürgősen Budapestre utazzon, mivel kívánatos lenne, hogy ilyen körülmények között, mihelyt az lehetséges, jelen legyen.

3. Az utolsó kenet feladása

a. Amennyiben az elhalálozás előtti időszak lehetővé teszi, a nagykövetségnek sürgősen hívatnia kell a bíboros gyóntatóját,[12] vagy ha ő nem áll rendelkezésre, egy másik papot, hogy feladja a bíborosnak az utolsó kenetet.

b. Amennyiben a bíboros hirtelen hunyna el, és éppen ezért nem lehetséges, hogy a gyóntatója vagy egy másik pap előzetesen a szolgálatára legyen, a nagykövetségnek ennek ellenére a fenti a pontban jelzett módon kell azonnal eljárnia.

4. Hozzáférés a bíboros földi maradványaihoz mielőtt azokat elszállítanák a nagykövetségről

a. Azt követően, hogy a bíboros elhunyt, és a holtteste még a nagykövetség területén marad, a nagykövetségnek minimálisra szükséges korlátoznia a hozzáférést a személyzet azon amerikai és helyi tagjainak, akiknek a segítsége az adott körülmények között megköveteli a jelenlétüket és belépésüket. Azonban minden ilyen esetben az amerikai személyzet egy tagjának kísérnie kell azon helyi alkalmazottakat, akiknek a segítségére szükség mutatkozik.

b. Az alábbiakban meghatározott személyek kivételével semmilyen külső látogatónak nem engedélyezhető a bíboros holttestének megtekintése: a bíboros nővére; a gyóntatója vagy a helyettesítő pap; a bécsi amerikai orvos vagy a helyettesítő magyar orvos; a Vatikán felhatalmazott képviselői; a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhatalmazott képviselője és a magyar kormány felhatalmazott polgári képviselője.

c. A követségnek olyan biztonsági óvintézkedéseket és megoldásokat kell bevezetnie és fenntartania, amelyeket az adott körülmények között indokoltnak és szükségesnek vél.

5. A bíboros holttestének a nagykövetségről való elszállítására vonatkozó intézkedések

a. A bíboros elhalálozásával természetesen megszűnik az a kötelezettség, amelyet az USA magára vállalt, hogy számára a nagykövetségen mindaddig menedéket nyújt, amíg a személyes biztonsága és szabadsága miatti aggodalom megköveteli ezt a megoldást. Mindazonáltal az illendőség, csakúgy, mint a gyakorlati politikai és közkapcsolati tényezők megkövetelik, hogy a Department és a nagykövetség a lehetőségek szerint biztosítsa, hogy a bíboros földi maradványainak a nagykövetség területéről más fennhatóság alá való elszállítása megfelelő méltósággal és tisztelettel, továbbá a közvetlenül érintett valamennyi fél közötti lehető legteljesebb együttműködés és összhang közepette történjen.

b. Miközben a Department abban reménykedik, hogy lehetségesnek bizonyul a bíboros földi maradványait a nővérének vagy a Vatikán vagy a magyar egyház felhatalmazott képviselőinek átadni, számolnunk kell azzal az eshetőséggel is, hogy a magyar polgári hatóságok ezt nem fogják engedélyezni, és a szuverenitásuk vagy a jog technikai előírásai alapján ragaszkodnak majd a holttest felügyeletéhez. A magyar kormány azért helyezkedhetne ilyen álláspontra, mert attól tartana, hogy az eljárás egyházi kézbe helyezése tömeges tüntetésekhez vagy a politikai és vallási érzületek kinyilvánításához vezetne. Ami mind Magyarországon, mind külföldön a közvélemény reagálását illeti, úgy tűnik, a kormány másfelől hasonlóan aggasztó kockázatokkal találhatná magát szemben, amennyiben úgy döntene, hogy saját maga veszi kézbe a dolgokat, és ésszerűtlen korlátozások bevezetésével és azzal, hogy a bíborost halott „bűnözőként” hajlandó csak kezelni, újra felfakasztaná 1948 és 1956 mély sebeit.

c. A fenti megfontolások fényében, a Departmentnek és a nagykövetségnek meg kell adnia minden indokolt segítséget és támogatást a bíboros nővérének és/vagy a Vatikánnak annak érdekében, hogy megszerezzék a magyar kormány beleegyezését abba, hogy a földi maradványok feletti rendelkezési jogot átengedjék nővérének vagy a megfelelő egyházi hatóságoknak.

d. Amennyiben a magyar kormány végül nem egyezne bele abba, hogy a holttest felett nővére vagy a Vatikán vagy a magyar egyházi hatóságok rendelkezzenek, és ragaszkodna ahhoz, hogy azt a polgári hatóságoknak adják át, a nagykövetségnek nem maradna más választása, mint hogy ennek eleget tesz. A Department úgy véli, hogy az ügyet a halál bekövetkezte utáni 24‒36 órán belül megfelelő módon el kell rendezni.

e. Azt követően, hogy a bíboros holttestét elszállították a nagykövetség területéről, és amennyiben a Magyarországon történő magán- vagy nyilvános temetést nővére, a Vatikán és a magyar egyházi vagy a polgári hatóságok intézik, ezen a szertartáson a nagykövetségnek a nagykövet által vagy a nagykövetség általa kijelölt tagjai által megfelelő módon képviseltetnie szükséges magát.Ha olyan megoldások születnek, hogy a holttestet Magyarországról Rómába vagy máshová külföldre szállítják, akár közvetlenül a halál bekövetkezését, akár a magyarországi szertartást követően az USA képviseletének kérdéséről a Department azonnal döntést hoz.

6. Sajtó

a. Azt követően, hogy az orvos megállapította a halál beálltát, és a fent részletezett értesítések megtörténtek vagy folyamatban vannak, a nagykövetségnek tájékoztatnia kell a budapesti sajtót arról, hogy a bíboros természetes halállal elhunyt. A nagykövetségnek el kell kerülnie bármilyen azzal kapcsolatos nyilvános kommentárt vagy találgatást, hogy milyen tervek léteznek a bíboros földi maradványainak a nagykövetségről való elszállításáramindaddig, amíg az érintett felek ezekről a megoldásokról kifejezetten meg nem állapodtak.

b. Fontolóra vettük, hogy mihelyt azt a nagykövetségnek a bíboros elhalálozásáról telefonon történt értesítése nyomán célszerűnek ítéljük, a Department tájékoztatja az itteni sajtót, és a kellő időben megfelelő, rövid tényszerű nyilatkozatot ad ki számára Washingtonban az ügyre vonatkozó egyéb tényekről.

7. A bíboros személyes tárgyai és iratai

1. Azt követően, hogy a bíborost a nagykövetség területéről kórházba szállították át, vagy pedig, hogy a nagykövetségen elhalálozott, az amerikai nagykövetnek azonnal megfelelő lépéseket kell tennie, hogy a bíboros valamennyi személyes tárgya és irata megőrzésre kerüljön annak érdekében, hogy elejét lehessen venni az elvesztésük vagy a felhatalmazás nélküli rendelkezés bármilyen lehetőségének.
2. A nagykövetnek meg kell bíznia a nagykövetség állományának egy rangidős tagját, hogy a bíboros kórházba szállítását vagy elhunytát követően, amilyen gyorsan csak lehetséges, készítse el és terjessze fel a Departmentnek az összes személyes tárgya és iratai teljes és leíró jellegű leltárát.
3. A bíboros személyes tárgyainak és iratainak a Department további utasításáig a nagykövetség őrizetében kell maradniuk.

1964. szeptember/Felülvizsgálva: 1968. november

Jelzet: Budapest Cardinal Files, 4. doboz 2. gyűjtő. és EE 11. doboz 8. gyűjtő – Eredeti, gépelt