Tisztító szenvedéllyel

Az

nem kell dicsérni - jó és hasznos határozatok erre nem szorulnak. Ismertetni is felesleges - a Szabad Nép (még mindig pótolható) mulasztása ellenére is sokan ismerik. A híressé vált [popup title="Losonczy [Géza]" format="Default click" activate="click" close text="Losonczy Géza (1917–1957), újságíró. Nagy Imre kormányának államminisztere."]-[popup title="Friss [István]" format="Default click" activate="click" close text="Friss István (1903–1978), közgazdász, politikus, az MTA tagja."]-vitát sem érintjük - nyilvánvaló, hogy a széles közvélemény kivel ért egyet és kivel nem. A fiatal értelmiség politikai gondjairól, problémáiról, elképzeléseiről lesz szó. Az anyagi, a szakmai kérdések sem másodrendűek. De a legégetőbb, a legsajátosabban új vonás az értelmiség, kivált a fiatal értelmiség életében: a politikai érdeklődés, harci kedv és tettvágy rohamos megsokszorozódása. Ezt jelzik a Petőfi köri nagy viták is, mint egy nagy hőfokú politikai erjedésnek legismertebb, de korántsem egyedülálló fokmérői.

Országos jelenséggel van dolgunk. Ha váratlan is volt ez a nagy fellendülés, okai világosak: a fiatal értelmiségnek az a kiemelkedő része, mely a felszabadulás után egyszerre tanult értelmiségi szakmát és szocialista emberséget, mely minden tévedése ellenére is becsülettel és jó szándékkal indult el életútján, mely oly sokat csalódott az 1949 utáni szomorú években, mely a felszabadító hatású 1953 júniusa után keserű önváddal eltelve lépett a tisztulás útjára - a

óta a politikai viták, harcok első soraiba lépett.

Mi e viták, küzdelmek lényege? Az alkotó, tudományos, a humanizmussal telítődött kommunista eszmék és célkitűzések harca a sztálinizmussal és magyarországi utánzataival. A nemzet nagy sors-problémái körül sarjadnak a viták, bontakoznak ki a tervek, bátor vállalások. Több mint 100 éves hagyománya ez a magyar értelmiségi ifjúságnak. De sokat hangzott az elmúlt években (a valódi mozgási tér szűkítése és végső lezárása közben) a jelszó: legyen a fiatalság méltó a Pilvaxhoz, a Galilei Körhöz, a Márciusi Fronthoz! Ma sok minden kezd valóra válni e jámbor óhajból. De a júliusi fordulat előtti restaurációs légkört idéző intermezzó idején valóságos kampány folyt e legjobb hagyományok

. Az értelmiségi ifjúság becsületére válik: nem hagyta magát eltántorítani Petőfi követésétől. Az ő öröksége ma azt jelenti, hogy kíméletlen nyíltsággal szembe kell nézni nemzetünk, országunk igaz helyzetével, és egyesítve a realizmust a forradalmi hittel és akarattal, a történelem által követelt legkorszerűbb, népünk számára legmegfelelőbb kivezető utakat kell keresnünk, a magyar utat a szocializmushoz. Akik ezt az ifjúságot el akarnák terelni a nagy nemzeti sorskérdésektől és szűk szakmai érdekvédelemre szeretnék korlátozni, azok nemcsak legjobb magyar hagyományainkkal kerülnének szembe, hanem Lenin útmutatásaival is, aki arra buzdította a fiatalokat, hogy a nagy társadalmi feladatok tanulmányozása és végrehajtása folyamatában váljanak kommunistákká.

Nem értelmiségi „kaszt-probléma" a fiatal értelmiség e nagy útkeresése. Az értelmiségi ifjúság legjobb része a magyar munkások, parasztok és értelmiségiek közös ügyét, gondját, tervét, hitét szólaltatja meg a vitákban, az alkotó munkában. Bármily kínzók is sokszor a sajátosan „belső" egzisztenciális problémák, eltörpülnek a nép nagy ügyének szolgálata mellett. Ez a szolgálat, ez a hivatás az értelmiség mai funkciójából ered. Vállalni nem könnyű, de ki vállalná inkább, mint az a fiatal értelmiség, melyet egész indulása, léte erre predesztinál. Lehet-e jó mérnök az, aki nem küzd azért, hogy hazája utolérje a világot a most kibontakozó nagy technikai forradalomban?

Lehet-e jó orvos az, aki nem harcosa a nép-egészségügynek? Lehet-e jó tanár, könyvtáros az, aki nem harcol elszántan a nemzet műveltségének emeléséért, a kis magyarok millióinak igaz emberré neveléséért? Nem az „értelmiségi vezető szerep" ködös ideológiájának feléledéséről van szó, „ifjúsági avantgardizmussal" tetézve. Az értelmiségnek semmilyen előjogra, különleges kedvezményre nincs szüksége, csak arra, hogy a megvalósuló párthatározat szellemében végrehajthassa igaz hivatását, a nép szolgálatában, a munkások és parasztok szolgálatában.

A nemzeti közvélemény rokonszenve kíséri a fiatal értelmiség legjavának harcait. Csak azóta igazán széles körű az érdeklődés, forró az együttérzés, amióta a szektás rosszindulat megpróbálta durva rágalmaival és a restaurátorokhoz méltó adminisztratív intézkedéseivel ezt a fejlődést fékezni. A magyar munkások a saját bőrükön tanulták meg, hogy a Rajk-per óta kinek használnak és kinek nem az értelmiségellenes kampányok. Ma már világos a nép legszélesebb tömegei előtt, hogy boldogulásuk akadályait nem az igazmondásra felesküdő írók és újságírók, a nép ügyének szakszerű és pártos szolgálatára felkészülő fiatal értelmiségiek között kell keresniük. De ha szűk is a gáncsoskodók köre, ha gyengék is az érveik, néhány kérdésben vitába kell szállnunk velük.

Egyesek kifogásolják a fiatal értelmiségek fellépésének pátoszát, szokatlan szenvedélyességét. Ez az értelmiségi nemzedék akkor lenne hűtlen önmagához és eszméihez, ha nem fordulna szembe türelmetlen szenvedéllyel, vádlóan a múlt bűneivel, ha nem lelkesednék teljes szívvel a szocializmus ügyének új fellendüléséért. E fiatalokban él a keserű önvád a cinkos hallgatásért és a bűnös hiszékenységért, s nem tudják elviselni a tétovázást, a felemás magatartást a hibák kijavításában, a bűnösök felelősségre vonásában, az új tettek végrehajtása közben. Csoda-e, ha éppen egy fiatal, XIII. kerületi középiskolai tanár [Litván György] volt az első, aki nagy nyilvánosság előtt mondta Rákosi Mátyás szemébe, hogy a nép bizalma megingott benne? (És ha egyesek akkor rágalomhadjáratot is indítottak ellene, a történtek és nem utolsósorban a Rajk-temetés keserű gyűlölettel tüntető százezrei eldöntötték, kinek volt igaza.) Csoda-e, ha a valóban meglevő, visszahúzó erők és kulcspozícióban maradt képviselőik ellen kíméletlenül küzd ez a marxista generáció? Csoda-e, hogy például a fiatal történészek kétnapos forró hangulatú vitában mutatták ki

önleleplező vitafelszólalásának retrográd voltát? Csoda-e, hogy felháborodott tiltakozással fogadta ez a fiatal értelmiség erkölcstelen módszerekkel operáló tudománytalan disszertáció megvédési kísérletét, és hogy azóta is csodálkozik azon, hogy éppen ez az ember áll az egész ország egyetemi marxizmus-leninizmus oktatásának az élén? Az volna a bűn, ha kárhoztatnánk ezt a szenvedélyt, mely nemcsak bírálni és leleplezni, de építeni is képes, ha nagyvonalú, lelkesítő, egyértelmű célok állnak a nép előtt. Nem kevesebb, még több ilyen tisztító szenvedély kellene az országnak, ugyanannyi szenvedély a hibák kijavításához, mint amennyi megvolt azok elkövetéséhez.

A másik vád: funkcionárius-ellenes ez a radikális fiatal értelmiség. Erről a kérdésről már írt a sajtó, nyilatkoztak az írók. Ezért csak röviden: a néptől kapott mandátumot, az áldozatosan betöltött funkciót a legjobb fiatal értelmiségiek szinte áhítattal tisztelik. Maguk is százával viselnek állami, társadalmi és pártfunkciót, közös iskolákban nőttek fel, közös harcokban edződtek funkcionáriusok ezreivel. Az őszinte barátság és együttérzés a funkcionáriusok széles tömegeivel azt követeli, hogy mint barátokhoz, elvtársakhoz illik, velük együtt forduljanak szembe az olyan funkcionáriusokkal és bárki mással, aki nem képes, vagy nem akar a júliusi határozat szellemében a nép szolgálatában élni és cselekedni.

Végül egy harmadik, legújabban feltűnt panasz: a fiatal értelmiségiek és az írók, újságírók valamiféle új, személyi kultuszt alakítanak ki Nagy Imre körül. Távol áll ez minden józan, politikus gondolkodású embertől. A szeretet és a tisztelet még nem személyi kultusz! Különösen méltatlan lenne ez olyan valakivel szemben, akinek oly nagy érdemei vannak Magyarországon a személyi kultusz felszámolásáért vívott harcban. A ledöntött bálványok helyére senki sem akarhat újat emelni! A valóság viszont az, hogy Nagy Imre elvtárs ügye valóban a legbensőbben foglalkoztatja a fiatal értelmiséget, mert ezt diktálja neki kommunista igazságérzete és a nemzet jövője iránti felelősségtudata.

E problémák megoldása, a becsületes, jó szándékú felek közeledése a vitás kérdésekben (a végképp rossz szándékúak elszigetelésével) mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az értelmiségi határozat, sőt ezen túlmenően a júliusi határozat végrehajtása még jobban előrehaladjon. A fiatal értelmiség élenjáró része kész konstruktív tettekkel közremunkálkodni e nagy nemzeti építőmunkában. A legjobb úton vagyunk ahhoz, hogy a fiatal értelmiség e harcias, szocialista meggyőződésű csoportjához felzárkózzanak az értelmiségi ifjúság eddig még visszahúzódó, csalódott vagy közömbös csoportjai is. Ez is elősegíti az elvi alapon létrejövő egység megszilárdulását, a mozgalomban és az országban egyaránt.

 

Írta: Tánczos Gábor, a DISZ Petőfi-kör titkára