Kossuth Lajos földi maradványait a budapesti Kerepesi úti temetõben felépített mauzóleumban az evangélikus egyház szertartása szerint...Tovább
A magyar termékek lehetőségei a világpiacon
Nem elég a felismerés
1979. november 3.
Matkó István cikke a magyar gazdasági szerkezetátalakítás fontosságára, a világpiachoz való alkalmazkodás jelentőségére hívja fel a figyelmet.
A világpiac, az új versenytársak színre lépése gazdaságszerkezetünk átalakítási ütemének gyorsítását állítja feladatul elénk. Talán sosem volt még ilyen határozott az igény és az elhatározás a szerkezetváltozás fölgyorsítására, a továbblépés érdekében való gazdasági szelekcióra, mint napjainkban.
A fejlett tőkés országokba irányuló magyar kivitelben a gép és közlekedési eszköz statisztikai rovatba még 1978 végén sem írhattunk be többet 6-7 százaléknál, viszont az anyagok és anyag jellegű cikkek tették ki a legnagyobb arányt, majd 40 százalékot, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek pedig 30-32 százalékot. Mindez arra mutat, hogy a magyar gazdaság viszonylag kevés olyan terméket tud felajánlani (és eladni), amely a jelentős hozzáadott érték, az élenjáró technika, az egyedien értékes szellemi megoldások miatt lenne vonzó, versenyképes. Sőt, az exportunk zömét alkotó termékeknek is egyre újabb és újabb versenytársai jelentkeznek az anyag-, illetve élőmunkaigényes, tömegtermeléssel előállított ágazatokban. A szakirodalomban az angol rövidítésből NIC – újonnan iparosodó – jelzővel illetett országok például már eddig is érzékeny pontjainkon „támadtak”, s erre méginkább számíthatunk.
Ma már közhelyként hat annak említése, hogy a piaci versenyben való helytállásunk csak a termék- és termelési szerkezet határozott átalakításával, fejlesztésével javítható meg. Az ország ma minden termelési tényezőből hiányt szenved: munkaerőtartalékunk gyakorlatilag nincs, a gazdaság relatív tőkehiánnyal küzd, kitermelési lehetőségink mind az energiahordozókat, mind más anyagokat tekintve korlátozottak. Ebben a helyzetben – némi egyszerűsítéssel – az marad számunkra, hogy ökonomikus szempontok szerint átalakítsuk, modernizáljuk gazdaságukat. Más szóval, a nem gazdaságos, perspektívátlan ágazatokkal, iparokkal fölhagyjuk, és a fölszabaduló munkaerővel, anyagi erőforrásokkal, valamint egyéb lehetőségekkel a nemzeti jövedelmet hatékonyan gyarapító ígéretes ágazatokat támogassuk. E felismerés nem mai keletű. A hetvenes évek legelején megfogalmazta már több párthatározat is, s ezt a feladatot húzta alá 1977-ben az MSZMP KB határozata a hosszú távú külgazdasági politika és a termelési szerkezet átalakításáról.
Ám mai nemzetközi gazdasági, versenypozíciónkat vizsgálva – ha mozaikszerű vázlatvonalakból is – de kiderül: nemigen elegendő az elmozdulás a termékszerkezet átalakításában, s még kevésbé az elmaradott, versenyképtelen területek fölszámolásában. Nyitrai Ferencné államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke október 24-én a Népszabadságban írt cikkében megállapítja: „A szelektálást nemcsak pozitív, hanem negatív értelemben is el kell végezni. El kell dönteni azt is, hogy a jelenlegi termelési szerkezetnek melyek azok az elemei, amelyeket nem célszerű tovább folytatni, mert reális mértékű ráfordításokkal sem tehetők versenyképessé.”
Az ötödik ötéves terv most befejeződő évében sem állíthatjuk, hogy akárcsak nagyvonalakban is befejeztük volna a termék- és termelés-korszerűsítés munkáját. Mi több, a szerkezeti átalakítás üteme, éppen a nemzetközi követelmények tükrében, lassúnak bizonyul. Az előrehaladás még ott is elmaradt a kívánatostól, ahol adottságaink és a követelmények félreérthetetlenül utaltak teendőinkre: az élelmiszergazdaságban. Tekintélyes százalékok mutatják ugyan, hogy mennyivel gyarapodott a zöldség- és gyümölcskonzervek, a húsipari termékek, a bor és más árucikkek kivitele, azonban az értük kapott ár alakulása figyelmeztető. (Csak egyetlen példa: az egyik legutóbbi nemzetközi borversenyen Magyarország borai egy tucatnyi aranyérmet nyertek, nyugati szomszédunk, Ausztria viszont nyolcvannál is többet, noha hagyományai, termőhelyei semmivel sem indokolják ezt a különbséget.)
A Schweizerische Bankgesellschaft a közelmúltban hozta nyilvánosságra kimutatását 53 ország rangsoráról, amelyet az 1978. évi bruttó nemzeti termék (GNP) alapján állított össze. Ebben a rangsorban Magyarország – az egy főre jutó 2570 dollárral – a 37. helyet kapta, s a kelet-európai KGST-országok közül egyedül Románia (44.) áll mögötte. Jól tudjuk, az ilyen rangsorok pontossága erősen vitatható, önmagukban igen kevés támpontot nyújtanak ahhoz, hogy egy gazdaság nemzetközi versenyképességét megítélhessük. Inkább az a teljesítmény minősít, amit az adott ország a nemzetközi munkamegosztásban különféle termékeivel és szolgáltatásaival produkál. Rangunk – nemzeti jövedelmünk – azáltal lehet nagyobb, kedvezőbb, ha a munkamegosztáshoz kapcsolódó perspektivikus ágazatok – az élelmiszergazdaságtól a turizmusig, a RÁBA-hátsóhídtól a bábolnai naposcsibéig, az izzólámpától a komplex egészségügyi rendszerig – magukba sűríthetik az összes lehetséges értéknövelő tényezőt. A szellemi erőforrásokat, az alapanyagokat, az emberi leleményt, szorgalmat annyit, amennyit csak lehetséges! S mindebbe beleértve a fejlesztés teljes fegyvertárát, hiszen látnunk kell: nemzetközi versenyképességünk végsősoron attól függ, haladni tudunk-e a világgal, s hogy a szerkezeti váltás, megújítás, milyen ütemű.
Hazánk az újabb középtávú tervidőszak előtt áll, s talán soha nem volt még ilyen határozott az igény és az elhatározás a szerkezetváltás fölgyorsítására, a társadalmi haladás érdekében való gazdasági szelekcióra. Úgy tűnik, ezúttal nem csupán az elhatározás, a szándék körvonalazódott, hanem létrejött a változások katalizátora – közgazdasági eszközrendszere is -: a versenyáron alapuló új termelői árrendszer, a támogatások leépítésére hivatott szabályozórendszer, a differenciálás elveire épülő jövedelemelosztás. S bár gondjaink sem mutatkoznak hűtlennek, a megújuló közgazdasági eszközrendszer feltétlenül meggyorsítja a kedvező irányú változásokat, végsősoron majd nemzetközi versenypozíciónk erősödését is.
Matkó István
Ezen a napon történt november 25.
1909
1915
August von Mackensen német tábornagy seregei győzelmet aratnak Rigómezőnél. A szerb hadsereg maradéka Albániába vonul vissza.Tovább
1918
A Vajdaságot a Szerb királyság részének nyilvánítják és kimondják a Róth Ottó-féle Bánáti Köztársaság felszámolását.Tovább
1927
A magyar felsőház elfogadja azt a törvénycikket, amely szerint március 15. nemzeti ünnep lesz Magyarországon.Tovább
1936
Antikomintern paktum létesül Németország és Japán között, Olaszország 1937-ben, Spanyolország 1939-ben csatlakozik hozzá.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő