Véget ér a verduni csata, az első világháború egyik legfontosabb ütközete.Tovább
Maglódtól Szibériáig - egy száműzött visszaemlékezése a kolhozról
„A lopás! Hiszen mindent a frontnak! jelszóval mindent el is vittek. Lopták zsebben a gabonát, itták a kifejt tejet. Enni kellett, gyerekek is voltak, férfiak meg csak nyomorékok! A tüdő és gyomorbajosok! Akiket semmire sem lehetett használni a fronton. De a földeken és bokrokban érvényesülni akartak. Volt is jelentkező bőven, hiszen iszonyatos volt a férfihiány! De nekik a legjobbak kellettek! Olyanok, mint Potapova! De ő végigvágott a tolakodón, megtanulták, hogy Liza nem eladó egy ölelésért. Kibírja a háború végéig! És kibírta.”
Bevezető
Az alább közzétett visszaemlékezés-részletek szerzője,
1929-ban született Maglódon. Apja felsőkereskedelmit végzett, anyja titkárnőként dolgozott gyermekei születéséig. Miután anyja fiatalon meghalt, apja újranősült. Gyerekkorában a család sokat költözött (végül Vecsésen telepedtek le véglegesen), így az elemi és a polgári iskolát több helyen végezte el: Budapestre járt kereskedelmi iskolába, azt azonban a háború és az azt követő nehéz megélhetést nyújtó időszak miatt már nem fejezte be. A háború végén mozgósították, ekkor alig tizenöt éves, a légvédelmiseknél szolgált. A háború befejeztével munkába állt, apja segítségével a BSZKRT-nál helyezkedik el kalauzként. Tizennyolc éves, amikor két fiatalabb társával együtt kalandvágyból elhatározták, hogy felcsapnak tengerésznek Vlagyivosztokban, Csehszlovákiában azonban elfogyott a pénzük, a lelkesedésük is alábbhagyott, s elindultak Csapon keresztül hazafelé. A szovjetek letartóztatták, majd elítélték őket, több hónapot töltött az ungvári börtönben, majd Szibériába került kényszermunkára, s másfél évet volt a gulágon. Angarszk építésén festőként dolgozott, a gulágon kitanult festőtudást egész életében hasznosította. A büntetés letelte után négy és fél évig száműzöttként élt a szibériai Acsinszk és Krasznojarszk környékén. A Szovjetunióban házasságot is kötött, két gyereke . 1954-ben tért haza, családja azonban nem követte őt, mert úgy gondolta előbb megfelelő egzisztenciát épít. Hazatérése után először a BSZKRT egyik utódjánál, a Fővárosi Villamos Vasútnál (FVV) dolgozott, majd a pécsi szénbányában és különböző építkezéseken próbált szerencsét. Itt egy műszak alatt vitába keveredett a bányamesterrel, megverte őt, amiért (a vád kiegészül lázítással és termeléskieséssel is) négy hónap börtönbüntetésre ítélték, később javító-nevelőmunkára változtatták. 1956-tól a hajmáskéri szovjet laktanyában, a parancsnokságon dolgozott mindenesként és tolmácsként. Családja 1956-ban követte Magyarországra. A forradalom utolsó napjaiban részt vett a felkelők oldalán a harcokban. Családja a harcok befejeztével visszatért a biztonságosabbnak ítélt Szovjetunióba. Gúth Zoltán szerette volna követni őket, de nem kapott hivatalos engedélyt: kétszer kísérelt meg átszökni a Szovjetunióba. Mindkétszer elfogták, és tiltott határátlépésért elítélték. Második börtönbüntetésének letelte után Borsod megyét jelölték ki számára lakhelyként, nem térhetett vissza addigi lakhelyére, Budapestre. Tiszaszederkényben (a település neve később Leninváros, majd Tiszaújváros) telepedett le. Szovjet feleségétől elvált - a családegyesítés elmaradása miatt az állam elválasztotta őket -, szibériai feleségét és fiát soha többé nem látta (olykor leveleztek és pénzt is küldött számukra), lánya néhányszor meglátogatta, de vele sem volt szoros a kapcsolat. Újranősült, magyar feleségétől három gyermeke született. Festőként dolgozott a városban, illetve szerte az országban. 1989-ben nyugdíjba vonult. Az 1990-es évek elején az egypártrendszer ideje alatt elszenvedett sérelmekért kárpótlásban részesült.Gúth Zoltán a száműzetés négy és fél éve alatt sok helyen dolgozott, különböző munkáinak felsorolását azért tartottam fontosnak, mert a közölt részek is a munka világából valók. A gulág után közvetlenül egy kolhozba került, az alább olvasható forrásrészlet az itt eltöltött időszakot eleveníti fel. A személyes vonatkozású részek a kolhozba kerülésről, a tépelődésről, hogy milyen céllal került oda, a hazavágyódásról, majd a várva várt távozásról, a leíró részek pedig a kolhozbeli életről, az ott végzett munkáról, annak jellemzőiről, a Szovjetunióban tapasztaltakról, látottakról szólnak. A kolhoz után erdőirtásokon vállalt munkát, s azok egyikéről került egy mezőgazdasági gépszerelői iskolába. Annak elvégzését követően a megszerzett tudást egy gépállomáson hasznosította. Hazajövetele előtt a környék nagyvárosában, Krasznojarszkban vállalt alkalmi- és festőmunkát.
A visszaemlékezés - az egyre szaporodó egyéni történetek számának gyarapodásán túl - túlzás nélkül is nem mindennapinak, kiemelkedőnek mondható. Elég csak a kolhozok szabta - Magyarországon nem túl ismert - mezőgazdasági termelési keretek megtapasztalására gondolni, hiszen a kolhozéletet s annak minden velejáróját nem sok magyar tapasztalta/tapasztalhatta meg. A kolhozok nem feleltethetők meg a Magyarországon kialakított mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek még a kezdeti téeszszervezés időszakában sem. A kárpátaljai magyarok a Szovjetunióhoz kerülésük révén természetesen mindennapjaikban élték meg a kolhozzal járó jelenségvilágot, a hadifogságba esettek, kényszermunkára hurcoltak, illetve a gulág táboraiban sínylődők, majd száműzetésbe kényszerülők közül pedig szintén sokan váltak/válhattak a kolhozvilág részeseivé. A kolhozban átéltekről szóló visszaemlékezések közül részletgazdagsága, egyedi (realista) látásmódja, jellemzései, olvasmányossága révén azonban kiemelkedik Gúth Zoltán munkája.
A kolhozok kialakulásának kezdetei még az 1917-es októberi forradalom utáni időkig, a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusának földtulajdonról szóló rendeletéig nyúlnak vissza, melynek révén az ország teljes földterülete megváltás nélkül a „nép tulajdonává" vált. Mindez egyet jelentett a földek államosítással, más szóval nacionalizálásával. Ugyanekkor kezdődött meg a közös termelés kereteinek kialakítása, melynek a mezőgazdasági artyel, vagyis a kolhoz kezdetben csak egyik típusa volt. Később a kolhoz a leginkább favorizált működési forma lett, egy idő után az artyel és kolhoz kifejezés egymás szinonimájává vált. A kollektivizálás olyannyira felgyorsult a '20-as évek zökkenői után, a tömeges kollektivizálásról csak jóval később, 1930-ban hoztak határozatot, hogy 1940-re, az ország 1939. szeptember 17-ei területét figyelembe véve a parasztságnak már csak 3,1%-a maradt
. A Magyarországon lezajlott kollektivizálás kapcsán gyakran elhangzik, hogy a Magyar Dolgozók Pártja, majd később a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetői szolgai módon másolták a szovjet kolhoz-modellt, vették át annak működési mechanizmusait. Rövid áttekintés gyanánt elmondható, hogy Magyarországon a Rákosi korban háromféle termelőszövetkezeti csoportot lehetett elkülöníteni, azok közül a III. típusú, a tszcs állt a legközelebb a kolhozhoz, később ezeket is igyekeztek uralkodó formává tenni. Majd a téeszek működéséhez szükséges mintaalapszabályhoz is az 1935-ös szovjetektől átvett kolhoz mintaalapszabályt vették . A szovjet agrárvilág létrejötte azonban nemcsak időben előzte meg a magyar testvérpárt által erőltetett rendszer kiépülését, a sok hasonlóság mellett ugyanis a magyar mezőgazdasági szektor már az 1940-es évek végétől az 1953-as enyhülésig tartó téeszesítési hullám során is jelentős eltérést mutatott a szovjet kolhozokhoz képest. Ez a különbség a földtulajdonlás terén mutatkozott meg: míg a Szovjetunióban megszűnt a magántulajdon, addig Magyarországon a kollektivizálással sem szűnt meg a gazdák tulajdonjoga, a tagosított földeket ugyanis formálisan „csak" művelés céljára „engedték át" a gazdák a tsz számára. Az 1958 és 1961 közötti téeszalakítási hullám pedig már számos változást hozott a mezőgazdasági magyar termelőszövetkezetek működésében a kolhozokéhez képest. A korábbitól eltérő irányvonalat az életszínvonal-politika előtérbe kerülése és az élelmiszerellátás kérdésének megoldása indokolta, mely a mezőgazdasági vezetésben is változást hozott magával. Könnyebbé vált a termelőszövetkezetek vezetőinek kiválasztása, (például volt nagygazdák is azzá válhattak), a téeszek irányítása, a munkaszervezet kialakítása, illetve kedvezőbb feltételeket állapítottak meg a háztáji gazdaságokra és téeszben dolgozók javadalmazására . A számos változás nemcsak a téeszek könnyebb, hatékonyabb működését segítette azonban elő, hanem már deklaráltan is jó néhány ponton eltért a magyar mezőgazdasági termelőszövetkezetek mintaalapszabálya a szovjettől.Gúth Zoltán élete több szakaszáról is feljegyzéseket készített. E munkák a naplókra jellemző módon tartalmazzák az adott eseményekhez kapcsolódó napok dátumát, a munka azonban nem tekinthető naplónak, mert nem egykorúan, hanem utólag készült. Mivel alább a szibériai időszakról szóló munka egy része olvasható, annak történetét érdemes kissé részletesebben is tárgyalni. A szibériai éveket első ízben még a hazafelé tartó vonatúton vetette papírra, ezt azonban a határon elkobozták tőle. A szöveget annak többszöri újbóli eltűnése, megsemmisülése (lopás, rendőri házkutatás során lefoglalták stb.) után is újra és újra lejegyezte, a végső, immár fennmaradt kézirat majd 800 írógéppel írt oldalra rúg. Gúth Zoltán a szövegben nemcsak a vele történteket jegyezte le. Állandó tanulási vágya révén hatalmas tudásra tett szert a vidék, az ország történetéről, a Szovjetunióbeli viszonyokról, a helyiek szokásairól, életmódjáról; az orosz nyelvet is jól elsajátította. A száműzetés ideje alatt végzett munkák, barangolások során megismerte a szibériai tájat, a folyók, völgyek, hegyek és végtelen erdőségek szabdalta környéket, így írása nem egyszer hosszú oldalakon keresztül a természeti jelenségeket ecseteli. Már jóval később, amikor versírásra szánta magát, sokszor merített ihletet a szibériai hat és fél évből. Az írás mellett Gúth Zoltán szeretett rajzolni, festeni is. A lágerben például e készségnek köszönhette, hogy a festők közé került, ami nem számított nehéz munkának; a közölt visszaemlékezésben is olvasható egy részlet, amikor a maga és mások szórakoztatására rajzolgat.
Mivel a jó íráskészséggel és íráskedvvel megáldott szerző munkájában csak a kolhozról írtak 130 gépelt oldalt tesznek ki, rövidítésre kényszerültem. A közzétett részeket igyekeztem úgy összeilleszteni, hogy azokban mind az egyéni életút apróbb-nagyobb elemei mind az azon túlmutató megfigyelések, leírások megjelenjenek. Szemtanúi lehetünk például a természet közeliségnek, a kolhozban folyó naturális gazdálkodásnak, a tervgazdálkodás a és beszolgáltatás gyakran valóságtól elrugaszkodott elvárásainak, az archaikus elemekben bővelkedő életmódnak vagy a kolhozok és az azokban élők zárt, szabályokkal körülbástyázott világának. Ugyanakkor azonban - a kronológiára ügyelve - egyaránt olvashatók a mintegy egy évnyi kolhozban eltöltött időszak első napjai, a későbbi időszak és a távozás pillanatai.
Forrás
Visszaemlékezések a kolhozból |
1 |
2 |
Ezen a napon történt december 18.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő