A viták nyilvánosságáért!

Irodalmi Újság, 1956. október 6. 

Lukácsy Sándor kritikájára, amely a Századok Petőfi kör történész-vitájának bemutatását bírálja, válaszolnak a lap szerkesztői. Igazat adnak Lukácsynak a közlés hiányosságával kapcsolatban, de a cikk megírásának idején a szerkesztőség azt is eredménynek könyvelte el, hogy a közlésre egyáltalán módot találtak. A beszámolót júliusban készítették el, ami csak szeptember elején kerülhetett a nyilvánosságra. Ezekben a hónapokban, a XX. kongresszust követő enyhébb politikai légkör azonban már egy szabadabb közlésmódot is megengedett.

E nyilvánosságért emelt szót

a múlt heti Irodalmi Újságban, ahol jogos bírálattal illeti a Századok legutóbbi számában megjelent, a Petőfi Kör történész vitájáról szóló beszámolót. Úgy gondoljuk, hogy Lukácsynak messzemenően igazat kell adni abban, hogy az ismertetés erősen tompított képet ad a vitáról, az olvasó nem élheti át a vita dinamikáját, nem érzékelheti eleven hullámzását, alakulását, belső összefüggéseit, folyamatosságát, arányait... S aki a történész front belső helyzetét és a Petőfi-köri vita nagy felszabadító hatását ismeri, csak egyetérthet Lukácsyval abban is, hogy ez a vita nem ilyen beszámolót érdemelt volna.

Július folyamán - mint Lukácsy találóan nevezi, a hónapokkal ezelőtti zord időben - úgy állott előttünk a kérdés, egyáltalán közöljünk beszámolót a vitáról, vagy pedig egyelőre hallgatással menjünk el mellette. Akkor eredménynek könyveltük el, hogy a közlésre egyáltalán módot találhattunk. Az adott szöveggel kapcsolatban is a szerkesztőségben és a szerkesztőbizottságban ellentétes álláspontok merültek fel. Szerkesztőbizottságunk, bár nem vonhatta ki magát a tompító tendenciák bizonyos fokú befolyásától, végül is úgy határozott, hogy hasznos a vita legfontosabb elvi kérdéseit, az azokkal kapcsolatos felszólalások lényegét minél előbb nyilvánosságra hozni: később még sor kerülhet részletesebb közlésre is. Így jelent meg azután a Petőfi-köri vitáról szóló - eddig legterjedelmesebb - ismertetés. De mire megjelent, szeptember eleje volt - s hála a

eszméi más frontokon gyorsabb kibontakozásának, már szinte anakronisztikussá vált. Ennyit a cikk előzményeiről.

Még néhány szót a közlés módszeréről. A vitának ily módon, nem a felszólalások rendében, hanem tematikai csoportosításban való közlése, önmagában nem hibáztatható, és elvi beszámoló írásánál hasznos metódusnak látszik. Persze csak akkor, ha híven tükrözi azokat a lényeges mozzanatokat is, amelyeknek feldolgozását Lukácsy a Századok beszámolójából joggal hiányolja.

Végül még annyit: bár a XX. kongresszus eszméi történetíróink legnagyobb részét ma már meghódították, s marxista történetírásunk minden eddiginél gazdagabb fejlődését ígérik, a kérdések egész sorának - elsősorban az égető szervezeti átalakulásoknak - ebben a szellemében való megoldása még várat magára. Meggyőződésünk, ha történészeink példát véve a magyar írók állhatatosságáról és egységéről, érvényre juttatják majd a legszélesebb demokratizmust, a Századok is többet, sokkal többet tehet „a viták nyilvánosságáért."

 

Hanák Péter - Pamlényi Ervin




Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők