Hare krisna, Hare krisna…

Külkereskedés Indiával – nagy piac, nagy verseny

1979. július 14.

A cikk a magyar-indiai kereskedelmi kapcsolatok jelentőségére, az indiai piacra történő bejutás lehetőségeit és buktatóit tárgyalja, felhívván a figyelmet arra, hogy a versenyben a magyarok fokozatosan háttérbe szorulnak.
Vitathatatlan, hogy nem könnyű az indiai piacon eladni, ám a magyar külkereskedelmi és iparvállalatok nagyobb kezdeményező kedve és szívós kitartása nélkül az exportbővítés csak puszta óhaj marad – mondta el meggyőződését Szebeni László, új-delhi kereskedelmi tanácsos, aki a Magyar Kereskedelmi Kamarában tartott előadást.

Jóllehet a kétoldalú áruforgalom egyenlegének időleges kibillenése önmagában még nem ad okot a harangok megkongatására, érdemes odafigyelni, hogy a 2 évvel ezelőtt még 2,5 milliárd forint értékű magyar-indiai külkereskedelem az utóbbi időben csökken és az Indiába irányuló magyar export jelentős mértékben elmarad az onnan származó import mögött. Az játszaná ebben a döntő szerepet, hogy 1978. január 1-től áttértünk a korábbi ról a szabad devizás fizetésre? Szebeni László, az új-delhi magyar kereskedelmi kirendeltség tanácsosa ezt erősen vitatja. Sokkal inkább úgy látja, hogy részben az érdekelt magyar vállalatok piaci munkájának, fogyatékosságaiban kell keresni a hibát.

A magyar vállalatok csupán szerény sikereket könyvelhettek el az utóbbi időben Indiában. Lényegében kivonult az indiai piacról a CHEMOLIMPEX és a METALIMPEX, az a két külkereskedelmi vállalat, amely az Indiába irányuló kivitel mintegy háromnegyedét adta. Miközben bizonyos mértékig liberalizálták az indiai behozatalt, a magyar vállalatok tétlenkedtek. Annál inkább résen volt a gazdaságilag erősödő Tajvan, Dél-Korea, sőt Románia és Jugoszlávia is; ez utóbbiak Magyarországgal szemben ráadásul élvezik a fejlődő országoknak járó t .
Az indiai piaci aktivitás oldaláról nézve, igazán csak a MEDIMPEX dicsérhető, amely indiai közös vállalata segítségével kitűnően szervezi tevékenységét és mindezek révén mintegy 50 százalékát adja jelenleg a magyar exportnak. Eredményesnek mondható a NIKEX és az Egyesült Izzó tevékenysége is.

A METRIMPEX viszont felszámolta bombayi irodáját és szervizét. Szerviz nélkül a műszerforgalom erősen összezsugorodott. Igaz, közben az indiai műszergyártás is fejlődött. A MEDICOR-ral hasonló a helyzet: orvosi műszerekből az indiai piac sokkal többnek a felvételére lenne képes, mint amennyit a magyar vállalat elad.

A könnyűipar példája is mutatja, hogy a kivitel visszaeséséért nem hibáztathatók csupán az objektív nehézségek. A bőr- és a textilipar jogosan nagy reménységekkel startolt Indiában három évvel ezelőtt. Államtitkári szintű tárgyalásokon rögzítették, milyen részt vállal a magyar ipar az indiai cipőfelsőrész-gyártás és textilkonfekcionálás megszervezésében. Ezután a vállalatok többnyire olyanokat küldtek ki „iparszervezésre” Indiába, akiknek ehhez mind a képességük, mind a képzettségük hiányzott.

Ami a kooperációt illeti, ki kell emelni a MOM eredményes munkáját. Olyan termékeinek gyártását helyezte ki fokozatosan indiai üzemekbe, amelyek előállításával idehaza leáll. Az áttelepítést jól megszervezik, és ennek eredményeként bizonyos termékekből nem csupán a magyar igényeket tudják már indiai gyártásból kielégíteni, hanem tőkés exportra is jut belőlük. A MOM jó tapasztalatai alapján hasonló jellegű tevékenységbe fogott az Egyesült Izzó is.

Az indiai beruházási piacin a Magyar Alumínium Trösztnek (MAT) vannak jó esélyei. Tervezik a korbai timföldgyár bővítését, a gudzserati timföldgyár tervei pedig úgyszólván készen vannak a MAT tervezőintézetében. A meglévő jó referenciák alapján az indiai fél örömmel venné, ha magyar technológiával működne az az évi 600 ezer tonna kapacitású alumíniummű is, amelynek beruházása szovjet fővállalkozásban és szovjet hitellel a közeli jövőben megkezdődik.

A fentiek bizonyítják: az indiai piacon eredményt elérni csak úgy lehet, ha az ajánlatok mind műszakilag, mind kereskedelmileg pontosan kidolgozottak, és ha az ígéretek megalapozottak, nem maradnak meg csupán ígéretnek. Végül pedig elengedhetetlen, hogy az értékesítési törekvések az indiai piacon a magyar vállalati stratégia elemei legyenek, ne pedig esetleges, ötletszerű megmozdulások.

Ezen a napon történt április 26.

1969

Bauer Sándor tűzhalála állambiztonsági szempontból kiemelten veszélyesnek számított. Ezzel magyarázható, hogy azt az ötfős társaságot,...Tovább

1986

Robbanás és tűz a csernobili atomerőmű egyik reaktorában (Ukrajna), az eddigi legsúlyosabb következményű nukleáris baleset békeidőben.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.

Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.

Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.

Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.

Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. február 14.

Miklós Dániel
főszerkesztő