Felelősök keresése: A CSKP KB határozattervezete a politikai perek kiértékelésére

A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és Rákosi Mátyás[1] szemszögéből sikeres, grandiózus Rajk-pert követően Csehszlovákián volt a sor, hogy leleplezze saját párton belüli ellenségét. Vladimír Clementis,[2] majd Otto Šling[3] fővádlott-jelöltek személye köré azonban nem lehetett egy nagy volumenű kirakatpert megkomponálni, ezért pusztán 1951-ben merült fel Rudolf Slánský[4] neve mint „csehszlovák Rajk”. Így az Államellenes összeesküvő-központ R. Slánský vezetésével elnevezésű főpert is csupán 1952. november 20–27-e között tárgyalták Prágában.[5] Csehszlovákia Kommunista Pártjának (CSKP) és a csehszlovák állambiztonsági szervezetnek, a Státní bezpečnostnak (StB) a „csehszlovák Rajk” utáni hajszában mutatott késlekedését elhúzódó mellékperek és az azokban hozott nagy számú halálos ítélet követte. Az „összeesküvő-központtal” összefüggésbe hozott mellékperek egészen 1954-ig tartottak, függetlenül Sztálin 1953. március 5-én és Klement Gottwald[6] néhány nappal később, március 14-én bekövetkezett halálától. Amíg Sztálin halála egyértelmű cezúra volt a Szovjetunióban, valamint a kelet-közép-európai blokk államaiban, Csehszlovákia továbbra is a párton belüli ellenség ellen vívott sztálinista harcára fókuszált.
Nem meglepő tehát, hogy a belső ellenség utáni elhúzódó nyomozás és perek után csupán 1955-től kezdődtek meg a szintén elhúzódó felülvizsgálatok. Csehszlovákiában összesen három felülvizsgálati hullám zajlott, amelyek közül azonban érdemi eredményt pusztán a második ért el.


Rudolf Slánský
Forrás: Rudé právo, 1948. november 19. 4.
Wikimedia Commons

 

A politikai perek felülvizsgálatára tett első kísérletet a CSKP Központi Bizottsága (KB) Politikai Irodájának 1955. január 10-i ülésén beterjesztett rehabilitációs bizottságról szóló javaslat indította el,[7] azonban a Rudolf Barák[8] vezette bizottság alig vagy egyáltalán nem teljesítette rehabilitációs feladatát. Elsősorban azért, mert a perekben résztvevő politikusok ekkorra már az állami és pártvezetés legfelsőbb szintjein szilárdítottak meg hatalmukat, így a perek revíziójának minőségéről is ők döntöttek.[9] Bár a bizottság számos törvénytelenségre mutatott rá az egyes eljárásokban, csupán néhány esetben változtatott a korábban meghozott ítéleteken és többségében azok megtartására tett javaslatot.

Ezt követően az egykori koncepciós perek felülvizsgálatára az 1960-as évek elején került ismét sor: a CSKP 1962-ben állított fel e célra egy újabb bizottságot, amit ezúttal Drahomír Kolder[10] vezetett. A Kolder-bizottság – és a vele párhuzamosan, szintén a perek felülvizsgálatával foglalkozó Barnabita-bizottság[11] – jelentése rehabilitálta a Slánský-per, a Šling–Švermová-ügy és a „szlovák burzsoá nacionalisták” ügyének elítéltjeit, ugyanakkor az eljárások számos részletét továbbra sem tárgyalta, ami a felelősségre vonásokra is rányomta bélyegét.

 

Drahomír Kolder 1963-ban
Forrás: Wikimedia Commons

 

A politikai perekkel való teljes szembenézést, illetve azok áldozatainak tényleges rehabilitációját végül a prágai tavasz tette (volna) lehetővé. A Jan Piller[12] vezette felülvizsgálati bizottságot a CSKP KB 1968 áprilisában állította fel. A már elkészült jelentés rehabilitációs törekvéseit azonban elmosta az augusztus 20–21-i szovjet, magyar, bolgár, lengyel és keletnémet intervenció. A bizottság által feltárt információk és elért eredmények a „normalizáció” időszakában ismét tabunak számítottak, meg sem jelenhettek. A jelentés az 1969-ben disszidáló Jiří Pelikán újságíró révén került ki az országból, akinek szerkesztésében 1971-ben jelenhetett meg angol nyelvre fordítva az Egyesült Államokban.[13] Noha ez a felülvizsgálati jelentés tekinthető a legátfogóbbnak és a rehabilitációs törekvéseket legteljesebben megvalósító revíziónak, esetében sem szabad megfeledkezni keletkezésének térbeli és időbeli kontextusáról. A Piller-bizottságot a CSKP állította fel, azonban ő maga is a párt tagja volt. A prágai tavasz atmoszférája ugyan biztosította a miliőt a bizottság számára, hogy valóban szembenézzenek a múlt hibáival és bűneivel, ám a rendszer ideológiai alaptételeivel a Piller-bizottság sem szakított, és felülvizsgálatát a szocializmus által biztosított keretrendszerben végezte el. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a három felülvizsgálati hullámból ez lehetett volna a legsikeresebb, azonban az augusztusi intervenciót követően eredményeit már nem lehetett a gyakorlatba átültetni.

A Kolder-bizottság munkájára még nem volt jellemző a politikai perek során elkövetett törvénysértésekkel való teljes szembenézés, amit elsősorban Antonín Novotnýnak[14] a bizottság munkájára vetülő árnyéka okozott. A dogmatikus első titkár felülvizsgálatokra gyakorolt hatását nem pusztán a bekezdések végén elhelyezett „vörös farkak” mutatják. A Piller-jelentés szerint Novotný nem csak a Barák-, hanem a Kolder-bizottság munkáját is felügyelte, így bár annak munkája részletesebb és eredményesebb volt, az első titkárnak a felülvizsgálat aktuális eredményeiről tett rendszeres és kötelező beszámolók kijelölték Kolder számára a határokat, amelyeken belül mozoghatott, illetve lehetővé tették a perek előkészületeiben egyébként tevékenyen résztvevő Novotný személyes felelősségre vonásának kikerülését is.[15]

Szintén problémát jelentett Kolder és bizottsága számára, hogy 1962-ben még korántsem állt rendelkezésükre minden dokumentum a felülvizsgálandó eljárásokat illetően. Az egykori elítéltek jelentős részét ugyan rehabilitálni tudták, a perek és az azokat megelőző vizsgálatok törvénytelenségeinek minden részletét azonban nem tudták feltárni – munkájuk végén így csupán részeredményeket tudtak felmutatni. Értelemszerűen emiatt a törvénytelen eljárások minden résztvevőjét sem tudták felelősségre vonni, csak azokat a személyeket, akiknek a politikai perekhez nyilvánvaló módon szoros köze volt, ahogy ez a nemzetbiztonsági miniszterek esetében is történt. Ahogy később a Piller-bizottság megállapította, a szisztematikus felelősségre vonás hiánya ahhoz vezetett, hogy a politikai perek számos résztvevője a politikai és pártélet aktív tagja maradhatott még 1963-ban, sőt, jóval később is. [16]

           

Rudolf Slánský mint kapitalista patkányfogó – gúnyrajz a Dikobraz magazinból.
Forrás: Dikobraz, 1952. 51. sz. 405.

 

Az itt közölt dokumentum, a CSKP KB határozattervezete a politikai perek kiértékelésére, a Kolder-bizottság munkájával kapcsolatos végleges határozat egy korábbi változata. Az irat a Cseh Köztársaság Nemzeti Levéltárában, a Komise II. jelzetű fond 23. kötegének 496. őrzési egységében, a „szlovák burzsoá nacionalisták” felülvizsgálati iratai között található.[17] Magán az iraton nem szerepel dátum, ugyanakkor a dokumentumot tartalmazó dosszié első irata – amelynek címe Feljegyzés a CSKP KB bizottságának  a legfontosabb politikai perek felülvizsgálatát végző 10. találkozójáról 1962. 11. 19-én[18] – a „bizottság” tizedik találkozójának résztvevőit, illetve menetrendjét taglalja, amelynek ötödik pontja a „határozattervezet” megvitatása. Tekintve, hogy a résztvevők közt szerepel Kolder neve, illetve hogy a találkozón összesen négy korábbi koncepciós pert is tárgyaltak, kétségtelen, hogy a Kolder-bizottság egyik üléséről van szó, így a határozattervezet keletkezésének dátumaként elfogadható az ülés napja. Nem kizárt továbbá, hogy a bizottság által ezen a napon tárgyalt és a „burzsoá nacionalisták” ügyén kívüli további három eljárás felülvizsgálati iratai mellett is előfordulhat a határozattervezet e változatának másolata. A tervezetet kiegészítési javaslatok követik, amelyek többsége bekerült a végleges határozatba is. Ezeket a javaslatokat lábjegyzetben jelzem a tervezet azon pontján, ahol a változtatásokat szükségesnek érezték.

A tervezet közlését elsősorban keletkezésének kontextusa indokolja: a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) XXII. kongresszusán elfogadott határozatok újabb desztalinizációs hullámot indítottak el a Szovjetunióban és a kelet-közép-európai országokban egyaránt.[19] Ezen desztalinizációs törekvések mentén indult meg Csehszlovákiában is az 1948 és 1954 között zajló politikai perek újbóli felülvizsgálata, ugyanakkor Novotný dogmatikus pártirányítása szűkre szabta a bizottság mozgásterét. A szövegben így fellelhetők az általános bizonytalanságra utaló és hosszú bekezdéseken át kígyózó körmondatok, kipontozott nevek és már-már érezhetően a kétségbeesett bűnbakkeresés.

Klement Gottwald részvételét a politikai perekben a bizottság tagjai például nem vitatják, azonban a politikai légkör ekkor még nem engedte, hogy valóban kimondják a felelősségét. Végül ugyan rámutatnak Gottwald pártirányításban elkövetett hibáira, azonban a mozgalomban betöltött egykori szerepére és a februári fordulatkor elért „sikerére” hivatkozva azonnal fel is mentik azok alól. Gottwald felelősségét a környezete rá gyakorolt negatív hatásával igyekeznek tompítani, amelynek eredményeként egy-két korábbi, a perekben valóban komolyan vétkes magas rangú politikai vezető „leleplezett” karrierizmusát, opportunizmusát és önkényét taglalják, azt az érzetet keltve, hogy valójában őket terheli elsősorban a törvénytelen eljárások felelőssége. Különösen igaz ez Alexej Čepičkára,[20] ugyanakkor az 1955–1957-es felülvizsgálatokat illetően szintén egy személyre, Barákra hárítják azok sikertelenségét. Az StB-nek a perekben való részvételét tekintve az iratban alig vagy egyáltalán nem szerepelnek nevek, sőt, a felelősök nevei kipontozva állnak, mintha a dokumentum készültekor még kérdéses lett volna, papírra lehet-e vetni azokat vagy sem. A hivatalos határozattervezetben már olvasható az állambiztonság oldaláról a perekért felelőssé tett személyek neve, a tervezetből kiolvasható habozás azonban jól mutatja a politikai hatalom felülvizsgálat felett gyakorolt szigorú ellenőrzését és nyomását arra vonatkozóan, hogy valóban csak a felsővezetés által jóváhagyott információk kapjanak benne helyet.

A Politikai Iroda 1962. november 27-én tárgyalta a Kolder-bizottság zárójelentését, amelynek csatolmányában olvasható végleges határozat[21] – amelynek az itt közölt két nappal korábban született változattól való eltéréseit és kiegészítéseit lábjegyzetekben, illetve a hosszabb részletek esetében mellékletben szintén közzéteszem – természetesen egy jóval konkrétabb, a felülvizsgálat eredményeiben biztosabb irat. Terjedelmi okokból sem a tervezet, sem a hivatalos dokumentum részletes elemzésére nincs lehetőség.

Lényegi eltérések figyelhetők meg azonban a tervezet és a hivatalos irat között a felelősök szerepének taglalásakor: noha Gottwald, Slánský, Čepička, Barák és Ladislav Kopřiva[22] neve mindkét változatban olvasható, a hivatalos irat sokkal bővebben értekezik róluk. Különösen igaz ez Slánský, Čepička és Barák, valamint a Nemzetbiztonsági Minisztérium munkatársainak esetében, utóbbinál ráadásul a korai változatból hiányzó, sőt, újabb nevek is helyet kapnak az iratban. Hozzá kell tenni, Gottwald kivételével a hivatalos irat legtöbbször nem a politikai perekben való részvételükről, hanem az említett személyeknek a „szocialista törvényességgel” össze nem egyeztethető és fentebb már említett „leleplezett” habitusáról „értekezik bővebben”. Ezzel a felelősség java részét a hivatalos irat is – bár a korábbi változatnál kisebb mértékben – leveszi Gottwald válláról és a pártappártusban dolgozó személyekre terheli, egyenlőtlenül elosztva azt. Vagyis míg egyes, a pereket konkrétan alakító tisztviselők kevesebb, addig mások, a perek szervezésében akár éppen csak érintett személyek több felelősséget viselnek a dokumentum tanúsága szerint.

Érdekes adalék a két dokumentumhoz az Új Szó (és természetesen a CSKP cseh nyelvű központi sajtóorgánuma, a Rudé právo) hasábjain 1963 augusztusában közzétett Közlemény az 1949–1954. évi politikai perek felülvizsgálásának eredményeiről című cikk, ami tulajdonképpen csak az egykori elítéltek rehabilitációjáról ír a Legfelsőbb Bíróság által elvégzett felülvizsgálat után, és bár említi a személyi kultusz idején elkövetett hibákat, a lap olvasói nem ismerhették meg részletesen a felelősnek tartott politikusok névsorát.[23]

 

Forrás: Hungaricana Közgyűjteményi Portál
 

A dokumentumok természetesen kitérnek a perekben komoly szerepet játszó külső tényezőkre is, igaz, eltérő mértékben. Míg az 1962-es határozattervezet és a végleges dokumentum is csupán a Jugoszláviával való szakítást és a kelet-közép-európai blokkon belülről érkező nyomásgyakorlást emelik ki egyfajta külső tényezőként, az Új Szó hasábjain megjelent közlemény, főleg pedig a Piller-jelentés és az abban szereplő Határozattervezet a CSKP KB-nak a pártrehabilitáció végrehajtásáról tágítja a vizsgálat horizontját a nemzetközi politikai helyzet és az éleződő hidegháború atmoszférájának figyelmbevételével, amelyben a szovjet minta kritikátlan elfogadása és a szovjet célokra való rekaciókészség a belső pártélet torzulásaihoz vezettek.[24]

Részletesebb és a hatalom által kevésbé befolyásolt vizsgálat révén a Piller-jelentés határozattervezete ráadásul már nem pusztán az egyes személyekre helyezi a felelősséget, hanem konkrét intézményekre, 1968-ban tehát már a KB egyes bizottságait (többek közt a Szervezeti Titkárságot, a Biztonsági Bizottságot, a Pártellenőrző Bizottságot[25]), több állami testületet, a kormányt, a Belügyminisztériumot, a Nemzetvédelmi Minisztériumot, az Igazságügyminisztériumot és a Főügyészéget, sőt, a CSKP Elnökségét (1954 és 1962 közötti nevén a Politikai Irodát),  és a IX, X, XI, XII. pártkongresszusokat is hibásnak tartja a pereket, illetve a sikertelen felülvizsgálatokat illetően. Természetesen a személyes felelősök listája is bővebb, mint a korábbi felülvizsgálatok esetében: az 1968-as határozattervezet Gottwald, Antonín Zápotocký,[26] Viliam Široký,[27] Václav Kopecký,[28] Novotný, Slánský, Karol Bacílek,[29] Čepička és Barák neve mellett Jaromír Dolanskýt[30] és Zdeněk Fierlingert[31] is említi, a jelentés korábbi, A politikai felelősség című fejezetében pedig több, egészen megdöbbentő hosszúságú és a perek hiteles felülvizsgálata szempontjából rendkívül fontos névsor is olvasható.[32] A Piller-jelentés ugyanis nemcsak azokat tartja a politikai perekben és a sikertelen felülvizsgálatokban vétkesnek, akik közvetlen szerepet játszottak azok alakításában, hanem mindazokat, akik tudtak a törvénytelen eljárásokról, ám azok ellen nem szólaltak fel sem személyesen, sem intézményi szinten. Noha a „személyes bátorság” hiányának említésekor ezt mintha már a Kolder-bizottság jelentése is pedzegetné, 1962-ben a politikai atmoszféra még nem engedte meg, hogy épp az 1948–1954-es periódusból oly’ ismerős leleplezés és vádaskodás helyett konzisztensebb, akár intézményi szinten való felelősségre vonást hajtson végre. E kérdéskörben az egyetlen dolog, amit sem a Kolder-, sem a Piller-bizottság nem vett figyelembe, az a tény, hogy a politikai perek időszakában nagyon hamar megteremtette a pártvezetés azt a politikai struktúrát, amelyben egyszerűen nem lehetett a „személyes bátorság” gyakorlatával élni anélkül, hogy az illető az életét kockáztassa. Ugyanakkor mind a Kolder-, mind a Piller-bizottság tisztában volt a perek önfelszámoló jellegével. E tény felett már csak azért sem tudtak volna átsiklani, mivel az általuk rehabilitált személyek jelentős része a „csehszlovák Rajk” utáni hajsza résztvevőjeként, annak egy későbbi szakaszában lett vádlóból vádlott. Különösen igaz ez Slánskýra, de mindkét bizottság további nevekkel igazolja az eljárások ilyen voltát. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy Piller-bizottság a perekben vétkes személyek esetében nem a habitusuk, kiragadott negatív tulajdonságaik alapján ítélte meg a politikai perekben való felelősséget, hanem objektívabb megközelítést alkalmazott és valóban csak a törvénytelen eljárásokban való hibákért ró rájuk felelősséget. Míg a Kolder-bizottság Gottwald esetében az elnök mozgalmi múltjával igyekszik ellensúlyozni rossz döntéseit, a Piller-bizottság a mozgalmi múltat és a szocializmus építésében vitathatatlannak gondolt sikereket leválasztja az egyének perekben betöltött szerepéről, és csak az utóbbi alapján mérlegel, illetve von le következtetéseket.[33]

A fent összefoglaltakat annak fényében is érdemes figyelembe venni, hogy a keleti blokk másik sikeres koncepciós perét megkomponáló és levezénylő Magyarországon a perek felülvizsgálatai jóval előbb, már Sztálin halálának évében megkezdődtek. Értelemszerűen ezen felülvizsgálati törekvések sem voltak mentesek az ideológiától, sőt, belső pártharcok is beárnyékolták, így a magyar politikai perek revíziója is – akárcsak a csehszlovák törekvések – a rendszer által kijelölt keretek között mehetett végbe. A felülvizsgálatok a Nagy Imre[34] és Rákosi MDP-n belüli konfliktusai miatt nem indultak ugyan gördülékenyen, de legalább megkezdődtek, ráadásul éppen akkor, amikor Csehszlovákiában még javában zajlottak maguk a perek.[35]

Az első hullám alig három évig tartott, a szembenézést pedig jelentősen akadályozta az a tény, hogy Rákosi 1956. július 18-i „lemondását” követően továbbra is olyan személyek töltötték be a legfelsőbb pártvezetés jelentős funkcióit, akik aktív szervezői voltak a Rajk-pernek és mellékpereinek. Az MDP Politikai Bizottságának 1956. július 27-i és augusztus 9-i ülésén ugyanakkor már arról tárgyaltak, milyen szabályozások szükségesek ahhoz, hogy hasonló eljárások ne fordulhassanak elő. Néhány személytől eltekintve a felelősök jelentős többségét nem nevezték meg, noha már zajlott a politikai perekben ártatlanul elítélt szociáldemokraták és kommunisták rehabilitációja, illetve megkezdődött az igazságszolgáltatásban elkövetett súlyos törvénysértésekkel és jogtalanságokkal való szembenézés.[36]

Az első felülvizsgálati hullám egyik leglátványosabb eleme az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) főparancsnokának, Péter Gábornak[37] az ügye volt. Noha Pétert 1953 januárjában még azzal a tervvel tartóztatták le, hogy zsidó származása és fontos pozíciója révén egy a Slánský-perhez hasonló anticionista kirakatperben ítélik el, Sztálin halálával ilyen eljárásra már nem volt szüksége az MDP-nek.[38] Az ÁVH egykori főparancsnokaként, azonban a legalkalmasabb személynek bizonyult arra, hogy az 1948 és 1953 között zajló politikai perek felelősségét viselje. Pétert végül 1953. december 24-én ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre többek közt hűtlenségért, hatalommal való visszaélésért, gyilkosságért és népellenes bűncselekményért. Ügyét 1957-ben újratárgyalták, és június 15-én tizennégy évre ítélték, amit azonban rossz egészségi állapotára tekintettel nem töltött le: 1959. január 10-én szabadlábra helyezték.[39]

Az 1949. szeptember 24-én halálra ítélt Rajk Lászlónak[40] és vádlott-társai közül Szőnyi Tibornak és Szalai Andrásnak, valamint a főpert követő mellékperben halálra ítélt Pálffy György altábornagynak az 1956. október 6-i újratemetése a társadalom számára már jóval „kézzelfoghatóbb” eredménye volt a meginduló felülvizsgálatoknak. Rajk és társainak rehabilitálása, majd újratemetése azonban már nem tudta az SZKP XX. kongresszusán elhangzott nyilvános és a hamar kiszivárgott titkos beszéd teremtette feszültséget és elégedetlenséget kezelni. Az újratemetés aktusa ezért az október 23-i események közvetlen előzményének is tekinthető.

Az első hullámban Rákosi Mátyás, az 1956-os eseményeket, valamint a megtorlást követő második hullámban Kádár János[41]  pozícióját kellett figyelembe venni az eljárások lefolytatásakor: a politikai perekkel való sembenézés során az új első titkár sem szenvedhetett felelősként presztízsveszteséget.

Funkciójából adódóan Kádár nem propagálta az 1956 tavaszán–nyarán megélénkülő, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc által megakasztott felülvizsgálati kezdeményezéseket, mi több, aktívan kezdeményezte a koncepciós perekre vonatkozó dokumentumok megsemmisítését.[42] Az SZKP XXII. kongresszusa azonban elkerülhetetlenné tette, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), de legfőképpen Kádár szembenézzen a politikai perek törvénysértéseivel, amely kérdést az MSZMP VII. kongresszusán, 1959-ben egyébként már egyszer „lezárták”.[43] Vagyis, akárcsak Csehszlovákiában, úgy Magyarországon is a XXII. kongresszuson előirányzott újabb desztalinizáció tette kényszerűvé a párt számára, hogy ismét számot vessen a múltjának e fejezetével.

A politikai perek felülvizsgálatára egy Biszku Bélából,[44] Nógrádi Sándorból[45] és Apró Antalból[46] álló háromtagú bizottságot hoztak létre. Munkájukat már a kezdetektől fogva meghatározta, hogy Kádár kizárólag a kommunisták és szociáldemokraták ellen folytatott eljárásokat kívánta felülvizsgálni.[47] Noha az állambiztonság nagyobb kontroll alá helyezésének igénye már jóval korábban megfogalmazódott, erre lehetőség csupán a XXII. kongresszus után nyílt, amikor valóban megindulhatott a törvénysértésekben részt vett, valamint az azok révén kompromittálódott politikusokhoz, a „klikkhez” továbbra is lojális tisztségviselők eltávolítása a Belügyminisztériumból.[48] Ez a folyamat a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztályának átszervezésére vonatkozó javaslattal pedig már a Biszku vezette bizottság jelentésének megtárgyalása előtt megkezdődött.[49]

A párton belül zajló koncepciós eljárások felülvizsgálatának csúcs- és egyben végpontja az MSZMP KB 1962. augusztus 14–16. között, az SZKP XXII. kongresszusának szellemében zajló ülése volt, ahol nem pusztán a „Rákosi-klikk” bűneivel kellett a résztvevőknek szembenézniük, hanem az 1953-at követő hiányos és hibás felülvizsgálati folyamatok számszerűsített adataival is. Kádár – ahogy Novotný is tette – a felelősséget az ülésen más magas rangú párttisztviselőkre hárította: az említett folyamatokban betöltött szerepét kikerülte vagy egy az egész párttagságra vonatkozó, általános önkritikával fedte el, ahogy a KB felelősségéről sem esett szó.

Mindennek azonban nem pusztán az volt a célja, hogy a funkciójából adódó szűk mozgástérben saját felelősségét kikerülve vezényelje le a párton belül végrehajtott törvénytelen eljárásokkal való számvetést, majd így végleg lezárja a párt életének ezen fejezetét. A perek 1953-ban meginduló felülvizsgálatát végző Központi Ellenőrző Bizottságnak (KEB), valamint annak egykori elnökének, Kiss Károlynak[50] a felelősként való megnevezésével, Kádár eltávolíthatta a számára akkor már nemkívánatossá vált Kisst a politikai vezetésből. Az ülésen tehát a múlt lezárásának égisze alatt távolíthatta el a vezetésből azokat a személyeket is, akikkel – függetlenül a perekben és korai felülvizsgálataikban betöltött szerepüktől – 1962-ben már nem tudott és nem is kívánt együtt dolgozni.[51]

Érdemes Biszku vezette bizottságnak a KB augusztusi ülésén tárgyalt Jelentés a Központi Bizottságnak a személyi kultusz idején elkövetett törvénysértésekről[52] című jelentését, valamint az ebben közölt határozati javaslatnak a hivatalos, Népszabadságban is közzétett változatát, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról[53] című határozatot egymással és a Kolder-bizottság határozattervezetével, valamint a CSKP végleges határozatával összefüggésben is megvizsgálni. Terjedelmi okokból igazán részletes összehasonlító elemzésre nincs lehetőség, azonban az már a nyilvánosságra hozott magyar határozat címéből is látszik, hogy Kádár elhatározása megvalósult a kizárólag a kommunista és szociáldemokrata politikusok ellen indított eljárások felülvizsgálatát illetően, így a törvénytelen eljárások más áldozataival egyik dokumentum sem foglalkozik – ahogy a csehszlovák esetben sem térnek ki a nem politikai, ám ugyanúgy koncepciós eljárásokra.
 

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
 

A magyar javaslat és hivatalos dokumentum is foglalkozik ugyanakkor annak a felelősségével, hogy a Rajk-ügy felgöngyölítése során államok politikai rendőrségeinek – így az StB-nek is – nagyszámú, ám konstruált, a párt- és államapparátus tagságára nézve terhelő anyagot adtak át.[54] Feltűnő, hogy a Biszku elnökölte bizottság igen részletes, sőt, számszerűsített adatokat közöl a jelentésében az áldozatokra és a felelősökre vonatkozóan is, az utóbbiakra vonatkozó adatokat a Népszabadságban is közölt végleges határozat már nem vette át. A magyar határozati javaslattal szemben, mint alább olvasható lesz, a Kolder-bizottság egyáltalán nem törekedett arra, hogy tervezetében a főbb eljárásokra, áldozatokra és felelősökre vonatkozóan hasonlóan részletes számadatokkal szolgáljon. A részletes adatsorok ellenére Kádár személye – akárcsak Csehszlovákiában Novotnýé – kijelölte a mozgásteret a felelősök keresését illetően. Noha a Rajk-per idején belügyminiszter volt és maga is kihallgatta a börtönben Rajkot,[55] fő felelősként Rákosit, Gerő Ernőt[56] és Farkas Mihályt[57] említik a magyar dokumentumok. Nem elhanyagolható eltérés a magyar tervezet és hivatalos határozat közt, hogy előbbi rajtuk kívül felelősként nevezi meg továbbá Kovács Istvánt,[58] Péter Gábort, Szücs Ernőt,[59] valamint az első felülvizsgálati hullám sikertelenségéért a KEB-et és Kiss Károlyt. A felelősök, (mindenekelőtt Rákosi és Gerő) pártból való kizárását a javaslat és a nyilvánosságra hozott határozat is rögzíti – és így tesz a Kolder-bizottság tervezete és a CSKP hivatalos határozata is az általuk felelősöknek tartott személyekkel.

Szembeötlő különbség azonban a magyar határozati javaslat és a Kolder-bizottság tervezete közt az áldozatok megszólaltatása: míg a magyar dokumentum a számszerű adatok mellett számos egykori politikai perben elítélt „munkásmozgalmi ember” visszaemlékezését közli alátámasztandó a felülvizsgálat során feltárt törvénysértéseket – hasonló bizonyítási eljárás a Kolder-bizottság tervezetében nem olvasható. A két bizottság munkáját illetően különbség továbbá a korábbi felülvizsgálatok sikertelenségének magyarázata. A magyar és csehszlovák esetben is fő okként az a tény van meghatározva, hogy a legkorábbi időszakban maguk a felelősök felügyelték a felülvizsgálatokat. A későbbi sikertelenségekért Magyarországon már a forradalom és szabadságharc leverését követő időszakot is az elhúzódó rehabilitációk egyik okaként említik, hiszen, ahogy Kádár korábban fogalmazott: „Ezt követően jött az ellenforradalom és akkor már senki nem foglalkozott ezzel.”[60]

Érdemes megemlíteni azt is, miként viszonyul a két bizottság az egykori pártfőtitkárok személyéhez: míg a Biszku-bizottság mellőzi Rákosi egykori munkásmozgalmi „érdemeinek” említését, a csehszlovák dokumentumok éppen ezeket az „érdemeket” tartják Gottwaldtól elvitathatatlannak – tekintetbevételükkel szinte tompítják Gottwald felelősségét. Ez jól példázza, hogy bár mindkét ország bizottsága és a hivatalos dokumentumok is elítélik a személyi kultuszt és káros következményeit, a pártok főtitkárai eltérő módon és mértékben kompromittálódtak, így másként kezelték őket a felülvizsgálati és a rehabilitációs munkák során is. Kétségtelen azonban, hogy minden hasonlóságuk és eltérésük ellenére a magyar és a csehszlovák határozattervezet – és az azok alapján készült hivatalos párthatározatok – sem tekinthetők teljes értékű, objektív felülvizsgálatnak, mindenekelőtt a két ország első titkárának személye és a felelősség ilyen módon (is) való átruházása, elkendőzése miatt.

***

A múlttal való szembenézés mindig nehéz, és különösen igaz ez a Kolder-bizottság munkájára, amelynek tevékenységét maga a hatalom igényelte, de egyben korlátozta is. Létrehozva így az 1948–1954-es politikai perek hiányos, a felelősséget egyenlőtlenül elosztó, bizonyos részleteket elkendőző felülvizsgálatát. A határozattervezet korai változatában fellelhető bizonytalanságok jól tükrözik a pártvezetésnek a bizottság munkája felett gyakorolt ellenőrzését: a hivatalos dokumentumból már jól kiolvashatók a kijelölt irányvonalak, amelyek mentén a vizsgálat konklúzióit le kellett vonni. Összevetve a bizottság munkáját a felelősségre vonás tekintetében a hat évvel később összeülő újabb felülvizsgálati munkacsoport jelentésével jól látszik, hogy Jan Pillernek és munkatársainak jóval nagyobb szabadság és több dokumentum állt rendelkezésükre, hogy az egykori eljárások mechanizmusait elemezzék és értékeljék, megnevezzék a felelősöket és következtetések mellett tanulságokat is levonjanak. Eredményeiket azonban lesöpörte az asztalról a husáki „normalizáció”, így a rendszerváltásig a politikai perekkel való szembenézés egyetlen „sikeres” hivatalos törekvésének a Kolder-bizottság munkája tekinthető.

 

A CSKP KB határozattervezete a politikai perek kiértékelésére

1962. 11. 19.

 

I.

A CSKP Központi Bizottsága – különösen az SZKP XX. kongresszusa[61] után – teljes elvhűséggel visszaállította a lenini normákat a pártéletben. Megerősítette a pártegységet és a néphez való viszonyát, és a pártot a lenini úton következetesen vezeti. A CSKP KB-nak az SZKP XXII. kongresszusának eredményeiből levont következtetései, illetve a CSKP XII. kongresszusának[62] előkészítése során kidolgozott javaslata az új alapszabályzatról szintén ezeket az elveket fejlesztik tovább.

Elsődleges fontosságú volt – ahogy ma is az – a kollektív vezetés elveinek helyreállítása és az egész pártban való érvényesítése, valamint a személyi kultusz minden maradékával való leszámolás. A CSKP KB fokozatosan felszámolja a személyi kultuszból származó káros következményeket. Ugyanakkor mindig abból indult és indul ki, hogy nem lehet egyszeri, rövid kampányról beszélni, hanem egy folyamatról, amelynek lefolyása alatt kitartó harcot vezet a személyi kultusz mint rendszer következményei ellen. Ennek eredménye révén szükséges a pártélet lenini normáinak fentről lefelé történő folytonos és következetes érvényesítése és kibontakozása az élet minden területén.

A CSKP KB ezért az egész ország életében megvalósítja és elmélyíti a párt vezető szerepét mint meghatározó tényezőt az állami és gazdasági tevékenység minden területén.[63] Folyamatosan növeli a megválasztott pártszervek szerepét és érvényre juttat minden, a pártéletre vonatkozó alapvető elvet, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg a törvénytelenség és önkény.

A lenini elveknek a pártéletben való következetes alkalmazása alapján leleplezték az állambiztonsági[64]  szervek és a bíróságok 1949[65] és 1954 között végzett helytelen gyakorlatát, amely a törvényesség súlyos megsértéséhez vezetett. Egyúttal leleplezték a párt- és az állambiztonsági fórumoknak helytelen és a pártra nézve káros összefonódását, valamint azokat a hibás munkamódszereket, amelyek ebben az időben elsősorban a párt Ellenőrző Bizottságában mutatkoztak meg.

A CSKP Központi Bizottsága az SZKP XX. kongresszusa után elítélte ezt a helytelen gyakorlatot és a pártélet lenini normáinak visszaállításával folyamatosan érvényesítette a szocialista törvényességet.

Néhány ügy felülvizsgálata után azokból megállapították a szocialista törvényesség megsértését, 1955-ben pedig elhatározták az összes 1949 és 1954 közt zajló politikai per felülvizsgálatát.[66] Ezen perek felülvizsgálatának eredményeit a CSKP KB 1957-ben tárgyalta.[67]

Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben újabb részleteket fedeztek fel, amelyek felhívták a figyelmet néhány[68] ügy következetlen rendezésére, a CSKP KB Politikai Irodája úgy döntött, hogy újabb felülvizsgálatot hajt végre, majd levonja belőlük a végső következtetéseket.[69] 

II.

A felülvizsgálat és új ellenőrzés alapján a CSKP Központi Bizottsága megállapította:

1. A Slánský és társainak ügyében végzett felülvizsgálat igazolta, hogy az ún. államellenes összeesküvő-központ, az „összeesküvő” személyek és vezetőjük felkutatása a párton belül kezdettől fogva mesterségesen konstruált volt és nem a valóságra alapult.[70] A politikai hibákat, amiket ezek a személyek elkövettek, ellenforradalmi karakterűnek bélyegezték. A bírói ítéletek törvénytelenek voltak.[71] Švermová[72] és társainak pere, Husák[73] és társainak pere, és további, az államellenes összeesküvő-központból eredeztetett ügyek is mesterségesen konstruáltak voltak. Ugyanakkor Slánský, Šváb,[74] Reicin[75] és Taussigová[76] aktívan kivették a részüket a törvénytelen munkamódszerekből az állambiztonságban, a csehszlovák hadsereg katonai elhárításában és az igazságszolgáltatásban. Emiatt azonban nem vonták őket felelősségre.

Megállapították, hogy Sztálin helytelen tétele a szocialista társadalom építése során állandóan fokozódó osztályharcról nálunk is érvényesült a gyakorlatban és mindez – különösen a párton belüli – ellenséges elemek leleplezésekor helytelen irányvonalhoz vezetett.[77]

2. A letartóztatások és vizsgálatok alatt az operatív munkában sok állambiztonsági dolgozó súlyosan megsértette a szocialista törvényességet. Az állambiztonság törvénytelen módszerei már az 1945–1948-as években megmutatkoztak,[78] amikor az állambiztonságban egy sor régi rendőrtiszt dolgozott. 1948 februárját követően pedig ezek a módszerek folytatódtak.[79] Az 1949–1953-as évek politikai pereiben a Berija-féle[80] állambiztonság helytelen módszerei is érvényesültek.[81] Bizonyítékok nélkül hajtottak végre letartóztatásokat.

Az eddigi vizsgálatok rámutatnak, hogy Šling és Slánský ügyében[82] pártellenes provokációt szerveztek. Šling Voskának írott levele,[83] ami alapján letartóztatták és kémkedésért elítélték, mesterségesen[84] konstruált volt. Ehhez hasonló volt a „Nagy Utcaseprő” levél, amiben Slánskýt a kapitalista világba való menekülésre hívták fel. Ezen provokációk, valamint keletkezésük körülményeinek vizsgálata tovább folytatódik.[85]

A nyomozás során súlyos fizikai és lelki erőszakot alkalmaztak és a párt nevében a letartóztatottakat olyan cselekmények beismerésére kényszerítették, amelyekben sosem vettek részt.[86]

3. A bírói és ügyészi szervek ebben az időszakban[87] nem ellenőrizték, hogy a vádlottak vallomásai mire alapulnak és hogy azok hitelesek-e. A védelem[88] nem vette számításba a vádlottak javára szolgáló tényeket. A bírói és ügyészi szervek ezekben az ügyekben felelőtlenül, az állambiztonsági szervek közvetlen irányítása alatt dolgoztak.[89]

A bírói és ügyészi szervek a későbbi években sem jártak el lelkiismeretesen néhány, az államellenes összeesküvő-központhoz kötött ügyben. Passzívan eltűrték, védelmezték és kritika nélkül elfogadták a nyomozások eredményét, amik gyakran torzítottak, kiforgatottak és sokszor konstruáltak voltak. Megállapítható, hogy ezek a szervek még 1960–1961-ben is néhány esetben tudatosan kitartottak a helytelen vádak mellett, amelyeket korábban törvénytelen nyomozati módszerekkel szereztek.

A bíróság és ügyészség vezető tagjai – kommunisták, akiket a párt bízott meg a szocialista törvényesség érvényesítésének és szigorú betartatásának felelősségteljes küldetésével, nem teljesítették következetesen kötelességüket, nem figyelmeztették a pártvezetést a szocialista törvényesség megsértésének eseteire és azok ellen következetlenül harcoltak.[90]

A fentiekből látszik, hogy az SZKP XX. kongresszusának eredményeiből a CSKP KB pártmunkára vonatkozó következtetéseit a bíróság és ügyészség vezető dolgozói ezekben az intézményekben nem érvényesítették sem elméletben, sem gyakorlatban.

4. Az akkori pártvezetés, illetve személyesen Klement Gottwald[91] elvtárs alapvető hibája és bűne abban rejlett, hogy megsértették[92] a párt szabályzatát (szervezeti rendjét) azzal, hogy Slánský és más vádlottak tevékenységét nem elsősorban a párt szervei bírálták el,[93] noha a legtöbben közülük ezt kérvényezték a Klement Gottwaldnak címzett levelükben.[94]

Ami a CSKP KB Elnökségének Václav Kopeckýből, Bruno Köhlerből[95] és Gustav Barešból[96] álló, Švermová ügyét vizsgáló bizottság munkáját illeti, azt komolytalannak, felszínesnek és következetlennek kell értékelni.[97]

A vizsgálat során megállapították, hogy néhány kivételtől eltekintve, a vádlottak letartóztatására nem volt ok. Hibáik és vétségeik olyan jellegűek voltak, amelyek kivizsgálását és lezárását a pártvonalon kellett volna megvalósítani.[98] Az ügyek vizsgálatát és lezárását azonban a Nemzetbiztonsági Minisztérium szervezeteire bízták anélkül, hogy akkoriban következtetéseiket felülvizsgálták vagy ellenőrizték volna.

5. A vádlottakat a pártban elkövetett hibáikért jogtalanul állították bíróság elé. A párt előtti felelősségük azonban fennáll a politikai gyakorlatban elkövetett számos hibájuk miatt.[99] A belső pártéletben túlburjánzott a bürokratizmus, a formalitás, a parancsolgatás, ami gyengítette a párt kapcsolatát a dolgozókkal és másokkal. A vádlottak nagy többsége aktívan részt vett a személyi kultusz kiépítésében, annak minden negatív következményével együtt.

A párt-, az állami és gazdasági apparátus nem volt következetesen megtisztítva a párttól idegen elemektől, a jelentős funkciókba olyan személyeket protezsáltak, akiknek ehhez nem voltak meg osztálybeli, politikai, sem morális előfeltételei. A gyakorlatban elégtelenül érvényesítették a kádermunka lenini elveit.[100] Ezeknek az embereknek a tevékenysége, akiket tévesen léptettek elő különböző funkciókba, főként 1948 februárja után, hátrányosan befolyásolta a párt egész helyzetét és a társadalom fejlődését. Mindez a karrierizmus, a hízelgés, az opportunizmus és a politikai gondatlanság elterjedésének táptalajává vált.[101]

Slánský, Kopřiva, Šváb, Reicin, Taussigová és mások felelősek a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért, amelynek következményei ahhoz vezettek, hogy az állambiztonság a párt és annak szervei fölé került és szervei az általános bizalmatlanság légkörét, gyanakvást és félemet szítottak.[102]

Bebizonyosodott, hogy a CSKP Központi Bizottsága helyesen járt el, amikor Slánskýt, Šlinget, Švermovát, Clementist és más személyeket kizárt a CSKP KB-ból és a pártból. Szintén helyes döntés volt Josef Frankot[103] más részlegre áthelyezni és benntartani a KB-ban, illetve Bedřich Gemindert[104] áthelyezni a KB-ban betöltött funkciójából egy másik munkahelyre.

A párt helyesen zárta ki sorai közül azokat a személyeket, akik valósággal gyilkolták azt, és olyan módszereket vezettek be a működésébe, amelyek szemben állnak a pártélet lenini normáival.[105]

6. A megállapított tények, az összes bírósági ügy felülvizsgálata, a megnevezett személyek politikai hibáinak és pontatlanságainak kiértékelése alapján a CSKP Központi Bizottságának elhatározza, hogy:

1. Rudolf Slánskýt jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, megerősítik a CSKP KB-ból és a pártból való kizárását és büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért.

2. Marie Švermovát jogilag teljes mértékben rehabilitálják, megerősítik a CSKP KB-ból és a pártból való kizárását.

3. Josef Frankot jogilag és politikailag teljes mértékben rehabilitálják.

4. Bedřich Gemindert jogilag teljes mértékben rehabilitálják, megerősítik a pártfunkcióiból való visszavonását.

5. Otto Šlinget jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, megerősítik a pártból való kizárását és büntetőjogi felelősségre vonják a nemzetgazdaságban okozott károkért.

6. Karel Švábot jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, megerősítik a pártból való kizárását és büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért.

7. Bedřich Reicint jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, megerősítik a pártból való kizárását és büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért, továbbá azért, mert nem tett megfelelő intézkedéseket a štěchovicei archívum kirablása ellen.[106]

8. Jarmila Taussigovát jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, megerősítik a CSKP KB-ból és a pártból való kizárását és büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért.

9. Vladimír Clementist jogilag teljes mértékben rehabilitálják, megerősítik a CSKP KB-ból és a pártból való kizárását.

10. Ludvík Frejkát[107] jogilag teljes mértékben rehabilitálják, megerősítik a pártból való kizárását.

11. a csatolt jegyzék alapján jóváhagyja a többi elítéltről szóló javasolt döntéseket.[108]

III.

A CSKP KB helyesnek tartja annak a kérdésnek a megválaszolását, hogyan történhetett meg, hogy a mi államunkban is elterjedt a személyi kultusz, annak minden negatív megnyilvánulásával együtt.

Klement Gottwald elvtárs pártunk nagy forradalmi harcosa volt. Vezetése alatt a pártot forradalmi alapokra, a marxizmus-leninizmus szilárd pozíciójára építették fel. Ő volt egész pártunk igazi vezetője, mozgatóereje.[109] A neve továbbra is nagybetűkkel van beírva annak forradalmi történelmébe. Gottwald elvtárs a Komintern jelentős funkcionáriusa is volt, amiről tanúskodik, hogy a harmincas évek után gyakran vett részt és dolgozott a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságában.[110] 1938-ban a Szovjetunióba távozott és egészen 1945-ig Moszkvában élt, onnan irányította Csehszlovákia Kommunista Pártjának működését, éppúgy, mint idehaza. Az országba való 1945-ös hazatérése után is a párt fejeként dolgozott és ebben az időben, 1948 februárjáig, meggyőzően bizonyította politikai hozzáértését és szilárd akaratát. A dolgozók győzelme a reakció felett 1948 februárjában örökké össze lesz kötve Klement Gottwald elvtárs nevével.[111]

Ugyanakkor Klement Gottwald felelős azért, hogy a pártirányítás Slánský kezébe került, ő pedig magának tartotta fenn az államügyek intézését (ahogy az a CSKP KB 1951. szeptember 6-i ülésén elhangzott referátumából következik). Ehhez a felosztáshoz hozzájárult az a körülmény is, hogy a kormány következetlenül dolgozott és ezért Klement Gottwald több időt szentelt annak ügyeire.

Klement Gottwald megsértette a kollektív vezetés elvét. A személyi kultusz mint munkarendszer (a kollektív vezetés, adminisztráció megsértése, a hiányosságok elfedése, kritikátlanság, a dolgozók észrevételeire és javaslataira való nem reagálás, szervilizmus és hízelgés stb.) a mi pártunkban is teljesen megnyilvánult.

Gottwald elvtárs hozzájárult a párt vezető szerepe megértésének fontos zavarához azáltal, amikor a CSKP KB 1951. szeptember 5-i ülésén a saját beszámolójában feltette a kérdést: „Ki itt a kormány, hol van a kormány? A Lőportoronyban van a kormány vagy a Strakovkában és a Várban?”.[112] Ez a helytelenül feltett kérdés egyidejűleg lett táptalaja a CSKP KB szerepe gyengítésének és az állambiztonság párt fölé kerülésének.

Klement Gottwald elvtárs és a párt akkori vezetői felelősséget viselnek továbbá azért a jelentős hibáért, hogy a kádereket a párt-, állam- és gazdasági apparátus fontos pozícióiba helyezték, mivel a Slánský által benyújtott káderjavaslatokat kellő kritikai szemlélet és mérlegelés nélkül fogadták el.

Ezzel összefüggésben szükséges megválaszolni, hogyan történhetett meg, hogy a dolgok még a mi pártunkban is idáig juthattak?

Először is szükséges szem előtt tartani, hogy a pártunk nem volt elszigetelve ezektől az egészségtelen jelenségektől, amelyek a [személyi] kultusz idején az egész nemzetközi kommunista mozgalomban is megnyilvánultak. J. V. Sztálin nagy tekintélye következtében az ő néhány helytelen elméleti tétele, gyakorlata és módszere kisebb-nagyobb mértékben visszatükröződött az egyes kommunista és munkapártok, így a mi kommunista pártunk tevékenységében is. J. V. Sztálin nagy példakép volt Gottwald számára, ami megmutatkozott a munkastílusa egészében, különösen 1948 februárja után, amikor a köztársaság elnökévé választották.

 A nemzetközi kommunista mozgalomnak a JKP-val való szakítása után a mi pártvezetésünkre is erős nyomás nehezedett (főleg Rákosi és Bierut[113] pártja részéről), hogy leleplezze a párton belüli ellenségeket. E nyomásnak Klement Gottwald kezdetben ellenállt és helyesen ítélte meg a helyzetet. Később, amikor a csehszlovák Állambiztonság súlyosan megsértette a szocialista törvényességet és a pártvezetésnek törvénytelenül kikényszerített vallomásokat és vádakat nyújtott be, behódolt az általános atmoszférának és ellenőrzés nélkül elfogadta az állambiztonság által gyártott iratokat.

Megjegyzendő, hogy Klement Gottwald döntéshozatala és a vezetése színvonalát, valamint helyességét, különösen életének utolsó éveiben, kétségkívül befolyásolta és csökkentette a betegsége, illetve a tény, hogy mértéktelenül sok alkoholt fogyasztott.

Kedevzőtlen befolyással volt Klement Gottwaldra a legszűkebb környezete is, különösen Alexej Čepička, aki a grandiózus és tekintélyelvű habitusáról ismert, amivel befurakodott a bizalmába és negatívan befolyásolta a magatartását és döntéshozatalát. Alexej Čepička felelőssége annak következtében is nagyobb, hiszen az igazságügyminiszterként ő vezette be a bíróságok és ügyészségek munkájába a helytelen munkamódszereket felmentve őket minden felelősség alól. Jelentős hibákat vétett nemzetvédelmi miniszterként, illetve a politikai perek során is.

1948 februárja után a mi pártunkban is torzultak a pártélet lenini a normái. Különösen megsértették a párt kollektív vezetésének elvét a Központi Bizottsága Elnökségében, amely sok alapvető kérdést nem tárgyalt. Amikor ebben az időben összehívták a párt Központi Bizottságának plénumát, annak is gyakran pusztán formális jellege volt. Az egyes vezető funkcionáriusok között nem volt egészséges elvtársi viszony, ami jelentős mértékben befolyásolta a kollektív döntéshozatalt. Az Elnökség és a Politikai Titkárság néhány tagja, akik közelebb voltak Klement Gottwald elvtárshoz, mint például …[114] ebben az időben nem mutattak megfelelő elvszerűséget és személyes bátorságot a párt és állami vezetésben előforduló különböző hiányosságok és hibák értékelésekor.[115] Különösen súlyos felelősséget visel a politikai perek helytelenségei miatt mindenekelőtt … elvtárs,[116] akinek a Nemzetbiztonsági Minisztériumban betöltött tisztsége alatt leginkább elburjánzottak a törvénytelen módszerek az állambiztonságban. Ez alól a felelősség alól nem lehet … elvtársat[117] sem kivonni, hiszen akkor vette át a mozgásba hozott állambiztonsági gépezetet, amikor az már az „összeesküvő központ” néhány résztvevője ellen lényegében jelentős vádakat konstruált meg és hozott részben nyilvánosságra. … elvtárs[118] az ő saját politikai tapasztalata révén néhány, számára ismert, alapvető szabálytalanságra (ami pl. a Frank-ügyre vonatkozott) nyomatékosan fel tudta volna hívni a pártvezetés figyelmét és megoldást tudott volna javasolni, esetleg befolyásolhatta volna a büntetések nagyságát.

xxx

Az 1949–1954 közötti politikai perek átvizsgálása során javasolt következtetések helyességét és szükségességét indokolja az új [párt]alapszabályzat-tervezet egész tartalma is. Ennek szisztematikus alkalmazásában rejlik a garancia, hogy a párt következetesen haladjon tovább a lenini úton, egész népünk élén, beteljesítve a történelmi küldetését – a kommunizmus győzelmére vezetni a dolgozókat.

Ezen megállapításokból kiindulva a CSKP Központi Bizottsága elhatározza:

1. a.) jóváhagyja a CSKP KB Politikai Irodájának döntését azon politikai perek újbóli felülvizsgálatára, amelyek olyan személyek ellen zajlottak, akik jelentős politikai funkciót töltöttek be. Az új vizsgálatok bizonyították, hogy még ha az 1956–1957-es években, a politikai perek felülvizsgálata során, különösen az aktív dolgozói törekvéseknek köszönhetően jelentős anyagot gyűjtöttek is össze, néhány fontos körülményt nem vizsgáltak. Az a bizottság, amelyet Rudolf Barák vezetett – aki a pártban végzett tevékenységét tekintve mint karrierista és intrikus nyilvánult meg –, nem dolgozott ki helyes következtetéseket. Ennek oka, hogy Rudolf Barák mint belügyminiszter védelmébe vette a törvénytelenségekben résztvevő beosztottjait, akik közül néhányat a vizsgálati munkával, illetve további anyagok megszerzésével bízott meg, így valójában a felülvizsgálat ismét a Belügyminisztérium munkatársainak ellenőrzése alá került. Rudolf Barák viseli a fő politikai felelősséget azért, hogy a CSKP KB irányelveit nem érvényesítették következetesen a Belügyminisztériumban. A perek újabb felülvizsgálata lehetővé tette, hogy teljesen megvilágítsák az Állambiztonság vezető dolgozóiak provokációját a párt és annak szervei ellen;[119]

b.) jóváhagyja az egyes ügyekről készült jelentéseket és következtetéseket;

2. a Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy az elvégzett vizsgálatból levonja az alábbi főbb politikai tanulságokat és következtetéseket:

a.) a Központi Bizottság és szervezetei fokozzák tovább a Belügyminisztérium, a Nemzetvédelmi Minisztérium, a bíróságok és ügyészségek tevékenységének következetes ellenőrzését. Ezzel összefüggésben áll az az elv, miszerint a belügyminiszter és a nemzetvédelmi miniszter nem lehetnek tagjai a CSKP KB Elnökségének;

b.) elrendeli a KB Elnöksége számára, hogy egyes elvtársaknak, akik részt vettek a törvényesség mgsértésében, vizsgálja át munkaköri besorolását és a felelősség mértéke szerint vonja le a megfelelő következtetéseket;[120]

c.) elrendeli a KB Ellenőrző és Revíziós Bizottsága számára, hogy az egyes jelentések következtetései alapján zárja le a femaradó ügyekben a [párt]tagsági kérdéseket és készítsen róla jelentést a Központi Bizottság számára; [121]

d.) elrendeli a Legfelsőbb Bíróság és a Főügyészség számára, hogy a jelentés következtetéseinek megfelelően a büntetőjogi felelősség alapján zárják le a fennmaradó ügyeket, a politikai perek felülvizsgálatából vonjanak le a bírósági szervek és ügyészségek műkösédésre vonatkozó elméleti és gyakorlati következtetéseket;[122]

e.) elrendeli a Belügyminisztérium számára, hogy saját hatáskörében zárja le az eddig vizsgálatból hátramaradó néhány ügyet és vonjon le további következtetéseket a saját munkájára vonatkozóan.[123]

A legfontosabb politikai perek átvizsgálásával és kiértékelésével a CSKP Központi Bizottsága ismét bizonyítja a saját rendíthetetlen akaratát és erőfeszítéseit a személyi kultusz időszaka összes következményének leküzdésére.

Egyúttal kifejezi meggyőződését, hogy a párt tagsága ezen következtetéseket megérti és soha nem engedi meg, hogy a pártunk – amely mindig lenini párt volt – dicsőséges forradalmi történetét bárki becsmérelje.

 

Mellékletek

1. sz. melléklet

Az utóbbi években kifejezetten jelentős volt Rudolf Barák szerepe. Az ő nagy bűne és politikai felelőssége abban rejlik, hogy mint a politikai perek felülvizsgálatát végrehajtó bizottság elnöke 1955–1957-ben, illetve mint belügyminiszter – noha egy sor fontos jelet és tényt észlelt – a vizsgálatot nem hajtotta végre következetesen, a Politikai Iroda és a Központi Bizottság számára nem tisztázott egy sor jelentős körülményt, amelyek más fényt vetettek volna a politikai perek és az ún. központ egyes tagjait érintő vádak értékelésére.

Rudolf Barák elsősorban karrierista okokból tett így, hiszen azon spekulált, hogy így mindenféleképpen lekötelezi a Belügyminisztérium egy sor vezető dolgozóját, akik részt vettek a provokációkban és törvénytelenségekben. Azt kell mondani, hogy épp ebben az időszakban a Barák-kultusz mérhetetlenül megnőtt a Belügyminisztériumban. Helytelen fellépésére az tény is befolyást kellett gyakoroljon, hogy belügyminiszteri működésének első éveiben került sor néhány olyan perre (Švermová és mások, Husák és mások, Závodský[124] és mások), amelyek, ahogy a jelenlegi vizsgálat is tanúsítja, törvénytelenek voltak.

Barák nem távolította el következetesen a Belügyminisztériumból azokat a dolgozókat, akik részt vettek a törvénytelenségekben. Olyan helyzetet hozott létre, amelyben egy sor, a KB és személyesen Antonín Novotný által kezdeményezett fontos, a nyomozásra és az operatív munkára vonatkozó intézkedést nem hajtottak végre. Ezen utasítások elvégzésével olyan embereket bízott meg, akik részt vettek a szocialista törvényesség megsértésében és akiknek nem állt érdekükben az ügyek megoldása és helyrehozatala. Barák politikai profiljának felvázolásához szükséges megjegyezni, hogy bár ő maga nyújtott be a Politikai Irodának javaslatot azon állambiztonsági dolgozók állami kitüntetéseinek visszavonásáról, akik az ún. politikai pereket szervezték, ezt az 1957-es határozatot egyáltalán nem hajtotta végre.

 

2. sz. melléklet

Ennek a helyzetnek az alapja Alexej Čepička igazságügyminiszter tevékenysége volt. Már 1948 végén bevezette a kabinet-bíráskodás gyakorlatát, s így ő vagy a helyettese, Klos[125] döntöttek a büntetések nagyságáról a bírói és ügyészi szervek tagjainak részvétele nélkül. Ennek eredményeként eltorzult a szocialista igazságszolgáltatás, a bírókat és ügyészeket megfosztották a felelősségtől és lecsökkentették a társadalmi szerepüket. Alexej Čepička másik törvénytelen intézkedése az volt, hogy eltörölte a vizsgálóbírói intézményt, így ellehetetlenítette az állambiztonsági szervek bíróság vagy ügyészség általi bármiféle ellenőrzését. Ezt a törvényellenes intézkedést az Alexej Čepička hivatali ideje alatt, az ún. jogi kétéves terv[126] során kiadott büntetőeljárási törvénykönyv[127] legalizálta. Káros tevékenysége az Igazságügyminisztériumban olyan körülményeket teremtett, hogy a bűnüldöző szervek a legdurvább módszerekkel sértették meg a szocialista törvényességet. Ez különösen a politikai perek idején, 1949–1954-ben nyilvánult meg, amikor az ún. párton belüli ellenséget keresték. A bírói és ügyészi szervek a későbbi években sem jártak el elvszerűen néhány ügyben, amiket az államellenes összeesküvő-központhoz kötöttek. Ezekben az ügyekben passzívan és kritikátlanul megelégedtek a a nyomozások eredményeivel, amik gyakran voltak torzítottak, kiforgatottak és sokszor konstruáltak. Mindeközben a CSKP KB határozataira formálisan támaszkodtak, anélkül, hogy ellenőrizték volna, hogy a szervezetet[128]megfelelően tájékoztatták-e. Így történt, hogy néhány ügyben még 1960–1961-ben is kitartottak a helytelen vádak mellett, amelyeket korábban törvénytelen nyomozati módszerekkel szereztek.

 

3. sz. melléklet

Az alapszabályzat megsértése következtében a pártot és vezető funkcionáriusait kiszolgáltatták az állambiztonság kényének. A nyomozások és letartóztatásokról elrendeléséről és a káderek döntő szerepbe való helyezéséről szóló döntéshozatal, akárcsak a fő politikai kérdések megvitatása 1950–1953-ban Gottwald, Zápotocký, Slánský, Čepička és Kopřiva kezében összpontosult. Ráadásul Gottwald elvtárs azzal is megsértette a kollektív vezetés elvét, hogy ezekben az években sok fontos kérdésben teljesen önállóan hozott döntéseket. Ebben a tekintetben nagyon negatív szerepet játszott Alexej Čepička, akit Gottwald minden lehetséges módon pártfogolt, részletesen tájékoztatott, valamint tanácsait és javaslatait kritika nélkül elfogadta. A helyzet odáig fajult, hogy Alexej Čepička lett Klement Gottwald számára a politikai élet fő és gyakran egyetlen közvetítője. Alexej Čepičkának a pártszervekben így kiváltságos pozíciója lett. Jelentős hibákat követett el mint nemzetvédelmi miniszter, illetve a politikai perek során is.

 

4. sz. melléklet

Tevékenységével Slánský súlyos hibákat követett el, amelyek politikai opportunizmusából, erkölcsi profiljából és személyes karrierista céljaiból következtek. Slánský ismerte Gottwald súlyos betegségét, és minden eszközzel igyekezett létrehozni azokat a feltételeket, hogy a halála után az első helyre kerüljön. E cél elérése érdekében könyörtelen és durva módszereket alkalmazott. A személyi kultusz helytelen munkamódszereinek és formáinak tipikus gyakorlója volt mind a pártmunkában, mind az állami és gazdasági apparátusban egyaránt. A főtitkári pozícióban számottevően vett részt a kádermunka lenini elveinek megsértésében. Mindezek megnyilvánultak a magán- és politikai életének számos kispolgári manírjában, amelyek károsan befolyásolták az egész környezetét.

 

5. sz. melléklet

Slánský, Kopřiva, Šváb, Reicin, Taussigová és mások felelősek a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért, amelynek következtében az állambiztonság a párt fölé került. Az állambiztonsági apparátus egészen 1951 elejéig teljesen Slánský alá tartozott. 1948 februárja után az ún. állambiztonsági ötösfogat[129] elnöke lett, ahol az egész állambiztonság munkájának konkrét kérdéseiről döntöttek. Slánský kezdeményezte és adott utasítást a törvénytelen módszerekre és javasolta az állambiztonsági szerveknek, hogy a munkájukat a burzsoázia rendőrségének és a Gestapónak a tapasztalatára alapozzák. Slánský közvetlen vezetése alatt vezették be az állambiztonságba a törvénytelen módszereket és vett az állambiztonság helytelen irányt a párton belüli ellenség felkutatásával. A malom pedig, amit ő indított el, végül Slánskýt magát is felőrölte másokkal együtt, akik mindebben őt segítették.

 

6. sz. melléklet

6/a A Kiegészítések a határozattervezethez c. részben olvasható változat:

5. oldal – az egész 6. pontot eképpen átfogalmazni: A megállapított tények, az összes bírósági ügy felülvizsgálata, a megnevezett személyek politikai hibáinak és pontatlanságainak kiértékelése alapján a CSKP KB elhatározza, hogy:

1.  megerősíti Rudolf Slánský kizárását a CSKP KB-ból és a pártból;

2. megerősíti Marie Švermová kizárását a CSKP KB-ból és a pártból;

3. Josef Frankot teljes mértékben rehabilitálják;

4. megerősíti Bedřich Geminder pártfunkcióiból való visszavonását;

5. megerősíti Otto Šling kizárását a pártból;

6. megerősíti Karel Šváb kizárását a pártból;

7. megerősíti Bedřich Reicin kizárását a pártból;

8. megerősíti Jarmila Taussigová kizárását a CSKP KB-ból és a pártból;

9. megerősíti Vladimír Clementis kizárását a CSKP KB-ból és a pártból;

10. megerősíti Ludvík Frejka kizárását a pártból.

A CSKP KB tudomásul veszi a Főügyészség és a Legfelsőbb Bíróság következtetéseit:

Rudolf Slánskýt jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, és büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért.

Marie Švermovát jogilag teljes mértékben rehabilitálják.

Bedřich Gemindert  jogilag teljes mértékben rehabilitálják.

Otto Šlinget jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, és büntetőjogi felelősségre vonják a nemzetgazdaságban okozott károkért.

Karel Švábot jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, és büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért.

Bedřich Reicint jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, és büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért és amiért nem tett megfelelő intézkedéseket a štěchovicei archívum kirablása ellen.

Jarmila Taussigovát jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték, és büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség megsértéséért.

Vladimír Clementist jogileg teljes mértékben rehabilitálják.

Ludvík Frejkát jogilag teljes mértékben rehabilitálják.

A CSKP Központi Bizottsága a csatolt jegyzék alapján jóváhagyja a többi elítéltről szóló javasolt döntéseket.

 

6/b A hivatalos dokumentumban olvasható változat:

I. Megerősítik a CSKP KB-ból és a pártból való kizárását:

1.Rudolf Slánskýnak

2. Marie Švermovának

3. Otto Šlingnek

4. Bedřich Reicinnek

5. Jarmila Taussigovának

6. Vladimír Clementisnek

II. Megerősítik a pártból való kizárását:

1. Karel Švábnak

2. Ludvík Frejkának

III. Politikailag rehabilitálják:

1. Josef Frankot

2. Bedřich Gemindert

A CSKP KB tudomásul veszi a Főügyészség és a Legfelsőbb Bíróság következtetéseit.

I. Jogilag teljes mértékben rehabilitálják:

1. Marie Švermovát

2. Josef Frankot

3. Bedřich Gemindert

4. Vladimír Clementist

5. Ludvík Frejkát

II. Jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték; büntetőjogi felelősségre kellett volna vonni a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért:

1. Rudolf Slánskýt

2. Karel Švábot

III. Jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték; büntetőjogi felelősségre vonják a szocialista törvényesség megsértéséért:

Jarmila Taussigovát

IV. Jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték; büntetőjogi felelősségre kellett volna vonni a nemzetgazdaságban okozott károkért:

Otto Šlinget

V. Jogilag rehabilitálják azon tettek elkövetése alól, amelyekért elítélték; büntetőjogi felelősségre kellett volna vonni a szocialista törvényesség súlyos megsértéséért és azért, amiért nem tett megfelelő intézkedéseket, hogy a štěchovicei archívum a mi hatóságaink kezébe kerüljön:

Bedřich Reicint

A CSKP Központi Bizottsága a főügyészség és a Legfelsőbb Bíróság csatolt jegyzéke alapján tudomásul veszi a többi elítéltről szóló következtetések javaslatát.

 

7. sz. melléklet

Hogyan következhetett be mégis Klement Gottwald ilyen hozzáértése és politikai tapasztalata mellett, hogy nálunk is elterjedt a személyi kultusz annak minden negatív következményével együtt?

Először is azt kell mondani, hogy a személyi kultusz a mi körülményeink között is közvetlenül J. V. Sztálin nagy tekintélyének hatására alakult ki és terjedt el, fokozatosan már 1945 után. Klement Gottwald már 1945 után néhány beszédében megsértette a pártélet lenini normáit. Előfordult, hogy néhány fontos kérdésben maga döntött és hogy nem érvényesítette mindig következetesen a helyes szemléletet a káderek kinevezése során.

1948 után, amikor a CSKP uralkodó párt lett, és különösen a saját elnöki megválasztását követően kezdte Gottwald érvényesíteni a saját tevékenységében fokozatosan és egyre nagyobb mértékben a helytelen módszereket. Megsértette a kollektív vezetés elvét, nem a pártvezetésnek szentelte magát, hanem inkább az államügyekre összepontosított. Ehhez kétségtelenül hozzájárult az is, hogy a kormány nem dolgozott megfelelően.

A párt napi irányítását Slánský kezében hagyta, akinek a tevékenységét sem ő, sem a pártszervek nem ellenőrízték és irányították megfelelően. Ezt Rudolf Slánský a saját karrierista céljaira használta ki. Klement Gottwald eltűrte ezt és néha maga is olyan intézkedéseket tett, amelynek következtében csökkent a párt vezető szerepe. Erről tanúskodik többek között a fellépése a Központi Bizottság 1951. szeptember 6-i ülésén, amikor helytelenül tette fel a kérdést: „Az emberek azt kérdezgetik, hol kormányoznak valójában, a Lőportoronyban vagy a Strakovkában és a Várban?” Ezzel a párt tagjai és funkcionáriusai helytelen irányvonalat vettek, csökkent a párt tekintélye, az állami szervek a párt fölé emelkedtek és túlzottá vált a köztársaság elnökének szerepe. Ennek súlyos következménye lett a következő időszakban mind a politikai, állami és gazdasági élet területén. Klement Gottwald és az akkori vezetés felelősek azért a súlyos hibáért, hogy gyakran felelőtlenül helyeztek el vezető kádereket az állami és gazdasági szervek építésével összefüggésben, illetve a párt vezető funkciói betöltésének hibáiért is.

Szükséges szem előtt tartani, hogy a pártunk nem volt elszigetelve ezektől az egészségtelen jelenségektől, amelyek a kultusz idején az egész nemzetközi kommunista mozgalomban is megnyilvánultak. J. V. Sztálin nagy tekintélye következményeként néhány helytelen elméleti tétele, gyakorlata és módszere kisebb-nagyobb mértékben visszatükröződött egyes kommunista és munkáspártok, így a mi kommunista pártunk tevékenységében is.

Ez elsősorban a nemzetközi kommunista mozgalomnak a Jugoszlávia Kommunista Pártjával való szakítása után nyilvánult meg. A kommunista pártokban az ellenségek és az imperialista ügynökök utáni hajsza fokozatosan a kém-mánia, a bizonytalanság és a kölcsönös bizalmatlanság légkörének kialakulásához vezetett. A lenini elvi kritika, valamint a hibás vélemények és elhajlások marxista-leninista elemzése helyett ezek képviselőivel szemben adminisztratív intézkedések, különböző összeesküvő- központok mesterséges konstruálása stb. kerültek előtérbe, amik a nemzetközi kommunista mozgalomnak jelentős károkat okoztak. Mindez így történt a mi pártunkban is.

Klement Gottwaldra és a CSKP vezetésére erős nyomást gyakorolt főként Rákosi és Bierut, hogy a mi pártunk is leplezze le a sorai közt megbúvó ellenségeket. Ennek a nyomásnak Klement Gottwald a kezdetekben ellenállt és teljesen reálisan ítélte meg a helyzetet. Később, amikor az állambiztonság súlyosan megsértette a szocialista törvényességet és a pártvezetésnek törvénytelenül kikényszerített vallomásokat és vádakat nyújtott be, behódolt az általános bizalmatlanság és gyanakvás atmoszférájának és ellenőrzés nélkül elfogadta az állambiztonság információit és következtetéseit.

Klement Gottwald nagy hibája volt, hogy elfogadta, hogy az ügyeket, amelyeket pártvonalon belül kellett volna vizsgálni és lezárni, az állambiztonságnak engedjék át, amely kizárólagos pozíciót szerzett az államban. E szervek következetes vezetése és kontrollja helyett Klement Gottwald a párt akkori vezetésével együtt hagyta, hogy az állambiztonság a párt fölé kerüljön.

Káros befolyással volt Klement Gottwaldra a legszűkebb környezete is, különösen Alexej Čepička, aki nagyravágyásáról és parancsolgató magatartásáról ismert és aki a bizalmába férkőzött. A Várba érkezését követően Klement Gottwald egyre jobban elszigetelődött és fokozatosan elveszítette a kapcsolatát a mindennapokkal. Megbékélt azzal, hogy a környezete és családja is kispolgári szokásokat gyakorolnak. Életének utolsó időszakát komoly betegség határozta meg, amely mind súlyosbodott. Egészségügyi állapota munkaképességét is csökkentette. Döntéseire kétségtelenül hatással volt mértéktelen alkoholfogyasztása is. Szükséges megállapítani, hogy a pártvezetés figyelmen kívül hagyta az említett hibákat és pontatlanságokat, amelyek Klement Gottwald tevékenységében megmutatkoztak. Ellenkezőleg, személye körül a tévedhetetlenség és elérhetetlenség légköre alakult ki.

A pártélet lenini normáinak áthágásáért és különösen a kollektív vezetés elvének megsértéséért nem egyedül Klement Gottwaldot, hanem az egész akkori pártvezetést terheli a felelősség. A CSKP KB Elnöksége nem tárgyalt számos fontos kérdést, sor került az alapszabályzat megsértésére, a Központi Bizottság üléseit ebben az időszakban rendszertelenül hívták össze és sokszor formális jellegű volt. Az egyes vezető funkcionáriusok között nem volt egészséges elvtársi viszony.

Az Elnökség és a Politikai Titkárság néhány tagja, akik Klement Gottwaldhoz közel álltak, mint Zápotocký, Široký, Kopecký, Bacílek, továbbá Čepička, Kopřiva elvtársak ([továbbá] Slánský, Švermová, amíg még funkcióban voltak) részt vettek a pártélet lenini normáinak megsértésében. Felelősek azért, hogy a mi pártunkban is oly mértékben megnyilvánultak a személyi kultusz következményei, mint a kollektív vezetés megsértése, az adminisztratív módszerek elterjedése, a kritikátlanság, a hiányosságok elfedése, a tömegekkel való kapcsolat gyengítése, a szervilizmus és hízelgés elfogadása. Közösen felelősek azért, hogy a különböző bűncselekménnyel vádolt volt vezető pártfunkcionáriusok ügyeit előbb nem pártvonalon belül tárgyalták és zárták le.

Ugyanakkor a közös pártmunka révén mindezzel a vádlottak hosszú évek óta tisztában voltak. A pártvezetésben és az államban lévő különböző hiányosságok és hibák értékelése során ezek az elvtársak és néhány más vezető pártmunkás nem mutatott elégséges elvszerűséget és személyes bátorságot.

Különösen hibásak a politikai perek helytelenségeiért mindenekelőtt Kopřiva, Prchal, Košťál, Veselý, Hora, Závodský, Pixa és más elvtársak, [130] akiknek a Nemzetbiztonsági Minisztériumban betöltött tisztségük alatt leginkább elburjánzottak a törvénytelen módszerek a állambiztonságban. A felelősség alól nem lehet kivonni Bacílek elvtársat sem, aki bár akkor vette át a mozgásba hozott állambiztonsági gépezetet, amikor az már az „összeesküvő központ” néhány résztvevője ellen lényegében jelentős vádakat konstruált meg és hozott részben nyilvánosságra, de az ő saját politikai tapasztalata révén néhány, számára ismert, alapvető szabálytalanságra (ami pl. a Frank-ügyre vonatkozott) nyomatékosan fel tudta volna hívni a pártvezetés figyelmét és megoldást tudott volna javasolni, esetleg befolyásolhatta volna a büntetések keménységét és mértékét.

Kopecký, Köhler és Bareš mint a CSKP KB Elnöksége bizottságának tagjai nem hívták fel a pártvezetés figyelmét egy sor a letartóztatásokkal, nyomozással és a vádlottak bírósági eljárással kapcsolatos körülményre. Ők is részt vettek a helytelen módszerek érvényesítésében az ún. párton belüli ellenség felkutatásának időszakában.